Kezdőlap Blog Oldal 140

IV. rész – Bikaviadal (corrida de torros)

1. A bikaviadal rövid bemutatása

A bikaviadalok az emberiség legvéresebb eseményei, ahol a cél egyértelmű: a bika meggyilkolása – az embernek kiszolgáltatott állat meggyilkolása.
Az eseményt számos szabály figyelembe vételével rendezik és bonyolítják, melyek egyike sem szolgálja az ott szereplő állatok jólétét és jóllétét.
Még mai is igen elterjedten rendeznek bikaviadalokat: Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, Mexikóban, Kolumbiában, Ecuadorban, Venezuelában és Peruban.
Ezen rendezvényeket – különösen a spanyolok – mint a művészet, a kultúra és a hagyományok szerves részeként tartják számon. Minden országban figyelembe veszik a helyi sajátságokat, de alapvetően gyalogos és lovas küzdelem maradt fent a mai napig. A bikaviadalok során több bikát is az arénába küldenek, ahol legalább három ember várja őket. A bikák tömege eléri az 500 kg-ot.

A bikaviadalok gyökere az időszámítás kezdete körül kialakult Mithra vagy Mithrász kultúra köréből származik, mely megjelenik, mind a görög, mind a római, mind a perzsa kultúra elemei között. Mithras és/vagy Mitra néven az ind hitregékben a felkelő nap istene, később Mithra névalakban a perzsa vallásban egyre jobban előtérbe kerül, s a világosság istene, a perzsa vallás megváltója lett, aki a jóság és az igazság küzdelmében a diadalmas vezér szerepét játssza.

A rómaiak terjesztik el azt a szokást a Mediterrán térségben, köztük az Ibériai-félszigeti gyarmataikon, ahol évszázadokon keresztül gyakorolják. A „Nagy földrajzi felfedezések”, más szóval a gyarmatosítás és az indián őslakosok szervezett irtásának korában a spanyolok viszik át az amerikai kontinensre a bikaviadalok rendezésének szokását.

 

2. A bikaviadalok megítélése

Napjainkban a bikaviadalok megítélése gyakran megosztja a társadalmat. Barcelonában 2010. évben a Katalán Parlament betiltotta a bikaviadalok rendezést. A spanyol Alkotmány Bíróság 2016. októberében megállapította, hogy a Katalán Parlament nem hivatott a kérdés eldöntésében.

A bikaviadalok rendezését Galícia számos városában már betiltották, hiszen ezen események soha nem bírtak különösebb jelentőséggel ezen területen.

A spanyol királyi családot megosztja a bikaviadalok kérdése. A korábbi királynő Szófia kifejezetten ellenzi a bikaviadalokat, míg a korábbi király Juan Carlos és Elena hercegnő a bikaviadalok rajongói közé tartoznak. Juan Carlos kijelentette: “the day the EU bans bullfighting is the day Spain leaves the EU”.

Franciaországban az Alkotmányos Tanács (Constitutional Council) elutasította állatvédő szervezetek azon javaslatát 2012. évben, hogy tiltsák be bikaviadalokat országszerte. Az indoklás szerint a bikaviadal hagyomány és szervezése nem sérti az állampolgárok alkotmányos jogait. A bikaviadalok Franciaországban – különösen a déli országrészeken: Arles és Nimes – nagy népszerűségnek örvendenek még ma is. Ezeken a helyeken évi mintegy 1,000 állatot ölnek le kínszenvedések közepette. A franciák 48% támogatja a bikaviadalok betiltását. (www.bbc.com, 2012.) (www.esdaw.eu, 2012.)
Annak ellenére, hogy Franciaországban a hagyományos bikaviadal szervezése még mindig a törvény által védett tevékenység, a Párizsi Bíróság 2015. júniusában törölte a bikaviadalt a Francia Kulturális Örökség listájáról.

Az Európai Parlament 438:687 arányban megtiltotta, hogy a Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy – CAP) fejezetből az állatok halálával végződő bikaviadalok rendezésére költsenek 2016. évtől. (en.wikipedia.org)

A „Tauromaquia” című film hűen és valósan mutatja be azt a megosztott világot, melyben a bikaviadalt ellenzők és támogatók állnak szemben: “A toro bravo does not suffer, he wants to fight.” (Gosálvez, 2017.)

 

2. kép: A bikaviadalok hagyományos áldozata

Az állatok szállításával és elhelyezésével kapcsolatos stresszről már szóltunk korábban. Ezen stresszt okozó tényezők teljes mértékben jelen vannak a bikaviadalokra terelt bikák esetében is. Az alapjában véve nem agresszív állatoknak ezen túlmenően a legkülönfélébb barbár kegyetlenkedéseket kell elszenvedniük mielőtt meghathatnak.
A bikákat hegyes eszközökkel – lándzsa (pica), zászló és botok, kard, kések – ingerlik, futásra és erőfeszítésekre kényszerítik, szurkálják és döfködik a nyaki tájékon órákon át. Az állat testébe szúrt zászlók (banderillas) és botok horgas végűek, így a szúrás után az állat nyaki izmai között maradnak és folyamatosan okoznak fájdalmat. (Oakley, 2016.), (www.sharkonline.org)
A portugál típusú bikaviadalok esetében azzal védekeznek a szervezők, hogy a bikát nem szúrják le az arénában, mely csupán egy a sok hazugság közül. Az itt szereplő bikákkal ugyanúgy kegyetlenkednek, mint bárhol máshol és a végkimerülés határára jutott bikát az arénából kiterelve, az arénán kívül vágják le. (www.peta.org)

Részletes leírások láttak napvilágot arról, hogyan „készítik fel” a bikákat a néhány nappal a viadal előtt:
„the bull has wet newspapers stuffed into his ears,
• vaseline is rubbed into his eyes to blur his vision,
• cotton is stuffed up his nostrils to cut off his respiration,
• a needle is stuck into his genitals,
• strong caustic solution is rubbed onto his legs which throws him off balance keeping him from lying down on the ground,
• drugs are administered to pep him up or slow him down,
• strong laxatives are added to his feed to further incapacitate him,
• kept in a dark box for a couple of days before he faces the ring: the purpose of this is to disorientate him. When he is let out of the box, he runs desperately towards the light at the end of the tunnel. He thinks that at last his suffering is over and he is being set.”
Mindezek után a hős torreádorok még bika egyik fülét is levágják egy késsel, nem törődve azzal sem, hogy a bika meghalt-e már vagy még eszméleténél van. (www.stopbullfighting.org.uk)

 

3. Alternatív – vértelen – bikaviadalok (recortadores)

A fent részletezett kegyetlenkedések jelentős része elkerülhető azon eseményekkel, melyek nem járnak az állat – a bikák – megsebzésével és életének kioltásával:

https://www.youtube.com/watch?v=pNLrAsFSSQg
https://www.youtube.com/watch?v=dXAk91PltMI
https://www.youtube.com/watch?v=SvbGP1K3ORo

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezen eseményeken szereplő állatok is ki vannak téve a szállítás és helyszíni elhelyezésből származó stressz hatásának.

 

Készítette: Kádár Róbert
Frissítve: 2023.02.27.

Húsz nappal a FIAT OB előtt jön a harmadik Grand Prix a Nemzeti Lovardában

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a 2022-es szabadtéri szezon harmadik, egyben záró Grand Prix fordulóját.

A 2011 óta élő sorozatban most is kiemelt pénzdíjazásáért, hat Grand Prix-t láthat a közönség. Bábolna és Kecskemét után, ezúttal a Nemzeti Lovarda Regale Arénájában szombaton az öt-és hatéves lovak Grand Prix-je, vasárnap az amatőrök, a gyermekek és rekord létszámmal az U25-ös korosztály fog következni.

A verseny záró száma a 2 millió Ft összdíjazású, 150 cm-es Nemzeti Lovarda Grand Prix, amely húsz nappal a szilvásváradi FIAT Országos Bajnokság előtt kitűnő felkészülési lehetőség a legnagyobb nemzeti versenyünkre. A Nemzeti Lovardában rendezendő Grand Prix fordulót a RiderLine Facebook oldala élőben közvetíti.

2022. 08. 10.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Galopp-kisokos: A versenyek lefutása

Jártató (Ring): Minden futam előtt felvezetik a lovakat egy zárt (jellemzően kör vagy ellipszis, de például Pozsonyban négyzet alakú), korláttal elkülönített részen. Ekkorra fel vannak nyergelve, viselik rajtszámaikat, ha van, fejvédőjüket, szemellenzőiket is. Általában egy lovász vezeti őket, izgatottabb lovak esetén lehet kettő is. Az idomár itt beszéli meg a futamban alkalmazandó taktikát a zsokéval, aki ezután felül a lóra, majd még egy-két kör, és irány a pálya.

A fogadók a jártatóban szemrevételezhetik a lovakat, milyen fizikai és idegállapotban vannak, de akad, aki csak a színüket, a zsoké mezét figyeli, vagy hogy éppen melyikük „kacsint ki” rá.

Kikentrézés: A lovász a jártatóból a pályára érve „elengedi” a lovat, aki lovasával (lassú vágtában) kikentrézik a startgéphez. Ha útjuk a lelátó előtt vezet, ott általában lassabban mennek, hogy a közönség azon része is szemrevételezhesse őket, akik nem voltak a jártatónál. Ilyenkor általában még 4-5 perc marad fogadni. Nagyversenyek előtt a lovak kísérőt kaphatnak (itthon huszárokat), és a pálya kommentátora is egyenként mutatja be őket.

Startprocedúra: Nincs általános szabály azon kívül, hogy a startgép egy-egy elöl és hátul nyíló ajtóval rendelkezik, és ezeknek egyszerre kell kinyílniuk a start pillanatában. Sok ló idegenkedik tőle, őket kapucnival a fejükön vezetik be (a Kincsem Parkban esetenként elölről faroltatják be). A ló ugyanis intelligens állat, és megjegyzi, „milyen utcába akarják bevinni”, így ha nem vezetgetik eleget, hiába nem lát a kapucnitól, pontosan tudja, mire készül a startszemélyzet. Jó megoldás addig körözni vele, amíg elveszti az irányérzékét, de Angliában, ahol a televíziós közvetítések miatt percre pontosan kell tartani a menetrendet, ilyenkor 4–6 „markos legény” hevederekkel a ló fara mögött összekapaszkodik, és betolja.

A beállítást mindig a pálya saját személyzete végzi, a legtöbb helyen még problémás lovak esetén sem engedik oda a lovat náluk sokkal jobban ismerő lovászt.

Nincs általános szabály, meddig próbálkozhatnak egy-egy ló beállításával. A Kincsem Parkban általában tartják a 3 percet (ezalatt mindenkinek be kell állnia), amit a starter csak akkor hosszabbít meg, ha lát esélyt a kint maradt ló/lovak rövid időn belül történő beállítására. A procedúrát azért sem szabad túl hosszúra nyújtani, mert az elsőként beállt lovak lemerevedhetnek, vagy idegesek lesznek, és odaverik magukat a startgép vasrúdjaihoz. Ilyenkor előfordul, hogy a startszemélyzet (vagy a szomszéd boxban várakozó lovasok) átnyúlnak, és megfogják a megbokrosodott ló fülét, hogy ezzel vegyék elejét a komolyabb sérülésnek. A starternek ezért a már beállított lovak testi épségére is gondolva kell mérlegelnie, meddig vár a beállni nem akaró lovakra.

A mezőnyt addig nem lehet elengedni, amíg valaki a startgép előtt tartózkodik (ezért szoktak az utolsó lovat bevezető lovászok olyan gyorsan kifutni a gép elől), ha valamely ló sérülést szenvedhet a rajttól (például félig kitört a gépből, vagy éppen lefekszik abban), vagy egy ló szabadon fut a pályán (ilyenkor meg kell várni, amíg megfogják és kivezetik).

A start pillanatában a starter ellenőrzi, minden ló előtt kinyílt-e az ajtó, ha igen, a startszemélyzet egy tagja fehér zászlóval jelzi a lovasoknak, hogy a start érvényes; ha nem, pirossal visszastartoltatja a mezőnyt. Ezzel a jelzéssel nem várhat sokáig, hiszen a lovasoknak nem vele, hanem a kezdőpozíciók megszerzésével kell foglalkozniuk. Egyes pályákon a visszastartot hanggal és/vagy fénnyel is jelzik.

Ostorhasználat: A tévhitek ellenére a zsoké nem mérgében csapkodja a lovat, hogy fusson már gyorsabban, hanem hogy – ideális esetben – a ló vágtájának ritmusát megváltoztatva érjen el nagyobb sebességet. Az ütések nekünk nagynak tűnnek, de a ló bőre vastag, hosszan tartó fájdalmat nem okoznak (emiatt az ostort váll fölé sem szabad emelni). Aki túl nagyot üt, azaz „elveri a lovát”, büntetésre, eltiltásra számíthat. Sokszor látni, hogy a lovas oldalra kitartja a kezét, és a levegőbe csap néhányat, mielőtt a lóra ütne. Ilyenkor egyrészt felveszi a ritmust, hogy érezze, mikor csapjon rá, másrészt „megmutatja neki az ostort”, ami sok lónál már önmagában is elég, hogy gyorsítson. Az is fontos, hogy a ló számítson rá, ne érje váratlanul, ne ijedjen meg az ütéstől. Idegen lóhoz az ostorral hozzáérni tilos; kizárás, eltiltás jár érte.Tele kéz: A lovas ostorhasználat nélkül, végig a kantárt fogva futja le a versenyt. Fölényes, magabiztos győzelmek esetén fordul elő. Egyben azt is jelenti, hogy a lóban maradt tartalék, azaz egy szorosabb befutó esetén képes lett volna még gyorsabb futásra.

Célfotó, hosszak: Egyértelmű esetekben azonnal eredményt hirdetnek. Ha viszont szoros a befutó, a célba érés pillanatában készült fényképfelvétel alapján állapítják meg a lovak sorrendjét, még a következő futam előtt, hogy a fogadók felvehessék nyereményüket, és újra elkölthessék azt. Az egyes lovak közötti különbségeket a célban meglévő egész, fél és negyed lóhosszban, fej-, nyak- és orrhosszban állapítják meg (rövid nyak- és rövid fejhosszban is mérnek). A hosszakat helyesen nem tizedesjellel, hanem törttel jelölik, tehát 3,75 hossz helyett 3 3/4 hossz.

Keresztezés: Az óvások leggyakoribb oka. A lovak a verseny során nem akadályozhatják a többieket cikázással, a célegyenesben már kizárólag egyenesen futhatnak. Ez nem jelenti, hogy ne kerülhetnének ki oldalról egy előttük lévő lassabb lovat, de a mögöttük lévőt sem hátráltathatják azzal, hogy lassításra kényszerítik, keresztbe futva előtte. Szabályosan irányt váltani csak akkor lehet, ha a két ló között legalább két hossz a távolság. Ha egy óvást követően a versenyintézőség szabálytalannak ítéli egy ló mozgását, hátrébb sorolhatja, extrém esetben ki is zárhatja.

Bezárás: Az az eset, amikor egy lovat elölről és mindkét oldalról is körbevesznek a többiek, így hiába tudna gyorsabban futni náluk, nem talál utat közöttük. Ilyenkor nem lökdösődhet, szabályosan csak azt teheti, hogy visszamarad, és úgy kerüli meg őket. Ha egy lovat bezárnak, az általában a versenye végét is jelenti, kivételes képesség kell ahhoz, hogy egy ló ilyen szituációból is nyerni tudjon. Főleg ennek veszélye miatt nem szeretik a tulajdonosok – legyenek bármilyen látványosak is – a túl nagy mezőnyöket.

Szokták még mondani, hogy egy ló a korlátra/barrierre szorul, ami lényegében ugyanez, csak azzal a különbséggel, hogy a ló a mezőny szélén, a korlát mellett fut, amerre szintén nem találhat utat és amerről nem is kerülhet.

Kiszakadás: Ha egy ló annyira lemarad a mezőnytől, hogy esélye sincs pénzdíjas helyre érni, azzal lelassíthat a lovasa, hogy kímélje. Persze a távot ilyenkor is teljesíteni kell. Olaszországban rendszeres, hogy a fél mezőny belassít a végén, hiszen a hátul jövőknek arra is kell gondolniuk: ha most nem tudnak pénzdíjat nyerni, akkor mielőbb futhasson újra a ló.

Feltartás: Ha a zsoké azt érzékeli, hogy lova futás közben megsérül, orrvérzést kap, vagy a szerszám elmozdul, akkor a lehető legrövidebb időn belül megáll vele. Ez esetben nemhogy nem kell, de nem is szabad a távot teljesíteni. A lovas leszáll, és ha a ló járóképes, akkor vezetőszáron mielőbb az állatorvosi segítségnyújtás helyére vezetik. Ilyenkor a ló helyezés nélkül végez, de a verseny beleszámít a statisztikájába, hogy ne lehessen egy rossz futást sérülésre hivatkozva, „alibizve” megúszni. Tehát akár veretlenséget is el lehet így veszíteni.

Időmérés: Nyugat-Európa nagyobb pályáin már szinte mindenhol gépi mérést alkalmaznak (ilyenkor a századmásodpercet is közlik). A Kincsem Parkban és például Berlinben vegyes rendszert használnak, az órát kézzel indítják, de a célban már gép állítja meg. Akkor van probléma, ha a versenyintézőség tornyából szabad szemmel nem látni a startot, és a televíziós közvetítés alapján indítják el az órát, nem pedig a saját, zárt láncú képekről. A tévés közvetítés képe ugyanis néhány műholdat is megjár, mire „visszaér” a képernyőre, és ha ezt nézik, az órát a tényleges start után csak 2-3 másodperccel indítják el. Ezt a bakit Overdose versenyein a Kincsem Parkban és Berlinben is elkövették (később mindkét időt korrigálták).

Néhány szakkifejezés:

• Fogva van: a lovas még nem engedi teljes erőből vágtázni a lovat, tartalékolja az erejét a finisre.

• Elengedi a lovat: a lovas hagyja teljes erőből vágtázni a lovat.

• Indít: a lovas a mezőny ritmusánál gyorsabb iramra bírja, azaz megindítja a lovat, ez nem mindig a finisben történik, a zsoké dönthet úgy, hogy korábban próbál előnyt szerezni.

• Újraindít / újít: a ló mellett már-már elhúzna a riválisa, de ő felveszi a ritmusát, és ismét lehagyja.

• Lelépi a mezőnyt: a ló hirtelen, nagy fölénnyel elhúz riválisai mellett.

• Állva hagyják: a ló hirtelen kifullad, és a többiek elhúznak mellette.

• Sóher lesz: az a pillanat, amikor egy ló elfárad, és a többiek lehagyják.

• Leteszi a kezét: a lovas nem erőlteti a lovát, lassít, kezét a ló nyakára teszi.

• Vezetőló: amikor egy istálló több lovat is nevez egy hosszútávú futamra, előfordul, hogy egyiküket csak azért indítják, hogy a másik számára kedvező (általában nagy) iramot diktáljon már a futam elejétől. A galoppban az efféle taktikázás bevett és elfogadott gyakorlat.

• Outsider: esélytelen ló / Favorit: a verseny legnagyobb esélyese(i).

• Az idomár nem fogadja el a ló formáját: szerinte a ló képessége alatt teljesített, és ezt a futását nem veszi figyelembe lova következő versenyeinek kiválasztásánál. Ezt be is jelenti a versenyintézőségnek, amely a Turf következő számában, az eredmények közlésénél a közönséget is tájékoztatja erről.

Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Galopp-Kisokos: rövidtávú versenyek

Hazánk legnagyobb presztízsű sprintversenye a nyár végi 1200 méteres Kozma Ferenc Emlékverseny(Listed), valamint a májusi 1200 méteres Csekonics József Emlékverseny (Elit kat.), és a júniusi, rendhagyó módon csupán 900 méteres Villám Díj (I. kat.).

Nem vállalkozunk rá, hogy Európa valamennyi nagy sprintversenyét bemutassuk, de a fontosabb 1000–1200 méteres futamokat országonként röviden sorra vesszük:

Anglia: Évente több mint harminc 1000–1200 méteres Group-versenyt rendeznek. A felvezető versenyeket követően rögtön a Royal Ascot sprintjeivel kezdődik a Group I-esek sora: a fesztivál nyitónapján futják az 1000 méteres King’s Stand Stakes-t, majd az ötödik (záró) napon az 1200 méteres Golden Jubilee Stakes-t. Ritka, de előfordul, hogy egy-egy ló mindkettőn elindul. A nyár legnagyobb versenyei a July Cup (Newmarket, GI, 1200 méter) és az augusztus végi Nunthorpe Stakes (York, GI, 1000 méter). Ősszel a Haydock Park-i Sprint Cup (GI, 1200 méter) után még két Group I-est futnak Newmarketben: Cheveley Park Stakes és Middle Park Stakes, mindkettőt 1200 méteren. A sprintszezont ez évtől fogva egy új verseny zárja Ascotban, az október 20-ai 1200 méteres Group II-es British Champions’ Sprint Stakes. A Group I-es futamok összdíjazása 150–400 ezer, a Group II-eseké jellemzően 60–150 ezer, a Group III-asoké pedig 37–70 ezer angol font.

Franciaország: 15 Group-szintű sprintversenyt rendeznek évente. Ebből csak három Group I-es, a többi kis túlzással ezek felhozó versenyeinek tekinthető. A szezon első Group II-es versenye a június eleji Prix du Gros-Chene Chantillyban 1000 méterre, majd három Group III-as és egy Group II-es vezeti fel az első Group I-eseket: augusztusban Deauville-ban előbb az 1300 méteres Prix Maurice de Gheest, majd két hétre rá az 1200 méteres Prix Morny következik. Ezt követően három újabb Group III-as vezeti fel a szezon csúcspontját, az október eleji párizsi, 1000 méteres Group I-es Prix de l’Abbaye de Longchamp-t (e verseny napján ezzel együtt 7 Group I-est futnak, köztük a 4 millió eurós összdíjazású, Európa legnagyobb galoppfutamának tartott, 2400 méteres Prix de l’Arc de Triomphe-ot). A sprinterszezont a november eleji párizsi 1200 méteres Group II-es Criterium de Maisons-Laffite zárja. A Group I-esek összdíjazása 250–350 ezer, a Group II-eseké 130–190 ezer, a Group III-asoké kivétel nélkül 80 ezer euró.

Írország: Évente nagyságrendileg tíz Group-besorolású sprintversenyt rendeznek, egyetlen Group I-esük az augusztusi 1200 méteres Keeneland Phoenix Stakes Curraghben. Szintén egyetlen Group II-esük van, a június végi Railway Stakes, ugyanott, ugyanarra a távra. Sőt, a nyolc Group III-ast is egy kivételével mind Curraghben futják. Pénzdíjaik alacsonyabbak a szomszéd angolokénál, a Group I-es összdíjazása 190, a Group II-esé 125, a Group III-asoké 70 és 87 ezer euró között van.

Németország: Nem rendeznek Group I-es sprintversenyt, az egyetlen Group II-esük az augusztus végi baden-badeni Grosse Woche (Nagy Hét) során megrendezett 1200 méteres Goldene Peitsche (Arany Ostor). Három jelentősebb Group III-asuk volt az elmúlt években, a csökkenő versenydíjak miatt van, ami már „csak” Listed kategóriás közülük. Ezek a májusi 1200 méteres Benazet Rennen (Baden-Baden), a július eleji Derby-napon rendezett 1200 méteres Hamburg Trophy, és a kölni 1300 méteres Silberne Peitsche (Ezüst Ostor).

Olaszország: Csak Group III-as sprintversenyeket rendeznek, abból viszont ötöt: hármat Rómában, kettőt Milánóban, és közülük csupán egy 1000 méteres, a többi 1200-as. A legnagyobb presztízsű a november közepi római Premio Carlo e Francesco Aloisi, és az októberi milánói Premio Omenoni. Mind az öt Group III-as összdíjazása 60 ezer euró.

Európa egyetlen más országában sem rendeznek Group-besorolású sprintversenyt (más távon is csupán Dániában, Norvégiában, Svédországban és Törökországban futnak évente egyet-kettőt). Overdose Európán kívül ugyan még nem versenyzett, de mivel ennek lehetősége párszor már felmerült, a legfontosabbakról azért szólunk pár szót:

Egyesült Arab Emirátusok – Dubaj: A versenyszezon novembertől március végéig tart (amikor a közeli Európában szünetelnek a versenyek), ez alatt számos olyan futamot rendeznek, amelyek pénzdíjuk alapján méltán lehetnének Group-besorolásúak, mégis csak négy sprint kapta meg ezt a rangot. Február elején rendezik az 1200 méteres Group III-as Al Shingada Sprint-et, március elején a szintén Group III-as és szintén 1200 méteres Mahab Al Shimaal-t (mindkettő 200 ezer amerikai dollár összdíjazású), majd a szezon legvégén, a Dubai World Cup napján a két Group I-est, az 1000 méteres, egymillió USA dollár összdíjazású Al Quoz Sprint-et és az 1200 méteres, kétmillió USA dollár összdíjazású Dubai Golden Shaheen-t. Az Al Quoz-t gyeppályán, a többit szintetikus „tapeta” felületen rendezik.

Hongkong: A világ lóversenyzésének egyik csúcspontja a világ legjobb lovait felsorakoztató, meghívásos, decemberi Nemzetközi Versenynap. Ennek 1200 méteres Group I-es sprintversenye a Hong Kong Sprint(1,8 millió amerikai dollár összdíjazással). Mivel a többi versenynapon főleg helyi lovak versenyeznek, ezen kívül egyetlen Group II-es sprintversenyük van az egész szezonban, a szintén 1200 méteres Jockey Club Sprint november közepén, ami a decemberi kupának tulajdonképpen egy erős felhozó versenye. Vannak még jelentős pénzdíjazású sprintfutamaik, ám azok „helyi” Group-besorolásúak.

Japán: Tizennégy Group-besorolású sprintversenyük van, ugyanannyi, mint a franciáknak, de pénzdíjaik jóval magasabbak az európaiakénál: három kivételével mindegyik összdíjazása meghaladja az egymillió USA dollárt. Két Group I-est futnak, a Takamatsunomiya Kinen-t márciusban Nagoja közelében, a Sprinters Stakes-t pedig szeptember végén Tokió mellett, mindkettőt 1200 méterre.

Szingapúr: A nemzetközi versenynaptár egyik jelentős sprintversenye a májusi Group I-es, 1200 méteres, egymillió amerikai dollár összdíjazású International Sprint.

Az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában rendezett versenyek besorolása nem mérhető egy az egyben a világ többi részéhez, mivel rajtuk kívül a világon sehol máshol nem kapnak Group/Grade besorolást hendikep versenyek is.

USA: Közel 30 sprintversenyük bír Grade-besorolással, közülük a legjelentősebbek a telivér-világbajnokságnak is hívott, november eleji Breeders’ Cup Grade I-esei, a másfél millió dollár összdíjazású, homokpályás, 1200 méteres Breeders’ Cup Sprint, és az egymillió dolláros, gyeppályás, 1000 méteres Breeders’ Cup Turf Sprint. A különbséget talán jól érzékelteti, hogy az ezek után következő legnagyobb pénzdíjú sprintversenyek „csupán” 400 ezer dollárosak (ráadásul a következő négy futam e sorban hendikep, és nem díjverseny).

Ausztrália: A sprintversenyzés fellegvára, évente 50 Group-versenyt rendeznek 1000–1200 méteren. Lehetetlen mindet felsorolni, a legjelentősebbek (mind Group I-es) a novemberi Patinack Farm Classic(Flemington Park, Melbourne, 1200 méter, 670 ezer amerikai dollár összdíjazás), a februári Arrowfield Stud Stakes (Caulfield, Melbourne, 1200 méter, 900 ezer USD), a márciusi Newmarket Handicap(Flemington Park, Melbourne, 1200 méter, 900 ezer USD), és lévén ott az évszakok fordítva vannak, a szezon végén, áprilisban, a kizárólag kétéveseknek kiírt AAMI Golden Slipper (Rosehill Park, Sydney, 1200 méter, 3 millió USD).

E pénzdíjakat látván talán érthető, hogy miért jön olyan kevés sprinter Európába a világ többi részéről. Fájó kimondani, de mivel a mi kontinensünkön e versenyek díjazása jóval alacsonyabb a közép- és hosszútávúakénál, így főleg a karrierjük vége felé járó, európai tenyésztésre szánt sprintereket hozzák el, hogy presztízsből itt is nyerjenek pár futamot. Ez nem jelenti azt, hogy az európai lovak rosszabbak lennének egy japánnál vagy ausztrálnál, csak egyszerűen az utóbbiakat nem éri meg ideutaztatni, ha hazájukban is van elég, ráadásul magasabb pénzdíjú verseny.

A felsoroltakon kívül még Argentínában, Brazíliában, Chilében, Kanadában és Új-Zélandon futnak Group-besorolású sprintversenyeket (korábban Dél-Afrikában is futottak).

Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Lovas Naptár átadás a Kassai-Völgyben!

Kassai Lajos íjkészítő mester, a modernkori lovasíjászat megteremtője fogadott csodálatos birodalmában, a Kassai Völgyben. A találkozó apropója a Lovasok.hu 2022-2023-as Lovas Naptárának átadása volt.

A Kassai Völgy a Zselic dombjai között elterülő 15 hektáros terület. A Völgybe belépve lenyűgöző látvány tárul elénk. Az itt élő állatok szabadon járnak-kelnek, abban az élettérben, ahol az állatok nem ismerik a bezártságot, kényszert, kiszolgáltatottságot.

A Kassai Völgy 1994 óta lovasíjász versenyek és edzőtáborok, a Lovasíjász Világkupa rendezvény helyszíne, valamint otthont ad kétévente a Lovasíjász Világbajnokság és Nemzetközi Bírók Világtalálkozójának is.

  • Kassai úr, szeretném megkérni, hogy pár szóban beszéljen a lovasíjászatról, a szakterületéről.

34 éve élek a Völgyben, akkor indult el a lovasíjászat alapjainak a lerakása.

1994-ben rendeztem az első versenyt, amit már a saját szabályaim szerint hoztunk létre. A 90-es évek közepétől az Egyesült Államok, Kanada, majd 2000-től Kína és 2020-tól az arab régió van a figyelem homlokterében. A múlt héten Szaúd-Arábiából volt itt a szaúdi válogatott és most a katari válogatott van itt.

1992-ben léptem fel először Visegrádon, a Palotajátékokon, azóta minden évben kihagyás nélkül részt vettem ezen a rendezvényen. Papp János barátom konferálja az eseményt. Ő 38 éve minden évben végzi ezt a megtisztelő feladatot.

  • Jelenleg hogyan zajlanak a mindennapjai?

Ahogy mondtam, most a katariak vannak itt edzőtáborban. Két edzés van, egy délelőtti és egy délutáni. Miután véget ér az edzés íjász része, lóra ülünk.

A Völgy minden hónap első szombatján nyitva van a nagyközönség számára. 1998-ban rendeztem az első nyílt napot, nem is tudom, hogy van-e az országban még egy olyan program, ami 34 éve havi rendszerességgel megrendezésre kerül.

  • A világ minden részéről jönnek látogatók a Kassai Völgybe ezeken a napokon.

A közelmúlt sajnálatos eseménye, hogy hatalmas jégeső pusztított itt egy hónappal ezelőtt, ami szétverte a lovardának a tetejét. Mostanra sikerült helyreállítani az összetört tetőfelületet.

  • Kassai Lajos lovasíjász hitvallása:

A lovasíjászat, ami egykor táltos lovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józan észre hivatkozva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.

Egyik legutóbbi a rendezvények közzül:

2022. augusztus 6-án került megrendezésre a Nyílzápor a Kassai-völgyben a 907-es Pozsonyi csata emlékére.

A Lovasok.hu csapata elismerését fejezi ki Kassai Lajos életpályájával kapcsolatban.

Egy nem mindennapi életút körvonalazódott ki előttünk arról a lovasíjászról, aki eddig öt Guinness világrekordot állított fel. Ő az egyetlen ember a világon, aki képes volt 24 órán keresztül váltott lovakon megállás nélkül lovas íjászkodni.

Szeretettel nyújtjuk át a Lovasok.hu 2022-2023-as évi Lovas Naptárját és további sok sikert kívánunk!

A Lovasok.hu 2022-2023-as évi Lovas Naptára megvásárolható webáruházunkban ide kattintva.

2022.07.13.
Szőkéné Nagy Edit
Képek forrása: Lovasok.hu

Ifj. Lázár Zoltán és Jármy Vince a legjobbak között Belgiumban

Öt napon keresztül a belgiumi Sentower Park csodálatos lovas komplexumában rendezett háromcsillagos nemzetközi díjugrató versenyen vett részt a magyar felnőtt díjugrató válogatott nagy része.

A vasárnapi 155 cm-es nagydíjban ötvenhatan álltak starthoz, ahol ifj. Lázár Zoltán Diabloval az alappályán és az összevetésben is hibátlanul ugratott. Ifj. Lázár Zoltán a nemzetközi felnőtt szinten figyelemre méltó ötödik helyen lovagolhatott be az eredményhirdetésre. A 23 éves Ifj. Lázár Zoltán az NLSF program lovával a szürke, Chacco’s Kid PS-el is reményteljesen hibátlan pályákat ugratva zárta a nemzetközi versenyt.

Az NLSF Program másik fiatal lovasa, Jármy Vince is tündökölt Opplabeekben, hiszen pénteken két hibátlant ugratott és második helyen végzett JB Koronaőrrel a 150 cm-es, Longines világranglista pontot adó nagy számban.

Szombaton a nap legmagasabb, 150 cm-es körében, program lovával a sárga, Chinoubet PS-el két hibaponttal ötvennyolc indulóból a kilencedik helyen végzett. Jármy vasárnap a fiatal lovak, 140 cm-es fináléjában a nyolcéves, Chester Z apaságú, Carbon Girl Z-el két hibátlan után, negyvenkét indulóból a második helyen végzett. Jármy Vince a versenyen indult negyedik lovával, a Lovassport Nonprofit Kft. tulajdonában álló, Corbluecentával sem maradt siker nélkül, hiszen a vasárnapi 140 cm-es, kétfázisos versenyszámban, hibátlannal negyedik lett.

A belgiumi versenyen ifj. Kövy András először ült fel nemzetközi versenyen program lovára a neves fedezőménre, Continental Blue-ra, akivel az egycsillagos nagydíjban négy hibaponttal végzett, míg a budapesti CSIO legjobb magyar párosa, Horváth Balázs Quickchin Wh Z-el ezúttal nyolc hibaponttal lovagolta le a 155 cm-es nagydíjat.

A belgiumi verseny volt az első nagyszabású megmérettetés az NLSF Program keretei belül vásárolt fiatal lovaknak a nemzetközi terepen. A Lovassport Nonprofit Kft. tulajdonában álló lovak Final Message PS, Quandro Blue PS, Conlougano PS, Cornetto Du Lys, For Quick PS, Cassalandia PS, Carbon Girl Z, Corbluecenta mind tudtak reményteljes hibátlan pályákat teljesíteni.

Gratulálunk fiúk!

Eredménylista: https://online.equipe.com/en/competitions/49665

2022. 08. 08.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Majláth Csaba által vezetett Platthy József csapata a 2022-es champion

A kiskunhalasi és bábolnai csapatverseny befejeződött így eldőlt, hogy 2022-ben húsz csapatból a Majláth Csaba által vezetett Rézi nevű kanca emlékét őrző, Platthy József régió csapata lett a champion. A győztes csapat tagjai Vass Fanni, Dér Szintia, Szalai Vivien Kitti és Csuka Balázs.

Kiskunhalason még csak egy csapat volt hibátlan, Bábolnán már öt csapat végzett hibapont nélkül a nap végére így köztük összevetés döntött. A bábolnai fordulón, a Máchánszky Gyula régió csapata győzedelmeskedett, amelynek vezetője, Füzér Flóra volt és a csapat tagjai, Frányó Csenge, Bölecz Virág Ráhel, Bencses Réka és Réti Dávid.

2022. csapat championátus végeredménye

2022. 08. 06.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Öttusa-vb – Nem számoltak menet közben éremszerzéssel a magyar egyéni dobogósok

Nagy örömként élte meg Gulyás Michelle és Szép Balázs, hogy a csapattal elért dobogós helyezés mellett egyéniben is érmet szerzett a múlt heti, alexandriai öttusa-világbajnokságon.

A két fiatal versenyző az M1 aktuális csatornán a jövőt illetően úgy nyilatkozott, egyelőre csak a párizsi olimpiáig tekintenek előre, még nem foglalkoznak azzal, hogy a következő olimpiai ciklusban a lovaglás már nem lesz része a sportágnak és helyére akadályverseny kerül.

A 21 éves Gulyás Michelle úgy fogalmazott, hogy bár szerinte minden öttusázót megrázott a lovaglás kivétele, de “meg kell barátkozni a gondolattal és tovább kell lépni”. Jelenleg azonban még a 2024-es olimpia a fő cél.

“Addig amíg van lovaglás, azzal kell foglalkozni és abban kell előrelépni, hiszen az olimpián mindig nagyobb kihívás a lovaglás, mert nehezebb szokott lenni a pálya, mint egy világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon. Úgyhogy mindenképpen fontos, hogy ezt az utolsó alkalmat meg tudjuk jól ragadni” – vélekedett.

Az egyéni világbajnoki versenyét felelevenítve elárulta, a vívása után – 20 ellenfelét győzte le és 15-től kapott ki – nem gondolt arra, hogy dobogóra tud állni.

“Így mindenképpen nagy siker volt az ezüstérem, nem volt bennem hiányérzet” – utalt arra a tavalyi vb harmadik helyezettje, hogy a győztes olasz Elena Michelit nagyon megközelítve végül csak négy másodperccel kapott ki. “Nagyon nagy öröm volt számomra az egyéni érem. Mindenki erre a versenyre készül, itt a legnagyobb kihívás jól szerepelni”.

A 22 éves Szép, aki harmadikként végzett a férfiak mezőnyében, azt mondta, a kombinált szám előtt – melynek a 11. helyről vágott neki – nem foglalkozott azzal, milyen eredményt fog elérni, igyekezett arra koncentrálni, hogy a lövészetét minél jobban megoldja.

“Nagyon boldogan jöttem haza. Nagyon örültem a bronzéremnek. Benne volt ugyan a levegőben, mert nagyon jó szezonom volt, de azért nem számítottam ennyire jó eredményre” – nyilatkozott.

Szép idén világkupa-bronzot nyert márciusban Kairóban, előtte azt megelőzően 2018-ban állhatott vk-dobogóra.

“Hosszú út volt idáig, és nagyon nehéz is. Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de úgy gondoltam, hogy az a legkönnyebb döntés, azt bárki meg tudja hozni. Nem hagytam abba, folytattam, átigazoltam az Újpestbe, új edzőkkel kezdtem el dolgozni, és úgy gondolom, hogy nagyon jó úton járunk” – mesélte.

Ami az öttusa jövőjét és a változásokhoz való alkalmazkodást illeti, úgy fogalmazott, hogy a lovaglás kivételének a hírét először el sem akarta hinni, ugyanakkor még nem foglalkozik azzal, milyen lesz majd az öttusa az akadályversennyel, egyelőre ő is, klubtársához hasonlóan a lovaglásra fókuszál.

Az alexandriai vb-n második lett egyéniben Gulyás, valamint a Szép, Demeter Bence, Bőhm Csaba összeállítású férfi csapat, míg harmadikként végzett egyéniben Szép, illetve a Gulyás, Simon Sarolta, Guzi Blanka női együttes.

2022. 08. 04.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Elégedett a Szilvásvárad Masters díjugrató-versenyén elért eredményekkel a szakági elnök

Elégedett a Szilvásvárad Masters nemzetközi lovas sorozat díjugrató-versenyén elért eredményekkel a szakági elnök.

“Szerettük volna, ha minden kiemelt versenyszámban végez magyar lovas az élmezőnyben. Ifj. Szabó Gábor harmadik lett a pénteki világranglistás számban, a vasárnapi nagydíjon pedig eljutott a végső döntős összevetésig, amihez Czékus Zoltán is közel volt” – mondta kedden Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.

A vasárnap befejeződött versenyen húsz nemzet lovasa, csaknem háromszáz ló állt rajthoz a Lipicai Lovasközpont arénájában.

Szotyori Nagy Kristóf kitért arra, hogy Magyarországon a díjugratás feltörekvő és nagy fejlődésben lévő sport. “A jó eredmények mellet az is cél, hogy olyan versenyeket tudjunk rendezni, amilyeneket korábban nem tudtunk. A Bükk-fennsíkon található, egyedülálló atmoszférájú szilvásváradi objektumnak kiváló az infrastruktúrája, jók a talajviszonyok, szívesen jönnek ide külföldi lovasok”.

Megjegyezte, hogy a háromcsillagos Masters verseny komoly pénzdíjjal járt, csütörtöktől vasárnapig szinte reggeltől estig zajlottak a versenyek.

“A nagydíj a hazai utánpótlás számára is komoly megmérettetés volt. Sok toplovas egyben edző is, aki elhozta tanítványait, a már hét világversenyen lovagolt osztrák Gerfried Puck is eljött csapatával. Szilvásváradon villanyfényben is lehet versenyt rendezni, ami szinte egyedülálló Európában” – szögezte le Szotyori Nagy Kristóf.

Ifj. Szabó Gábor a műsorban arról beszélt, hogy az objektum igazi különlegessége maga a csodálatos természeti közeg. Hozzátette: tapasztalatai szerint a külföldi versenyzők komoly élménnyel tértek haza.

“Számomra hatalmas siker ez a harmadik helyezés, különösen ilyen kiemelkedő és népes mezőnyben. A jó eredmény után következett a vasárnapi nagydíj, ahol szintén kiválóan teljesített a lovam” – mondta ifj. Szabó Gábor.

Szotyori Nagy Kristóf hangsúlyozta: a magyar díjugrató sport rengeteget fejlődött a rendszerváltás óta, utánpótlás szinten Európa-bajnoki érmeink vannak. “Vágytunk egy igazi felnőtt sikerre is, bár a régióban már több jó szereplést produkáltunk. Ahhoz, hogy a sportág fokmérőjére, az olimpiára eljussunk, ilyen versenyekre van szükség, hiszen a világ legjobbjai közül jó néhányan eljöttek. Szeretnénk jövőre olimpiai kvótát szerezni, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon végre legyen magyar díjugrató.

Az elnök beszélt arról, hogy pályázunk a csapatkvótáról döntő verseny megrendezésére. Mint hozzáfűzte, olyan párosokra van szükség, amelyek képesek teljesíteni a legmagasabb szintű pályákat. Emlékeztetett arra, hogy az országos sportvezetés zöld utat adott és forrást biztosít a Magyar Lovassport Szövetség vezetése által elkészített program megvalósítására.

2022. 08. 03.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Szilvásvárad (HUN) – CSI3* – 2022. 07. 28-31. – Díjugratás

Ismét rangos eseménynek adott otthont a szilvásváradi lipicai lovasközpont július utolsó hétvégéjén.

Folytatódott az idei Szilvásvárad Masters, ahol a második forduló a díjugratásról szólt. A Bükk lábában elhelyezkedő stadion 300 lovat fogadott 20 különböző országból, többek közt Írországból, Görögországból, Olaszországból és Szaúd-Arábiából. Az odalátogatók nem csak a magyar versenyzőket nézhették meg, hanem rengeteg olimpiai sportolóval is találkozhattak.
Július 31 volt a négy napos rendezvény zárónapja, ahol ötször is hallható volt a nemzeti himnusz.

A CSI 1* Vip Tour versenyén Gyirkis Emma Laura Királyrét nevű lovával vehette át a győztesnek járó díjat.
A póni kategóriában Csizmadia Csenge volt a leggyorsabb Aisha-Amira nyergében.
A MATE Gyermek Nagydíjat Szuhai Rodrigó nyerte meg.
A CSI3* Gold Tour körét 145 cm-en Dömse Tamás nyerte meg Conquistador nyergében.
A Ford Nexus CSI 3* nagydíját 150 cm-en a lengyel versenyző, Michal Kazmierczak nyerte meg.
Az utolsó versenyszám a Silver Tour volt 135 cm-en amit Prinkler Szilárd és Coco-Bongo Boy nyert meg.

A Szilvásvárad Masters októberben folytatódik a díjlovaglás szakággal.

 

2022. 08. 04.
Ozsvárt Klaudia
Kép: Canva

Hiba bejelentés