Egyenes út lovad egyenessége felé

A klasszikus lókiképzők szerint a ló minősítésének három legfontosabb szempontja az elengedettség, az egyensúly és az egyenesség. A három fogalom közül talán a legnehezebben érzékelhető az egyenesség. Gőblyös István írása.

Az egyenesség kifejezés a ló patanyomvonalára vonatkozik. Durva megközelítéssel ezt jelenti, hogy a ló két patanyomon halad. Azért durva megközelítéssel, mert a valóságban a ló nem tud két patanyomon járni, ugyanis hátulsó lábai szélesebben állnak, mint az elülsők. Ezért a gyakorlatban a belső lábakat vizsgálja a külső megfigyelő, azt figyeli, hogy a belső elülső láb a belső hátulsóval halad-e egyvonalon.

Míg az egyenesség kifejezés a patanyomvonalra vonatkozik, addig a hajlítás kifejezés a ló gerincoszlopára. Ezért az egyenességnek nem a hajlítás kifejezés az ellentettje, a hajlítottság és az egyenesség két teljesen független fogalom. Például fordulatban, vagy körön haladva a ló gerince hajlított, ám ha két patanyomon halad, akkor mozgását egyenesnek mondjuk.

Az egyenesség ellentettje a ferdeség, vagy a több patanyomon való lovaglás. A ferdeség negatív fogalom. Akkor nevezzük ferdének a lovat, ha a lovas szándéka ellenére nem mozog két patanyomon. Ilyenkor a ló válla, vagy csípője kifelé vagy befelé letér az egyenes vonalról.

 

Az egyenességnek szintén ellentettje a több patanyomon való mozgás. A ferdeséggel ellentétben ilyenkor a lovas szándékának megfelelően jár a ló három vagy négy patanyomon, ezért a több patanyomon való járás kifejezés nem negatív fogalom. Az eleje és hátulja körüli fordulatokban, a vállat előre, vállat be, farat be és az oldaljárás feladatokban a lovas szándékosan nem két patanyomon lovagolja a lovat, a ló ilyenkor nem egyenes, hanem úgymond több patanyomon jár.

A természetes ferdeség

A testek egyes alátámasztásaira annál több súly esik, minél közelebb esnek azok a test súlyvonalához, a test súlypontjából függőlegesen a földre bocsájtott egyeneshez. Így van ez a lovak mozgása során is. A lovak súlyvonala bizonyos közelítéssel az átlós lábakat összekötő vonalak metszéspontjára esik. Ezért, ha a ló valamelyik hátulsó lábával nem az azonos oldali elülső láb felé lép, hanem a két elülső lába közé, vagy az átellenes elülső felé, akkor közelebb lép súlyvonalához és ezért az többletterhet vesz fel. A gondolatot folytatva, ha a hátulsó lábával az azonos oldali elülső láb irányától kifelé lép, akkor távolabb lép a súlyvonaltól, ezzel csökkenti a vizsgált hátulsó lábának teherfelvételét.

A fiatal, vagy nem helyesen képzett ló izomzata asszimetrikus, a jobb és bal oldala nem egyforma, ezért a két hátulsó lábával nem vesz fel egyenlő terhet. Az erősebb hátulsó lábával a két elülső láb közé, a gyengébbel az azonos oldali elülső láb patanyomának külső oldalára szeret lépni. Ez a természetes ferdeség. A lovas mesterek évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy a lovak általában jobbra, vagy balra ferdék-e. A magam részéről általában azt érzem, hogy természetes módon általában a lovak bal hátulsó lába vesz fel több súlyt. Érzésben ez azt jelenti, hogy:

  • a ló jobbra könnyebben hajlítható, mint balra,
  • vállai balra térnek ki az egyenesre állítottságtól,
  • a jobb szár puha, sokszor még a támaszkodást is nehéz felvenni a lóval,
  • a bal szár kemény és merev,
  • jobbra nehéz jobb szárral fordítani a lovat, az sokszor csak bal indirekt szárhatással lehetséges,
  • jobbkézen, íven kifelé törekszik a ló,
  • balkézen, íven befelé törekszik a ló,
  • akadályok lovaglásánál az ilyen ló inkább balra tör ki,
  • hosszhajlítások lovaglása során az ilyen lovak balra hajtják végre könnyebben a vállat be feladatot, jobbra pedig a farat be, illetve az oldaljárást.

Mindennek az oka az, hogy a ló nem egyenesen jár, önmagától a bal hátulsó lábával a két elülső közé lép, jobb hátulsó lábával pedig a jobb elülsőtől jobbra halad.

 

Miért fontos az egyenesség?

Mindenek előtt azt lehet állítani, hogy a ferde ló nem egyformán ügyes mind a két kézre. De tovább menve a ferde ló nem tud helyes egyensúlyban járni. A nagy terhet emelő munkások legfontosabb szabálya az, hogy terhet csak egyenes gerinccel szabad felemelni. Csak így tudják elkerülni gerincoszlopuk és törzsizmaik túlterhelését. Ugyanez áll a lovakra is. A ferde ló ugyan az egyik lábára a másikhoz viszonyítva többletterhet vesz fel, de összességében képtelen a többletteher felvételére. Ezt erősíti meg Joszipovich Zsigmond álláspontja. Szerinte a hátasló kiképzésének második szakasza a ló egyenesre állítása. Az egyenesre állítás előfeltétele a ló elengedtetése. Az egyenesre állítottság pedig előfeltétele az egyensúly, majd pedig az öntartás kialakításának.

Hogyan lehet az egyensséget kialakítani?

Érdekes, hogy a lovas kiképzők nem szoktak “önegyenességről” beszélni. Holott, ha van öntartás (a ló csaknem önmagától, a lovas látható segítségei nélkül foglalja el a megkívánt feligazodást), vagy ha van önhordás (a ló csaknem önmagától, a lovas látható segítségei nélkül foglalja el a megkívánt egyensúlyi helyzetet), akkor lehetne beszélni önegyenességről is, amikor a ló a lovas csaknem magától tartja egyenességét. (Az elengedettségben nyilvánvalóan van bizonyos önállóság!)

Szóval az egyenesség fenntartására való bizonyos törekvés nyilván akkor áll elő, amikor a ló kétoldali izomzata szinte egyformára van képezve, ízlületei mindkét oldalon egyformán hajlékonyak, azaz a ló nem kíván könnyíteni egyik hátulsó lábának teherfelvételén sem. A két oldal izomzatának egyformára való képzése, az ízületek egyformán hajlékonnyá való tétele a hosszhajlításokkal történik. A vállat be típusú feladatok a hajlítás szerinti belső hátulsó láb erőteljesebb hajlításával és nagyobb terhelésével, a farat be típusú feladatok a hajlítás szerinti külső hátulsó láb erőteljesebb hajlításával és nagyobb teherviselésével járnak.

Az egyenességet végül az egyenesre lovaglással lehet kialakítani. A ferde lovat azzal lehet egyenesre igazítani, hogy a lovas lovának vállait a hátulsó lábak elé vezeti: ha például a ló válla balra esik ki (bal hátulsó lábával a két elülső közé lép), akkor a szárak segítségével a vállakat jobbra kell vezetni. A vállak egyenesre igazítását, illetve a ló egyenes vonalon való tartását az egymáshoz közelített szárak teszik egyszerűvé. Ezért (is) van az, hogy nemzeti hagyományunk az egykézbe vett szárakkal való lovaglás, illetve, ha magyar lovas mégis ilyen-olyan megfontolásból osztott szárakkal lovagolt, akkor a három-egyes szárosztást használták: a bal kézben nem csak a bal feszítő- és csikózablába futó szár maradt, hanem a feszítőzablába futó jobb oldali szár is!

2015.03.09.  Forrás: Zabla&Kengyel Blog

 

Hozzászólások