Kezdőlap Blog Oldal 180

Kállai Gábor: a sakk legyen az ötödik tusa

Kállai Gábor nagymester levélben fordult a Nemzetközi Sakkszövetséghez (FIDE), miszerint indítson népszerűsítő kampányt annak érdekében, hogy a sakk legyen az ötödik sportág a kikerülő lovaglás helyett az öttusában.

Kállai Gábor a sakk legyen az ötödik tusa

Talán sokan abszurdnak tartják ezt az ötletet, de ha megnézzük, hogy milyen alapvető változásokon ment keresztül az újkori olimpia programja és egyébként maga az öttusa is, akkor látszik, hogy ezeket a folyamatokat egyetlen tényező motiválta: minél több emberhez eljutni. Ha a FIDE, amelynek több mint 180 ország a tagja, be tudja bizonyítani, hogy a sakk az egyik legnépszerűbb sportág, akkor esély nyílhat, hogy a történelmi gyökerű öttusa része legyen, hiszen a hét lovagi erény egyike” – nyilatkozott Kállai Gábor az MTI-nek.

A volt szövetségi kapitány elgondolásának alapja, hogy a FIDE több százmillió támogatót szerezzen az elképzeléshez, majd forduljon a Nemzetközi Öttusa Szövetséghez (UIPM) a javaslattal.

A lovaglásnak minden bizonnyal mennie kell, ezért máris megkezdődött az ötletelés, hogy melyik sportág léphet a helyére. Voltak, akik a kerékpározást javasolták, de ekkor az öttusa legfeljebb a triatlon kibővített változata lehetne. Mások szerint a dartsot kellene felvenni az öt sportág programjába, azonban egy kocsmai eredetű sport sokak tetszését nem nyerné el. Mizsér Attila, magyar olimpiai öttusabajnok felvetette, hogy akár a fiatalok körében népszerű esport is lehetne az új sportág. Az öttusa világát illetően az újító gondolatok a változás irányába mutatnak. Az ötletekben, gondolatokban egyvalami közös. Az úszás, a lövészet, a vívás és a futás mellett az új ötödik sportágnak az öttusa sport egészét erősítenie kell. Ez csak úgy lehetséges, ha az új sportág igazságos, történelmi gyökerű, társadalmilag rangos és rendkívül népszerű.” – fogalmaz levelében Kállai Gábor, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója, majd így zárja sorait:

Azt javaslom, hogy a FIDE álljon a kezdeményezés élére. Hirdesse meg, indítson mozgalmat a sakksport felvételére az öttusa programjába. Ennek érdekében gyűjtsön elképzelhetetlen mennyiségű támogatót, majd ezután, ezen támogatások birtokában, alapján és jogán vegye fel a kapcsolatot a Nemzetközi Öttusa Szövetséggel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Óriási támogatás birtokában a sakksport bekerülhet az öttusa sport programjába, hiszen abban biztosak lehetünk, az Ötödik Sportágnak társadalmilag rangosnak és rendkívül népszerűnek kell lenni. Márpedig ez a leírás leginkább a sakksportra illik!

Az UIPM novemberi közgyűlése helybenhagyta a végrehajtó bizottság nagy vitát kiváltó döntését, mely szerint a lovas szám nélküli lebonyolításról szóló javaslatot nyújtanak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2028-as Los Angeles-i játékokra vonatkozóan. A sportág egyébként egyelőre nem szerepel a hét év múlva sorra kerülő olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet a műsorba. Az UIPM-nek jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére.

2021. 12. 13.
Forrás: MTI
Kép: Canva.com
Frissítve: 2022.08.30.

A témában eddig megjelent cikkeink:

Az év utolsó kiemelt versenye Kaposváron

A kaposvári pannon Lovasakadémia kitűnő fedeles csarnokában rendezik az év utolsó kiemelt pénzdíjazású viadalát. Halas Áron versenyigazgató és csapata kereken harminc versenyszámot írt ki, a péntektől vasárnapig rendezendő díjugrató versenyen.

Az év utolsó kiemelt versenye Kaposváron

A versenybíróság elnöke, Dr. Szabó Csaba lesz, a stíluspontokat Sáli Gábor adja, a pályákat Karádi László építi és az eredményhirdetéseket Bálint Gábor steward koordinálja.

A versenyről élő közvetítés: Pannon Lovasakadémia Facebook oldala https://www.facebook.com/lovasakademia

Minden információ: https://dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=15185

2021. 12. 10.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva

FEI Fedettpályás Fogathajtó Világkupa – Genf (SUI)

December 11. és 12. között a genfi Palexpo lesz a házigazdája a 2021/2022-es FEI Fedettpályás Világkupa szezon 3. állomásának, ahol hazánkat Dobrovitz József képviseli lipicai négyesfogatával.

FEI Fedettpályás Fogathajtó Világkupa – Genf (SUI)

Stockholm óta változás történt a fogat összeállításában (Báró, Favory Fegyenc, Favory XXXI-45-2-6/Hector, Neapolitano XXXIII-43 és Siglavy Capriola V-5 Sk/Betti), viszont a kocsin a hajtót újra Dobrovitz Józsefné Mónika és Fazakas Tihamér segíti, mint segédhajtók.

További indulók:
🐴 Dries Degrieck (BEL)
🐴 Bram Chardon (NED)
🐴 Michael Brauchle (GER)
🐴 Boyd Exell (AUS)
🐴 Jerome Voutaz (SUI) – szabadkártyás versenyző

Start- és eredménylisták – LINK
A szombati versenyszám ingyenesen nézhető 10:05-től a FEI Driving youtube csatornáján:

2021. 12. 10.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: lovasok.hu

Kiemelkedő nemzeti érték a magyar kocsizás és fogathajtás

Kiemelkedő nemzeti értékként került a Magyar Értéktárba a magyar kocsizás és fogathajtás kultúrája.

Kiemelkedő nemzeti érték a magyar kocsizás és fogathajtás

Fülöpné Mátyus Zsuzsanna kitartó gyűjtőmunkája és lelkesedése nagyban segítette az értéktárba kerülést, melyet ezúton is köszönünk!

Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos elmondta, a bizottság döntése értelmében három kiemelkedő nemzeti érték került a Magyar Értéktárba. Köztük a magyar kocsizás és fogathajtás, amelynek kultúrája világhírű, és nemcsak nemzeti kulturális érték, de a világon egyedülálló eszköz-rendszerrel, és stíluselemekkel büszkélkedhet.

A komáromi vár és erődrendszer történelmi jelentősége mellett olyan építészeti alkotás is, amely a közép-európai erődépítés mára egyetlen megmaradt kiváló eleme. Bekerült a Magyar Értéktárba a komáromi szekeresgazdák hagyománya is, amely a mai napig élő tradíció – mondta a miniszteri biztos.

Forrás: MTI – teljes cikk ITT

2021. 12. 08.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: Canva

Megrendelés – Lovasok.hu

Indulj Te is a LOLA Online Téli kupán!

Fantasztikus hírünk van! A nagy érdeklődésre tekintettel a tavalyi Mikulás Kupához hasonlóan idén LOLA Online Téli Kupát rendezünk!

Várjuk a jelmezes zenés kűrökről készült videók feltöltését, egyéni, páros (pasdedeux), illetve több lovas részvételével quadrill, valamint Póni Klub Caprilli 1.a kategóriában.

A programokban a feladatok és azok sorrendje teljesen szabadon választható (kivéve Póni Klub Caprilli1.a kategóriát). Kötelező elem egyedül a kezdeti és a befejező köszönés. A zenés kűr köszöntéstől köszöntésig tart, hossza maximum 4,3 perc lehet. A be-és kilovaglás pedig 30 másodpernél nem lehet hosszabb. A zene szintén szabadon választható, de végig jól hallhatónak kell lennie a videófelvételen.

Érdemes kreatívan megalkotnotok a jelmezeket is, ugyanis a jelmezek külön elbírálásban és díjazásban részesülnek függetlenül a koreográfia ötletességétől és annak kivitelezésétől.

A Tanita Lovasbolt jóvoltából a legötletesebb lovasok értékes díjakkal lehetnek gazdagabbak.

Díjazás:

A legjobb jelmez:

I. helyezett 20.000 Ft -os utalvány

II. helyezett 10.000 Ft-os utalvány

III. helyezett 5.000 FT-os utalvány

Továbbá minden jelentkezőt, aki érvényes videót küld be 3000 Ft értékű kuponnal ajándékozunk meg, amelyet 2022.02.15-ig válthattok be 10.000 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén a webshop.lovasok.hu oldalunkon.

Készüljünk együtt az Ünnepekre!

Videód feltöltéséhez kattints ide! >

Beküldési határidő:2022. január 30.
Eredményhirdetés: 2022. február 05.

Ötletmerítőnek pedig tekintsd meg a tavalyi Mikulás Kupa legtanulságosabb videóit!

2021.12.07., Thirring Lilla, Lovasok.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.09.

Az idei sikereket ünnepelték a hazai öttusázók

A különböző korosztályok világ- és kontinensversenyein, kiemelkedő viadalain összesen 45 érmet szereztek idén a magyar öttusázók, közülük a legeredményesebbeket a hazai sportági szövetség (MÖSZ) évzáróján jutalmazták.

Az idei sikereket ünnepelték a hazai öttusázók

Szerda este a budapesti ünnepségen kisfilm idézte fel, hogy a magyar öttusázók 2021-ben 14 arany-, 13 ezüst- és 18 bronzérmet nyertek a nemzetközi porondon. A sikerek közül kiemelkedett Kovács Saroltának a tokiói olimpián kiharcolt harmadik helye, valamint az, hogy Marosi Ádámnak 2009 után ismét egyéni világbajnoki aranyat akasztottak a nyakába, majd a nyári játékokon hatodikként végzett, illetve Gulyás Michelle vb-bronza.

Bretz Gyula elnök és Gallai István főtitkár beszéde után jutalmazták az év legjobbjait. Utánpótlás korosztályban Tamás Botond (UTE) és Bauer Blanka (BHSE), a junioroknál Bőhm Csaba (KSC) és Gulyás Michelle (UTE), a felnőtteknél pedig Marosi Ádám (BHSE) és Kovács Sarolta (Alba Volán) érdemelte ki ezt az elismerést.

Az ünnepség végén az öttusacsalád elbúcsúztatta a pályafutását befejező Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Földházi Zsófiát, aki – vb-győztes csapattársaihoz, Alekszejev Tamarához és Kovács Saroltához hasonlóan – gyermeket vár.

2021. 12. 01.
Forrás: MTI
Kép: Canva.com
Frissítve: 2022.08.30.

Egyetemista olimpiai és világbajnokokat díjaztak

Olimpiai és világbajnok versenyzők teljesítményét ismerték el a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az Év Egyetemi Sportolója díjátadó gáláján. A Testnevelési Egyetemen tartott csütörtöki eseményen esküt tett a decemberi téli Universiadéra utazó magyar csapat is.

Egyetemista olimpiai és világbajnokokat díjaztak

Idén a kajakos Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Tótka Sándor, Lucz Anna, a kenus Adolf Balázs, az úszó Milák Kristóf, a fogathajtó Hölle Martin, a paraúszó Illés Fanni és Konkoly Zsófia, a paraatléta Ekler Luca, a kerekesszékes vívó Veres Amarilla, valamint az uszonyosúszó Senánszky Petra, Varga Krisztina és Bukor Ádám érdemelte ki az Év Egyetemi Sportolója díjat. Az kaphatja az elismerést, aki felsőoktatási intézményben tanulva olimpiai érmes vagy világbajnok lesz.

A MEFS minden évben díjazza a Magyar Egyetemi, Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) intézményi eredményességét is. Idén első lett a Testnevelési Egyetem a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előtt.

Életműdíjat vehetett át Kristonné dr. Bakos Magdolna (Esterházy Károly Katolikus Egyetem) és Hédi Csaba (Budapesti Gazdasági Egyetem és Miskolci Egyetem).

A gála keretében esküt tett a téli Universiadéra utazó magyar csapat is. A fogadalom szövegét Albert Viktória, a rövidpályás gyorskorcsolya csapat tagja, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta. Az Universiadéra december 11. és 21. között kerül sor a svájci Luzernben, a magyar színeket hat versenyző, öt short trackes és egy snowboardos képviseli.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár videoüzenetben kiemelte: a legfontosabb, hogy ismét megrendezhették a gálát, mert tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt.
A mai élsport egyre komolyabb kihívásokat támaszt, de örömteli, hogy sok azon klasszisok száma, akik úgy döntöttek, hogy a sport mellett egyetemi-főiskolai tanulmányokat folytatnak, így kettős terhelés alatt állnak” – folytatta Szabó Tünde. Hozzátette, hogy a sportoló egyetemista eszménykép, a test és a szellem egységének megtestesítője. A kormányzat a felsőoktatási sportot is kiemelten támogatja.

A gálán azokat ünnepeljük, akik a felsőoktatásban is megállják helyüket, és a sportban is csúcsra jutottak” – mondta az államtitkár.

Merkely Béla, a MEFS alelnöke beszédében kiemelte, hogy a mai díjazottak “a sport szeretete mellett felsőfokú tanulmányokat is folytatnak, és mindkét területen kiválóan teljesítenek, és ezzel példát mutatnak hallgatótársaiknak“, majd személyes példáját említette: ma is vízilabdázik a masters korosztályban, így tapasztalatból mondja, hogy a sport és a tanulás nem zárja ki egymást, sőt, a sport mellett jobban lehet tanulni, dolgozni.

A Magyar Olimpiai Bizottság is kiemelten támogatja a kettős életpályát, vagyis a tanuló sportolókat. Örömteli, hogy olimpiáról olimpiára egyre több diplomás kap helyet a magyar ötkarikás csapatban” – emelte ki Schmidt Gábor, a MOB alelnöke.

Kiosztották a Hajós Alfréd Aranyplakettet és a Csík Ferenc Ezüstplakettet, valamint a Halassy Olivér Hallgatói díjat, a Németh Angéla díjat, a Gedényi Mihály Elnöki elismerő oklevelet és az Elek Ilona Emlékérmet is.

2021. 11. 25.
Forrás: MTI
Kép: Canva

Több mint harminc díjat osztottak ki az összevont fair play-gálán

Több mint harminc elismerést osztottak ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának 2019. és 2020. évi, összevont csütörtök esti gáláján.

Több mint harminc díjat osztottak ki az összevont fair play-gálán

Többek között díjat vehetett át Mészáros József vívó versenybíró, Babati Lajos, a MOB korábbi szervezési és marketingigazgatója, illetve a Nagy Sportágválasztó szervezői csapata. Bár személyesen nem volt jelen, a művészet, tudomány kategóriában trófea elismerésben részesült Halász Judit előadóművész, aki 17 esztendősen az ifjúsági díjugrató válogatott tagjaként Európa-bajnokságon kisegítette a csapattársát, amikor annak megbokrosodott a lova.

Kamuti Jenő, a magyar és a nemzetközi fair play bizottság elnöke beszédében hangsúlyozta: boldog és büszke arra, hogy a pandémia ellenére egyéves kihagyás után ismét létrejöhetett a díjátadó, egyúttal kiemelte: “akik ma díjat kapnak, mindannyian megérdemlik“. Emlékeztetett rá, hogy a fair play kifejezést több évszáddal ezelőtt először William Shakespaere említette egy lovagi torna kapcsán.

A fair play maga az ember, és minden a szívben dől el” – hangoztatta a sportvezető.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, a fair play gála a magyar sport egyik legszebb és legünnepibb eseménye. Hozzáfűzte: ma, amikor a sportban az eredményesség mindent felülír, különösen fontos és értékes a sportszerűség.
A fair play díj nemcsak elismerés, hanem egyben figyelemfelhívás is” – jelentette ki Szabó Tünde, aki szerint több fair play-cselekedet által a sport még gazdagabb lenne, és ez a sikereknek és az eredményeknek is az alapja.

A 2019-es MOB fair play-díjasok:
fair play cselekedet:
diploma: Rasovszky Kristóf (hosszútávúszó), Kasza Luca (atléta)
fair play a sport szolgálatában:
trófea: Dávid Imre (sportvezető, a MOB felügyelő bizottságának elnöke)
diploma: Elbert Gábor (sportvezető), Kis Zoltánné (sportvezető, a MOB irodájának igazgatási főmunkatársa)
fair play életmű:
trófea: Szabó Imre (mesteredző, atlétika, BEAC), Böjte Csaba atya (ferences rendi szerzetes)
diploma: Földingné Nagy Judit (hosszútávfutó atléta), Korponai István (mesteredző, öttusa, Alba Volán SC), Szilárdi Katalin (mesteredző, kajak-kenu)
tudomány:
trófea: Szikora Katalin (sportkutató, tanár, ELTE)
a fair play népszerűsítése:
trófea: A Nagy Sportágválasztó

A 2020-as MOB fair play-díjasok:
fair play cselekedet:
trófea: a BVSC-Zugló vízilabdacsapata, Dobi Kata (kézilabdaedző, Balmazújvárosi Kézilabda Klub),
diploma: Vigassy Gergő Balázs (kéttusázó), Jeges Nikolett (kenus), Mitropoulos Iliász (kenus), GEAC egyesület és többpróbázói, edzői, Rogerio Moraes és Kentin Mahé (kézilabdázók, Telekom Veszprém), Reichnach Ferenc (edző, atlétika, Tatabányai Sportklub), Majsai Károly (para-asztalitenisz csapat)
fair play a sport szolgálatában:
diploma: Szabó Csaba (edző, Dombóvári Karatesuli Egyesület), Rausz-Szabó Attila (mesteredző, Szabó Attila Kenu Akadémia Egyesület), Beé István (vezérszurkoló), Vojtek Aurél (kerekesszékes kosárlabdázó, PTE PEAC Rolling Basket kerekesszékes kosárlabdacsapat)
fair play életmű:
trófea: Babati Lajos (sportvezető, Magyar Olimpiai Bizottság), Miszory Béla Károly (sportvezető, Zalaegerszegi Vívó Egylet), Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó (síző), Mészáros József (sportvezető, vívó versenybíró), Garami József (labdarúgóedző)
diploma: Magyar László (sportvezető), Droppa Erika (tenisz versenybíró, versenyszervező)
művészet, tudomány:
trófea: Halász Judit (előadóművész)

2021. 11. 11.
Forrás: MTI
Kép: Canva

Télen is programokkal várja a közönséget a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ

Előadásokkal, sétalovaglással és gálaműsorral is várja a közönséget a téli időszakban az érdi Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ.

Télen is programokkal várja a közönséget a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ

Vasárnap lovasszánon érkezik a Mikulás a Lovaskultúra Központba, ahol délután bemutatják a Halász meg a felesége című mesemusicalt, a Dabasi Csikósok a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület tagjaival pedig lovasbemutatókat tartanak.
Emellett sétalovaglás és ajándékok is várnak mindenkit az ingyenes rendezvényen – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

December 19-én adventi gyertyagyújtásra, valamint az Isten pénze című családi musicalre hívják a családokat. A Magyar Történelmi Színház és a Magyarock Dalszínház közös előadását Vizeli Csaba rendezi.

December 30-án a Made in Hungária című musical, január 8-án a Magyar Történelmi Színház újévi gálája látható a Fővárosi Nagycirkusz művészeinek közreműködésével.

2021. 11. 30.
Forrás: MTI
Kép: lovasok.hu

Hiba bejelentés