Ugrassunk, de hogyan? Általános tanácsok

Ugrassunk, de hogyan? Általános tanácsok

Mielőtt részletesen foglalkoznánk az ugróló kiképzésével, érdemes megszívlelni néhány alapvető “szabályt”, amelyek betartása a tapasztalatok szerint sokat segíthet munkánkban.

Az alapos idomítás és a gondos alapkiképzés még senkinek sem ártott meg. A bajok általában ezek hiányából fakadnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy ugrólónak ugyanazt a benyomást kell kelteni a szemlélőben, mint egy díjlónak, de a jó idomító kiképzés bőségesen kamatoztatható a díjugrató versenyek során.

A tapasztalt díjugratók mindegyikének megvan az egyéni stílusa és kiképzési szisztémája, amellyel ő személy szerint a legjobb eredmény elérésére képes. Persze, a kiképzés kezdetén ők is “idomulnak” az új lóhoz, ezzel is építve a bizalmat, ami elengedhetetlen ló és lovas között. Minél megalapozottabb a viszony, annál biztosabb eredményeket remélhetünk a későbbi képzés és versenyzés során.

Ha a tapasztalt, sikeres versenyzőket munka közben figyeljük, akkor láthatjuk, hogy mindig csak olyan feladatot adnak a lónak, amit az – kiképezettségi fokának megfelelően – magabiztosan meg tud oldani.

A fiatal ugróló kiképzése során nem szégyen a ló természetes reakcióit kihasználni: így pl. kezdetben “hazafelé” vagy rutinos vezető ló után átkelni az első akadályokon. A kiképzés első szakaszában a cél – többek között – a ló természetes ugróstílusának megőrzése mellett, a ló bizonyos fokú önállóságra szoktatása a feladatmegoldást illetően. Ebben remek segítség lehet a gimnasztika, és tornásztatása alacsony akadályokon.

Ha később emelkednek az akadályok, akkor is fontos az alaptempó tartása – amely minden lónál más és más. Fontos, hogy ezt állandóan kontrolláljuk vagy saját magunk által, vagy egy “földi irányító”, vagyis edző segítségével. Gyakori hiba, hogy a fiatal lovakat “lekergetik a lábukról”, ezáltal a lovak laposabban, “hasalva” ugranak, arról nem is beszélve, hogy elvesszük tőlük annak a lehetőségét, hogy az akadály szélességét és magasságát felbecsüljék.

Jó, ha az akadályok építése során megragadjuk azt a lehetőséget, hogy mindig valami újat mutassunk lovunknak. Így a ló figyelmes és érdeklődő marad, és megszokja a változó helyzeteket -, így kevésbé éri meglepetés versenyszituációban. Ha mindig ugyanazokon az akadályokon gyakorolunk, – horribile dictu – még a távolságokat sem változtatjuk meg, akkor nem teszünk mást, mint céltalanul koptatjuk a ló lábát, anélkül, hogy valami újat tanítanánk neki.

Persze, ebben az esetben is van kivétel. Arra gondolok, amikor fiatal lovunkat egy új akadállyal ismertetjük meg, és arra a ló idegességgel, túlzott nézegetéssel vagy pánikkal reagál. Ilyenkor jól tesszük, ha néhány napig ugyanazt az akadályt addig gyakoroljuk vele, amíg megjön a bizalma és a bátorsága. Minden egyes hibát azonnal korrigáljunk, mert ha ezt elmulasztjuk, később, amikor már az akadályok mérete tekintélyesebbé válik, sokkal nehezebben tehetjük meg.

Ha majd eljön a versenyek ideje, akkor lovunkat csak olyan kategóriában indítsuk, amelyet biztosan meg tud oldani. Hogy miért kell ezt hangsúlyozni? Egy díjlovas számára többé kevésbé egyértelmű, hogy addig nem indul középosztályban, amíg lova nem tudja biztosan pl. az ugrásváltást.

Díjugrató versenyeken azonban gyakran látunk olyan lovakat, melyeket elindítanak olyan kategóriákban, amelyek feladatait a ló kiképezettségi szintjéhez képest még nem tudja megoldani. Ezt általában arra alapozzák, hogy a ló munkában, otthon már ugrott ekkorát… Ha a ló már elért egy bizonyos szintet, akkor a tréning főleg kondíciótartó, gimnasztikát tartalmazó munkát jelentsen számára. Egy kész 140-es lovat felesleges mindennap 140-en ugratni. Célunk az, hogy sporttársunk minél tovább egészséges és fitt maradjon.

Forrás: Szebényi Dániel
Fotó: Canva
Cikk frissítve: 2019.05.14.
2024.03.20.

Hozzászólások