Kezdőlap Blog Oldal 461

A Vágtass velem stábja ezúttal a magyar lóversenyzés „tűzfészkében” járt

Vágtass Velem 10. adás

A Vágtass velem stábja ezúttal a magyar lóversenyzés „tűzfészkében” járt. Egy olyan településen, ahol már a XIX. század végén is hatalmas lovas élet folyt: ahová jó nevű zsokék, nemcsak egész Magyarországról, de Angliából, Amerikából, Ausztráliából is összejöttek és hihetetlen magas színvonalon űzték a sportot, a lelkes közönség pedig a vonatokon fürtökbe lógva utazott, hogy a Budapesttől északra lévő Dunakeszi-Alag – e nagy múltú lovas hely – lóversenyein részt vehessen.

Szurkoltunk egy fantasztikus hangulatú Military és galopp versenyen, meglátogattuk a város díszpolgárát, Dallos Gyulát, majd Száraz Györgyöt, aki nem csak helytörténész, de a Magyar Lovaregylet elnöke is, megnéztük a híres-neves Alagi tréningközpontot és körülnéztünk Magyarország legnagyobb lovas áruházában is.

Valamennyi adás megtekinthető:
www.vagtassvelem.hu

Indiában járt Monty Roberts

Monty Roberts egy hetet töltött Indiában a The Brooke nevű állatvédelmi szervezet meghívására.

A híres lókiképző alapelve, „hogy a világ jobb legyen, amikor távozik, mint amikor ide érkezett”. Ezt nem csak hazájában, de a világ számos országában is igyekszik terjeszteni. Nemrégiben Brazíliában, legutóbb pedig Indiában járt.

Monty az állatvédő szervezet három lójóléti állomását is felkereste, ahol helyi patkolókovácsokkal, szíjjártókkal és lótartókkal találkozott. „Először jártam Indiában és nagyon izgatott voltam, hogy találkozhatok a helyiekkel, láthatom a The Brooke-ban zajló munkát és tanácsokkal segíthetem a helyi lótartókat abban, hogy jobb életet biztosítsanak ezeknek a keményen dolgozó állatoknak.”

Monty a Beri lóvásárra is ellátogatott, ahol a lovak és más lófélék adásvétele történik, és ahol a The Brooke mobilklinikája állatorvosi ellátást, illetve tanácsadást biztosít a lótartóknak. Meghívást kapott az indiai hadsereg lovasiskolájába is Meerutban, ahol a világ legnagyobb, nem díszelgési célokat szolgáló lovas egysége található.

„Montyval együtt mi is azt valljuk, hogy az állatoknak erőszaktól mentes életet kell élniük.” mondja Petra Ingram, a The Brooke vezetője, aki végig ott volt a híres lókiképzővel indiai útján. Montyt egy régi tanítványa, Satish Seemar is elkísérte, aki jelenleg Dubaiban versenylovak képzésével foglalkozik.

The Brooke célja a dolgozó lovak, öszvérek és szamarak életminőségének javítása a világ legszegényebb vidékein, ahol a gyakran mélyszegénységben élő lakosok megélhetése múlik ezen állatok egészségén és munkavégző képességén.

2014.10.09. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.23.
Forrás: The Brooke
Fotó: Canva

 

Totilas

A 2000 május 23-án született gyönyörű fekete mén, minden idők legsikeresebb díjlova. 2009-ben, akkori lovasával Edward Gallal minden lehetséges világrekordot megdöntöttek, ők voltak az első páros, akik 90% feletti értékelést kaptak programjukra.

Hírek Totilasról
 Totilas: több mint ló, jelenség
Egy órás dokumentumfilm a legendás fekete mén, Totilas életéről születésétől kezdve egészen a 2014-es aacheni szerepléséig. Videó!

 Totilas győzelemmel tért vissza a négyszögbe
Matthias Alexander Rath és Totilas visszatértek a négyszögbe – ráadásul rögtön egy győzelemmel. A duót betegségek és sérülések sora két éves versenyszünetre kárhoztatta, de úgy tűnik, hogy most már megállíthatatlanok.

Totilas egy kisebb balesetet szenvedett, ezért két hetet pihennie kell. A milliókat érő mén visszatérése a díjnégyszögbe így tovább késik.

 Totilas: „Minden balul sült el!”
Paul Schockemöhle először ismerte el hivatalosan is, hogy Totilas-szal nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ő azt elképzelte. Már az is tudható, hogy 2013-ban Totilas inkább a sportban lesz aktív, a tenyésztésben kevésbé.


 Totilas és Rath jövőre ismét a négyszögben
A páros utoljára a június eleji német bajnokságon szerepelt, ott Helen Langehanenberg és Damon Hill mögött a második helyet szerezték meg. Az olimpián Rath betegsége miatt nem vehettek részt.

Fotó: Canva
Frissítve: 2022.09.04.

A díjugrató szakág elnökség tagja: Szebényi Dániel a Dinó Sporthíradóban

2014.01.03-i adás

A híradó vendége Szebényi Dániel, akivel a 2013-as szezont elemezték.


Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán: 
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Valamennyi adás megtekinthető:
 www.dinosport.hu

Állatorvosok és patkolókovácsok kovácsolódtak össze egy lógyógyászati képzésen

Szeptember végén az Észak-Magyarországi Lógyógyászati Kft. szervezésében állatorvosok és patkolókovácsok együtt tanultak a lovak lábvég eredetű sántaságáról, illetve a gyógykörmölésről, gyógypatkolásról.

Hazánkban ez már a harmadik, az Észak-Magyarországi Lógyógyászati Kft. és az angol vetPD által szervezett, kifejezetten a lógyógyászatban érdekelt állatorvosok számára szervezett tanfolyam volt, mely ezúttal tematikájában a patkolókovácsokhoz is szólt. A tanfolyam célja az volt, hogy elősegítse a lógyógyász állatorvosok és a patkolókovácsok ismereteinek összehangolását. Ez segíthet abban, hogy a lábvégproblémák megoldásával foglalkozó szakemberek közös nyelvet beszéljenek, még jobban kiegészítsék egymás munkáját.

A tanfolyam résztvevői – lógyógyógyászat iránt érdeklődő állatorvosok és patkolókovácsok – Európa számos országából érkeztek, többek között hazánkból, Ausztriából, Romániából, Szlovéniából, Finnországból. A délelőtti előadásokat követően az állatorvosok és a patkolókovácsok délutánonként gyakorlati képzésen vettek részt.

Az előadók elismert szakemberektől voltak:

  • Peter Milner, állatorvos: Szakterületei többek között az osteoarthritisek kialakulásának sejtélettani vonatkozásai, a krónikus fájdalom kórélattani mechanizmusai, az MRI használata a lábvégproblémák vizagálatában ill. a pataalakulás kórtani jelentőségének elemzése.
  • Chris Wiggins, patkolókovács: Az Equine Lameness Prevention Organization tagja (patkolókovácsok nemzetközi szervezete, melynek célja körmölési és patkolási protokollok felállítása, adatok gyűjtése, kutatási programokban való részvétel), rendszeresen kutatási programokban vesz részt ill. előadásokat is tart a világ több pontján.
  • Emmanuel Engeli, állatorvos – A University of Cambridge The Queen’s Veterinary School Equine Hospital vezető sebésze, több kelet- és délkelet-angliai magán lókórház külsős ortopédiai szakreferenseke, fő szakterületei a sántaságvizsgálat, csúcsszintű sportlovak atlétikai teljesítményének vizsgálata és kezelése, ortopédiai sebészet.

2014.10.20. Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Megalakult a Magyar Lóverseny Szövetség

Végre elérkezett a várva várt pillanat. Dr. Ecsedi Ferenc kezdeményezésére, közel egy évig tartó hosszú, nehéz előkészítő munka és egyeztetés után 2014. január 30-án megalakult a Magyar Lóverseny Szövetség.

Fotó: Mitrov Gabriella

A szövetséget az alábbi egyesületek elnökei aláírásukkal szentesítettek:
  • A Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete, mint az angol telivér lovak tenyésztőinek államilag elismert érdekképviseleti szervezete.
    Képviselte: Kanics Ákos
  • Az Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete, mint az ügető fajtájú lovak tenyésztőinek államilag elismert érdekképviseleti szervezete.
    Képviselte: dr. Török László
  • A Magyarországi Angol Telivér Futtatók Egyesülete a galopp versenylovak futtatói egyesülete, érdekképviseleti szervezete.
    Képviselte: Deák György
  • A Magyarországi Ügető Futtatók Egyesülete az ügető fajtájú versenylovak futtatói egyesülete, érdekképviseleti szervezete.
    Képviselte: Kelemen Tamás
  • A Magyar Lovaregylet, mint a lóversenysport nemzeti hagyományait őrző, történelmileg elismert, szakmaközi és nemzetközi kapcsolatokat koordináló egyesület.
    Képviselte: Száraz György

A Szövetség első elnökének dr. Török Lászlót választották meg.

A Szövetség kiemelten fontos célkitűzése, hogy soron kívüliséggel stratégiai szakági kapcsolatot alakítson ki, és folyamatosan működtessen – a Szövetség elnöksége által – az államilag kijelölt Versenyszervező, Versenyrendező és Fogadásszervező gazdasági társaságokkal.

A szövetség megalakulásával létrejöhet az igazi összefogás a honi lóversenyzésben érdekeltek között. A kétségtelenül meglévő érdekkülönbségek kiküszöbölése után létrejött összefogás nagyban segítheti a közös érdekképviseletet úgy a versenyszervező, mint a felettes szervek előtt.

Sokan megkérdezték tőlem, hogy mit várok ettől.
Én mindenkinek csak azt válaszoltam: „CSODÁT”. Igen! Sosem volt még ekkora lehetőség az összefogásra, a közös érdekérvényesítésre. Reményeim szerint a szövetség meg is tudja tölteni tartalommal és nem csak egy „gittegylet” lesz, amire sajnos már volt néhány példa. Ezért is alakul meg a szövetség keretein belül az Elnökségen és a Közgyűlésen kívül az úgynevezett „Szövetségi Tanács”, ahol az előkészítő munka java része történik majd. Ebben a munkacsoportban meghívottként részt vesznek a szövetség Konzultációs partnerei is. Amennyiben ez a szövetség be tudja tölteni azt a szerepet, amelyre létrehozták, elkezdődhet a magyar lóverseny lassú, de biztos felemelkedése, megtisztulása. Minden esetre az első évben igen sok tennivaló lesz.

2014.02.03. Nagy István
Forrás: Loversenyzes.hu

 

OTTO talaj a Lausanne-i díjugrató versenyen

A Longines Global Champions Tour 2014. díjugrató versenysorozat Lausanne-i fordulóján OTTO talajon versenyeztek a lovasok. A svájci helyszín volt az utolsó előtti állomása a 14 fordulós Longines Global Champions Tournak, ahol a top 30 lovas, összesen 9 millió Euro díjazásért szállt nyeregbe.

A 2006-ban, Jan Top olimpiai bajnok által életre hívott versenysorozat egyik célja, hogy a versenyek a legmagasabb minőségben kerüljenek megrendezésre, és az így mutatott jó példával elősegítsék az egész sportág fejlődését és emeljék annak a színvonalát.

A szervezők kompromisszumot nem ismerő maximalizmusának köszönhetően a versenysorozat mára a világ egyik legjelentősebb lovas rendezvényévé nőtte ki magát. Ugyanennek a tökéletességre való törekvésnek az eredménye, hogy idén az OTTO-Sport und Reitplatz GmbH-t tisztelték meg a szervezők a bizalmukkal, amikor a német cég rendszerét választották a versenypálya talajának.

A verseny szervezői számára kiemelten fontossá volt az OTTO-Sport négyévszakos talaj gyors vízelvezető képessége, hiszen a svájci hegyek változatos időjárásának köszönhetően esőre is fel kellett készülni.

Az OTTO-Sport kiállítóként is jelen volt a rendezvényen, így nagy örömére szolgált a cég vezetőségének, hogy több versenyző is személyesen osztotta meg kiemelkedően jó tapasztalatát a versenypálya talajával kapcsolatban.

A PannonExpert Kft., mint az OTTO cég hazai képviselője, minden kedves érdeklődő számára örömmel nyújt segítséget a legmegfelelőbb lovardatalaj kiválasztásában és megépítésében.

Cégünk munkatársai készéggel állnak rendelkezésedre, fordulj hozzánk bizalommal!

2014.10.07.
Tasnádi Gábor építészmérnök

ELÉRHETŐSÉGEK:
Tasnádi Gábor építészmérnök
OTTO Hivatalos Magyarországi Képviselő
ügyvezető igazgató PannonExpert Kft.
+36 20 924-9489

 

Segíts a NOÉ Állatotthon védenceinek szénához jutni

Kopperdák Júlia, a NOÉ Állatotthon – Lómentő Projekt munkatársa azzal a kéréssel fordult a Lovasok.hu szerkesztőségéhez, hogy minél több lószerető emberhez juttassuk el üzenetét.

Május közepén kerül sor az idei első kaszálásra, de a NOÉ Állatotthon számításai alapján nem áll rendelkezésükre a kaszálásig elegendő széna mennyiség. Hetente 3-4 szénabálára van szüksége az állatotthon lakóinak, így jelenlegi készletüket már valószínűleg nem tudják beosztani május közepéig.

Fejér megyéből már érkezett felajánlás, de sajnos a magas szállítási költségek miatt ez nem oldaná meg az állatotthon problémáját. Viszont Pest megyén belül a szállítás nem akadály.

A Pest környékén élők az alábbi elérhetőségen tudnak szénát felajánlani a NOÉ Állatotthon számára:

NOÉ Állatotthon
Telefonszám: 06-30/221-12-99

 

2014.04.23. Horváth Annamária, Kopperdák Júlia
NOÉ Állatotthon
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Gróf Andrássy, Herendi Porcelán Vándorkupa Tabajdon

Ismét figyelmet érdemlő, jelentős lovaspóló rendezvényre szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Ingyen megtekinthető Nemzetközi Lovaspóló Tornára invitálunk minden lovaspóló kedvelőt a Magyar Polo Clubba, ahol a tavalyihoz hasonlóan idén is Tabajdon kerül sor a tornára. Ezúttal két hétvégi verseny lesz: a “Budapest Challenge Cup, BMW Diplomats Tournament” június elején és a “Amateur Cup” június végén.

Ilyen népes számú csapattal rendező verseny még nem volt Magyarországon a 20 éve újraindult pólósport eddigi történetében. 8 nemzetközi csapat, több mint 30 játékos (amerikai, dél-afrikai, argentin, belga, angol, osztrák, szlovák, orosz, mexikói és természetesen magyar játékosok), valamint több mint 100 ló részvételével zajlanak majd a csaptok közötti izgalmas és látványos küzdelmek. A rendezvényekre a lovassportok kedvelőit is szeretettel várjuk, a rendezvények megtekintése ingyenes a klubban.

Budapest Challenge Cup,
BMW Diplomats Tournament
Időpont: 2014. Június 6-8.
Helyszín: Tabajd

Amateur Cup

Időpont: 2014. Június 28-30., 
Helyszín: Tabajd
A belépés INGYENES!

Jótékonysági rendezvény a Mosoly Alapítvány részére.

Mindkét verseny a Budapesttől 30 km-re, a csodálatos szépségű Váli völgyben fekvő Tabajdi pólós réten kerül megrendezésre. Itt működik Magyarország legnagyobb pólóközpontja, a Magyar Polo Club, mely az országban egyedül képes megfelelni a nemzetközi előírásoknak.

A rendezvények szervezője: Dr. Ivanics György, a Magyar Polo Club elnöke

A rendezvények védnöke: Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Ajánlott viselet: alkalmi viselet, hölgyeknek kalap.

Rossz idő esetén a pólópálya közelében sátrak biztosítják a nézők kényelmét.

Az ingyenes jegyek mellett lehetőség van korlátozott számú VIP jegyek vásárlására is; erről a 30/ 998-9013-as telefonszámon lehet érdeklődni.

A VIP sátorban a Gundel Étterem szolgáltatja a finom ételeket, és a Tokaji Bardon, és a Villányi Wunderlich pincészet borait kóstolhatják meg a vendégek. A rendezvény média támogatója a Világgazdaság üzleti hetilap.

A lovaspóló verseny támogatói a világon mindenhol a prémium kategóriás termékek forgalmazói. E rendezvény fő támogatói BMW Group Diplomatic, a BMW és a Mini Morris gépkocsik forgalmazóján és a Herendi Porcelánmanufaktúrán kívül: Schoeffel luxus gyöngykereskedés, Professio Kft., Abacus Hotel, IronFx, FlowAviation és a Lotus Home bútorkereskedés.

Megközelíthetőség:

Tabajd, Magyar Polo Club

Bővebb információ: 

​2014.04.14. Lovasok.hu
Kép: Canva.com, Magyar Polo Club
Frissítve: 2022.09.13.


KapcsoLÓdó cikkek:

Korábbi lovaspóló versenyek Tabajdon >>

Lovaspóló >>

Még több lovas rendezvény >>

2014. szeptember 19-21-én ismét izgalmas lovaspóló viadalllal vár Tabajdon a Magyar Polo Club. A három napos rendezvényre a belépés díjtalan.

Gróf Andrássy Géza az 1880-as években, Magyarországon elsőként hozta létre a Magyar Póló Sportot. Magyarország e kiemelkedő személyiségének állít emléket a Magyar Polo Club, A Gróf Andrássy Géza, Herendi Porcelán Vándorkupa megalakításával.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a hivatalos díjszállítója a rendezvénynek.

A Vándorkupáért 0-4 gólós csapatok versenyeznek majd. Nyolc csapatot várnak a három napos viadalra, a világ minden tájáról.

A belépés díjtalan!

Bővebb információ: 

A kupa a Budapesttől 30 km-re, a csodálatos szépségű Váli völgyben fekvő Tabajdi pólós réten kerül megrendezésre. Itt működik Magyarország legnagyobb pólóközpontja, a Magyar Polo Club, mely az országban egyedül képes megfelelni a nemzetközi előírásoknak.

Megközelíthetőség:

2014.08.25.
Dr. Ivanics György
Magyarpoloclub.hu
Kép: Canva.com, Magyar Polo Club
Frissítve: 2022.09.13.

Szerető gazdira várnak a menhelyi lovak

Végre eljött a nagy nap, hogy új életet kezdhetnek a Bottyán Equus Hungária Alapítvány által Bakonyoszlopról megmentett lovak. Csibész, Vadóc, Márvány, Tony, Álmos, Folti és Szilaj II már csak egy szerető gazdira várnak.

Az örökbeadás feltételei:
  • Legalább három oldalról zárt, fedett, szélvédett beálló vagy angolboksz, lótársak és legelő. A lovakat társállatnak és nem haszonállatnak adják örökbe, így sem továbbértékesítésre, sem iskolalónak nem hasznosítható a Bottyán Equus Hungária Alapítványtól örökbefogadott ló.
  • Az örökbefogadás egy életre szól, tehát ha a ló lesérül vagy megöregszik, akkor is köteles az örökbefogadó gondoskodni róla élete végéig.
  • A várhatóan magas költségek miatt nem tagadható meg gyógykezelés az állattól.
  • A kancákat nem lehet fedeztetni és szaporítani.
Jelentkezés:

Ha szeretnéd társaddá fogadni a lovak valamelyikét és úgy érzed, hogy az Alapítvány által támasztott örökbefogadási feltételeknek megfelelsz, jelentkezz Rédei Évánál vagy Attilánál az alábbi telefonszámokon:

  • Éva: 06-20/383-98-14  (14:00 és 18:00 óra között)
  • Attila: 06-20/942-19-01 (14:00 és 18:00 óra között)

Van-e mód kipróbálni a lovakat?

Nincs. A Bottyán Equus munkatársai nem tudnak felvilágosítást adni arról, hogy az adott ló be van-e lovagolva és ha igen, mennyire. Ez a hely vállaltan nem a lovaglásról szól. Az örökbefogadónak kell megmutatnia azt, hogy méltó arra, hogy társául fogadjon egy bántalmazott állatot.

Mielőtt hazavinnéd:

A lovak előzetesen egyeztetett időpontban meglátogathatók az Alapítvány területén Őrbottyánban.

Mielőtt telefonálsz és/vagy ellátogatsz a Lómenhelyre, figyelmesen olvasd el az örökbefogadási feltételeket az esetleges félreértések elkerülése érdekében.

Nem a jelentkezés sorrendje számít, hanem az, hogy az Alapítvány munkatársai látják biztosítva az örökbeadott állat megfelelő tartását.

Kell-e fizetni a lovakért?

Nem kell fizetni, hiszen a Bottyán Equus Hungária Alapítvány egy állatvédő szervezet, nem foglalkozik lovak értékesítésével. Természetesen köszönettel fogadnak pénz- vagy tágyi adományt (akár az örökbefogadástól függetlenül is, hiszen egy-egy ló rehabilitációja hihetetlen összegeket emészt fel), de ez az örökbefogadásnak nem feltétele.

Mint mindig, így a Bottyán Equus munkatársai most is hangsúlyozni szeretnék, hogy nem minden áron s nem bárkinek adják örökbe azokat a lovakat, akiket hónapokon át gondoztak és akiket sajátjukként szeretnek.

A ló társad, és nem rabszolgád!
Bárhogy alakul is sorsod, ezt ne feledd!
A szél fia ő, a természet csodás gyermeke.
Bánj szeretettel és tisztelettel vele!

2014.10.22. Forrás és képek: Bottyán Equus Hungaria Alapítvány
Frissítve: 2022.07.23.

Hiba bejelentés