Kezdőlap Blog Oldal 393

Lovastornászaink sikerrel zárták az EB-t

Sikeresen zárult az Európa-bajnokság a magyar lovastornászok számára. Aachenben Csordás Réka, Gadolla Réka, Németh Blanka, Somogyi Eszter és Bence Balázs képviselték hazánkat.

Még 20 képünk van a lovastornászok aacheni versenyéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Első felnőtt kontinensviadalán Bence Balázs a nyolcadik helyen zárt Zakariás hátán (7.493). A mindössze 19 éves versenyzőtől ez remek eredmény, amivel várhatóan a Világranglista első tíz helyének valamelyikére kerül majd.

Európa-bajnok a német Jannis Drewell (8.369), ezüstérmes Thomas (8.343), bonzérmes Viktor Brüsewitz (8.157).

Még két magyar induló volt a hölgyek versenyében. Németh Blanka remekül zárta a kötelezőket, hiszen a döntőt jelentő 13. helyen állt, a kűrben azonban lova, Garfield a kívánatosnál gyorsabb tempót diktált, így nem sikerült realizálni a döntős esélyt, végül Blanka a 21. helyen zárt. Somogyi Eszter Zakariás hátán a 23. helyen fejezte be a versenyt.

Az első helyet a hölgyek között a svájci Simone Jäiser (8.321) szerezte meg, a dobogó második fokára a német Corinna Knauf (8.280) állhatott fel, harmadik az osztrák Lisa Wild (8.207)

Nagyon jól szerepelt Csordás Réka – Gadolla Réka (Zakariás) összeállítású párosunk is, aki az első forduló után a hatodik helyen állt, majd a döntőben végül a hetedik helyen fejezte be a versenyt.

2015.08.25. Forrás: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág, results.aachen2015.de
Fotók: FEIAachen2015
Frissítve: 2022.09.11.

Díjugrató EB: 18. a magyar csapat

A 18. helyen végzett a magyar díjugrató csapat az aacheni Európa-bajnokságon. A legjobb egyéni eredményt ifj. Tóth László érte el Isti nyergében.

A holland Jeroen Dubbeldam (SFN Zenith N.O.P.) lett az idei Európa-bajnok, aki mindössze 3,68 hibapontot gyűjtött össze a verseny folyamán. Második a belga Gregory Wathelet (Conrad de Hus) 5,04 hibaponttal, a bronzérmet pedig a francia Simon Delestre (Ryan des Hayettes, 7,67 hp) vihette haza.

Ifj. Tóth László és a Takács Péter által tenyésztett Isti egy vízbelépéssel és egy időhibával fejezték be a Díjugrató Európa-bajnokságot, így összesen 15.44 hibaponttal a 32. helyen végeztek a 94 lovast felvonultató bajnokságban, egy hajszálnyira lemaradva a döntőbe kerüléstől.

Egyéni eredmények:

  1. ifj. Tóth László – Isti
  2. ifj. Szabó Gábor – Timpex Bölcsész
  3. Hugyecz Mariann – Never Last
  4. Horváth Balázs – Zordon

Az Európa-bajnokságot a holland lovasok nyerték 8,82 hibaponttal, a második helyen Németország végzett 12,4 hibapontos eredménnyel, harmadik Svájc együttese 18,23 hibaponttal. A magyar csapat a 22 csapatot felvonultató mezőnyben a 18. helyen végzett 53,38 hibaponttal.

2015.08.25. Forrás: Magyar Lovas Szövetség, results.aachen2015.de
Frissítve: 2022.08.06.
Fotók: Canva

Time To Say Goodbye elorozta a Szent István Díjat

Összesítettben a jobb összidőnek köszönhetően Time To Say Goodbye lett a győztes, ezzel elorozva a dobogós Ollyan nincs és Night Lady elől a Szent István Díjat.

  Time To Say Goodbye a befutóban simán elment Tonnyó mellett

Szent István Díj az Ügetőn

A Szent István Díj mindkét futamában hasonló volt a forgatókönyv, Tonnyó (Kolozsi László) vezetett, előnyét folyamatosan növelte, az utolsó kanyarban pedig megközelítette a rivális Time To Say Goodbye (Márton Lajos), majd a befutóban elügetett. Az első futamot meg is nyerte a hároméves, Ollyan nincs (Fazekas Andrea) és Tornado Cole (Váradi Sándor) lettek a helyezettek, míg a második futamban Ollyan nincs (Fazekas Andrea) megelőztet Time To Say Goodbye-t (Márton Lajos), aki így második lett, Night Lady (Hajnal Tibor) érkezett harmadiknak. Összesítettben a jobb összidőnek köszönhetően Time To Say Goodbye lett a győztes, Ollyan nincs a második, Night Lady a harmadik.

Összefoglaló a 2015. augusztus 22-i ügető futamokról:

1. futam:

Rainbow Place a startnál rögtön galoppozott és kiesett a versenyből. Szökevény vezetésével érkezett a mezőny az első egyenesben. Mögötte Tündérrózsa és Tündér Szépe kettőse ügetett, majd Tequila Hush és Sumi érkeztek és Shake Up is közel volt még. A túlsó oldalon Tequila Hush és Shake Up indultak meg, a befutóegyenesben pedig Sumi kapott utat. Shake Up nyerte végül a futamot, Tequila Hush és Sumi értek el helyezést.

Befutási sorrend: Shake Up (9) – Tequila Hush (6) – Sumi (1)
Győztes idő: 20,3

2. futam:

Mountain Bambi hibázott még az első kanyar előtt és kiesett a versenyből. A mezőny libasorba rendeződött a következők szerint: Andorra Gold, Laluna Comtesse, Kiskarcsi, Amazing Lobell és Kérkedő. Az első támadást Amazing Lobell indította. Laluna Comtesse felment a vezető Andorra Gold mellé, Amazing Lobell pedig Kiskarcsi mellé. Nagyon szoros volt a befutó. Először úgy tűnt, hogy Laluna Comtesse fog nyerni, Kiskarcsi zsákutcába került és mire ki tudott jönni a falról, már csak másodiknak tudott felszaladni a nyerő Amazing Lobell mögé, Laluna Comtesse a harmadik helyen végzett. A futam után a második helyen célbaért Kiskarcsi hajtója (Papp István) óvást emelt a győztes Amazing Lobell hajtója (Lakatos Árpád) ellen szorítás és akadályozás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Amazing Lobell (6) – Kiskarcsi (5) – Laluna Comtesse (3)
Győztes idő: 19,4

Amazing Lobell indította az első támadást

3. futam:

Rafael Bit, Silver Lady, Topáz Lady, Rachel CR, Rafa és Santana sorrend alakult ki a start után. A verseny első szakaszában libasorban haladt a mezőny, majd Rachel CR és Rafa megkezdték a zárkózást. Változás csak a befutóban történt. Rafa nagyon erős volt az utolsó 100 méteren és megnyerte a futamot, Rafael Bit lett a második, Santana nagy lendülettel érkezett a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Rafa (4) – Rafael Bit (2) – Santana (7)
Lejelentették: Pozsony (5)
Győztes idő: 18,1

4. futam:

Titán Ville kezdett galoppal és kiesett a versenyből. Az élről fordulók vezettek. A tribün előtti egyenesben Tonnyó növelte előnyét, Tornado Cole-ra pedig felzárkóztak a többiek, megérkeztek a hátulról fordulók is. A túlsó oldalon lendült támadásba Time To Say Goodbye és felment a vezető Tonnyó mellé, Tornado Cole mellett pedig Ollyan nincs színei jelentek meg. Time To Say Goodbye a célegyenesben gyorsított és megnyerte a futamot, Ollyan nincs szerezte meg a második helyet, Tornado Cole a harmadik.

Befutási sorrend: Time To Say Goodbye (3) – Ollyan nincs (6) – Tornado Cole (2)
Hajtóváltozás: (5) Salihamidzic – Varga Sándor
Győztes idő: 18,4

Time To Say Goodbye megnyerte a futamot

5. futam:

Az első kanyarra érve Ultimate Sun ugrotta el magát, diszkvalifikálták. Upset is hibázgatott, de versenyben maradt, Übü Király pedig gyengén kezdett. Üde Szépe és Ukulele meglépett a másik két üldözőtől, sőt előbbi gyorsított. A túlsó oldalon Übü Király lendült támadásba és felment Üde Szépe mellé, a befutóra pedig már fej-fejt érkeztek. Az utolsó métereken azonban a küzdelem hevében Übü Király mozgása szétesett, így kiesett a versenyből. Üde Szépe lett a nyerő, Ukulele a második, Upset a harmadik.

Befutási sorrend: Üde Szépe (4) – Ukulele (1) – Upset (2)
Lejelentették: (3) Urzulina
Győztes idő: 25,2

6. futam:

Mistral és Svéd Barát kettőse vette a legjobb a startot. Az első egyenesben Jorvik Viking gyorsított és élre állt, mögötte libasorban haladt a mezőny: Svéd Barát, Mistral, Pinokkió, Süni és Örs sorrendben. Verseny közben Jorvik Vikinget tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálták, Mistral pedig az utolsó kanyarban ugrott és kiesett a versenyből. Az utolsó 150 méteren megjelent a favorit Örs és megnyerte a futamot, Svéd Barát lett a második, Pinokkió a harmadik.

Befutási sorrend: Örs (3) – Svéd Barát (5) – Pinokkió (4)
Hajtóváltozás: (5) Svéd Barát – Kovács Dóra
Győztes idő: 22,7

Az utolsó 150 méteren megjelent Örs és megnyerte a futamot

7. futam:

Off Road, Rocket Boy, Conway Boko, Szerelmes R., Ördög Hegedűse és a start előtt hibázgató Andorra Gold sorrend alakult ki a start után. A tribün előtti egyenesben Conway Boko gyorsított és átvette a vezetést. Mögötte Rocket Boy indított támadást, de a befutóegyenesben elvétett pár lépést. Conway Boko nyerte a futamot, Off Road lett a második, Ördög Hegedűse érkezett a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Conway Boko (4) – Off Road (2) – Ördög Hegedűse (5)
Győztes idő: 17,3

8. futam:

Old Shatterhand hibázott a startnál, rögtön kiszállt a versenyből. Poéta ment el vezetni, mellette Jávor Class ügetett, majd Nikon érkezett. Az első egyenesben Oli Sun zárkózott fel és megérkezett Poéta mellé. Nyári Zápor indult el a túlsó oldalon, azonban szétesett a mozgása, diszkvalifikálták. A célegyenesben többen is megindultak, jött Jávor Class, Oscar Wilde és Oli Sun, végül ez lett a befutási sorrend is.

Befutási sorrend: Jávor Class (4) – Oscar Wilde (11) – Oli Sun (8)
Győztes idő: 19,5

A célegyenesben többen is megindultak, Jávor Class ügetett be elsőnek

9. futam: 

Tonnyó, Tornado Cole, Time To Say Goodbye és Salihamidzic volt az első öt ló sorrendje a start után. Tonnyó ugyanúgy, mint az első futamban, 20-25 méteresre növelte előnyét és ezt meg is tartotta egészen az utolsó kanyarig, ahol megjelent mellette Time To Say Goodbye, a befutóban pedig el is ment Tonnyó mellett. Ollyan nincs is nagy lendülettel érkezett és lefiniselte a háromévest, a harmadik helyre Night Lady érkezett.

Befutási sorrend: Ollyan nincs (6) – Time To Say Goodbye (3) – Night Lady (7)
Hajtóváltozás: (5) Salihamidzic – Varga Sándor
Győztes idő: 16,8

10. futam:

Spar Lady, Oklahoma Font, Exxon Valdez és Jákfa sorrendben ügettek a fogatok, jól tartotta még magát Rustik Rozi és Promeheus. Ez a sorrend nem változott a célban sem, Sziklaszirt jött fel negyediknek szép finis után. A futam után a 3-as számú fogat hajtója (Horváth Lilla) óvást emelt a győztes Spar Lady hajtója (Velezdi József) ellen pályaelhagyás miatt, de a Versenyintézőség az óvást elutasította.

Befutási sorrend: Spar Lady (4) – Oklahoma Font (3) – Jákfa (6)
Lejelentés: (10) Raffaella SM és (13) Alegria Dream
Győztes idő: 20,7

A következő ügető futamokat augusztus 30-án vasárnap láthatod a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. augusztus 30-án vasárnap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.08.25.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Díjugratással telt a hosszú hétvége Kiskunhalason

Az ünnepi hosszú hétvégén a Korosztályos Championátus Döntőjének adott otthont a Kiskunhalasi Lovaspálya, ahol négy napon át követték egymást a versenyszámok.

Hűvös, esős idő várta az első versenyszám indulóit augusztus 20-án reggel. A komor időjárás jó néhány lovast és lovat megzavart, de voltak párosok, akiket ez nem akadályozott a jó teljesítmény elérésében. Az egy méteres, időre rendezett versenyszámban Nagy Laura volt a leggyorsabb hibátlan Bianka nyergében (0 hp, 46,76 mp).

Tuska Pál

A B1/C, nyitott versenyszámban tapasztalt lovasok is indultak, köztük Tuska Pál (Határőr Dózsa SE) is Veganum báróval (0 hp, 52,57 mp), aki a szám második helyezettje lett. Tuska Pál elmondta, hogy lova válogatja, melyik hogyan viseli a szokatlan időjárást. „A ló félénk állat, a környezete minden változására reagál. Ilyen esőben több segítséget kell adni a lovasnak és persze nem árt óvatosnak lenni a tempónál, mert jobban csúszik a talaj. Nem hajtottam túl a lovamat, inkább a biztonságra törekedtem, meg a hibátlan teljesítményre, ami most második helyezést hozott” – mondta az ezüstérmes.

A B1/A kezdő lovasok stílusversenyének helyezettjei:

  1. Juhász Klaudia Éva és Lora (Sugo-Equest LC), 0 hp, 56,75 mp, 7,70 pont
  2. Dunai-Kovács Lilla és Zarándok (Kiskunhalasi LTSE), 0 hp, 63,72 mp, 7,60 pont
  3. Forgó Fanni és Diolen (Kiskunhalasi Lovasbandérium), 0 hp, 61,12 mp 7,60 pont

A Korosztályos Championátus Döntő második napján tíz versenyszámban hirdettek eredményt. Az utolsó, legnehezebb, kétfázisos A/2**-es számot a kecskeméti (Airvent LC) egyesületben sportoló Marton András PM Diamantinával nyerte.

Az A/2** versenyszám végeredménye:

  1. Marton András és PM Diamantina (Airvent LC), 0 hp 24,32 mp
  2. Rezgő Zoltán és Chacco-Prinz (Díva SLK), 0 hp 25,50 mp
  3. Fekete Antal és Karola (Fekete Antal LSE), 0 hp 27,57 mp

Tizenegy versenyszámot rendeztek pénteki napon. A legnehezebb pályán (A/2*) Szotyori Nagy Kristóf győzött Centilottal. A 130 centiméteres magasságú akadályokkal nehezített A/2*-os vadászugratás versenyszámban 14. indulóként agresszív tempóban, de biztosan vette át a vezetést. A Díjugrató Szakbizottság elnöke ezzel alaposan feladta a leckét az utána következőknek és végül győzött Búza Krisztián (Airvent Money) és Marton András (PM Diamantina) előtt.

Szotyori Nagy Kristóf Centilottal

Szombaton 12 versenyszám zajlott a halasi gyepen. A nap leginkább várt eredményhirdetése a Championátus csapatbajnokságáé volt. Ebben a Budapesti Viktor-i és a Bács-kiskun megyei együttesek között pontegyenlőség alakult ki. Az összevetésben végül Pest megye Viktor-i csapata győzött, a harmadik Veszprém megye lett.

A csapatverseny végeredménye:

  1. Pest megye, Viktor-i SE: 18 pont
  • Csapatvezető: Stelczer Viktor
  • Csapattagok: Sári Mia Sarolta (Circado), Barna Csenge (Sólyom), Kiss Anett Natália (Caro Ferdedo), Nevelits Laura (Kaland).
  1. Bács-Kiskun megye I csapat: 18 pont
  • Csapatvezető: Marton András
  • Csapattagok: Juhász Virág (Táno De Chardin), Vecsei Lili (Dano), Rácz Julianna, (biofarmer Zsebibaba), Braunitzer Enikő (Bogdán).
  1. Veszprém megye – OKIDOKI: 15 pont
  • Csapatvezető: Maszlag Ilona
  • Nagy Evelin (Tristan), Németh Bettina (Rózsavölgy), Németh Georgina (Stella), Unger Fanni (Anna).

Pest megye Viktor-i csapata

A nap legnehezebb versenyszámában (A/3 *, 140 cm) Pest-megyéből érkezett versenyző diadalmaskodott: Búza Krisztián (Airvent Money), a Lacházi LK lovasa.

Az utánpótlás versenyszám végeredménye:

  1. Braunitzer Enikő (Bogdán), Medinplus Lovasiskola 0 hp, 65,99 mp
  2. Nevelits Laura (Kaland), Viktor-i Sportegyesület, 0 hp, 66,11 mp
  3. Baumann Bori (Rosi S Paula) Prosper LK, 0 hp 74,75 mp

Az A/3 * versenyszám végeredménye:

  1. Búza Krisztián (Airvent Money), Lacházi LK, 0 hp, 39,49 mp
  2. Rezgő Zoltán (Chacco-Prinz), Diva Sport Lovasklub, 3 hp, 47,46 mp
  3. Jován Richárd (Roche) Mezőhegyesi Ménes SE, 4 hp, 40,83 mp

Az első 2015-ös champion egy tehetséges kiskunhalasi lovas, Rózsahegyi Dorka (Toscana) lett póni kategóriában a verseny utolsó napján. A versenyszámban nyolc nevező indult és négyen kerültek hibátlan lovaglással az összevetésbe.

Rózsahegyi Dorka és Toscana

A zárónap döntőinek eredményei:

Póni döntő, magasság 100 cm, az összevetés végeredménye:

  1. Rózsahegyi Dorka, TOSCANA, 0 hp, 26,25 mp
  2. Jován Lilien, ZORRO VAN DE VOSSENTIP, Varga Ménes GYLE, 0 hp, 26,49 mp
  3. Bosits Biborka, AMI, Dobrádi Lovas Klub, 0 hp, 32,21 mp

Póni Championátus sorrend a fordulók alapján:

  1. Rózsahegyi Dorka, TOSCANA, Határőr Dózsa SE, 75 pont
  2. Jován Lilien, ZORRO VAN DE VOSSENTIP, Varga Ménes GYLE, 71 pont
  3. Bosits Biborka, AMI, Dobrádi Lovas Klub, 54 pont

Gyermek döntő, magasság 105 cm, összevetés végeredménye:

  1. Plavecz Szabrina, LEONARDO, Kentaur Lovas Egylet, 0 hp, 28,82 mp
  2. Viasz Hanna, MY BOY HERCEG, Ajkai LHE, 0 hp, 28,86 mp
  3. Sólyom Bori Luca, CASH Viktor-i Sportegyesület, 0 hp, 28,96 mp

Gyermek Championátus sorrend a fordulók alapján:

  1. Plavecz Szabrina, LEONARDO, Kentaur Lovas Egylet, 63 pont
  2. Sólyom Bori Luca, CASH Viktor-i Sportegyesület, 57 pont
  3. Janik Anna, COSTA BRAVA, Colonado Lovasiskola SE, 52 pont

Serdülő B döntő 115 cm, összevetés végeredménye:

  1. Vajay Dóra, BALOUVALLEY, Varga Ménes GYLE, 0 hp, 40,66
  2. Nagy Evelin, TRISTAN Ajkai LHE, 0 hp, 41,28
  3. Markó Sándor, MONT BLANC, Algyői Sportkör, 0 hp, 42,85

Serdülő B Championátus sorrend a fordulók alapján:

  1. Sári Mia Sarolta, CIRCADO, Állatorvosi-tud Kar TLC, 64 pont
  2. Vajay Dóra, BALOUVALLEY, Varga Ménes GYLE, 54 pont
  3. Markó Sándor, MONT BLANC, Algyői Sportkör, 43 pont

Serdülő A döntő, magasság 125 cm, összevetés végeredménye:

  1. Turza Rebeka NINA RICCI Kincsem Lovaspark SE, 0 hp, 41,94 mp
  2. Németh Georgina STELLA Soóshegyi Lovasklub SE, 0 hp, 43,68 mp
  3. Angelus Hanna GAME BOY Prosper LK, 0 hp, 46,28 mp

Serdülő A Championátus sorrend a fordulók alapján:

  1. Angelus Hanna GAME BOY Prosper LK, 46 pont
  2. Rell Adrián CARIQOUL Z, Zsákai Kft. Gyöngyös, 44 pont
  3. Kovács Roland, LIDÉRC, Timpex Nyíregyháza LK, 40 pont

Utánpótlás, magasság 130 cm, versenyszám időre végeredménye:

  1. Nevelits Laura, KALAND, Viktor-i Sportegyesület, 0 hp, 38,10 mp (öv)
  2. Braunitzer Enikő, BOGDÁN, Medinplus Lovasiskola E, 0 hp, 34,80 mp (öv)
  3. Baumann Bori, ROSI S PAULA, Prosper LK, 4 hp, 69,33 mp

Nevelits Laura és Kaland

Utánpótlás Championátus sorrend a fordulók alapján:

  1. Nevelits Laura, KALAND, Viktor-i Sportegyesület, 79 pont
  2. Braunitzer Enikő, BOGDÁN, Medinplus Lovasiskola E, 63 pont
  3. Dobi Péter, RÁDIHÁZA-SZENDERGŐ, Budapesti LK, 55 pont

2015.08.24. Forrás és Fotó: Kovács Iván
Frissítve: 2022.08.06.

Bronzérmes a magyar fogathajtó csapat

A bronzérmes lett a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat az Aachenben rendezett négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

Az utolsó, szombati szám, a maratonhajtás után a magyarok 354,030 hibaponttal zártak a harmadik helyen. A viadalt a világ- és Európa-bajnoki címvédő hollandok nyerték a házigazda németek előtt.

Egyéniben a német Michael Brauchle nyerte a kontinensviadalt. A legjobb magyar, Dobrovitz József a negyedik helyen fejezte be a versenyt, míg ifj. Dobrovitz József 10., Lázár Zoltán pedig 19. lett.

A hivatalos végeredményre hosszú órákig kellett várni, a negyedikként zárt belgák pontszámításánál ugyanis több hiba is felmerült. Mind a magyarok, mind a belgák óvtak, ám végül nem módosult a sorrend.

“Szó szerint nagyon meg kellett küzdenünk a harmadik helyért – mondta Tóth Tamás szövetségi kapitány. “Elégedett vagyok, bár a reményeink nagyobbak voltak. Szerettünk volna jobb eredményt elérni, ám voltak hátráltató tényezők. Ezeket figyelembe véve elégedettek lehetünk.”

Végeredmény:

Egyéni:

  1. Michael Brauchle (német) 162,16 hibapont
  2. Ijsbrand Chardon (holland) 162,37
  3. Koos de Ronde (holland) 170,93
  4. Dobrovitz József 172,68

…10. Ifj. Dobrovitz József 188,55

…19. Lázár Zoltán 201,76

Csapat:

  1. Hollandia 328,05 hibapont
  2. Németország 331,63
  3. Magyarország 354,03

2015.08.23. Forrás: MTI
Fotó: Aachen2015
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.05.

2. Dobrovitz és a magyar fogathajtó csapat a maraton előtt

Az akadályhajtás után a magyar csapat a második helyen áll az Aachenben zajló négyesfogathajtó Európa-bajnokságon. Egyéniben Dobrovitz József is a második helyről várja a folytatást.

A kétszeres világbajnok Felix-Marie Brasseur volt az első, aki dupla hibátlant tudott hajtani a Dr. Wolfgang Asendorf építette pályán. Brasseur után következett Dobrovitz József, aki szintén alapidőn belül és verőhiba nélkül tudott áthajtani a célvonalon, bár egy kicsivel lassabban, mint belga versenytársa.

Dobrovitz József először hajtotta fogatát ilyen felállásban. Az első lovainak ugyanis ez volt az első versenye négyesfogatban, korábban csak kettesben mentek.

A Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat az akadályhajtást követően a világ- és Európa-bajnoki címvédő hollandok mögött a második, megelőve a belgákat és a házigazda németeket. Egyéniben a holland Ijsbrand Chardon áll az élen a szombati maratonhajtás előtt.

Állás az akadályhajtás után:

Egyéni:

  1. Ijsbrand Chardon 38.23 hibapont
  2. Dobrovitz József 47.90
  3. Koos de Ronde 48.20

…10.Lázár Zoltán 58.22

  1. ifj. Dobrovitz József 61.75

Csapat:

  1. Hollandia 81.18 hibapont
  2. Magyarország 102.45
  3. Belgium 106.69

2015.08.22. Forrás: MTI, Hoefnet
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.05.

Lázár és Dobrovitz holtversenyben a díjhajtás után

A díjhajtás második napja után a magyar csapat a második, míg egyéniben Lázár Zoltán és Dobrovitz József holtversenyben az ötödik helyen áll az Aachenben zajló négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

A Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összeállítású együttes a világ- és Európa-bajnoki címvédő hollandok mögött a második, megelőzi a belgákat és a házigazda németeket.

Egyéniben a holland Ijsbrand Chardon áll az élen a pénteki akadályhajtás előtt.

Tóth Tamás kapitány a szövetség csütörtöki közleményében elmondta: “van előrelépés, hiszen a második helyről várhatjuk a folytatást, de a hollandokhoz nem tudtunk látványosan közelebb kerülni”. Hozzátette, ezzel együtt is bizakodik, hiszen tavaly Aachenben sikerült nyerni maratonhajtásban a hollandok előtt. “A maratonpálya nehéz, és a holnapi akadályhajtás sem lesz sétagalopp” – fogalmazott a kapitány.

Állás a díjhajtás után:

Egyéni:

  1. Ijsbrand Chardon (holland) 37.81 hibapont
  2. Theo Timmerman (holland) 39.88
  3. Juan Antonio Real Garcia (spanyol) 44.07
  4. Koos de Ronde (holland) 45.13
  5. Lázár Zoltán és Dobrovitz József 47.90-47.90

…16. ifj. DOBROVITZ JÓZSEF 55.10

Csapat:

  1. Hollandia 77.69 hibapont
  2. MAGYARORSZÁG 95.80
  3. Belgium 97.69
  4. Németország 100.58

2015.08.21. Forrás: MTI
Fotó: Aachen2015
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.05.

Versenyló életét veszélyeztette egy állategészségügyi készítmény

Egy legyek távoltartása céljából használt termék csaknem egy versenyló halálát hozta. A kezelt lónál súlyos allergiás reakció lépett fel az alkalmazást követően. Kiderült, a termék nem rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel sem – írja a NÉBIH.

Csaknem egy versenyló halálához vezetett egy, a legyek távoltartása céljából használt állategészségügyi biocid termék. A lónál az alkalmazást követően súlyos allergiás reakció jelentkezett. Az esetről a tulajdonos értesítette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, s kiderült, a készítmény sem forgalomba hozatali engedéllyel, sem nyilvántartási számmal nem rendelkezett.

A Tam Tam Vet elnevezésű biocid terméket egy Dunakeszi lovasboltban vásárolták. A versenylónál a kezelést követően súlyos allergiás reakció lépett fel. A nagy kiterjedésű ödéma és a keringési rendellenesség az állat életét is veszélyeztette, azonban a gyors tüneti kezelésnek köszönhetően sikerült megmenteni.

A problémás készítmény: Tam Tam Vet

Az engedélyszámot vagy nyilvántartási számot a kereskedőnek ellenőriznie kell. Emellett érdemes a vásárlónak is megvizsgálnia, hogy a választott termék rendelkezik-e engedélyszámmal vagy nyilvántartási számmal, hiszen ez garancia arra, hogy a termék hatósági kontroll alatt áll. Természetesen az engedély megléte nem jelenti azt, hogy a termékek alkalmazása esetén nem jelentkezhetnek mellékhatások, de ilyen esetben gyorsan és hatékonyan sor kerülhet a megfelelő intézkedésekre.

Állatokban vagy állatokon alkalmazott állatgyógyászati készítményt vagy biocid terméket Magyarországon forgalomba hozni, forgalmazni, illetve felhasználni kizárólag engedélyezési eljárást követően, forgalomba hozatali engedéllyel szabad. Az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, ápolószerek és segédanyagok egy valamivel kevésbé szigorú eljárást, az úgynevezett nyilvántartásba vételt követően kerülhetnek forgalomba, illetve felhasználásra.

Az engedélyezett, illetve nyilvántartásba vett termékekről a hatóság nyilvántartást vezet, ellenőrzi a felhasználásukat és forgalmazásukat, többek között mellékhatás-figyelő rendszert is működtet. A NÉBIH Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága – gyógyszerbiztonsági okokból – akár módosíthatja is a készítmények engedélyét, új óvintézkedéseket vezethet be, vagy megtilthatja az adott tétel forgalmazását. Legsúlyosabb esetben pedig visszavonhatja a forgalomba hozatali engedélyt, illetve törölheti az adott terméket a nyilvántartásból.

A forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező készítmények címkéjén minden esetben szerepel a forgalomba hozatali engedély száma (pl: 3657/1/15 NÉBIH ÁTI), míg a nyilvántartásba vett termékek termékismertetője az úgynevezett nyilvántartási számot tartalmazza (pl: 460/1/2012 NÉBIH ÁTI).

Amennyiben ilyen szám nem található a termék címkéjén, illetve termékismertetőjén, az azt jelenti, hogy a készítmény nem került hatósági kontroll alá! A nem engedélyezett, vagy nyilvántartásba nem vett termékek forgalmazása szigorú büntetést von maga után, míg alkalmazásukkal a felhasználók veszélybe sodorhatják állataik egészségét és életét.

Az elmúlt időszakban többször is előfordult, hogy nem engedélyezett termékek kerültek forgalomba. Éppen ezért a NÉBIH szeretné felhívni az állattartók figyelmét, hogy kizárólag megbízható, hatósági engedéllyel rendelkező készítményeket vásároljanak.

2015.08.19. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.08.16.

Díjlovagló EB, Aachen: Totilas visszavonul

Charlotte Dujardin és Valegro továbbra is verhetetlenek, Totilas egy nagy port kavart szereplést követően végleg maga mögött hagyja a versenyzést. Ez történt az aacheni CHIO díjlovas versenyének első napján.

Charlotte Dujardin és Valegro

Hollandiáé a csapatarany

A Lambertz-Prize, a csapat Nagydíj a holland négyes (Edward Gal – Glock’s Undercover, Hans Peter Minderhoud – Glock’s Johnson, Diederik van Silfhout – Arlando és Patrick van der Meer – Uzzo) győzelmével zárult augusztus 13-án. Az angol csapat (Charlotte Dujardin – Valegro, Cester – Nip Tuck, Fiona Bigwood – Atterupgaards Orthilia) ezüstéremmel zárta a versenyt. A német különítmény (Jessica von Bredow-Werndl, Isabell Werth, Kristina Bröring-Sprehe és Matthias Alexander Rath) ezúttal harmadikként végzett. Az érmek sorsát hajszálnyi különbség döntötte el: a győztes holland csapat 235.629 pontos eredménnyel szerepelt, míg az angolok „csak” 234.229 pontot gyűjtöttek össze.

A spanyol csapat a negyedik, a svéd különítmény az ötödik, míg a francia team a hatodik helyen végzett, így ők már biztosították indulásukat a 2016-os Rio-i olimpián.

A hollandok utoljára 2009-ben nyerték csapatban az Európa-bajnokságot, így érthetően nagy volt az ünneplés. Persze akkor Edward Gal még Totilas nyergében szerepelt és döntötte meg a rekordokat. Totilas viszont úgy tűnik, hogy az utolsó érmét szerezte most Aachenben.

Véget ért Totilas sportkarrierje

A fekete csodamén hosszú kihagyás után lépett színre az aacheni EB-n lovasával, Matthias Rath-tal. Mióta a ló 2010-ben Paul Schockemöhle és a Linsenhof – Rath család tulajdonába került, alig-alig szerepelt versenyeken. Hol Totilas, hol lovasa sérülése vagy betegsége volt az, ami hátráltatta szereplésüket, a most 15 éves mén így 2010 óta versenyeken csak keveset szerepelt.

Azonban a várva-várt visszatérés Aachenben egyúttal Totilas utolsó fellépése is volt. A ló a program során ugyanis ütemhibákat, sőt egyesek szerint sántaságot mutatott. Bár a bírák nem szakították félbe a produkciót, az egyes bírók pontjai között igen nagy különbségek mutatkoztak, így a páros végül a hatodik helyen zárta a versenyszámot. Totilast már másnap egy belga lóklinikára szállították, ahol az MRI vizsgálatot követően kiderült, hogy mozgását egy csontödéma zavarhatta, ami megfelelő kezelés nélkül a csont törését is okozhatta volna.

Augusztus 18-án Paul Schockemöhle a Linsenhof – Rath családdal egyetértésben bejelentette Totilas visszavonulását a versenysporttól. „Szinte lehetetlen szavakba foglalni, milyen sokat köszönhet a nemzetközi díjlovas sport ennek a lónak. Díjló még soha nem mozgatott meg és nyűgözött le ekkora tömegeket” áll a közleményben. Totilasra most hosszadalmas állatorvosi kezelés vár. „Közösen úgy döntöttünk, hogy Totilas nem fog visszatérni a versenysportba” szól a végső döntés.

Charlotte Dujardin és Valegro mindent vitt

Charlotte Dujardin és Valgero diadalmenete folytatódott a Nagydíj Speciálban, hiszen ebben a versenyszámban is az első helyen végeztek. Kristina Bröring-Sprehe a második, a holland Hans-Peter Minderhoud a harmadik helyen zárt.

Az előzmények után nem lehetett nagy meglepetés, hogy Dujardin és Valegro az utolsó versenyszámban, Nagydíj kűrben is maguk mögé utasítottak mindenkit. A dobogó második fokára itt is Kristina Bröring-Sprehe állhatott fel, harmadik a spanyol Beatriz Ferrer-Salat lett.

Felvételek az M4 Sport archívumából:

2015.08.19. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Aachen2015
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Klimke magát megelőzve nyert militaryban

Ingrid Klimke saját magát megelőzve nyert Aachenben. A háromcsillagos verseny első helyét Escada, míg a másodikat Hale Bob nyergében szerezte meg. A dobogó harmadik fokára szintén német versenyző, Sandra Auffahrt állhatott fel.

Ingrid Klimke és Hale Bob.

Ingrid Klimke mindkét lovával hibátlanul teljesítette a terepszakaszt és a díjugrató pályát is, így pontszámai a díjlovas versenyszám után már nem változtak.

Az Ingrid Klimkét, Sandra Auffahrtot, Michael Jungot és Dirk Schrade-t felsorakoztató német csapat 2015-ben sorozatban nyolcadik alkalommal aratott győzelmet Aachenben a szakág világbajnokságán.

A dobogó második fokára az új-zélandi lovasok állhattak fel, harmadik lett az USA csapata.

2015.08.19. Forrás: Aachen2015
Fotó: Aachen2015

Hiba bejelentés