Egyedül a sivatagban: egy sorsára hagyott kiscsikó története

Megmentője szinte az utolsó pillanatban talált rá egy pár napos kiscsikóra, akit hátrahagyott a ménes. Destiny valószínűleg hamar elpusztult volna, ha nem jár arra valaki…

"Vasárnap éppen a Salt Wells Creek ménes gazdasági övezetbe tartottam a Vörös sivatagban. Azért indultam útnak, mert múlt héten a Wyoming Szövetségi Bíróság elrendelte, hogy a nyár kezdetéig távolítsuk el az összes vadlovat a területről. 

Le akartam fotózni néhányat abból a több mint 600 vadlóból, akiket nemsokára kiszakítanak az otthonukként szolgáló területről és elválasztanak egymástól. Utoljára 2010 augusztusában láttam a ménest, mielőtt beterelték volna őket Salt Wellsbe és Adobe Townba.

Vasárnap felváltva esett és sütött a nap, estére pedig vihart jósoltak a meteorológusok. Az utak foltokban nedvesek és csúszósak voltak, ezért úgy döntöttem, hogy az aszfalton maradok.

Útközben lótrágyát és patanyomokat is láttam, de lovat egyetlen egyet sem. A táj változatos és gyönyörű volt, az egyetlen ember lakta hely közel s távol egy farm volt. 15 kilométer alatt egyetlen járművel sem találkoztam. Lassan elértem az Aspen hegység elágazásához, az út pedig kezdett kifogni rajtam. Majdnem visszafordultam, de valami legbelül azt súgta, hogy tovább kell mennem; ezért észak fele vettem az irányt.

A felhők egyre csak gyülekeztek, így pár kilométer után úgy döntöttem mégiscsak megfordulok. És ekkor végre megláttam egy lovat.

Ahogy közelebb értem hozzá, láttam, hogy nem is felnőtt ló, hanem egy kiscsikó. Nagyon rosszul nézett ki, csak állt leszegett fővel egy oszlop mellett. Nem láttam más lovat a környéken. Közelebb hajtottam, kiszálltam az autóból és távcsővel is végigpásztáztam a környéket, egyetlen lovat sem lehetett látni. Az oszlop körül a trágyakupacok egyértelműen jelezték, hogy a csikó már jó ideje ott állhatott.

A nyakán egy másik ló harapásnyoma éktelenkedett, de a seb szerencsére nem tűnt mélynek és nem is vérzett. Élénken nézegetett és a mozgáskoordinációja is rendben volt. Azon tűnődtem, hogyan és miért maradhatott egyedül? Vajon elpusztult az anyja? Vagy talán egy fiatal kanca első csikója, aki egyszerűen csak elfeledkezett róla? Talán egy mén üldözhette el a ménestől? A kicsike még egy hetes sem volt.

Miközben közeledtem felé felnyihogott. Megengedte, hogy megérintsem és megpróbálta szopogatni az ujjamat. Egyértelműen szomjas volt. Jól tudtam, hogy az ilyen fiatal csikóknak néhány óránként kell szopniuk, szóval sürgős segítségre volt szüksége.

A kocsimba nem tudtam volna betenni, így  kénytelen voltam egyedül hagyni, hogy el tudjak menni segítségért.

Térerő nincs ezen a területen, szóval miután szóltam néhány megnyugtató szót a csikóhoz – aki persze egy kukkot sem érthetett belőle – beugrottam az autómba és a legközelebbi település felé vettem az irányt. Sikerült leintenem egy másik sofőrt, aki megpróbálta felhívni a Rock Springs BLM (a Mezőgazdasági minisztérium helyi) irodáját, de sajnos senki nem vette fel a telefont – elvégre vasárnap volt.

Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok és bemegyek személyesen az irodába, hátha találok egy telefonszámot, amit ilyen esetben tárcsázni lehet.

A BLM irodájában nem jutottam előbbre, de szerencsére eszembe jutott, hogy pár hónappal ezelőtt valaki elküldte nekem Facebookon Jay D'Ewart számát, aki a Rock Springs körüli vadlovakkal foglalkozott. Jay szerencsére néhány csengés után felvette a telefont, és megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk az irodánál.

Hamarosan úton voltunk az árva csikóhoz. Miután letértünk a főútról Jay megkért, hogy mutassam az utat. 

Útközben láttunk egy csapat sárga lovat, talán a csikó családját, de úgy tűnt, az összes kancának megvolt a kicsinye. Folytattuk utunkat és nemsokára megláttuk a csikót egy másik oszlop mellett, néhány méterre attól a póznától, ahol körülbelül három órája hagytam.

Csupán egy domb választotta el a többi vadlótól, tehát tudták, hogy itt van és mégsem foglalkoztak vele. A nyomokból azt is láthattuk, hogy a ménes nem messze tőle vonult el, mégsem vették fel.

Kiszálltunk és közeledni kezdtünk az apróság felé, mire nyihogott egyet: örült a társaságunknak. Jay óvatosan rátette a kezét, mire a csikó összerezzent, és kicsit megemelte a farát, majd megpróbálta szopogatni Jay kezét. Egyértelmű volt, hogy nem lesz nehéz befogni. Jay feltett rá egy kötőféket, ami bár kissé nagy volt, úgy tűnt rajta marad.

Viszonylag könnyen felvezettük a lószállítóra és készen álltunk, hogy elinduljunk. Útközben többször megálltunk, hogy ellenőrizzük, minden rendben van-e vele, ő pedig barátságosan nyihogott akárhányszor ránéztünk. Jay útközben értesítette a Mountainaire klinikát az érkezésünkről.

Kis bíztatással sikerült az apróságot beterelni a rendelőbe is, ahol azonnal át is esett élete első állatorvosi vizsgálatán. Megnézték a vérképét, megmérték a hőmérsékletét és kapott antibiotikumot is. Kicsit még bizalmatlan volt, de hihetetlen nyugodtan tűrt mindent és boldog volt, hogy végre nem kell egyedül lennie.

Végig szorosan Jay mellett maradt, amíg be nem vezettük egy bokszba. Kecsketejet kapott, ami hasonló a kancatejhez és a csikótápszerrel ellentétben nem okoz neki hasmenést. Ez pedig nagyon fontos volt, hiszen nem akartuk, hogy kiszáradjon.

Minden jó, ha a vége jó: a csikó végre jó kezekben volt, Jay és én nyugodt szívvel térhettünk haza.

A csikót végül Destiny-nek (Sors) kereszteltem el. Hisz a sorsnak köszönhetjük, hogy ráhajtottam arra az ismeretlen útra, ahol rátaláltam, mielőtt éhen halt volna, vagy egy ragadozó, netán a közelgő vihar végzett volna vele. Bizonyára azt is a sors akarta így, hogy a csikó pont abból a ménesből származzon, amelyet nemsokára ki akarnak telepíteni erről a területről.

Destiny néhány napon belül nevelőszülőkhöz került és szinte azonnal jelentkezett a vadlovak egy elkötelezett helybeli támogatója, aki majd végleges otthont biztosítana neki.

Örülök, hogy Destiny-nek új otthona lesz, de sajnálom, hogy nem azon a vad, zord, változatos és gyönyörű tájon fog felnőni, ahol született. Mindenesetre ő sokkal szerencsésebb, mint a ménes többi tagja, akiknek a jövője még mindig bizonytalan."

2013.04.19. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: Wildhoofbeats.com

Hozzászólások