Kedvtelésből tartott lovak „öltöztetése”

Kedvtelésből tartott lovak „öltöztetése”

 

A ló az időjárás szélsőségeiből, valamint az igénybevételéből adódóan olyan hatásoknak lehet kitéve, amelyek károsan befolyásolhatják egészségét. A kultúrált, lóhoz értő lovas a ló tartása és használata során előre megfontoltan törekszik a káros hatások elkerülésére. A témát röviden, három részre bontva vizsgálom:

A lovak természetes „öltözéke”

A lovat az élősködő rovaroktól (elsősorban a különböző fajtájú legyektől és szúnyogoktól) a hosszú szőrök (sörény és farok) védik. Ezek az élősködők a nyári félévben – ezen belül is főként a legmelegebb hónapokban – támadnak. Ilyenkor a lovak rövid nyári szőrben vannak, amely a vérszívók számára lehetővé teszi a bőrfelületekhez a hozzáférést és szúrást, majd a vér kiszívását. A sörény rázásával a nyakról, az üstökkel a szem környékéről, a farokkal a test legnagyobb részéről a ló el tudja hajtani ezeket az élősködőket. Nagy nyári melegben, deleléskor megfigyelhető, hogy a lovak közel állnak a karámban vagy a legelőn egymáshoz. Ilyenkor a farokcsapásokkal nem csak magukról, hanem mellettük álló társaikról is hajtják a támadókat. Amikor egy ló sörényét levágjuk, vagy farkát túlzottan megrövidítjük, megfosztjuk a védekezésnek ezen lehetőségétől.

A lovak a testet fedő rövid szőröket évente kétszer váltják. Általában február második felében kezdik téli szőrzetüket vedleni, mely folyamatosan eltarthat májusig is. Ekkorra kialakul az egészen rövid, fényes nyári szőrzet, amely a szeptember végi hűvösebb éjszakák hatására kezd homályosodni, tömöttebbé, majd egyre hosszabbá válni. A tél beálltakor azokon a lovakon, amelyek a nappalokat a szabadban töltik, már tömött, hosszúszőrű bunda van. Ilyenkor kezd némely lovas a ló „védelmében beavatkozni” félre téve azt, ami a ló kb. 55 millió éves fejlődéstörténetében a faj fennmaradását biztosította. A legnagyobb hidegek beállta előtt „kopaszra” nyírja a lovat, nehogy a bundájában megizzadva megfázzon.

Hazánkban – de a világ más országaiban is – a kedvtelésből tartott lovak a téli hónapokban sokszor napi egy órát sem dolgoznak. A megnyírt ló tehát azért fázik 23 órán át, hogy egy órát ne legyen melege. Ez meglehetősen rossz arány. A szabadidős lovaglásra történő igénybevételkor semmi sem lehet olyan sürgős, hogy a terepről az istállóba télen erősen megizzadt lóval érkezzünk haza, mert ez valóban megfázáshoz vezet. A zord időszakban éjjel-nappal takaróba öltöztetett ló életvitele viszont enyhén szólva is természetellenes. Tapintsuk tehát meg időnként lovaglás közben lovunk téli bundáját, ha nyirkosnak érezzük, lépésben lovagoljunk tovább. A csatakosan hazaérkező ló sok mindent elárul lovasa „szakértelméről” és lószeretetéről.

A lovak felszerelése (szerszámzata)

Azért, hogy a ló jobban mutasson, egyes lovasok mindent megvásárolnak, ami a lovasboltokban kapható és azt legtöbbször ok nélkül lovaikra aggatják. Feszítőzabla, díszes orrszíjak, szügyelő, farmatring, fáslik, ínvédő, bokavédő, patavédő, martingál, különféle segédszíjak teszik „igazi hátaslóvá” egyes lovasok kedvenceit.

Egy kedvtelésből tartott lónak (hozzáértő lovas esetén) elég kell, hogy legyen egy orrszíj nélküli egyszerű csikókantár. A nyereghez csak agártípusú (felhúzott hátú) lónál lehet szükség szügyelőre, farmatringot pedig nagyobb hasú, alacsony marú lóra célszerű szerelni a nyereg hosszirányú elmozdulásának korlátozására. A farmatring farokrépa alatti része mindig puha anyagú és kerekített formájú legyen, amelyet a nyereg hátsó részéhez lazán csatoljuk, hogy a farokrépa alsó részét ne dörzsölje ki. Szabályos járású, egészséges lábú, kíméletesen használt lónak semmiféle lábvédőre nincs szüksége. Martingált csak arra a lóra tegyünk, amelyik felcsapdossa a fejét, vagy az orrát „csillagvizsgáló” tartásba emelve igyekszik lovasát elragadni. A segédszíjakkal „iskolaegyensúlyba” kényszerített lovak látszatra mutatósak, a valóságban pedig boldogtalanok.

Takarók

A régi katonai lóhasználatban szokás volt a pokróc fölé nyergelés. A pokrócot előírt szabályok szerint hajtogatták, hosszabb menetek alkalmával a pihenőkben „átnyergeltek”, azaz a pokrócot kirázták, és úgy hajtogatták, hogy a lóhoz most egy száraz rész érjen hozzá. Ez frissítőleg hatott és segített elkerülni a ló hátának feltörését. Ma leginkább az egyszerűbb, izzasztós változatot használjuk. Az izzasztó filcből vagy egyéb anyagból készül. Ez utóbbiaknál mellőzzük a műszálakat, mert ezeknél az izzadtság az elemi szálak felületén marad, nem szívódik be az anyagba. A ló nedves bőre felpuhul és hamarabb feltörik. Ügyeljünk arra, hogy az izzasztó kb. 5-6 cm-rel mindenütt túlérjen a nyereg felfekvési vonalán, mert a kisebb izzasztó pereménél feltörés fog bekövetkezni.

Télen, hideg időben vékonyan öltözött lovas a hideg szerszámoskamrából kivett nyeregre ülve könnyen felfázhat. A nyeregre terített báránybőrnek ne a ló öltöztetése legyen a célja, hanem a lovas egészségének megőrzése. A báránybőr elöl és hátul 3-3 ponton a nyereghez rögzítve télen is komfortérzetet biztosít. (A rögzítésre a megfelelő pontokra felvarrt gumipertli a legcélszerűbb, mert rugalmassága következtében erősebb hatásnak utánaenged, majd a prémet az eredeti helyzetbe visszahúzza, így az nem gyűrődik és nem szakad.)

A lótakarók ma már igen sok változatban készülnek, eltérés az alábbiakban van:
– méret (a lovak eltérő méreteiből adódóan)
– szabás (mely testfelületeket fedi)
– rögzítés (biztosítsa a ló szabad mozgását és ne essen le)
– anyag (esővédő, meleg, vagy ezek kombinációja)

Amikor csak pokrócot terítünk a lóra, azt célszerű elöl összekötni, a mar mögött pedig hevederrel rögzíteni. Így szélben vagy a ló mozgása közben is a helyén marad.

Esőben csak vízhatlan takarót célszerű használni, megizzadt lovat pedig csak olyan takaróval takarjunk le, amely átengedi a ló testéből és szőréről felszálló párát, lehetővé téve ezzel a száradást.

Hűvös időben szállításkor a lovat le kell takarni. Izzadt lovat nem szállítunk, míg meg nem száradt. A szállításkor – a láb és farokrépa sérülések megelőzésére – célszerű a különböző védőfelszerelések használata.

 

2004. Vér Imre
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2023.04.29.
Fotók: Canva

Hozzászólások