Marc Ferrador a patkolás egykori szakértője, aki azt vallja, hogy a patkó lovak patájára történő ismétlődő felhelyezésének véget kell vetni.
A katalóniai (Spanyolország) székhelyű Marc hátat fordított a kovácsmesterségnek és most azon munkálkodik, hogy végigkalauzoljon a mezítlábas lovaglás kihívásokkal teli útján. Ez nem mindig könnyű, figyelmeztet, mivel olyan állatokkal dolgozunk, melyeket fogságban tenyésztettek, fiatalon leválasztottak és korán belovagoltak.
Vitaindítóként úgy véli, ezek a tényezők, összekapcsolva a rossz takarmányozási rendszerekkel és elégtelen életkörülményekkel, itt hagynak bennünket a lónak egy mentálisan és fizikálisan hátrányos helyzetű „verziójával”, amely nem mindig javítható.
Szintén említi, hogy jóllehet, nincsenek a mezítlábasság hatékonyságát bizonyító tanulmányok, olyan tudomány sincsen, amely megmutatná, hogy a fém patkó jó a lónak. Nincs tanulmány – csak bizonyosság, hogy a patkó a lovasoknak, kovácsoknak és állatorvosoknak segítség.
Mikor Marc hátat fordított a kovács szakmának, meggyőzte kliensei nagy többségét, hogy próbálkozzanak meg a mezítlábassággal, tehát bőséges tapasztalatot tud felsorakoztatni. Ezek sok mindent lefednek – tályogok, mikor vegyük le a patkót, hogyan védjük a patát, mikor lovagoljuk, hogyan etessük és tartsuk a lovat.
Fel lehet a lovat előre készíteni a mezítlábas létre?
Először is, meg kell vizsgálni, hogy a ló életkörülményei és a tulajdonos elkötelezettsége lehetővé teszi-e ezt. Ha ezek rendben vannak, értékeljük a paták, végtagok és ízületek állapotát. Első látogatásaim legtöbbjénél kezdetnek kérek röntgenfelvételeket az első patákról, és a hátsókról is, amennyiben bármi figyelemre méltót látok. Ez az ujjpercek, különösen a harmadik ujjperc (patacsont) elérése érdekében történik, amely a lovak nagy többsége esetében elváltozást mutat. Mint hogy a pata ennek a csontnak a „tokja”, ez egy alapvető információforrás a lábápolók és kovácsok számára.
Ha felmértük a ló életkörülményeit, felépítését, ízületeit, pihenő testtartását és patáinak felépítését, továbblépünk a ló mozgásban való megfigyelésére; lépésben és ügetésben egyenes vonalon, majd kis körön mind kemény, mind puha talajon, amennyiben ez lehetséges.
Azt is meg kell említenem, hogy mindig akkor távolítom el a patkót, amikor a pata hosszú, rendkívül túlnőtt, így a patkó levételekor a lónak sok szaruállomány áll rendelkezésére, hogy darabonként letöredezzen anélkül, hogy elérné azt a pontot, ahol már a talp is terhet viselne. A patkolás mellett növekvő szaruanyag soha nincsen felkészülve a patkó nélküli teherviselésre, mivel miután a patára felkerült a vas, az agy „lekapcsolódott” a földről és az onnan érkező ingerekről, és takarékoskodik az energiával és tápanyagokkal, melyek ezt a területet védenék és edzenék.
Ezért a patát hosszúra kell hagynunk, mikor eltávolítjuk a patkókat; a sietség és a minden lónál és minden esetben alkalmazott szabványos körmölés teljesen hibás, legalábbis az én véleményem szerint.
Az évnek mely időszaka a legalkalmasabb a patkólevételre?
Hogy a ló mikor van a legjobb állapotban erre, az mindattól függ, amiről az előzőekben szó esett. Sok városi legenda kering arról, hogy nyáron jobb-e, vagy télen, ahogyan a mezítlábas körmölés és a hagyományos patkolás sok egyéb aspektusa esetében is. Akárhogy is, létezhet néhány variáció a talaj típusával összefüggésben, például a különösképpen koptató hatású gránit talajok esetében rendkívül körültekintően kell megválasztani az átállás kezdetének idejét. Ám, ha követjük az előző kérdésben vázolt stratégiát, nem ütközhetünk problémába.
Mondhatjuk, hogy a röntgenfelvételek megmondják nekünk, hogy a lovunk tud-e mezítláb élni, vagy sem. Megcáfolhatatlan igazság, hogy léteznek lovak, amelyek nem tarthatóak mezítláb, még ha az életkörülményeik alkalmasak is lennének rá. A csikók rossz menedzsmentje, rossz életkörülmények, helytelen munka, és rossz kovácsolás miatt léteznek lovak károsodott és deformált ujjpercekkel, különösen a harmadik esetében, amelyeknél idősebb korukra visszafordíthatatlan károk keletkeznek, és ezek az állatok csaknem állandó ortopédiai ellátásra, vagy életterük minimalizálására szorulnak. Akárhogy is, ezeknek a lovaknak a száma jóval kisebb, mint ahogyan azt sok ember, a legtöbb kovács, és majdnem minden állatorvos gondolja.
Például: abból a 200 lóból, amelyekkel dolgozom, 4 esik ebbe a kategóriába, ami 2%-ot jelent.
Ahogyan más körmölőktől tudom, ez az arány általában 2-5% közé esik. Nem 40%, vagy 30%, még csak nem is 25%.
Tegyük rendbe az étrendet – mit kellene a lónak ennie?
Ez nem az én szakterületem, és tévedhetek is e tekintetben, de a szalma, abrak és lucerna alapú, napi kétszeri etetésre alapozott takarmányozás nem éppen a legjobb rendszer!
Tudom, hogy a vegyes réti szénára alapozott étrend, napi többszöri, kisebb adagra bontva a legmegfelelőbb. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ez is a legelés helyettesítője. Ezért, egy kollégám és én tanulmányokat készítünk a direkt legeltetési lehetőségekről olyan legelőterületeken, ahol őshonos, nem vetett, vegyes füvek teremnek, műtrágyázás és gépesítés nélkül, osztott legeltetéssel kezelve, nem szorosan Allan Savory és José Luis az „elsivatagosodott” területek legelő állatokkal történő rehabilitációjára és ősgyepes területekké alakítására tett javaslataira építve. Ezek a vizsgálatok jelenleg folynak, korai lenne még következtetéseket levonni. Sokat írtak már a témában szarvasmarhákra és juhokra vonatkoztatva, ám gyakorlatilag semmit lovakról. Az ösvény-rendszer és a legelő keresztezését használjuk, mindkét összetevő legjobb elemeit felhasználva.
Tegyük rendbe az életvitelt – mik a legjobb életkörülmények?
Nagy területek legelési lehetőséggel, jó minőségű, a lehetőségekhez mérten ökológiai (vegyszermentes) széna, tiszta víz, tiszta környezet, amennyit csak lehetséges, más lovak társasága, változatos talajadottságok, helyes munka és edzésprogram, és naprakész információkkal ellátott szakemberek, akik tényleg szeretik a lovakat.
Mennyi mozgásra van szüksége a lónak, és lehet-e egy istállózott ló is mezítlábas?
Uff. Még egy a mezítlábas „egymillió dolláros kérdések” közül. Nos, abból, amit én láttam, a mozgás nem lehetne kevesebb napi 6 km-nél, fenntartva a csökkentés lehetőségét az ízületek és a paták egészségének függvényében. A megtett távolságnál majdnem, hogy fontosabb a talaj, amelyen a ló él és dolgozik, amely meghatározza a talp legerősebb stimulációját és ennél fogva annak vastagodását.
Folytatása következik!
2018.02.27., Írta: Linda Chamberlain
Forrás: The Horse´s Hoof, Fall 2016 – Issue 64, 20-23. oldal
Fordította: Mráz Edina
