Premier
Előzetesek
#Előzetes 1- Bemutatkozik a Németh Lovarda
A Németh Lovarda a Túra a Lovasok.hu-val következő állomása, ahol komolyan kialakított rendszerben, mégis barátságos körülmények között várják szeretettel a lovazni vágyókat, bértartókat!
Tekintsd meg premier vetítésünk előzetesét, melyben Németh László lovardavezető a lovarda céljait ismerteti velünk!
#Előzetes 2- Németh Erika beszámolója a LOLA versenyeken szerzett tapasztalatairól
Németh Erika lovas edző, aki éppen egy napon született a lovardával! A Lovarda későbbi vezetése mellett komoly célokat fogalmazott meg lovasai verseny felkészítése kapcsán is. Nagy öröm volt számunka, hogy a Németh Lovardánál tett látogatásunk során arra is fény derült, hogy Erika több lovasa is nevezett a Lovasok.hu Online Lovas Akadémia online díjlovas versenyeire!
Tekintsd meg premier vetítésünket is, ami már elérhető YouTube csatornánkon, és melyben Erika a LOLA versenyeken szerzett tapasztalatait osztja meg velünk!
#Előzetes 3- Láttál már lószoláriumot?
A Németh Lovardában tett látogatásunkkor azt is videóra vettük, hogyan működik ez a nem mindennapi gépezet!
Tekintsd meg premier vetítésünk előzetesét, melyben használat közben mutatjuk be a lószolárium működését, előnyeit!
#Előzetes 4- Itt fellélegezhetnek a Lovak!
Az idei év korántsem kedvezett a tüdős lovaknak. A Németh Lovardában szeretettel várják a kehes, allergiás tünetektől szenvedő patásokat is!
#Előzetes 5- Bértartás egyedi igények szerint
Ilyen a bértartás a Németh Lovardában.
#Előzetes 6- Kényelmes lovaglás télen-nyáron
Bizony nagy előnyt jelent a fedett pálya, főleg, ha rendszeresen karban tartják!
#Előzetes 7- Hatékony rendszer a koronavírus megfékezésére
A koronavírus nem válogat – nem csak a boltokban, a lovardákban is utolérhet. Főleg ott, ahol sokan vannak, a lovardák külön szabályrendszert vezettek be a biztonság fenntartása érdekében. Tekintsd meg premier vetítésünk előzetesét, melyben megismerheted a Németh Lovarda e tekintetben hozott intézkedéseit.
#Előzetes 8- Maximálisan állatbarát lovarda
Nem csak lovak vannak, hanem… nézd meg premier vetítésünk előzetesét és megtudhatod még milyen állatokkal találkozhatsz a Németh Lovardában!
#Előzetes 9- Széna-szalma egész évre
Fontos az előrelátó gondolkodás, főleg ha állattartásról van szó! Éppen ezért a Németh Lovarda minden évben előre feltölti a raktárkészleteit szénából és szalmából is!
#Előzetes 10- Lókiképzés és lovasedzés
Az alapoktól a versenyfelkészítésig! Tekintsd meg premier vetítésünk előzetesét, melyben Erika a Németh Lovardában elérhető lovas szolgáltatásait mutatja be!
#Előzetes 11- Lovaglási lehetőségek
Tekintsd meg premier vetítésünk előzetesét, melyben Németh Erika a lovarda közelgő céljait vázolta fel!
#Előzetes 12- Lovas pályák
Tekintsd meg premier vetítésünk előzetesét, melyben sorra vesszük a Németh Lovardában található lovas pályákat!
Ha Te is szeretnél hasonló videót lovas termékedről, szolgáltatásodról, kattints ide , válaszd ki megfelelő Túránkat és töltsd ki az ott található űrlapot, vagy ha szeretnéd, hogy a Te lovardádba is ellátogassunk feltétlenül ajánld Lovardádnak is a lehetőséget!
Hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!
2021.01.11. Frisch Andrea, Lovasok.hu