A lóra ülés csak a sokadik lépés

Remélem, nem okozok csalódást senkinek azzal, hogy cikksorozatomban látszólag „távolról” közelítek a lovaglásélmény csúcspontjához: a tereplovagláshoz. Ez nem hitbéli kérdés, hanem tapasztalati tudás. Az emberi tevékenységet könnyed harmóniává varázsolja, alkotássá, műveléssé nemesíti, ha az ember tanulja, megérti és összegezve használni tudja az adott ténykedés összefüggéseit. A tanulásban az összpontosítás, a művelésben az alázatos gyakorlás, az alkotásban az inspiráció csodáit éljük át, kapjuk ajándékba!

A lóval való bánásmódban nincs semmiféle különbség semmi között! (Persze, szerintem az egész Élet, Létünk is ugyanígy működik.) Nincs pályán „jól menő” terepen megőrülő ló, nincs ugratásra helyesen használt, de idomítatlan ló, nincs vezethetetlen, de nyereg alatt „jól menő” ló, stb. Nincsenek kis és nagy feladatok, hanem minden ugyanolyan komolyan veendő. Ez azért van így, mert a ló „igenekben és nemekben” gondolkodik.

Sőt, továbbmegyek: a ló (és bocsi’ de szerintem minden élni akaró élőlény) legbensőbb kérdése csak ennyi: „jól vagyok?” melyre a helyes válasz: „igen.” Ha erre a kérdésre a válasz nemleges, akkor kiutat kell találnom. Ez a gondolkodásmód, melyet nyugodtan hívhatunk életvezetésnek, hozza – teszi a Jelenbe, a lóval bármely módon foglalkozót, ha tudatában van ennek, ha nincs. Ez a lovak egyetemes gyógyító Ereje, Varázsa. Ez maga a kapcsolatépítő, idomító (egymást önkéntelenül fejlesztő, tanító) folyamat, melyet a mai lovastudomány, „közelítés – távolítás, nyomás – engedés, komfort – diszkomfort” elnevezésekkel illet és rendszerez.

Egyszerűsítve: szakszerű tudásom és empátiám felhasználásával, a ló fajspecifikumához igazodva, érzékletesen és szeretetteljesen kérek „valamit”, a ló keresi a megoldást (jó esetben inkább a kedvemért, mint kényszerem hatására) e keresésben „hagyom, segítem, támogatom”, majd ha megtalálta a számomra helyes, kívánt megoldást, megdicsérem. Ha belevesszük azt, hogy ezt érdekessé, kívánni valóvá tehetjük, akkor ez nem gyermekeink helyes nevelésének módjával megegyező? Tehát nincs különbség egy ló könnyed, elegáns, együttműködést, igazi kapcsolatot sugárzó felvezetése és egy, akár akadályokkal megtűzdelt tereplovaglás között. Ezért írásom nem „kanyarokat tesz”, hanem minél többet adva célegyenesen halad alaptémánk felé.

Legutóbbi részt azzal zártam, hogy mit szeretnénk lovunknak tanítani a partnerségben. És nekünk, lovasoknak mit kell tudnunk?

Mit kell a lovasnak tudnia

A lovas is élőlény, mégpedig évmilliók alatt „beégett” fajspecifikus tulajdonságokkal. Az ember és a ló hasznos, de csekély hasonlóságán – mint kíváncsiság, alkalmazkodó képesség, tettre készség – túl, létezik egy minden romantikát száműző igazság, miszerint fajunk ösztönei nem kompatibilisek a lovaglással.

Csúcsmenekülő kontra csúcsragadozó. A ringató és lassú sebességű lépés jármódban még könnyen levetkőzi félénkségét a „talajtvesztett” lovas, ám egyéb jármódok szokatlanabbak, a sebesség nő (a haj lobog). Tehát a lovas izgatottsága nő. Ez fokozódik bemutatás, vizsga, szokatlan élet-versenyhelyzet nyomása alatt, vagy ha ló riadalmában megugrik, megszalad, bakol, ágaskodik. És itt a „bibi” hisz pontosan a ló kiegyensúlyozatlan – nagyrészt az életmentő menekülést preferáló – mentális állapotához teszi hozzá a lovas a saját „feldúlt” érzéseit! Ezzel kidomborítva a két ellentétes faj menekülési stratégiáját: a ló agresszió nélkül, de bármi áron szaladni, szabadulni szeretne, az ember bármi áron (és ha kell agresszívan is) megállni, fenn maradni.

Miképp lehetne ezt elkerülni? A ló, rangsorban élő társas lény mivolta miatt, elfogadja a „vezetést” melynek alap kritériuma: a biztonságot adás. Tehát a ló „elvárásai” lovasa felé: jó sugárzású, jó vele lenni, mert ténylegesen itt van velem, nyugodt, állandó és egyenes gondolkodású, következetes, helyes döntéseket hoz, meg tud és akar védeni, mert ismer és megért. Ezért a lóval foglalkozó embernek önismerete elmélyítésével olyan tudatos szintre kell fejlődnie, hogy lótársának akkora fokú biztonságot tudjon adni, miszerint az vele, menekülési alapösztönéről letegyen, illetve azt, – nyugalmát megőrizve – a közös feladatmegoldás szolgálata alá rendelje.

Természetesen ehhez kell a bánásmód minél szélesebb spektrumát felölelő lovasszakmai tudás is. Segítségül itt van egy újabb főszereplő jelmondatunk: „Először magamat!” hozom állapotba, igazítom helyesre – és általában ennyi már elég is lovamnak! A kölcsönösség és az összehangoltság jegyében: mert a helyes testjelre a ló is állapotba jön és megigazítódik.

A „saját képlet” feladatainak sorrendje

Most nézzük, miként is oldjuk meg e tudásanyag átadását gyakorlatban.

A bánásmód során a lovas minden tette, mozdulata „sugároz”, közvetít a lónak (aki mindent „jegyez”, tanul) és a ló minden tette, mozdulata, hangulatot kelt a lovasban, önkéntelen reakciókat kiváltva, ami újra „közöl” a lónak… és ez így megy körbe-körbe. A lovat – és minden tanulásra alkalmas élőlényt – mindig tanítjuk, nem csak akkor, ha szeretnénk! No, persze az előbb leírt „kör” miatt, Ő is tanít minket, jobb, ha ezt mielőbb észrevesszük és hálával fogadjuk!

Ideális a földi munkát egy zárt, a lónak megszokott pályán kezdeni, hisz ekkor hatékonyan tanítható az a pár gyakorlat, ami az általunk kívánt, partnerként vezetést rendezi a lovaspárosban, tehát a ló (fel)figyel lovasára, aki vezetőjévé válhat. Nálunk mégsem ez történik, hiszen a környezet és lovaink állapota, többre ad lehetőséget. (Ezt köszönöm Nekik!)

Először bemutatom a lovas környezetet, majd kezünkben eszközeinkkel elindulunk a ménesbe. Közben fesztelen, interaktív beszélgetés keretében, röviden a tanítvány elé tárom a ló viselkedéstanát. Messzebbről történő megfigyelés következik, a ménes hétköznapi állapotára, majd a rangsorra vonatkozólag. Ekkor rövid, átlényegítő „meditációval” megpróbáljuk ragadozó mivoltunkat végképp levetni, gondjainkat és egós működésünk elmebajnokságát elhagyva a Jelenlétbe csöppenni. Itt nem kell nagy „hókusz – pókuszra” gondolni, az általam kért csendben maradás, a környezet és lovaink érdeklődésének varázsa mindenkit a Jelenlétbe sodor.

Ezután jön ló kiválasztás és a vele való „Jelenlét”. Majd eszközök kerülnek rá és átveszünk néhány mozgatásos gyakorlatot. A legelő kijáratánál oktatom az ún. „kapu ügyet”, mely a funkcionális bánásmód, ezáltal a lovaspáros kapcsolatának megalapozása. Ápolás során a ló érzékszerveiről, kapcsolatépítésről és biztonsági szabályokról beszélek.

Ezután körkarámos munka következik, szabadon engedett lóval, a testbeszédre, közvetített energiákra koncentrálva, minimális eszközhasználattal. Majd a pályán folytatjuk, un. ló nélküli lovas testgyakorlatokkal, melyekben a lovas testtudata, később a lovassegítségek minősége kerül fókuszba. Ezt a természetes lókiképzés mozgatásos gyakorlataival folytatjuk, melyek belefutnak a kettős futószárral, illetve kantárral végrehajtott, immár klasszikus földi gyakorlatokba.

Ezután jön csak a lóra ülés, amikor is a „lovon lét” összes paraméterét ízekre szedve először külön – külön, majd összefüggéseiben vizsgáljuk, érezzük, gyakoroljuk, először állva, majd mozgásban. Minden feladatot felvázolok, megmutatok és elmagyarázok és minden felmerülő kérdésnek örülök.

A következőkben ecsetelem az egész bánásmód tekintetében megkerülhetetlen Jelenlét és neutrális nyugalom állapotát. …Mert ez a kulcs lovainkhoz, hisz ők, irigylésre méltóan, általában ebben az állapotban vannak!

2019.10.10. Kormos Ferenc
Fotók: Tóth Bettina
Kormos Ferenc: A 10 pont. Lovas Nemzet Magazin cikksorozat


Kormos Ferenc cikksorozatának korábbi cikkei:

A tereplovaglás – ki szereti “jól” a lovát?

Csak az a lovas vihető ki tereplovaglásra…

A 10 pont „gömbjének” összefüggései

 

Hozzászólások