Túrázz Erdély meseszép környezetében!

Igazi, végtelen szabadságra vágysz egy jó csapat tagjaként? Szeretnél érintetlen tájakon, a természet lágy ölén, lóháton barangolni teljes kényelemben akár napokon át úgy, hogy közben semmi gondod ne legyen a szervezésre? Akkor Neked ajánljuk a következő, Equi Transylvania által szervezett erdélyi lovastúrát!

Erdély egy rejtett kis falujában, Kiskedében családi vállalkozásunk lovastúrákat és lovas vakációkat szervez haladó lovastudással rendelkező, 2-6 fős felnőtt csoportok részére.

Vendégeink számára igényesen belovagolt, magyar fajtájú lovakat biztosítunk. Túráink során összehangoljuk a lovaglás élményét a gyönyörű erdélyi tájjal, a sajátságos domborzattal, állatvilággal, helyi mondavilággal, mindezt megfűszerezve a tiszta levegővel, és egészséges környezettel.

Tiszteljük és szeretjük a hagyományos erdélyi falut, az itteni életvitelt, ezért a túrák során próbálunk ebből is egy szeletet mutatni vendégeink számára.

Annak érdekében, hogy mindenki a neki tetsző időben és mennyiségben részesüljön ebben az élményben, többféle túrát indítunk:

1. Egynapos erdélyi lovastúra

95 Euró/fő

Az Erdélyben kirándulókat, vagy üzleti céllal ide utazó vendégeket várjuk egynapos erdélyi lovastúránkra. Ha aktív kikapcsolódásra vágysz Erdély dombjain barangolva, kis falvakat érintve, az egynapos lovastúra a legjobb választás.

Reggel Kiskedében találkozunk, majd a nap során 3-5 órát töltünk nyeregben.

Csoportok jelentkezését várjuk elsősorban, de akár 1-2 személlyel is útnak indulunk. Barátokkal, vagy akár egyedül is élvezheted az egyedi tájat, a helyi vadvilágot és a tiszta levegőt, út közben hagyományos erdélyi falvakat is érintve.

Részletekért görgess a cikk aljára és töltsd ki űrlapunkat!

 2. Három nap lóháton Erdélyben

650 Euró/fő

Háromnapos erdélyi lovastúraajánlatunk rövid(ebb) időtartama miatt igen közkedvelt. A három nap alatt vendégeink ízelítőt kapnak az erdélyi táj szépségeiből, a szaladgáló vadállatok látványából, mindemellett igazi feltöltődésben lehet részük képzett lovaink hátán.

Az útvonalakat, távolságokat és lovaglási időtartamokat előzetesen lemértük. A lovasok tapasztalata, illetve teherbírása alapján, a vendégeink biztonságát és érdekeit szem előtt tartva, a túravezető bármikor megváltoztathatja, vagy lerövidítheti a túra előre közölt útvonalát.

A lovaglás lépés, ügetés és néha vágta szakaszokból áll. A nap során 4-5 órát töltünk nyeregben, összesen kb. 30 km távot lovagolva. Helyi ételekből összeállított hidegtál az ebédünk, melyet a déli pihenő során fogyasztunk el.

“Három nap lóháton Erdélyben” ajánlatunkat négy éjszakás, teljes ellátással kínáljuk.

Érkezés az első lovaglási napot megelőző este, szállás és vacsora a partner vendégházban, a szomszéd faluban. Csoportok jelentkezését várjuk, de túrára indulunk már két személlyel is, így akár párok, barátok is élvezhetik a lovas vakációt.

Részletekért görgess a cikk aljára és töltsd ki űrlapunkat!

3. Legendás Erdély

1250 Euró/fő

Az egyhetes lóháton töltött vakáció alatt igazi vándoréletben lehet részünk, mely elhozza számunkra a valódi szabadságérzetet. Kiskedéről indulunk lóháton és minden nap körülbelül 30 km-t teszünk meg a következő célpontig. Átlagosan 4-6 órát töltünk nyeregben, melyet napközben piknikes ebéd szakít meg.

A szállást a vendégfogadó apartmanok biztosítják, a lovasok csomagjait kísérő autóval szállítják a következő állomásig.

Az út során hatalmas réteken és erdőségeken lovagolunk át, majd estéinket mindig más-más helyen töltjük.

Az ország közepén, a történelmi Erdélyben elhelyezkedő kis falvakban barangolva betekintést nyerhetsz a vidéki világ mindennapjaiba, ahol az emberek még mindig úgy élnek, mint tették ezt évtizedekkel/ évszázadokkal ezelőtt.

Ez a túra a legközkedveltebb azok körében, akik mélyebben is érdeklődnek a hagyományos települések, helyi emberek iránt, és szeretnének jobban belelátni a tradícióikba, kultúrájukba, mint például a néptánc. Tökéletes lehetőség elmerülni a végtelen természetben, és megismerni a hagyományos, természetközeli gazdálkodást. Gyakran láthatunk nyájat terelő juhászt vagy tehéncsordát legelészni.

Részletekért görgess a cikk aljára és töltsd ki űrlapunkat!

4. Öt csillagos túra

1200 Euró/fő

Ez a lovastúra egy öt lovaglási napból álló vakáció, hét éjszaka szállással és teljes ellátással. Kiskedéből indulva lovastúráink minden nap másik irányba indulnak, majd estére visszatérünk az eredeti szálláshelyre. A hét végére túraútvonalaink egy csillag formát képeznek.

Az öt csillagos túránk az erdélyi világ felfedezésének egyik legkedveltebb formája, vendégeink helyi emberekkel, a hagyományos táncokkal és kultúrával is megismerkedhetnek.

A lovasokat az egyedi erdélyi dombvidék fogadja, a tiszta levegő, a szabadság érzete az útitársunk. Gyakran látunk rókát, nyulat, őzet szaladni a lovasok elől, őzek, szarvasok csapata is gyakran figyeli a látogatókat. Hagyományos tehéncsordákkal és nyájaikat őrző juhászokkal is gyakran találkozunk.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, ne habozzon jelentkezni, mielőtt betelnek a szabad ló-hátak!

Részletekért töltsd ki a következő űrlapunkat!

2019.02.12. Frissítve: 2022.09.22.

Hozzászólások