Kezdőlap Blog Oldal 522

Gondolatok a csikók táplálásáról

Az optimális magzati fejlődés kulcsa a kanca megfelelő táplálása a vemhesség alatt.  Születéskor a csikó súlya körülbelül a kanca vemhesség előtti súlyának a 10 százaléka. Az egészséges csikó súlya gyorsan gyarapodik, fajtától függően a gyarapodás elérheti a napi 1,3 kg-t is. Kb. 8 hetes korára a csikó megduplázza születési súlyát és egyéves korára eléri a kifejlett ló súlyának 60-70%-át és magasságának 80-90%-t.

A csikó tápanyagszükségletét annak 2-3 hónapos koráig fedezi a kanca teje és a széna, amit elcsipeget mellé, illetve amibe belekóstol a legelőn. Már néhány hetes korában elkezd érdeklődést mutatni a szilárd táplálék után. Noha két hónapos kora után is még szopik a csikó, a kanca teje már nem biztosítja számára az összes szükséges tápanyagot, ezért célszerű a csikót bevezetni az önálló táplálkozás rejtelmeibe.

Először nem fog sokat elfogyasztani, csak kóstolgat, de fontos hogy ezt nyugodt körülmények között, a többi kifejlett ló táplálék iránti versengésétől távol tehesse meg. A csikó lassan eszik, eleinte csak csipeget ezért fontos, hogy ahonnan eszik, láthassa az anyját, még ha az nincs is ott a közvetlen közelében.

Jó, ha a csikó lehetőséget kap, hogy ide-oda futkározás közben kapjon be egy-egy ’falatot’, ez az emésztését is segíti. A táplálékot, amit a csikó nem fogyasztott el, ne hagyd ott, hanem ürítsd ki és tisztítsd meg az etetőt a következő etetés előtt.

Fontos szempontok:

  • A csikó testsúlya 1%-nak megfelelő mennyiségű táplálékot fogyaszt el naponta 2-3 etetésre osztva. A fenntartáshoz szükséges takarmány szárazanyag mennyiség a csikó 3 hónapos korában 2,8-3 kg, 6 hónaposan 4,5 kg, 1 éves korára 6,5 kg és 2 éves korára 8-9 kg.

  • Réti széna korlátozás nélkül legyen elérhető a csikó számára. Amennyiben lucernát is etet, a lucerna és a széna aránya 1:2 legyen. A magas rosttartalmú táplálék nem emésztődik meg megfelelően, amíg a bélrendszer mikrobás emésztése ki nem alakul, ez kb. a csikó 3 hónapos korában történik meg. Ennek elősegítésére ajánljuk a Micro Flora Balance koncentrált probiotikum pasztát 20 ml / nap adagolással 3 egymást követő napon át.

  • A csikó növekedési üteme szükségessé teszi a fehérjében gazdag táplálékot. A táplálékának nyersfehérje tartalma legyen minimum 16% (kb. 680 gramm / nap egy 2-6 hónapos csikó esetében és 850 gramm / nap 1 éves korára).

  • A probiotikumok elősegítik a bélrendszer mikroflórájának kialakulását, az emésztőrendszer érettebbé válását, a jobb szálastakarmány hasznosulást, emésztést. Az Equimins Probiotikum készítménye kellemes ízű kiegészítő, amelyet ivóvízben, vagy a táplálékba keverve is adhatsz.
  • A csikó növekedési üteme szükségessé teszi a fehérjében gazdag táplálékot. A táplálékának nyersfehérje tartalma legyen minimum 16% (kb. 680 gramm / nap egy 2-6 hónapos csikó esetében és 850 gramm / nap 1 éves korára).
  • A probiotikumok elősegítik a bélrendszer mikroflórájának kialakulását, az emésztőrendszer érettebbé válását, a jobb szálastakarmány hasznosulást, emésztést. Az Equimins Probiotikum készítménye kellemes ízű kiegészítő, amelyet ivóvízben, vagy a táplálékba keverve is adhatsz.
  • Szénhidrátokra is szükség van a csikó étrendjében annak energiaszükséglete miatt, és ezt a szálas takarmány ebben a növekedési szakaszban önmagában nem tudja biztosítani, DE a szénhidrátban (keményítőben) túlzottan gazdag táplálék csontfejlődési rendellenességeket okozhat. Lehetőség szerint etess zabot, lenmagot, és szárított répaszeletet is, de ne etess kukoricát vagy árpát, mert azok még rosszul emésztődnek.
  • A csikó 1-2 éves kora között a növekedés üteme lassul, de a megfelelő táplálás továbbra is szükséges.
  • Ilyenkor is javasoljuk, hogy a réti széna korlátozás nélkül legyen elérhető a csikó számára, hogy a  jó minőségű szálastakarmány fedezze a csikó energia- és fehérjeszükségletét
  • A csikók számára fontos vitaminok és ásványi anyagok szervezetbe juttatására, a kiegyensúlyozott fejlődés elősegítésére érdemes táplálékkiegészítőt etetni. Fontos a kalcium és a foszfor aránya, mely ideálisan 1,2:1. Az Equimins Dikalcium Foszfát terméke ideális táplálékkiegészítő magas biológiai értéke miatt, amelyben a kalcium / foszfor aránya 1,3:1. A kalcium foszfát szerepet játszik a csontok és a fogak, a vázrendszer, az izmok, az idegrendszer, a véralvadás és néhány enzim működésében.
  • A két évesnél idősebb csikók táplálkozási szükségletét már befolyásolja az is, hogy munkába lettek-e már fogva. Amennyiben még nem, akkor szükségletüket fedezni lehet szálastakarmány és táplálékkiegészítő együttes etetésével. Az Equimins Young Stock csikók számára készült kiegészítője nagyszerű kombinációja a fontos vitaminoknak, ásványi anyagoknak és nyomelemeknek. Ezek mellett jelentős mennyiségben tartalmaz fontos probiotikumokat és az azokat tápláló prebiotikumokat, valamint Saccharomyces Cerivisae élesztőfajtát a hatékony rostemésztéshez. Ennek a kiegészítőnek az etetése minden fiatal ló számára a lehető legjobb az induláshoz és segít, hogy fejlett, jól izmolt lóvá fejlődjön.
  • A még növekedésben lévő és már munkát végző lovak táplálékszükséglete jelentősen megnő. Ez alatt az élettani igényhez és fajtától függő munkát értjük. Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a munkavégzéshez szükséges kalória- és tápanyagigény a megfelelő tápanyagbevitel nélkül a növekedésben és fejlődésben okoz problémákat. Fontos, hogy az étrendjük tartalmazzon elegendő mennyiségű jó minőségű szálastakarmányt. Ennek mennyisége legyen a bevitt táplálék minimum 50%-a, még a kemény munkában lévő lovaknál is. A megnövekedett energiaszükségletet biztosítani tudod megfelelő kiegészítőkkel, olajokkal, például lenolajjal vagy szójaolajjal.

Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálsz, amely segít lovad egészségének és csúcskondíciójának elérésében, illetve megőrzésében. Kérdéseiddel fordulj bizalommal az Equimins termékfelelőséhez, Möhöly Christához, aki lovad számára egyénre szabott táplálkozástani tanácsokkal is tud segíteni. Ne feledd, hogy a megfelelő táplálás jelentősen befolyásolja az általános egészséget, megelőzhetők általa a fejlődési rendellenességek és számos betegség is.

2013.03.27.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins

Különös történetek: Overdose

Különös történetek: Overdose

Overdose 1/4:


Overdose 2/4:

Overdose 3/4:


Overdose 4/4:

Kepes András műsora
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

Magyar győzelemmel ért véget az idei Mesterek Tornája

Magyar Győzelemmel ért véget az idei Mesterek Tornája

A tavaly magyar bajnoki ezüstérmes Tóth László győzelmével ért véget a kaposvári Pannon Lovas Akadémián immár 25. alkalommal megrendezett Mesterek Tornája nemzetközi díjugratóverseny Nagydíj-döntője.

A háromnapos, 25 ezer euró összdíjazású viadal legrangosabb számának első helyéért három nemzet 25 párosa szállt harcba.

Március 24-én, szombaton több magyar részsikert könyvelhettünk el. A legerősebb kategóriában, az arany körben a korábbi többszörös magyar bajnok Horváth Balázs szerezte meg az elődöntő első helyét. Az ezüst körben Sohajda Júlia volt a nyitó szám legjobbja, a bronz körben pedig Márki Zoltán nyerte a középdöntőt.

Vasárnap már a finálék következtek a Pannon Lovas Akadémián, a programban hét versenyszám szerepelt.

Az első fordulót nyolcan teljesítették hibátlanul. A második forduló, a Turi József emlékverseny kora délután kezdődött. Idén a mezőny legjobbjának a tavaly magyar bajnoki ezüstérmes Tóth László bizonyult Isti nyergében.

Tóth László kockázatott és így nyerte meg az első helyezettnek járó díjat, a második helyezett Krucsó Szabolcsot mindössze 84 századmásodperccel előzte meg.

A harmadik helyet az idei fedett pályás magyar bajnok Sándor Balázs érdemelte ki.

Arany kör – a döntő eredményei (25 induló):

1. Tóth László (Toll 96 Kft. Lovas SK, Isti) 0 – 41,79,

2. Krucsó Sz. (Mezőhegyesi Ménes SE, Chacco Boy) 0 – 42,63,

3. Sándor B. (Sándor Lovasfarm Kft., Caloosa Hatchee) 0 – 45,84.

2013.03.25, Forrás: MTI
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

A bűvös négyes

A bűvös négyes

„Amely terhet száz ló sem mozdíthat meg, ha egyik balra másik jobbra, egyik hátra másik előre húz; az sokszor négy lónak is enged, mellyek egyformán és egyszerre húznak!” (gróf Széchenyi István 1828)

Gondoltunk-e már arra, hogy jelképesen is felállítsunk, mondjuk, egy négyes fogatot? Mindannyiunk életében vannak akadályok, kihívások, amiket le kell küzdenünk, s a négy jelképesen befogott paripa segíthet nekünk ebben: nézzük őket sorban.

1. Első lovunk neve Derű.
Ha bármilyen kellemetlen helyzetbe kerülünk, sokszor segíthet rajtunk, ha tudunk mosolyogni az adott helyzetben. A derű szeméből sugárzik az optimizmus, s a következő olvasható le róla:
„A nevetés az Élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!” (Montgomery, Lucy Maud)

2. Második lovunk neve: Bátorság.
Gyakran vagyunk olyan helyzetben, amikor félünk dolgokat megtenni, pl. versenyeken résztvenni, fogorvoshoz menni, egy dolgozatot megírni, stb. ehhez kell a bátorság, hogy félelmünket legyőzzük. Lovunk szeméből leolvasható:
“A bátorság nem félelemnélküliséget jelent. A bátor azt teszi, amit kell, még ha fél is közben.” (Santillanes)

3. Harmadik paripánk neve: Önbizalom.
Sokszor esünk kétségbe, sokszor feladunk dolgokat, már nincs önbizalmunk véghezvinni valamit, főleg, ha már sokszor próbálkoztunk. A sikerélmények hozzák meg bizakodásunkat, s még két gondolat:

“Soha le nem mondani
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni”
(Kossuth)
 “Önbizalom a siker első titka.”
(Emerson)

 4. Negyedik lovunk neve pedig: Szeretet.
Ha igazán szeretünk valakit, sok mindent képesek vagyunk megtenni a másikért, olyan akadályokat is leküzdeni, amikre máskülönben nem lennénk képesek. Milyen ez a szeretet?

“Megcélozni a  legszebb  álmot
Komolyan venni a  világot
Mindig szeretni és  remélni
Úgy érdemes a földön  élni”
(Papp Lajos)
“Nemes szép élethez
nem kellenek nagy cselekedetek
Csupán tiszta szív
és sok, sok szeretet.”
(Pázmány Péter)

Még nem emlékeztünk meg a hajtókról és a segédhajtókról, nekik van a legfontosabb szerepük.

Hajtónk neve: Felelősség!
Rajta múlik a fogat irányítása, nehogy olyan akadályhoz vigye fogatát felelőtlenül, ahol balesetveszély is lehet, mindannyiunk életét kockáztatva ezzel. Éppen ezért:
“A megfelelő embert a megfelelő helyre.”  (Layard Austen)

Végül, segédhajtonk neve: Kiegyensúlyozottság,
hiszen neki kell egyensúlyban, harmóniában tartani a fogatot, komoly, fontos munka.
A béke megőrzése érdekében tehát:
“Akinek a szekerén ülsz, annak a nótáját fújjad.” (magyar közmondás)

Mind lovainkra, hajtóinkra, s fogatunkra legyen még jellemző két fontos gondolat:

„A győzelem csak akkor jelent valamit, ha boldogsághoz vezet.” (Roberto Shinyashiki)

“Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” (Széchenyi István)

A fentiekben felsorolt bátorító, önbizalmat adó gondolatokat ajánlom sok szeretettel fogathajtó bajnokaink figyelmébe, az augusztusban Kecskeméten megrendezett VB-re való felkészüléshez.

Köszönet a sok-sok kitartó munkáért, erőfeszítésért, hogy már eddig is ilyen csodálatos eredményeket értek el! Csak így tovább!! 

Árvay Mária
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

 

A ló a legjobb tanítómester

A ló a legjobb tanítómester

Beszélgetés Topár Zsolttal, a kertai Lovasterápia és Lovasközpont vezetőjével

Topár Zsolt 37 éves kertai fiatalember. Nyolc évvel ezelőtt gerincsérvvel akarták műteni. Állandóan injekciózták a gerincét, Sárvárra járt kezelésekre, s marokszám szedte a gyógyszereket, a bal lábán elkezdődött az izomsorvadás, hatalmas fájdalmai voltak. Szerencséjére akkoriban olvasta, hogy a lóval való gyógyításnak milyen jótékony hatásai vannak. Közölte orvosával, aki erről nem hallott, de azt mondta betegének: próbálja ki, ha szerencséje lesz, akkor nem látja az orvost, ha viszont rosszabbodik, azonnali műtét szükséges. Topár Zsolt kipróbálta. Néhány hónap után fokozatosan hagyta abba a gyógyszereket, jól van, most már ő gyógyítja a betegeket. Azóta fogalma sincs, hogy orvosával mi történt. 1999 óta folyamatosan tanulja, most már egyetemi szinten a gyógyításnak ezt a módját.

– Jelenleg hány beteget gyógyít Kertán?
– Most 25 beteg jár hozzám Ajkáról, Pápáról, Sümegről, Celldömölkről, Sárvárról. A legfiatalabb két és fél éves, a legidősebb negyvenegy. A betegek között vannak autisták, látássérültek, mozgáskorlátozottak.
– A gyógy-lovaglásnak milyen szerepe van a gyógyításban?
– Nagyon fontos szerepe van a megelőzésben, a gyógyításban, a képességfejlesztésben éppúgy, mint a nevelésben és a megváltozott életminőség javításában. A ló a legjobb tanítómester. A lovaglás örömforrás és kemény munka is egyben. Lehetőséget ad arra, hogy az akadályozott ember elmozduljon a fogyatékosságszabta határok közül. A terápián részt vevő gyerekek, felnőtt betegek mozgása rendezettebbé válik, egyensúlyérzékük, téri orientációjuk javul, tartáshibájuk mérséklődik, nagy és finommozgásaik pontosabbá válnak, fejlődik ritmusérzékük, fokozódik erőnlétük és nő edzettségük.
– Milyen tervek alapján dolgozik?
– Minden betegre személyes fejlesztési tervet dolgozok ki, de eredményt az orvos, a gyógytornász és a lovas-oktató összehangolt munkájával érhetünk el.
– Ajkáról több mint egy éve jár Kertára egy súlyos, látássérült kisfiú…
– A most kilencéves Tóth Milán agydaganat következtében kilencven százalékban elvesztette látását. Amióta idejár, kitartása hozzásegítette ahhoz, hogy tájékozódási képessége sokat fejlődött, az írás és olvasás egyre jobban megy neki. A terápia megkezdése óta hatalmas fejlődést lehet tapasztalni nála. Magabiztosan ül a lovon, a gyakorlatokat örömmel végzi, a lovat imádja, tudja, hogy fejlődéséhez szükséges a lovaglás. Igen nagy örömet lehet okozni a vakoknak és a gyengén látóknak.
– A lovasterápia időben milyen hosszú folyamat?
– Egy lassú folyamat, a javulás gyorsasága a hozzáálláson, az akaraton is múlik. A lovaglás igazi örömforrás, de kemény munka is egyben. Itt olyan izomrészeket mozgatunk meg, amit más mozgásban nem lehet. Például egy húsz perces lovaglás 1200 izommunkát jelent.

Topár Zsolt elmondta, hogy Tóth Milánnal már olyan szép eredményeket értek el, hogy rendszeres fellépésekre, bemutatókra járnak. Olyan gyorsan fejlődik, hogy a közeljövőbe nemzetközi versenyekre is szeretnének kijutni. Felállítottak maguk elé egy nagy célt: a 2012-es paralimpián versenyzőként szeretne indulni. Ezért keményen küzdenek, harcolnak. Reméljük, sok sikerrel!

Írta: Tollár Sándor
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Mindennapok a lovasrendőröknél

Mindennapok a lovasrendőröknél

Egyre gyakrabban találkozhatsz lovasrendőrökkel a fővárosban és vidéki településeken egyaránt. A budapesti Mosonyi utcai bázisról való „kitelepülésüket” mindig gondos felkészülés előzi meg, hiszen rendőrló, illetve lovasa mindig csak kifogástalan ápoltsággal léphetnek ki a bázisról. Csillogó szőr, ápolt sörény és farok, frissen olajozott paták, gondosan ápolt lófelszerelés, makulátlan egyenruha jellemzi a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának  minden egyes lovát és lovasát.

A Lovas Alosztály budapesti bázisa igazi lovas mini- vagy inkább mintaállam. Mintaállam, mert az istálló, a lovak, a szerszámos mindig példás rendben van – az ember manapság már csak szakkönyvekben lát ilyet. És önellátó miniállam, mert saját főállású állatorvos, kovács és szíjgyártó segíti a lovasrendőrök munkáját.

A lovak egyhuzamban maximum hat órát dolgoznak, melyben a szállítással töltött idő is benne van. Az állományban többen vannak, akik azért szerezték meg a C+E jogosítványt, hogy megfelelőképp biztosíthassák lovaik szállítását. Ez egyrészt biztonság, hiszen értenek hozzá, másrészt rugalmasságot, mobilitást ad, hogy senkire se legyenek rászorulva.

A Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának tagjai közül négyen középfokú lovasedzői képesítéssel rendelkeznek, így a lovas elméleti háttér is biztosított a bázis falain belül.  A szolgálati feladatok mellett ugyanis a lovak folyamatos szintentartására is ügyelnek. A folyamatos munka és mozgás elengedhetetlen a lovak számára, ezért amennyiben nincsenek szolgálatban, a napi minimum egy óra mozgás akkor is jár nekik.

2013.09.23 Botykai Dóra, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

Tevére cseréljem a díjlovamat?

Tevére cseréljem a díjlovamat?

Egy teve és egy arab ló lenyűgöző díjlovas kűrje

Eddig biztosan nem is gondoltad volna, hogy egy tevét is beengednek a díjlovagló négyszögbe, a következő videó azonban minden kételyedet eloszlatja majd. Tevével is lehet díjlovagolni, ráadásul nem is akárhogy!

Lenyűgöző párost alkot a teve és a temperamentumos arab ló. A közös tempó és az ütem is egy összeszokott párosról tanúskodik. Külön érdekesség, hogy a teve nem ügetésben, hanem poroszkálva teljesíti a programot.

Sőt olyan nehéz díjlovas feladatokat is hibátlanul mutat be, mint az oldalazás, a farat be vagy a sorozat ugrásváltás. Minket sikerült meggyőznie arról, hogy egy tevéből is válhat “díjló”.

2013. szeptember 26. Bruckner Zsófia
Frissítve: 2023.03.13.
Fotó: Canva

A ló kérelme

A ló kérelme

– Gondoskodj rólam, munka után adj ennem, innom, tisztogass meg, adj száraz és kényelmes fekvőhelyet, hogy lefekhessek és kipihenhessem magam.


– Ne üss! Barátságos szavad többet ér számomra, mint ütésed. Bánjál velem türelemmel, szeretettel és ne légy hozzám goromba.

– Hűségesen szolgállak, viszlek a hátamon, húzom a kocsidat, örömmel dolgozom neked, ezért jutalmul simogass meg engem.

– mielőtt befognál, vizsgált meg szerszámomat, patkómat, testemet, hogy minden rendben van-e rajtam. Nézd meg, hogy nincs-e fájó sebem! Ha be vagyok fogva, de rángasd a gyeplőt, ne ostorozz, ne rúgj, ne üss, mert gyakran nem értem szavad. Magyarázd el kívánságodat szelíden és okosan.

– A fejem ne húzd fel, mert úgy nehéz a terhet húznom.

– Ne etess romlott takarmánnyal! Ha a jó széna nem ízlik, vizsgáld meg a fogamat, mert a fogfájás bosszantó és én azt nem tudom megmondani.

– Ne vágd le a sörényemet és a farkamat, amivel nyáron elhessegethetem a legyeket és szúnyogokat!

– Ha megöregszem, ne adj el szívtelen embereknek, akik halálra kínoznak, hanem vess véget az életkoromnak gyorsan és csendesen, légy kegyelmes hozzám.

Cikket beküldte: Jenna
Frissítve: 2023.03.11.
Fotó: Canva

Az idomítólovaglás fejlődéstörténete

Az idomítólovaglás fejlődéstörténete

 
Hogyan is jutottunk el a modern kiképzési elvekig?

„Ha egy ló az idomítómunka során még gyönyörűbb, mint egyébként, ez azt jelenti, hogy a képzés helyes útján járunk” Alois Podhajsky

A ló kiképzésének története minden bizonnyal már jóval korábban kezdődött, de első írásos emlékünk, mely a ló idomításával foglalkozik, az ógörög tudós hadvezér, Xenophon műve, körülbelül i.e. 350-ból maradt ránk. Ebben ő is említést tesz korábbi mesterekről.

Xenophon írásaiban a lovat érző lénynek tekinti, amely a jó bánásmódra és dicséretre együttműködéssel reagál. Tanításai azokon a megfigyeléseken alapulnak, melynek során elemezte a fajtársaival szabadon mozgó ló mozdulatait. Az így tapasztalt természetes iramváltások, oldalazó mozgások, gyors fordulatok, csakúgy, mint az egyhelyben mozgás vagy a piruett hasznosnak tűnt számára az ellenséggel vívott küzdelmek során is. Kidolgozott egy edzésmódszert, melynek során a ló ezeket a számára természetes mozgásokat emberi utasításra végzi. Ezzel a klasszikus idomítás máig rendíthetetlen alapjait fektette le.

A kiképzés bölcsője

Xenophon, az ógörög hadvezér könnyűlovasságának és a hadsereg lovainak képzésekor arra koncentrált, hogy a lovak a harcokban minél robbanékonyabbak, fordulékonyabbak és ügyesebbek legyenek. A 2500 évvel ezelőtt élő mester a képzési módszereket úgy válogatta meg, hogy a ló az ember „boldogan együttműködő partnere” legyen a feladatok végrehajtása során.  Bár a rómaiaktól nem maradt írásos, lóidomítással kapcsolatos emlékünk, a történészek feltételezései szerint ők is a görögök mintáját követték a lovak képzésében.

Az értékek elvesztésének időszaka

Ezzel szemben a „sötét középkor” a lóidomítás tekintetében is sötét és keserves korszak lehetett. Ebben az időszakban a fejlődés nem volt előremutató.  A páncélos nehézlovasság öltözete és nagyméretű, súlyos fegyverzete önmagában is hatalmas terhet jelentett a lovak számára, ami a nagytestű, hidegvérű lovak használatát tette szükségessé. Mivel sem a harcban résztvevő lovasok, sem lovaik nem voltak fürge, jól képzett atléták, ebben az időben a brutális lófelszerelések és fenyítő eszközök használata rendszeres volt. A lovak kegyetlen kényszer hatására teljesítették a parancsokat.

Az újjászületés kezdete

Ahogy a tudomány és a művészetek egyéb ágaiban is, a lovasművészetben szintén felfedezte magának a 15-16. századi ember az ógörögök tanait.

A több évszázados kegyetlenkedés után végre ismét pozitív irányú haladás vette kezdetét a lókiképzésben. A lovakat továbbra is a mindennapi munkában és a harcokban hasznosították, viszont ismét a jó manőverező készségű, kisebb termetű, atletikus ló használata és képzése volt a cél. A kiképzésben ismét Xenophon művét tekintették irányadónak, ám a reneszánsz udvarok pompázatos lovas játékaira való felkészítés sajnos túlzott merevséget és feszességet okozhatott a lovaknak, az ellenszegülést pedig ekkor durván büntették.

Aranykor, a lovaglóiskolák születésének időszaka

A 17. századtól kezdődően a kiképzők ismét igyekeztek figyelembe venni a ló természetes, veleszületett adottságait, anatómiáját és a ló és lovasa közti összhang és békés együttműködés elérése volt a cél. Céljuk volt az elengedettség, az átengedőség, a „puha száj” és a segítségekre való érzékeny reagálás, a lengő hát és az egyensúly elérése.

A korszak kiemelkedő lovaglómestereinek az angol New Castle grófja, a francia Guériniére, az olasz Grisone valamint a francia Pluvinel tekinthetők. Tanításaikat írásban is kiadták.

Napjainkban is működő kiképzőiskolák tevékenykedtek az új szellemben. Például a bécsi Spanyol Lovasiskola, a Cadre Noir de Saumur, a Spanyol Királyi Lovas Kiképzőiskola és a Portugál magasiskola. Felismerték, hogy az ügetés az a jármód, amelyben a lovat leginkább izmosítani lehet, féloldalazásokat és hajlításokat kezdtek lovagolni és fontosnak tartották a körök lovaglását valamint az oszlopok közti munkát. Az ütem megtartása minden jármódban kívánatossá vált. Törekedtek az egyenesre állítottság elérésére és a lendületes előre lovaglásra valamint elengedhetetlennek tartották a lovas helyes egyensúlyban lévő és hatékony ülését a ló és lovasa közti megfelelő kapcsolat, kölcsönhatás kialakítása érdekében.

Az utolsó katonalovak

Az első sőt, még a második világháborúban is nagy számban vettek részt lovas katonák a lovaikkal a harcokban. Minden országban képeztek ki lovas tiszteket.

Magyarországon az Örkénytábori Iskolában folyt lovas tiszti képzés. A 20. század második felétől a ló hasznosítása mind a munkában, mind a harcászatban gyakorlatilag megszűnt. A lókiképzés fejlődése viszont haladt tovább. Az egykori tisztek civilként szerepeltek a díjlovagló versenyeken, valamint lovaglótanárként civileket oktattak és készítettek fel megmérettetésekre. A magyar huszártisztek sajnos a politikai rendszer áldozatai lettek, kevesen tudták közülük hazánkban folytatni munkásságukat. Többen közülük emigráltak és külföldön tevékenykedtek.

Modern szabadidős- és sportlovaglás

A lovaglás, mint szabadidős sport és művészeti tevékenység az európai királyi udvarok és nemesi körök kedvelt szórakozása volt már évszázadok óta. A 19. század második felétől nem csupán bemutatókat, hanem versenyeket is rendeztek, bár ebben az időben a versenyeken civilek még nem vehettek részt.

Mára tehát a motiváció megváltozott, mindössze egészségesen szeretnénk a szabadidőnket eltölteni, de továbbra is a tökéletes harmóniát igyekszünk megtalálni társunkkal, a lóval.

Elődeink hagyatéka mellett ma már a fejlett technika és lóról megszerzett még alaposabb ismereteink is hozzájárulnak az idomítólovaglás fejlődéséhez.

Számos szabadidős lovasiskola nyitotta meg kapuit, melynek díjlovas edzői a FEI (Nemzetközi Lovas Szövetség) irányelvei szerint tevékenykednek. Hazánkban a Magyar Lovassport Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága munkálkodik a díjlovaglás népszerűsítése és töretlen fejlődése érdekében.

1912-ben, a stockholmi Olimpián rendeztek első alkalommal díjlovagló versenyt az Olimpiák történetében. Ekkor még csak hivatásos katonák nevezhettek és a versenyfeladatban néhány akadály megugratása is szerepelt. 1952 óta versenyeznek díjlovaglásban civilek is.

A mai olimpiai versenyszámok a Nagydíj és a Nagydíj kűr. A díjlovaglás a kevés olyan sportok egyike, amelyben a nők és férfiak ugyanabban a mezőnyben mérik össze tudásukat.

Magasiskola

Az idomítás magasiskolája ma is látható a bécsi Spanyol Lovasiskola vagy a Cadre Noir de Saumur bemutatóin.

A magasiskolai, „föld feletti gyakorlatok” végrehajtásakor a ló elhagyja a talajt és egy speciális ugró gyakorlatot hajt végre. Ilyen a capriole, a courbette, a croupade és a levade. Ezek az „iskolaugrások” nagyon biztos ülést követelnek a lovastól.

A lovakat rendszerint hosszú száron, lovas nélkül tanítják a föld feletti gyakorlatokra, ami kevésbé megterhelő az állatok számára, azonban minden gyakorlatot lovas alatt is végrehajtanak. Ezek a gyakorlatok nem szerepelnek a modern díjlovaglósport feladatai között.

2013.03.21, Szerző: Novotni Péter
Frissítve: 2023.03.11.
Fotó: Canva


Kapcsolódó cikkek

Az 1912-es olimpia díjlovas programja >>

Lovas érdekességek az olimpiai játékok történetéből >>

A lovaglás története >>

A ló és az ember kapcsolata >>

„Népek viharok, maga az idő is lovon járt egykor” >>

 

SIGNAL IDUNA CUP, CSI*** – Dortmund, Németország, 2013.

CSI***, SIGNAL IDUNA CUP
Dortmund, Németország

A 18 éves lovasnő mindenkit megelőzött Dortmundban.

Ritkán fordul elő, hogy a világ legjobb lovasait egy fiatal hölgy lovas megelőzze egy nemzetközi díjugrató nagydíjban, de Dortmundban Angeline Herröder bizonyította, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Pico’s Boy-jal a világranglista legjobbjait is maga mögé utasította.

Az előző évek dortmundi győztesei sorra hibáztak az alappályán, leginkább a hármasugrás beugróján. A 2009-ben Coupe de Coeurrel, 2012-ben Chamannal nyerő Ludger Beerbaum nem tudta megismételni sikereit. Most a stuttgarti Világkupán hetedik és Neumünsterben ötödik helyezett Zinedine-nel leütötték a hármasugrás elején lévő meredeket. Ugyanígy hibázott a 2010-es győztes páros, Marcus Ehning és Sabrina, azonban Sabrina utána ütött még egyet. Szintén két fával végzett a 2011-es győztes páros, Gert-Jan Bruggink és Andrea.

Marco Kutscher, miután néhány hete Cornet’s Cristallóval megnyerte a Nagydíjat Neumünsterben, most „régi” lovát, a tizenhét éves Cash-t lovagolta.  Az első ugrást ütötték az alappályán, de a leggyorsabb 4 hibapontos párosként végeztek.

Az összevetésbe kilencen jutottak be, elsőként Albert Zoer és Sam (Calvados x Ahorn) lovagoltak a pályára. A 2008-as aacheni győztes páros két verőhibával végzett az összevetésben. A tavalyi második helyezett Jan Wernke és Queen Mary (Contendro x Caretino), akik Neumünsterben is helyezve voltak, idén Dortmundban egyet ütöttek.

Harmadik összevetőként a csupán 18 éves Angelina Herröder és Pico’s Boy (Pik Labionics x Grannus) elsőként nulláztak le egy nagyon gyors pályával. Utána Sebastian Karshüning és Taquila (Paramount x Acord II) is hibátlan tudott maradni, de a páros rosszabb időeredménnyel végzett.

David Will egy érdekes színű, néhol vércsederes árnyalatú lovat lovagolt, Colorit (Coriano x Capitol I) ugyan az összevetés leggyorsabbja volt, de egyet ütött. Henrik von Eckermann Lady Capitollal (Lancer II x Capitol I) az összevetésre már nem volt formában, és végül hármat ütött.

Egy másik fiatal lóval múlt héten Hong Kongban harmadik volt Kevin Staut, most Quismy des vaux (Dollar Dela Pierre x Super de Bourriere) nyergében hibátlanul lovagolt, de nem tudott 40 másodperc alá kerülni.

Marc Houtzager hozta magával a mezőny másik idősebb lovát, a tizenhét éves Opiumot (Polydor x Bormio xx), aki korát meghazudtolóan kirobbanó formában ugrott, sőt még gyorsabb is lett volna éppen a vezető párosnál, de egy verőhibával nem tudott beleszólni a vezetők közötti versenybe. Utolsóként a korábbi csapat olimpiai bajnok Lars Nieberg és Leonie W (Larenco x Böckmann’s Grandeur) jöttek a pályára, akik ugyan próbáltak nagyon gyorsan menni, de pár századdal lemaradva a harmadik hellyel kellett beérniük.

A 18 éves Angelina Herröder ezzel több mint 23 ezer eurót nyert, és élete első jelentős Nagydíj-győzelmét könyvelhette el.

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
2013. március 10.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.19.

Hiba bejelentés