A sűrű hóesésben alig látunk az orrunknál messzebbre. Élesen fütyül a szél, a katonák meleg ruhájuk ellenére dideregnek, a haflingik és az öszvérek vastag téli bundáját durva takarók fedik. Ez nem sokat segít, de menni kell – a hegyi vadászok csoportjának, amely magasan felettük tartja az állásait, sürgősen utánpótlásra van szüksége. Az embereknek és állatoknak neki kell vágniuk az emelkedőnek. Nem lesz könnyű, mert az utat vastag hótakaró fedi.
Ekkor csak egy módszer segít, a “nyomkövetés”: több ló teher nélkül előremegy vezetőjével, egy szűk ösvényt taposnak ki négylábú társaiknak. Ezután indulhat a többi állat is a súlyos csomagokkal…
Megmentők a bajban
Talán egy jelenet elmúlt időkből? Dehogy! Szerencsére béke honol, és a történet napjainkban játszódik, a Berchtesgadeni Alpok közepén. Akkor miért az egyenruha és kik azok a hegyi vadászok? Nos, a megoldás: a legtöbb málhásállat-vezető itt a német hadsereg katonája. A Bad Reichenhall-i Nonn laktanya ad ugyanis otthont a Hegyi Málhásállatok Bevetési és Kiképzési Központjának, Németország egyetlen hegyi málhásállat-alakulatának.
Ez a különös alakulat több, mint nosztalgikus maradvány a régi időkből. Hiszen minden technikai lehetőség ellenére még mindig vannak olyan helyzetek, amikor a magashegységben táborozó katonákat csak a jól bevált egy “lóerővel” lehet megközelíteni: a hegyek keskeny, nehezen járható útjain nem lehet autóval közlekedni, és ha viharok tombolnak, a legjobb helikopter sem tud repülni. Ilyenkor jön el a négylábú katonák ideje. Még a szűk, meredek hegyi ösvényeken is félelmetes biztonsággal egyensúlyozzák magukat, mocsaras réteken, híd nélküli, örvénylő hegyi patakokon kelnek át, és ha kell, bármilyen időben előreküzdik magukat. “Azt is mondhatjuk, mi vagyunk az utolsó mentség a bajban” – mondja Noreisch doktor, a főállatorvos, a hegyi málhásállat alakulat vezetője.
Felelősségteljes feladat
Magától értetődik, hogy az ilyen szolgálat néha még békeidőben is veszélyes lehet. Minden óvatosság ellenére sem lehet elkerülni a megcsúszásokat, eséseket, és ritkán sajnos az is előfordul, hogy egy négylábú katona mindeközben életét veszti. Ezért azoknak, akik itt szolgálnak, nagy a felelősségük. Ráadásul a legtöbb újoncnak, aki 18 vagy 19 éves korában Bad Reichenhallban megkezdi a szolgálatát, addig soha nem volt még kapcsolata lovakkal!
A málhásállat-alakulatnál a kezdetektől a lóval való bánásmód magasiskoláját tanítják: “Az embert csak akkor fogadja el a ló vagy az öszvér “főnöknek”, ha következetesen, de nyugodtan és barátságosan bánik vele”, mondja dr. Noreisch. Ha négylábú társa nem akar együttműködni, a vezetője addig ismétli a kívántakat, amíg érvényesíteni nem tudja az akaratát.
A katonáknak szigorúan tilos szabadjára engedni az állatokkal szembeni haragjukat, és durván bánni velük. Még egy hosszú, meredek emelkedőn, nagy hőségben, amikor emberből és állatból minden edzettségük ellenére is kifogy a szusz, is barátságosan bátorítják a haflingikat és öszvéreket. Még egy különösen makacs partnerrel megáldott katona is legfeljebb néhány keresetlen szót mormol maga elé…
A mindennapokban is kötelező a barátságosság az állatokkal szemben: a fiatal málhásállat-vezetők megtanulnak munka közben beszélgetni négylábú társukkal. Hamarosan magától értetődik számukra, hogy minden reggel, a szolgálat megkezdésekor először szertartásosan üdvözlik őket.
Ezek azonban csak a lovakkal való kapcsolat általános szabályai. A málhásállat-vezetőnek ezen kívül még egy sor speciális ismeretre is szüksége van. Az előírások szerint a vezető mindig a völgy felőli oldalon megy, ha meredek hágókon haladnak a lóval. Ha szűk úton kell megfordulniuk, mindig a fejével előre vezeti az állatot, hogy láthassa, hová kell tennie a patáját, és ne lépjen a semmibe. A vezetőnek idejében fel kell ismernie a veszélyes helyeket, mint a laza talaj, csúszós sziklák vagy megbúvó gyökerek, és ki kell kerültetnie őket a lóval. De azt is tudja, hogy négylábú társa maga is felismeri a legtöbb veszélyt, lassabb lesz, és alaposan meggondolja, mit tegyen. Ha a katona ilyenkor megpróbálja a vélt jobb irányba terelni a lovát, az meg fogja ebben akadályozni!
Az alapos iskolázás a lóápolás, a nyeregismeret és még az állategészségügy területén is hozzátartozik a kiképzéshez. “Fontos, hogy a málhásállat-vezető szükség esetén elsősegélyt tudjon nyújtani a lovának, akár egy sérülésről, akár például kólikáról van szó, hiszen nem mindig van a közelben szakképzett segítség a bajban” – mondja dr. Noreisch. Röviden: a hegyi málhásállat-alakulatnál szolgálók minden alapot megkapnak ahhoz, hogy igazi lószakértővé váljanak.
“Bevonulás”
Nemcsak a katonákkal, hanem málhásállataikkal is sokat fáradoznak a kiképzők a Nonn Laktanyában. Nagy igényeket támasztanak a négylábú regrutákkal szemben. Nem lehetnek túl kicsik, hogy a nehezebb terheket is elbírják. Túl nagyokra sincs azonban szükség, mert a katonáknak a nehéz csomagot nagy fáradság nélkül fel kell tudniuk tenni a hátukra. Ezért a Nonn Laktanyában csakis 145 cm-nél magasabb, de legfeljebb 160 cm marmagasságú lovak és öszvérek szolgálhatnak.
A megfelelő testfelépítés is fontos: mint minden málhásállatnak, nekik is alacsony marral és hosszú háttal kell rendelkezniük, amelyen jól eloszlik a nehéz teher. És kifogástalan egészség, főleg egészséges lábak és kőkemény paták nélkül semmi sem megy!
A négylábú katonák karaktere is fontos szerepet játszik: természettől fogva nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell lenniük, mert szolgálati idejük alatt gyakran kerülnek kritikus helyzetbe. Ha egy málhásállatnak ilyenkor az idegei felmondják a szolgálatot, magát, vezetőjét, de a csapat többi tagját is bajba sodorhatja. Ezért különösen fontos, hogy az állatok kiegyensúlyozott csikókor után kerüljenek a hadsereg kötelékébe.
“Azok az öszvérek és lovak, amelyek fiatal korukban rossz tapasztalatokat szereztek, soha többé nem fogják ezt elfelejteni. Még a legtürelmesebb és legbarátságosabb emberben sem fognak tökéletesen megbízni” – magyarázza dr. Noreisch. “Főleg akkor nem fognak együttműködni a vezetőjükkel, amikor nehéz helyzetbe kerülnek. Ez pedig minden résztvevő számára nagyon veszélyes lehet.”
Ezért dr. Noreisch az utánpótláslovak kiválasztásakor nagyon alaposan jár el. Elmegy a bajor haflingitenyésztőkhöz, vagy az éves haflingi ménszemlén keres olyan fiatal méneket, amelyeket a tenyészegyesület nem ismert el, de a seregben megállhatják a helyüket.
Az öszvéreknél valamivel nagyobb fáradsággal jár a dolog: mivel Németországban már nincs szisztematikus öszvértenyésztés, Olaszországba kell utazni értük az Alpokon át. Ott az Abruzzók akár 2900 méter magasságú hegyvonulatában pontosan a megfelelő újoncok növekednek alakulatához.
Élet az alakulatnál
Az olasz és német tenyésztőknek minden okuk megvan rá, hogy szívesen adják át fiatal állataikat az alakulatnak, mert a Nonn Laktanyában aranyélet vár rájuk. Amíg nem dolgoznak, egész nap a tágas kifutón hancúrozhatnak, az éjszakákat pedig istállóban töltik, egy katona felügyelete alatt, aki azonnal segít, ha baleset történne vagy az egyik állat rosszul lenne.
Ha egy ló vagy öszvér mégis megbetegedne, a külön e célra kialakított betegistállóban a legmodernebb állategészségügyi felszerelések és saját műtő áll rendelkezésre a gyógyításhoz. A paták épségéről az alakulat égisze alatt működő patkolókovács-csapat gondoskodik.
A négylábúak kiképzésében is szigorú szabályok uralkodnak. Gondosan vigyáznak arra, hogy ne terheljék túl a kiképzés kezdeti szakaszában a hároméveseket, és ne hirtelen követeljék tőlük a maximumot.
A fiatal állatoknak először azt kell megszokniuk, milyen érzés, ha takarót terítenek rájuk. Aztán nehéz málhásnyerget csatolnak a hátukra, egy különleges konstrukciót, amelynek több mint 40 kg a súlya. “Erre kezdetben többnyire hatalmas bakugrásokkal reagálnak” – mosolyog dr. Noreisch. Nem csoda, hogy néhány napba beletelik, amíg elfogadják a nyerget. Végül az első terheket is felerősítik a hátukra, és ezzel vezetik őket körbe. Így megtanulnak dobozokkal és hosszú csövekkel a hátukon is mozogni. Végül az első rövid túrák következnek a völgyben, amikor szisztematikusan edzik a hátizmokat. Hiszen hamarosan már akár 100 kg-os terhet kell a hegyeken át cipelniük – a nyerget is nem számítva!
Ugyanakkor “menetelési fegyelmet” is tanulnak: a balesetveszély miatt fontos, hogy mindig körülbelül egyméteres távolságot tartsanak az előttük haladó társuktól. Ez a fiatal állatoknak nem is olyan egyszerű, különösen a temperamentumos haflingiknak, amelyek amúgy is szívesen törtetnek előre türelmetlenül. Ezért a vezetőknek következetesen vissza kell fogniuk a lovakat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy állandóan a szárba kapaszkodnának, vagy brutálisan húzkodnák őket. Éppen ellenkezőleg: ha a védencüket elkapja a türelmetlenség, és elkezd előrenyomulni, röviden, de félreérthetetlenül megrántják a szárat. Így hamar megérti a ló, hogy nyugtalanságra és rohanásra a málhásállat-alakulatnál semmi szükség.
A zabolázatlan és képzetlen fiatal hanflingikból és öszvérekből negyed év alatt bevethető málhásállatok lesznek, amelyek már az első könnyebb meneteléseket is elvégezték a hegyekben. Bár megerőltető, de elégedett és többnyire hosszú élet vár rájuk. Kemény és időnként veszélyes munkájuk ellenére általában magas kort érnek meg. Sokukat még húszéves kora után is használják. Ezt kíméletes kiképzésüknek és megfelelő tartásuknak és gondozásuknak köszönhetik.
Nem kell feltétlenül a katonaság és hadsereg barátjának lenni ahhoz, hogy meggyőződjünk a málhásállat-alakulat előnyeiről. Ritkák ugyanis az olyan istállók, ahol a lovakat ilyen szakértelemmel, gondosan és barátságosan kezelik. Ezért szerencse, hogy a német hadsereg utolsó málhásállat-alakulatának létezését sem most, sem belátható időn belül nem fenyegeti veszély. Aki a Berchtesgadeni Alpokban nyaral, talán egyszer találkozik ezekkel a kedves egyenruhás öszvérekkel és lovakkal!
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002.februári számában
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva
