Tombolt a közönség a szezonnyitó galoppon

Ragyogó napsütés, szuper közönség és topformában rajthoz álló telivérek köszöntötték a 2016-os galopp szezonnyitót a Kincsem Parkban. Jókedv, remek fogadási lehetőségek és magas osztalékok kísérték végig mind a tíz futamot.

Összefoglaló a 2016. április 3-i galopp futamokról:

A tíz futamot egy kvalifikációs futam előzte meg, mely kitűnően ráhangolta a publikumot a versenynapra. Négyből négy újonc hároméves könnyedén megütötte a szintidőt. A leggyorsabb Shiraz volt Fézer Róbert kezében.

1. futam – Megnyitó Verseny (1600 m)

A Megnyitó Verseny rendszerint ádáz küzdelmet hoz, de Báthory kétséget sem hagyott versenytársainak afelől, ki nyeri az idei első futamot a pesti versenytéren. Ján Havlik fölényesen ért célba Kovács Sándor champion tréner idomítottjával. Freddie Mercury második, Gleneely Girl harmadik lett.

Befutási sorrend: Báthory (6) – Freddie Mercury (2) – Gleneely Girl (7)

Báthory nagyon bátran kezdte az új évadot 

2. futam – Nyeretlenek Versenye (1200 m)

A második futam finisében a közönség hangját az Örs Vezér terén is tisztán lehetett hallani, Cinkotáról is jelentették. Kun Ferenc a szenttamási lovas Mr Marbin nyergében csodálatosat finiselt. A közönség egyik kedvence, Virág András persze nem adta magát könnyen Majolikán, és a magyar champion, Jaroslav Línek Ascentriken sem volt rest. “Nyakhosszal nyerve, nyakhosszal harmadik” – így hangzott a bírói ítélet. Alaptétre 35.000 Ft felett fizetett a hármasbefutó, elkezdtek gyűlni a pénzek.

Befutási sorrend: Mr Marbin (4) – Majolika (10) – Ascentric (7)

Kun Ferenc napját bearanyozta a villámgyors Mr Marbin

3. futam – Péceli Hendikep (1100 m)

A Péceli Hendikepet már felfokozott állapotban várták a lelátókon ülők. Ismét hangorkán kísérte Salsa és Pokolfajzat küzdelmét. Fézer Róbert csupán rövid nyakhosszal hozta ki lovát a küzdelemből Suták Csenge előtt. Three Robins és Budai Csaba harmadikként ért célba.

Befutási sorrend: Salsa (7) – Pokolfajzat (2) – Three Robins (6)

Salsa és Pokolfajzat küzdelme felforrósította a hangulatot

4. futam – Nyeretlenek Versenye (1200 m)

Kun Ferenc igazán nyeregben érezte magát a vasárnapi szezonnyitón. Barabau hátán is kiállta az erőpróbát, ezúttal ifj. Kozma István és Szerencse lovag előtt galoppozott át a célvonalon, rövid nyakhosszas fölénnyel. Merion Jaroslav Línekkel érkezett a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Barabau (4) – Szerencse lovag (9) – Merion (7)

Van ok az önbizalomra – Kun Ferenc szinte szárnyalt a vasárnapi galoppnapon

5. futam – Tavaszi Hendikep (2000 m)

Ziva Prunk osztrák tréner szívesen jár Magyarországra és mindig örömmel fogadja őt a Kincsem Park. Ezúttal a szürke Viva Lea sikerének örülhetett, akit a cseh Bauyrzhan Muzarbayev zsoké lovagolt. Viva Lea fordult elsőként és nagyon szétszórva a mezőnyt, biztosan nyerte a futamot. Ifj. Kozma István és Amigo Star érkezett másodiknak, Ján Havlik és Eltham jött fel harmadiknak. Remélhetőleg vitt magával zsákot az, aki alaptéttel eltalálta a hármasbefutót s így tekintélyes, 126.840 forint nyereményt cipelhetett haza.

Befutási sorrend: Viva Lea (8) – Amigo Star (7) – Eltham (2)

A nézők csak erős koncentrálással követhették Viva Lea szélsebes vágtáját

6. futam – Nyeretlenek Versenye (1600 m)

A hazánkban debütáló cseh lovasnak, Jan Vernernek nem volt egyszerű dolga Laurentius nyergében, de küzdelem után jobbnak bizonyult az Ucellinó nyergében versenyző Jaroslav Líneknél. Magyar legény is volt a gáton, Bakos Gábor Blue Serenade nyergében harmadikként ért célba.

Befutási sorrend: Laurentius (3) – Uccellino (7) – Blue Serenade (9)

Laurentius lába alig érte a földet, a fotocellát is megdolgoztatta

7. futam – Mogyoródi Hendikep (1600 m)

A Mogyoródi Hendikep befutójában ismét tombolt a Kincsem Park. Ján Havlik kezében Hajdi Lajos mester Albertója aratott fényes győzelmet. A célhoz közeledve nagy csata alakult ki négy ló között, Mákszemet támadta Olatist és Tim Twister, majd az utolsó pillanatban Alberto is megjelent. Végül Alberto szaladt át mindenkin, nem kis izgalmat okozva az addigra már libabőrös közönségnek.

Befutási sorrend: Alberto (5) – Tim Twister (8) – Mákszem (9)

Alberto az utolsó pillanatban kiöltötte nyelvét a mezőnyre, és vidáman benyargalt az első helyre

8. futam – Pomázi Hendikep (1400 m)

A Pomázi Hendikepben nem volt ekkora izgalom, de ez mit sem von le Suták Csenge és Sárkányfű érdemeiből. A pálya bátor zsokénője biztosan verte a meglepetésként sokáig vezető, jól futó Pannonstar DL-t. Érdekesség, hogy Csenge mögött két másik hölgy ért célba, Fülöp Adrienn és Varga Anita. Komoly osztalékot hozott a futam, de nem a legmagasabbat a nyitónapon. Aki alaptétre eltalálta a hármasbefutót, 1.039.530 forintot zsebelhetett be.

Befutási sorrend: Sárkányfű (9) – Pannonstar DL (12) – Kökény (10)

Hölgyek befutója, Sárkányfű és Suták Csenge sikere

9. futam – Pestmegyei Hendikep (1200 m)

A Pestmegyei Hendikepben a Magyarországon újonc Jan Verner ismét megcsillogtathatta tudását.
A start után még Al Shoogh és zsokéja Paizs Gábor vezetett és folyamatosan távolodott a többiektől. A kanyar után már úgy tűnt, nem lehet utolérni Al Shoogh-ot, ám a célegyenesben elkezdett fáradni és a cseh Jan Verner Mr Machine-nal elszaladt mellettük. Harmadiknak végül Blue Imp és Ján Havlik ért be Speedtest-et leelőzve.

Befutási sorrend: Mr Machine (8) – Al Shoogh (4) – Blue Imp (2)

Mr Machine megérdemelte a vastapsot a szezonnyitón

10. futam – Isaszegi Hendikep (1900 m)

A nap legnagyobb közönségsikerét az Isaszegi Hendikep hozta. A régóta szívvel-lélekkel teljesítő, rendkívül tehetséges lovashölgy, Gönczi Rebeka és az életét már ifjú kora csakúgy a lóversenyzésnek szentelő és népszerű Kovács Milán fantasztikus csatáját láthatta a nagyérdemű.
A Mr. Wiro-Cárevicsen száguldó Gönczi Rebekát hiába támadta folyamatosan Oscar és Kovács Milán, utol már nem érhette, így a kisasszony start-cél győzelmet tudott aratni. Ifj. Kozma István Powerslide-on érkezett be harmadikként. Az utolsó futam robbantotta a kasszát: 1.110.120 forintot ért a hármasbefutó tikett, de még egy sima befutóért is 48.331 forintot fizettek alaptétre.

Befutási sorrend: Mr. Wiro-Cárevics (13) – Oscar (4) – Powerslide (6)

Gönczi Rebeka és Mr Wiro-Cárevics győzelme forintesőt hozott a Kincsem Parkban

A következő versenynap április 10-én vasárnap lesz a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. április 10-én vasárnap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2016.04.04. Kovács Botond – Alagi Zsokéiskola,
Kincsempark.hu
Fotók:  Dr. Kovács Gábor

Hozzászólások