A kíváncsiság az intelligencia jele

A ló alapvetően kíváncsi természetű. Érdemes ezt kihasználni, ha kényszer nélkül akarsz új dolgokat bevezetni az életébe. Az új ingerek a mentális egészségét is növelik a patásoknak, tehát érdemes néha új helyzetekkel is megismertetni őket. Hiszen nem mindig igaz a mondás, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Épp ellenkezőleg.

Ahogy George Bernard Shaw mondta: "Sokan úgy látják a dolgokat, ahogy vannak, és azt kérdezik: miért? Én álmodom a dolgokról, amik sohasem léteztek és azt kérdezem: miért ne?"

A kíváncsiság sok állatfajra jellemző magatartás. Kíváncsinak lenni azt jelenti, hogy az állat a kétség árnyéka nélkül több ismeretet szerez a környezetről, ami körülveszi, a csoport többi tagjáról és a többi fajról, amikkel egy területen osztozik.

A kíváncsiság az elme olyan eszköze, amely szilárdan hozzátartozik a lóhoz, mint zsákmányállathoz, a lóhoz, mint társas lényhez, és a lóhoz, mint az ember társához. Az új tárgyak felfedezése belekerül a ló etogramjába, abba a "katalógusba", amely a fajra jellemző viselkedésformákat tárolja. A felderítő játékok jól megfigyelhetőek a fiatal lovak esetében, gyakran lehet látni csikókat ágakkal, rongydarabokkal, kövekkel, botokkal játszani. Különösen a száj és a mellső végtagok válnak ilyenkor a felfedezés eszközévé.

Az új, már szemügyre vett tárgyak fenntartják a ló figyelmét, a fülei mágnesekként szegeződnek az újdonságra, de az egész teste is a felfedezésre váró tárgy felé irányul.

Soha nem közelíti meg egyenesen a tárgyat, hanem lassú mozdulatokkal, mindig készen áll az ugrásra, menekülésre, légzése felgyorsul, érzékei felélénkülnek. A következő lépésben a száj és a végtagok lépnek működésbe: megtapintják, felemelik, felborítják, taszigálják az újdonságot.

Természetesen a kíváncsiság és a felfedezési vágy függ az éppen megélt érzelmi állapottól. Az érzelmek, mint a félelem és az aggodalom lassítják a kezdeti ismerkedési fázisokat, miközben teret engednek az új inger okozta örömnek, aminek köszönhetően a felfedezési folyamat felgyorsul.

Az én tapasztalataim szerint egy ingergazdag környezet – amit természetesen a kellő körültekintéssel mutatunk be a lónak –  növeli a ló örömérzetét az adott közegben. Az ember gyakran akar valami új tárgyat megismertetni a lóval, az első perctől fogva és a kapcsolat későbbi fázisaiban is.

Kihasználva a ló kíváncsiságát, mindennemű kényszer nélkül vezethetsz be minden új tárgyat a patás világába. A többé-kevésbé új ingerek – akár a karámban, akár a ménesben, akár az általad adott feladatok során érik az állatot – kétségkívül növelik a ló mentális egészségét.

Frissítve: 2016.09.21.
Forrás: Cavallo2000.it
Fotók: Bigstockphoto.com
Fordította: Szabó Andrea

Hozzászólások