Kezdőlap Blog Oldal 680

Padlóra küldték a lóvásárt

Padlóra küldték a lóvásárt

 

Állategészségügy – Tízezrekbe kerül a szállításhoz kötelező okmányolás.

Szent Dömötör napja táján zárul az állat- és kirakodóvásárok szezonja Nagykőrösön. A hétvégén sok ezren használták ki ezt az utolsó alkalmat. A közönség főleg a téli ruhatárat frissítette a kereskedőknél és komoly forgalmuk volt a háztartási cikkeket, mezőgazdasági eszközöket árusítóknak is.

Az anyatehén után idén közel négyezer forinttal több állami támogatást kapnak a gazdák.
Rengeteg választási malacot hoztak a gazdák és sokat el is adtak közülük. Méghozzá a múlt havi vásárhoz képest 1-2 ezer forinttal többért. Tűrhető volt a szarvasmarhák forgalma, a hízóbikák, az üszők és a fejőstehén ára is felfelé mozdult kissé szeptember óta.

Ezzel szemben a lóvásár szinte teljesen tönkre ment az állategészségügyi vizsgálatok, a szállítás előtti okmányolások drágulása miatt. Ugyanis a jószágok útlevelezése ma már darabonként több tízezer forintba kerül. Ezért a tenyésztők a bizonytalan vásározás helyett inkább helyből értékesítik az állatokat. Ha tudják. A kisgazdaságok száma csökken, velük együtt fogy a ló is. Most csak néhány tucat kupec hajtott fel és egy-egy jobb kocsilóért 400-450 ezer forintot kértek.

 

2006.10.30. M. J.
Forrás: Petőfi népe
Frissítve: 2023.04.06.
Fotó: Canva

Magyar lovas az olasz

Magyar lovas az olasz

 

Az olaszországi Verona adott otthont a múlt hét végén Európa egyik legrangosabb western lovas rendezvényének, a “Fieracavalli 2006”-nak, amelyre immár 108. alkalommal került sor. A négy napos rendezvény mintegy 140 ezer látogatót vonzott.

Kijelenthetjük, hogy ami a lovassporttal összefügg és ott nem látható, illetve nem vásárolható meg, az nem is létezik. Erre az alkalomra két hatalmas csarnokkal bővült a kiállítási terület, ahol a látogató szinte beleszédül a nyüzsgő kavalkádba. Magyar szemnek azonnal feltűnt az olasz temperamentum és lószeretet. Aki csak kilátogatott a rendezvényre, mindenkin lovas csizma, kalap, póló volt, vagy legalább egy kabala plüsslovacska jelezte: egy dolog miatt vannak ott mindannyian, az pedig a lószeretet.

Akadt, aki öszvérháton, más szamárfogattal érkezett. Senki nem esett kétségbe, ha a lovát megsimogatták, nem történt baleset, jóllehet lépni nem lehetett a tömegtől. A lovak pedig ott is “végezték a dolgukat”, de ez még a kék szőnyeggel borított beltéri standokon sem borított ki senkit. Azonnal előkerült a seprő és a lapát, és a show zavartalanul folyt tovább.

A bemutatók alkalmával a nézőtér sikoltozva, dobogva tombolta végig a versenyeket. A hatalmas csarnokok közül a magyarok számára a legfontosabb a Western Shownak otthont adó volt, amelyben a nagyérdemű először láthatott magyar lovast. Mégpedig az Európa- és többszörös országos bajnok akasztói Kastély Attilát. A Mustang SK kiváló western lovasára, a szám 2002-es EB győztesére, az idei Közép-Európai Kupa első helyezettjére már régebben felfigyeltek az olaszok. Amikor októberben klasszis teljesítménnyel, 120 induló közül első lett a Modenában rendezett szlalom gyorsasági versenyben, eldőlt: meghívják a veronai showra, csahogy emelje az esemény színvonalát.

Mivel ezen a viadalon csak az olasz bajnokság legjobbjai vehettek részt, Attila egy szicíliai csapat tagjaként indulhatott. A három futamból álló pontgyűjtő verseny első két napja után a magyar állt az élen. Csak azért nem nyerte meg élete első Fieracavalliját, mert a harmadik futamban egy rúd döntése miatt 5 büntetőmásodpercet kapott. A második hely miatt így sem kellett szégyenkeznie. Sőt, nem győzte fogadni a legnevesebb versenyzők gratulációit, az olasz szövetség vezetőinek, az olasz bajnoki fordulók szervezőinek a jövő évi versenyekre szóló meghívásait.

Attila azonban nemcsak szlalomban, hanem hordókerülésben is megmutathatta ügyességét. Felkérték, hogy legyen tagja annak a három fős olasz csapatnak, amely a Barrel Racing Show versenyen megmérkőzik a vendég amerikai, kandai együttessel. Az akasztói versenyző lova, CD hozta a szokott nagyszerű formáját, mindkét futamot megnyerte. A elsőt Attilával, a másodikat pedig egy tengerentúli versenyzővel a hátán. A második futam előtt ugyanis kisorsolták a lovakat, és CD egy kanadai versenyzőnek jutott.

Az akasztói lovas kiváló évet zárt, de nincs sok idő a pihenésre, mert januárban Amerikában rendezik a western világbajnokságot, amelyen szeretne elindulni.

 

2006.11.25.
Forrás: Petőfi Népe
Frissítve: 2023.06.22.
Fotók: Canva

Prix de Cornulier, 2006

Prix de Cornulier, 2006

 

Jag de Bellouet harmadszorra sem talált legyőzőre a legnagyobb díjazású ügetőlovaglásban.

A kivételes képességű mén játszi könnyedséggel utasította maga mögé a legnagyobb favoritnak kikiáltott Joyau D’Amaourt és Jasoda-t. Jag ismét megjavította a saját maga által felállított 1.14.5-ös versenyrekordot, hiszen Mathieu Abrivarddal, az örökös lovasával kitárt karokkal arattak 1.13.9-ben győzelmet.

Jag 2003-ban nyerte először ezt a rangos versenyt, 1.15.1-ben megdöntve ezzel Fripon Rose 1.15.8-as rekordját. 1931. óta mindössze öt ló volt erre képes, hogy háromszor is győztesként haladjon át a Prix de Cornulieren a célon; Souarus (1946. 1947. 1948.), Gardon (1955. 1956. 1958.), Bellino II. (1972. 1975. 1976.) – Bellino II. e mellett háromszor nyert a Prix d’Amériquet, és kétszer európai körversenyt -, Kaiser Trot (1981. 1982. 1984.) és Jag de Bellouet (2004. 2005. 2006.) Jag ezzel a gyönyörű versenyével ismét első számú favoritja lett az egy hét múlva megrendezésre kerülő Prix d’Amérique-nek, de Mara Bourbon-nak és Kazire De Gueznek is nagy esélyt adnak a szakemberek.

Jag de Bellouet trénere, Christophe Gallier ez évben más taktikát választott kivételes képességű ménjének a versenyeztetésére. Tavaly Jag 11 győzelemmel érkezett a versenyek versenyére, trénere ez évben viszont pont úgy szerette volna időzíteni lova tudását, hogy az január végén legyen a csúcson. Mindenesetre az ügetőlovaglásban könnyedén győzött, vajon jövő héten is így lesz?

Eredmény:

Prix de Cornulier Gr.I. nemzetközi
lovaglás – összdíjazás: 700.000,- euró – 20 résztvevő táv 2700 méter

Szám   Név                            Táv                 Lovas             Idő

1.         Jag de Bellouet          2700               M. Abrivard        1.13.6
2.         Joyau d’Amour          2700               E. Raffin             1.13.8
3.         Jasoda                        2700                L. Baudron         1.13.8
4.         Ludo Castelle            2700               G. Gillot              1.14.0
5.         L’Aunou du Fier        2700               A. Angeliaume    1.14.1

DQ.
Litya de Bosens
Miss Castelle
Jardy

Nem indult:
Joel James
James de Beaumee
Le Big Boss
Lass Drop
Straightup
Mon Jeu Diam
Energetic

Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.06.22.
Fotók: Canva

Férfi öttusa-vb ezüstérmes Horváth Viktor és a csapat

Férfi öttusa-vb ezüstérmes Horváth Viktor és a csapat

 

Ezüstérmet szerzett Horváth Viktor és a Horváth, Fülep Sándor, Kállai Ákos összeállítású magyar csapat a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság hagyományos férfi versenyében.

Egyéniben a litván Edvinas Krungolcas győzött, a dobogó harmadik fokára honfitársa, Andrejus Zadnieprovskis állhatott fel. Fülep Sándor hatodik, Kállai Ákos huszadik lett. Csapatban a litvánok nyertek, a harmadik helyen pedig a csehek végeztek. A magyarok közül Horváth és Fülep végig a legjobbak között volt, előbbi a vívást követően került a második helyre – amit aztán végig meg is őrzött -, s utóbbi sem csúszott hátrébb a hatodik helynél. Mindketten jól lőttek, jól vívtak, és bár az úszásban nem tartoztak a leggyorsabbak közé – hozták, ami várható volt tőlük -, így is meg tudták őrizni kedvező pozíciójukat.

A magyarok közül elsőként az akkor tizenhatodik Kállai lovagolt, sokáig jó tempóban haladt, a pálya második felében azonban rontott, ez pedig 84 pontos levonást jelentett az 1200-ból. A három szám után hatodik Fülep egyetlen alkalommal, a hatos akadálynál rontott így 1140 pontot gyűjtöttt.

Horváth 1172 pontos teljesítménnyel maradt a második helyen. Horváth másodikként, Fülep harmadikként vágott neki a 3000 méternek, de rögtön utána következett a “futógép” Zadnieprovskis, úgyhogy volt miért izgulni.

Ráadásul a hetedik helyen ott volt a szintén remek futónak számító cseh Libor Capalini. Kállai tizenötödikként rajtolt, ő ekkor már a csapatért futott. Négy szám után a magyarok 19 futómásodpercnek megfelelő pontelőnnyel vezettek a litvánok előtt, akik azonban ezt ledolgozták. A csehekkel a lovaglás után már nem kellett számolni.

Összesen húsz csapatot rangsoroltak. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány hangsúlyozta: olyan teljesítményt nyújtottunk, amellyel majdnem mindig versenyt lehet nyerni. Ma nem lehetett. Ennek oka, hogy Krungolcas és Zadnieprovskis kiválóan szerepelt. Előttünk van még a váltó, amelyben szeretnénk jobban szerepelni, „valami elfogadhatót nyújtani”, mondta a kapitány.

 

2006.11.20.
Forrás: Duna TV
Frissítve: 2023.06.26.
Fotók: Canva

Ifi OB 2006

2006-os év Ifjúsági Magyar bajnokság győztesével és ezüstérmesével, Kovács Henrivel és Biharvári Attilával, beszélgettem a verseny kapcsán

 

Hogyan láttátok egymás lovaglását?

Henri: Atti mindkét lovával egyenletes, jó és magabiztos teljesítményt nyújtott. Carradoval a csapatversenyben lovagol két hibátlan pályájával kitűnően segítette a győzelmünket. Szerintem jó döntés volt, hogy a biztosan ugró, rutinosabb, de fáradékonyabb Carrado helyett a kistermetű, de nagyszívű Timonnal vállalta a döntőt. Timon pörgősebb ló, jobban passzol Attilához és az összevetésben is gyorsabb ló, mint a nehezebb felépítésű Carrado.

Attila: Henri, mint mindig, ismét tökéletes lovaglást mutatott be kitűnő társával, Baccarával. Higgadtan, magabiztosan, precíz lovaglással méltán lett ismét, immár negyedszer is Ifjúsági Bajnok. Fiatal lovát, Agropoint Akvarellt is remekül lovagolta, mindössze egy verőhibát vétve. Ez a ló még csak 6 éves, így szerintem nagy jövő áll előtte, ahogy a képességei mutatják.

Hogyan kezdtetek versenyezni?

A: A versenyzést Szabó Ildikó szakmai irányítása alatt kezdtem 2003-ban a B&H Lovasklub színeiben. Később Helfried Knotz-cal is dolgoztam együtt. Most Kovács Szilveszter segíti fejlődésemet, irányítja munkámat.

H: Már beleszülettem a lovazásba. 2000 óta versenyzek, édesapám, Kovács Szilveszter irányítása alatt. Saját lovas klubunk, a Morris Lovas Klub színeiben.

Milyen lovakat lovagoltatok most a versenyen?

H: Első számú lovam Baccara. Csikó korában apa ajánlotta egy kertészkedéssel foglalkozó családnak, akik meg is vásárolták lányuk számára. A párossal édesapám foglalkozott végig. 6 éves tenyészen kizárták a vizesároknál, mert az egyik pályaszolgálatos átsétált a víz mögött, mikor a ló már az akadály felé ment. Így elkönyvelték „vizes” lónak. 5 évet pihent és csikója is született. Ezután Szekeres Ágota kezdett versenyezni vele. Nyertek Championátust, de a Ló és Lovaglás Ünnepén kizárták egy vizestálcánál. 2002-ben került hozzánk. Sunshine Tour versenysorozaton kezdtem vele versenyezni, eleinte nem volt jó összhang közöttünk, nem akarta hagyni magát lovagolni. 4 éve lovagolom és ez a negyedik ifi bajnoki címünk. Azóta már hű társam, nagyon kedves ló, imádom. Elég temperamentumos, akaratos, ezért figyelni kell és higgadtan lovagolni. Roppant társas ló, mindig talál magának valakit, most Timont.

Másik lovam Agropoint Akvarell, Gáspár Gyula úré, remek képességű fiatal ló, itt is jól szerepelt.

A: Carrado két évig Németországban díjlónak készült. Majd a Krucsó testvérek lovagolták. 1997-ben Balázzsal Ifjúsági Magyar Bajnokság 1. helyezettje. 1998-ban Szabolccsal Fiatal Lovak VB-jén döntős. Junior OB 2. helyezett. 1999-ben ismét Balázs volt a lovasa, szerepeltek Junior EB-n, világkupa fordulókon és nemzetek díján vettek részt. 2000-ben Panca Cornél Teodor lovagolta, CSIO és CSIB versenyeken indultak. 2001-ben Szász Attilával volt eredményes a mén nemzetközi szinten. 2003 óta lovagolom. 2004-ben Korosztályos OB gyermek kategóriában aranyérmesek lettünk. 2005-ben Ifi EB-n vettünk részt a magyar csapat tagjaként. Az idei évben pedig Ifi OB csapatversenyében Csongrád Megye csapatával aranyérmesek lettünk, két hibátlan pályával.

Timon egy orosz tenyésztésű, 9 éves herélt. Szabó Ildikó kezdett el vele versenyezni. Tavaly óta én lovagolom, kitűnő képességű lónak tartom, remélem nagyobb pályákon is eredményesen fogunk tudni versenyezni.

Ki segített felkészülni a versenyre?

A: Kovács Szilveszter irányította a csapatunkat, kettőnket ő készített fel a versenyre. Szerintem jó csapatszellemet tud kiépíteni, jól össze tudja fogni a tagokat, és mindenkiből ki tudja hozni a legjobbat.

Mi a véleményetek magáról a versenyről?

H: Szerintem kár, hogy külön időpontra tették a felnőtt és az ifi-junior bajnokságot. Alig volt érdeklődő és úgy vélem, hogy a 3 kategóriának együtt a helye, egy rangos verseny keretében. Jó ötlet volt a kezdő lovasoknak és a B-s ifjúsági lovasoknak is rendezni egy bajnokságot, de szerintem ezeket kéne összevonni az Amatőr OB-val és egy külön időpontban megrendezni.

A: Szerintem is. Már csak azért is előnyösebb lenne a korábbi időpont, mert szeptemberben az időjárás is elég szeszélyes és már az iskola is javában tart.

Hogyan láttátok a többiek lovaglását?

H: Szerintem a csapatverseny pályája nem volt túl nehéz és a döntő sem, ezért engem meglepett ez a sok verőhiba.

Egyre többen „kiöregszenek” az ifi korból, kit láttok tehetségesnek a most kezdők között, van utánpótlás?

A: Nekem Ifj. Jován Richárd és Burucs Barna lovaglása tetszett a legjobban, szerintem mindketten nagyon ügyesek.

Szerintetek mi tesz valakit jó lovassá?

H: Próbáljanak minél jobb edzővel együtt dolgozni, fogadják el az építő kritikát, ne sértődjenek meg. Figyeljenek oda a lovaglási stílusukra, nézzenek meg minél több jó lovast, tőlük sokat lehet tanulni. Próbáljanak meg kifejleszteni egy sémát, ne össze-vissza lovagoljanak. Egy-két jó eredmény után is folytassák a munkát, mert fejlődni csak szorgalommal és kitartással lehet. Az ifik pedig legyenek tisztában azzal, hogy mit jelent egy ifi EB.

A: Sok múlik a lovon is, de elengedhetetlen a gyakorlás, rutinszerzés. Higgadt koncentrált lovaglás, amihez rendszerezni kell a belső gondolatokat.

Ha változtathatnátok valamin, mi lenne az?

A: Nagyon tanulságos volt szerintem az ifi EB. Rajtunk kívül minden országnak a lovait úgy szállították, hogy egy kamionon csak két ló állt, ami például a 21 órás kompútnál volt nagyon hasznos, a válaszfalakat kivéve két részt tudtak kialakítani, mint egy boksz, így a lovak tudtak valamennyire mozogni, a mieinkkel ellentétben, ahol 4 ló utazott, mivel úgy olcsóbb, egy kamionon és egyhelyben kellett állniuk a 21 óra alatt.

Én még a pályaépítést is fejleszteném a nyugat-európai stílus szerint. Kint folyamatos pályákat építenek, korrekt távolságokkal, itthon sokszor van feles távolság, ami miatt „húzogatni” kell. Nem lehet nemzetközi versenyekre felkészülni más szintű és technikájú pályákon.

H: Ez évben összesen egy olyan versenyen voltam itthon, ami a lovasokat segítette, Somoskőújfalun. Nem azért rendezték, hogy a lovasok újabb versenyen költhessék a pénzüket, segítőkészek voltak, folyamatosan odafigyeltek mindenre. Ingyen boxot és ellátást biztosítottak lónak és lovasnak.

Elosztanám a hazai nemzetközi versenyeket, ne legyenek nagy holtidők közöttük, hogy lovainkat időről-időre szinten lehessen tartani.

A fedeles versenyeket is fejleszteni kéne szerintem, a kinti szisztéma szerint.

További terveitek?

H: Fiatal lovak képzése, öregek most pihennek. Van most egy nagyon tehetséges 5 éves ló, Agropoint Carvados, ami szintén Gáspár Gyula úré. Második lett Mezőhegyesen kanca I. kategóriában és az 5 éves tenyészen is. Sok türelem kell hozzá, de 3-4 év múlva nagypályára is felérhet. Vannak még nálunk is Carrado csikók, amik szintén jó eredményeket hozhatnak a későbbiekben. Bízom benne, hogy eredményeim tükrében kapok tehetséges 6-7 éves lovakat lovaglásra, versenyzésre. Jövőre pedig újra cél az Ifi EB-n és OB-n jól szerepelni.

A: Carrado szintén pihen, Timonnal még idén két külföldi versenyen szeretnék indulni, Arena Nova-ban és Wiener-Neustadt-ban az Ifi nagydíjban. Jövőre remélem újra EB és az Ifi OB-n újabb megmérettetés.

Köszönöm a beszélgetést, további sikereket és jó lovaglást kívánok!

 

Kovács Fruzsina
Frissítve: 2023.09.30.
Fotók: Canva

Női Európa Bajnokság a Kincsem Parkban 2006

Női Európa Bajnokság a Kincsem Parkban 2006

 

Hatalmas rendezvény színhelye lehetett a Kincsem Parki ügető pálya, ugyanis ez év szeptemberében Magyarország rendezi a Női Amatőrhajtó Bajnokságot. A hölgyek két versenynapon öt futamban mérik össze az erejüket. A bemutatkozás szerdán történt meg, amikor a 13 országból érkezett legjobb hajtónőket a közönség is megismerhette személyesen.

Az első két futam lélegzetelállítóan izgalmasra sikeredett. A közel egyképességű lovakból a hölgyek igyekeztek a legjobbat kihozni, aminek az lett az eredménye, hogy a 13 ló teljesen összetömörülve versenyzett egymással. Félelmetes látvány volt, ugyanakkor végig tisztességes és tiszta küzdelmet láthattunk. Az amatőr hölgyek nem hiába adtak bele apait-anyait, mert a tét nem kisebb, mint a bajnoki cím, itt minden egyes pont számít, ezért még a 12. helyért is hatalmas csaták voltak. A lovakat a hajtónők húzták ki egy sorsolás keretén belül kedd este. A feszültség ekkor érezhető volt a résztvevők között, mert ez a kézmozdulat eldöntheti, hogy bajnokok lesznek-e, vagy utolsók. Voltak kimondottan szerencsések, mint például Alena Cemusová, aki mindkét futamban jó esélyű lovat húzott, ezért nagyobb önbizalommal ülhetett a sulkyba.

Annak ellenére, hogy a végsőkig kiélezett viadal volt mindkét futam, egy hangos szó, egy lóláb elvitel, keresztezés nem történt, így mindenki kihajthatta magából és a lovából a maximumot.

Az első futamban kicsit felborult a papírforma, de egy ilyen versenyben ez megszokott. Itt a gyors kezdés után többen elfáradtak, Hanna viszont nem, ezért ő nyerte biztosan a forduló első részét a belga Sandra van Impe-vel. A második helyezés sorsa már nem volt ilyen egyértelmű, itt Ida Juna, Héla és Harpia Bege küzdöttek a jobb pontokért, illetve a magasabb díjakért. A küzdelemből az osztrák Gundula Bauer került ki győztesen, a harmadik Héla lett Laurence Kindlerrel, míg negyediknek az 1999. Európa Bajnok Alena Cemusová érkezett be.

A második részben már a győzelemért is hatalmas csata folyt Zűr és Ilarita között. A vezető Ilaritát Zűr támadta nagy elánnal, és végül az amatőrök kedvence, Zűr legyőzte Ilaritát. Azért írtam, hogy az amatőrök kedvence, mert Zűr már sok kezdő és természetesen tapasztalt amatőrt vitt győzelemre. A harmadik helyért három ló viaskodott, Glitter Star, Diplomás és Giconda, amiből az alábbi sorrendben kerültek ki. Azaz a német hölgy nyert, a második a cseh hajtónő lett, majd Finnország, Oroszország és Norvégia lett a befutási sorrend.

A két futam után a cseh Alena Cemusová vezeti a bajnokságot, mögötte a német Katharina Merz következik, majd 19 ponttal az orosz Julia Kashkovskaya foglalja el a harmadik helyet, de szorosan 18 ponttal a belga Sandra van Impe követi. A rendkívül kiélezett bajnokság szombaton folytatódik.

A döntő futamok előtt előző este még egy fontos feladat előtt álltak a hölgyek, mégpedig kihúzni azt a három lovat, amivel a versenyben részt vesznek. Fontos pillanat volt ez a lányok életében, hiszen ezen a mozdulaton most már állt vagy bukott a versenyük sorsa. Mert már nem volt több nap, ahol korrigálhatták volna az előző nem túl szerencsés húzást, vagy hajtást. A holland Hilda F. Hofstra ismételten kihúzta Hetita Nevit, aminek nem örült túlzottan, mert a kanca bemutatkozása nem volt éppen felemelő érzés a holland hölgynek. Ennek ellenére Hetita Nevi kellemes meglepetést hozott, ugyanis óriási győzelmet aratott. Azt hiszem ezen Hilda F. Hofstra lepődött meg a legjobban.

A verseny még nyitott volt mindenki számára. Az első futamban a német Katharina Merz készült megerősíteni a pozícióját, hiszen győztesként haladt a cél felé, amikor lova az utolsó kanyar végén ugrott, így az áhított 14 pont helyett mindössze egy ponttal lett gazdagabb. A mi Fazekas Andink így egyedül maradt az élen, és minden tudását latba vetve küzdött, hogy elsőként szakítsa át a szalagot, amikor Hetita Nevi kárpótolva hajtónőjét az előző napi teljesítményéért, könnyedén lefiniselte a mi magyar lányunkat. A bajnokság két főszereplője Julia Kashkovskaya és Alena Cemusová eközben sereghajtóként érkeztek célba.

A következő futamban Imike champion hajtónőjével ugyanolyan jól futott, mint Kelemen Tamással. Könnyedén megkerülte a mezőnyt, és fölényes győzelmet aratott. A helyezésekért óriási csata folyt, a fáradó Indian Lady-re ráfutott szinte az egész mezőny, kívülről Glamour Star és Csipcsala is leterítette. De mivel Glamour Start még versenyközben tisztátlan ügetésért diszkvalifikálták, ezért a mi lányunk megszerezhette a harmadik helyet. Mindenesetre szegény norvég kislánynak magyarázkodhatunk, mert nem értette, miért lett kizárva a versenyből, hiszen a lova nem ugrott. Ugyanis Norvégiában nincs olyan, hogy tisztátlan ügetés, egy lovat csak galoppozásért diszkvalifikálnak. Az orosz Julia viszont előző gyengébb szereplése után alaposan feltornázta magát, és a cseh Alene is komoly pontokat szerzett ötödik helyezésével.

Mindenesetre a bajnokság csak az utolsó futamban dőlt el. Ennek megfelelően a lányok el is követtek mindent, hogy minél jobb helyezést érjenek el, mert akár egy pontnak is óriási jelentősége volt. Az orosz hölgy végül második helyezésével megszerezte az Európa Bajnoki címet, mert hiába volt a cseh Alena-nak ugyanannyi pontja, de Juliának előkelőbb helyezései voltak. Harmadiknak az utolsó futamot nyerő osztrák champion, Gundula Bauer jött fel egy óriási finisnek és Ilonyosnak köszönhetően. Fazakas Andrea Gioconda segítségével pedig megszerezte az összesítésben az ötödik helyezést.

Az Európa Bajnok Julia Kashovskaya – amire a versenytitkárunk hívta fel a figyelmemet – 14 éves kora óta hajt, ugyanis náluk nem határozzák meg, hány évesen lehet először versenyben hajtani. A versenyről, önmagáról, a terveiről, a munkájáról az Európa Bajnoknőt faggattuk.
– Először is szeretném elmondani, hogy nagyon jól éreztem magam Magyarországon. Budapest nagyon szép város, a színvonalas programoknak köszönhetően beleszerettem az országba.

– Most vettem részt másodszorra a Bajnokságon és nagyon örülök, hogy már másodszorra elhódíthattam a címet.

Az utolsó futamban nem okozott gondot, hogy a lovadra is, és az ellenfeledre, a cseh Alena Cemusovára is kellett figyelned?
– Nem, éreztem, hogy jó lovon ülök, mivel elég sokat hajtok versenyben, ezért nem okoz már problémát az sem, hogy megfigyeljem, az ellenfeleim éppen hol helyezkednek el.

Mesélj magadról egy picit.
– Hét versenylovam és három anyakancám van. Közgazdaságból és lótenyésztésből államvizsgáztam. Jelenleg tanulmányt készítek az ügetőlovak tréningezéséről. Azt vizsgálom, hogy különböző körülmények hogyan hatnak egy ló teljesítményére.

Milyen a moszkvai pálya?
– Moszkvában 1600 méteres a pálya. Szinte csak autóstartos versenyek vannak, egyedül az amatőrversenyeket futják fordulóstartra a lovak. Ez a lovaknak nem könnyű, mert egy-egy ilyen verseny alkalmával nem mindig tudják, hogy most miért forgolódunk velük verseny előtt. Egyébként a versenyek hasonlóak a magyarországi futamokhoz. A futamokat nálunk is az igazi irányba futják, ahogyan itt is. A versenyek távja 1600, illetve 2400 méteresek. Mostanában próbálják az orlov ügetőt újra visszahonosítani a pályára. Az amatőrök számára minden évben van egy Derby, ami nagyon rangos esemény Moszkvában. Idén nekem sikerült az Amatőr Derby-t megnyernem. Nálunk is egész évben folyik a verseny. Két évvel ezelőtt kellett egy-két hónapra bezárnunk, de akkor egy nagyon komoly járvány söpört végéig a pályán a lovak között, ami sajnos áldozattal is járt. Ami viszont egy nagyon fontos különbség a két ország között, hogy nálunk, Oroszországban nem herélik ki a lovakat.

Milyen érzésekkel jötték Magyarországra?
– Nagyon szerettem volna nyerni, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Kívánom mindenkinek, hogy ugyanígy teljesüljön az álma, mint nekem.

 

A cseh lány nem volt felhőtlenül boldog, ami érthető is volt, hiszen még egy hajszál sem választotta el attól, hogy ő álljon a dobogó legfelsőbb fokán. Alena Cemusovát, a bajnokság második helyezettjét faggattuk az élményeiről.
– Csatlakoznék Juliához, én is nagyon jól éreztem magam Magyarországon. A programok nagyon jól szervezettek voltak, és nem túlzsúfoltak, így legalább pihenhettünk is egy kicsit. A trénerek nagyon kedvesek és előzékenyek voltak, a lovak pedig mind jól felkészítettek. Énekesnő tetszett a legjobban, elkápráztatott a hihetetlen végsebességével.

17 évesen kerültem a pályára, ahová az öt évvel fiatalabb öcsém csábított ki. Először csak héba-hóba jártam ki a versenyekre, aztán annyira megtetszett, hogy elkezdtem versenyezni is. Két lovam van, az egyikre nagyon büszke vagyok, ugyanis most futották nálunk a Breeders Crown-t, ahol a táltosom első helyezést ért el. A legemlékezetesebb győzelmeimet egy svéd Fidji Sund nevű lóval arattam, vele megnyertem egyszer a Cseh Aranykupát. Nálunk nem különül el annyira az amatőrizmus és a profizmus. Nincs meghatározva, hogy egy amatőrnek kell X. versenyt nyernie ahhoz, hogy a profik között hajthasson. Egyébként az első versenyemet egy magyar származású férfi lovával nyertem.

A harmadik helyre az ötszörös osztrák amatőrchampion Gundula Bauer jött fel.
– Én is csak jót mondhatok Magyarországról és a szervezésről. A trénerek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Hatodszorra vettem részt az Európa Bajnokságon, de most sikerült a legelőkelőbb helyezést szereznem. Ilonyos tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy amikor kihúztam, nem voltam meggyőződve arról, hogy ez a legjobb ló a mezőnyben. Versenyközben viszont már szertefoszlott minden kételyem a ló tudását illetően. Ida June és Elite Control szintén nagyon jól felkészített, és jó képességű lovak voltak. Sajnos Elite Controllal nem volt szerencsém, mert a befutóban az előttem ugró Hanna megtörte a lendületemet.

Egy saját lovam van, és Franz Konlechner-nél versenyzem. Édesapám hatására, aki szintén amatőrhajtó, kóstoltam bele az ügető rejtelmeibe. A múlt évben sikerült megnyernem egy Osztrák Amatőrhajtó Bajnokságot, ami előfutamokból, majd a döntőből állt.

 

Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.09.29.
Fotók: Canva

Egy Guinness rekordkísérlet margójára

Egy Guinness rekordkísérlet margójára, Szabó Zoltán túrája

 

Sok kivételes teljesítménynek, rekordnak voltam már szemlélője, tudósítója, de amit Szabó Zoltán produkál, az elképesztő számomra. Egyrészt hihetetlen fizikai teljesítmény, másrészt indíttatásában az őszinteség határait súrolja.

Képzeljenek el egy magas, jókiállású, magabiztos fellépésű fiatalembert, aki szakmáját megfontolt, higgadt tervezőként és üzletemberként végzi. Abban a pillanatban viszont, mikor ül, elönti egy fékezhetetlen, az észrevételeket eltaszító, őrült megmérettetési vágy. Sem lovát, sem magát nem kímélő túrákat tervez azzal a céllal, hogy világrekordokat döntsön meg, vagy éppen eddig még lóval nem teljesített feladatokat kivitelezzen.

Hogy magát sem kíméli, az lemérhető olyan esetekből, mikor télvíz idején a Duna két partja között úszik oda-vissza, vagy éppen a teljes kimerültségtől lováról leesve, kíséret nélkül több órát fekszik eszméletlenül a földön, majd folytatja útját. Nem sorolom tovább. Inkább azt kérem, hogy a következőkben leírtak ne keltsenek rögtön ellenszenvet iránta, ne bélyegezzék meg egyértelműen “lógyilkos”-nak, hiszen például lovas történelmünk egyik neves alakját, Sándor Móricot is elítélhetnénk a lovait abszolút nem kímélő bravúrjai miatt. Mi pártatlanok szeretnénk maradni ebben a tekintetben és Önökre bízni, hogy átgondolva az olvasottakat ki-ki maga döntsön ítéletéről, hogy pálcát tör Zoltán felett, vagy pedig elkönyveli hazánk jelenlegi legfanatikusabb rekorder lovasának. Vér Imre barátommal tettük fel kérdéseinket Zoltánnak legutóbbi lovasútjáról, annak történetéből, tapasztalataiból, adataiból. Az erről szerkesztett elemzés következzék Vér Imre úr tollából.

A Lovas Élet novemberi számában megjelent egy cikk Szabó Zoltánról, aki a Gödöllő közelében lévő domonyvölgyi Detti lovardából indulva, Botond nevű 7 éves magyar félvér sárga heréltjén, nemzetközi útvonalon, 14 nap alatt, minimum 2500-3000 km-t akar megtenni teljesen egyedül, kíséret nélkül. Eredeti szándék szerint, minden harmadik nap pihenőnapnak volt tervezve. A cikk mellé lapzárta után érkezett információként leközölték, hogy a lovasnak a kitűzött célt sikerült megvalósítania. Ez a hír minden eddigi lovas ismeretünket alapjaiban megkérdőjelezte, biológiai csodának tartottuk. Már az is rendkívüli teljesítmény lótól és lovastól, ha két hét alatt a jelzett táv felét képes teljesíteni.

A teljes táv teljesítése a cikk szerint azt jelentené, hogy a 14 napból a 3., 6., 9. és 12. napon pihenőt tart és 10 nap marad a lovaglásra. A kitűzött alsó határ (2500 km) esetében így napi 250 km-t kellene betonon megtenni. Példával szemléltetve: ma lelovagolok Budapestről Nyíregyházára, onnan holnap vissza Budapestre, egy napot pihenek és ezt megismétlem ötször. Ezt sem ló, sem ember nem bírja. Találkozót beszéltünk meg Szabó Zoltánnal Budapesten, hogy az eseményről első kézből kapjunk reális, pontos információt. A találkozó létre is jött. A lovas által elmondottak a megvalósítás időtartama alatt rendkívüli fizikai igénybevételről adtak bizonyságot, mely lóra és lovasra egyaránt vonatkozott. Az általunk reálisnak tartott fele távot túlteljesítette. Ennek persze megvolt az ára.

Néhány adat ennek szemléltetésére:

  • A lovas számításai szerint a megtett táv 1678 km=140 km/nap átlagban.
  • Az időbeosztás végül is olyan volt, hogy egyik nap 24 órát, a másik nap 12 órát lovagolt, azaz csak minden második nap éjszaka aludt. Előfordult, hogy éjszaka a lovas menet közben egy hídon áthaladva a lovon elaludt, arra ébredt, hogy leesett és a fejét beütötte a betonba.
  • Az első napokban sok volt a vágta és ügetés, mely a ló kimerülésével csökkent. Az átlag haladási sebesség (csak a menetben eltöltött időt számolva) 7,8 km/óra volt.
  • Három naponként érkezett segítsége, élelmet és takarmányt hozott, de ezeknek továbbszállítási lehetősége nem lévén gyakorlatilag csak egy vacsorát és egy reggelit jelentett lónak és lovasnak három naponta. Ilyenkor a lovas annyit evett, hogy rosszullét környékezte, a ló pedig, ha hagyják, úgy bezabált volna, hogy kólikában kimúlik. A többi étkezés bizonytalan volt (a lovasnak müzli, csokoládé, a lónak legelés éjszaka vagy a rövid napközbeni pihenőkben és “kegyelemszéna”, ha valahol megszánták és éjszakára befogadták őket).
  • Az itatás is rendszertelen volt. Előfordult, hogy este a ló 7 vödör vizet ivott meg.
  • A ló induláskor 127 kg összteherrel indult, melyből a lovas súlya 95 kg volt.
  • A lovas 11,5 kg-t, a ló közel egy mázsát fogyott az út folyamán.
  • Végül a ló úgy kimerült, hogy már pálcázásra sem akart menni. Patkóiról nem csak a vídiakörmök és sarkak koptak le, hanem maga a patkó is elkopott. Volt olyan patkó, amelynek az egyik szára félig hiányzott. A hátsó patkók hegyfali részénél vékony pánt kötötte össze a két oldalt, a többi eltűnt, a pata hegyfali szaruján már az eleven rész látszott, a ló azon járt.
  • A 12. napon a ló már olyan kimerült volt, hogy sem enni, sem inni nem volt hajlandó. Lószállítót kellett hívni a hazaszállításhoz.

Rekordteljesítmények eléréséhez figyelembe kell venni az alábbiakat: – A ló-lovas párosból a ló dolgozik többet, ő az alárendelt, ki van szolgáltatva lovasa akaratának, olyan feladatra van kényszerítve, mely számára természetellenes. Éhezés, szomjúság, fáradtság, fájdalom gyötri, de tovább kell mennie, olyan igénybevételnek van kitéve, mely egészségére ártalmas.

– A felborult vízháztartás, keringés, emésztés és általános állapot, sőt sántaság miatt – állatorvosilag ellenőrzött versenyeken ilyen lovat nem engednek tovább az ellenőrző pontokon.

– Patkóhasználat esetén csak ép és jól felillesztett patkó fogadható el.

– Alapos fizikai és lelki felkészültségre van szükség (Zoltán ezekből óriási tartalékkal rendelkezett).

Legalább 6 óránként tartsunk hosszú pihenőt abrakolással, étkezéssel, pihenéssel, emésztéssel (a lovasnak ilyenkor le kell feküdni, teljesen ellazulni, akár el is aludhat, ha lova biztonságban van). A ló ugyanis nem hajlandó gyorsabban enni, azért mert mi sietünk, a nagy megterheléshez viszont a szokásosnál jóval több táplálékot kell magához vennie. A biológiában nincsenek csodák. Ha nem kapja meg a ló az elveszett energia pótlásához megfelelő takarmányozást, a saját testét éli fel, elgyengül és kidől.

– Éjszakai pihenésnél olyan helyet biztosítsunk lovunknak, hogy ha le akar feküdni, ezt puha alomra megtehesse.

– Szükség lehet felszereléseink javításához is eszközökre és anyagokra.

– Vegyük figyelembe azt, hogy ha a ló számára kellemes (kedvező) terepen akarunk haladni, akkor le kell térni az útjelző táblákkal jelzett műutakról. Ilyenkor viszont a tájékozódáshoz nagyon felkészültnek kell lenni, a tájékozódás még így is igen nagy időveszteséget jelent. Minimum 1:50.000 léptékű térképünknek kell lenni a teljes útvonalról (turista vagy katonai topográf térkép, mely a domborzatot is szemlélteti, a tájékozódást szolgáló tereptárgyak fel vannak rajta tüntetve) és biztonságosan kell kezelnünk a tájolót.

– Az utak mentén az autóval közlekedők kiszolgálására rendezkedtek be a töltő- és javítóállomások, abrakot, szénát nem árulnak. Itatni is csak akkor tudunk, ha van vödrünk. A vendéglátó létesítmények előtt nincs “lókikötő”, néha még fa sem. Ha be akarunk térni, találni kell valakit, aki megfogja lovunkat.

– Az autósztrádák, műutak keresztezésekor olyan akadályokba ütközünk (pl.: szalagkorlát, betonozott csapadékcsatorna), melyek átjárhatatlanok és megkerülésük teljesen felboríthatja előrejutási ütemtervünket.

Egy hosszú útnál sok mindenre kell tehát ügyelni, alaposan mindent át kell gondolni és előkészíteni, még így is lehet bőven kedvezőtlen meglepetésben részünk. Ha segítők nélkül indulunk és a viszonylagos komfortot biztosító készletet kísérőjármú nem hozza utánunk, a szükséges pillanatban az nem áll a rendelkezésünkre, akkor esélyeink és reményeink a csúcsteljesítmény (távolság) elérésére nagyon könnyen és gyorsan szertefoszlanak.

Az általunk említett rekord kísérlethez hitelesítők és állatorvosok nem voltak felkérve és kirendelve, ezek hiányában nincs hitelesítés.

Ha egy ilyen rendkívüli nagy táv minél rövidebb idő alatti megtételéről van szó, már az indulás előtt el kell dönteni, hogy mi a célunk. Megtudni, hogy mit bír ki egy ló, és mikor dől ki, vagy az, hogy a ló egészségének, használhatóságának fennmaradása mellett mire vagyunk vele képesek.

Mi lovasemberek ezt nem, csak az utóbbit tudjuk javasolni.

 

Vér Imre, Pajlócz András
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2023.09.26.
Fotók: Canva

Észak-Amerika legismertebb lóversenye

Észak-Amerika legismertebb lóversenye

 

A Kentucky Derby igazi klasszis az amerikai lóversenyek történetében. A minden év májusának első szombatján megrendezett derbi nem csupán számos neves politikust és közszereplőt vonzó társadalmi esemény, hanem egyben a legnagyobb múltra visszatekintő tengerentúli lóverseny is.

A Kentucky Derby az Egyesült Államok legrégebb óta rendszeresen megrendezett versenye, amelyen a mai napig igazán nagy szó nyerni. A Kentucky Derby trófeája mellett a május közepei Preakness és a június elejei Belmont versenyeken való győzedelmeskedés jelenti a Hármas Korona elnyerését, amely a maximum, amit egy jó zsoké kívánhat magának és lovának. Kentuckyban a nagy hagyományokkal bíró lóversenyek egészen a 18. századig nyúlnak vissza. Az első versenyt még 1789-ben Lexingtonban tartották, de évenkénti rendszerességgel csak majdnem száz évvel később kezdtek el derbit rendezni. Ezeknek a futamoknak a neves Churchill Downson adott otthont Louisville-ben.

A kezdet

Az első Kentucky Derbyt 1875. május 17-én rendezték mintegy tízezer néző előtt. A versenyre nem csak a városból özönlöttek az emberek, hanem az egész államból érkeztek érdeklődők. A 2400 méteren rendezett futamon tizenöt hároméves ló indult. A versenyt H. P. McGrath Aristides nevű lova nyerte. Ezt a brit derbi mintájára bevezetett távot később, 1896-ban megszüntették, azóta már csak 2000 méteren indítanak versenyt.

Részletek

A derbi kizárólag a hároméves lovak versenye, a kancacsikók súlylimitje 55 kiló, míg a csikóké 57 kiló. Eddig összesen háromszor nyerte meg a Kentucky Derbyt kancacsikó: Regret 1915-ben, Genuine Risk 1980-ban, Winning Colors pedig 1988-ban győzedelmeskedett.

A Kentucky Derby számos alkalommal állított már fel különböző rekordokat. A Louisville-ben rendezett derbi büszkélkedhet például a legnagyobb mezőnnyel, hiszen 1974-ben, a verseny századik évfordulóján huszonhárom ló állt rajthoz. A legkevesebben, hárman, az 1892 és 1905 között rendezett versenyeken futották végig a távot. A leggyorsabban, egy perc és ötvenkilenc másodperc alatt a legendás Secretariat teljesítette a 2000 métert. Ezzel az eredménnyel ő az egyetlen győztes a derbin, aki két percen belül teljesítette az előírt hosszt.

Felemelkedés

A Kentucky Derby azonban sokáig csak egynek számított a sok regionális lóverseny között Amerikában, egészen addig, amíg egy, a lóversenyek iránt elkötelezett ezredes, bizonyos Matt J. Winn kézbe nem vette a rendezvény körül adódó problémák és anyagi nehézségek megoldását. A férfi, aki bár minden futamot látott a Kentucky Derby kezdete óta, de nem sokat konyított magához a lóversenyhez, minden energiáját latba vetve pénzt gyűjtött a csőd szélén álló Churchill Downs megmentésére. Miután sikerrel vette az akadályokat és lendületbe hozta a Kentucky Derbyt, újabb célt tűzött ki maga elé. Winn elkezdett rendszeresen New Yorkba járni, ahol a neves versenylovak tulajdonosait arra igyekezett rábeszélni, hogy indítsák lovaikat a Louisville-ben rendezett futamokon. Kitartása eredménnyel járt, 1920-ra a Kentucky Derby Észak-Amerika legismertebb lóversenye lett, napjainkra pedig a világ egyik leghíresebb derbijévé nőtte ki magát.

 

2006.04.07.
Forrás: Deluxe Magazin
Frissítve: 2023.06.26.
Fotók: Canva

Élménybeszámoló 2006

Finom Spagetti Western!

 

Az idei évben november 9-12 között rendezték meg Európa egyik legrangosabb lovas rendezvényét, a Fieracavalli 2006-ot az olaszországi Veronában. Személy szerint a harmadik alkalommal indultam neki a majd 1000 km-es útnak, ám maga a rendezvény 108. alkalommal került már lebonyolításra.

A rendezvény egészéről nem tudok számot adni, hiszen engem kifejezetten a western show érdekelt, a rendelkezésemre álló két napot mindvégig az ennek helyet adó csarnokban töltöttem. De még csak arra sem merek vállalkozni, hogy a rendezvénynek ezt a szegmensét részletesen ismertessem, hiszen ennek programja is olyan gazdag volt, annyi tanulsággal szolgált, oly sok új ismeretet adott, hogy inkább csak szemezgetek élményeimből:

Az olaszok nagy kedvence a barrel racing szám. Több száz (nem tévedés: több 100) versenyző indult a különféle kategóriákban, egyedül az OPEN osztályban is majdnem 70-en álltak rajthoz. Itt minden ló klasszis adottságokkal rendelkezett, és a lovasok sem piskóták. A versenyt megnyerő Matteo és lova olyan versenyzést mutattak be, amit legfeljebb tanítani lehet, de leutánozni nem nagyon. Olyan sebességgel és ívben kerülték mindhárom hordót, hogy az embernek az volt az érzése, ha akarja a lovas akár megcsókolhatja a földet a nyeregből. Nem is hinné az ember, hogy ló és lovas ilyen teljesítményre képes lehet. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy esetükben nyoma sem volt a gyorsasági lovakra egyébként nagyon is jellemző idegbajos viselkedésnek, fejrángatásnak, rajt előtti táncolásnak, birkózásnak. Egyszerűen besétáltak nagy nyugodtan és úgy elverték a mezőnyt, hogy csak úgy porzott.

A versenysport veszélyes üzem, ezt mindenki tudja. A lovassportok meg különösen azok. Sajnos ez itt is beigazolódott. Barrel racingben, egy ártatlannak tetsző fordulónál az egyik ló jobb első lába verseny közben eltörött. A nézőtér fele sírt, a másik fele pedig magába roskadtan ült, amíg szerencsétlen jószágot kisegítették a pályáról. A nyílt törés vége nyilvánvalóan a ló elaltatása lett, noha ezt szerencsére már nem kellett a nézőknek végignézniük.

Számomra is és a nézők sokasága számára is a team penning (marhaterelő csapatverseny) jelentette a legnagyobb élményt. Gyakorlatilag lezárták a csarnokot és a lelátókat ezeknek az idejére, mert a tribünök leszakadtak volna a nézőktől, ha minden kíváncsit felengednek. Több kategóriában bonyolították a versenyeket, de a legnagyobb élményt a futurity adta. Ide a legjobb 10 olasz csapat kvalifikálta magát (csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy 400 Eur/fő volt a nevezés díja!), s mivel ebben a számban az olaszok a királyok, bízvást kijelenthetjük, hogy Európa, sőt talán az egész világ krémjét láthattuk versenyezni. Méghozzá hogyan?! Minden csapat egyen ingben (kalapban, chapsben, ínvédőben), fantasztikus hangulatú, pazar megnyitóval kezdve, s valami extravagáns, világklasszis szintű versengéssel tetőzve. Közép-Európa Kupa győztesként és Magyar Bajnokként csak álltam hökkenten és csodáltam ezeket a versenyzőket és lovaikat. Fényévekkel járnak előttünk. Mi idehaza még csak elképzelni sem tudjuk azt a sebességet, taktikai fegyelmet, csapatjátékot, cow sense-t, aminek itt szemtanúja voltam. 40 másodperc már szinte nevetséges időnek számított, az átlag 30-40 másodperc között teljesített, míg a legjobbak 24-28 másodperc alatt választották ki és terelték a kis karámba a kijelölt 3 borjút a 30-ból. A nézőtér sikoltozva, dobogva, tapsolva, fütyülve tombolta végig a versenyt, olyan hangulatot teremtve, amire örökre emlékezni fogok.

A két másik marhás szám, a cutting Top Ten és a working cowhorse is a team penninghez hasonló színvonalon zajlott. Ilyen lovakat, ilyen lovasokat, ilyen csodálatos küzdelmet magyar pályákon még sokáig nem fogunk látni. De ez nem is csoda. Egy-egy komoly, Fieracavalli vagy Americana szintű versenyen több száz nagyjából egyforma méretű, korú és fajtájú borjút kell biztosítani, nem beszélve az egyéb feltételekről. A felkészítő edzésekhez szükséges háttérről (állatokról, pályákról, trénerekről, kurzusokról, stb.) meg már szót se ejtsünk. A magyar gazdasági viszonyok között nehéz elképzelni akkora anyagai potenciát, olyan összetartást, amelyek megteremtenék a marhás versenyek megrendezésének lehetőségét és folyamatosan üzemeltetnék a versenysport bázisát. Idehaza egyelőre csak a Silverado Ranchen áll rendelkezésre a borjas számok gyakorlásához szükséges infrastruktúra, de a lovak és lovasok képzése ott is csak mostanában indult el, s egy magas szintű verseny megrendezése jócskán meghaladná ennek a ranchnek az erejét is. Sok víz lefolyik még addig a Pó és a Duna folyókon, amíg Veronában, Brescia-ban, Reggio Emiliában vagy akár idehaza magyar lovasok nyerési esélyekkel állhatnak rajthoz olasz versenyzőkkel szemben marhás számokban.

Mindent összevetve az idei Fieracavalli újra csak hatalmas élményt jelentett, s ellátott elemezni való tanulságokkal, kipróbálható ötletekkel, megszívlelendő tapasztalatokkal. Minden magyar lovasnak szívből ajánlom, hogy a 2007. évben a 109. Fieracavallira feltétlenül látogasson ki! Nem fogja megbánni.

 

Sheriff
Frissítve: 2023.09.26.
Fotók: Canav

Pusztai népek ünnepe

Pusztai népek ünnepe

 

Június hónap az észak-alföldi régiónak jutott turisztika támogatási szempontból, s ha már ide került, mi is lehetne kiemelt rendezvénye, mint a hortobágyi lovasnapok és a köréje szervezett programsorozat – hangzott el a háromnapos esemény hétfői sajtótájékoztatóján.

Szombaton a X. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozóval veszi kezdetét a rendezvénysorozat a Pusztai Állatparkban. Amint arról az eseményt szervező Hortobágyi Kht. igazgatója, Gencsi Zoltán beszámolt, a jubileumra a megszokott versenyszámok – öltözet bemutatás, vízhúzás, állathajtás, fülszámolvasás, botütés, pányvadobás, – mellett meglepetésekkel is készülnek. Még ezen a napon délután rendezik meg az I. Országos Pásztortáncversenyt, melyen hét csoport vetélkedik a Hajdú Táncegyüttes közreműködésével. Este a napot pusztabál zárja a nagy csárdában. A következő két napon a lovasoké lesz a főszerep. A csikósok több fordulóban mérik össze tudásukat: megmutatják, hogyan áll kezükben az ostor, képesek-e meghajtani a ménest és a lovukat a nyeregből lefektetni, hétfőn pedig lófuttatással döntik el, ki lesz idén a „Pünkösdi Király”, aki ingyen ihat a csárdában.

A lovas számokat Zilahy István, a Kht. ménesgazdája ismertette. Eszerint ezúttal vasárnap és hétfőn is hasonló programmal várják a nézőket. Felvonulnak, és versenyeznek a magyar népies fogatok, míg a díjugrató derby-n a legjobb hazai lovasok a szokásosnál nehezebb és hosszabb pályán versenyeznek. A világ legjobbjai közé tartozó fogathajtóink közül ezúttal a négyesek tartanak kombinált akadályhajtó versenyt. Három magyar világbajnok, Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Juhász László mellett még két svájci fogathajtó – egyikőjük szintén világbajnok – mutatja meg tudását. A már jól ismert pusztaötösök bemutatója mellett újabb látványosságok színesítik a programot: Kassai Lajos lovas íjász, a szlovákiai Tapolcsányból érkezett lipicai ménes, és rendkívül izgalmasnak ígérkezik az ukrajnai kozák lovasok bemutatkozása.

A Magyar Turizmus Zrt. júniusban az Észak-Alföld gasztronómiai értékeire szeretné felhívni a figyelmet, amire jobb alkalmat nem is lehetne teremteni a lovasnapoknál. A „Nagy Ízutazás 2006” kampányév keretében a Zrt. támogatásával rendezik meg a pásztorétkek főzőversenyét – ahogy arról Marsi Gabriella, az észak-alföldi igazgatóság munkatársa beszámolt. Hozzátette, munkatársaik felhasználva a várhatóan nagy látogatottságot (20-25 ezer emberre számítanak) a régió egyéb turisztikai látványosságaira is igyekeznek majd ráirányítani az érdeklődők figyelmét.

2006.05.30. DEOL
Forrás: Debrecen Online


Lovasnapok

 

Pünkösd hétvégéjén ismét megrendezik a Pásztorok ünnepét a Hortobágyon. A rendezvényen lovas fesztivál, pásztortánc- és főzőverseny várja majd az érdeklődőket.

Június 2-a és 5-e között Országos Gulyásverseny, pásztortalálkozó, pásztortáncverseny és lovas fesztivál várja majd az érdeklődőket a hortobágy-mátai lovas pályán, a vásártéren, valamint a pusztai állatparkban.

Az idei öt napos találkozón 20-25 ezer vendégre számítanak a szervezők. 2-án és 3-án, azaz pénteken és szombaton országos A kategóriás díjugrató verseny, 4-én és 5-én, azaz vasárnap és hétfőn a Pünkösdi lovas fesztivál várja majd az érdeklődőket a mátai lovas pályán.

De nem csak a lovaké és hajtóiké lesz a főszerep. Ismét megmérkőznek majd a marhapásztorok vízhúzásban, állathajtásban, botütésben, karikás használatban, de az öt napos rendezvénysorozaton olyan különlegességek is lesznek, mint az ukrán lovas kozákok bemutatója. A versenyek mellett bemutatókat tartanak a világ legjobb fogathajtói, lesz országos csikósbajnokság és lovas-íjász bemutató is. Emellett itt rendezik meg az első pásztortánc versenyt is. A rendezvények között szerepel pásztorétek-főző verseny is, így a finom ízek kedvelői szintén találhatnak majd kedvükre valót.

2006.05.29.
Forrás: Debreceni Televízió
Frissítve: 2023.09.25.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés