Kezdőlap Blog Oldal 117

Narkotikum, Magyar etűdök

Narkotikum
Magyar etűdök

 

Józsi bácsi minden porcikája mozgás után bizsergett. Fölállt a karszékből, törzshajlítást, karlendítést és hasonló ravasz formákat gyakorolt. Aztán elindult a lakásban, föl-alá járkált, mint akinek ezen múlik az egymilliomodik kilométere. De hát a lakás nem futópálya, sok a szőnyeg és a küszöb.

Megebédelt, ám a szokásos délutáni szieszta helyett még mindig a mocorgást kívánta. Mackót húzott, pulóvert, dzsekit, sapkát, és egy régen használt hegymászó cipőt.

A tárolóban lepókhálózta a biciklit, fölpumpálta, ami már önmagában is szép teljesítmény az ő korában. Biciklire pattant, s a nyirkos februári idő ellenére a város határa felé vette az irányt.

Meglepődve látta, a városban bicikliutakat építettek, sárga csíkkal méteres sávot különítettek el – neki.
Új életvitel kezdete előtt állnék? Az öregnek úgy tűnt, hirtelen kerékpározási szokásai lettek. Az első néhány száz méteren föltörte csontos fenekét a kemény bőrülés, de a zsibbadás után elmúlt a fájdalom.
A városból széles út vezetett ki, ami később kétfelé nyílt. Józsi bácsi a keskenyebb földutat választotta, hogy letérjen a folyópart vadregényes árterébe. A kerék hamar megtapadt a puha, sáros földön. Nem erőlködött, leszállt a bicikliről.

Három lovas vágtatott felé, mindhárom nő volt. Fekete lovaglósapkát, hosszú szárú csizmát és szűk nadrágot viseltek. Csinosnak ígérkeztek.

Félreállt, hogy tisztes távolból beszéljen velük.
Ahogy közelebb értek, visszafogták a lovakat, Józsi bácsi föltolta homlokán a sapkát.
– Tiszteletem az asszonyoknak – perdített oda egy mondatot az öreg.

– Magának is, bátyám – szólt oda a középső, a sötétbarna ló nyergében. A másik deres volt, a harmadik sárgás, de kisebb, mint a többi.

Az öreg csak most látta, nem asszonyok, de csitri lányok ülnek a nyeregben, s zavarában nem folytatta a párbeszédet. A lányok összenevettek, kiröhögték az öreget. Valamit motyogtak róla, aztán elnyargaltak.
Józsi bácsi hirtelen nagyon magára maradt a szürke ég alatt, s már azt is bánta, hogy megszólalt.
A lovasok távolodtak, viszont két apró fekete pont közeledett. Egy biciklis és a kutyája. Az öreg úgy állt ott, mint akinek gyökeret vertek a lábába.

Mikor a biciklis közelebb ért, látta, idős asszony hajtja a járgányt, mellette a korcs kutyája, amely olyan szerencsétlenül ugrált a keréknyomban, hogy félő volt, a küllők közé veti magát.

Mikor eléért az asszony, Józsi bácsi csak bólintott, meg nem mukkant volna semmi pénzért se.
Az asszony rámosolygott sűrű bajsza alatt, a csomóra kötött kendő végén kis kecskeszakáll virított az állán.
Ez meg férfi volna? Az öreg már nem tudott mire gondolni, s jól megnézte a kutyát is, ami ezúttal kecskének látszott.

Józsi bácsi azonnal fölkapott a biciklire, és meg sem állt hazáig. Otthon izzadtan és kitikkadva dőlt a fotelbe. Lehet, hogy az öreg szervezetben sport hatására narkotikum keletkezik? Ki tudja? De azért én a sörnél maradok, gondolta az öreg, és a konyhában kibontott egy jó hideg palackot.

 

Podmaniczky Szilárd
Forrás: Magyar Hírlap
Frissítve: 2023.03.03.
Fotók: Canva

A fogathajtásról

„A mely terhet száz ló se mozdíthat meg, ha egyik balra másik jobbra, egyik hátra másik előre húz; az sokszor négy lónak is enged, melyek egyformán s egyszerre húznak!”
gróf Széchenyi István (1828)

A két fejezet szerzője Váczi Ernő agrármérnök, a bábolnai arab- és angol telivér ménesek egykori vezetője, aki a magyar fogathajtók szövetségi kapitányaként, a lótenyésztés sportkipróbálása terén is szerzett közvetlen tapasztalatokat.

A fogatkultúra fejlődése

Csúszótalp, kerék, kocsi, szekér, harci szekér, kocsiverseny, batár, hintó – közben taliga, postakocsi, vasúti kocsi, bérkocsi, gyászkocsi – és további több száz kifejezés a magyar nyelvben, amely az ember szekerész mivoltára utal a barlangi hordás ősközösségétől a legújabb ezredforduló világbajnoki sikert hirdető magyar himnuszáig.

Gondolkodó tudósok ezrei kutatták, értelmezték, értékelték az emberiség fejlődéstörténetében az életvitel praktikumának szorító igényét, az életkönnyítő feladat markáns sikerélményét, a jövőt építő ösztönerőt. Ebben a sorban a tűzcsiholás és a repülés között kiemelt állomás a kerék feltalálása.

A kerekes, tengelyes szerkezet első vonóállatai valószínűleg hasított körműek (marhák) voltak. Kutatások igazolják, hogy a vontatott szerkezet kezdeti felfüggesztőeleme járomszerű volt – gondolatilag társíthatóan a kumethám eredetéhez.

kerekes szekér célszerű kialakítása, elterjedése a sík, fátlan vidékeken kezdődhetett, ahol nem ütközött természeti akadályokba. E csoda megteremtői a sumérok (Mezopotámia) voltak, akiknek később (i. e. 4000) a ló háziasítása, fogatolási próbája is köszönhető.Történelmi tény, hogy a technika fejlődésére az ember böllenkedő hajlama, háborúskodó gyakorlata óriási hatással volt. Így volt ez a harci szekerészet fejlesztése során is. Kutatók feltételezik, hogy az első merev tengelyű, tele kerekes szekérbe fogott patásokat – négyes járommal – csatárláncba kényszerítve az ellenségre zúdították, és letarolva annak állásait, megülték a győzelmi tort. A harci technika csiszolásával, a küllős kerekek kialakulásával, a befogott lovak irányításával, emberi jelenléttel kezdetét vette a lovak edzése, idomítása, békeidős versenyeztetése. Nagyobb távolságok leküzdésével, ellenséges vagy békés népek leigázásával, területeik meghódításával eredményt igazoltak a korszerűbb technikát alkalmazó népcsoportok, a hurriták, a hettiták, az asszírok.

A legrégebbi vekerzugi sírlelet, Szentes mellett, azt bizonyítja, hogy az időszámítás előtti 4. évszázadban, a Kárpát-medencében élő lovas nép kultikus tisztelettel, a halottal együtt temette el annak lovát és szekerét.

Hiteles történelmi tény, hogy a 25. ókori görög olimpia (i. e. 680) küzdelemsorában rendezték az első „hivatalos” kocsiversenyt, amely a következő évtizedekben a legrangosabb, legnépszerűbb küzdősportja lett az olimpiáknak. Ezzel a szekerészet fejlődése újabb határkőtől, szabályozott formákkal, műszaki fejlesztésekkel, tenyésztett, idomított lovakkal, babérkoszorús dicsőségre vágyva vett új irányokat. Ókori görög leírás tanúsítja, hogy a görög kocsiversenyek legjobb lovait, a szkíták által lakott Kárpát-medencében nevelték.

Róma büszke birodalma rangján befogadta, fejlesztette, népszerűsítette tovább a kocsiversenyeket. Császárok és alattvalók vívtak néha életre-halálra menő küzdelmet az arénában a dicsőségért. Közben a hatalmas birodalom légiós útjain diszkréten kialakult a bérkocsik és postakocsik kezdetleges szolgáltatása, a váltóállomások rendszere, a bőrszerszámok csatláspraktikuma, az összetett fogatolási mód lóerőnövekménye. Mindezek a krisztusi évszázadok idején.

A keresztnégyes, kumetszerszámmal fogatolva, jól ábrázolja a népes utazóközönség gyors szállítását a nyugat-európai útvonalakon.

A népvándorlás századai – a napi élet megélésében; a fogathasználat módozataiban érdekesen – hasonlóak voltak az egymástól távoli népeknél. Az Urál bérceiről leereszkedő magyar őseink is lóra ülve, generációkon át kísérgették a szarvasmarha vontatta, fedett szekereken élő családjukat, új, termékeny legelőkre terelgetve állatcsordájukat, hasonlóan a baltiakhoz, szlávokhoz, a balkáni nándorokhoz vagy a Kárpát-medencébe előttünk érkező avarokhoz.

Letelepedve, az új életformához idomulva, a közlekedés, szállítás, kereskedelem, majd sport igénye szerint, az évszázadok során kikristályosodott a napjainkig értékrangú magyar fogatkultúra. Ez magában foglalta a hasznosítható nyugati praktikákat, de megőrizte az ősi, könnyed eleganciát, a csatlások hasznos egyediségét, a kultikus díszítőelemek diszkrét jelzésrendszerét Így maradt az angol kumet és az orosz trojka mellett a szakma hungarikuma – a magyar találmányú lőcsös szekéren túl – a magyar szügyhám, a mi a harmadik évezred kihívásának, a sportkö vetelményeknek is eminensen megfelelve él tovább az ember szolgálatában.

A fogatformációk

A történelmi korok, a hasznosítási irányok, a földrészek, a nemzetek, a nemzedékek, a tájegységek és számos egyéb tényező hatására igen gazdag a fogatolási módok variációja. Az érdekesebbekre kiemelve, a magyarokra részletezve tekintsünk rá e fogatépítésekre. Klasszikus kategóriában egyes-, kettes-, hármas-, négyes-, ötös-, hatos-, hetes fogatról beszélhetünk, egyes esetekben eltérő csatolással, kerekes kocsikkal, szánokkal.

Harci szekerek. Kezdetben a kétkerekes taligák elé rúddal vontatott járomrendszerrel, egymás mellé 2-4 szamarat, Ázsiában „hasított körműeket”, „félvad lovat” rögzítettek. E fogatokat megfelelő irányba fordítva, hajtó nélkül zúdították az ellenségre. Később évezredeken át fejlesztve az apróbb technikákat, a kötéllel, bőrszíjjal rögzített lovakat hajtó irányította, mellette nyilazó, dárdavető harcossal. A néhol vadászatra, díszelgésre, trónolásra is használt kétkerekű kocsik a Távol-Kelettől Ázsián és Egyiptomon át Európáig használatosak voltak az ókorban.

Az egykori Római Birodalom híres kocsiversenyeinek nosztalgiája, ma is követeli n sajátos fogatolás bemutatását lovasrendezvények keretében. Az egykor igen rangos budapesti mezőgazdasági kiállítások programján állandóan szerepelt az ősi-hősi versenykocsi.

Használati logika szerint az elmúlt században még hatékonyan alkalmazott hatos tüzérfogat és a hármas trojka géppuskás szekere, szánja is ide sorolható.

Biga. A kétkerekű kettes fogat, amelyet a harci szekérből fejlesztettek ki, az ókori olimpiák és római kocsiversenyek átütő sporteszköze lett. A korabeli római ezüstpénz, a bigatus hátoldalának állandó motívuma. Változatai: a triga (egymás mellé fogott három ló) és a quadriga (a rúd melletti lovak mellé fogott egy-egy „lógós” lóval fogatolt versenyszekér). Az utóbbi versenyfogat különösen népszerű és balesetveszélyes volt a római birodalom arénáiban. A versenytávokat 6-10 fordulós hajtűkanyar nehezítette, megkövetelve a lovak idomítottságát, állóképességét, a hajtó ügyességét, rátermettségét. Egy-egy verseny győztese elnyerte a császárok kegyét. Gyakran aranyozott szoborban mintázták meg alakját.

A Duna vonalán – és másutt – kialakult útvonalakon, nagy távolságokra is kényelmes utazást szolgáltattak a postakocsijáratok és az alkalmi utazó hintók.

Angol hatos. Az egymás elé, három sorba fogott lópárokat nagyobb postakocsik vontatására, teherfuvarozásra alkalmazták a jól kiépített nyugat-európai utakon. A bakról hajtott fogatot a bal elülső lovon nyeregben ülő ostoros irányította. Ennek kombinációjaként, díszelgéseknél, királyi pompáknál „nyolcasban” is fogatoltak, és a párok bal oldali nyergesein ülve hajtották a lovakat.

A csehországi kladrubi ménes különleges díszfogata, amelyet többek között az őszi pardubicei Nagy Akadályversenyen szoktak előhajtani mint nemzeti büszkeséget. Egymás előtt négy kettes és legelöl egy hármas lóegységet fogatolnak, kumet szerszámzatban, kladrubi fajtájú lovakkal.

Tandem. Általában kétkerekű kocsiban egymás elé fogott két ló, melyet gyakran hölgyek hajtanak, keskeny ösvényeken. Kombinációs praktikum, hogy a dámanyereggel szerszámozott elülső ló csak ideiglenesen van csatolva. Megfelelő terepszakaszhoz érve a lecsatolt dámanyergesre ülve lovagol a hölgy kísérője pedig a megbeszélt helyre hajtja a rudas lovat. Trojka. Hírneves hármas fogat, amely Oroszországban alakult ki. A kettősrúd „féljáromíve” alatti középső ló ügető jármódban, a kétoldali szélsők pedig kifli alakban kifelé hajlítva, galoppban haladnak. Az úttalan hómezőkön szánvontatásra is kitűnő fogatolás a többi földrészen nem terjedt el.

Kladrubi tizenkettes. Rekordkísérlet után tradíció lett a nagyhírű csehországi ménes fajtatiszta lovaiból fogatolt „nemzeti látvány” szerepeltetése a pardubicei versenyen és egyéb nagy rendezvényeken.

Magyarországon a hagyományőrzés tisztelete, a hasznosság kihasználása a műszaki újítások ötvözése a fogatformációk sokrétűségéhez vezetett. Mindemellett a napi gyakorlatban a kettes és négyes fogatok vannak túlsúlyban.

Egyes fogat. Kétkerekű taligába vagy négykerekű lőcsös kocsiba, két rúd közé vagy egy rúd mellé fogott ló Eleganciája, sportirányú hasznosítása Magyarországon nem alakult ki. Szegényszagú praktikumát elsősorban a kényszerűség irányítja. Magyaros csatlásrendszere Kelet-Magyarországon honosodott. A Nyugat-Európában és Amerikában igen népszerű egyes fogathajtás világbajnoki rangra emelkedett. Elterjesztése – új utakon – nálunk is időszerű. A „Legyen a ló a falu tornaterme!” program újra indítandó. Az általános iskoláknál egy-egy ló testnevelő, szemléletformáló voltige és egyes fogathajtó sporttárs lehetne.

Kettesfogat. Általánosan elfogadott hasznosított és sportirányban továbbfejlesztett rendszer Magyarországon. Tájegységenként sok népszerű változata van. A középső rúd mellé baloldalt a „nyergest”, jobboldalt a „rudast” fogják. A tandem-kettes – egymás előtt a két ló – nálunk nem használatos.

Hármas fogat. Két változata ismert. A „lógós” és a „koppantós”. A lógós fogatnál csikónevelő, feladathoz szoktató szándékkal, a kettes fogat rudaslova mellé, a vendég hámfához csatolják a fiatal lovat. Később hámba nőve, kedvezően sorba érik ez a „lógós ló”. A koppantós fogatnál a rúdvégre csatolják a harmadik ló, a „koppantós” hámfáját. Ezt a lovat és az egész fogatot – a népies fogatoknál – a nyerges nyergéből hajtják. A mezőgazdasági munkák helyszínén a lovak cserepihentetéssel vagy hármas fogatba fogva (vetőgép) dolgoztak.

Négyes fogat. Világméretekben újra hasznosuló fogatolás. A sportban, versenyzésben, világbajnoksági reményekben kialakult a jövőképe. Magyarországon nagy múltja, elismert jelene és sikereket ígérő jövője van. A négyes fogat szárkezelése magyar patent és ősi genetikai erő. A klasszikus négyes fogat két, egymás elé csatolt lópárból áll. A nyerges előtt (bal elülső) a gyeplős, mellette (jobbról} az ostorhegyes.

Debrecen környékén, az úttalan pusztában használtak egy sorba “sziltive” fogott négyest is. Itt a rudas mellett (jobbról) a lógóst, a nyerges mellett (balról) az „embertülső lógóst” csatolták. A legenda szerint bravúr kivagyiságból Sándor Móric gróf, az Ördöglovas kipróbálta ezt hatosfogatban is, és a dunántúli szűk horhosokban megoldotta a lehetetlent.

Gróf Sándor Móric híres és hírhedt lovas- és hajtóbravúrjait számos leírás és ábrázolás rögzíti Távhajtási rekordunk tekinthető n Bécs-Buda közti 4′ német mérföld leküzdése 37 óra alatt a híres hatosfogattal.

Ötös fogat. Magyar ötösnek is nevezik. Népi változata, nyeregből hajtva a Hortobágyhoz kötődik. Díszfogatként, bakról hajtva eleganciát mutat és rangot sejtet. A rudas-nyerges-ostorhegyes-gyeplős mellett – balra előre – fogták a „láncost”. Híres volt és ma is él a királyt, kormányzót egyaránt szállító debreceni ötös fogat, a landauerbe fogott, mindig pirospej nóniuszokkal.

Hatos fogat. A már említett, három párba fogott angol hatos mellett díszelgéseken, bemutatókon előhajtott, fonott sallangos díszhámba öltöztetett magyar hatos harmonikus látványával mindig sikert arat. Itt a két hátulsó ló előtt egy sorban négy lovat fogatolnak. A hatodik ló az ostorhegyes mellé (balról) kerül. Elnevezése: „hajszás láncos”, ami az egykori népies fogat láncvégre rögzített hámfa csatolására utal. Ritkán előfordul hogy a népies változatnál két sorban három-három lovat fogatolnak. Ekkor a hatodik – fiatal – lovat a rudas ló mellé, jobbra fogják, és „lógósnak” hívják.

Hetes fogat. Ma már hagyományápoló szándékkal szerepel a lovas rendezvényeken az ún. hortobágyi népies hetes fogat. Egykoron a módosabb gazda nyeregből hajtott „ménessel” fogatolt szekérrel vonult ki a pusztára családjával, munkára. A hét ló elnevezése, a már ismert logika szerint: nyerges-rudas-lógós-láncos-gyeplős-ostorhegyes-hajszásláncos.

Az emberiség fejlődéstörténetének napi tanúja a fogathajtás. A változó korok igényeihez mindig hasznosan tudott idomulni. Az ember-ló-kocsi-szerszámzat egysége alapozta a tízezer éves megmaradást. Ma a tradíciók tiszteletével, a sportigények szolgálatával, a kétely mételyének elfojtásával hinnünk kell a szekerészés jövőjében.

Forrás: www.fogatsport.hu
Frissítve: 2023.12.31.
Fotó: Canva

Hogyan készülj fel egy egy napos lovastúrára?

A lovaglás szerelmesei számára, aligha akadhat izgalmasabb program, mint egy egésznapos lovastúra. Egy teljes nap nyeregben töltve, a természetet járva remek kikapcsolódást, feltöltődést kínál. A Lovasok.hu összegyűjtött néhány jó tanácsot, hogy valóban örömteli élmény legyen a túrázás.

Mérlegeld a felkészültséged

Több óra hosszát a nyeregben tölteni a gyakorlott lovasnak is fárasztó lehet. Ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyél a saját felkészültségeddel, állóképességeddel. Ha saját lovaddal készülsz túrázni, az ő állapotát, egészségét is fel kell mérned. Egy ilyen hosszú út során számos akadályba ütközhettek, amiknek a leküzdéséhez elengedhetetlen a tapasztalt lovastudás, ezért kezdőknek semmiképp nem ajánljuk az egésznapos túrákat. Hosszabb kihagyás, megfelelő kondíció nélkül sem tanácsos belevágni egy ilyen kalandba, az ízületek és izmok nem fogják meghálálni a hirtelen megerőltetést.

Ha szervezett túrán veszel részt

Számos lovas létesítmény szervezz lovastúrákat saját lovaikon. Ez a lehetőség szuper választás azoknak, akiknek nincs saját lovuk vagy az nem alkalmas túrázásra. A lovastúra kiválasztásakor fontos , hogy körültekintő légy! Informálódj a helyről, a lovak képzettségéről és temperamentumáról, a lovastúrát vezető személyről. Látogass el a lovardába, mérd fel a lovak állapotát, érdeklődj a szervezőktől. Ha bizonytalan vagy vegyél részt próbalovagláson.

A túra útvonal kiválasztása

Amennyiben nem szervezett túrán veszel részt, a te feladatod a túraútvonal kiválasztása is. Első gondolatra nem tűnik túlságosan bonyolult feladatnak, azonban nem árt ha néhány szempontot figyelembe veszel. Amennyiben az út erdőn, mezőn át vezet tájékozódj az aktuális vadászidény szabályairól, a turista útvonalak elhelyezkedéséről. Ha magántulajdonban álló földeken haladsz át, érdemes a földbirtokos engedélyét kérned, ugyanis nem mindenhol látják szívesen a lovasokat.

Amit feltétlenül vigyél magaddal

Mivel hosszú órákat leszel távol az otthonodtól, jobb ha minden eshetőségre felkészülsz. Mindenképpen vigyél magaddal:

  • Elegendő mennyiségű folyadékot és ételt
  • Feltöltött mobiltelefont
  • Fájdalomcsillapítót
  • Papír zsebkendőt
  • Ha saját lóval mész, a lóútlevelet
  • Személyes okmányokat
  • Esőkabátot
  • Nyári hónapokban: naptejet, szúnyog – kullancsriasztót

Tanner Eszter
Kép: canva.com
2022.09.26.

Mongol ló

Mongol ló

Eredete

A Mongol ló őshonos fajta Mongóliában. Eredete bizonytalan, az egyik álláspont szerint a vadon élő Przewalski lovakból alakult ki, mások úgy gondolják az északi tarpán egyik leszármazottja. A mongol lovat kb. 5000 évvel ezelőtt már hátaslóként használták. A fajta jelentős változások nélkül maradt fenn napjainkban.

Jellemzői

A mongol lovak a szabad ég alatt élnek, leginkább hátaslóként használják őket, emellett húsuk és tejük is értékes. Egy kanca évente átlagosan 550-600 liter tejet ad.

Jól alkalmazkodnak az időjárás viszontagságaihoz, kemények és szívósak. A megszelídített egyedek nyugodtak, barátságosak, munkakészségük kiváló. Egy nap akár 100-120 km is képesek megtenni nyereg alatt.

Homlokuk széles, a szemek kicsik. Rövid nyak és hát, száraz vágtagok és erős pata jellemző a fajtára.

A felnőtt lovak marmagassága 121-142 cm közé tehető. Színeik változatosak. Testtömegük átlagosan 350 kg.

Napjainkban

A mongol lónak napjainkban is jelentős a szerepe. Mongóliában a kultúra és hagyományok, távlovagló versenyek mellett, a nomádok legfőbb segítségeként és társaként van jelen a mindennapokban.

Kép: Canva
Frissítve: 2023.03.01.

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Lovas Világjátékok – Beszámoló a negyedik napról

Lovas Világjátékok
Beszámoló a negyedik napról

A FEI Alltech Lovas Világjátékok negyedik napján 24.237 érdeklődő látogatott ki a Kentucky Horse Parkba.

A reining minősítő versennyel folytatódott. Ez volt az utolsó esély az egyéni döntőbe való bekerülésre. Az öt lovas, akik kvalifikálták magukat a brit Lee Rutter és Doug Allen, a svéd Fredrik Thomsson, az ausztrál Warren Backhouse, valamint a holland Hubertus Heule voltak.

Folytatódott a díjlovasok versenye Csapat Nagydíj második fordulójával. A dobogó legfelső fokára a hollandok állhattak ezúttal. Nagy-Britannia vitte el az ezüstöt, és Németországé lett a bronz.

Egyéniben Edward Gal és Moorlands Totilas törtek az élre, kimagasló, 84.043-as eredménnyel.

A Kentucky Horse Park egyéb rendezvényei és lovasfalu szintén sok érdeklődőt vonzottak.

Az egyéni döntősök listája

Nagy-Britannia uralta a mezőnyt a reining verseny második kvalifikációs fordulójában, mely az Alltech FEI Lovas Világjátékok negyedik napján került megrendezésre. A legtöbb pontot (217.5) a brit Lee Rutter szerezte Setting Off Sparks nevű lován, a második helyen pedig honfitársa, Doug Allen végzett 216.5 ponttal Don Julio Whiz nyergében.

Húsz ló kapott még egy esélyt arra, hogy kvalifikálja magát a csütörtöki egyéni döntőbe. Tizenhatan már bejutottak a csapatversenyek során. Mások, mint például a svéd Fredrik Thomsson kedden jutottak tovább. Fredrik a svédországi rekordot is megdöntötte egyéniben. A kvalifikációs versenyt végül az ausztrál Warren Backhouse és a holland Hubertus Heule nyerte.

Anneli Silverstope, a svéd csapatfőnök rendkívül büszke volt erre az eredményre. “Végig fenn ültem e lelátón és drukkoltam”, mondta.

A csapatversenyből az egyéni döntőbe bejutó lovasok a következők:
– Shawn Flarida, az Egyesült Államokból, RC Fancy Step nevű lovával
– Stefano Massignan, Olaszországból, Yellow Jersey nevű lovával
– Tom McCutcheon, az Egyesült Államokból, Gunners Special Nite nevű lovával
– Bernard Fonck, Belgiumból, BA Reckless Chick nevű lovával
– Craig Schmersal, az Egyesült Államokból, Mister Montana Nic nevű lovával
– Duane Latimer, Kanadából, Dun Playin Tag nevű lovával
– Sylvia Rzepka, Németországból, Doctor Zip Nic nevű lovával
– Rudolf Kronsteiner, Ausztriából, Einsteins Revolution nevű lovával
– Grischa Ludwig, Németországból, Hot Smokin Chex nevű lovával
– Tim McQuay, az Egyesült Államokból, Hollywoodstinseltown nevű lovával
– Martin Mühlstätter, Ausztriából, Wimpys Little Buddy nevű lovával
– Ann Poels, Belgiumból, Whizdom Shines nevű lovával
– Rieky Young-Van Osch, Hollandiából, Burnt Starlight nevű lovával
– Shawna Sapergia, Kanadávól, This Chics On Top nevű lovával
– Wellington Jesus Teixeira, Brazíliából, SJ Rodopio nevű lovával
– Martin Larcombe, Ausztráliából, Top Prize Prince nevű lovával
– Az egyéni döntők csütörtökön, délután 1 órakor kerülnek lebonyolításra. 

Jerich Parzivalt diszkvalifikálták

A holland Adelinde Cornelissent és Jerich Parzival nevű lovát kizárták a versenyből kedd reggel. A diszkvalifikálásra a program ötödik feladatánál került sor, a megállás utáni hátralépésnél, amikor a C bíró vért fedezett fel a ló nyálában.

A lengyel Dr. Wojtek Markowski, a verseny egyik felügyelője elmondta: “A szabály, mely a lovak védelmében íródott, egyértelműen kimondja: ha a ló szája vérzik, a lovat ki kell zárni a versenyből.” – Dr. Markowski hozzátette, hogy a FEI szabály nem határozza meg, hogy mennyi vérnek kell jelen lennie; ha az állat szája szemmel láthatóan véres, akkor ez azonnali kizárással jár. A ló vizsgálata során nem találtak arra utaló jelet, hogy a lovat bántalmazták volna.

Cornelissen elmondta, hogy Dr. Jan Greve, a holland csapat állatorvosa megvizsgálta a lovat közvetlenül azután, hogy az visszatért az istállóba. “A ló nyelvének hegyén volt egy apró seb. Mire visszaért az istállóba, a vérzés már el is állt.” – mondta.

Jerich Parzival a diszkvalifikáció után a pontok 80%-át kapta meg. Cornelissen hozzáfűzte: “Nagyon csalódott vagyok. Jerich tökéletes formában volt. Ugyanakkor örülök is, hogy nem volt komolyabb baja.”

Sjef Janssen, a holland csapat főnöke elmondta: “Nagyon csalódottak vagyunk, de tisztában vagyunk a szabállyal, és elfogadjuk a döntést.” – Ha a holland csapat dobogóra léphet a nap végén, akkor Cornelissen is ott lesz, és ő is átveszi majd az érmét.

A holland csapaté az érem

A hollandok és a britek is olyasvalamit értek el a FEI Alltech Lovas Világjátékokon, mint korábban még soha:

A hollandok először szerezték meg a legjobb csapatnak járó aranyérmet (229.74 ponttal), a britek állhattak a dobogó második fokára (224.67 ponttal), megszerezve ezzel első érmüket a Világjátékok történetében. Németország mostani bronzérmével hosszú sikersorozat szakadt meg, ugyanis 1970 óta minden alkalommal aranyéremmel térhettek haza. Az Egyesült Államok szorosan mögöttük végzett a negyedik helyen (218.12 ponttal).

Ahogy az várható volt, Edward Gal és lova, Moorlands Totilas vitték győzelemre a holland csapatot, egyéniben szerzett 84.04 százalékpontjukkal. A csapat többi tagja, Imke Schellekens-Bartels Hunter Douglas Sunrise nevű lovával, és Hans Peter Minderhoud Exquis Nadine nevű lovával 73.44 százalékponttal illetve 72.25 százalékponttal járultak hozzá a sikerhez.

Mindkét eredményre igen nagy szükség volt, mert reggel negyedik csapattársukat, Adelinde Cornelissent és Jerich Parzival nevű lovát egy sérülés miatt kizárták a versenyből. A helyszínen elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a vér egy, a ló nyelvén található apró vágásból ered. Cornelissen végül tett egy kört Jerich Parzivallal a díjátadón, majd ő is átvette az aranyérmet.

“Nehéz, ám izgalmakkal teli nap áll mögöttünk.” – mondta Gal. “Kavarognak bennünk az érzelmek. Egyrészt nagyon örülünk, hogy végre sikerült elhoznunk az aranyat, másfelől viszont szomorúak vagyunk amiatt, ami Adelindével történt.”

Laura Bechtolsheimer és Mistral Hojris nevű lova juttatta a brit csapatot az ezüsthöz 82.51 százalékpontjával, ami egyéniben is a második helyhez volt elegendő. “Egyértelműen ez volt életem legjobb programja és eredménye!” – mondta. “Mistral még sosem volt ennyire energiával teli, ugyanakkor nyugodt.”

A csapat többi tagja, Carl Hester Liebling II nevű lovával, Maria Eilberg Two Sox nevű lovával és Fiona Bigwood Wie-Atlantico Ymas nevű lovával is keményen megdolgoztak ezért a kiváló eredményért.

“A brit díjlovaglás egy olyan csillagra várt, mint Laura.” – mondta Hester, aki immár több, mint 20 éve tagja az angol csapatnak. “Úgy gondolom, mindannyian kihoztuk a lovainkból a maximumot, amire igen büszkék vagyunk.”

Isabell Werth, a korábbi bajnok 75.40 százalékpontot szerzett Warum Nicht nevű lovával. Isabell immár több, mint 20 éve tagja a német csapatnak, és az 1970-es bajnokság óta ez az első alkalom, hogy nem ők hozták el az aranyat. Megjegyezte azonban, hogy három csapattársa számára viszont ez volt az első alkalom, hogy részt vettek a Világjátékokon.

“Sokkal több pontra lett volna szükségünk. Mindannyian jól teljesítettünk, Laura pedig kiemelkedően jól mutatta be programját. A hollandok és a britek egyszerűen jobbak voltak nálunk, legközelebb még keményebben kell dolgoznunk.” – mondta Werth.

A brit Stephen Clarke, a főbíró elismerően nyilatkozott a lovasokról. “Fantasztikus volt a színvonal, amit produkáltak. Senki sem riadt vissza a kockázatvállalástól, így izgalmas versenyben lehetett részünk. Mindenki lélegzetvisszafojtva, tágra nyílt szemekkel figyelte az eseményeket.” – mondta.

Frissítve: 2023.03.01.
Fotó: Canva

Lovas Világjátékok – Beszámoló a tizenegyedik napról

Lovas Világjátékok
Beszámoló a tizenegyedik napról

 

2010.10.05. – A tizenegyedik nap a Játékokon történelmi esemény volt, hiszen a para-díjlovasok ezen a napon versenyeztek először a 2010-es Világjátékok során.

A Díjugrató Világbajnokság kedden a csapatversennyel folytatódott. Németország vette át a vezetést, Brazília áll a második helyen, az Egyesült Államok a harmadik.

Egyéniben Khaled Al Eid Szaúd-Arábiából vezet Presley Boy nyergében. A brazil Rodrigo Pessoa a második, és a belga Philippe Le Jeune a harmadik Vigo D’Arsouilles nevű lován.

A fedett pályán a para-díjlovasok versenyeztek az egyéni csapatprogramban. Az I.a kategóriában a brit Anne Dunham vezet Teddy-vel. Az I.b kategóriában a brit Lee Pearson vezet Gentleman nyergében.

Ma 29 841 látogató volt a Világjátékokon, ami összesen a 11 nap alatt eddig 323 145.

Németország vezet a Díjugrató Világbajnokság második napja után

Németország az eredménytábla elejére került 17,80 hibaponttal a Díjugrató Világbajnokság második napi csapatversenye után.

A brazilok 18,49 hibaponttal állnak a második helyen éppen csak az Egyesült Államok előtt (18,69 hp). Szerdán a tíz legjobb csapat küzd meg a harmadik és egyben végső fordulóban az aranyéremért.

Az egyéni második helyen álló brazil Rodrigo Pessoa azt mondta, hogy nagyon izgatott a mai teljesítménye miatt, de tudja, hogy még sok ugrás áll előtte.

„Az első két nap jól ment nekünk” – mondta. „De láthatjátok az eredményeket. Egy fán belül van hét csapat. Ma mi vagyunk az első-második-harmadik, de lehet, hogy holnap hetedik-nyolcadik-kilencedik vagy ötödik-hatodik-hetedik lesz a csapatunk. A holnapi történet egész más. Megpróbáljuk elérni és arra fókuszálni, ami a feladatunk. Nagyon tapasztalt lovasaink vannak. A lovak nagyon jók, megpróbáljuk a legjobbat teljesíteni, hogy megtartsuk a helyezésünket, vagy legfeljebb egyet csússzunk vissza. Ez még jó lenne nekünk. A legjobbat fogjuk kihozni magunkból, mivel még sosem voltunk ilyen jó helyen, ezért a legtöbbet fogunk teljesíteni.”

A német Marcus Ehning azt mondta, hogy a csapat érem az, ami most leginkább foglalkoztatja, de tudja, hogy nehéz harc lesz. „Holnap a csapat nagyon fontos” – mondta. „Ha holnap nagyon jó leszek, akkor jó esélyem van bekerülni a legjobb 25-be, és akkor meglátjuk, hogy megy. Nagyon sok jó ló-lovas páros van.”

A többi csapat, akik a csapat döntőbe bejutottak: Kanada (18,93), Franciaország (20,32), Szaúd-Arábia (21,48), Ausztrália (21,87), Belgium (22,70), Svédország (23,18) és Nagy-Britannia (23,80).

Conrad Homfeld pályáján a 119 indulóból csupán 17 hibátlan lovaglás született. A tizenhat akadályból álló pálya a kentucky-i telivértenyésztés témájára épült, és sok problémát okozott, főleg a vizesárok. „Az az ugrás szívtépő lehet” – mondta Homfeld. „Nincs igazi magyarázatom erre. Ma nagyobb volt, mint tegnap. Talán a figyelem számlájára írható. Ez a második alkalom a pályán, és ezért lehet, hogy már nem annyira érdekes, mint elsőre volt, de a víz nagy pusztítást végez.”

Az egyéni helyezéseket összevetve a csapat helyezésekkel, nem igazán látható következetesség, mivel a mostani vezető lovasok a világ minden pontjáról érkeztek. A német szövetségi kapitány, Otto Becker ezt annak tudja be, hogy a sport iránti érdeklődés nőtt. „Németországban sokat beszélünk erről” – mondta. „Négy évvel ezelőtt az Aacheni Világbajnokságon ugyanez volt; olyan országokból mentek lovasok hibátlant, akikről tíz évvel ezelőtt ezt nem gondoltuk volna. Ma is ezt láthatjuk. Mindenki sokkal közelebb van, és nehéz a nagyobb nemzeteknek elöl maradni. Minden nagyon szoros. Egy érem megszerzéséhez nagyon optimális hétre van szükség itt a csapattal, különben semmi esély. A többiek túl erősek már.”

A mai verseny után az egyéni versenyben a szaúd-arábiai Khaled Al Eid vezet Presley Boy nyergében, aki a 2000-es Olimpia egyéni bronzérmese volt.

„Azt hiszem, mindenki emlékszik rá Sydney-ből” – mondta Pessoa. „Hihetetlen egy lovas. Nagyon jó érzéke van, és a lovával – aki teljesen hihetetlen – nagyon kemény versenyző. Két nagyon szép pályát lovagolt, és semmi kétség, hogy az elejétől a végéig komoly versenyző lesz.”

A szerdai ugrószám két részben lesz megtartva. Az első részben versenyeznek azok, akik csapatként nem kvalifikálódtak a csapatverseny második, esti fordulójára. A versenyzők az egyéni helyezéseik alapján fordított sorrendben indulnak. Az esti részben 15 egyéni versenyző és a legjobb 10 csapat indulhat.

A holnapi pálya a maihoz hasonló lesz, de a vizesárok nélkül és néhány igazítással a magasságban és szélességben. „Szűkítő-csökkentő folyamat lesz” – mondta Homfeld. „Nagy pályán kezdesz, majd a lassan elkezdődik a szűkítés és csökkentés a nehézségek növelése mellett. Megpróbáljuk az itt lévő emberek és lovak figyelembe vételével tenni ezt.”

Nagy-Britannia vezet az éremversenyben a Para-díjlovas Világbajnokságon

A csapatverseny felénél Nagy-Britannia vezet a Para-Díjlovas Világbajnokságban, akik várhatóan megnyerik az aranyérmet. Németország áll a második helyen, Hollandia a harmadik, Dánia a negyedik.

A 2010-es Alltech FEI Világjátékok az első alkalom, hogy a para-díjlovaglás a Játékok része.

„A brit csapat nem hagyott ki egy aranyérmet sem a nagy bajnokságokon, mióta ez a sport elkezdődött, ezért igen nagy a nyomás” – mondta Sophie Christiansen a brit csapatból, aki Rivaldo Of Berkeley nyergében, az I.a kategóriában 69,41%-ával segítette a britek törekvését. „A 2004-es Athéni Paralimpiára 16 évesen mentem, ezért már tudom, hogyan kell a nyomással megbirkózni. Nagyon nagy támogatottságunk van, ami nekünk, briteknek egy segítő kezet ad.”

Christiansen hozzátette: „Nem tudtam, hogy fog reagálni (a lovam – a szerk.) a nagy környezetre. Nagyon örülök a pontjaimnak, mivel volt egy pár hibánk. Boldog vagyok, és tudom, hogy javítani tudok.”

Lee Pearson Gentleman-nel vezeti a brit csapatot a 73,81%-os teljesítményével az I.b kategóriában. „Tudtam, hogy jó programot kell lovagolnom, de főleg arra figyeltem, hogy emlékezzek a programra. Nem sokszor lovagoltam még ezt.” – mondta Pearson. „Biztonsági lovaglásra törekedtem. Kicsit kevés volt benne az energia, de a csapat programnál erre volt szükségünk. Nem hallott (a lovam – a szerk.) még sosem ennyi fényképezőt kattogni a középvonalon haladva, de jól ment ma.”

Anne Dunham Teddy-t lovagolta, és 71,76%-os kapott az I.a kategóriában, és ez volt a harmadik brit eredmény.

A német és holland lovasok, akik a britek mögött közel állnak, nem adták még fel. Julianne Theuring, az utolsó német lovas a tisztavérű spanyol mént, Empaque IV-t lovagolta a IV. kategória csapat programjában, és azt mondta, hogy a programja előtt nem tudta, hogy hány pontra van szüksége a britek megelőzésére. „Ez az első versenyem Világbajnokságon, és úgy gondolom, hogy jó volt. Elégedett vagyok a programmal” – mondta Theuring. „A lovam mén, így nehéz a kancákkal. Ezért kiabált a program közben.”

A hollandok remélik, hogy a szerdai második programban csökkenteni tudják a különbséget. „Reméltem, hogy jobbat lovagolok ma, de az első napra jó volt ez.” – mondta Frank Hosmar Hollandiából. „Megpróbáltuk legyőzni a brit csapatot. Talán még mindig lehetséges.”

A csapattag Gert Bolmer azt mondta, hogy nagyon élvezi a Világjátékokat az éremtől függetlenül is. „Kicsit olyan érzésem van, mint a Paralimpián, de más sportokkal. Egy hotelben vagyunk, és közös a buszunk a holland díjlovas csapattal, és nagyon segítőkészek velünk.” – mondta Bolmer.

Történelmi esemény a 2010-es Játékokon a para-díjlovaglásban

A para-díjlovasok történelmet írtak kedden a 2010-es Játékok alkalmával. A díjlovasok a programjaik lelovaglásával az első paralovas versenyzőkké váltak, akik Lovas Világjátékokon versenyezhettek.

„Pompás, hogy ilyen nagy versenyben vehetünk részt” – mondta Jo Pitt a brit csapatból. „Ez nagyobb számunkra, mint a Paralimpia. Nagyon izgalmas, hogy más versenyzőkkel egy helyen versenyezhetünk.”

Ahogy a versenyzők befejezték a programjukat, és kilovagoltak a pályáról, az arcukról sugárzott, hogy a világ színpadján versenyezhettek. Néhányan hatalmas küzdelmek során jutottak ide, nem csak saját behatároltságuk miatt, hanem lovaik miatt is, akiknek ugyanolyan fittnek és reményteljesnek kellett lenniük, mint a Játékok többi lovának.

„Remélem, hogy más sportok eljöttek megnézni a mi sportunkat” – mondta Lauren Barwick Kanadából. „Nagyon sok téves értelmezés van.” A Barwick által említett téves értelmezések között van a lovasok tehetsége, a lovak fittsége és a verseny minősége, amiről azt mondta, hogy teljesen megfelel más szakágak versenyzőinek. „Amint felülünk a lóra, sokszor nem is tudod, hogy milyen sérülésünk van” – mondta Barwick. „Messziről alig tudod megmondani, hogy ezek a versenyzők sérültek. És, mint minden más versenyző a Játékokon, a lovasoknak megvan a saját kritikájuk, és a program befejezése után megbeszélik, hogy mi ment rosszul, illetve mi az, amin lehet javítani.”

„A paralovaglás azért került bele a versenybe, mert természetesnek tűnik, hogy benne kell lennie” – mondta Kaye Marks néző, aki az Észak-Amerikai Mozgássérültek Lovas Szövetségének tagja.

A sport 1996 óta gyűjti az elismerést, amikor a Paralimpiai Játékokba bevonták. 2006-ban a para-díjlovaglás FEI által szabályozott sport lett, ami azt jelenti, hogy a 2010-ben debütált a másik hét szakággal együtt való versenyzésben a Lovas Világjátékokon.

„Kicsit olyan érzésem van, mint a Paralimpián” – mondta Gert Bolmer Hollandiából. „Nagyon jó egy teljes csapat részesének lenni. Ez igazán jó reklám a mi sportunknak.”

Frissítve: 2023.03.01.
Fotó: Canva

Gyakorlatok a helyes ülés elsajátításához

Gyakorlatok a helyes ülés elsajátításához

1. Gyakorlat:

Próbáljon meg minél jobban elfordulni derékban mindkét irányba. A fordulás balra természetesen könnyebben fog menni, ezért inkább a jobbra fordulást kell gyakorolni, mivel ez segít abban, hogy a jobb vállát jól hátra tudja venni

2. Gyakorlat:

Nyújtsa ki mindkét kezét a feje fölé és nézzen az ég felé. Ez a gyakorlat segít abban, hogy felsőtestét tényleg kiegyenesítve tartsa. A fej a gerinc folytatása, ezért azt is gyakorolnia kell, hogy ezt is ideális helyzetben tart

3.Gyakorlat :

Ha arra hajlamos, hogy görbén tartsa vállait , akkor karját előre hátra kell lengetni a törzse mellett. Néha csak a jobb karjával körözzön, mivel női nyeregben különleges figyelmet kell a jobb vállnak szentelni

4. Gyakorlat :

Hajoljon annyira előre, hogy ülőcsontjai kiemelkedjenek a nyeregből és a súlyát a jobb felső combja tartsa meg. Ezzel egy időben veregesse meg lovának nyakát. Ez jó gyakorlat a könnyű ülés elsajátítására.

A terhelő ülés elsajátítására jó gyakorlat ha hátradől a nyeregben addig amíg lova farát meg tudja veregetni mindkét kezével egyszerre.

Írta: Eper Barbara
Frissítve: 2023.02.16.
Fotó: Canva

 

Morab

Morab

A fajtát Amerikában, az 1800-as évek elején tenyésztették ki. Rendszerint Arab és Morgan keresztezéséből alakult ki. Az Arab-Morgan keresztezés 1854-ben volt a legsikeresebb, amikor egy Golddust névre hallgató mén született. Golddust az ügetésének sebességéről volt közismert, mely öröklődött az ivadékaira.

A polgárháború akadályozta a Morab további tenyésztését. Később William Randolph Hearst kezdte folytatni az Arab-Morgan tenyésztést és ő élesztette újjá a fajta hírnevét. Ettől az időtől használták a Morab elnevezést.

Jellemzői

Minden szín megengedett, kivéve a tarkát, lehetnek fehér jegyek a lábakon és az arcon.

A fej nagy és finom, intelligens szemekkel. A nyak hosszú és erős. A test jól izmolt, váll csapott, a szügy mély. A hát rövid és erős.

Érdekességek

Golddust 1854-ben született, és L.L. Dorsey ivadéka volt. Ezt a mént arab kancával keresztezték (a híres mén, Zilcaddie lánya volt). Golddust-ot a leggyönyörűbb és legtehetségesebb lónak tartották.

Fordította: Jenna2
Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.28.

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Montana Travler

Montana Travler

A Montana Travler Lovas Szövetség 1983-ban alakult meg, hogy segítsék a fajta fennmaradását, melyet Tom Eaton, Montana, Nye lakos tenyésztett ki. Eredete a 1930-as évekre nyúlik vissza. Hambletonian fajtát kereszteztek American Saddlebred fajtával. Ugyanakkor Morgan, Austrian Thoroughbred, és Tennessee Walker hatás is fellelhető benne.

A fajtára jellemző a jó lábszerkezet, “nyerges hát”, kitartás és a running walk gait jármód.

A kép illusztráció

Fordította: Jenna2
Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.28.

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Miyako

Miyako

A Miyako Japánból származik, kialakulásának körülményei bizonytalanok. Hátaslóként használják. A második világháború után a pónikat nagyobb ménekkel keresztezték méretük növelése érdekében. A keresztezés eredményeként átlagos marmagasságuk 140 cm-re nőtt.

1975 óta nagy erőfeszítéseket tesznek a fajta fennmaradásának érdekében. A napjainkban élő kis állomány amellett, hogy turista látványosságként tartják számon, a helyi iskolákban is szerepet kap a gyermekek oktatásában. 1991-ben természeti örökséggé nyilvánították a fajtát.

Megjelenésében a Przewalski és Mongol lóra hasonlít a leginkább. Színe többnyire sötét, feketés és szürkés. Nagy, egyenes fej, széles és mély mellkas, erős lábak, kemény pata jellemzi. Szelíd, nyugodt természetű, jó fizikumú és szívós fajta.

A Miyako az egyik legritkább fajta, 2013-ban mindössze 41 egyed alkotta az állományt.

A kép illusztráció

Fordította: Böbi
Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.28.

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés