A lovaglás története
Nehéz megállapítani, hogy pontosan mi is a lovaglás szó jelentése, de úgy is meghatározhatjuk, hogy az a különleges kapcsolat, ami ember és ló között alakul ki, amikor az ember felül a ló hátára. A lovaglás egyike a legősibb művészeteknek.
Feltételezések szerint az első lovasok Oroszország nomád törzseiből kerültek ki, de valószínűleg a lovak is ebben a régióban jelentek meg először.
A ló szerepe az ókorban kétségkívül megkérdőjelezhetetlen, nem csak azért mert megbízható és gyors közlekedési „eszköz” volt, hanem rendkívül jól használható volt a háborúkban is. Az ókori görögök és rómaiak felsőbbrendű állatnak tekintették a lovat, bár náluk még nem alakult ki a lótartás és tenyésztés hagyománya, de az ókorban született meg Xenophon A lovaglásról című könyve, a legrégebbi kézikönyv, amely leírja a lovaglás módját.
A keleti népek a kezdetektől fogva szoros kapcsolatban álltak a lóval, és elsőként ők képezték ki módszeresen a lovakat. A legrégibb tenyésztési és kiképzési módszert egy iráni felföldön élő nép királyi istállójában fejlesztették ki. Az ázsiai népekre jellemző volt, hogy különösen ügyesen ülték meg a lovat és jól képzett lovaik segítségével kialakított taktikájuknak köszönhetően a rómaiaknak nem sikerült leigázni őket.
A barbár betörés hatására a ló szerepe felértékelődött. A katonaság képezte ki a lovas hadosztályokat, hogy harcoljanak a jól felszerelt és gyors ellenség ellen.
Olaszországban a reneszánsz idején több lovagló iskola is nyílt (az első Nápolyban), ami nagyban befolyásolta a fejlődését és a sorsát ennek az új tudományágnak egész Európában.Az iskolalovaglás lehetővé tette a nyeregben való eligazodáshoz szükséges alapismeretek elsajátítását. Aztán az alapelemek elsajátítását követően kezdődhetett a lovaglás sport irányú fejlődése, amelynek köszönhetően megkezdődtek a lóversenyek, vadászlovaglás, a távlovaglás és egyéb lovas versenyek.
Azt megállapíthatjuk, hogy az emberiség történelmét lóháton írták. Nagy Sándortól Amerika felfedezéséig minden lóháton, vagy a lónak köszönhetően történt.
A görög és római korban aki tudott lovagolni az különös tiszteletnek örvendett a társadalomban. Aztán lovas cím egyben a nemesség kifejezésévé vált, de a következő évszázadokban a nemesek kénytelenek is voltak megtanulni lovagolni, hogy részt vehessenek a politikai és katonai életben, és hogy megőrizzék hatalmukat a birtokukon.
Nincs még egy ilyen emberi tevékenység, amelyről az évszázadok során ennyi szöveg íródott volna. Mégis a lovaglás művészetében való elmélyedés a katonaság privilégiuma maradt, a nagy lovasok, akik a lovaglás tudományáról könyvet írtak ezer szállal kötődtek a katonasághoz Pignatelli, Pluvinel, Sind, Hunensdorf, D’Aure, Steinbrecht csak hogy néhányat említsünk.
De a ló és ember közötti kapcsolat, amely az évszázadok során megszilárdult, az utóbbi évszázadban a robbanómotor feltalálása következtében átalakult, mivel megváltoztak az utazási és hadviselési módok.
A 20. századtól kezdve a lovaglás elveszítette korábbi jelentőségét és kiszorult a mindennapi életből a szórakozás és a sporttevékenység területére.
Szabó Andrea
Forrás: http://www.equitazione.net/
Frissítve: 2023.03.29.
Fotó: Canva
Évszázadokkal ezelőtt létezett egy kicsi lófajta Északnyugat-Spanyolországban. A rómaiak nevezték el ezeket a lovakat Asturcon (Asturian) lovaknak – ez egy francia nép volt a középkorban. Pliny (23-79 A.D.) azt írta a fajtáról, hogy olyan mintha nem ügetnének, hanem a mozgásuk olyan “könnyű járás”, felváltva mindkét lábuk mozog egyoldalon.
A fajta a Spanyol lóból alakult ki. Egyes történetek szerint a lovak úgy kerültek a szigetre, hogy egy hajó mely szállította a fajtát, elsüllyedt, és a lovak kiúsztak a partra. Bizonyítékok nincsenek rá, csak elbeszélések. A fajtát egyébként pinto-van, welsh-el és shetlandi pónival próbálták feljavítani.
A méneskönyvbe kizárólag azokat a fajtákat veszik fel, melynek vérében 25% arab génhányad található, és ősei Arab, Angol telivér, vagy Anglo-Arab ló. Mára a fajta Franciaországon kívülre is elterjedt.
A civilizált ember rossz beidegződésének, a hódításnak és elnyomásnak itt nyoma sincs. Szuverén személyiségek önként vállalt szövetsége ez, amit a szaknyelv szabadidomításnak nevez. Onnan, a kerítést támasztva, egyenrangú felek jókedvű és szeretetteljes játékának tűnik. Pedig az eredmény mögött nagyon komoly és következetes munka áll. S bár a módszer merőben eltér az emberi akaratnak ostorcsapásokkal érvényt szerző technikáktól, a cél ugyanaz: megnyerni a lovat az együttműködésre.
