Az elmúlt években általánosan elmondható, hogy az állattartásban kiemelkedő szerepet kapott az állatjólét szempontja. Azonban mikor állatjólétről beszélünk, az adott faj természetes igényeiből kell mindig kiindulnunk, nem pedig az ember által “jónak vélt” környezeti  feltételekből. Broom (1986) megfogalmazása szerint az állat jólléte az állat pillanatnyi szellemi és fizikai képessége arra, hogy a környezet kihívásaival megküzdjön. Amennyiben olyan körülmények közé kerülnek az állatok, hogy nem képesek alkalmazkodni a mesterséges környezethez, úgy az állatok jólléte nagymértékben romlik. Ilyenkor alakulhatnak ki abnormális viselkedési formák. Nézzük, lovak esetében mikor beszélünk ilyenről!

Első lépésként az állásos istállók felszámolása, és az egyedi, bokszos tartás kialakítása terjedt el – bár ez közel sem jelenti azt, hogy az állásos istállókat teljes mértékben felszámolták volna. A lovak azonban a természetben csoportosan élnek, idejük nagy részét mozgással és táplálkozással töltik. Sajnos az egymástól való elzártság, a mozgás jelentős korlátozása, mozgásszervi, emésztőrendszeri valamint légúti betegségek, különböző „rossz szokások” kialakulásának veszélye még a legnagyobb gonddal kialakított bokszos istálló esetén is fennáll.

A háziasított lovak több mint 15%-nál állapítottak meg ún. sztereotíp viselkedési formát (Luescher és mtsai, 1991). A sztereotípia ismétlődő és változatlan viselkedés, egyértelmű cél vagy funkció nélkül, valamint olyan helyzet indikátora, amelyben az állat környezete nem teszi lehetővé igényeinek kielégítését. A rendellenes magatartás a stresszállapot, illetve a diszkomfort kifejeződése. Az istállóban tartott lovakra jellemző, hogy a szociális kapcsolatok kialakításának lehetősége, illetve a természetes viselkedési formák teljesítése is korlátozott.

Szitálás

Ez gyakorlatilag rövidített lépés, melyet az állat ritmikusan ismétel, miközben testsúlyát két elülső lábán váltogatva, nyakát és fejét oldalirányba lóbálja. A mozgás ereje és sebessége egyedek között, illetve a sztereotíp viselkedés alatt is változik a lassútól a tombolóig. Az elülső lábak általában a talajon vagy ahhoz közel maradnak, de extrém esetben a ló teljes elülső részét odacsapja az ajtófélfának vagy a boksz oldalának. Feltételezhető, hogy a szitálás a szociális igény kielégítésének hiánya. Ez nem csak esztétikailag nem nyújt szép látványt, de súlyvesztést, fáradtságot és a nyaktájékon egyenlőtlen izomelváltozást és a mellső végtagok elváltozását okozhatja, ami erősen befolyásolhatja a ló teljesítményét, használhatóságát.

A különböző viselkedési problémák megoldásánál a legjobb, ha a kiváltó okot szüntetjük meg, és nem a már kialakult rossz viselkedést próbáljuk meggátolni. A gyakorlatban mégis a fizikai korlátozások alkalmazása a legelterjedtebb, mint például a szitálást „gátló” rácsok felszerelése. A rácsok mögött ugyanúgy folytatódhat ez a viselkedéstípus, amennyiben mégsem, úgy az állat frusztrációja tovább nőhet.

A valódi megoldást az nyújtaná, ha az állatoknak több lehetőséget biztosítanának a fajtársaikkal való kapcsolatfelvételre. Ennek egyik legjobb módja, ha rendszeresen együtt karámozzák a lovakat, így nem csak szociális igényeiket elégíthetik ki, de más természetes viselkedési formákat is gyakorolhatnak. Ugyanakkor sajnos ez a megoldás nem mindig kivitelezhető. Problémát okozhat a rossz időjárás vagy akár az is, ha az adott egyed nagy értéket képvisel – ebben az esetben, a vélt vagy valós, balesetveszély túl nagy kockázatot jelentene a tulajdonosnak.

Kutatások kimutatták, hogy már egy 1×1 m-es rácsozott ablak – melyen keresztül fajtársaival kapcsolatot alakíthat ki az egyed – jelentősen, átlagosan 97%-kal csökkenti a szitálást a bokszban (Cooper és mtsai, 2000). McAfee és munkatársai (2002) hasonló eredményt kaptak, mikor tükröket helyeztek el a bokszok falán, ami a feltételezések szerint imitálja a fajtárs jelenlétét, így csökkentve a frusztrációt. Tehát a szitálást elsősorban a fajtársakkal való kontaktus hiánya okozza, és amennyiben ezt megszüntetjük, vagyis lehetővé tesszük a szociális kapcsolatok kialakulását, akkor ez a káros (és egyben kóros) viselkedés nagy valószínűséggel megszüntethető.

Karórágás/Levegőnyelés

Természetes körülmények között élő lovak napi aktivitásának legnagyobb részét a legelés teszi ki, napi akár 18 órát ezzel töltenek. A legeléssel töltött idő függ az évszaktól, a ló korától és nemétől, valamint az épp aktuális növényösszetételtől. Az evés folyamatos mozgással is párosul, mivel a lovak pár harapás után lassú lépésben haladnak tovább, majd újabb harapások következnek, ami összesen akár napi 30 000 harapást is jelenthet (Mayes és Duncan, 1986). A lovak nemcsak nappal, de az éjszaka folyamán is táplálkoznak, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy folyamatosan kis mennyiségben veszik fel a szükséges mennyiségű táplálékot. Természetesen ennek megfelelően alakult ki emésztőrendszerük is (viszonylag kis méretű gyomor, hatalmas vakbél, stb.), és ez a háziasított lovak esetében sem változott.

A karórágás fa vagy egyéb anyagok rágását (pl.: kerítés, jászol) jelenti. A  levegőnyelés egyedül lovaknál fordul elő, mint abnormális viselkedés, melynek során a ló nyakát előrenyújtja, nyelvét előre tolja, és levegőt nyel. Ezt ritmikusan, több menetben ismétli pár percig vagy akár egy óráig is. Nagy valószínűséggel koncentrátumok etetésével hozható összefüggésbe. Egyes kutatások alapján antacid (savkötő) szerekkel történő kezeléssel jelentősen csökkenthető a levegőnyelés előfordulása (Mills, 2002), amiből arra lehet következtetni, hogy a lovak így ellensúlyozzák a koncentrált takarmányadagok etetése miatt kialakuló savasságot a gyomorban.

Még nem tisztázott tény, hogy ez öröklött vagy tanult viselkedési formának számít, de az eddigi kutatási eredmények arra utalnak, hogy a hajlam öröklődik, ugyanakkor a viselkedés kialakulásához mindenképpen szükséges kiváltó inger, esetleg több inger együttes és tartós hatása (Houpt és Kusunose, 2000).

Gyakori, hogy levegő és/vagy karórágó lovak nyakára szíjat erősítenek, mely (elvileg) megakadályozza a levegőnyelést. Ismeretes sebészeti beavatkozás is, melynek során a nyak bizonyos izmait eltávolítják, így a ló nem képes többé a levegőnyeléshez szükséges mozgást végrehajtani. Ezek gyakorlatilag csak látszatmegoldások, mivel nem a kiváltó okot szüntetik meg. Állatvédelmi szempontból erőteljesen támadható az itt leírt lehetőségek mindegyike, hiszen még több stresszt okoznak az állatnak.

Amennyiben lovaknál ez a viselkedésforma már kialakult és rögzült, kevés sikerrel kezelhető. Ha az eredeti kiváltó okot meg is szüntetik, ezt a viselkedést a lovak többsége továbbra is folytatja. A faj és egyedi igényeknek megfelelő tartási körülmények kialakítása hosszú távon segíthet a problémán. Ehhez az etetett takarmányok összetétele, minősége és aránya, valamint a stresszmentes használat és kiképzés is hozzátartozik.

Istállójárás

Olyan viselkedésforma, melynek során a ló körbe-körbe járkál a bokszában, akár órákon keresztül. Kiváltó oka általában az unalom, de lehet esetleg a vakaródzás iránti vágy vagy félelem is, illetve mozgáshiány. Kutatási eredmények alapján megállapították, hogy a lovak bokszos elhelyezésben átlagosan napi 539 lépést tettek meg összesen. Ez összesen kb. 0,17 km-nek felel meg. A nap 24 órájában szabadon tartott lovak kb. napi 8,4 km-t tesznek meg (Kusunose és mtsai, 1985), ami 50-szer több mint a bokszban megtett távolság!

Minél természetesebb tartási körülmények, megfelelő mozgástér és/vagy elegendő napi mozgatás sokat javíthat a helyzeten. Boxban tartott lovak esetén környezetgazdagítás, játékok kihelyezése, lehetőség biztosítása a lovak számára, hogy legalább összeszagolhassanak szomszédaikkal. A lekötés semmiféleképpen nem ajánlott – kivéve állatorvos javaslatára.

2019.04.08., Lovasok.hu szerkesztősége
Forrás: Szabó Szilvia, Dr. Bartos Ádám: A lovak jóllétét befolyásoló tartástechnológiai tényezők
Tóthné Dr. Maros Katalin: Abnormális viselkedési formák és azok háttere
Képek forrása: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.