Éles Bevetés

Május 1-5. között megrendezésre került az „Éles Bevetés” rendezvény, melyhez fogható esemény ezelőtt nem jött létre hazánkban. Öt napon keresztül lehettünk szemtanúi az erőszakmentes lókiképzésnek különböző módszerekkel, öt hozzáértő lovas segítségével.

0. nap

A rendezvénynek a Hétkúti Lovaspark adott otthont Móron. A lovasok megérkezésük után kisorsolták, melyik csikóval ki fog dolgozni az elkövetkezendő napokban. Szenthe Katáé a fjord Miranda lett. Panyi György megnyerte Rejtélyt, a négy éves sárga kisbéri mént. Varga Ferenccé szintén egy négy éves sárga kisbéri mén lett, Forintos Liliomfi. Szalai Dániel Bijout húzta a három éves pej, magyar sportló kancát. Benner János, pedig ugyancsak egy sárga kisbérivel, Rhodosszal kezdhetett el dolgozni.

A fentebb említett kiképzők dönthettek az eszközökkel, és a módszerekkel kapcsolatban is. Egy feltétel volt: A KIKÉPZÉS LEGYEN ERŐSZAKTÓL MENTES! Egy nap kétszer fél óra állt a lovasok rendelkezésére, hogy a csikójukkal együtt dolgozzanak. Délután meg is kezdődött az első foglalkozás.

Tanulságos volt látni, hogy mindnyájuk más-más módszerekkel kezdett, ami mégis közös volt, az a lóápolás, ismerkedés, és a környezet ismertetése az állat számára. Többen a futószárhoz nyúltak következő lépésként, és általánosságban ez a feladat jelentette a 0. nap végét is.

  1. nap

Délelőtt, a második foglalkozásra Pataky Kata, Monty Roberts instruktor érkezett, aki a közönséget segítette a megértésben azáltal, hogy kommentárként közvetítette a pályán zajló eseményeket. A nézők ekkorra már láthattak nyereg alatt munkálkodó lovakat. Mindeközben szakmai megfigyelők értékeltek különböző szempontok alapján, mint például: kezelhetőség, együttműködés a lovassal, jelzések-jelrendszerek kialakítása, futószáras munka stb.

A nap Szalai Dániel trükklovas bemutatójával zárult.

2. nap

Ez a nap a „lóra ülés” napja volt, ugyanis a nap végére egy kivétellel minden lovasnak sikerült. Bijou marja be volt szűrődve, így Szalai Dánielnek várnia kellett még a felszállással, amíg nem javult a helyzet.

3. nap

Bemutatókból, és előadásokból nem volt hiány a harmadik napon. Sós Attila, a militaryválogatott szövetségi kapitánya, és Mészáros Gyula, az öttusa-válogatott edzője látogatta meg az eseményt a délelőtti órákban. Dr. Tóth Balázs és Dr. Molnár József lóspecialista állatorvosok, pedig a nap végén tartottak előadást a felgyorsult világunkról, és ennek a lóval kapcsolatos következményeiről.

4. nap

Két lovasnak hamarabb véget ért az Éles Bevetés, ugyanis nemzetközi versenyre utaztak, így megfogyatkozva bár de törve nem, Panyi György, Varga Ferenc, és Brenner János kezdték a napot. Pataky Kata a délutánt egy bemutatóval folytatta a csatlakozásról. A közönség immár láthatott lovassal vágtázó, és a lovarda körül terepező, nyugodt párosokat.

5. nap

Az utolsó napot Rejtély is megtisztelte azzal, hogy a rettegett fólia jelenlétével egészen megbarátkozott. A lovasok köszönetet mondtak, és érezhető volt a levegőben az a bizonyos közösségi életérzés, amit egy ilyen tanúságos, és szép eseménysor lezárása adhat.

Hosszú évek óta véleményem szerint ez az egyik legizgalmasabb kezdeményezés a lovas életben Magyarországon. Abban pedig biztos vagyok, hogy aki részese volt a programnak akár csak egy foglalkozás erejéig, több hónapnyi tudást szívott magába.

Az Éles Bevetés adományozási lehetőséget biztosított két nehéz helyzetbe került lovasnak, Tászler Melindának, illetve Pető Sándornak. Nos, az ilyen, és ehhez hasonló események formálják közösségé a hazai lovasokat, és népszerűsítik a helyes lótartást, bánásmódot, az erőszakmentes lókiképzést!

2019.08.05. Ráskai-Kiss Orsolya, Lovasok.hu LOLA program
Források: Envokazoregsam.blog.hu
Magyarmezogazdasag.hu
Kiemelt kép forrása: pixabay.com

Hozzászólások