keresés a lovardák között


További FEI Nemzetek Díja hírek >>

FEI Nemzetek Díja 2012
Rotterdam, Hollandia

Rotterdamban nyert a német csapat

Hasonlóan szoros verseny volt a rotterdami Nemzetek Díja forduló, mint június elején St.Gallenben. Most azonban nem a hollandok, hanem a németek utolsó lovasán volt nagy nyomás. Tavaly a rotterdami szezonzáró fordulón összevetésben győzött a német csapat a britekkel szemben, míg idén a svédekkel játszottak szoros küzdelmet.

Az első fordulóban meglepően sok lovasnak volt problémája az alapidővel, így a mezőny több mint felénél hozzá kellett adni 1 hibapontot az eredményhez az alapidő túllépése miatt. Az akadályok közül a hármasugrás okozott nehézséget, mert a meredek – egy vágta – oxer – két vágta – meredek kombináció többeknek kissé szűkösnek bizonyult, de többen hibáztak az utolsó vonalon is.

Az első fordulóban a múlt heti Global Champions Tour forduló győztese, Gerco Schröder és Eurocommerce London az utolsó akadályt ütötte, így a St.Gallen-i győztes holland csapat csak harmadik helyen fordult a britekkel együtt. A svéd csapat 5 hibaponttal, a németek pedig 2 hibaponttal érkeztek a második fordulóba, miután Marco Kutscher és Philipp Weishaupt 1-1 hibapontot, Ludger Beerbaum pedig hibátlan eredményt vitt magával.

A második forduló már sokkal jobb eredményeket hozott. Dupla hibátlant ment a svájci Paul Estermann és a svéd Malin Baryard-Johnsson, de több lovas is volt, aki összesítésben verőhiba nélkül, csak 1-1 hibaponttal ment. A svédek összeszedték magukat a második fordulóra, és először Jens Fredricson ment közülük hibátlant, utána a dupla hibátlan lovasnő, majd pedig Rolf-Göran Bengtsson is lenullázott a gyönyörű Carusso la Silla nyergében. Ugyan Henrik von Eckermannak már nem is kellett volna körbemennie, de végül Allerdingsszel még ők is megkoronázták a svédek eredményét egy hibátlan pályával.

A franciák is lenulláztak a második fordulóban. Először Patrice Delaveau ment hibátlant, utána Eugénie Angot gyűjtött be egy hibapontot, de aztán Penelope Leprevost és Kevin Staut szürkéi is hibátlanul teljesítettek. A francia csapat így végül jelentős javítással a harmadik helyen végzett.

A német csapatból most Marcus Ehning volt a legkevésbé szerencsés, Copin van de Broy ugyanis a római dupla hibátlan ellenére most mindkét fordulóban ütött. Ludger Beerbaum és Gotha a második pályán egy hibaponttal, Philipp Weishaupt és Monte Bellini pedig hibátlannal mentek. Így már csak Marco Kutschernek kellett verőhiba nélkül teljesíteni a németek győzelméhez. Cornet Obolensky nagyon jó formában ugrott, ám az utolsó akadálynál egy pillanatra megfagyott a levegő, amikor az oxer közepébe belerakta a hátulját, majd gyorsan ki is húzta. A svédek 5 hibapontja és a németek addigi 3 hibapontja miatt a páros még nyugodt szívvel begyűjthetett 1 hibapontot az alapidő túllépéséért, így a németek három dupla verőhiba nélküli lovaglással megnyerték a rotterdami fordulót.

A római Nemzetek Díján sikeres német csapat végül 4-ből 2 győzelemmel elhúzott a Nemzetek Díja pontversenyében a holland és belga csapat előtt.

A következő forduló Aachenban lesz két hét múlva, de előtte lévő hétvégén még összefoglaljuk, hogy mi történik Monacóban, a Global Champions Tour következő állomásán.

Eredmény >>

Eredmények:

A pálya

B pálya

Összesen

 Pénzdíj (€)

1. Marcus Ehning Németország Copin Van De Broy

(9)

(4)

4

65 000

Ludger Beerbaum Gotha Frh

0

1

Philipp Weishaupt Monte Bellini

1

0

Marco Kutscher Cornet Obolensky

1

1

2. Jens Fredricson Svédország Lunatic

4

0

5

42 000

Malin Baryard-Johnsson H&M Tornesch 1042

0

0

Rolf-Göran Bengtsson Carusso Ls La Silla

1

0

Henrik von Eckermann Allerdings

(8)

(0)

3. Patrice Delaveau Franciaország Orient Express Hdc

1

0

10

32 000

Eugénie Angot Old Chap Tame

9

(1)

Pénélope Leprevost Mylord Carthago*Hn

5

0

Kevin Staut Silvana Hdc

(4)

0

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés