Hogyan segítenek a lovak önmagad megismerésében, elfogadásában és fejlesztésében?

Önismeret lovak segítségével.  Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de valójában nem meglepő, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a lovak igazi terápiás állatok. A Natív Method lényege, hogy a lovas foglalkozások során első lépésként önmagunk megismerését tűzzük ki célul, és a kívánt változás, vagy fejlődés elérése- akármi is legyen- innen indul útnak.

Ha belegondolunk, hogy a lovakkal való kapcsolatunk egyes elemei- a szeretet, a barátság, a tanulás, stb. mind-mind azon alapulnak, hogy megtaláljuk a közös nyelvet lovunkkal. A lóval való munka közben, ha a lovas jól odafigyel, megláthatja, hogy a ló milyen módon reagál az egyes megnyilvánulásaira. Itt elsősorban nem a különböző cselekvésekre kell gondolni (bár ezek is jelentőséggel bírnak), hanem érzések, érzelmek megjelenésére, amelyeket a lovak nagyon is tisztán érzékelnek.

A lovak tükörként viselkednek, de ami igazán előnyös bennük, hogy nem torzítanak, nem mondanak véleményt rólunk- ha jól bánunk velük, megmutatják nekünk, miért érdemes elfogadnunk magunkat. Hiszen Ők is úgy fogadnak el és úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk.

“Ezzel az ősi élménnyel közelebb kerülünk önmagunkhoz, és vágyakozni kezdünk arra, ami a miénk.” -Kovalik Natasa

Kovalik Natasa nemzetközi lovas tréner és kommunikációs szakértő küldetése, hogy önismereti élményeket adjon a hozzá fordulóknak. Ebben László Zsófia pszichológus és Györke Zsuzsanna business coach segíti őt. Minden adott tehát egy fantasztikus lovas élményhez: megfelelő háttérrel rendelkező, segítőkész szakemberek és a Cavallo Lovasudvar, ahol a lovak egy nyugodt, meghitt környezetben élnek és a személyre szabott élmény van előtérben, ahol a ló is és az ember is igazán önmaga lehet.

Hogyan zajlik egy lovas foglalkozás?

Először is fontos leszögezni, hogy lovas tudás egyáltalán nem szükséges, így ez az élmény bárki számára elérhető. A résztvevő földi munka során testbeszéddel és hangjelzésekkel kommunikál a lóval. A módszer legnagyobb erőssége, hogy az ember teljes lényét bevonja a munkába, így “itt és most” tudatállapotba kerül. Ezzel legyőzi a tehetetlenséget, amely abból adódik, hogy egyszerűen nincs idő végiggondolni, mi lesz a következő lépés. Ekkor kerül a hangsúly a belső kisugárzásra, végül ezzel alakítható ki a kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolat a lóval.

Ezek a tapasztalatok később hasznosíthatók az emberek világában is. Az  érdeklődők számos foglalkozás közül válogathatnak egyéni, páros, családi, vagy céges ajánlatok közül. A részletekért tekintsd meg a Lovasok.hu kártya elfogadóhely adatlapját és gazdagodj egy új lovas élménnyel!

A képek forrása: https://pixabay.com/hu/

Hozzászólások