Somogysárdi ménessirató

A lovakat elvitték, a bázis lepusztult. Bezárják Somogysárd kétszázötven éves lovastelepét. A Kaposvárhoz közeli faluban a gazdaságot 1993 óta kezelő, működtető Országos Rendőr-főkapitányságot hibáztatják a lótenyésztés tönkretétele, a ménes szétverése, a munkahelyek megszüntetése miatt.

Országos Rendőr-főkapitányság, Lovasbázis, Somogysárd – nem sokáig látható már ez a felirat a Kaposvárhoz közeli település központjában lévő gazdaság bejáratánál. A lovasbázisról ugyanis éppen a napokban vonul ki az ORFK: a lovakat már eladták, elvitték, a dolgozókat elbocsátották, a megmaradt holmik leltárba vétele, kiselejtezése, elszállítása van csak hátra.

Amikor a felszámolás lezárul, véget ér a somogysárdi lótenyésztés 250 éves korszaka is.

Elkeseredetten nézi Csikós Nagy Márton, a település polgármestere, ahogy a szeméttel megrakott teherautók a telep kijáratánál fordulnak, de igazán csak akkor komorul el, amikor bent a birtokon megpillantja a somogysárdi lótenyésztést két és fél évszázaddal ezelőtt meghonosító Sommsich család egykori kastélyát. A valamikor fényűző épület omladozik, teteje roskadozik, bent pedig mindenütt az elmúlt évek hozzá nem értő átalakításainak, gondozatlanságának a nyomai. A parkban térdig ér a gaz, a raktárépület függőlegesen megrepedt, a karámok gerendáit nejlonszalagok tartják egyben, a versenypályán sitt borítja a vizesárkot, az egykori ügetőnek pedig már nyoma sincs. Az istállókban elfogadhatóak az állapotok, mégis ez a telep legszomorúbb látványa. Nassoló, Martalóc, Nyalánk, Hatalom, Pomádé – még ott sorakoznak a névtáblák, de már minden boksz üres, csak az alom maradt a lovak után.

– Csak a lószart hagyják itt a rendőr urak! – mérgelődik a polgármester. – Egy évszázada még a lótenyésztés fellegvára volt Somogysárd, de még másfél évtizede is kétszázötven-háromszáz remek állatot tartott a telepen az állami gazdaság. Mára viszont egyetlen ló sem maradt, csak a lelakott, elhanyagolt telep. Ennyit érdemel az a falu, amelynek múltja a lótenyésztéshez kapcsolódik, s még a címerében is ott van két ágaskodó paripa?!

A polgármester elmondja, hogy szerinte mi vezetett a gazdaság pusztulásához. A telep, vagy ahogyan a helybeliek nevezik, a ménes, a rendszerváltás idején még jól működött, rangos versenyeknek adott otthont, pompás ügetőlovak sorakoztak az istállókban. Aztán 1993-ban a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonában lévő, hatvanhektáros telep kezelése az ORFK-hoz került. A rendőrség nyomban nekilátott a saját lovak kitenyésztésének, képzésének és a járőrök tanításának. A polgármester szerint ekkor kezdődött a gazdaság hanyatlása: a kiváló fajtákat, mivel azok rendőrségi feladatokra nem voltak alkalmasak, elsorvasztották, helyettük olyan “degenerált állatokat tenyésztettek ki, amelyeknek egyetlen kétes erényük, hogy nekimennek az embernek is”.

Nemcsak a ménest tették tönkre a polgármester szerint, hanem az egész gazdaságot is. Egyszer például állítólag azért rothadt meg a termény a földön, mert Pestről nem érkezett idejében parancs a betakarításra. Csikós Nagy Márton szerint a korábban jól jövedelmező telep a hozzá nem értés miatt veszteséggyárrá alakult a rendőrség kezében. A hosszú agónia a múlt év végéig tartott, akkor jelentették be, hogy 2007-ben bezárják a telepet.

– Azóta több mint kétszáz lónak veszett nyoma, augusztus végéig hetven dolgozót – főként helybelit – tettek az utcára, így a majd másfél ezer lakosú faluban negyven százalékosra nőtt a munkanélküliség – állítja a polgármester, s némi gúnnyal a hangjában így folytatja: – Legalább az itt tenyésztett lovak kupáit, érmeit, és a telepről valamint a versenyekről készített festményeket, fényképeket megtarthattuk.

Csikós Nagy Márton nem fukarkodik a kemény szavakkal, bírálatokkal, rajta kívül azonban nehéz olyan embert találni a faluban, aki állást foglalna a telep bezárása kapcsán. Az utcán megszólítottak nem leplezik a történtek miatti dühüket, ám még névtelenül sem akarnak nyilatkozni. A lovászok törzshelyéül szolgáló presszóban is megfagy a levegő, amikor betérünk, s kérdezősködni kezdünk. Egy fiatalember annyit mond csak: Kaposvárra vezényelték át, lovas járőr lesz, így nem szeretne nyilatkozni. Társai sem beszélnek, bár ők már csak a végkielégítésben reménykedhetnek. A presszó előtt végül találkozunk egy férfival, aki – ha a nevét nem is árulja el, de – legalább elmondja véleményét:

– Barbarizmus! Hat emberöltő alatt páratlan telepet hoztak itt létre, remek lovakat tenyésztettek ki, majd mindezt a rendőrség tizenkét év alatt lerombolta.

A polgármester nemcsak a bázis bezárása, a lovas hagyományok megszakítása, hanem az ORFK eljárása miatt is háborog. Kiderült ugyanis, hogy a rendőrség jogszerűtlenül mondott fel több dolgozónak: az elbocsátásról szóló értesítés kézhezvételétől számítva nem telt el az előírt harminc nap az intézkedésig. Erről egyébként Lamperth Mónika volt belügy-, jelenleg szociális és munkaügyi miniszter, kaposvári országgyűlési képviselő tájékoztatta a dolgozókat, akik most azt fontolgatják, perbe fogják az ORFK-t. Ugyanis legalább egy hónapnyi bérrel több végkielégítés járna nekik. Lamperth Mónika nem csak az elbocsátások ügyében állt a somogysárdiak mellé. Miként a polgármester, ő is kétségesnek tartja, megtett-e mindent a rendőrség azért, hogy megoldást találjon a telep további működtetésére.

Amikor ugyanis kiderült, hogy a bázist be fogja zárni, a rendőrség és a település azonnal mentőakciót indított. Felkeresték a Kaposvári Egyetemet azzal, hogy vegye át a telepet a rendőrségtől. Az egyetem – amelynek van lovasakadémiája, így tapasztalata a lótartásban – támogatta az ötletet. Nem sokkal ezután az egyetem és az ORFK között biztató tárgyalások kezdődtek, a helybeliek pedig reménykedni kezdtek. Az álmok azonban hamar szertefoszlottak: a tárgyalások hirtelen megszakadtak, a rendőrség úgy határozott, hogy felszámolja a telepet, a kiürített ingatlant pedig az év végéig átadja a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak.

Az ORFK döntéséről Lamperth Mónika levélben kért magyarázatot az igazságügyi és rendészeti tárca vezetőjétől, ám mindeddig – tudtuk meg a miniszter asszonytól – nem kapott választ minden kérdésére. Lamperth Mónika azt mondja: amint ez megtörténik, nyilvánosságra hozza a tárca álláspontját, s minden tőle telhetőt megtesz, hogy a gazdaság valamiképp újra működjön.

– Fájdalmas döntés volt a telep bezárása, de egyszerűen nem tehettünk mást – mondja Sipos Gyula dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány gazdasági helyettese. – A telep egyre rosszabb állapotba került, felújítására nem volt pénz, s kétségtelen, a rendőrség sem volt ideális gazda. A bezárás mellett szólt az is, hogy a fenntartás évente 180-200 millió forintjába került a rendőrségnek, így közvetve az állampolgároknak. Ezért az összegért ráadásul évente csak öt-hat kiképzett ló került ki a telepről. Vagyis egy-egy somogysárdi ló körülbelül 30-36 millió forintjába került a rendőrségnek, miközben egy-egy ilyen állat piaci értéke legfeljebb félmillió forint. Ezt a pazarlást pedig nem engedheti meg magának a rendőrség.

Sipos Gyula kitér arra is: amikor megszületett a döntés, hogy lemondanak a telepről, minden követ megmozgattak, hogy tovább működhessen a gazdaság. Ezért ültek tárgyalóasztalhoz az egyetem vezetésével. A tárgyalás kudarcáról viszont – jelenti ki a dandártábornok – nem a rendőrség tehet. Szerinte ugyanis a Kaposvári Egyetem szabott olyan feltételeket, amelyeket nem fogadhattak el. Sipos Gyula példaként azt említi: az ORFK vállalta, hogy ha lovakra, képzésre van szüksége, akkor fizet ezért az egyetemnek, ám az intézmény – függetlenül az ellenszolgáltatások számától – öt évre előre rögzíteni akarta a rendőrségtől várt hozzájárulást. A főkapitány-helyettes megjegyzi azt is: a rendőrséget okolók közül kevesen tudják a faluban, hogy ha az egyetem átvette volna is a bázist, legfeljebb tíz-tizenkét embernek adott volna munkát.

Az ügyben szerettük volna megismerni az egyetem álláspontját, ám az intézmény rektorát többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk, helyettese pedig elfoglaltságaira hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Repa Imre rektorhelyettes korábban azt nyilatkozta lapunknak: évi 20 milliós rendőrségi támogatásért is vállalták volna a telep működtetését, de az ORFK visszalépett a tárgyalásoktól.

Sipos Gyula dandártábornok szerint a ménesnek nem veszett nyoma. Mint mondja, a telepen 180 lovat tartottak, közülük húszat átadtak a polgárőrségnek, negyvenet bértartásba helyeztek, néhány, már kiképzett állatot a Rebiszhez szállítottak, a többit pedig – átlagosan százezer forintért – nyilvános árverésen értékesítettek.

Somogysárdon ma még gyászos hangulat uralkodik a telep bezárása miatt, a polgármester azonban amellett, hogy kritizálja a rendőrséget, már terveket sző arról, miként menthetnék meg a gazdaságot. Mint mondja, abban bíznak, hogy miután a telep a kincstárhoz kerül, az önkormányzat megszerezheti. A falunak ugyan nincs pénze a gazdaság működtetésére, viszont továbbadhatnák az egyetemnek, vagy netán befektetőnek, például a többször is érdeklődő olasz lószövetségnek. Csikós Nagy Márton dühös és bizakodó egyszerre:

– Tönkretették a somogysárdi lótenyésztést, de addig nem nyugszunk, amíg újra be nem népesítjük az istállókat.

2007.09.19. Boda András
Forrás: Népszabadság
Frissítve: 2023.07.12.
Fotók: Canva