“Népek, viharok, maga az idő is lovon járt egykor”
(Kányádi Sándor)
Piros nadrágos huszárok – jól szabott egyenruhájú sarkantyús dragonyosok – mutatós lovakon ülő elegáns ulánusok, kucsmás kozákok, kürasszirok, pompás szerszámzatú hátasaikkal – színpompás lovasezredek. Andalítóan szép, felejthetetlen emléket jelentő világ…
Az ismert történelmi századokban már óriási szerepe volt a lónak. Aránylag kis létszámú támadók – lóháton – nagy népek és területek uralkodóivá, birodalmak alkotóivá váltak.
Különös, de harckocsi előbb jelent meg tömegesen fegyvernemként, mint a lovasság. A lovasságot igazán jelentőssé – később – a perzsák fejlesztették. De a harci szekér és a ló mindenütt ott van. Ez az ókori keleti imperializmus korszaka. Az asszírok legfontosabb harci eszköze a ló volt. Az asszír hatalomnak és jogrendnek a terjedése lóval történt.
Mikor Attila 450 körül megjelent a Kárpát-medencében, amelynek alföldje annyira alkalmas lólegelőnek, akkor a vele egyesülő talán, gepida, longobárd, avar, keleti gót, rugi, turcilin törzsekkel egyesülve iszonyú lovas sereg fenyegette Rómát. Vagy félmillió harcosra becsüli néhány történész. A ló, mint nagyhatalom lép fel az emberiség életében.
A közel 500 évig tartó népvándorlás és csatározás is lóháton történik. A keresztes hadjáratokkal tovább tombol a nagy lovasroham. Áldozatul esik Bizánc, az antik műveltség utolsó menhelye, ahová az Alexandriából átvonult tudomány és a Római Birodalomból átköltözött művészet néhány hónap alatt alaposan tönkrement. Amit az emberiség a szent kincsekből féltékenyen megőrzött, azt most letaposta a patkó, illetve a lovakon ülő “lovagok” hada.
A ló szerepe oly jelentős a történelemben, hogy nincs ma állat, amely ennyire befolyásolta volna az emberiség sorsát. Aláírhatjuk egy német történetbúvár híres állítását: “H’ aki megírja a ló történetét, egyúttal megírja az emberiség történetét is.” Szargon, “az első világbirodalom” és az akkud dinasztia megalapítója aki hatalmát a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig terjesztette ki – idejében (Kr. e. 2600 tájáról) egy pecséthenger őrzi annak bizonyosságát, hogy a lófogat fontos harci eszköz volt.
A diplomáciai udvariassági szabályok közé tartozott a levelekben jókívánságot küldeni a címzett lovai számára. Nagyban folyt a ló- és harci kocsi kereskedelem. Salamon király merkantilizmusa jó hasznát látta országa híd szerepének. A történelemben pedig tovább folytatódik a ló szerepe. Lovas népek dúlták fel az antik világot, az óriási Római Birodalom nem ment volna tönkre, ha nem lett volna ló. A hódítással párhuzamosan a ló becsületes munkával dolgozott az emberiség hasznára. Mint fuvaros- és postaló ki sem számítható összegekkel gazdagította az emberiséget. Az országutak a ló számára épültek, kocsisoroknak voltak szánva. Egészen bizonyos, hogy a rómaiak már az igen jó alapú, széles útjaikat elsősorban az utánpótlás szállításának kedvéért kreálták.
A postaforgalom fellendítette a szellemi életet, az utazások lehetősége megteremtette az emberi közösség áldásos fogalmát. Már az ókor lovas hírvivői, a cursus publicus-ok, a perzsa angareion és az equites dispositi, a német lovagok “withingen” intézménye, az évezredig fennálló kínai posta, a francia posta, amely 1487 óta már használja ezt a kifejezést, az emberi közösség összekovácsolásán dolgoztak. A városok és kereskedők küldöncei, a később hercegesített Thurn und Taxis család posta intézményei, amelyek már a 15. században kezdődtek, mind-mind lóerővel dolgoztak. A “diligence” és az angol “Flying coach” egyforma gyorsan szállította az utasokat.
A mezőgazdaságban csak aránylag későn kezd a ló szerepelni, mert igen sok ló kellett a hadászat, – s ami ebből kimaradt, – a személyi és teherközlekedés számára. Csak a 18. század végén kezd a ló a mezőgazdaságban dolgozni, kiterjedtebben csak a 19. század folyamán. A 19. században amelyik a termelés kialakításában az emberiség legnagyobb százada volt, indul meg a széles ipari jellegű termelés, és ez vonatkozik a lótenyésztésre is.
Hosszúra nyúlna ez az írás, ha mindent elmondanánk a lóról. Hosszú utat járt meg az emberrel együtt: húsával táplálta, áldozatként lelke békéjét és túlvilági életét szolgálta, húzta vándor népek ekhós kordélyát, hegyek, sztyeppék ezer kilométerein át ment hont foglalni, vérzett csattogó harci szekerek előtt, tejet adott a vándorló népek szárazságtól elalélt kicsinyeinek, kitartó ügetésben vitte a felvilágosodás korszakának könyveit. Hordott páncélba öltözött lovagokat, húzott ekét, ágyút söröskocsit, omnibuszt, királyi hintót, gyászkocsit, hajókat a folyón felfelé, csilléket a bánya mélyént. Szállított postát, irodalmat, gyorsan továbbította világszerte a felvilágosodás szellemi termékeit, és vitt temérdek katonaságot. S az emberrel együtt legtöbbször nézett szembe a halállal, a nyílvesszőtől a géppuskáig! Így lett a történelem egyik legfontosabb formálója, egyben az emberi munka nagy segítője. Ázsiában, Európában, Afrikában és Amerikában egyaránt történelmet dobolt a vágtázó lovak patkója.
Reischl Gábor és Várady Jenő
Forrás: Magyar Lovas Kör, 2000.
Frissítve: 2012.03.27, 2023.05.26
Kép: Canva
