Kezdőlap Blog Oldal 81

Ocracoke

Ocracoke

 

A fajta eredete és története

Más néven Banker póni/ló vagy Shackleford póni, az Ocracoke póni az amerikai szigeteken él, mely menedéket nyújt a vad pónik számára. Spanyol lovaktól származik, de néhány szigeten más pónimének is közreműködtek, mint például a Chincoteague póni.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 132-147 cm. Szívós állat a tipikus spanyol vonásokkal. Feje egyszerű széles homlokkal és konvex profillal. Mély, keskeny mellkasa és rövid háta van. Sokszor hiányzik hátsó lábaikról a szarugesztenye. Általában fekete, pej, sárga, fakó és tarka színekben fordulnak elő.

Az Ocracoke vad pónihoz képest barátságos és kezes állat. Szívesen tanul és könnyen edzhető.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.04.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Clydesdale

Clydesdale

 

A fajta eredete és története

Ez a nagyméretű igásló az Egyesült Királyságból, a 18. századból származik. Tenyésztésében nagy szerepet kapott a Shire fajta, de végeredményül egy sokkal finomabb kinézetű hidegvérű született. A fajta 1877. után jelentősen elterjedt, és ez nagy bevételt jelentett.

Importokkal próbálták a fajtát kialakítani, elég sok országból importáltak. Igyekeztek a ló méretét növelni. A 19. századra végül önálló fajta lett.

A fajta jellemzői

Jó mozgású, nagyon hasonlít a Shire lóra, de annál kicsit finomabb.

Feje középnagy, egyenes profillal, mely néha félkosfej, ugyanakkor homloka széles. A nyak hosszú, izmos, de hosszabb a Shire-énél. Dőlt lapockája alkalmassá teszi a gyors mozgást. Marja kifejeztt, háta középhosszú, a far izmos, nagy. Lábai hosszúak, jellemző rá a “tehenes-állás”, mely nem hiba. Lábvégén bokaszőr található, mely finom szálú. Patái kemények, szabályosak.

Marmagassága 168-170 cm, súlya kb. 1000 kg, színei a pej, deres, esetleg fekete és szürke. Jegyek a legtöbb esetben előfordulnak nála. Nehéz igásló.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.04.
Fotók: Canva

Appaloosa – Colorado Ranger Horse

Appaloosa – Colorado Ranger Horse

 

A fajta eredete és története

A fajta Spanyol lótól származik, mely erőt, keménységet, és a színt adta a fajtának. Kedvtelésből tartják, tulajdonságai miatt tenyésztik.

A XVIII. században Oregon államban alakult ki. Ez a fajta tulajdonképpen az indiánoknak köszönhető. A párductarka szín egyidejű a lóval. A fajta elnevezése a Palouse folyótól ered. Első nevét is így kapta. Az első fehér telepesek hívták “Palouse-lónak”. Az Appaloosa tulajdonképpen a Palouse-ló eltorzult elnevezése. Az indiánoknál fontos szerepet, jelentőséget jelentett a ló színe. Ugyanakkor a vadászatra és a háborúkra is gondoltak, és fontossági szerepet játszott a keménység és az erő is. Mivel aztán az indiánokat 70 évvel később rezervátumokba zárták, a fajta mondhatni, hogy eltűnt. Ám 1938-ban újra tenyészteni kezdték az Appaloosa-t, és megalakult az Appaloosa Horse Club. Törzskönyve ma a harmadik legnépesebb a világon.

A fajta jellemzői

Mérete változó. Jellemző a fajtára, hogy szemét fehér ínhártya veszi körül, sörénye és farka rövid és ritka. Ezen kívül finom fej, a fejen is megtalálható foltosság jellemzi az Appaloosa-t. Főleg az USA-ban Quarter lóval keresztezik, melynek eredménye az erős far, tömör testtel, mély, ívelt bordákkal. (A keresztezésből alakul ki a Colorado Ranger Horse.) Végtagjai kifejezetten szabályosak. A paták kemények, gyakran függőlegesen csíkozottak.

Marmagassága 150-160 cm körül van, övmérete 180-195 cm, szárkörmérete 19,5-21,5 cm. Súlya 450-530 kg. Színe: foltos. A mintázat alapján 5 féle lehet:

  • takaró mintás (blanket): fehér a csípőszegletnél, sötét pöttyökkel vagy nélkülük
  • márványozott (marble): acélszürke vagy pejderes, sötét árnyalattal a test szélső részein és deres a középső rész
  • leopárd mintás (leopard): fehér, sötét színű pöttyökkel
  • hópehely mintás (snowflake): kifejezett pöttyök a csípőtájékon
  • deres (frost): fehér tűzdeltség sötét alapon

A sörény és farokszőrzet fehér és fekete szőrszálakból áll. Hátaslónak hasznosítják, de főként a színe miatt kedvelik és tenyésztik. Ugyanakkor távlovaglásra, díjlovaglásra, és ugratásban is előbukkan. Ez a fajta a harmadik legnagyobb létszámú fajta a világon.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.04.
Fotók: Canva, Pixabay

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

A világ legősibb fémzablája

A világ legősibb fémzablája

 

A Ben Gurion Egyetem régészei megtalálták a világ valószínűleg legrégebbi fémzabláját. A 3.500 évnél is idősebb leletre az izraeli Tel-Haror-ban találtak rá egy szamár csontváza mellett.

Amikor a régészek feltárták a szamárcsontváz maradványait, bámulatos felfedezést tettek: az állat állkapcsában egy fémből készült zabla feküdt. A tudósok szerint ez a világ legősibb fémzablája, a középső bronzkorból (kb. i.e. 1750-1650) származhat.

Dr. Joel Klenck, a Harvard Egyetem régésze és a Paleontológiai Kutatótársaság elnöke szerint e felfedezés az első közvetlen bizonyíték arra, hogy már a bronzkorban is használtak fémzablákat a lófélékkel való munkában. A kutatók korábban csak a fogak kopottsága alapján feltételezhették használatát, de most Tel Haror-ban megtalálták magát a zablát is. A lelet értékes információt ad az antik lóhasználati szokásokról, valamint a Közel-Keleten alkalmazott szállítási módszerekről.

A fémzablák működési elve a mai napig sem nem változott lényegesen – a lovas a ló szájára gyakorolt nyomását közvetítik, hogy azzal irányíthassa és megállíthassa az állatot. A világ legrégebbi zablája nem nevezhető éppen lóbarátnak: a zabla két végén levő korongokból éles tüskék álltak ki, amelyek belefúródtak az állat ajkába, ha túl erősen húzták oldalra a szárat.

 

2012.03.22. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: http://archaeologicalnews.tumblr.com
Frissítve: 2023.04.03.
Fotó: Canva

Elpusztult Florestan

Elpusztult Florestan,
a világ egyik legtermékenyebbb fedezőménje

 

Elpusztult Florestan I (Fidelio I x Rheingold, 1986-2012), a világ egyik legtermékenyebb fedezőménje. Aktív évei alatt mintegy 7000 utódja született.

A legendás pej mént 26 évesen, idős korából adódó egészségügyi problémái miatt voltak kénytelenek elaltatni a warendorfi (Észak-Rajna-Vesztfália) ménesben.

Florestan csupánfél évig fedezett természetes úton, utódainak nagy része mesterséges termékenyítés útján fogant. Hétezer utódjával saját vérvonalat alapított. Csak Németországban több mint 2000 csikója aktív ma is a sportéletben. Őket elsősorban jó lovagolhatóságuk, teljesítőkészségük és kiváló mozgásuk miatt kedvelik a lovasok.  Leszármazottai között megtalálhatók a díjlovaglás világbajnokai, országos bajnokok és nemzetközileg sikeres Grand Prix-győztesek. A világon tőle származik a második legtöbb díjló.

A sors furcsa fintora, hogy az oly sok sportkiválóságot nemző mén maga nem tűnt ki a lovassportban, bár az 1988-as ménkörungon és 1989-es teljesítményvizsgán is a legjobb eredményt érte el a bemutatott lovak között.

Florestan 23 éves korában vonult vissza a tenyésztésből, az utóbbi három évben gondtalan nyugdíjas éveit töltötte a warendorfi legelőkön.

 

2012.01.04. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: http://www.westfaelische-nachrichten.de
Frissítve: 2023.04.03.
Fotó: Canva

Lovas Világjátékok – Beszámoló a tizennegyedik napról

Lovas Világjátékok
Beszámoló a tizennegyedik napról

 

2010.10.08. – A 2010-es Alltech FEI Lovas Világjátékok az utolsó hétvégéhez érkezett a 14. napon, amikor 44 393 néző jött el a Kentucky Lovasparkba, a verseny egyik legsűrűbb napjára.

Habár nem osztottak érmeket a 14. napon, a fogathajtás, díjugratás, para-díjlovaglás és lovastorna szakágakban mind voltak versenyszámok.

A para-díjlovas versenyszámban az I.a és III. kategóriában versenyeztek az egyéni kűr programban. Az I.a kategóriában Emma Sheardown Nagy-Britanniából vezet, a brit Spohie Christiansen a második, és a szintén brit Anne Dunham a harmadik. A III. kategóriában Hannelore Brenner nyerte meg a kűrt, Annika Lykke Dalskov Dániából a második és Sharon Jarvis Ausztráliából a harmadik.

A fogathajtás folytatódott pénteken a díjhajtás második felével. Mindkét nap versenye után Boyd Exell Ausztráliából vezet 30,08 hibaponttal. Ijsbrand Chardon Hollandiából és Chester Weber az Egyesült Államokból érkeznek másodikként a Fogathajtó Világbajnokság második szakaszába.

A lovastorna a férfi és női technikai és a csapat kűr számokkal folytatódott. A nőknél a brit Joanne Eccles vezet, míg a férfiaknál a svájci Patric Looser. Németország vezet a csapatversenyben, Ausztria a második és az Egyesült Államok a harmadik.

A Díjugrató Világbajnokság egyéni versenyszáma volt az este utolsó versenye, amiből csak a legjobb négy versenyző jut a szombati egyéni döntőbe. A legjobb négy a kanadai Eric Lamaze, a belga Philippe Le Jeune, a brazil Rodrigo Pessoa és a szaúd-arábiai Abdullah Al Sharbatly.

Négy különböző nemzet lovasai vehetnek részt a Top 4 körbelovaglásán a Díjugrató Világbajnokságon

Philippe Le Jeune Belgiumból, Eric Lamaze Kanadából, Rodrigo Pessoa Brazíliából és Abdullah Al Sharbatly Szaúd-Arábiából indulnak a Díjugrató Világbajnokság négyes körbelovaglásán. Már csak ők négyen vannak, akik magukra ölthetik a világbajnoki címet a díjugrató versenyek végeztével.

Mindegyik lovas hibátlanul ugrott péntek este a verseny két fordulójában, amelyet Conrad Homfeld épített. Szombat este döntik el az érmek sorsát oly módon, hogy minden versenyző megy egy pályát a saját lovával, majd utána a többi versenyző lovaival is.

„Elsősorban a tisztességes verseny és a lovak jóléte miatt vagyunk itt, ezért senkinek sem érdeke, hogy ne meséljen a lováról a holnap esti verseny előtt” – mondta Pessoa, az 1998-as Világbajnokság győztese és a 2004-es Olimpia ezüstérmese.

„Nagyon várom, hogy lovagolhassam a másik három lovat holnap, és megpróbálom jól érezni majd magam” – mondta Le Jeune, a kétszeres belga bajnok, aki nyolcadikként végzett egyéniben a 2009-es Európa Bajnokságon.

Lamaze, a 2008-as Olimpia aranyérmese egy törött lábfejet ápol, ami elmondása szerint nem zavarja őt lovaglás közben, csak amikor sétál. Mindazonáltal nem tart a másik három ló lovaglásától, amelyeken még ilyen nagy ugrásokon nem ült. „Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó módja a világbajnokság eldöntésének. Azt jelenti, hogy másik három lovat is jól kell tudni lovagolni” – mondta.

Al Sharbatly a legfiatalabb és legkevésbé tapasztal versenyző a Top 4-ben. Kora nyárig Szaúd-Arábiában élt, amikor is Európába költözött, és Seldana Di Campalto-t csupán hat hete lovagolja. Azt mondta, hogy nem várta, hogy ilyen rövid kapcsolat után ilyen jó helyezést érhet el a Díjugrató Világbajnokságon. „Ma este nem akarok a holnapra gondolni. Ha most gondolkozom ezen, az nem változtat semmin holnap” – mondta. „Még ha jól is lovagolsz holnap, szükséged lesz egy kis szerencsére”.

Pessoa, aki HH Rebozo-t márciusban kezdte lovagolni, az egyetlen, aki már részt vett a Díjugrató Világbajnokság ezen különleges versenyében. Megkérdezték tőle, hogy mit változott, mióta 12 évvel ezelőtt lovagolt a címért. „Néhány kilóval több, egy válás és egy gyerek. De még bennem van a szenvedély, hogy versenyezzek, és hogy nyerjek” – mondta néhány pillanatnyi hezitálás után. „A Top 4-ben benne lenni másodszor is igen nagy lehetőség.”

Le Jeune és Lamaze sokkal hosszabb kapcsolatban vannak a lovaikkal. Le Jeune lovagolta Vigo D’Arsouilles apját, Nabab De Reve-et is a 2002-es Világbajnokság bronzérmes belga csapatában, és a lovat öt évvel ezelőtt vette meg. Lamaze Hickstead-et lovagolta már a két évvel ezelőtti olimpiai aranyérmének megszerzésekor is.

További eredménylista a díjugratásban

Döntetlen a helyezettek között a Fogathajtó Világbajnokságon

Döntetlen szinte sohasem történik a négyesfogat-hajtásban. Az Egyesült Államok és Hollandia döntetlenül állnak a csapathelyezések eldöntésében az első helyen 76,16 hibaponttal, miután a két-két legjobb hajtójuk is döntetlenül állnak a második és negyedik helyen egyéniben.

Az egyedüli tiszta vezető Boyd Exell Ausztráliából a díjhajtásban, 30,08 hibaponttal világrekordot ért el a Világbajnokságon. Chester Weber az Egyesült Államokból és Ijsbrand Chradon Hollandiából megosztott másodikak (35,97), valamint Tucker Johnson az Egyesült Államokból és Theo Timmerman Hollandiából megosztott negyedikek (40,19).

„Azt hiszem, 20 év alatt talán két döntetlent láttam, és így, hogy csapatban és a negyedik helyen is döntetlen van, lenyűgöző” – mondta Johnson.

A csapatok harmadik tagjai – Jimmy Fairclough az Egyesült Államokból és Koos de Ronde Hollandiából – kilencedik és tizedik helyen állnak, és csak 0,25 hibapont van közöttük.

Exell a félvérekből álló fogatával rekord pontszámot ért el annak ellenére is, hogy múlt héten megsérült a keze. „Terepakadályokat ugrottam csak úgy, és leestem, és eltört egy csont a bal kezemben. Kicsit erőlködtem tegnap, de az ausztrál csapat hozott nekem egy jó felszerelést, és így már minden jó volt ma.” – mondta.

A keze ellenére Exell élvezte a programot. „Meg kellett állnom, hogy ne mosolyogjak ott bent” – mondta. „Mindent maguktól csináltak, a köröket, a sarkokat, mindent. A lóápolóim segítettek, hogy azt mondták, melegítsek 20 perccel kevesebbet.”

Johnson fogatában egy ló Exell-től érkezett kölcsönbe, akit Black Shadow-nak hívnak (Fekete Árnyék – a szerk.). „Én csak Boyd-nak hívom, amikor mérges vagyok rá” – mondta Johnson mosolyogva. Johnson ma azt mondta, hogy ez a Világbajnokság lesz az utolsó versenye.

Exell azt mondta, hogy nem voltak rossz gondolatai abban, hogy kölcsönadja Johnson-nak a lovat. „Tucker 30 éve nagyon jó pártolója a sportnak, és sosem kért semmit cserébe.” – mondta Exell. „Láttam, hogy Aachen-ben kicsit a lóerők hiányában van, és felajánlottam neki. Mondtam, hogy elosztjuk a pénzdíjat, ha nyer.”

A két hajtó elmondta a holnapi maratonnal kapcsolatos elvárásaikat, amiben 25 hajtó közel az egész Kentucky Lovasparkon keresztül fog versenyezni. Richard Nicoll építette a nyolc akadályt.

„Sokkal nyitottabb pálya, mint amihez szokva vagyok, de sok hibát hozhat, mert gyorsabban mehetünk, és több hibát véthetünk” – mondta Exell.

Johnson azt mondta, hogy: „Szerintem néhány nagyon gyors hajtást fogunk látni, mert nagyon nyitott. Nekem nehéz lesz, mert olyan gyorsan fogok hajtani, ami sok hibát eredményezhet.”

Németország vezet csapatban a Lovastorna Világbajnokságon

A lovastornászok az éremosztó körre készülnek a hétvégén, csapatban pedig Németország vezet. „Nagyon jól ment a program” – mondta Alexander Hartl, a németek futószárazója. „Egy kicsit lehetnénk tökéletesebbek, de nagyon jó volt. Kicsit jobban kell a döntőben csinálnunk, és nagyon tökéletes lesz. Ezek a terveink a döntőre.”

A német csapat lova Adlon, a 15 éves brandenburgi. A németek 7,698 ponttal állnak, őket követi Ausztria (7,644) és az Egyesült Államok (7,655). A döntő a kűr program lesz vasárnap.

Az Egyesült Államok vezetett eddig, de egy kis szerencsétlenség során két csapattagjuk leesett a lóról. „Fizikálisan jól vagyunk, mentálisan is talpra állunk, és vasárnap nagy lehetőség áll előttünk, hogy visszaálljunk az első helyre” – mondta a csapattag és edző Devon Maitozo.

Svájc (7,467) és Franciaország (7,299) vannak még az első ötben.

Az egyéni versenyben a lovastornászok technikai programot mutattak be, amiben a motoros képességek öt különböző gyakorlatát kell előadni. A versenyzők ezeket a gyakorlatokat és még másokat is egy egyperces programban mutatják be. Szombaton lesznek az egyéni kűrök, és az összesített pontszámok alapján osztják ki az érmeket.

A tegnapi egyéni kűr után a svájci tizennyolcszoros bajnok, Patric Looser vezet 8,369 ponttal. Ő maga is meglepődött az eredményen. „Nagyon örülök a technikai programnak, mert az nem a különlegességem. Tudom, hogy megnyerhetem a kötelezőt, a kűrt, és elöl lehetek, de a technikaiban tudom, hogy sokat kell dolgoznom” – mondta. A sikerét részben lovának, Record RS von der Wintermühle-nek, a 18 éves hesseni ménnek tulajdonítja. „Tudom, hogy az egyik legjobb lovam van, és ez biztonságot ad. Nagyon jó rajta voltizsálni” – mondta Looser.

A német Kai Vorberg kapta a férfiak legmagasabb pontját a technikai programra, amivel második helyen áll összesen 8,353 ponttal. A legjobb ötben van még Nicolas Andreani Franciaországból (8,301), Stefan Csandl Ausztriából (8,123) és Gero Meyer Németországból (8,091).

A női egyéni divízióban a legmagasabb technikai pontszámot Joanne Eccles Nagy-Britanniából kapta, aki a 2009-es Európa Bajnok, ezzel vezet 8,327 ponttal. De azt mondta, hogy még semmi sem biztos, amíg van hátra egy versenyszám. „Azt gondolom, hogy a verseny tele volt jóval és rosszal. Első nap nagyon jó volt. Második nap nem voltam annyira elégedett a teljesítményemmel. Ma megint boldog vagyok.” – mondta Eccles. „Igazán fantasztikus a verseny itt; akármilyen irányban mehet tovább. Körülbelül 7 lány van, akik nagyon jók, és bármelyikük vezethet. Ezért ha nem megyek ki és élvezem, akkor nincs értelme a versenyre jönni, így a célom, hogy egy igazán jó döntőt menjek, és elégedett legyek magammal, inkább, mint a helyezést nézni.”

A második helyen áll jelenleg Antje Hill Németországból 8,207 ponttal. A német Simone Wiegele (8,192), az amerikai Mary McCormick (8,133) és a szintén amerikai Megan Benjamin (8,065) a további sorrend.

 

Frissítve: 2023.06.23.
Fotók: Canva

Lev Tolsztoj – Holsztomer, egy ló története 3.

Lev Tolsztoj 
Holsztomer, egy ló története 3.

 

A nap már az erdő fölé emelkedett, fénye beragyogta a rétet meg a kanyargó folyót. A harmat lassan felszáradt, és csöppekbe gyűlt; a reggeli pára utolsó maradványai könnyű füstként illantak el. Az égen kicsi felhők bodorodtak, de szél még nem fújt. A folyón túl sörtésen állt a zöld, szárba szökő rozs; friss fű- és virágszag terjengett. A kakukk rekedtes hangon kakukkolt az erdőben, és Nyesztyor a fűben hanyatt fekve számlálta, hogy még hány évig él. Pacsirták röppentek fel a rozsföldről és a rétről. Egy elkésett nyúl betévedt a ménes közé; megugrott, majd meglapult egy bokor tövén, s úgy fülelt. Vaszka elszundikált, fejét a fűbe temetve; a fiatal kancák megkerülték, és egyre messzebb széledtek széjjel a réten. Az öregek, prüszkölve, csillogó nyomot hagytak a fűben, és valamennyien olyan helyet választottak maguknak, ahol senki sem zavarja őket. De már nem legeltek, csupán kényeskedve tépegették az ízesebb füveket.
Az egész ménes észrevétlenül haladt egy irányba.

És ismét az öreg Zsuldiba volt az, aki méltóságteljes léptekkel a többiek előtt haladva, megmutatta, hogy tovább is lehet menni. A fiatal, fekete Muska, aki most ellett először, szakadatlanul nyihogott, és farkát fölemelve prüszkölt lilásbarna kiscsikójára. A még fedezetlen, sima és fényes szőrű Lasztocska úgy leszegte fejét, hogy fekete, selymes üstöke elfödte homlokát és szemét; a fűvel játszott, tépdeste, elhajította, megtiporta harmatos, nedves lábával. Egy nagyobbacska szopós csikó, úgy látszik, valami játékot eszelt ki; tollbóbita módjára fölemelve rövid, göndör farkocskáját, immár huszonhatodszor ugrálta körül anyját, aki eközben nyugodtan tépdeste a füvet; nyilván megszokta már fia különös viselkedését, s csak nagy ritkán sandított rá nagy, fekete szemével. Egy egészen kicsi csikó – fekete, nagy fejű, két füle közt bután göndörödő üstökű, farkincája még arra az oldalra görbül, amelyen anyja méhében feküdt – kihegyezett füllel, kimeresztett, bámész szemmel, mozdulatlanul és állhatatosan szemléli a szökellő, hátráló csikót; nem tudni, vajon irigyli-e, vagy pedig azon tűnődik-e, hogy miért csinálja? Egyesek szopnak, orrukkal bökdösve anyjukat, mások – nem tudni, miért – anyjuk hívására ügyet sem vetve, apró, ügyetlen ügetéssel futnak egyenesen az ellenkező irányba, mintha keresnének valamit, majd – éppoly érthetetlen okból – megtorpannak, és átható, kétségbeesett hangon felnyerítenek. Egyik-másik oldalán fekszik; van, amelyik éppen legelészni tanul; van, amelyik hátsó lábával füle tövét vakargatja. Két kanca, amelyik még nem ellett meg, a többiektől különválva, lassan lépegetve legel. Látszik, hogy a többiek tisztelik állapotukat, és a fiatalok közül egy sem merészkedik a közelükbe, nehogy megzavarja őket. Ha egyik-másik szeleburdi mégis a közelükbe lopódzik, a vemhes kancák fülének vagy farkának egyetlen mozdulata elegendő, hogy figyelmeztesse a tolakodókat viselkedésük illetlen voltára.

Az egyéves csikók, elsőfű kancák teszik magukat, hogy ők már nagyok és méltóságteljesek, nemigen ugrálnak, és nem vesznek részt a vidám kompániák csintalankodásában. Illedelmesen eszegetik a füvet, hattyú-kecsességgel hajlítva meg nyírott sörényű nyakukat, és úgy legyezgetnek kicsi seprűjükkel, mintha nekik is már valóságos farkuk volna. Némelyek lefekszenek, mint a nagyok, hemperegnek, vagy egymást vakargatják.

A legvidámabbak a kétévesek, a háromévesek, és a fedezetlen kancák. Rendesen mind együtt járnak vidám leánycsapatban, lárma, nyihogás, nyerítés, prüszkölés hallatszik körükből. Egybegyűlnek, fejüket átfektetik egymás vállán, meg-megszagolgatják egymást, néha farkukat magasra emelve, félig vágtázva, félig ügetve, büszkén és kacéran ellejtenek társnőik előtt. A vezető, hangadó szépség ebben az egész fiatal csoportban a csintalan sötétpej, kicsi kanca volt. Amit ő tett, azt csinálták a többiek is; amerre ő ment, oda követte a szépek hada.

Ezen a reggelen a csintalan kis kanca különösen játékos kedvében volt. A jókedv éppen úgy elfogta, mint ahogyan az embereket is el szokta fogni. Már ivás közben, mikor az öreg tarkát bosszantotta, messzire elvágtatott a folyóparton, úgy tett, mintha megijedne valamitől, felhorkant, és ahogyan csak lábai bírták, száguldott a mezőn át. Vaszkának kellett utánanyargalnia, hogy visszahozza a többiekkel együtt, akik nyomába szegődtek. Egy keveset evett, azután hempergőzni kezdett, majd nekiállt bosszantani az öregebb kancákat azzal, hogy elibük ment; azután megkergetett egy szopós csikót, és utánaszaladt, mintha meg akarná harapni. Az anya megijedt, és abbahagyta az evést, a kiscsikó panaszos hangon kiabált, de a csintalan kanca hozzá sem ért, csak megijesztette, hogy mulattassa társnőit, akik érdeklődéssel szemlélték csintalankodását. Később elhatározta, hogy elcsavarja egy szürke lovacska fejét, amellyel messze a folyón túl a rozsföld mellett szántott egy paraszt. Megállt a fiatal kanca, büszkén, kissé oldalvást fölemelte fejét, megrázkódott, és gyengéd, édes, elnyújtott hangon felnyerített. Pajzánság, érzelem, szomorúság fejeződött ki ebben a nyerítésben; a szerelem megkívánása és ígérete, és egyben szerelmi bánat.

Íme, a haris a sűrű nádasban ide-oda futkos, szenvedéllyel hívogatja szíve barátnőjét; a kakukk is, a fürj is szerelemről dalol, és a virágok a szél szárnyán küldik egymásnak illatos porukat.

“Én is fiatal vagyok, szép vagyok, erős vagyok – így szólt a fiatal kanca nyerítése -, mégsem adatott még meg nekem ennek az érzésnek az édessége; nem tapasztaltam még a szerelmet, és még egyetlen szerető, egyetlenegy sem ismert engem.”

Sokatmondó nyerítésének bánatos, fiatal hangja betöltötte a mezőt és a földeket, messzire elhangzott, és eljutott a szürke lovacskához is. A lovacska fülét hegyezte, és megállt. A paraszt belerúgott bocskorával, de a szürke lovacskát megbűvölte a távoli nyerítés ezüstös hangja, és ő is felnyerített. A paraszt haragudott, megrántotta a gyeplőt, és úgy hasba rúgta a lovacskát, hogy az nem tudta befejezni a nyerítését, és ismét nekirugaszkodott a szántásnak. De szívében édes búbánat ütött tanyát, és a messzeségből még sokáig elhallatszott a ménesig szenvedélyes nyerítése és a paraszt dühös szitkozódása.

Ha puszta nyerítésének hangjától a szürke lovacska annyira megbolondult, hogy még kötelességéről is megfeledkezett, mi történt volna vele, ha meglátja a pajzán fiatal kancát teljes szépségében, amint ott állott, fülét hegyezve, táguló orrlikakkal, mélyen beszívta a levegőt, és feszengve, egész fiatal és szép testében remegve hívta őt.

De a csintalan fiatal állat nem sokáig tűnődött. Amikor a szürke hangja elhalt, még egyszer gúnyosan felnyerített, azután leszegte a fejét, lábával a földet kapálta, és elindult fölkelteni és bosszantani a tarka lovat. A vidám fiatalok állandóan kínozták és bolondították a vén tarkát, aki többet szenvedett tőlük, mint az emberektől. Pedig sem ezeknek, sem amazoknak nem vétett soha; az embereknek még hasznára is volt. De miért gyötörték őt a fiatal lovak?

Folytatása következik…

Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

A lovak reparálója

A lovak reparálója

1885

Ilyen hivatal is csak Magyarországon van.
Egyszer valami nagyobb kihágási ügyben mint tanú voltam beidézve a bíróság elé. Voltunk vagy húszan tanúk, falusiak, városiak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből. Legjobban feltűnt nekem egy tömzsi ember simára borotvált képpel, ravasz apró szemekkel, hegyes állal, félig paraszti, félig úri viseletben. Kántoros tubákszínű gérok volt rajta, s alul szűrposztós magyar nadrág.

– Mi a neve? – kérdé tőle a bíró.

– Mikulik János.

– Hány éves?

– Ötvenegy.

– Mi a foglalkozása?

Tétovázni látszott egy darabig, majd hirtelen hadarta:

– Kereskedni szoktam.

Amire csöndes derültség látszott a falusiak arcán. Zordonan nézett körül, majd alázatos nyájassággal jegyzé meg:

– Csak tessék kérem odaírni, hogy kereskedő.

A bíró fel is írta, amit bediktált, s miután kikérdezte, elbocsátotta:

– Jöjjön a következő tanú.

Hanem engem érdekelt az originális alak, s amint kimentünk a megyeház udvarára, megszólítottam a falusiakat:

– Miféle ember ez a Mikulik János?

– Hja, nagyon furcsa mestersége van annak.

– Hát nem kereskedő?

– Azt nem mondhatnám, hogy nem.

– És mivel kereskedik?

– Lovak erkölcseit reparálja, kérem alásan.

– No, még ilyet sem hallottam.

– Elhiszem, kérem, mert ilyen csak egy van Magyarországon.

– Aztán, hogy reparálja a lovakat?

– Eljár a lóvásárokra. Ott van ez minden lóvásáron, ami Dunán innen esik.

– Tehát amolyan lócsiszár féle?

– Dehogy az, dehogy. Sohasem vett egyetlen egy lovat sem.

– Mi az ördögöt csinál akkor ott.

– Hogy mit csinál? Lődörög a lovak közt, ismerkedik a vásárosokkal, megnézeget minden lovat, beleüti az orrát minden alkudozásba, s ha csak teheti, megrontja a felek közt azt alkút, hibákat talál a lovon, vagy lebeszéli a vevőt.

– De mi haszna van ebből? – kérdeztem csodálkozva. Hárman is siettek felelni:

– Az, hogy minél több lópakszust szedhet össze.

– Nem értem.

– Hát az úgy van kérem – szólt most bele a galiba nótárius -, hogy minden egyes eladó, amikor a lovat a vásárra viszi, vált otthon a lovának egy bizonyítványt a jegyzői hivataltól arra nézve, hogy a ló igaz jószág, amiben aztán benne van a ló személyleírása is, hogy pej vagy szürke, mén vagy kanca, így néz ki, ennyi éves, ez a gazdája s a többi.

– Értem.

– Ha aztán az eladás nem sikerült, hiábavaló volna lóbizonyítvány, mikor a következő vásárra viszi a gazda a lovat, ismét új pakszust vált.

– Természetesen.

– No mármost! Ezeket az ócska pakszusokat a vásár után összeszedi a lovak reparálója olcsó áron. Gondolom négy krajcárt fizet egyért-egyért. Az el nem adott lovak gazdái szívesen adják oda, mert nincs többé szükségük rá. Mikulik uram felüti a pakszusbeváltó intézetét valamelyik Laci-konyhában. A népek csak úgy özönlenek hozzá, mint a zápor.

– Bolond ember! Minek neki az a sok ócska pakszus.

– Minek? Hiszen éppen ezen alapszik a keresete. A négy krajcáros pakszusokat eladja öt forintjával. Három-négy ládája van otthon Nyírjesen, telidesteli lóbizonyítványokkal. Nagy pénzt reprezentálnak azok!

– Pszt! erre megy. – Éppen e pillanatban ment el mellettünk Mikulik János uram félrecsapott kalappal, nagy gúnyosan. Panaszkodik fűnek-fának tele szájjal:

– Minden haszontalanság miatt befárasztja a becsületes embert a vármegye! Most is az egész napom itt veszett! Pedig hát munkából él a becsületes ember.

– A farizeus gazember! – sziszegte a jegyző.

– De én még mindig nem fogtam fel a munkáját – mondám halkan.

– Mindjárt megmagyarázom egészen. A környék tele van lókötőkkel, akik egész az alföldre, le Szegedig, Kikindáig elmennek, s hozzák a szebbnél-szebb csikókat. Erre a szenvedélyre alapította Mikulik János uram az ő üzletét, mert úgy tessék venni, hogy a lopott lovat jóravaló ember nem veszi meg pakszus nélkül, de ha megveszi is valaki, csak potom árt vet érte a tolvajoknak, de ha bizonyság van hozzá, a ló hitele meg van reparálva, s hatszorosan nyer árban. Ha meggondoljuk a dolgot, Mikulik jutányos árban dolgozik.

– Ahá, kezdem sejteni.

– No ugye? A lótolvajoknak feladata eszerint két részből áll. Nem elég megszerezni a lovat, hanem még fel is kell vele elébb keresni Mikulik János uramat a nyírjesi kőházban. Az bizonyosan otthon pipázik az ámbituson, hivatalos komolysággal fogadja a lócsiszárokat. Műértő szemmel végignézi a lopott lovat, megvizsgálja a fogait, megveregeti szeretettel a lapockáit.

– Derék állatka vagy, ne kapálódz, ne félj, no, mindjárt becsületes lovat faragok belőled.

Bemegy a kancelláriába, kiveszi a ládákból az egész készletet, hol hivatalos rendben szortirozva vannak pej, szürke, fehér, fekete, sárga lovakra okmányok; amilyen kell, olyant keres ki, mert van ott mindenféle.

– Húsz ménesre való – mint ahogy szokta mondani.

– S minden pakszus öt forint?

– Van azok közt értékesebb, becsesebb is. Azok, amelyek a különös ismertető jelekre ráillenek. Ezekért tíz-húsz forintot is elkér Mikulik uram.

– Hallatlan dolog ez! De hát nem szól ebbe bele a vármegye?

– Bánja is az, uram. Hisz ő maga is már hamis lovon jár…

 

Forrás: Mikszáth Kálmán művei I.
Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: Canva

Tóbiás mester

 Tóbiás Mester

Jó embereivel, hív szolgáival, válogatott nagyurakkal a Mátra széliben vadászgatott egyszer Mátyás király. Űzték a szarvast, s dél idején terebélyes fák árnyában jóízűen megették a cigánypecsenyét.

– No, most már hunyjunk egyet ebben a szép bársonyfűben, urak – heveredett le ebéd után a király. – Tóbiás mester majd vigyáz a lovakra, míg mi szundikálunk.

Tóbiás mester olasz tudós volt, s az eszével szolgálta a királyt. Szörnyű okos ember volt, nemhiába mindig a könyveket bújta. Értett olyan nyelveken, amiken semmi élő ember nem beszél. Megmondta, hogy ezer esztendővel ezelőtt ezen meg ezen a napon nap sütött-e, vagy eső esett. Tudta, hogy mért dong a szúnyog, és mért nem kukorékol a szamár. Tudott az mindent az égvilágon, mert minden benne volt a nagy könyveiben, amik közül mindig magával hurcolt egyet-kettőt.

Most is úgy belemerült az olvasásba a galagonyabokrok alatt, hogy egy szót se hallott a király beszédéből.

– Neked szóltam, mester – kiáltott rá Mátyás -, van-e kedved bojtárkodni?!

Tóbiás mester akkora igent bólintott, hogy az orrára csúszott a hegyes bársonysüveg.

– Van, királyom, van. A lovak elolvasgatnak ebben a szép könyvben, én meg ellegelgetek ebben a szép zöld mezőben.

Az urak elnevették magukat, aztán elszéledtek aludni. Tóbiás mester pedig meg nem tudta érteni, hogy mit nevetnek most őrajta. Nagy mérgesen bújt vissza a könyvébe, s ki se gubódzott belőle, míg napáldozat táján a király föl nem ébredt, és össze nem kürtölte az urakat.

– Gyerünk, urak, gyerünk, megfőtt már azóta otthon a malackörmös bableves.

Az urak talpra ugráltak, Tóbiás mester is becsapta a nagy könyvet, és megdörzsölte a szemét:

– Mehetünk, királyom, mehetünk.

No, pedig nem mehettek. Tóbiás mester rosszul bojtárkodott: szőrin-szálán elveszett a király fakó lova.

– No, híres bölcs, most add elő a tudományod! – ráncolta össze a szemöldökét Mátyás. – Elveszett a fakó, te felelsz érte.

– Engedelmet kérek – tette az orrára a mutatóujját Tóbiás mester -, nem veszett az el. Azt mondja az írás, hogy a világon semmi se vész el. Megvan az a fakó valahol.

– Süsd meg a tudományodat! – legyintett a király. – A lovat add elő akárhonnan, vagy utána mehetsz magad is.

Nosza, a válla közé kapta a nyakát erre a nagy tudós, s alázatosan elsompolygott a lovat keresni. A harmadik lépésnél visszafordult. Könnyebb egy tűt megtalálni a szalmakazalban, mint egy lovat a Mátrában.

– Pardon-grácia fejemnek – somfordált oda a király elé -, bizonyosan a farkasok ették meg a fakót.

– Farkasok nyár derekán? – csóválta a fejét bosszúsan a király.

– Különben eredj utánuk, tudsz te a farkasok nyelvén is.

A kíséret elnevette magát, a mester pedig nagy morogva bebújt a sűrűbe. Megzörgetett minden bokrot, megvallatott minden levelet, s utoljára is összekarmolászva, megtépett gúnyában borult a király elé.

– Egy életem, egy halálom, fejemet neked ajánlom, de a fakót nem találom.

– Sebaj, no, mester – esett meg a király szíve az öreg Tóbiáson. – Én majd fölülök a nádor lovára, a nádor az országbíróéra, az országbíró a tárnokmesterére, a tárnokmester a kunkapitányéra, a kunkapitány a sereghajtó hadnagyéra, a sereghajtó hadnagy a tiedre, te pedig hazakutyagolsz gyalogszerrel vagy nádparipán, ahogy jobban esik.

Már éppen indulóban voltak, mikor egyszer csak közéjük toppan egy öreg pásztorember. Szűre a vállán, bocskor a lábán, görbe bot a kezében, illedelmes köszöntés a száján.

– No, mire végzik? – azt mondja. – Hazafelé igyekeznek?

– Igyekeznénk ám, ha kár nem ért volna – feleli rá a király.

– Kis kár nem nagy kár – azt mondja a pásztor.

– De nagy kár ám az, hogy a fakó lovam elveszett – magyarázta Mátyás. – Nem találkoztál vele jártodban-keltedben, jó ember?

– Színét se láttam – nézett körül a pásztor -, hát aztán legalább keresték-e valahol?

– Mindenütt, ahol nincs – kottyant bele mérgesen Tóbiás.

– Hát ott kell megnézni, ahol van – mondta komolyan a pásztor.

– Meg kell nézni a szarkafészekben.

Szép kerek szarkafészek ringatózott a legmagasabb nyárfa hegyében, arra mutatott föl a pásztor, Tóbiás mester pedig elvihogta magát:

– Hihi! Lovat a szarkafészekben! No, még ilyet se hallottam életemben.

– Meg kell pedig azt próbálni, mester! – ütött a vállára a király, aki egyszerre keresztüllátott a szitán. – Mássz föl csak erre a fára, nézd meg azt a szarkafészket!

Tóbiás mester csavargatta a fejét jobbra-balra. Mégiscsak furcsállotta, hogy ő udvari tudós létére fára másszék. De a király olyan keményen biztatta a szemeivel, hogy jobbnak látta lerúgni a kordován csizmát s nekirugaszkodni a fának. Hosszú lábával egykettőre fönt termett, s le is kiáltott csúfolódva:

– Szarka sincs ebben, nemhogy ló volna!

– Nono – szólt vissza a király -, nézz csak körül abból a fahegyből, hátha látsz valami szépet.

Hát akkorát rikoltott a mester, mint egy erdő sárgarigó:

– Ne legyen Tóbiás a nevem, ha nem látom a fakót! Ott legel, ni, az érparton, a másik erdőszélen!

Nem telt bele egy jó harapásnyi idő, már a fakón ült a király, de addig el nem indult, míg kezet nem szorított a pásztorral.

– No, jó ember, többet tudsz egy regiment tudósnál. Tavaszra hozzád adom iskolába Tóbiás mestert. Meg is fizetem érte a tandíjat előre.

Azzal elővette az erszényét, de biz abban nem volt egyéb egy rézpolturánál.

– Sebaj, no – nevetett a király -, itt hagyom zálogba a bicskámat!

Ezüst volt annak a vasa, arany a pántja, karbunkuluskővel kirakott a nyele. Azóta se evett magyar pásztor olyan bicskával paprikás szalonnát.

 

Forrás: Móra Ferenc – Titulász bankója
Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: canva

Pahlavan

Pahlavan

 

A fajta eredete és története

A perzsa királyi ménesben tenyésztették 1950 óta. A perzsa-arab, a fennsíki perzsa és az angol telivér keresztezéséből jött létre.

A fajta jellemzői

Nem túl magas ló (kb. 155 cm), mely bármilyen színű lehet és melyet lóversenyen, díjugratásban használtak.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.14.
Fotó: Pixabay

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés