A világ legértékesebb versenylovait repítette az Emirates (x)

Mindenkinek fontos a nyugodt, kényelmes repülés, különösen az élsportolóknak, akik már utazás közben is a versenyre hangolódnak. Az Emirates SkyCargo 2019. májusában a sanghaji Longines Global Champions Tour indulóit repítette Európából Ázsiába, a négylábú bajnokok pedig kifejezetten elégedettek voltak a szolgáltatással.

91 többszörös díjnyertes versenyló várt becsekkolásra Belgiumban, ahonnan két Emirates SkyCargo Boeing 777-essel repültek Sanghajba, a világ legrangosabb díjugrató versenyének helyszínére. A kimondottan ez alkalomból indított járaton igazi Business Class élményt biztosítottak az utasok számára, akik másodmagukkal osztoztak a speciálisan repüléshez kialakított istállókon.

A versenyszezonban kiemelten fontos, hogy a sportolók megfelelően étkezzenek, ezért az utastérben szénazsákok biztosították, hogy a Tour résztvevőinek repülés közben se kelljen lemondaniuk a kedvenc csemegéjükről.

A leendő bajnokok megfelelő lelki és fizikai állapotáról az út során a legképzettebb lovászok és állatorvosok gondoskodtak, így akár a hosszú repülés, vagy a versenystressz okozta problémák, akár kisebb egészségügyi panaszok merültek fel, azonnal kéznél volt a segítség. Számos közreműködő körültekintő munkájának köszönhető, hogy felszállástól landolásig minden a legnagyobb rendben ment, és ezért a rendkívüli értékű versenylovak a lehető legjobb állapotban érkeztek meg Sanghajba – és a lovastornát követően az Emirates SkyCargo gondoskodott a versenyzők hazatéréséről is.

Azon felül, hogy Belgiumból Sanghajba a Longines Global Champions Tour alkalmával 91 versenyló utazott, 2018-ban és 2019-ben több mint 2000 ló repült az Emirates SkyCargoval 6 kontinensre 39 charter járaton. 2018-ban az Emirates 18 alkalommal biztosította a biztonságos légiszállítást a versenylovak számára a különböző tornák során, ezzel pedig az elmúlt év legnagyobb, civil légitársaságává vált, mely versenylovak számára biztosít külön járatokat.

2019.05.15. Emirates.com
Frissítve: 2022.08.10.

Hozzászólások