Kezdőlap Blog Oldal 565

Cselgáncs ezüst – lovas szívvel

Cselgáncs ezüst – lovas szívvel

 

A londoni olimpia első magyar ezüstérmét egy díjugrató szerezte – csak éppen cselgáncsban.

Ungvári Miklós, a 66 kg-os cselgáncsozók mezőnyében fantasztikus meneteléssel állhatott föl a dobogó második fokára.

A világklasszis sportoló fő sportága mellett aktív résztvevője a hazai díjugrató versenyeknek. A Fetti Lovasklub versenyzője, Hargitai János tanítványa 2011 óta áll starthoz díjugrató versenyeken, ami annyira közel került hozzá, hogy első londoni nyilatkozatában köszönetet mondott edzőjének, a Díjugrató Szakágnak és a lovastársadalomnak.

Ezúton gratulálunk neki!

 

2012.08.07. Lovasok.hu
Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

Két új lovat kapott Rodrigo Pessoa

Két új lovat kapott Rodrigo Pessoa

 

Rodrigo Pessoa szponzora, a G&C Farm két új fiatal tehetséggel bővítette a 2004-es olimpiai bajnok lóállományát.

Az egyik új reménység egy hatéves Selle Français kanca. Az Indoctro x Voltaire származású kanca eredetileg a Sibellixe nevet viselte, azonban most átnevezték G&C Carmela-ra. Ötévesen Berenger Oudin (FRA) alatt a fiatal ugrólovak világbajnokságán a 12. helyen végzett. Pessoa a G&C honlapján így nyilatkozott a kancáról: „Egy igazán különleges ló, óvatos, tüzes és nagy lehetőségeket látok benne.”

A másik a hétéves, Cavalier apaságú G&C Consigliere. A tervek szerint Pessoa már a tél folyamán részt vesz vele néhány versenyen.

Pessoa csapata már hónapok óta kutatott fiatal és ígéretes lovak után. “Figyeltünk rá, hogy a lehető legjobb lovakat szerezzük meg. Ezt a kettőt találtuk, amelyek valóban tetszettek. Úgy gondolom, nagyszerű lovakkal gazdagodott csapatunk” – mondta a háromszoros világkupagyőztes, aki november 29-én ünnepelte 40. születésnapját.

 

2012.12.04. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: horseweb.de
Frissítve: 2023.03.23.
Fotó: Unsplash

Elpusztult Sleep Late

Elpusztult Sleep Late

 

Elpusztult Sleep Late alias „Blue”, Ingrid Klimke csapat-világbajnok, 2005-ben egyéniben bronzérmes európa-bajnok, valamint többek között a badminton-i CCI**** ezüstérmet nyerő lova.

A Kuwait Beach xx apaságú angol telivér 21 éves volt. Csak az idén vonult végleg nyugdíjba, napjait azóta legelőn töltötte.  Ezt megelőzően olyan gyerekek négylábú tanítómestere volt, akik a pónikról nyergeltek át nagylovakra.

Blue hét évesen a fiatal militarylovak világbajnoka lett. Tagja volt a 2000-es sydney-i és a 2004-es athéni olimpiai csapatnak. 2005-ben az európa-bajnokság (Blenheim, GBR) egyéni bronzérmese lett, 2006-ban az aacheni Lovas Világjátékokon tagja a győztes csapatnak. Lovasa, Ingrid Klimke szerint azonban legemlékezetesebb szereplésük a badminton-i CCI**** volt, ahol a dobogó második fokán állhattak.

Facebook-oldalán Ingrid Klimke így nyilatkozott:

„Kedves Blue! Számunkra mindig is a kis mimóza voltál. Ragaszkodó és nagyon emberfüggő természeteddel azonnal a szívünkbe férkőztél. Nagy tehetségednek és hihetetlen akaratodnak köszönhetően meghódítottuk a világ versenypályáit és számos nagyszerű pillanatot élhettünk át. Nagyon sokat tanulhattunk Tőled. Köszönjük, hogy elbúcsúzhattunk!

Ingrid & Carmen und Kika & Netti”

 

2012.12.03. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: St. Georg
Frissítve: 2023.03.23.
Fotó: Canva

Uthopia és Valegro: Eladó a két aranyat érő brit díjló

Rejtélyek Uthopia körül

Kié lehet valójában az olimpiai aranyat érő ló?

 

Uthopia, Carl Hester csapat aranyérmes olimpialova eladó, ugyanúgy, ahogy az egyéni aranyat megszerző Valegro. Ennyi került napvilágra a londoni játékok után.

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) nyilvántartása szerint a ló legnagyobb részben Sasha Steward tulajdonában van, de ez valószínűleg téves információ. Steward mellett hivatalasoan Carl Hester és egy konzorcium is résztulajdonosa a Metall apaságú lónak.

A brit Horse&Hound Magazin múlt heti számában azonban arról számolt be, hogy Sasha Steward 2010-ben csődbe ment és így nem lehet a ló tulajdonosa.

Hogy helyette kinek (vagy kiknek) a tulajdonában áll Uthopia, az egyelőre rejtély. És ameddig ez nem derül ki, addig nem is adható el az aranyat érő díjló.

 

2012.08.29. Deák Anette, Lovasok.hu

 


 

Eladó a két aranyat érő brit díjló

 

Alighogy a brit csapat megnyerte az olimpiai aranyérmet díjlovaglásban, nyilvánosságra hozták, hogy eladó a két szó szerint aranyat érő ló: Valegro, akinek lovasa Charlotte Dujardin és Uthopia, Carl Hester nyertes lova.

A tulajdonosok már 2012 elején úgy döntöttek, hogy az olimpia után eladásra kínálják a két lovat. A pletykák szerint Amerikából és Spanyolországból is akad már érdeklődő, pedig igencsak borsos árat kérnek értük. Valegro, aki Uthopia-val együtt részben Carl Hester tulajdona, pletykák szerint hat millió angol fontért (1 angol font kb. 437 Ft) lett meghirdetve.

Roly Luard, Valegro másik résztulajdonosa a így nyilatkozott Uthopia és Valegro eladásáról:

„Nem szoktam eladni a lovaimat, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen drága lovakat megtartsunk.” A pénzt a díjlovagló sportba tervezik majd visszaforgatni. Luard reméli, hogy példájával sikerül további érdeklődőket szindikátusokba csábítani, és ezzel biztosítani, hogy a legjobb lovak angol tulajdonban maradjanak.

 

2012.08.23. Deák Anette Stefanie
Frissítve: 2023.03.23.
Fotók: Canva

Magyar lovastusa és díjlovas sikerek

Magyar lovastusa és díjlovas sikerek

 

Lovastusa

Nagy számú lovas képviselte hazánkat április utolsó hétvégéjén a szlovákiai Pincinán. 26 magyar ló mintegy húsz lovassal szerepelt A0 kategóriától kezdve CNC*-ig. Az öt versenyszámból egy osztrák, egy cseh és három magyar győzelem született.

ZL kategória
  1. Borongics József Kaliope 43,15
  2. Szikszai Lajos Fiona 47,83
  3. Udvardi Petra Bilbo 56,15
L kategoria
  1. Tamás Bianka Clarion 63,91
  2. Jakli Norina Sziporka 88,58
  3. Lorinczkova Ivana Django 104,68
CNC*
  1. Tuska Péter Zengő 56,04
  2. Juhász Viktória Mosolygós 57,01
  3. Tuska Péter Rádiháza Alfa 66,00

Díjlovaglás

Ács Róbert eredményesen kezdte az évet Londonnal. A Gemündenben (CDNA*) rendezett „S” kategóriás verseny 22 indulót számláló mezőnyében 68.818%-kal a második helyen végeztek. Ebben a kategóriában ez eddigi legjobb közös eredményük.

A junior és póni válogatott tagjai Pachl Peter vezetésével május 2-án érkeztek a lengyelországi Radzionkowba(CDIPJ***), ahol a balszerencsés kezdet – Zsadányi Viktória ujjtörése – után lovasaink kitűnően helyt álltak.

Kristóf Réka Josephinnel a legjobb magyarként a döntőben a dobogó harmadik fokára állhatott 69.625%-os eredménnyel.

A Junior Csapatfeladatban Kristóf Réka Josephine nyergében 5. helyen (66,622%), Zsadányi Viktória De La Vitával a 10. helyen (63,514%) végzett.

A pónisok első napi eredménye Póni Csapatfeladatban: Zengő Réka és Ponyto 8. helyet ért el (62,991%) míg Neel Esther Antaressel 12. helyezett lett (58,248%).

Kristóf Réka új lovával egyre jobb teljesítményt mutat, a Junior Egyéni feladatban már a 4. helyen végzett (69,035%). Zsadányi Viktória De La Vitával ugyanebben a versenyszámban a 13. helyet (64,386%) érte el.

Póni egyéni feladatban Neel Esther Antaressel 9. helyen végzett (62,927%), Zengő Réka Ponyto nyergében a 10. lett. (61,87%)

2012.05.07.
Forrás: lovasszovetseg.hu
Frissítve: 2023.03.24.
Fotók: Canva

Szaúdi díjugrató hölgy az Olimpián?

Szaúd-Arábia mégsem küld nőket az Olimpiára

 

A korábbi tervekkel ellentétben valószínűleg mégsem küld női sportolót a londoni játékokra Szaúd-Arábia.

Az egyik helyi napilap a Szaúdi Olimpiai Bizottság elnökét, Nayef herceget idézve arról számolt be, hogy nem támogatják a nők versenyeztetését.

Szaúd-Arábia mellett Katar és Brunei sem szerepeltetett még soha női sportolót olimpián. Katar februárban jelezte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott két női kvótát kihasználva az úszó Nada Arkajit és a sprinter Nor al-Malkit nevezi a londoni játékokra.

2012.04.13.
Forrás: Sportgeza.hu


Szaúdi díjugrató hölgy az Olimpián

 

Dalma Malhas lehet Szaúd-Arábia első olimpián résztvevő női versenyzője.

A 18 éves hölgy Nayef bin Abdul Aziz trónörököstől kapott engedélyt arra, hogy részt vegyen a 2012-es londoni olimpián. Dalma Malhas az első nő, akinek megadatik ez a lehetőség.

Tudósítások szerint Dalma nem edzhetett Szaúd-Arábiában, ezért Ausztráliába költözött. Az ifjú lovasnő a 2010-es szingapúri Ifjúsági Olimpián a bronzérmet nyerte meg, de csak az egyéni versenyszámban állhatott starthoz, mert országa csapata kizárólag férfi lovasokból állt.

Haya hercegnő, a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) elnöke március elején írta az úgynevezett Brighton-egyességet, amely a női egyenjogúságot kívánja elősegíteni a sportban. Habár a lovaglás azon kevés olimpiai sportágak egyike, ahol a nők ugyanazon feltételek mellett állnak starthoz mint a férfiak, az FEI mégis aláírta a dokumentumot, hogy ezzel is nyomatékosítsa a női és férfi lovasok egyenjogúságát.

 

2012.03.29. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: www.sid.de, www.FEI.org
Frissítve: 2023.03.24.
Fotó: Canva

60 év után olimpiai arany a briteknek

XXX. Nyári Olimpiai Játékok
Díjugratás

60 év után olimpiai arany a briteknek

 

Hétfőn a díjugrató csapatverseny második fordulójában a 8 legjobb csapat, valamint az egyéni kvalifikációért összesen 45 lovas indulhatott. Nehéz pálya után összevetésben dőlt el az arany sorsa, végül a brit csapat győzelmének örülhetett a londoni közönség.

Viszonylag sok hiba volt az alappályán, főleg a vizesároknál, ami bő távolságra volt építve az előző ugrástól. Először az egyéni indulók versenyeztek, majd a csapatok lovasai következtek. Egyéniben a németek jól mentek, Meredith Michaels-Beerbaum és Bella Donna (Baldini II x Calido I) 1 hibaponttal, Marcus Ehning és Plot Blue (Mr. Blue x Pilot) pedig hibátlannal teljesítettek, így bejutottak a döntőbe is. Janne Friederike Meyer Lambrascóval nem ment igazán jól, ezután a lovasnő bejelentette, hogy lova visszavonul a versenyzéstől, bár egy-egy verseny erejéig még visszatérhet.

A csapatversenyben a britek jól kezdtek. Nick Skelton Big Starral (Quick Star x Nimmerdor) ismét hibátlant lovagolt, majd Ben Maher és Tripple X (Namelus R x Catango Z) egy fája után Scott Brash Hello Sanctosszal (Quasimodo van de Molendreef x Nabab de Reve) is hibátlanul ment. Peter Charles már csak a csapatért lovagolhatott, hiszen egyéniben nem jutott tovább, és végül az ő eredménye esett ki, mivel 5 hibaponttal teljesítette a pályát, összességében 8 hibapontja lett a csapatnak.

A tegnapi forduló után vezető szaúdi csapat ugyan nem volt ma annyira szerencsés, de még így is a lovassport-történetük legnagyobb sikerét könyvelhették el. HRH Abdullah Al Saud Davosszal (Carthago Z x Pericles xx) és Ramzy Al Duhami Bayard van de Villa Theresiával (Kashmir van Schuttershof x Camus) egyet ütött, Kamal Bahamdan Noblesse des Tesszel (Cumano x Irak) 5 hibaponttal végzett. Ők hárman bejutottak a döntőbe, csak Abdullah Waleed Sharbatlynak nem sikerült Sultannal (Irco Mena x Voltaire), aki ma is ütött, és még az időért is kapott 2 hibapontot.

Összesen 14 hibaponttal a bronzérmet szerezte meg a szaúdi csapat, és Svájc csak a 4. helyen végzett. Ugyan Pius Schwizer ma hibátlanul lovagolt, de az idei év Nemzetek Díja klasszisa, Paul Estermann és Castlefield Eclipse most ütöttek kettőt.

A hollandok viszont feladták a leckét a brit csapatnak, ugyanis Maikel van der Vleuten Verdivel (Quidam de Revel x Landgraf I) és Marc Houtzager Taminóval (Numero Uno x Farmer) dupla nullát lovagoltak. Jur Vrieling mindkét fordulóban 8-8, Gerco Schröder pedig 4-4 hibaponttal mentek, de összesítésben így a holland csapat is 8 hibaponttal végzett.

Összevetésre került sor a brit és a holland csapat között. Az Olimpián úgy döntik el a csapatversenyt, hogy mind a négy csapattag lovagol a rövidített pályán, és a legjobb három eredmény számít. A britek Nick Skelton és Ben Maher pályáival hibátlanul kezdtek. A hollandoknál Jur Vrieling is hibátlan maradt, de Maikel van der Vleuten már kettőt ütött. Ezután a briteknél is történt egy hiba Scott Brash révén, de a hollandok nem tudtak javítani, mert Marc Houtzager is ütött egyet. Végül Peter Charles lenullázott, ezért Gerco Schröder már nem tudott volna javítani a hollandok eredményén.

A britek még csak 1952-ben Helsinkiben tudtak csapat aranyat nyerni díjugratásban, ráadásul Nick Skelton eredményei közül is szinte már csak ez hiányzott.

Még hátra van az egyéni döntő, amelyet szerdán rendeznek meg kétfordulós versenyszámmal. Az összesített eredmény alapján legsikeresebb 35 páros indulhat nemzetenként legfeljebb három versenyzővel. Az eddig gyűjtött hibapontok azonban lenullázódnak, így tulajdonképpen bármelyik lovas elnyerheti az olimpiai bajnoki címet.

Holnap díjlovaglás, Nagydíj Speciál és a csapatverseny zárása lesz, ahol esélyes az újabb brit arany.

 

Eredmények

Egyéni:

1+2. forduló

3. forduló

Összes hibapont

1. Nick Skelton Nagy-Britannia Big Star

0

0

0

2. Maikel van der Vleuten Hollandia VDL Groep Verdi

0

0

0

3. Marc Houtzager Hollandia Sterrehof’s Tamino

0

0

0

4. Edwina Tops-Alexander Ausztrália Itot du Chateau

0

4

4

5. HRH Prince Abdullah Al Saud Szaúd-Arábia Davos

0

4

4

6. Ben Maher Nagy-Britannia Tripple X

0

4

4

Csapat:
1. Nagy-Britannia
2. Hollandia
3. Szaúd-Arábia
4. Svájc
5. Kanada
6. Svédország

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.26.
Fotók: Canva

Dayjur: a sprintlegenda

Dayjur a sprintlegenda…

…avagy Black Caviar előtt is „volt élet” a Földön

 

Napjaink legjobb rövidtávú vágtázója egyértelműen az ausztrálok csodakancája Black Caviar. A hatéves sprinter eddigi huszonegy versenyében nem talált legyőzőre, és már tizenegy Group 1-es diadal látható a neve mellett. Egy-egy fellépésére akár százezres tömeg látogat ki a versenypályákra, míg a televízió képernyők előtt több millióan izgulnak Peter G. Moody idomítottjáért.

Sokan úgy vélik Black Caviar nem csak napjaink legjobb sprintere, hanem minden idők legkiválóbbika. Ez a kérdéskör kétségkívül megosztja a lósportszerető közvéleményt, mondhatni két táborra szakította a galopprajongókat. Hogy tényleg ez a gyönyörű telivér lenne a valaha élt legnagyobb sprinter? Nem könnyű objektív választ adni.

Dayjur

A témát feszegetve szeretném most Önöknek bemutatni Dayjur-t, a kilencvenes év legendáját: Dayjur 1987. február 6-án látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban. Neve vélhetően csak az idősebb generáció körében ismert, de még köztük is alig leledzik olyan, aki akárcsak videó felvételről látta volna Sheikh Hamdan bin Rashid al Maktoum lovát.

A Dazing apaságú mén Angliába, William Richard „Dick” Hern istállójába került, aki korábban (a hetvenes évek elején) a csodálatos Brigadier Gerard felkészítését is irányította.

Dayjur 1989. június 15-én futotta első versenyét Newbury-ben 1200 méterre, melyet könnyedén két hosszal abszolvált a skót zsoké, Willie Carson társaságában. Innentől fogva kettejük pályafutása összefonódott, hiszen minden egyes alkalommal Carson ült a ló nyergében.

A balszerencse árja

Napra pontosan egy hónappal később (újfent Newbury-ben) „megbotlik”. Rushmore I mögött csak második a Listed besorolású Manton Rose Bowl Stakes-ben, ezt követően pedig hosszú pihenőre vonul.

Kilencven áprilisában, immáron háromévesen tér vissza a versenypályára Newmarket-ben. A 7 furlong-os, azaz körülbelül 1400 méteres táv azonban nem ízlik neki. A tíz lovat számláló mezőnyben mindössze hetedik, jócskán lemaradva a nyerőtől. Vélhetően ekkor jött a felismerés Hern részéről, Dayjur-t nem szabad 1200-nál hosszabb távon erőltetni.

Május 1-én Nottingham-ben, már 1200-ra visszavéve, könnyű sikert arat egy hároméves lovak számára kiírt versenyben, amit ismét egy fájó vereség követ a hónap közepén. Favoritként fejhosszal kikap a húsz az egyhez adott outsidertől, Tod-tól (a helyszín ezúttal is Newbury).

Ezen a ponton felvetődhet Önökben a kérdés, miről „zagyválok” én itt? Hogy mérhető egy olyan ló Black Caviar-hoz, aki pályafutása első öt versenyében háromszor is kapitulálni kényszerült? Nos, a válaszom a folytatásban rejlik.

Fordul a kocka

Az igazi, szinte mesébe illő sztori ugyanis innentől kezdődik. Május 28-án jön az első elismerése méltó győzelem a Group 2-es Temple Stakes-ben, melyet sorrendben négy másik követ, olyan tradicionális európai sprintfutamokban, mint a King’s Stand Stakes, a Nunthorpe Stakes, a Haydock Sprint Cup, majd pedig a franciaországi Prix de l’Abbaye de Longchamp.

Az önbizalomtól duzzadó tulajdonos benevezi lovát az 1990-es amerikai Breeders’ Cup Sprintre. Dayjur életében először fut homokon, de teljesítményén ez mit sem látszik. A célegyenesre fordulva gyakorlatilag kettészakad a mamutmezőny. A „falon” belül haladó Safely Kept és a mellette közvetlenül vágtázó Dayjur hatalmas iramot diktálva lemorzsolja a többieket. A két ló fej-fejt küzd a finisben, de úgy tűnik az utolsó métereken Dayjur legyűri egyetlen valamirevaló ellenfelét… ami ezután történt minden futtató legrosszabb rémálmában jön csak elő, s minden valószínűség szerint a galoppsport történetének egyik legpechesebb momentuma.

A céltól kb. 50 méterre Dayjur megijed egy árnyéktól, és így a mellette még mindig küzdő Safely Kept egynegyed hosszal előbb ér célt.

A galoppszakmában mérvadó (tegyük hozzá angol) Racing Post magazin szakemberei 136-os RPR (Racing Post Rate) számmal jutalmazták Dayjur legjobb teljesítményét, ami három egységgel több, mint Black Caviar mindenkori legjobbja, míg a szintén nagy hangsúllyal bíró Time Form-nál 141-es képességszámmal jutalmazták a Prix de l’Abbaye után.

A balszerencsés futamot követően már „csak” fedezőménként számítottak rá. Tizennyolc éven keresztül örökített Kentucky-ban a Shadwell Racing Farmon, de ivadékai között nem találunk valódi klasszist.

Ezen iromány után természetesen, adódik a kérdés: Ki a jobb? Az angolok esküsznek Dayjur-ra, az auszik pedig Black Caviar-ra. Jómagam utóbbi mellett teszem le a voksot, de kérem nézzék meg az alábbi rövidke videókat, s döntsenek inkább Önök…

…hölgyeké az elsőbbség. Az eleddig veretlen Black Caviar huszonöt győzelme:

Az 1990-es esztendő szupersztárja Dayjur:

 

2012.06.15., Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.21.
Fotók: Pixabay

I’ll Have Another nyerte a Kentucky Derbyt

I’ll Have Another nyerte a Kentucky Derbyt

 

I’ll Have Another győzelmével zárult a százharmincnyolcadik alkalommal megrendezett Kentucky Derby. A messzeföldön ismert amerikai futamot 165 ezeren látták a helyszínen, ami új rekordot jelent a Churchill Downs-i pálya történetében.

A Kaliforniában trenírozott I’ll Have Another április 7-én a Santa Anita Derbyt megnyerve kvalifikált a 2 millió dollár összdíjazású Kentucky Derbyre, ahol aztán, ahogy arra számítani lehetett, a favoritként pályára lépő Bodemeister (Mike Smith) őrületes tempót diktált tizenkilenc riválisának. A korábban többször is kifizetődő taktika most csak a második hely megszerzéséhez volt elegendő, ugyanis a középmezőnyben helyezkedő I’ll Have Another (Mario Gutierrez) az utolsó száz méteren könnyedén lépett el a fogadók bizalmát leginkább élvező Bodemeister mellett. A dobogó legalsó fokáért Dullahan (Kent Desormeaux) és Went The Day Well (John Velazquez) vívott nagy csatát, amiből végül előbbi került ki győztesként.

Az I’ll Have Another nyergében kuporgó, mindössze huszonöt esztendős Mario Gutierrez jól láthatóan a könnyeivel küszködött a versenyt követően, ami nem is csoda annak tükrében, hogy a mexikói zsoké egy évvel ezelőtt még egy kevésbé ismert versenypályán, a kanadai Hastings Parkban lovagolt jóval szerényebb képességű telivéreket. „Fantasztikus ló. Már akkor megmondtam mindenkinek, hogy ő lesz a nyerő, mielőtt először felültem a hátára.” – nyilatkozta Gutierrez.

Az örömittas tréner Doug O’Neill a futam után a folytatásról beszélt. Lelki szemei előtt már az amerikai Hármaskorona versengés második állomása, a Preakness Stakes lebeg, ahol kedvence ismét összemérheti erejét Bodemeister-rel.

„Maryland, jövünk!” – mondta Mr. O’Neill, utalván a két hét múlva sorra kerülő megmérettetés helyszínére.

Az egyedüli európai aspiráns, az ír színekben futó Daddy Long Legs (Colm O’Donoghue) féltávig közvetlenül az élboly mögött helyezkedett, de a hatalmas iram felőrölte minden erejét, így végül kiszakadt utolsóként zárt.

 

2012.05.06. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Pixabay

Totilas visszatért!

Totilas visszatért!

 

Totilas visszatérése Matthias Rath-tal a múlt hétvégi „Horses & Dreams“-en a németországi Hagenban fergetegesen sikerült: a páros a nyolc hónapos kihagyás után a Nagydíjban és a kűrben is nyert.

Rajongói izgatottan várták Totilas-t a hageni Horses & Dreams versenyen, miután utoljára a 2011-es rotterdami Európa-bajnokságon láthatták a négyszögben. A csodamén sérülése miatt a tavalyi Horses & Dreams-et, valamint két téli versenyt is le kellett mondania Rath-nak. Az EB után – ahol érem nélkül maradtak – pedig csak két kijózanító fellépésük volt a vechta-i ménbemutatókon.

Szombaton viszont végre eljött a várva várt pillanat: Totilas és Matthias Rath bevonult a négyszögbe – a lelátóhelyek kivétel nélkül tömve voltak. A páros 83,809%-kal megnyerte a Nagydíjat és eredményükkel majdnem megdöntötték Totilas Edward Gal alatti 2009-es rekordját, a windsori Nagydíjon megszerzett 84,085%-ot.

A szombati versenyszám második helyén a brit Laura Bechtolsheimer végzett Mistral nevű lovával (82,745%), a dobogó harmadikok fokán a német Kristina Sprehe és Desperados (81,809%) végzett.

Matthias Rath méltó módon mutatta be a fekete KWPN-mént: helyén levő segítségekkel, helyes támaszkodással lovagolták végig a versenyszámot. A piaffe-passage átmenetek gyönyörűen, a sorozatos ugrásváltás pedig egyszerűen tökéletesen sikerült. A melegítő pályán látott edzésmód azonban felháborodást váltott ki a nézőkből: a 12 éves mént állítólagosan túl szűk nyakigazítással (“Rollkur”) lovagolta a fiatal német lovas. Rath és edzője a LDR (Long-deep-round)-metódussal edzi a lovat, amit már korábban is több támadás ért.

A szombati siker után vasárnap is ünnepelhetett a csapat: A 27 éves Rath és Totilas egy Michael Jackson számra lovagolt kűrrel 88,07%-kal megnyerte a versenyt. Laura Bechtolsheimer és Mistral (87,60%) így a második, Kristina Sprehe (83,77%) Desperados-val pedig a harmadik helyen végzett.

Vasárnap a Nagydíj Speciálban a brit Charlotte Dujardin holland származású heréltjével, Valegro-val új világrekordot állított fel88,022 százalékkal! Ilyen magas eredményt a Nagydíj Speciálban még soha senkinek nem sikerült elérnie. Hibátlan piaffe-okkal és passage-okkal, lenyűgöző nyújtásokkal és tökéletes ugrásváltássorozatokkal érdemelték ki többször is a legmagasabban adható pontszámot.

Totilas sikeres visszatérése után a Rath további négy versenyre készül és biztos benne, hogy sikerül minősülniük az Olimpiára.

 

2012.05.04. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: horses-and-dreams.de
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Pixabay

Hiba bejelentés