A széllel is versenyeztek a Kincsem Park telivérei

Az egész nap őrülten fújó szél meghozta a Kincsem Parkba érkező, remek formában lévő telivérek harci kedvét a második galopp napon. A széllel is versenyt futó lovak rengeteg izgalmas befutóval kápráztatták el a vasárnap is lelkes nézősereget.

Eisvogel is nagyon örült győzelmének.

Összefoglaló a 2016. április 10. galopp futamokról:

1. futam – Aranyeső Hendikep:

Az első futam rögtön komoly versenyt hozott: Eisvogel ugrott ki a legjobban a startgépből, azonban Napfáklya átvette tőle a vezetést. Mellé zárkózott fel Rézcsengő és Mirákulum, valamint Galagonya is a nyomában volt, de senki nem lógott ki a mezőnyből. Napfáklya és Mirákulum kettőse hozta a lovakat a befutóra, a távoszlopnál azonban megjelent mellettük Eisvogel, és Galagonya is elindult. Eisvogel megnyerte a futamot, Mirákulum és Galagonya szerezték meg a további helyezéseket.

Befutási sorrend: Eisvogel (3) – Mirákulum (1) – Galagonya (6)

Eisvogel a befutóban visszafoglalta trónját.

2. futam – Áprilisi Díj:

Az Áprilisi Díjban tovább fokozódtak az izgalmak. Már az első körre fordulva biztosan vezetett Graceland, de a túloldalon több hosszra is lehagyta a mögötte érkező Anthea és Sármány párosát. Az utolsó kanyarban is könnyen vezetett Graceland, őt Anthea, Chickawa és Pergőtűz követte. A célegyenesbe érve Chickawa próbált kívül elgaloppozni a többiek mellett, de belül visszatámadtak többen is. Gracelandet Niketas és Anthea támadta a célegyenesben, ismét remek küzdelemben gyönyörködhettek a nézők. Graceland lovasa, Mocsinka Vivien azonban nem hagyta magát és rövid nyakhosszal ugyan, de megtartotta első helyét. Graceland start-célban nyerte a futamot az Alagi Zsokéiskola idei első győzelmét aratva

Befutási sorrend: Graceland (4) – Niketas (5) – Anthea (3)

Graceland start-cél győzelemmel nyerte meg az Áprilisi díjat.

3. futam – Háromévesek versenye:

Az Álmodó istálló csapata idei első sikerét hozta a galopp nap harmadik futama. Mátka kezdett jól, Linácska pedig a legrosszabbul. Szinte mindenki egy bolyban üldözte Mátkát, de Duce színei látszódtak előrébb a helyezettek közül. Mátka az utolsó kanyarban változatlanul vezetett, mögötte nagy volt a tömörülés, Neverending Dream, Nobless Uni, Origami, és legkívül Souvenir De Mauve is őt üldözte. A célegyenesben Neverending Dream megélénkült, rágyorsított és győzött. Origami is jó helyen, Duce előtt ért célba.

Befutási sorrend: Neverending Dream (3) – Origami (4) – Duce (2)

Neverending Dream és zsokéja biztosan nyerték a versenyt.

4. futam – Áprilisi hendikep:

Mákszem jól kezdett és sokáig tartotta vezető pozícióját. A Little Music, Billy Tiger, Babérrózsa is az élmezőnyben voltak. Jetset Jones és Málnaszörp hátrébb helyezkedtek. Az utolsó kanyar után Mákszem kezdett fáradni, először Billy Tiger, majd Babérrózsa előzte meg. A nap negyedik versenyében, az Áprilisi Hendikepben, a már 6 éves Billy Tiger bizonyult a legjobbnak.

Befutási sorrend: Billy Tiger (2) – Babérrózsa (6) – Mákszem (5)

Billy Tiger rutinos győzelmet aratott.

5. futam – Gyöngyvirág Hendikep:

Cracker Jack csak játszadozott a mezőnnyel, már a starttól fogva fölényesen vezetett. Klaerchen rosszul startolt, de a lovak közt skerült utolérnie a vezető lovat. Harmadik helyen ott volt Szombatesti Lány és Bon-Bon párosa is. Az utolsó kanyar után Cracker Jack szép nagy vágtaugrásokkal menetelt a győzelem felé. Klaerchen a második helyről szép lassan visszacsúszott, míg Szombatesti Lány elfoglalta a helyét. Klaerchent még Cassiopeia is megelőzte a célban, így a dobogóról is leszorult.

Befutási sorrend: Cracker Jack (3) – Szombatesti Lány (1) – Cassiopeia (4)
Lejelentés: Thor (9)

Cracker Jack zsokéja kiváncsian tekint vissza: “Vajon van-e még ló, aki megközelíthet minket?”

6. futam – Barka Hendikep:

Romel indított a legjobban, mögötte Aptitude és Sasheverő kettőse galopozott. Rush, Spider Girl és Szememfénye alkották még az élmezőnyt, míg a két hátsó ló, Glenda és Pesti Angyal a kanyarban kezdték meg a zárkózást. A befutóra fordulva még mindig Romel vezetett, Aptitude helyét azonban átvette Rush és Szememfénye. Pesti Angyal bontakozott ki a befutóban, de öten-hatan szinte fej-fej mellett csatáztak a győzelemért. A küzdelemben végül végül Pesti Angyalnak sikerült felülkerekednie az utolsó métereken újra meginduló Aptitude, és a végig jó versenyt futó Romel előtt.

Befutási sorrend: Pesti Angyal (7) – Aptitude (2) – Romel (8)
Wadkörte (4) nem állt be a gépbe, így nem vett részt a versenyben.

A befutóban kialakult hatalmas csatából Pesti Angyal került ki győztesként.

7. futam – Sütvényi díj:

Nagykígyó vállalta magára a vezető ló szerepét, Adél pedig szorosan mögötte galoppozott. A két favorittól jócskán lemaradt a mezőny, ami Maconnaise, Prince Angelo és Wild Glory sorrendben követte a meglépőket. A befutóra fordulva Nagykígyót már hajtani kellett, Adél viszont könnyebben sprintelt nála. A távoszlopnál már fej-fej mellett galoppoztak, az utolsó 150 méteren pedig a hároméves kanca volt a gyorsabb, így a második versenynap főfutamát a csodálatos tavaszi formában lévő, és kétévesen kiemelkedően versenyző Adél nyerte meg.

Befutási sorrend: Adél (6) – Nagykígyó (3) – Prince Angelo (2)
Lejelentés: Boetie’s Dream (1)

Adél kitartó galoppja kifizetődő volt.

8. futam – Ibolya Hendikep:

Mindig érdemes kivárni a nap utolsó futamát. Stefániával voltak gondok a startgépnél, de végül beállt. Zita Királyné és New Gift kettőse indult a legjobban a gépből, de Felsenfest hamar átvette tőlük a vezetést. Felsenfest mögött New Gift, Zita Királyné és Tíria alkották az élmezőnyt, majd a befutóban megjelentek Stefánia és Gitáros F. színei is. Felsenfest, Stefánia és Gitáros F. hármasa óriásit csatázott a győzelemért, amit a célfotónak köszönhetően Stefánia szerzett meg.

Befutási sorrend: Stefánia (6) – Gitáros F. (7) – Felsenfest (3)
Lejelentés: Winnie (8)

A befutóban alakult ki a legizgalmasabb csata a galopp napon.

A következő versenynap április 17-én vasárnap lesz a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. április 17-én vasárnap, Káposztásmegyeri Díj 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2016.04.12. Kovács Botond – Alagi Zsokéiskola,
Kincsempark.hu
Fotók: Dr. Kovács Gábor

 

Hozzászólások