A hatalom mámorában

Dominancia. Előszeretettel használjuk ezt a szót állataink viselkedésére, de jól értjük vajon a jelentését?

Én bizony arra jöttem rá, hogy nem. Több etológiai előadást – például Tóth Bettináét – meghallgatva jöttem rá, hogy – gyanítom – sokakhoz hasonlóan elmaradtam a szó értelmezésével. Egysíkúan, magamból kiindulva gondolkodom róla, ami félrevezető és – szerintem – nem helyes irány az állataimmal szemben.

Ménesvezér. Falkavezér. Dobálózunk komoly, tudós arccal a kifejezésekkel a kutya és gazda, ló és lovasa közti kapcsolat leírására. De tudjuk, hogy valójában mire van szüksége a velünk elő állatainknak? Vagy másképp fogalmazom: el tudunk vonatkoztatni a saját szükségleteinktől és értelmezésünktől? Megint másképp fogalmazva felismerjük és meg tudjuk különböztetni az Egónk játékát, a másik élőlény valós igényeitől?

A lovak kapcsolatai – velünk is – barátság és bizalom alapúak. A ménesben nem szeretik azokat az egyedeket, akik állandóan nyomást tesznek rájuk. Idővel elkerülik őket.

Jogos akkor a kérdés, hogy akkor miért élnek hierarchiában? Új megfigyelés az, hogy természetes körülmények közöttLucy Rees etológus szerint – gyakorlatilag Flow-ban élnek a lovak, mindenki azt tesz a csoportban, amit szeretne. Nincs hierarchia. A szűk erőforrások késztetik a lovakat arra, hogy saját érdekükben, a túlélésük miatt máshogy szerveződjenek. Ezért lett a rangsor, ami úgy működik, hogy ha fölöttem állsz, akkor követlek és utánad állok sorba, ha alattam vagy, akkor te követsz engem és utánam következel a sorban.

Szerintem megint sokak számára új nézőpontot ad az a „ló megfontolás” miszerint ezzel védik az értékes, a ménes fennmaradása szempontjából hasznos tagokat a veszélyektől, az elpusztulástól. Nem az Egojuk, hanem a „józan ész” diktálja ezt nekik. Megbecsülik és védik a ménes bölcs, okos, követésre érdemes tagjait.

A kutyáink – a modern etológia szerint – pontosan tudják, hogy mi felettük állunk. Ők nem akarnak dominánsak lenni az emberrel szemben, tudják hol a helyük. Korábban rendszeres gyakorlat volt – főleg a nagytestű, ún. munkakutyáknál – hogy jól elverték őket, azzal a szándékkal, hogy tiszteljék a falkavezért, azaz az embert.

Ha nem akarnak dominálni, akkor mégis a dominánsnak mondott magatartás mire utal a kutyáknál?

  • Nem lett kölyökkorukban megtanítva nekik a helyes viselkedés, például, hogy nem moroghat, nem haraphat, mit tehet és mit nem az emberrel.

  • Mi – magunkból kiindulva – mondjuk minden barátságtalan viselkedésükre, hogy „dominálni akar felettünk”, pedig csak összekevertük a bizonytalansággal, a félelemmel, a traumatizáltsággal, a tanulatlansággal a reakcióit.

Ez kemény megfogalmazás, gondolom van, akit ez nagyon is szíven ütött. Ugyanis azt üzeni, hogy a helyes magatartást mi alakítjuk, ez a mi felelősségünk. De a helytelen viselkedésért is mi vagyunk a felelősek.

A dominancia valójában nekünk, embereknek fontos. Mi akarunk nyerni, dicsőséget szerezni, legyőzni másokat, felülkerekedni, hódítani, hatalmaskodni, territóriumot védeni.

Az állat dominanciájára vonatkozó hivatkozásunk pedig valójában elrejti a hiányosságainkat, a máshol elfojtott hatalmi törekvéseinket nagyítja fel, és ezzel megmutatja akár az emberi, akár a tudás vagy felkészültségbeli hézagokat.

Sokan mondják, hogy a háziállataink a tükreink. A tükör azonban csak azt mutatja, aki a tükör előtt áll. Olyannak amilyen és nem olyannak, amilyen lenni szeretne.

A lovaink, kutyáink hamar megtanulnak alkalmazkodni hozzánk, ők gyorsan tanulnak, márcsak nekünk kell – követve a korszerű megfigyeléseket, felismeréseket – tanulnunk általuk, róluk.

Én mindenesetre még egyszer kritikusan átgondoltam a viselkedésem Báróval és Foltival, meg a hozzám képzésre hozott lovakkal szemben. Hogy mire jutottam? Csak annyi álljon itt, hogy: ők a barátaim…

2019.07.11.
Szabó Emese Hajnalka
Lovastréner és coach

 

Hozzászólások