Kezdőlap Blog Oldal 150

Tallós versenyzője nyerte a Felvidéki Vágtát

Múcska Gergely, a mátyusföldi Tallós település versenyzője Marokkó nevű lován nyerte a Felvidéki Vágtát, a Nemzeti Vágta szlovákiai előfutamát – közölte Bíró Éva, a verseny sajtóreferense az MTI-vel szombaton.

A Felvidéken először 2015-ben megrendezett lovas versenyt – két év kényszerszünet után – hatodik alkalommal tartották meg annak már hagyományos helyszínén, a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahely részét képező Sikabony repülőterén.

A Felvidéki Vágtáról annak első három helyezettje és alanyi jogon a vendéglátó Dunaszerdahely lovasa jut tovább a budapesti Nemzeti Vágtára. A felvidéki lovasversenyen a második helyet a dunaszerdahelyi versenyző, Egri Árpád szerezte meg Kalifa nevű lovával. A harmadik helyet a pozsonyeperjesi versenyző, a vágtán először rajthoz álló Alföldi Lilla és Pletykás nevű lova szerezte meg.

A vágta első két helyezettje már visszatérő versenyző, Múcska Gergely az előző évadokban már kétszer is harmadik helyen futott be a Felvidéki vágtán, a most második helyezett Egri Árpád pedig már egy alkalommal meg is nyerte a versenyt, 2015-ben.

Mivel a vendéglátóként “zöldkártyás” Dunaszerdahely versenyzője a második lett, így a lehetősége van arra, hogy az alanyi jogú továbbjutást egy másik versenyzőnek ajánlja fel – mondta Bíró Éva, a verseny sajtóreferense az MTI-nek. Hozzátette: arról, hogy ki lesz az a versenyző, aki negyedikként bejut a Nemzeti Vágtára, később születik döntés.

A Felvidéki Vágtán most először tartották meg a legfiatalabb lovasok megmérettetését, a Kishuszár vágtát, ezt Somorja versenyzője, a 14 éves Pőthe Laura nyerte Mangó nevű lován, így az októberi döntőn a fiatalok versenyében ő képviselheti majd a Felvidéket.

A felvidéki lovasverseny részeként az idén ugyancsak megtartották a szlovák futamot, amelyet a jókai versenyző, Dusan Rídzi nyert, így a Nemzeti Vágta októberi nemzetközi futamán ő képviseli majd Szlovákiát.

A Felvidéki Vágta az idén is számos látogatót vonzott a sikabonyi repülőtérre, ahol az előző években megszokottá vált kísérőrendezvények mellett újdonságok is várták a látogatókat, a programon egyebek mellett különböző lovas attrakciók, koncertek, kézműves udvar és egy honfoglaláskori bemutató is szerepelt.

2022. 06. 25.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Szuhai Rodrigo nyerte a pénteki U25-ös nagykört

Harmadik alkalommal megrendezett Ssang Yong Hungarian Future Stars versenyen Balatonvilágoson a legmagasabb versenyszámban diósgyőri siker született.

Az U25 nagykörében Németh Zoltán pályaépítő, 130 cm-es pályáját Szuhai Rodrigo JayJay-el tudta a leggyorsabban lelovagolni, így övé lett a győzelem, megelőzve a startlistán elsőként induló Lehotai Mátét és Calliopet, akik PM Tamerlane-el a harmadik helyet is megszerezték. Az U25-ös nagykörben negyedik Bosits Boglárka Caremosszal, ötödik és hatodik helyezett ifj. Szuhai Gyula.

Az ifjúsági nagykört a Somló és Térsége lovasnője, Viasz Hanna nyerte Caviárral, megelőzve a kecskeméti, ifj. Antal Pétert és Choral Symphonyt. A 125 cm-es, hibaidős versenyszámban harmadik lett Vincze Cintia tanítványa, a Lacházi Lovasklub, lovasnője, Zsargó-Ágotai Fanni és Excell SB.

A gyermek nagykör 110 cm-es pályáját a leggyorsabb hibátlannal a Connemara lovasklub lovasnője, Sáli Csenge teljesítette Jácinttal, megelőzve a nyergesújfalusi Öregkő lovasklub két lovasnőjét, Krepcsik Larát Hermitage De La Motte L-t és Molnár Csenge Action Balouba SZ párost.

A póni nagykörben a Prosper lovasklub lovasnője Csizmadia Csenge volt a leggyorsabb Aisha-Amirával, megelőzve a Shanbo Morning Miraht lovagló Sáli Csengét és Bene Balász tanítványát, Marosffy Zsófiát és pej póniját, Tobit.

2022. 07. 24.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Vándor Zsófia hibátlan az első körben

Hét csapatból hetedik helyen végzett a magyar díjugrató válogatott az ausztriai Ebreichsdorfban rendezett CSIO verseny Nemzetek Díjában.

Csapatunk három férfi lovasa Mráz Tamás, Dömse Tamás és Szuhai Gyula mellett, Vándor Zsófia Quintus-szal képviselte. Női bajnokunk hozta a legjobb eredményt hiszen, az első fordulóban nulla hibaponttal, a második körben négy hibaponttal ért célba.

Az ausztriai CSIO versenyt Dánia válogatottja nyerte hibátlan teljesítménnyel, megelőzve a házigazdákat, akik, négy hibaponttal végeztek és harmadikok lettek a nyolc hibapontos belgák.

Eredménylista: https://results.hippodata.de/2022/2143/docs/r_08_final.pdf?style=ebreichspark_horsequeen

2022. 07. 24.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

SZLV Pincés Lovarda-2022.06.11.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye újabb gyönyörű versenyhelyszínnel bővült Mátészalkán. A Pincés Lovarda első versenye 2022.06.11-én került megrendezésre, gyönyörű, napsütéses időben.

Összesen 185 alkalommal szólalt meg a csengő kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt. 13 versenyszámban mérhették össze tudásukat a lovasok.

FSZ1-Futószár (7 induló) A dobogó mindhárom fokára hazai versenyző állhatott fel, így első helyen végzett Budai Szofi (44,5 ponttal), a második helyezett Harangozó Bella lett (44 ponttal), a bronzérmet pedig Veres Luca Franciska érdemelte ki (43,5 ponttal). Mind  a három leányzó Banánt lovagolta.

FSZ2-Futószár (10 induló) Első helyen végzett Harangozó Bella (74 ponttal), második lett Budai Szofi (73 ponttal), a harmadik helyet Mónus Dóra érte el (69,5 ponttal).

D1-díjlovaglás (17 induló) Ebben a versenyszámban szintén 3 hazai versenyző bizonyult a legjobbnak. Első helyen végzett Bónis Vivien Maya nyergében (72 ponttal), ezüst érmes lett Rozsnyai Luca és Mári akik szintén 72 pontot értek el, de az összbenyomásra kapott pontok alapján Bónis Vivien bizonyult jobbnak. Harmadik helyezést ért el Zohn Máté és Maya (70.5 ponttal).

E8-díjlovaglás (14 induló) Első helyen végzett Rozsnyai Luca és Bognár Zugiberg (79 ponttal). Második lett Zohn Máté és Maya (77 ponttal). Harmadik helyezést ért el Zékány Rebeka és Indián (76 ponttal).

A3-díjlovaglás (2 induló) Mind a két versenyző hazai pályás, első helyet ért el Rozsnyai Luca és Bognár Zugiberg (90 ponttal), a második így Bócsi Mariann és Corina lett (78,5 pottal).

Ügyességi Kezdő vrsz. (35 induló) Első helyezést ért el Kulimár Lilien és Maya, második lett Szabó Laura és Dirke, a dobogó harmadik fokán Mónus Szilvia állhatott Tamarával.

Ügyességi Haladó (30 induló) A dobogó legfelső fokán Gellén Gabriella állhatott Árnyék nevű pónijával. Második lett Rajt Petra Reménnyel, a harmadik helyezett Bartos Médea Lea lett, szintén Reménnyel.

Ügyességi Nehéz (10 induló) A versenyszám győztese Veres Kíra lett Nessy Bobó lánya nevű lován, második lett Urr Lili és Csipke SP, harmadik helyezést ért el Csoba Lara Petra és Suleima.

Díjugratás x-es akadályokon vrsz. (16 induló) Első lett Harangozó Zsófia és Filou Fanny. Második helyen végzett Rozsnyai Luca és Mári, bronz érmes lett Bartovics Léna és Filou Fanny.

Díjugratás 50-60 cm (16 induló) Első helyezett lett Veres Kíra és Nessy Bobó lánya, második lett Szlávik Hédi Titokkal, harmadik pedig Simon Regina és Amina.

Díjugratás 60-70 cm (15 induló) A versenyszámot szintén Veres Kíra nyerte Nessy Bobó lánya nyergében. Az ezüst érmet Csoba Lara Petra érdemelte ki Z.A.Nasannal, végül harmadik lett Urr Lili és Zsuzsa.

Díjugratás 70-80 cm (8 induló) Első helyet ért el Urr Lili és Houdini, második lett Simon Regina Aminával, a bronz érmet Szabó Alina Vivien Csillag nyergében nyerte el.

Díjugratás 80-90 cm (3 induló) Az aranyérmes Kovács Martin és Medicus Galaxis, második helyen Tahóczki Rubin Marrakhes nyergében, a harmadik Csoba Lara Petra és Zeus lett.

2022. 06. 11.
Bihari Barbara
Lovasok.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.09.

Working Equitation Százhalombatta 2022. június 19.

Bővül a magyar munkalovas közösség – új versenyzők is starthoz álltak az idei második Working Equitation munkalovas versenyen Százhalombattán.

Horváth Krisztina – Rubinna

WE, WA illetve WL osztályokban indulhattak a lelkes versenyzők, melyekben díjlovas és stílus akadálypályákat kellett teljesíteniük.

Csiszer Csilla – Üstökös

Új sportág lévén érdemes lehet megjegyezni, hogy az egyes kategóriákban előforduló díjlovas pályák nehézségi szintjükben hasonlóak a Díjlovas Szakág egyes (E, A, L) kategóriáihoz. Míg az akadálypályákon a nehézségi fok a magasabb szintű idomítást megkövetelő szűkebb fordulatokban, nehezebb vonalvezetésben, kisebb távolságokban és az akadályok számában nyilvánul meg.

Máté Fruzsina – Pardon

A Working Equitation egyik különlegessége, hogy bármilyen képzettségű, képességű, fajtájú, korú ló bizonyíthatja tudását, ugyanis a versenyzők között feltűnt egy látássérült lipicai, és egy western páros is.

Dávid Dalma – Szellő
Hortsin Tamás – Messzi Csillag

A díjlovas versenyszámok 9 órakor kezdődtek, majd 1,5 órás szünetet követően 13 órakor folytatódott a verseny a stílus akadálypályák lovaglásával.

A szünetben a sportág iránt érdeklődőknek Császár Mariann színvonalas Masters (S) kategóriás bemutatója után lehetőségük nyílt pályabejárásra is Kappel Edittel, a verseny bírójával, a Working Equitation Magyarország SE elnökével. Edit ismertette a különböző akadályokat és azok nehézségeit, illetve készséggel válaszolt a jelenlévők minden kérdésére.

Császár Mariann – Mozart

A napot a 17 órai eredményhirdetés zárta, amely a következőképpen alakult:

WE

Steiner Kornél – Becse
  1. Ábrahám Petra – Maraton (Marci)
  2. Gulyás Borbála – Honey
  3. Szaniszló Boglárka – Cibere
  4. Hortin Tamás – Messzi csillag
  5. Dávid Dalma – Szellő
  6. Szabó Boglárka – Babar
  7. Tibor Anita – Eron
  8. Erdős Réka – Luci
  9. Steiner Kornél – Becse
  10. Váradi Anna – Lego

WA

  1. Máté Fruzsina Luca – Pardon
  2. Csiszer Csilla – Üstökös
  3. Maitz Kata – Derű

WL

  1. Kovács Evelin – Neapolitano XXVII-8 Nikkel
  2. Bogoly Viktória Liza – Georgie’s Katika

Gratulálunk minden ló és lovas párosnak!

A csodálatos képeket pedig köszönjük a rendezvény fotósának, Majer Tamásnak.

2022. június 28.
Kiss Gréta
Lovasok.hu

Kurultaj – Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés 2022-ben augusztus 12-14-én lesz megrendezve Bugacon.
A Kurultajt – Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényét 2008-óta a Magyar Turán Alapítvány szervezi.

Az alapítvány évközi munkájában kiemelt szerepet kap a magyar őstörténet kutatása, melyben számos szakember (történészek, antropológusok, genetikusok, régészek és néprajztudósok) dolgoznak össze, népünk korai történetének feltárásában. Az újonnan született eredményeket a Magyar Turán Alapítvány megjeleníti a nyári Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen, kiállítások, előadások formájában.

Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Azonban az ünnep a sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. A három napos Kurultajt idén 27 rokon nemzet több száz művésze, tudósa, hagyományőrzője, magas rangú politikusai (nagykövetek, államtitkárok, miniszterek) tiszteli meg, és több mint 50 olyan program kerül megrendezésre, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt.

A Magyar Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség hívására csak a Kárpát-medencéből, több mint száz ősi magyar hagyományokat felelevenítő csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is. A Kárpát-medence és a rokon népek legjobb lovasai, lovasíjászai és hagyományőrzői mutatják meg tudásukat a kiérkező nagyközönségnek.

A pusztában hatalmas, a honfoglalás korának hangulatát felidéző jurtaváros épül fel, melyben a hagyományőrzők korhű viseletekben mutatják be a magyar és a pusztai népek régmúltjának mindennapjait is. A 40 hektár területen zajló események között mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetsző programokat.

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés kiemelt figyelmet fordít a pusztai lovasnomád történelem hiteles bemutatására. Ezért hatalmas kiállítójurtákban több régészeti és antropológiai tárgyú tárlatot lehet majd megtekinteni. Az „Atilla Sátrának” elkeresztelt óriásjurtában idén egy eddig soha nem látott hun kori kiállítás lesz megtekinthető. A hun vezéri jurta a világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtája és benne a történeti, antropológiai és régészeti kiállítások mellett szakrális tér is kialakításra kerül.

A mellette álló óriásjurtákban (“Ősök Sátrai”) pedig a Kárpát-medencében élő lovasnomád népek öröksége elevenedik meg a szkíta, szarmata, avar, honfoglalás-kori magyar kiállításokon. A tárlatok anyagának összeállításában a Magyar Turán Alapítványon kívül négy nagy magyarországi múzeum és közgyűjtemény vesz részt, ahol a rendkívül értékes történeti emlékeink szigorú szakmai követelmények szerint kerülnek kialakításra.

A jurta tábor közelében tudományos előadások lesznek hallhatók. A nagy előadósátorban néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel, az előadók mind magasan képzett magyar és külföldi tudományos szakemberek, és a saját szakmájuk nemzetközileg is elismert kutatói.

Az elmúlt években állandó látványelemek épültek be az ünnepbe, ilyen a seregszemle, ahol a Kurultajra érkező fegyveres hagyományőrző csapatok vonulnak fel. A seregszemlén a szkíta, hun, avar és honfoglalás korát idéző hagyományőrző viseletben sorakozik fel a több száz lovas és gyalogos harcos.

A Magyar Törzsi Gyűlés elmaradhatatlan programrészei a lovas harci bemutatók, ahol a kárpát-medencei és a rokon népek legjobb hagyományőrzői adnak ízelítőt a lovas-nomád haditechnikából. Az egyik leglátványosabb műsorelem a Keleti Vihar nevezetű program, ahol a keleti lovas csapatok összecsapnak a nyugat-európai páncélos seregekkel.  A hadibemutatók sora ezzel nem ér véget, idén is megrendezik az Ősök Napján bevezetett páncélozott gyalogos harcosok párbajversenyét és a villámgyors kezű vitézek szablyavívó versenyét is. A nagy közönségsikert aratott látványos viadalokon csak a legjobban képzett vitézek maradhatnak talpon.

Számtalan lovas és íjász program kerül megrendezésre. A lovas versenyek közül érdemes kiemelni a nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre (kökpar – buszkasi) versenyeket. A köböre azaz „lovasfoci” egy igazi hungarikumnak mondható, hiszen ezt a keleti nomád stratégiai és ügyességi játékot nálunk az Alföldön, egészen az 1940-es évekig játszották a pásztorok és a csikósok. A Puszták Népe Lovas Viadalon pedig egy igen látványos verseny során összetett akadálypályán küzdenek meg egymással a hagyományőrző lovasok. A hagyományos sportokban nem csak a lovassportokat mutatja be a Kurultaj, hanem a keleti eredetű pusztai, hagyományos sportokat is.

A színes kézműves vásárban a kárpát-medencei kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek. A szervezők törekedtek arra, hogy a kézműves vásárban a nagyközönség elé tárt termékek mind hazai készítők asztaláról kerüljenek ki, sőt nagyobbrészt maguk a kézművesek kínálják eladásra saját portékájukat. Mivel a rendezvény minden programeleme díjtalanul látogatható, érdemes 3 napot tölteni augusztusban Bugacon. Ennek érdekében a rendezők egy melegvizes zuhanyzókkal ellátott táborhelyet alakítanak ki, ahol minimális díj ellenében bárki sátorozhat e három napban.

 

További, részletesebb információk elérhetők a hivatalos honlapon: kurultaj.hu és a hivatalos facebook oldalon: www.facebook.com/kurultaj

A héten felnőtt válogatottunk Ausztriában, az utánpótlásunk Balatonvilágoson versenyez

Csütörtöktől rendezik meg az ausztriai Ebreichsdorfban a CSIO nemzetközi díjugrató versenyt, ahol a magyar csapatot négy versenyzőnk képviseli.

A Magna Racino lovas objektumban pénteken rendezik a Nemzetek Díját, ahol a magyar színekben Vándor Zsófia, Dömse Tamás, Szuhai Gyula és Mráz Tamás száll nyeregbe.

Start-és eredménylisták: http://team.horse-queen.at/

Péntektől az utánpótlásunk a Világosi Lovascentrumra fókuszál, ahol a Kövy Team csapata harmadik alkalommal rendezi meg a német mintára kiírt SsangYong Hungarian Future Stars versenyt, ahol a gyermekektől az U25-ös korosztályig versengenek fiataljaink napi kilenc versenyszámban.

Start-és eredménylisták: https://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=15736

Online közvetítés: Pulai Lovaspark Facebook oldala 

2022. 06. 22.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Ifj. Ledneczki László megnyerte az AWA senior bajnokságot

Szintén a múlt hétvégén zajlott az AWA senior bajnokság Wr. Neustadtban, ahol Ifj. Ledneczki László

🥇M Red Gun-nal 1. helyet ért el senior open, illetve
🥉Spook Whiza Whizkey-vel 3. helyezett lett junior open reining kategóriákban.

Gratulálunk!

2022. 06. 21.
Kép: Canva
Forrás: Western Reining Szakág-Hungarian Western Reining

Magyar sikerek a szlovákiai western versenyen

Az elmúlt hétvégén lovasaink kiemelkedően sikeresen teljesítettek a Ranch 13-on rendezett szlovák NRHA versenyen.

A magyar csapat eredményei:

Szántó Csaba & Doc Cody Whiz
🥉Any horse any rider III – 3. hely
🥉Non pro – 3. hely
Limited non pro – 6. hely
Rookie lvl 1 – 7. hely
Any horse any rider I – 16. hely

Szántó Krisztina & Polly Dun Badger
Rookie lvl 1 – 4. hely
Non pro – 6. hely
Limited non pro – 7. hely
Any horse any rider III – 9. hely

Szántó Cintia & Berkenye
🥈Youth 14-18 – 2. hely
Any horse any rider I – 4. hely
Limited non pro – 4. hely
Any horse any rider II – 4. hely
Rookie lvl 1 – 4. hely

Cseh Kata Dorka & Hollywood Hunter EB
Rookie lvl 1 – 6. hely
Any horse any rider II – 7. hely
Any horse any rider III – 7. hely
Any horse any rider I – 15. hely

Nagy Krisztina & Arizona Rein
🥇Rookie lvl 1 – 1. hely
🥇Snaffle bit non pro – 1. hely
🥈Snaffle bit open – 2. hely
Intermediate non pro – 4. hely
Non pro – 5. hely
Any horse any rider I – 7. hely
Limited non pro – 11. hely

Alessandro Roasio & Polly Dun Badger
🥇Any horse any rider I – 1. hely

Alessandro Roasio & Doc Cody Whiz
🥈Intermediate open – 2. hely

Szívből gratulálunk minden lovasnak!

2022. 06. 21.
Kép: Canva
Forrás: Western Reining Szakág-Hungarian Western Reining

Future Champions 2022

Fantasztikus sikereket értek el a magyar lányok Hagenben ☄️🚀!

Az utánpótlás lovasok legrangosabb nemzetközi megmérettetésén Dicső Mira (e: Ács Róbert) és Felvinczi Lilla (e: Szeicz Erika) a junior lovasok nemzetek díjában a legerősebb csapatok között az 5. helyet szerezték meg!

Az egyéni versenyszámból Lilla a nagydöntőbe kerülve a 12. helyen végzett 71,817%, míg Mira a kisdöntőt megnyerte 73,558%-al. Lovaik, Bonjour Majlund és Foxtrot kiváló formában vannak a közelgő angliai EB előtt.

Mira a fiatal lovasok között is kipróbálta magát és Havana nevű lovával egyenletes teljesítménnyel a legjobb 15 lovasnak rendezett nagydöntőbe került és 13. lett.

Gratulálunk lovasainknak és edzőiknek 🇭🇺👏!

Eredmények: https://online.equipe.com/en/competitions/48749

2022. 06. 19.
Kép: Canva
Forrás: Díjlovagló Szakbizottság

Hiba bejelentés