Kezdőlap Blog Oldal 613

Megvédte címét az Európa-bajnok magyar lasszós

Megvédte címét az Európa-bajnok magyar lasszós

 

Polányi Máté, a Csámpai Lovassport Egyesület versenyzője két számban, illetve összesítésben is Európa-bajnok lett a múlt hétvégén, a svájci Matzendorfban rendezett Ranch Roping Bajnokságon. Tanítványa, ifj. Ledneczki László egyedüli gyermekként indult a versenyen és a felnőttek között a harmadik helyezést érte el a “zöldfülűek” kategóriájában.

Az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő lasszóbajnokságon hat kategóriában indulhattak a versenyzők. A kezdők, haladók és a profik mellett külön kategória volt a hölgyek és a páros versenyzők számára, a “horseback” kategóriában pedig lóhátról kellett teljesíteni a feladatokat. A műborjút különböző szögekből, távolságokból, és idő alatt kellett bevenniük az indulóknak.

Polányi Máté idén nem csak a profik (vaquero) kategóriájában, hanem a lóról teljesített munkalasszózás kategóriájában is megszerezte a bajnoki címet, sőt a kategóriák legjobbjainak összesítésében is Máté hozta el az aranyat.

Máté első igazán nagy sikerét a tavalyi németországi bajnokságon érte el, ahol első lett a profik kategóriájában.

 


 

Polányi Máté sikerének története

 

Máté eleinte csupán egy dobásnemet ismert, azt, hogy egyáltalán több is létezik, a világhálón böngészve tudta meg. Ugyancsak innen leste el a fogásokat, amelyeket aztán rendíthetetlen kitartással gyakorolt és gyakorolt. A sikerhez – szerinte nem is kell más – csupán a rengeteg gyakorlás.

Versenyről szóló beszámolójából azonban kiderült, hogy némi ravaszság sem árt, Máté ugyanis a verseny előtt néhány trükklasszó mutatvánnyal igyekezett „megtéveszteni” riválisait, akik ezt látván joggal hihették, hogy bonyolult dobásokat kell bevállalniuk, ha fel akarják venni a kesztyűt. Máté azonban okos taktikával, a bonyolultabb és biztosabb dobásfajtákat kombinálva állította össze programját, ami be is vált. Máté kedvence most az ocean wave, ami nagyjából annyit tesz, hogy először a test körül körbe kell forgatni a lasszót, majd előre eldobni a műborjúra. Ezt a dobásnemet tudomása szerint Európában rajta kívül senki nem műveli.

 

Forrás: http://paksihirnok.hu
Frissítve: 2023.06.16.
Fotók: Canva

Lázár Vilmos: Az új Nemzeti Lovasprogram alapjai

Lázár Vilmos: Az új Nemzeti Lovasprogram alapjai

 

Lázár Vilmos
a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, hétszeres fogathajtó világbajnok, egyetemi lovastanár

Mindenkinek szüksége van megerősítésre. Tudnia kell, hogy amit csinál, amit tesz, az sokaknak fontos, az Ő érdekükben és megelégedésükre történik. Nekünk, a Parlament Felső Házában rendezett konferencia, a felfokozott érdeklődés, a közel 600 lovasbarátunk részvétele megerősítést és biztatást jelent. Szeretném megköszönni, hogy hívó szavunkra ilyen sokan eljöttek és elnézést kérek azoktól a barátainktól, akik szívesen jöttek volna, ám a hely szűke miatt nem juthattak be az Ország Házába. Minden lehetséges módon azon leszünk, hogy a programunkat széles körben megismertessük és partnereinket megnyerjük a megvalósításhoz.

Köszöntöm a lovas társadalmunk jeles képviselőit, Gróf Széchenyi István Emlékérmeseinket, világbajnokainkat, kiváló lovasainkat, a tenyésztőket, futtatókat, lovas tanárokat, edzőket, fiatal utánpótlás-lovasokat, hajtókat – az ágazat szerteágazó helyeiről érkezett barátainkat. Külön szeretnék köszönetet mondok Lezsák Sándor úrnak, nemcsak azért, mert e lélekemelő helyen lehetünk együtt és beszélhetünk – a nagybetűs – LÓRÓL, hanem azért is, mert a Nemzeti Lovaságazati Stratégia alapjait elkészítő munkacsoport társadalmi elnökeként, önzetlen mentoraként kezdeményezte, segítette és támogatta a munkánkat. Az azóta kormányzati erővé lett Fidesz-KDNP pártszövetségtől kapott felhatalmazás alapján munkára hívott minket. Az Ő tapasztalatával, politikai tudásával, kapcsolatrendszerével megerősödve dolgoztunk és tisztelettel kérem, hogy – szűkre szabott ideje ellenére – dolgozzunk együtt a jövőben is. Megköszönöm Dallos Gyula barátomnak, hogy társelnökként további rangot adott a csapatnak. És természetesen szeretném megköszönni a munkacsoport minden tagjának az áldozatos munkát, a feladatvállalást.

Sok száz oldal szakmai anyag készült el, melyet Báthory Balázs közgazdász barátom segítségével szerkesztettünk egy modern átlátható struktúrába.

A tanulmányban szerepel többek között:

  • Ágazat stratégiai lehetőségei
  • Ágazat összefüggései
  • Ágazat stratégiai célrendszere
  • Várható eredmények
  • Célok, feladatok, eredmények részletezése
  • Azonnali és középtávú feladatok meghatározása
  • Nemzeti Lovas, Lóverseny és Öttusa-központ létrehozása
  • Ágazati struktúra

Új Nemzeti Lovas Programunk fő jellemzője a komplexitás

A teljes (!) lovaságazatot és a kapcsolati rendszerét felöleli. Ezek:

  • agrárgazdaság és a lovaságazat kapcsolata (munkahelyteremtés, termőföld-, rét- és legelőhasznosítás, vidékfejlesztés, környezetkímélő gazdálkodás)
  • lótenyésztés szakmai és szervezetei háttere,
  • lovas- és lósport; külön kiemelve a profi-, a gyermek-, ifjúsági- és a tömeg (hobby) lovassportot
  • lovasturizmus, lovasterápia, lovasiparágak,
  • tudomány, oktatás (különös tekintettel a tantervbe iktatott és támogatott iskolai lovasoktatásra),
  • jogalkotás, (Megítélésünk szerint az Állattenyésztési-, az Erdő- és Természetvédelmi-, az Oktatási-, a Szerencsejáték Törvény és – köznyelven szólva – lovarda-rendelet felülvizsgálatra, módosításra érett.)
  • az irányítás szervezetének egységesítése, korszerűsítése (ma legalább húsz (!) lóval foglalkozó – vagy vele kapcsolatban álló – szervezet tevékenykedik),
  • nemzetközi és uniós források rendelkezésre bocsátása és nyomában a teljes lovas ágazatnak, a versenysportnak otthont adó Új Nemzeti Lovasközpont kialakítása; a tervek elkészültek,
  • hagyományőrzés

Programunkban rendszerben, összefüggésekben, kölcsönhatásokban gondolkodunk. A lovas ágazat részeit egyszerre és egy időben kell fejlesztenünk, hogy beindulhasson a pozitív spirál. Új Nemzeti Lovas Program alapjai című munkánk konkrét lépéseket tartalmaz, melyek mentén haladva eljuthatunk lovaséletünk felemelkedéséhez.

Miért pont a ló?

Hazánk felemelkedéséhez szükség van kiugrási pontokra, olyan sikerágazatokra, amelyek – amellett, hogy gazdasági hasznot hoznak – segítenek társadalmunk önbecsülésének, nemzeti öntudatának erősítéséhez. A lovaságazatra, a lovassportra, az önbecsülésünket erősítő LOVAKRA tehát szüksége van az Országunknak – mert a LÓ:
– egy csodálatos élményvilágot varázsol vissza,
– önbizalmunkat növeli,
– országimázst épít,
– felfrissít, testi, lelki egészséget hoz,
– közösséget formál,
– kenyeret ad,
– hasznot hoz.

Van egy ország, Magyarország, ahol helye van a lónak.

Van mire építkeznünk – a hagyományaink köteleznek

Egyetlen országnak sincs olyan színes, dicsőséges lovaskultúrája, mint a magyarnak. Gondoljunk a hátrafelé nyilazó honfoglaló őseinkre, vagy a daliás magyar huszárra, aki egykor fogalom volt Európában. Említhetjük a könnyű magyar kocsit, amely a közlekedést forradalmasította, és a világon mindenütt nevében őrzi Kocs, a Komárom-Esztergom megyei település nevét, ahonnan származik. Irányként hasznosítjuk Gróf Széchenyi István örökérvényű zseniális tanításait és a kimagasló lovas méltóságaink, például: Csekonics József, Leveldi Kozma Ferenc, Pettkó-Szandtner Tibor, Gróf Széchenyi Dénes munkásságát. És ne feledkezzünk meg a nyolc védett történelmi lófajtánkról. Vagy Kincsemről, Juszufról, Kisbérről, Imperiálról, ló-csodáinkról, melyek megannyi dicsőséget szereztek a világban. Munkánkban segítségünkre lesznek – a ma sajnos gondokkal küszködő – világhírű méneseink: Mezőhegyessel, Bábolnával, Kisbérrel, Hortobággyal, Szilvásváraddal és műemlék együtteseivel.

A tanulságok okán sem feledhetjük az Örkénytábori Lovagló és Hajtótanár-képző Intézet világszerte elismert zsenijeit: id. Bodó Imre, Endrődy Ágoston, Hanzslinszky-Krull Géza, Kókay Pál, Dr. Kósa Reznek Jenő, Magyar Imre, Máchánszky Gyula, Monspart Gábor, Némethy Bertalan, Platthy József, Szemere Csaba, Tóth Béla – és messze nincs vége a sornak, akik nem csak lovagolni tanították meg a világot, hanem megtanították őket a lovaglás művészetére is. Van egy táj, egy környezet, a Kárpát-medence, amely a világon egyedülálló módon alkalmas a lótenyésztésre, a lovas- és a lósportra. Nem utolsó sorban van egy nemzet, amely génjeiben hordozza a lószeretetet, a lóértést és a rátermettséget. Hiszem, mindezekre lehet egy sikerágazatot alapozni.

Sok esetben a múltunkból fakadó előnyt, a hungarikumainkat, a védett lófajtáinkat, a méneseinket arra használjuk, hogy sajnáltassuk magunkat. Nem vesszük észre, hogy 2010-et írunk. Azt várjuk, hogy a világ forduljon felénk, ahelyett, hogy mi fordulnánk a világ felé. Nem a múlton kell rágódnunk – csak a tanulságok okán érdemes visszatekinteni. A múlt alapjain kell megújulnunk, bátran kell változtatnunk.

A mai modern világ piaci igényei szerint kell átalakítanunk és modernizálnunk lovassportunkat, lóversenyzésünket, lótenyésztésünket, oktatási és képzési rendszerünket, intézményeinket, a törvényi és az anyagi hátteret – minden szegmensét a lovas ágazatunknak.

És mindezekkel együtt a szemléletünkön kell változtatnunk!

Van hova fejlődnünk

Magyarországon 1000 lakosra 6, az Európa Unió átlaga szerint 12, Hollandiában 27 ló jut 1000 lakosra. Ha azzal számolunk – amivel tőlünk nyugatra –, hogy három ló egy munkahely, akkor csupán az európai uniós átlag elérésével 20 000 új munkahelyet hozhatnánk létre. Írországban a lótenyésztés és a lóversenyzés a tíz legjelentősebb gazdasági ágazat között szerepel. Magyarországon az elmúlt években sikerült úgy tönkretenni a lóversenyzést, hogy miközben a futtatók jelentős része veszteséget termel, a költségvetésnek is közel 1 milliárd mínuszt jelent évente. Tehát van előttünk jó példa bőven.

És még nem beszéltünk a társadalmi hatásokról, arról, hogy miként járulhatunk hozzá egy testileg, lelkileg egészséges társadalom fejlődéséhez, a fiatalok neveléséhez – a LÓ segítségével. Első és legfontosabb feladatunk a lóval való foglalkozás tekintélyének helyreállítása, emelése. Ezt nem lehet azzal elérni, hogy azt hajtogatjuk: bezzeg a mi időnkben. Az előremutató példák sorával, kultúrált magatartásunkkal, a mai kor PR- és marketing eszközeivel kell divatossá, „trendivé” tenni a lovaságazatot, a lovassportot. Világszínvonalú „prémium” eseményeket kell rendeznünk. Sztárokat, példaképeket kell felépítenünk, ha kell „hollywoodi” Kincsem filmet kell csinálnunk Oszkár-díjas sztárszínészekkel. Világeseményeket kell Magyarországra hozni. Sorolhatnám hosszasan, mivel lehet Magyarországon is elérni, hogy a ló megtalálja a célközönségét és a lovasvilág figyelmét Magyarországra irányítsuk.

Alapkérdés a tömegbázis bővítése. Ezt a lovassport megszerettetésével, a fiatalok széleskörű bevonásával lehet legjobban és leghatékonyabban elérni. Legtöbb gyerek életében van egy fogékony időszak, ha akkor találkozik a lóval, akkor az egész életére befolyással lesz. Mi is így jártunk öcsémmel, aki azóta hatszoros világbajnok, vezeti a 2010. évi világranglistát és példaképpé lett. Fokozatosan be kell vezetnünk az iskolákban a tantervbe iktatott és anyagiakkal is támogatott lovasoktatást. Ausztriában úgy csinálták, hogy minden gyereket megtanítottak síelni és sí-nemzetté váltak.

Kicsit leegyszerűsítve nekünk is minden gyereket meg kell tanítanunk lovagolni a lovasnemzetté váláshoz. Rendet, átláthatóságot kell teremtenünk a ma legalább 12 címen folyó lovasoktatásban. Célunk az egységes tananyagra és vizsgarendszerre alapozott, szakmailag ellenőrzött, akkreditált oktatási rendszer szervezése. Ezzel együtt kell fejlesztenünk a lótenyésztést, a létesítményeinket. A lóversenyzés termőre fordításával pedig meg kell oldanunk az ágazat hosszú távon biztos finanszírozását. Sorolhatnám a további szükséges lépéseket, de meghagyom a lehetőséget a szakértőknek. Terveink között szerepel, hogy akár már a 2018-as lovas világjátékokat Magyarországra hozzuk és ezzel újra erősítsük a világban azt, hogy a márkánk a „Lovas Nemzet”.

Adni szeretnénk

Le szeretném szögezni, hogy a lovas szakma sokkal inkább adni szeretne, mint kérni. Csak lehetőséget kérünk ahhoz, hogy segítséget adhassunk Magyarország gazdasági és társadalmi felemelkedéséhez. Számomra az lenne az egyik legnagyobb eredmény, ha néhány év múlva annak hallatán, hogy Lovas Nemzet a magyar, minden honfitársunknak hasonlóan megdobbanna a szíve, mint nekünk itt most a Parlamentben. Hosszú az út és sok a feladat! Homérosz az Iliászban azt írja: „Itt is győz, ki lovát ésszel hajtja”. Mi mindannyian erre készülünk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű a menetelés. De van miből erőt merítenünk.

Erőt gyűjthetünk a munkánkhoz: 
– azoktól a lovas emberektől, barátainktól, akik a magyar lovaséletet sikerre vitték,
– Platthy Józseftől, egyetlen olimpiai érmes lovasunktól (Berlin 1936),
– a világbajnokainktól,
– kiváló lovaink tenyésztőitől,
– a fegyelmet, rendet követelő ménesbeli emberektől,
– azoktól, akik ma is korán kelnek és későn fekszenek, hogy lovaikért, a lovassportért dolgozhassanak,
– akik sokszor ingyen, vagy vékony pénzért tanítják gyermekeinket a csodálatos sportunkra, általános műveltségre, a szülő, az edző, a tanító tiszteletére és a tisztességre.
– erőt merítünk a szépséget, a nemességet, a szelídséget, ugyanakkor a nyers erőt,
energiát, empátiát sugárzó, szolgálatunkba szegődött, elénk tükröt tartó,
– a szabadságot jelképező, eddig minden támadást túlélt lovainkból merítünk erőt!

LOVASTÁRSADALMUNK, MI MINDANNYIAN ÖSSZEFOGVA KÉPESEK VAGYUNK, KÉSZEN ÁLLUNK AZ ÚJ NEMZETI LOVASPROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA.

 

Frissítve: 2023.07.15.
Fotók: Canva

Overdose jelezte, hogy nem kíván futni

Overdose jelezte, hogy nem kíván futni

Ha nem Overdose-ról lett volna szó, elindították volna nélküle a futamot

Overdose a vasárnapi baden-baden-i verseny startjánál ledobta magáról a lovasát, s csak több ember segítségével tudták a rajtgépbe tolni.

Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa szerint nagyot hibázott a verseny szervezője azzal, hogy hagyta elindulni Dózit a vasárnapi futamon, annak ellenére, hogy a ló a rajt előtt a viselkedésével jelezte, nem kíván versenyt futni. Dózi 14 siker után veszítette el veretlenségét a németországi viadalon.

A versenyintézőség

“Ha nem Overdose-ról, hanem más lóról lett volna szó, akkor ilyen helyzetben elindították volna nélküle a futamot, sajnos ez nem történt meg” – fogalmazott Mikóczy, aki hozzátette, ebben a helyzetben, amikor a lovak kimennek a versenypályára, már csak a versenyintézőség, konkrétan a starter felelőssége és kötelessége dönteni arról, hogy egy lovat elindítanak-e versenyen.

A tulajdonos

“Overdose a viselkedésével jelezte, hogy nem kíván versenyt futni, mert nincs megfelelő állapotban. Talán előre megérezte, hogy ez nem az ő napja lesz” – folytatta Mikóczy, aki a saját felelősségét sem tagadta a történtekben: “Sajnos lehet, hogy a legnagyobb felelősség az enyém, mert két héttel a budapesti verseny után újra elindítottam egy másik futamon, pedig lehet, hogy még nem volt kellően felkészülve rá.”

A zsoké

Szóba került még, hogy a zsoké is hibázott, amikor Overdose fejéről idő előtt vette le a csuklyát, amely normális esetben a verseny rajtját jelenti a lónak.

“A csuklya vagy kapucni valóban hamarabb került le Overdose fejéről, mint kellett volna. A ló ezért nem tudta, mi történik körülötte, s a nem várt szituációtól valószínűleg elborult az agya” – nyilatkozta Mikóczy, aki ugyanakkor megvédte Overdose lovasát, mert a verseny utolsó 200 méterén már felállt, és nem hajtotta a lovat, s ezáltal megkímélte attól a kudarcélménytől, hogy egy nagy küzdelemben, ostorozás alatt maradjon alul a versenyben.

Körülbelül a jövő hét végén dől el, hogy indul-e az október 3-i pribrami versenyen. Ha a ló nem lesz megfelelő állapotban, akkor más futamon állítják rajthoz.

 

2010.09.01.
Forrás: http://sportgeza.hu
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Pixabay

Overdose vasárnap Pozsonyban fut

Overdose vasárnap Pozsonyban fut

 

Két hete úgy éreztem, hogy Overdose még nincs top formában, de azóta egyre jobban belelendült, a hétvégén már úgy futott, mint az ördög és majd szétrúgta az istállót. Tele van energiával, most úgy tűnik, hogy elérkezett az az időpont, amikor saját maga kéri, hogy versenyt futhasson – mondta Mikóczy Zoltán, és megnevezte a kiszemelt versenyt is, a július 18-i Szlovák Derby egyik ezer méteres betétfutamát Pozsonyban.

Múlt vasárnap 37 év után ismét kanca győzedelmeskedett a Magyar Derbyben, ráadásul egy hölgy a trénere…

Mikóczy Zoltán: Én pedig Shamal Sallynek köszönhetően – akinek részben tulajdonosa vagyok – ismét átélhettem, hogy milyen Derbyt nyerni.

Múlt vasárnap feltűnt a társaságodban Marian Surda, a pozsonyi pálya igazgatója. Csak nem azért jött, hogy a most hétvégi Szlovák Derby néhány nálunk is futott indulóját vegye szemügyre?

Mikóczy Zoltán: Nemcsak én, de a magyar lóversenyzés vezetői is nagyon jó kapcsolatban vagyunk Surdával. Ez a jövőbe vezető út, hogy a környéken a magyar, a szlovák és az osztrák pályák, ha nem is közös irányítás alatt, de működjenek együtt minél szorosabban, és egyeztessék a nagyversenyek időpontjait.

Nevezted Sallyt a Szlovák Derbybe? Két hét pihenő nem valami sok…

Mikóczy Zoltán: Nem, ő a nyolcszázezer cseh koronás, szintén 2400 méteres július 24-i Cseh Kancadíjban indul legközelebb. Az egy héttel később van.

Akkor egyelőre nem kerül sor a Shamal Sally – Tutanhamon visszavágóra, azonban biztosan lesz érdekeltséged aznap.

Mikóczy Zoltán: Hét lovam fog vasárnap Pozsonyban indulni. Ha minden jól alakul, és nem jön közbe semmi váratlan esemény, Overdose is starthoz áll.

Amikor bejelentetted, hogy Overdose nem indul a Kincsem Parkban a Magyar Derby napján, további néhány heti munkáról beszéltél. Két hétre rá tervezed indulását, tehát jó volt a prognózisod, de ezt a versenyt akkor még nem említetted, csak egy nápolyi futamot.

Mikóczy Zoltán: Mivel a ló nem tud beszélni, ezért a viselkedéséből következtetünk arra, hogyan érzi magát. Amikor ezt bejelentettem, úgy éreztem, hogy még nincs top formában, de a rá következő napokban egyre jobban belelendült, a hétvégén már úgy futott, mint az ördög és majd szétrúgta az istállót. Tele van energiával, most úgy tűnik, hogy elérkezett az az időpont, amikor saját maga kéri, hogy versenyt futhasson. Ezért nem várunk tovább. Nápoly mellett szólt a jóval magasabb pénzdíj, hiszen az egy 88 ezer eurós összdíjazású verseny, de egyértelműen ellene szólt a távolság. Nem mindegy a lónak sem, hogy 1600 vagy 200 kilométert utazik. Arról már nem is beszélve, hogy most nyáron az autópályák forgalma is kiszámíthatatlan, ha egyszer nekiindulnak a turisták. Ezért sem a pénzdíjat néztük, hanem, hogy melyik a számára megfelelőbb verseny, minden körülményt mérlegelve. És persze az is fontos szempont volt, hogy minél több rajongója jöhessen el személyesen, hiszen Pozsony nincs messze.

Tehát vasárnap, július 18-án…

Mikóczy Zoltán: …délután 5 órakor az ezer méteres Cena Mysa elnevezésű versenyben. De nehogy azt higgye bárki is, hogy ez sétagalopp lesz Overdose számára, mert a magyar, a cseh és az osztrák sprinterek élmezőnye is starthoz áll. Természetesen, mint minden versenyben, akár a futam indulása előtt is dönthet úgy a csapat, hogy a lovat nem engedi starthoz állni. Bízom benne, hogy erre nem kerül sor, teljesen egészséges, jó formában van, ő is igényli, hogy futhasson…

Mire van most leginkább szükségetek?

Mikóczy Zoltán: Nyugalomra. Arra, hogy a versenyig hátralévő időt csak Overdose felkészítésével tölthessük, hogy zavartalanul utazhassunk, és a verseny lefutásáig ne vonja el semmi a figyelmünket. No meg egy jó adag szerencsére, hiszen azért ez mégis lóverseny.

 

2010.07.13.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.04.13.
Fotók: Pixabay

Országos Díjugrató Tenyészverseny döntő

Tenyészverseny Mezőhegyes helyett Kaposváron

 

Mezőhegyes helyett Kaposváron rendezik meg a 2010. szeptember 10-12-i Országos Díjugrató Tenyészverseny döntőjét.

Papp István, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. vezetőjének tájékoztatása szerint a múlt héten a Magyar Lovas Szövetség, a Díjugrató Szakbizottság, valamint a versenyrendező megbeszélése után született döntés értelmében Mezőhegyes a 2010-es tenyészverseny rendezési jogáról lemond.

A visszalépés okát firtatva megtudtuk, hogy a június 18-i vihar a ménes épületeiben és a gazdaság termőterületeiben súlyos károkat okozott. Mivel a biztosítótól a mai napig nem érkezett visszajelzés a várható kárenyhítés mértékéről, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. nem tudja vállalni a mintegy 10 millió forint költségvetésű verseny megrendezését.

Papp István hangsúlyozta, hogy a nehézségek átmeneti jellegűek, a jövőre nézve a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. a korábbi évekhez hasonlóan aktívan részt kíván venni a hazai lovassport életében. 

Stróbl Dorottya, a Lovas Szövetség főtitkára megerősítette a Lovasok.hu információját, miszerint a verseny a kiírt időpontban, a kaposvári Pannon Lovasakadémián kerül megrendezésre változatlan versenykiírással.

 

Maus András, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.28.
Fotók: Canva

Angliába kerül a Világbajnok militaryló

Angliába kerül a Világbajnok militaryló

Eladták Michael Jung lovát

Eladták Michael Jung lovát, mellyel megnyerte az Alltech FEI Lovas Világjátékok Lovastusa Világbajnokságát. Sam rekordáron, 2.000.000 euróért, tehát körülbelül 560 millió forintért cserélt gazdát.

Michael Jung eddig azt remélte, hogy Samet – akit maga képzett ki – lovagolhatja majd a 2012-es londoni olimpián. Most úgy tűnik, hogy ez az álma szertefoszlott.

A vásárló személye a nyilvánosság számára eddig ismeretlen, a szerződést még nem írták alá. annyit lehet tudni, hogy egy angol üzletemberről van szó.

Sam 60%-ban egy tenyésztőé, Sabine Kreuter-é, Jung mindössze 40%-ban a ló tulajdonosa. Kreuter még csikóként lett Sam tulajdonosa. 5 éve bízta a ló képzését Michael Jungra, átengedve cserébe a ló tulajdonrészének 40%-át. A lóval kapcsolatos költségeket Jung állta, de megtarthatta a nyereményeket is, a Világjátékokon szerzettel együtt összesen 170.000 Eurót.

Sam azért kerülhetett eladásra, mert a Jung és Kreuter közötti megállapodás idén decemberben lejár.

A német lovas szövetség, valamint a szakági vezetők szponzorok segítségével próbáltak pénzt gyűjteni Kreuter tulajdonrészének megvásárlására, hogy Sam továbbra is német militarysportot erősítse, de a tenyésztő a kezdeti 600.000 euró helyett hirtelen az összeg dupláját követelte, így a feleknek nem sikerült megegyezniük.

Kreuter a német militarysport szempontjából nagyon sajnálja a történteket, de arra hivatkozik, hogy Sam olyan számára, mint a lottó ötös: soha többet nem lesz meg egy lova, amellyel ennyi pénzt tudna keresni.

Sam jelenleg Jungnál, a sváb Horb-Altheimben piheni ki a Világjátékok és az utazás fáradalmait.

2010.10.11.
Forrás: Die Welt
Frissítve: 2023.06.28.
Fotók: Pixabay

Csikósverseny Ópusztaszeren

Csikósverseny Ópusztaszeren

 

A legtöbb együtt irányított és így lefektetett ló rekordját állították föl Ópusztaszeren; a Találkozások terén összesen huszonegy négylábú heveredett le egy percen belül gazdája parancsára vasárnap.

Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora elmondta, korábban ilyen csúcsot még senki sem állított fel hazánkban, így a vasárnap Ópusztaszeren rendezett csikósverseny résztvevői az alaprekordot állították be.

Buza Krisztián, a verseny és a rekordkísérlet egyik ötletgazdája elmondta, a lovak lefektetése az egész napjukat a pusztán töltő csikósok gyakori mutatványa volt. Az ügyességi feladatnak azonban gyakorlati haszna is akadt: erős szélvihar idején akár be is feküdhettek a ló mögé.

 

2010.09.14.
Forrás: Telesport
Frissítve: 2023.07.16.
Fotó: Pixabay

Overdose ismét versenypatkókat kapott

Overdose ismét versenypatkókat kapott

 

Az interjú a Berlin melletti hoppegarteni tréningtelepen készült Mikóczy Zoltánnal, percekkel azután, hogy Overdose hosszú idő után újra versenypatkókat kapott. Immáron semmi sem akadályozza, hogy teljes erőbedobással készüljön az idei versenyszezonra.

Február 12-én került sor Overdose patkolására…

Kimondottan e miatt utaztam ki hozzá, immáron másodszor, amióta Németországban van. Ma, az eddigi ortopéd patkók helyett már versenypatkókat kapott. Éppen most, amikor beszélgetünk fejeződött be az ellenőrző röntgenfelvételek kiértékelése, amik azt mutatják, hogy a várakozásnak megfelelően nagyon jól alakul a paták növekedése, már majdnem egy centiméter vastagságú hordozó szél áll rendelkezésre. Azaz ki lehet jelenteni, hogy Overdose 100%-osan rendben van.

Ezek a patkók már minden tekintetben egyenértékűek azokkal, amelyeket a felkészülés alatt, illetve a versenyszezonban végig viselni fog?

Azzal a különbséggel, hogy a lábára most még nem szögeléssel, hanem ragasztással kerültek fel. Ez viszont nem változtat azon, hogy a felkészítési folyamat Ribárszki Sándor vezetésével kezdetét veheti.

Mi történt azóta, hogy a szlovák tulajdonosok kiszálltak?

Azt gondoltam, Overdose kötődését Magyarországhoz úgy tudom a legjobban megerősíteni, ha létrehozok egy Magyarországon bejegyzett vagyonkezelő Kft.-t, amibe a lovat apportként beviszem. Ez megtörtént. Innentől kezdve Overdose magyarságában már senki nem kételkedhet.

 

2010.02.12.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.20.
Fotók: Canva

Magyar Ügetőderby története

A Magyar Ügetőderby története

 

A Derby mindenkinek ugyanazt jelenti, egy álmot, egy vágyat, titkos epekedést, hogy egyszer ő is tarthatja a kezében a kékszalagot, hogy egyszer az ő lova körül fog vadul kattogtatni megannyi fotós, az újságírók kulisszatitkokról faggatják majd, hogy hogyan lett derby nyerő a lovából. Aki viszont átélte ezt az érzést, az újra és újra akarja, megszállottan keresve minden évben egy olyan csikót, aki által újra harsogja a nevét a sajtó. Persze a tenyésztő is minden évben úgy neveli növendékeit, hogy azok a legjobb formában felkerülve a pályára a maximumot tudják nyújtani. Egy tenyésztő számára különösen fontos, hogy neveltje Derby-t nyerjen, ugyanis abban a pillanatban mindenki tőle szeretne csikót vásárolni, hogy a derby győztes trénerhez vigyék, hátha jövőre az ő lovával halad át elsőként a Derby-n.

Az első Magyar Ügetőderby 1884-ben, 123 évvel ezelőtt került megrendezésre. Ez alatt a hosszú idő alatt sok minden történt, ezért csak a fontosabb állomásain állnék meg egy pillanatra egy mondat erejéig. Az első győzelem Andal nevéhez fűződik, aki magyar győzelme előtt Bécsben is megnyerte a Derby-t. Akkor még a négyévesek versenyeztek a kékszalagért, és a táv is hosszabb volt, 3000 méter. 1892-ig folyamatosan küzdöttek a négyévesek ezért az egyedülálló győzelemért, amikor is 14 év szünet következett a Magyar Ügetőderby történetében. A hosszú kihagyás után 1906-ban már az Erzsébet királyné úti új pályán futottak újra a négyévesek, amit Levente nyert 1.28.9-es kitűnő idővel. Levente követve Andal pályafutását szintén magyar győzelme előtt Bécsben is diadalmaskodott. Ismét hosszú szünet, ami 1909-től 1923-ig tartott.

Az 1924-ben ismét megrendezésre kerülő Magyar Ügetőderby bécsi mintára 3250 méteres távon folytatódott tovább. Ezt a versenyt sajnos nem magyar, hanem az osztrák tenyésztésű Coriolanus nyerte. A következő évben ismét elmaradt a Derby a Budapesti Ügetőverseny Egyesület kedvezőtlen anyagi helyzete miatt. 1930-ban 50 méterrel rövidítették le a verseny távját. 1933-ban ismét új helyszín, a Kerepes úti ügető pálya – amire már csak azt mondhatjuk a mi jó öreg, régi pályánk –, ahol Primavera diadalmaskodott 1.27-es derbyrekorddal. 1945-ben ismét nem futottak a lovak a kékszalagért, ezután viszont megszakítások nélkül került megrendezésre, csak a helyszín, a táv és az évjárat változott az évek során. 1950-ben a táv 2600 méterre csökkent, és ezentúl a háromévesek kaptak jogot a Derby-ben való indulásra.

Ezt a versenyt Recorder nyerte Marschall Józseffel a sulkyjában 1.23.4-es csúcs rekorddal, amit 31 évig meg sem tudtak dönteni. 1991-ben 500 méterrel újra kurtítottak a távon. Gábor 1981-ben futott 1.23.1-es idejét Sugárnak sikerült megdöntenie 1992-ben, majd 1995-ben újabb rekord született, amit Williams ügetett. Az ő 1.22.0-es rekordját Belami javította 1.18.8–ra 1998-ban, amit a Kerepes úti pályán meg sem döntöttek. 2004-ben ismét új pálya, új táv, és természetesen új résztvevők.

A Derby hossza 1900 méterre rövidült, ami természetesen új derby rekordot is hozott. Hitelező 1.17.6-os idejével ismét faragott az időn. Ez a győzelem történelmi értékű is volt, ugyanis Hitelező először haladt át győztesként a derby-n női hajtóval. Szabó Krisztina nevét így az egész ország egy csapásra megismerhette. A hajtók közül Kovács Ferenc II tartja a rekordot hét győzelemével, őt Marschall József követi 6 nyeréssel. Fazekas Imre Kentish Boy-jal harmadik derby győzelmét aratta, Dénes Áron, Marschall István, Paulovicz János II. rendelkezik két győzelemmel.


Derbyk 1989-től 2007-ig

 

Ezzel a kis történelmi visszatekintéssel láthatjuk, hogy nincs előre lefutott verseny, nem csak az esélyesek győznek, hogy mennyire válik be az esélylatolgatás, de emlékezni is jó.

1989.

Az Ó betűs évjárat vett részt a Derby-ben. A hajtók és idomárok névsorában olyan neveket olvashatunk, akik már vagy nincsenek köztünk, vagy már átadták helyüket a fiatalabb generációnak; Büki Gábor, Gosztonyi Dénes, Vorst József, Hévizy Ferenc II. Kiss, Kardos Béla, Papp Albert, Hofgart József, Eszes Mátyás, Szabó Miklós, Varsányi Ottó, Nedelkó János, Gróza János. Ölyvöt tartották egyértelműen első esélynek az idomárok, a hajtók és a fogadók is egyaránt, szaklap Őrsvezetőt tippelte esetleges ellenfelének, akit Jáder László hajtott. Az idő hasonló lehetett a maihoz, hiszen 21-24 fokot írtak aznapra, és a Derby ideje alatt a nap is elbújt a felhők mögé. Obsit vette a legjobb startot, őt Oidupus előzte meg, és a befutó elejéig vezetett is, de ott Őrsvezető és Ölyv könnyen elhaladtak mellette. A versenyt a kimagasló esélyű Ölyv nyerte Hofgart Józseffel a sulkyjában, 1.25.3-as lefutási idővel mögötte Őrsvezető és Oidupus ért célba, Jáder Lászlóval és Kardos Bélával. Hofgart József verseny előtt nagyon bízott lovában, és ellenfeleit is pontosan megjelölte, hiszen Őrsvezetőt és Oidipust mondta.

Összegezve 1989-ben a nagy esélyes Ölyv abszolválta esélyét évfolyamtársai ellen.

1990.

P betűs lovaké a főszerep ebben az évben. Panna, Pribék, Pojáca, Polly, Póz, Príma, Platina, Penészvirág, Pletyka, Peches, Parancsnoknő, Platán, Pamflett és Parcella az indulók névsora. Az idomárok véleménye az esélyes lovakról itt már megosztottabb. Penészvirágot szinte mindenki megemlíti, de Príma, Platina és helyenként Póz neve is felmerül. „Sokan meglepődtek, hogy Póz legyőzte Penészvirágot. A verseny után azt mondták Svecz elsiette, mert felvette a gyors Platinával a versenyt, ám visszapergetve a videofelvételt jól látható, Penészvirág nem fáradt el, becsületesen küzdött, csak hát Póz gyorsabban közeledett a cél felé és egy hosszal előbb ért célba. Penészvirág legjobb formáját is túlszárnyalta, hiszen a 24.0-es idő 2600 méteren jobb, mint a 23.6 2040 méteren.” Mint az idézetből is látszik, meglepetésként hatott Póz győzelme Paulovicz mesterrel, pedig idomárja bízott lova győzelmében. Idomári bravúrként is elkönyvelhetjük ezt a Derby győzelmet, hiszen Pózt aggályos lábai ellenére sikerült erre a napra a legjobb formájába hozni.

1991.

Fülledt, meleg, időnként borongós időben zajlott le az ünnepi versenynap, ahol Ragtime, Rapid Hanover, Regina, Rendfőnök, Rézkalapács, Rex Boy, Riporter, Richtofit, Restancia, Rhodesia, Rianó, Riga és Robaj mérte össze az erejét. Ebben az évjáratban is felmerülnek ló nevek, akik később klasszis verseny lovak lettek. Rianó idegen kézbe való eladását a mai napig is legnagyobb hibánkként emlegetjük, de hát mit lehet tenni, ez van. Helyette lett egy Rendfőnökünk, aki idősebb korára is legyőzte a legjobbakat. Rianó viszont, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, jött, látott és győzött D. Blazsinnal a kocsijában. Mögötte Rhodesia és Riga ért célba.

1992.

Erre a Derby-re már én is emlékszem, nagyon izgalmas volt, hiszen mindenki Sámson (Borbély János) és Duchesse Daniela (Paulovicz János II.) összecsapását várta. Sámson hét startjából ötöt megnyert, kétszer helyezve volt, Duchesse Daniela pedig ötből öt győzelemmel vágott neki a Derbynek. Sugár (Fábián Zsolt) 18 startjából hétszer diadalmaskodott, és a két ló mögött a Derbykísérletiben harmadik helyezést ért el. A start pillanatában már felhörrent egyszerre a tömeg, hiszen Sámson, a legnagyobb favorit ugrott. Duschesse Daniella azonban nem akarta megvárni, míg korrigálják, ezért élre is tört. Sugár szintén jól kezdett, de egyelőre csak a negyedik helyen ügetett. 1000 méter után Sámson fezárkozott a hatodik helyre, a második kör közepén már Duchesse Daniela, Sugár és Sámson volt a sorrend. Az utolsó kanyarban Sámson, a befutó elején Sugár ugrott, de utóbbit Fábián Zsolt hamar parírozta. Duchesse Daniela vezetett, Sugár a nyomába eredt és lépésről lépésre közelített. Paulovicz II. észlelte a veszélyt, ostorhoz nyúlt, de a ló már nem reagált, valószínű teljesen elkészült erejével, és Sugár így biztosan haladt el mellette. Sámson messzi harmadikként ért célba. Fábián Zsolt aznap a Pannónia Díjat is megnyerte Rendfőnökkel. Természetesen Sámson ezért a hibájáért többszörösen kárpótolta tulajdonosát.

1993.

Földi Péter így írt a Derby után: „Nem volt még talán Magyar Ügetőderby, ahol ennyi egyforma esélyes lett volna, és ahol ennek ellenére ennyire egyértelmű lett volna a győzelem. Pedig a szintén bravúrosan felkészített és nagyszerű Telstar rendkívül kemény ellenfélnek bizonyult, de az utolsó 100 méteren már csak egy ló volt a pályán.” És ez Claudio Ms. volt, Marschall Istvánnal.

1994.

A startnál Utánzó, Uruguay, Ügyvivő, Up Star, Utalványozó, Utazó, Ureáz, Ugo Bácsi, Új-Mexikó, Ürü, Ügyfél és Ultimátum. A szaklap és az idomárok Ügyvivőt tartották az elsőszámú favoritnak. Az első start jól is sikerült Huszár Lászlónak és Ügyvivőnek, de ezt 200 méterrel később lefújták. A második start is jól sikerült ugyan, de Ügyvivő a kanyarba érve ugrott, ezzel elveszítve minden reményét. Igen ám, de Huszár Lászlónak volt még a „tarsolyában”, hiszen Up Star Büki Gáborral biztosan vezetett, vele Ureáz vette fel a versenyt. Őket Ürü, Utazó, Ügyfél és Utánzó követte. A célegyenesre még Up Star és Ureáz kettőse hozta a mezőnyt, de ekkor Büki Gábor gyorsított lovával, és jó egy hosszas előnyt szerzett. Kicsit húzott kifelé, így Ürü belül útra talált, fokozatosan közelített Up Starhoz, de végül, igaz éppen hogy, de Büki Gábor nyert. Török István óvást emelt a nyerő ellen szorítás címén, de a Versenyintézőség ezt elutasította.

1995.

Csupa elit ló a startnál, akik később a pálya legjobb lovai lettek; Virágos, Virginia, Vaslady, Vatikán, Allyhills Hico, Vidéki Kislány, Williams és persze Lantini, Varjas, Viki, Virtuóz, Hondo Star, Valhalla Vasgyúró. Az erős mezőny ellenére a Derby eléggé kaotikusra sikeredett. Idézném a krónikást: „Már a start előtti parádé is bővelkedett izgalmakban, a közönség annak drukkolhatott, hogy a lovakat felvezető lovashuszárok egyike földre kerülte után megtalálja-e kardját, s sikerül-e visszaülni a lovára. Ez nagy nehezen sikerült is neki, s nagy tapsot kapott a közönségtől, akárcsak a derby valamennyi résztvevője, akik közül többen nehezen viselték a még számunkra is meglepően népes, s lelkesen éljenző tömeget. Az első indítást a startautó „hiúsította” meg, mely nem tudott elindulni az akkor még egészen nyugodtan viselkedő mezőny előtt, így kénytelenek voltak a fogatok visszafordulni. Ettől már Williams elég ideges lett, s a második kísérletre veszélyesen szökdösve közelített a startautóhoz, s keresztbe vágott az egyes és a kettes starthelyet elfoglaló fogatok között. Harmadszorra szintén Williams renitenskedett, s mivel összeakadt Vikivel, olyan balesetveszélyes helyzet alakult ki, hogy ismét kénytelen volt a starter lefújni az indítást. Negyedszerre a verseny egyik nagy esélyese, Allyhills Hico már galoppban közelítette meg a startautót, s még a startvonal elérése előtt visszaesett a mezőny végére utolsónak…” A versenyt végül Williams nyerte Kumor Péterrel.

1996.

Ismét egy jó évjárat, melyet igazol, hogy a későbbi legjobb, Zádor be sem jutott a legjobb tizenkettőbe. A mezőny: Addicted, Drewerful Speed, Zsoltány, Zöld Király, Zanussi, Lass Aktör, Zest For Life, Zefir Star, Zsigmond, Zen, Zsibárus, Zárda.  „Az idei Ügetőderby méltó volt a verseny rangjához csakúgy, mint a legszebb hagyományokhoz. Izgalmas, sportszerű versenyben győzött a pillanatnyilag legjobb teljesítményt nyújtó ló, és a kitűnő taktika. Marschall István másodszor szerezte meg a Derbygyőzelem semmivel sem összehasonlítható dicsőségét. Marschall István így vélekedett akkor a lóról: Hosszú volt az út, amíg a közepes származású 1.30-as átlagú „csúf kiskacsából” 1.20.9 mp-et ügető Derbynyerő „hattyú” lett. Bizonytalan jármódú, nehezen lábrakapó ügető volt, amelyben nem éreztem a klasszist. Mivel a kemény munka híve vagyok, Zsoltányt sem kíméltem: hosszú órákat foglalkoztam a start gyakorlásával, a jármód javításával. És a ló egyszercsak megindult….” Ez is azt bizonyítja, hogy a kemény munkának megvan a gyümölcse.

1997.

Az előző évhez hasonló, nyugodt, de izgalmas Derby-t láthatott a közönség, ahol Huszár László idomítottja Anikó Star ért célba elsőként Árkos Péterrel Árenda előtt. A mezőnyből Ámokfutó érte el a legnagyobb karrierjét, ami a mai napig tart is.

1998.

Korábbi és későbbi pályarekorderek, klasszisok a startnál; Bob do It, Belami, Brown Lady, Butterfly. Nem is okoztak csalódást annak ellenére, hogy a legesélyesebb Bob do It elugrálta minden esélyét. Az első öt helyezett 1.20. alatt ügetett, hiszen ifj. Bisbac Dániel 1.18.8-as új derbyrekorddal nyerte a versenyt, így Big River, Brown Lady, Butterfly és B.B. Action is 1.20 alatt teljesített. Sajnos hiába futottak a lovak szép versenyt, ebben az évben a közönség viselkedett sportszerűtlenül.

1999.

C betűs évjárat, eléggé kiegyenlített a mezőny. Crown Star, Cool River, Csábos, Coral Star és Mr Stallone esélyei szinte egyenlők voltak a nyerésre. De a startolók között volt még C’est La Guerre, aki később a magyar ügetőpálya egyik legjobb lova lett. A szerencse ezen a napon Dénes Áronnak kedvezett, hiszen Csábos ismét jó kedvvel versenyzett és legyőzte évjárat társait. A fiatal idomár ezzel első Derby győzelmét könyvelhette el. A 85. Magyar Ügetőderby igazán színvonalasra sikeredett.

2000.

Ismét egy évjárat, melynek versenyzői később is bizonyították, hogy nem véletlenül kerültek a legjobbak közé. Az indulók később azt is igazolták, hogy nem csak évjáratának voltak legjobbjai, hiszen itt volt, Diamond River, Detroit, Dániel, Dorottya, Dancing a Way, Diaboló Speedy, Dior vagy Dixiland, de Delila Do-re-mi, Duzzogó és Don Diego is sokáig hűségesen versenyzett. A versenyt Dániel és Deitroit küzdelme tette emlékezetessé.

2001.

Erzsébetváros, Erika, Expo, Elegant Yankee, Express, Effendi, Elegant Lady és Ebony Star, hogy csak a legjobbakat említsem az indulók népes táborából. Ők a mai napig a legjobbak között futnak, bár egy komoly sérülés miatt Elegant Yankee-t már régen nem láthattuk. A szép mezőny ellenére zűrősre sikeredett a 87. Magyar Ügetőderby. Nézzük hogyan látta belülről Dénes Áron: “Az utolsó fordulóig jól alakult számomra a verseny, szerencsésen kimaradtam a második forduló előtti ütközésből is. Az utolsó forduló közepén az ugró Ebony Star miatt kijjebb kellett húznom lovamat, s eközben belül Erzsébetváros némi előnyre tett szert. Az egyenesbe érve ostorhoz kellett nyúlnom, de 80 méterrel a cél előtt már éreztem, hogy mi nyerünk. A lefutási idő jobb, mint amire számítottam…” Az “ütközés” áldozata, ha jól emlékszem Express volt Jónás Lajossal, aki jó pozícióban kényszerült feladni a versenyt.

2002.

Emlékezetes Derby volt a 2002-es, ismét, izgalmas kiegyenlített versenynek ígérkezett, hiszen Friderika, Frankenstein, Frivol, Freya, Fox Höjgard, Forever, Flinga is starthoz álltak. Frankenstein és Friderika közül várták a nyerőt, de Freya gyors kezdő révén megszökött a mezőnytől, és nagy meglepetésre haza is ért, Vicen Pállal a kocsijában. Üldözésére Friderika indult Varga Sándorral a két nagy esélyes közül, de utolérni már nem tudta.

2003.

Sajnos a tavalyi Derby-ben egy csúnya bukás is történt, ezért az első érvényes indítás után 700 méterrel le kellett fújni a versenyt.” … a temetőoldalon Grand ugrott, ezzel megzavarva Gésát, aki szintén hibázott, és Gigi már nem tudta kikerülni a galoppozó kancát, ezért egymásnak ütköztek. Fábián Zsolt az ütközés miatt kiesett a kocsiból, a kanca pedig szabadon távozott.” Szegény Gésa sokáig körözött még a pályán, de szerencsére sem neki, sem Fábián Zsoltnak nem történt semmi baja. A második start után már nem volt semmilyen zavaró tényező, sőt Grál-lovag Csordás Emillel és Goffy Sun Lakatos Csabával olyan izgalmas 500 méteres finist produkáltak, hogy a 89. Magyar Ügetőderbyről nem is jut senkinek eszébe a bukás.

2004.

A legjobb 14 időteljesítményű hároméves mérte itt össze az erejét. A verseny előtti melegítésnél már lehetett érezni a hajtókon az idegfeszültséget, amit a verseny terhe, és a 2,5 millió Ft-os első díj nyomott rájuk. Nyoma sem volt egy halvány mosolynak sem, de hát ez érthető, hiszen egyéves munkájuk alig több, mint két és fél perc alatt eshet kútba, vagy éppen érhet be. Végre felhangzott a starthoz vezényszó, mire felsorakozott a 14 versenyző. Mindenki nagyon koncentrált, hiszen tizedmásodpercek alatt kell dönteniük, hogy a megfelelő pozíciót válasszák, mert itt egy hibás mozdulat egy életre szól, hiszen jövőre nem próbálkozhatnak újra. Kedvezőtlen startszáma ellenére Hansa tört az élre Kimmo Pekkalaval, aki szokásától eltérően start cél győzelemre törekedett. A második kör feléig biztosan vezetett, még az egyik nagy esélyes Houston sem tudta megközelíteni, amikor Szabó Krisztina kivette a lovát a mezőnyből, sebességet váltott, és mint egy szélvihar úgy elsöpört az egész társaság mellett. Élre állt, és biztosan tartva hatalmas fölényét esélyéhez méltóan nyerte a Derby-t. A lányok ezzel történelmi győzelmet arattak, hiszen kanca már igen, de női hajtó még soha nem nyert magyar derbyt. Ezzel még nincs vége a dicshimnusznak, hiszen új derbyrekord is született, Hitelező megdöntötte Belami 1.18.8-as rekordját 1.17.6-ra, és megszerezte Szabó Krisztinának a 300. győzelmét is. Szabó Krisztina annak ellenére, hogy első esélyesként még nagyobb a terhe, tökéletesen oldotta meg ezt a feladatot is. A ló tulajdonosának, Bisbac Dánielnek már másodszorra adatott meg a Derby győzelem mámora, hiszen Belami is az ő tulajdona volt.

2005.

Eljött a versenyek versenye, amire már olyan régóta vártunk, hiszen nagy várakozás előzte meg. Mindenki kíváncsian várta, hogy az elmúlt egy hónapban vajon melyik ló erősödött annyit, hogy megszorongathassa Illetményt, aki az eddigi korosztályos versenyeiben hatalmas fölénnyel verte társait. Ilyen bizalommal még egy ló sem indult a Derby-ben, hiszen nem volt olyan ember, aki már verseny előtt ne tette volna a takarót a lóra, és a babérkoszorút Tóth Lászlóra. Illetmény nem is okozott csalódást, a befutóban már magabiztos fölénnyel vezetett a társai előtt, így 200 méteren keresztül élvezhette, ahogyan 3500 ember biztatta őt a finisben. Mert úgy tűnt, hogy az emberek többsége ennek a hihetetlen képességű lónak drukkolt. És nem hiába, hiszen egy ilyen ló csoda, hét győzelméből hatot Nagydíjban aratott. És ezzel a hatodikkal, a Derby-vel feltette a koronát a fejére.

2006.

A start pillanatában ugrott az egyik esélyes Justin, megismételve a Derby Kísérleti startját. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy Justin rendelkezhet bármilyen félelmetes második körrel, az övé már nem lehet a kékszalag. A villámgyors Jegyüzér állt az élre. Mögötte a favoritok, Jerez, Jungfrau és Juss helyezkedtek el. Az első kör végén Juss ugrott, mert az előtte lévő fogat hajtója annyira belemerült lova biztatásába, hogy közben megzavarta az esélyes kancát. A verseny azonban folytatódott tovább. Négy ló maradt versenyben, Jegyüzér, Jerez, Junior Jezsov és Jungfrau. Az utolsó kanyarban Jegyüzérből kezdett kifogyni a szusz, így a versenyben maradó hármas könnyedén kerülte ki a fáradó kancát az utolsó kanyarban. A befutóra érve Jerez került az élre, már látni véltük, hogy Jezsov és Jungfrau biztosan lefiniseli, már csak az volt a kérdés, melyikük végez előrébb. A fantasztikusan futó Junior Jezsov-ot végül könnyedén elhagyta a veretlenségét megőrző Jungfrau, és a Kétévesek Nagydíja után begyűjtötte a háromévesek és a magyar ügető legértékesebb versenyét, a Derby-t is.

2007.

Az idei Derby-ben most nem ért sérelem senkit, mindenki tisztán és becsülettel vett részt a kékszalagért folyó küzdelemben, így méltón nézhette az RTL Klub jóvoltából egész Magyarország. Végig látványos versenyben volt részünk, ahol mindenki megtette a tőle telhetőt, hogy megnyerje a Derby-t. De most nem borult a papírforma. Kámea és Kenőpénz gondoskodtak a gyors kezdőtempóról. A korántsem lassú iram ellenére Kudo Star, aki nyomában szorosan ott ügetett Kentish Boy, majd Kádor könnyedén megkezdték a zárkózást az istálló felőli egyenesben. Míg Kudo Star és Kentish Boy könnyedén kikerülte a mezőnyt, addig Kádor már nem volt olyan friss, ezért ő eléggé kisodródott az utolsó kanyarban, elveszítve ezzel a csatlakozást a két másik favorithoz. Kentish Boy azonban még tudta fokozni az iramot, ezért könnyedén hagyta el a Kanca Díj nyerőjét, és fölényesen nyerte a 93. Magyar Ügetőderby-t. Kudo Star második helyezésére nem volt veszélyes senki, míg a harmadik helyre a falról kiszabaduló Kelta Király jött fel. Kádor most nem volt olyan erős, mint az eddigi versenyeiben, ugrott a befutóban, elveszítve ezzel a helyesélyét is.

 

Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.07.03.
Fotók: Canva

Overdose nem szeret úszni

Dózi rehabilitációja a szárazföldön folytatódik

 

A PannoniaOverdose.hu az Angliából frissen érkezett, de oda rövidesen visszainduló Mikóczy Zoltánnal beszélgetett arról, hogy Overdose miért nem szeret úszni, és milyen következményekkel jár a felkészítésére nézve ennek hiánya.

Nemrég értél haza Pulboroughból. Tervezett út volt?

Mikóczy Zoltán: Azért utaztam Angliába, mert jelezték, hogy Overdose nem szívesen úszik. Az első alkalommal – amikor még nem tudta, hogy mi vár rá – szépen belement a vízbe. A lovak természetüknél fogva tudnak úszni, eddig rendben is volt minden.
A második alkalommal már nem tetszett neki, de még viszonylag könnyen be lehetett vezetni, azonban harmadszorra már csak zsákkal a fején sikerült. Olyan kapucnival, amilyet a versenyeken a startgépbe történő bevezetéskor használnak a nehezebben kezelhető vagy túl ideges lovaknál. A negyedik alkalommal már annyira ellene volt, hogy szinte letámadta a személyzetet.
Így adta a tudtunkra, hogy ez neki nem teszik, és nem akarja. Ekkor azonnal felfüggesztették a terápiát, és megvártak, hogy együtt beszéljük meg a további lépéseket.
Én is láttam – hiszen a jelenlétemben is megpróbálták úsztatni – hogy a medencéhez közeledve, amikor meglátta a nyitott ajtókat lefékezett, és egy lépést sem volt hajlandó tenni előre. Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk az egészségét, nehogy kárt tegyen magában, és ami legalább ilyen fontos, nem törjük meg az egóját. Elálltunk az úszás-terápiától.

Ezzel ugye úgy lehetett volna javítani a kondícióját, hogy közben a sérült lábát nem kell terhelnie.

Mikóczy Zoltán: A rehabilitáció ettől függetlenül folyik a maga útján. A célunk az lett volna, hogy ne csak a lábán keresztül kelljen a fizikai lemaradását bepótolnia. Így sikerült volna a formába hozási időszakot is lerövidíteni.

Tehát a felkészítés csak lábon fog történni.

Mikóczy Zoltán: Másként nem lehet. Ez azt is jelenti, hogy lényegesen hosszabb időnek kell eltelnie a következő versenyben történő indulásig. A szakemberek szerint ez legalább másfél hónap, de minden esetben az adott lótól függ, lehet akár három hónap is. Az augusztus közepi ellenőrző vizsgálaton tudunk majd dönteni arról, hogy azonnal elkezdődhet-e ez a munka. Reményeink szerint addigra az egészségi állapota 100%-os lesz.

Hogy van a sérült jobb első lába?

Mikóczy Zoltán: Tegnap reggel munka közben elhagyta róla a ragasztott patkóját, épp most szervezem, hogyan tud a lehető leggyorsabban kijutni hozzá francia ortopéd kovácsa, Max Fournier. Még ma, de legkésőbb holnap én is megyek Angliába, hogy mindent elrendezzek az újrapatkolás körül.

 

Frissítve: 2023.04.19.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés