A barokk ló
A barokk az 1575-1770 közötti időszak uralkodó stílusirányzata. Meghatározta az építészet, festészetet, zenét, táncot, szobrászatot és tulajdonképpen minden művészetet, ezáltal a mindennapi életre is hatással volt.
A barokkra jellemző a túldíszítettség, pompa, formai bravúrok. Ezt láthatjuk, az un. „barokk típusú lovaknál”, melyeket impozáns megjelenés, akciós mozgás jellemez. Napjainkban, a klasszikus magasiskolában használatosak leginkább.
A barokk lófajták
Andalúz
Az andalúz lovat Spanyolországban kezdték tenyészteni. Története a legfrissebb kutatások szerint a jégkorszak előtti időkre vezet vissza. A barlangrajzok alapján az Andalúz ősei a ló háziasítását (Kr.e 4. évezred) követően az elsők között voltak, akiket hátaslóként hasznosítottak.
A spanyol ló kedvelt volt a későbbi korokban is. Az andalúz szerelmese volt Caligula római császár, Oroszlánszívű Richárd, Nagy Frigyes és Napóleon is.
A fajtának nagy befolyása volt számos európai és amerikai lófajtára, mint például: a lipicai, kladrubi, frederiksborgi, oldenburgi, orlov és a criollo.
Az andalúz egyedei ideálisak lehetnek iskolalónak, hobbi vagy akár verseny célra, de lehet használni akár fogatban is. Sporttársként leginkább díjlovaglásban felelnek meg. Találkozhatunk velük lovas bemutatókon és cirkuszokban is. Nyugodt természetűk és tanulékonyságuk miatt gyakori résztvevői a filmforgatásoknak is. Napjainkban az egyik legkedveltebb hátasló a világon: egyedül Andalúziában 124 ezer tenyészkanca található.
Fríz
A mai fríz őseit az elsők között háziasították Európában. A II. században, a Hadrianus római császár idején szolgáló fríz katonákkal már ezek a lovak is részt vettek a nagy-britanniai hadjáratokban. A keresztes háborúk idején a fajtát keleti vérrel nemesítették. Majd a 16-17. században andalúz ménekkel keresztezték.
Erős, robosztus alkata és nyugodt természete miatt a páncélos lovagok tökéletes társának bizonyult, ezért hosszú időn keresztül harci lóként tenyésztették. A XVIII-XIX. Század elejére gyakrabban futtatták ügetőversenyeken, többnyire ~325 méteres távon.
A XX. századra népszerűsége nagyon lecsökkent, kihalás veszélyeztette a fajtát. Ez is magyarázza a jelenlegi nem túl nagy genetikai bázisát. A fajta sokoldalúságának köszönhetően azonban napjainkban ismét fellendült a tenyésztési kedv.
A fríz egyaránt használható nyereg alatt és fogatban is. Könnyen idomítható és meglepő módon szívesen ugrik.
Ma leginkább elegáns hobbilóként illetve cirkuszokban, színházakban, bemutatókon találkozhatunk velük.
Lipicai
A lipicai története 1580-as évre nyúlik vissza, amikor II. Károly főherceg az 1572-ben alakult Bécsi Spanyol Lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított Lipiken ,a mai szlovéniai Lipicán. A tenyésztés a középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű, Spanyolországból importált lovakkal és a helyi, kemény természetű hegyi lovakkal indult meg.
A lipicai ménest a napóleoni háborúk alatt két alkalommal is Magyarországra menekítették, így alakult ki Mezőhegyesen egy lipicai jellegű állomány. A lovakat 1876-ban Alsószombatfalvára költöztették, majd onnan 1912-ben Bábolnára. Innen az 1950-es években Szilvásváradra kerültek.
A lipicai az egész világon elterjedt. 400 éve fajtatisztán tenyésztik, az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztésében. A magyarországi állomány kitűnik kiemelkedő genetikai értékével. A lipicai ló hazánkban a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat értelmében nemzeti kinccsé nyilvánított lófajta.
A lipicai tanulékony, engedelmes, jó munkakészségű, szilárd szervezetű fajta. Elsősorban fogatló, emellett a magasiskolában hagyományosan használt lófajta. Nemzetközileg is elismert és eredményes a fogatsportban.
Tanner Eszter, Lovasok.hu
Képek: Canva
2023.08.22.
