Kezdőlap Blog Oldal 272

Nyírni vagy nem nyírni? – I. rész

Szeptember-október a lovak nyírásának főszezonja. Ősszel patásaink hosszú szőrt növesztenek, hogy átvészeljék a hosszú hideg telet. Egy rendszeresen intenzív munkát végző lónak azonban a téli bunda fokozhatja az edzés utáni meghűlés kockázatát. A ló szervezete télen elsősorban arra törekszik, hogy megtartsa a meleget, ezért a hőleadás nehezebb folyamat és hosszú száradási időt követel.

Azonban még mielőtt rátérnénk a lónyírás íratlan szabályaira, tudnivalóira, fontos leszögezni, hogy a lónyírás szükségességét alaposan végig kell gondolni. Ha egyszer belevágsz – szó szerint és átvitt értelemben -, akkor bizony nincs visszaút! Ezt követően a nyári szőrváltásig gondoskodnod kell róla, hogy a ló bundájától megfosztva is teljes komfortban, egészséges maradjon.

Ez nem csak azt jelenti, hogy ha el lett távolítva a szőr, akkor feltesszük rá a lótakarót, tavasszal pedig levesszük. Ahogy nyáron is néha számítani kell egy-egy intenzívebb ehülésre, úgy télen is előfordul, hogy annyira felmelegszik a levegő, hogy a megnyírt lónak elegendő egy vékonyabb lótakaró. Így időjárás függvényében kell megválasztani a megfelelő kialakítású lótakarót.

Ennek hiányában a ló megfázásának kockázata éppen olyan magasra ugrik, mintha verejtéktől csatakosan lenne visszaengedve a karámba. A szőr ugyanis a lovak legfőbb védekezési lehetőségük az időjárással szemben. Nem csak a hideg ellen óvja meg őket, de megakadályozza, hogy a csapadék közvetlenül a bőrig beivódjon. A hőszabályzáson túl a lovak szőrzetének további funkciói közé tartozik az érzékelés, a fizikai sérülések elleni védelem is.

Nem szabad megfeledkezni róla, hogy a takaróval a ló természetes tisztálkodási lehetőségétől is megfosztjuk. Így napjában többször is javasolt a takarózott ló ápolása.

Mikor érdemes lovat nyírni?

A legtöbb lovat ahogy a cikk elején is említettük szeptember és október tájékán kezdik el, de sok versenyló szőrzetét egész évben rendszeresen karbantartják, hogy minimálisra csökkentsék a verejtékezés mértékét. A lovat nem elég szezononként egyszer megnyírni – szőrnövekedés függvényében kettő-négy hetente javasolt megismételni.

Ha eldöntötted, hogy megszabadítod lovadat hosszú szőrzetétől, a következő dolog, amit át kell gondolnod, hogy milyen fazont szeretnél vágni. Fazonválasztásnál elsősorban nem a kinézeti szempontoknak kell dominálniuk. (Habár a lónyírást néhány tehetséges lovas művészi színvonalra emelte. >) A cél, hogy pontosan annyi szőr tűnjön el a ló testéről, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy kellemesebb és hatékonyabb munkára legyen képes. A lónyírást tehát elsőssorban a ló mindennapi mozgását szem előtt tartva tervezik meg.

Érdekelnek a különböző lónyírási fazonok, illetve, hogy hogyan biztosíthatod, hogy olyan formát sikerüljön vágni, amilyet elterveztél? Cikksorozatunk következő részében megadjuk rá a választ! >

2018.08.25. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Frissítve: 2022.09.06.
Fotó: Canva

Izzasztó cikk következik! – avagy mit kell tudni a lovak hőháztartásáról?

Cikksorozatunk előző részében kifejtettük miért is fontos a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás és hogy milyen környezeti tényezők lehetnek hatással a testhőmérsékletére. A folytatásban még részletesebben olvashatsz a verejtékezés folyamatáról és arról, mire is kell feltétlenül ügyelni lovaglásnál a nagy melegben.

A nem megfelelő folyadékpótlás nem csak túlhevülést okozhat, de kihat a ló egész szív- és érrendszerére. Természetesen azt, hogy pontosan mennyi vízre van szüksége egy lónak számtalan tényező befolyásolja – elsősorban az aktivitás és a hőmérséklet, de függ például a ló méretétől fajtájától és korától is. Általánosságban 50ml/kg-val számolunk, de nagy melegben akár napi 40-50 liter vízszükséglettel is számolni kell.

Veszélyes és értelmetlen megfosztani a lovat a víztől!

Sajnos elterjedt tévhit, hogy a ló jobban fog teljesíteni a versenypályán, ha közvetlenül előtte nincs megitatva. A plusz súly valamelyest valóban növelheti a versenyidőt, azonban a dehidratáltság közel egyenlő arányban van hatással a teljesítményre amellett, hogy erősen fennáll a hőkimerülés kockázata.

Gyakorlati tanácsok lovagláshoz a nyári kánikula idejére

A lovak normális testhőmérséklet 37-38,5 között van. Intenzív edzés alatt nem ritka, hogy ez az érték 40 fok fölé szökik – a lónak ekkor képesnek kell lennie visszahűtenie magát, hiszen 41 fok felett már fennáll a hősokk veszélye. Tudni kell ugyanis, hogy a lovak épp ugyanúgy ki vannak téve a különböző hőártalmaknak, mint mi emberek. (A hőártalmakról részletesebben ide kattintva olvashatsz. >>)

Mindig szánj elegendő időt a lesétáltatásra! Forró, de száraz, páramentes időben a ló verejtékezése nem feltétlenül jelentkezik azonnal erősen. Egy könnyed fél órás munka nem biztos hogy olyan intenzív verejtékezést vált ki, azonban ekkor is időt kell hagyni az utómunkára. Ha rögtön leszereled és visszaengeded a karámba, előfordulhat, hogy a verejtékezés csak akkor fok megindulni, mikor már nem vagy a közelében. Ebben a helyzetben pedig még nyáron is megfázhat a ló.

Egyaránt vigyázni kell a párás, meleg időben történő lovaglással is, mert a magas páratartalom csökkenti a verejtékezés hatékonyságát, hőpangást idézhet elő. Erről bővebben hőártalmakról szóló cikkünkből tájékozódhatsz.

Az anhidrózis a lovaknál is éppúgy jelen van

Vannak emberek, akik képtelenek az izzadásra. Van, aki csak részlegesen érint a betegség, így akár észre sem veszik a problémát, azonban a súlyos anhidrózisban szenvedőket egy könnyedebb séta is erősen megterhelheti.

Az anhidrózis lovaknál is előfordul és elsősorban a hűvösebb, csapadékosabb éghajlatokról behozott lovaknál tapasztalható. Ezen felül okozhatja betegség, illetve a verejtékmirigyek sérülése is. Ez utóbbit nem feltétlenül veszi észre az ember, hiszen általában kis területet érint. Az egész testet érintő anhidrózis kezelésére mind ezidáig még nem találtak megoldást, így a lovakat általában visszaviszik eredeti élőhelyükre.

2018.08.20. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Izzasztó cikk következik! – avagy mit kell tudni a lovak hőháztartásáról?

A lovak szervezete épp ugyanúgy szabályozza a vércukorszintet, a vérnyomást, a testhőmérsékletet és törekszik a vízháztartás egyensúlyára, mint az embereké.  Ezúttal egy kicsit mélyebben szeretnénk bemutatni a lovak hőháztartását, kiemelve a folyadékpótlás döntő szerepét a hőszabályzás folyamataiban.

A hatalmas testének fenntartásához szükséges hőt a ló elsősorban az anyagcsere-folyamatokon keresztül biztosítja. A hőcsere folyamatokat ezen felül számtalan más tényező is befolyásolja. Természetesen nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a környezet nagy hatást gyakorol a ló testhőmérsékletére – a levegő hőmérséklete és azok a tárgyak, amelyek közvetlen érintkezésben vannak a lóval. Ez utóbbi például lehet egy egyszerű lótakaró, de akár a földön elterülő vastag szalmarétegre is gondolhatunk.

Nyáron, kánikula idején a hőmérséklet jóval felülmúlhatja a ló felszíni hőmérsékletét. Ha a ló ráadásul fekete színben pompázik, akkor még inkább elnyeli a hőhullámokat, így nagyobb hőterhelés éri. Ilyenkor a szervezete erősen dolgozik az egyensúly megtartásáért, tehát hogy pontosan akkora mértékű legyen a hőleadás, mint a hőnyereség.

 

Mindig legyen friss, tiszta víz a ló előtt!

Sok állat – többek között a kutyák is – a párologtatást a légzőrendszeren keresztül valósítják meg. A lovaknak szerencsére ennél sokkal több lehetőségük van. A víznek kivételesen nagy szerepe van a hőháztartásukban, hiszen párologtatáson keresztül igen hatékonyan képesek leadni a felesleges hőt. Az emberekhez hasonlóan, izzadságmirigyeik vannak, amelyek adott esetben szó szerint pumpálják a vizet a ló bőrfelületére. Az izzadságmirigyek a test különböző részein más-más számban vannak jelen, az egyik legizzadékonyabb pont a ló nyaki része.

Nincs szükség extrém időjárásra, ahhoz, hogy magas legyen a vízveszteség! Egy egészséges, átlagos méretű ló 25 °C-os hőmérsékleten, lépésben óránként közel 1 liter vizet veszít verejtékezésen keresztül. Ügetésnél ez a szám akár 20 literre is emelkedhet. Ezért egy intenzívebb túrára kánikula idején igen csak jól felkészülten szabad belevágni.

Az izzadás kapcsolatban áll a ló idegrendszerével is, ezért is fordulhat elő, hogy az ideges ló hűvösben, még nyugalmi állapotban is leizzad – elsősorban a nyakánál.

Korábbi cikkünkben már szó volt róla milyen fontos a nyalósó biztosítása a lovak számára még akkor is, ha az állat rideg tartásban él. A ló ugyanis izzadás során fontos ásványi anyagokat, nátriumot, kloridot és káliumot is veszít. Verejtékezésnél ürülnek a különböző méreganyagok, a felesleges melléktermékek, mint például a tejsav, a karbamid (, ami az aminosavak lebontási terméke) és némi fehérje is! A fehérjehiánytól azonban nem kell tartani, amennyiben a ló megfelelő takarmányozásban részesül.

Cikksorozatunk következő részében még részletesebben olvashatsz a verejtékezés folyamatairól és a melegben történő lovaglás gyakorlati javaslatairól. >>

2018.08.15. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com

Egy bőrbetegség, amely kizárólag nyáron támad

A lovak nyári ekcémájának jellegzetes tünetei a bőr kipirosodása és az apró, viszkető csomók keletkezése szerte a ló testfelszínén. Főként a nyak, a mar, a sörény és a faroktő területein mutatkozik a különös bőrbetegség, amely elsősorban a muslicáknak köszönhető, de nagy szerepe van a nyári forróságnak is.

Megfigyelések szerint a lovak nyári ekcémája a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan szűnik meg. Fő kiváltó okának a muslicák nyálát, csípését vélik, az erre adott allergiás válaszreakció azonban a forró nyári napokon válik igazán elviselhetetlenné. A ló bőre kipirosodik, dudorok jelennek meg rajta, amit erős viszketés kísér. Sok ló ilyenkor teljesen kiesik a munkából, a viszketés ugyanis akár olyan erősen is jelentkezhet, hogy a ló véresre dörzsöli az érintett bőrfelületeket. Ilyenkor a lótartónak fokozottan elővigyázatosnak kell lennie, hiszen a sebek könnyen elfertőződhetnek.

Megfelelő tartástechnológiával a nyári ekcéma ellen

A lovak nyári ekcémája nem fertőző. Míg az egyik lovat tetőtől talpig beborítják a pöttyök, addig a ménes többi tagja néhány jóllakott bögöly vagy szúnyog csípésének nyomán túl teljesen tünetmentes. Bár a problémát gyökerestül nem lehet megszüntetni, de a legérzékenyebb ló mindennapjait is megkönnyítheted egy kis odafigyeléssel.

Ha nincs rovar, akkor nem lesz csípés sem. Ha megakadályozod, hogy a muslinca érintkezzen a lovad bőrfelületével, gyakorlatilag minimálisra csökkentheted a nyári ekcéma tüneteit. Mivel viszonylag sok ló érintett, így a piacon már többféle lótakaró kapható kifejezetten a nyári ekcémás tünetek megelőzésére, enyhítésére. Javasolt tehát kifejezetten erre a célra készült takarót vásárolni, hiszen egy rosszul megválasztott takaró nyáron könnyen hőpangáshoz vezethet. A lovak ekcémás tüneteinek enyhítésére készült takarók a hőmérsékleti viszonyok figyelembevételével készültek, így biztosan nem fognak csalódást okozni.

Javasolt fokozott figyelmet fordítani rá és a nyári időszakra megemelni a trágyázások számát. A trágya ugyanis mágnesként vonzza a rovarokat, így ha tisztán van tartva az istálló, nem csak a vérszívók, de a kiütések száma is redukálható. Emellett jó tudni, hogy míg a trágya és az izzadságszag vonzó, addig bizonyos illatok kifejezetten taszítóak a vérszívók számára, ilyen például a citrom- vagy a szegfű illata.

Enyhülést nyújtó kenőcsök és gyógynövények

A lovak nyári ekcémája esetén még nagyobb odafigyelést igényel a takarmányozás, így a megfelelő mennyiségű mikro- és makrotápanyagok biztosítása. Nagyobb veszély fenyegeti azokat a lovakat, amelyeknek egyébként is érzékeny a bőre.

Bizonyos gyógynövények amellett, hogy gyulladáscsökkentő hatással bírnak, a méregtelenítés folyamatában nagy szerepet kapó szervek, így a vese és máj funkcióit is javítják. Ilyen gyógynövények például a levendula és a gyermekláncfű is.

A beteg bőrt természetesen külsőleg is minél előbb kezelésbe kell venni, még mielőtt a ló nagyobb sebeket ejtene magán. A különböző bőrnyugtató kenőcsök mellett létezik kifejezetten nyári ekcémára készített sampon is, amely összetevői által hosszútávon segít a regenerálódásban és enyhíti a kellemetlen tüneteket.

2018.08.11. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com

Frissítve: 2022. 08. 19.

Amit a hőártalmakról feltétlenül tudnod kell

Nyáron kinyílik a világ a lovasok előtt, hiszen a feltételek ilyenkor a legtökéletesebbek a hosszú programok szervezéséhez, közös élmények gyűjtéséhez. Ám ilyenkor a különböző hőártalmaktól kell tartani, ami válogatás nélkül lovast és lovat egyaránt fenyeget. Kellő felkészültséggel, elővigyázatossággal azonban elkerülhetőek a rosszullétek és a hőártalom okozta komoly szövődmények….

Védekezz a Nap erős sugarai ellen!

Nincs pontos adat, hogy mennyi napon töltött idő váltja ki a hőguta első tüneteit. Van akinek a szervezete jobban fel van vértezve a hőhatásokkal szemben, míg mások már negyedóra után fejfájásra panaszkodnak. Nagyobb veszélyben vannak például a cukorbetegek, a túlsúllyal vagy érrendszeri problémákkal küszködők. Fokozott figyelmet kell fordítani az idősekre és a gyermekekre is.

A gyermekek nem feltétlenül ismerik fel a hőguta első jeleit és előfordul, hogy sokáig nem is jelzik rosszullétüket. Ezért lovastábor előtt érdemes megismertetni őket a különböző hőártalmakkal.

Az emberi szervezet a melegre természetes hőleadással válaszol, elsősorban izzadás formájában. Hősokk akkor alakul ki, ha a fej hőmérséklete meghaladja a test hőmérsékletét. Fontos felismerni és mielőbb elkezdeni a hűtést, ugyanis a hőguta két fázisban megy végbe.

A hőguta jelei között szerepel a fejfájás, a szédülés, a gyengeség. Émelygés és hányinger jelentkezik, illetve félreismerhetetlen tünete a verejtékezés megszűnése.

Ha a kezdeti szakaszban vesszük észre a jeleket, akkor is javasolt értesíteni az orvost és amíg kiérkezik, megkezdeni a hűtést. Természetesen mielőbb árnyékba kell fektetni a beteget. Segítséget nyújthat az apró kortyokban történő folyadékpótlás (elsősorban vízzel!), a tarkó hideg vizes borogatása és a bőr masszírozása is, ami a vérkeringést serkenti.

A hőguta a lovakat sem kíméli!

Tévhit, hogy a lovat csak munka közben érheti hőártalom. Éppen ezért kiemelkedően fontos a megfelelő árnyékos vagy beállóhely biztosítása számára, ahova bármikor behúzódhat a Nap erős sugarai elől. Karámban tartott lovaknál különösen fontos, hogy ha a természetes növényzet nem garantálja az árnyékot, akkor legyen valamilyen stabil, biztonságos építmény a területen, ahova beállhat.

Nagyobb odafigyelésre van szükség a nagytestű, izmos lovak esetében, illetve az idős, tüdőbeteg lovaknál. Fontos tudni, hogy a keveset mozgatott lovak szervezete ilyen tekintetben sincs kellőképpen felkészülve a hosszabb túrákra, így fokozatosan, minden nap időt kell fordítani a mozgatásra.

Hogy ismerheted fel a hőgutát a lovaknál?

Szapora szívverés és levegővétel, akár lihegés, emelkedett testhő, a verejtékezés hirtelen megszűnése. Levertség, egyensúly és mozgáskoordinációs zavarok, az ivóvíz megtagadása. Ezek a jelek mind-mind arra utalnak, hogy a lovad lehet, hogy hőgutát kapott.

Épp úgy, ahogy az embereknél, a lovaknál is azonnal kagylót kell ragadni és értesíteni kell az orvost, majd meg kell kezdeni a test visszahűtését. Árnyékba vezetést követően locsolással, borogatással kell fellépni a hőártalom ellen, illetve meg kell próbálni megitatni a beteg állatot.

Nem elég addig hűteni, amíg már tapintásra a bőrét hűvösnek érezzük, a testhőt legalább 38,6 fok alá kell csökkenteni. Gyógyszerekkel pedig szigorúan tilos hozzáértés hiányában kísérletezni.

Nem szabad megfeledkezni róla, hogy hőguta esetén minden perc számít, ugyanis a fej felmelegedése következtében akár maradandó agykárosodás is érheti a beteget.

Nem csak hőguta létezik!

Hőpangás jelentkezhet ló és lovas esetében is, ha a hő elleni természetes védőmechanizmus valamilyen módon akadályozva van. Lovas estében ez általában a túlöltözés, lónál a rosszul szellőző, silány minőségű védőfelszerelések, nyeregalátétek okozhatják elsősorban a problémát.

Kerülni kell a meleg, párás időben való lovaglást, ami növeli a hőpangás kialakulásának kockázatát. Ha hőpangásra gyanakszunk, hasonló módon a hőgutánál, mielőbb hűvös helyre kell vinni a beteget és minél előbb el kell távolítani a hőleadást gátló felszereléseket.

Hőgutához hasonló tünetekkel jelentkezik a hőkimerülés, ami akár több napig tartó helytelen életmód után jelentkezik. Izzadásnál közismert, hogy nem csak vizet, de sót és ásványi anyagokat is veszít a szervezet, amelyeket mielőbb pótolni kell. Ennek hiányában, nagyfokú fizikai terhelés esetén alakulhat ki a szédüléssel, izomgörcsökkel és rángásokkal járó hőkimerülés.

A legjobb, amit tehetsz, hogy megelőzöd a bajt és a nyári nagy melegben odafigyelsz a megfelelő mennyiségű folyadék-, só- és ásványi anyag pótlásra. Lovak számára legelős tartás esetén is legyen elérhető helyen nyalósó, árnyékos hely, beálló és tiszta víz. Javasolt elkerülni a déli órákban történő lovaglást, terepre is legalább egy kis palack vízzel útnak indulni és nem elhanyagolni a kobak viseletét, amely nem csak a balesetektől, de a Nap erős sugaraitól is megvédi a fejedet.

2018.07.20. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.26.

Mindened a ló? Akkor ez egy tökéletes meLÓ! – nyitott pozíciók a Lovasok.hu-nál!

Összetartó, rugalmas és modern gondolkodású csapatunkat újabb tagokkal bővítenénk! Magyarország és Kelet-Európa vezető lovasportáljaként nem csak stabil munkahelyet, versenyképes fizetést és rugalmas feltételeket kínálunk, de ismereteid bővítése mellett lehetőséget nyújtunk a kiteljesedésre is! Ráadásul egy ízig-vérig állatbarát, lószerető társaság vár Rád! Ne habozz, nézz körül nyitott pozícióink között!

Mutasd meg kommunikációs tehetségedet, jelentkezz telemarketinges és ügyfélkapcsolati munkatársnak!

Értesz a lovasok nyelvén? Dinamikus, határozott fellépésű vagy, mégis ügyfélközpontú a gondolkodásmódod? Csatlakozz hozzánk, dolgozz fiatalos, lendületes csapatunk körében! Kattints ide a jelentkezéshez!

Tudjuk jól, milyen nehéz az iskolapadból felállva, rövid idejű munkahelyi tapasztalattal rögtön megtalálni a megfelelő munkahelyet. Nálunk az sem jelent akadályt, ha még meg sem száradt a bizonyítványodon a pecsét! A pályázók között örömmel fogadjuk pályakezdők jelentkezését is!

Írjuk együtt a Lovasok.hu-t!

Rendszeresen jársz rendezvényekre, versenyekre? Szívesen beszámolnál szakágad és a lovas élet híreiről? Szeretsz írni? Ha nem rettent meg a gondolat, hogy írásaidat akár több 1000 lovas is olvashatja és véleményezheti, ha kiváló a helyesírásod és szeretsz kreatívan fogalmazni, jelentkezz a Lovasok.hu önkéntes újságírójának!

Legyél Te is a Lovasok.hu újságírója! Kattints ide a részletekért! >

Mi együtt húzzuk a szekeret!

A Lovasok.hu-nál mindent megteszünk, hogy jó hangulatban tartsunk céljaink megvalósítása felé, hiszen tudjuk jól, hogy a siker alapja az összetartó, jó csapat. A feladatok megvalósításához éppen ezért minden segítséget megadunk, a munkavégzés feltételeit pedig a lehető legrugalmasabban kezeljük. Dolgozz budapesti komfortos, jó hangulatú, luxus irodánkban, illetve kényelmesen otthoni környezetben, rugalmas időbeosztásban!

További információhoz és a jelentkezéshez kattints ide! >

TESA Textil adalékanyaggal a ló egészségének védelmében!

Kevés az a lovarda, ahol a csapadékos időben ne küzdenének a kültéri vagy nem fedett lovaspályákon kialakult pocsolyákkal. Ezekben az időszakokban nem csak azzal kell számolni, hogy a pálya jelentős része használhatatlanná válik, de a nedvesség a talajt igen csúszóssá, baleset veszélyessé teszi mind a ló, mind a lovas számára.

Persze az sem jó, amikor a perzselő nap minden nedvességet elpárologtat a lovas pályából, hiszen lovaglás közben, főleg, ha többen vannak a pályán, a kialakult porfelhő még a legegészségesebb ló légzőrendszerét is irritálja. Egy allergiás vagy kehes ló számára locsolás nélkül gyakorlatilag ellehetetleníti közös munkát.

Többek között erre a két alapvető problémára nyújt megoldást a lovaspályák textil adalékanyaggal történő minőségi javítása. A 100%-ban szintetikus anyag képes megkötni a vizet, ezzel meggátolva a pocsolyák, sárfoltok képződését, míg forróság idején az elraktározott nedvességgel gátolja a porfelhők képződését.

Az eljárást követően, felszínét tekintve a pálya sokkal egyenletesebb lesz, nem alakulnak ki mély patanyomvonalak, illetve kevesebb karbantartási munkálatot igényel. De ami talán még sokkal, de sokkal fontosabb: olyan rugalmas, jól strukturált talajt eredményez, ami megóvja a ló ízületeit, szalagjait – csökkenti a sérülések kockázatát.

Egy sportló esetében, amelyik napi szinten kemény terhelésnek van kitéve, kiemelkedően fontos a megfelelően kialakított, minőségi talajjal rendelkező lovaspálya. Ennek hiánya veszélyezteti a ló testi épségét.

A jó lovaspálya a sérülés veszélyének csökkenése mellett a ló teljesítményéből is a maximumot hozza ki, hiszen nem akad el, csúszik meg a lába semmiben és nem süpped el a homokban.

A TESA textil adalékanyag hosszú időre megoldást nyújt

Mivel 100%-ban szintetikus anyagról beszélünk, így nem áll fenn a veszély, hogy rothadás következtében baktériumok, penészgombák szaporodnának el. Így aztán hosszú időre, 15-20 évre leveszi a gondot a lovarda válláról.

Természetesen nem csak a szabad ég alatt lévő pályáknál, hanem a fedeles lovardákban is megvannak az előnyei! Hiszen bár a fedélnek köszönhetően pocsolyákkal nem, de porral annál inkább számolni kell. A TESA textil adalékanyagát használva a locsolások közötti intervallum igencsak megnövelhető, illetve szintén ritkábban kell mélylazítást alkalmazni.

Legyen szó pályafelújításról vagy új pálya kialakításáról, a textil anyag bedolgozása nem igényel nagy szakértelmet és költségeit tekintve is hamar megtérül, hiszen rengeteg pályakarbantartási munkaórát spórol meg a jövőre nézve.

A textil adalékanyagának pontos mennyiségét meghatározza, hogy fedeles vagy nyitott terű lovas pályáról van szó, illetve hány négyzetméter az alapterület.

Egy kinti lovas pálya esetében négyzetméterenként 2.5-3 kilogramm adalékanyag szükséges, míg a fedeles pályák csupán 1.5-2 kilogrammot igényelnek. Az eljárás egyszerű, az anyag egyenletes szétszórását követően hozzávetőlegesen 5 centi mélyen kell bedolgozni a talajba.

A TESA Textil már 5 évtizede foglalkozik textilanyagok feldolgozásával

Immáron 10 éve, hogy a TESA Textil szélesítette foglalkozási körét és a külföldön már jól ismert pálya felújítási technikát hazánkban is megismertette.10 év során több, mint 200.000 négyzetméter lovaspálya felújításához biztosították az adalékanyagot. 

Egészségügyi és teljesítménybeli előnyeit megannyi ló és lovas élvezheti még sok-sok éven keresztül.

Képek forrása: Textilhulladek.hu

Egészséges táplálkozás – lovaknak is!

Az egészséges életmód népszerű témává vált manapság. Naponta 400 gramm zöldség elősegíti az emésztést, illetve a magas glikémiás indexű ételek negatív hatással vannak a vércukorszintünkre. De mi a helyzet a lovaknál? Valóban szükség van a nyalósóra? És ha igen, még milyen más vitaminokat, ásványi anyagokat kell napi szinten beiktatni a takarmányozásba?

A kulcsszó a lovak esetében is a változatosság. A vitaminhiány (és a túladagolás!) épp úgy mint az embereknél, a lovaknál is következményekkel jár! A lovak élettere drasztikusan lecsökkent. Az emberek elvették előlük a lehetőséget, hogy ők maguk válogassák össze a mikro- és makrotápanyagokat. Ezért az ember felelőssége, hogy pótolja ezeket!

Természetesen kivételes helyzetben vannak a rideg tartásban, legelőn élő lovak, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy egy teljesen egészséges ló esetében szükségtelenné váljon a kiegészítő takarmányozás. A széles, dús legelők ugyanis vitaminokban gazdag, sok esetben gyógyhatású növényekkel vannak tele. 

Kivételt képezhet a só adagolás

A lovak természetes közegben megszerzik a szervezetük számára nélkülözhetetlen szénhidrátot, proteint, zsírt, ásványi anyagokat és vitaminokat. Azonban ritka, hogy a legelőn tartott állat közelében van patak, vagy kis tó.

Így hát a megfelelő mennyiségű víz biztosítása mellett, kiváltképp a nyári nagy melegben és főleg azoknak a lovaknak az esetében kell kiemelkedő figyelmet fordítani a megfelelő mennyiségű só utánpótlásra, amelyek sokat vannak mozgatva. Izzadás következtében a ló sóháztartásának egyensúlya felborul, amelyet, ha nem orvosolunk, akkor gyengeséget, teljesítménycsökkenést, fogyást és egyéb tüneteket vonhat maga után.

Szinte minden lovasboltban vagy takarmányboltban, hozzájuthatsz különböző méretű nyalósóhoz, amely a sóhiány megelőzésében segít.

Vitaminhiány következményei lovaknál

A lovak érzékeny, kényes állatok. Ahhoz, hogy egészségüket hosszú távon megőrizzék, törekedni kell a szervezetükben az állandó egyensúlyra. A vitaminok esetében nem csupán hiányról, hanem sajnos túladagolásról is beszélhetünk, így nagyon fontos figyelni a tünetekre. A vitaminhiány típusától függően enyhébb esetben kihathat a paták, a bőr és a szőrzet állapotára, de akár idegrendszeri vagy mozgásszervi problémákat is előidézhet.

Példaképpen a továbbiakban kiemelünk néhány vitamint, amelynek megfelelő adagolására feltétlenül ügyelni kell.

 

  • Legtöbbször helytelen tartástechnikából adódó problémát vált ki a jól ismert D-vitamin hiány. A huzamosabb ideig, túl sötét helyen tartott lónál, főleg a téli hónapokban jellemző betegség. A D-vitamin elsődleges forrása a napfény, ezért a bokszban tartott lovaknál különösen oda kell figyelni, hogy megfelelő mennyiségű időt töltsön a szabadban.
  • Bőrbetegségeket, teljesítménycsökkenést és akár idegrendszeri tüneteket is előidézhet a B-vitamin hiány, amelyet egyébként sörélesztővel pótolni lehet.
  • Bizony, ahogy nálunk embereknél, a lovaknál is csontritkuláshoz vezethet a kalcium hiány. Főleg csikókorban javasolt odafigyelni a megfelelő mennyiségű kalcium adagolásra, hiszen alapvetően meghatározza, hogy kifejlett korára milyen erős csontozatú lesz.
  • A növekedésben lévő fiatal csikó csontozata erősödik, a csontsűrűség növekszik a megfelelő takarmányozás következtében, illetve mozgás útján, amely a csontok erősségében kiemelkedő szerepet játszik.

Felnőtt, idős lovak esetében épp ugyanolyan nagy hangsúlyt kell fektetni a csontritkulás megelőzésére. A rideg tartásban élő lovak mozgásigénye fedezve van az óriási helynek köszönhetően, bokszos tartás esetén azonban ügyelni kell a napi mozgásigény kielégítésére.

  • Végezetül, a különböző étolajok segítik a vitaminok felszívódását és többlet energiát nyújtanak sok más jótékony tulajdonságuk mellett. Az olajok felhasználása szakértelmet követel, helytelen felhasználása szövődményeket vonhat maga után, így előtte feltétlenül konzultálj állatorvosoddal.

Soha nem szabad megfeledkezni róla, hogy a lónak kis méretű gyomra van. Mindig lennie kell előtte tápláléknak a gyomorbetegségek elkerülése érdekében és hogy legyen valami, amiből fedezni tudja a hatalmas méretű test energiaigényét!

2018.08.02. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Rendezvény, verseny vagy költözés? Így szállítsd a lovad biztonságosan! – II. rész

Cikksorozatunk előző részében körbejártuk, hogyan érdemes szállítani a lovat a lószállítóban és milyen következményeket okozhat a stressz. A folytatásban a lószállításhoz szükséges biztonsági felszereléseket és elengedhetetlen kellékeit ismertetjük.

Ha megtetted a szükséges előkészületeket a lószállító biztonságossá tételéhez, akkor hagyd, hogy a ló kívülről barátkozzon meg a szerelvénnyel. Hadd járja körbe, szaglássza meg. Töltsetek el mellette egy kis időt, hogy megszokja a futó jelenlétét. Ha már látszólag teljesen sikerült megnyugtatni, csak akkor kezdjétek el előkészíteni a felvezetésre.

Főleg a nyári nagy melegben ügyelj rá, hogy felvezetés előtt igyon a ló. Ezen felül érdemes bekészíteni szénát a szállítóba, hogy a lovat rögtön valami pozitívum fogadja, illetve hogy a készülődésre ne kelljen további időt szánni. Törekedni kell rá, hogy lehetőleg azonnal a ló biztonságos kikötését követően el is tudjatok indulni.

Biztonsági felszerelések lószállításhoz

A lószállítóban nehéz felhelyezni azokat a biztonsági felszereléseket a lóra, ami megóvja a sérülésektől. Még a legbiztonságosabban kialakított futóban is előfordulhat például, hogy a ló félrelép, rááll a saját lábára, kidörzsöli a farkát. Hogy ez ne történjen meg érdemes ínvédőt, pataharangot, farokvédőt használni. Ha fásli mellett döntesz, figyelj rá, hogy az ne legyen túl szoros! Javasolt még a fejvédő, illetve időjárás függvényében a lótakaró használata is.

Hőmérsékletet tekintve a ló komfortérzeti zónája igen széles. Igényli a friss levegőt, de nem bírja a huzatot. Különösen nyáron, kánikula idején ügyelj rá, hogy megfelelő legyen a szellőztetés. A ló akár 30°C-ban is kitűnően érezheti magát, de szállításnál, amikor egyébként is patakokban folyik róla a víz már csak az idegesség miatt is, feltétlenül ügyelj a folyadékpótlásra és a friss levegő biztosítására. Az út során beiktatott pihenőknél kínáld meg vízzel is. Fontos, hogy a ló kényes, szereti a megszokott illatokat, így javasolt a saját vödrét magatokkal vinni.

Ha a lehetőséged van rá vezesd le a lovat, ellenben próbálj árnyékos helyre parkolni és az ablakok kinyitása mellett mindent megtenni, hogy komfortosabb legyen számára az út.

Felszállás! Így vezesd fel a lovat a szállítóra

Arra kell törekedni, hogy ha a ló sikeresen felszállt a futóra, akkor összességében pozitív élményként könyvelje el a szokatlan szituációt. Soha nem szabad erőszakkal rákényszeríteni a felmenetelre, már csak azért sem, mert a ló memóriája kiváló. A kellemetlen élményeket hosszú időre megjegyzi és a következő alkalommal még nagyobb riadalommal fogadja az utazás gondolatát, még nehezebben megy fel a rámpára.

Használj hosszú vezetőszárat, hogy ha ellenáll, lehetőség legyen utána engedni a szárat, de ne tudjon elszabadulni se. Határozottan indulj el vele a lószállítón felfelé, de ne közvetlenül előtte menj, mert előfordulhat, hogy hirtelen fellép és magával sodor.

Ha hosszú ideig nem sikerül felinvitálni a lovat, akkor a rámpa két oldalához erősített köteleket használva, a ló fara mögött keresztezve azt, megkönnyítheti a felléptetést.

Ha lehetőség nyílik rá, érdemes néhány nappal utazás előtt megkezdeni a gyakorlást, akár egy tapasztaltabb ló segítségével. Két ló szállítására alkalmas szerelvény esetén az egyik felébe előbb a nyugodt lovat bevezetni, majd a félénkebb lovat felléptetni mellé.

Sok esetben a ló kitépi az ember kezéből a szárakat és rögvest menekülőre fogja. Ilyenkor javasolt esetleg kantárt is felhelyezni rá, hogy biztosabb legyen a fogás. Jó megoldást jelenthet stabil falakkal elvágni a ló menekülési útvonalát, így például a szállítóval ráfarolni az istálló ajtajára.

Bármilyen praktikát vetsz is be, a legfontosabb, hogy a helyszín biztonságos legyen a felvezetéshez.. Minden apró lépéséért határozottan dicsérd meg és még ha sokadik próbálkozásra sem sikerült, akkor se add fel a türelemjátékot. NE próbáld erőszakosan megoldani a problémát.

2018.07.06. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Rendezvény, verseny vagy költözés? Így szállítsd a lovad biztonságosan! – I. rész

Akik gyakran járnak versenyre, lovas rendezvényekre, jól tudják, hogy a lószállításnak a kötelező szabályokon túl számos íratlan követelménye is van. A lovak még azok számára is tudnak meglepetést okozni, akiknek már sok éves tapasztalatuk van, így a lószállítás is fokozott figyelmet és mindenekelőtt hozzáértést igényel. Sokan azonban igen ritkán vagy csak lovardaváltás esetén akasztják a szállítót a vonóhorogra vagy bérelnek fuvart. Ezúttal összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogyan is érkezhettek meg épségben úticélotokhoz.

Mindenekelőtt nem mindegy, hogy milyen hosszú útra is készültök. A távolság, ami normális esetben 20 perc, az lóval akár egy órás is lehet. Így ha az ország másik felébe vagy akár azon túlra terveztek menni, érdemes egy menetrendet készítened a pihenőkről, ahol nem csak Te nyújtóztathatod ki a lábaid, de a lovad is kicsit felszabadulhat az állandó egyensúlyozás terhe alól.

Távoli úti cél esetén érdemes legalább 4-6 óránként félrehúzódni és ha a körülmények engedik, leszállítani a lovat is pihenni. Megfigyelések szerint a lovak önmaguktól ferdén állnak be a lószállítóba, a kutatók véleménye azonban, hogy ideális esetben érdemes őket menetiránynak háttal fordítani, ugyanis elsősorban a farukkal tartják meg magukat. Így fékezés esetén nem ró akkora terhelést a ló inaira, szalagjaira, ellenben egy sok száz kilométeres út esetén az ellenállás teljesen elgyengítheti a lovat.

Még mielőtt a lovat felvezetnéd a lószállítóra

Még a legnyugodtabb ló számára is óriási stresszt jelent a szállítás.
Alapos elő- és felkészülés szükséges hozzá, hogy az út problémamentes legyen és a lovat se terhelje meg túlságosan.

A stresszről tudni kell, hogy erős hatással van a szervezet egészére nézve. A stressz egy állapot, ami a szervezetben azért alakul ki, hogy felkészítse hozza a lovat a menekülésre. Ilyenkor a ló izmai megfeszülnek, felgyorsul a szívverése, szaporábbá válik a levegővétele, csatakosra izzadja magát, ami huzamosabb időintervallum esetén igencsak megterheli a szervezetet, így könnyedén vezethet immungyengeséghez. A ló fogékonyabbá válik a betegségekre, legyengül, fogyni kezd és még sorolhatnánk a következményeit.

Hogy ez semmiképp ne fordulhasson veletek elő, még utazás előtt meg kell ismertetni a lovat magával a szállítóval. Erre időt kell szakítani, hiszen meg kell tanulnia, hogy a lószállító biztonságos hely, ahol nem érheti veszély. Hogy ez valóban így legyen, ügyelj rá, hogy a szállító tiszta, a fellépő és a padló csúszásmentes legyen. Sehol ne legyen korrózió, lyukak, amelybe beleléphet. A támasztórudak, a kikötő legyen stabil és alkalmas rá, hogy a ló ne mozdíthassa ki. Illetve a szállító annyira legyen széles, hogy az állat akár terpeszbe is tudjon állni.

Cikksorozatunk következő részében olvashatsz a lószállításhoz szükséges biztonsági felszerelésekről és elengedhetetlen kellékeiről.

2018.07.06. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Hiba bejelentés