Idén Magyarország és Szlovákia közösen ad otthont az immáron 26. alkalommal megrendezett Női Amatőrlovas Európa-bajnokságnak. Rutinosak és EB-újoncok egyaránt nyeregbe szállnak, hogy megszerezzék a legfényesebb érmek egyikét.
Még 6 képünk van a korábbi évek futamairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.
Szeptember 10-én, szombaton a Kincsem Parkban két futamban állnak rajthoz a zsokéhölgyek, majd vasárnap Pozsonyban következik ismét két futam. A négy verseny eredményeit összesítve vasárnap este avatnak új Európa-bajnokot a szlovák fővárosban.
A versenysorozatot Marian Surda, a szlovák versenyüzem első számú vezetője, valamint Georg Stärk, az Osztrák Amatőrlovasok Egyesületének egykori elnöke alapította, azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai országok amatőrlovasai is minél inkább részesei lehessenek az európai amatőrlovas életnek és ezzel lehetőségük nyíljon a tudásuk felmérésére, valamint új ismeretségek szerzésére.
Az Európa-bajnokság 1990-ben az osztrák Freudenau, illetve Pozsony pályáján indult. Több mint tíz éve azonban annyira megfogyatkozott Ausztriában a tréningben lévő lovak száma, hogy már nem tudták vállalni a verseny megrendezését. Magyarország ekkor, 2004-ben kapcsolódott be a rendezésbe.
Idén 11 ország – Ausztria, Németország, Svédország, Norvégia, Szlovákia, Csehország, Írország, Anglia, Svájc, Franciaország, valamint Magyarország – egy-egy képviselője vesz részt a bajnokságon. A nagyobb versenyüzemekből, így például Franciaországból, Németországból, de a skandináv országokból is általában a feltörekvő, ifjú tehetségeket nevezik az Európa-bajnokságra, míg Angliából gyakran a már – elsősorban ugráson – tapasztaltabb amatőrök jönnek.
A magyar pályát a mostani Európa-bajnokságra érkező lovasok többsége jól ismeri.
Ismét eljön a tavalyi és a három évvel ezelőtti győztes, azaz a svéd Nathalie Johnsson, illetve a norvég Thea Hofossaeter. A német Olga Lazovska is részt vett már a sorozaton néhány éve, míg a szlovák és a cseh lovas tavaly indult itt először.
Magyarországot ezúttal Gönczi Rebeka képviseli, aki az idei tanévben fog érettségizni, de fiatal kora ellenére a 2016-os szezon legeredményesebb amatőrlovasa. Tavaly a ranglista második helyén végzett az amatőrök között. Eddig 15 győzelemnél jár.
Még 6 képünk van a korábbi évek futamairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.
A versenyzők pénteken érkeznek Magyarországra és ezen a napon maguk húzzák ki minden futamra a lovaikat, így a lovas tudás mellett a szerencse is nagy szerepet játszik a helyezésekben.
Az elmúlt években a skandináv lovasok bizonyultak a legeredményesebbnek az angolok és a franciák mellett. Reméljük, idén Gönczi Rebekának, a magyar lovasnak is sikerül megcsillogtatnia az ügyességét.
Igényes, jó hangulatú szabadidőlovas versennyé nőtte ki magát a Western Kupasorozat, ahol kezdőtől a profiig mindenki megtalálja a saját és lova tudásszintjéhez illő versenyszámot. A lovasok megjelenése és a lovaglások színvonala bármely más európai amatőr versenyen megállná a helyét, mondja Szabolcs Zsolt western bíró.
Fássy Evelin
A Kupasorozat élt, él és élni is fog!
A Western Kupasorozat mára már szlogenné vált mondata talán sosem volt még ennyire aktuális és helytálló, mint most.
A múlt hétvégén lezajlott az V. Western Kupasorozat utolsó, csomádi fordulója, melynek a Határranch adott helyet. Ez a helyszín kicsit olyan, mintha a Kupasorozat hazaérkezne és megpihenne utolsó állomásán, hiszen Bagi Imre, a Határranch tulajdonosa hosszú évek óta viseli gondját többedmagával a versenysorozatnak.
Az érdeklődés legjobb mutatója, hogy rekord létszámú lovassal és több, mint 170 starttal indult a hétvége.
Egész évben érezhető volt a fejlődés a lovasokon, a hozzáállásukon való különbség, az hogy helyszínről helyszínre egyre többen voltak és egyre igényesebb lovaglásokat mutattak be, és ez Csomádon ki is csúcsosodott. A versenyszámokban nagyon erős mezőny jött össze, a horsemanship-et például két csoportra kellett osztani, mert a bírónak nagyon nehéz dolga volt, trail kategóriában 17 induló, míg a gyorsasági számokban 21 induló volt. Ez olyasfajta fejlődés, amire még maguk a szervezők sem számítottak.
Végre tehát a Western Kupasorozat is kezdi megtalálni a helyét a western lovasok táborában, kezdi kinőni magát és egy új, igényes, rendkívül jó hangulatú szabadidőlovas versennyé nőtt fel. A versenyszámok és kategóriák között mindenki megtalálja a neki megfelelőt illetve, mivel ez egy szabadidős versenysorozat így vannak olyan versenyszámok is, amelyek kifejezetten más szakág lovasait várják szeretettel, mint pl. a Cowboy Race, ügyességi feladatok, üeglepetés és bátorság futamok.
Makrai Mercédesz
Oly sok év után a Western Szakág és a Kupa megtalálta a közös hangot egymással, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a hétvégén gazdára talált a Szakág által felajánlott díj:
a Legeredményesebb Gyerek Lovas Bárdi Fruzsina
a Legeredményesebb Ifjúsági Lovas Makrai Mercédesz
Az Országos Bajnokságon pedig egész évben volt lehetősége a Kupa lovasainak is részt venni, egyszerűsített feltételek mellett, amivel többen is éltek és jó eredményeket szereztek.
Az év elején a Kupasorozat szabályzata felkerül a Pest Megyei Lovas Szövetség oldalára, és elfogadásra kerül a megyei szervezet hivatalos western szabadidős lovasverseny szabályzataként. A versenyzők pedig a Kupasorozat regisztrációjával automatikusan regisztrálásra kerültek a Pest Megyei Lovas Szövetségnél is, így kvalifikálódtak a Pest Megyei amatőr bajnokságba. Az október 7-9-én megrendezendő bajnokságon részt vehetnek és versenyszámukban a Pest Megye Amatőr Bajnoka címért indulhatnak.
Európai színvonalú mezőny
“Már több mint egy évtizede veszek részt a Western Kupasorozat szervezésében és működök közre bíróként. A kezdeti nehézségek után folyamatosan nőtt a verseny színvonala” – mondja Szabolcs Zsolt western bíró.
“Két éve egy kis megtorpanás volt tapasztalható a versenyzők létszámában a szakág vezetésével való nézeteltérések miatt. Az idei év azonban teljes áttöréstmutat minden téren a hazai amatőr western versenyzés zászlóshajójánál. A versenyhelyszínek már az elvárható pályákkal és infrastruktúrával állnak a lovasok rendelkezésére.
Elmondhatjuk, hogy a lovasok megjelenése és a lovaglások színvonala bármely más európai amatőr versenyen megállná a helyét. Az idei évben helyszínről-helyszínre nőtt a lovasok létszáma, ami az évzáró csomádi Határ Ranch Kupán rekord létszámban csúcsosodott ki.
A lovasok felkészültsége is oly mértékben emelkedett, hogy az egyes számokban néha minimális különbségek döntöttek a helyezésekről. Ez persze nagyon feladta a leckét a bírói munka során, de a fáradságért a színvonalas lovaglások és az igényes megjelenés bőven kárpótolt.
Egyre nagyobb számban vannak jelen a versenyben a western lovaglás tradicionális lófajtái. Így egy új piac kezd megerősödni ezen lófajták hazai tenyésztői számára is.
Az évad utolsó versenyén az új szakági vezetéssel való jó kapcsolat már kézzelfogható eredményeket is hozott. A kupasorozat lovasainak immár lehetőségük van feljebb lépni az országos bajnokság szintjére, és az országos bajnokságban lovaglók is bátran részt vehetnek a kupasorozat versenyein.
Persze még sok munkánk van a western kupasorozat fejlődésében, de egy jó csapat látszik körvonalazódni a szervezésben, akik egy nagy létszámú, fejlődni képes és akaró lovas bázisnak fognak jövőre is színvonalas amatőr versenyzést biztosítani” mondta Szabolcs Zsolt western bíró.
A verseny eredményhirdetése
Kezdőknek és profiknak egyaránt megér egy próbát
“Csomád egy ikonikushelye a Kupasorozatnak csakúgy, a házigazda pedig az egyik létrehozója a western versenyzés hobbisokat összefogó ágának. Nagyon szeretünk a csapatommal a sorozat versenyein részt venni, mert jó társaságban igényes kikapcsolódás, valamint felmérése, visszajelzése fejlődésünknek és útmutató a további munkánkhoz” – mondja Takács Sándor a Varázs Lovas Sport Egyesülettől.
A versenyszámok és kategóriák biztosítják mindenki számára a megfelelő szinten történő megmérettetés lehetőségét. Évek óta nyomon követhető a fejlődés mind szakmai, lovas tudási valamint rendezési téren egyaránt.
A lovasok palettája igen széles, a versenyágat kipróbálni kívánó, de még nem elhatározott, angol nyeregben szárnyait bontogató lovastól a már feltörekvő, sokat edző lovasokon át a már elismertséget szerzett, de lovaikat itt beversenyző nagynevű western lovasokig megtalálható mindenki.
Mi a csapattal egyrészt emiatt, másrészt a kellemes légkör, baráti hangulat, valamint a szabadidőnk minőségi eltöltése miatt járunk ide évről-évre. A mostani verseny kiemelkedett az elmúlt évek sorából és újra régi fényében tündökölt, mind az indulók számában, mind a hangulatban egyaránt.
Remélem, hogy ez a lendület kitart és újból virágzásnak indul a sorozat. A mi egyesületünkben is több tehetséges lovas bontogatja szárnyait hobbi szintű versenyzésre vágyva. Értékes tapasztalatokra és tudásra szert téve haladnak céljaik felé, amihez kiváló lehetőséget biztosít a Kupasorozat. A továbblépési lehetőség is biztosítva van mindenki számára az Országos Bajnokság felé.
Mi büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a sorozatnak és mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy tegyen vele egy próbát!” – zárta összegezte a verseny tanulságait Takács Sándor.
Takács Sándor
A kezdő kategória csak nevében kezdő
“2006 óta mondhatom magamat a Western Kupasorozat oszlopos tagjának” – mondja Arany-Tihanyi Cintia. Akkor még Portosz nevű kölcsön pónimmal versenyeztem. Utána sok évig a gyorsasági versenyszámokban remekeltünk Sylver nevű lovammal, majd egy kisebb kihagyás után az idei évben ismét beálltunk a versenyzők sorába Matey Brand Lena lovammal.
Sajnos nem tudtunk ott lenni mind az öt fordulón, de azt kell, hogy mondjam, remek szezont sikerült zárnunk így is. Kezdő kategóriában indultunk mindenhol, hisz nekem az a gyorsasági versenyszámok után nagyon más. Tapasztalatom az, hogy a western szakág fejlődésének köszönhetően a kezdő kategória csak a nevében kezdő, ugyanis a versenyzők és lovaik profin fel vannak készülve minden tekintetben.
Öröm volt látni, hogy a régebben kockás ingeket felváltották a szebbnél szebb ingek, chaps-ek és még sorolhatnám a lovak felszereléseit is. Az utolsó forduló számomra a legemlékezetesebb, hiszen minden versenyszámban rendkívül népes mezőny volt, így senki sem lehetett benne biztos, hogy mi lesz a végeredmény. A legmaradandóbb élményem a 17 induló trial kezdő kategóriában.
Bizakodva várjuk a 2017-es szezont is. Mi ott leszünk!” – ígéri Arany-Tihanyi Cintia.
Tihanyi Cintia
2016.09.08. Murancsik Anett
Fotó: Szabó Szabolcs, Futár Ernő
Az örök militarypályákon vágtat tovább Ígéret, a Schaller család sikeres lova.
Ígéret 1990-ben született Hollandiában. A sötétpej holland félvér apja Mytens xx, anyja Berettie. Tízévesen került a Schaller családhoz, ahol Schaller Gáborral, majd lányával, Schaller Eszterrel is számos rangos versenyt nyert. Ígéret fedezőménként is aktív volt, kiváló ugróképességét, munkakészségét csikóira is örökítette.
Schaller Eszter így köszönt el kedves lovától:
“Igi Papi elbúcsúzott, egy korszak véget ért és a világ megint picivel kevesebb lett.
10 évesen került hozzánk, 19 éves koráig versenyzett, majd visszavonult és iszonyat mennyiségű St. Hippolyt tápnak köszönhetően boldogan élt még 7 évet.
10 velünk töltött versenyszezonja alatt rengeteg eredményt ért el apával, Ferenczi Zolikával és velem. Zolikát két Ifi EB-n segítette, majd 2006-tól visszavonulásáig engem próbált megtanítani lovagolni.
Eredményei:
2002 Waregem Ifjúsági EB ( Zoltán Ferenczi)
2003 Pardubice Ifjúsági EB (Ferenczi Zoltán)
Felnőtt Magyar Bajnok (Gábor Schaller)
CIC**, Nagykanizsa, 1. hely (Schaller Gábor)
2004 CIC**, Nagykanizsa, 1. hely (Schaller Gábor)
2005 CIC**, Nagykanizsa, 1. hely (Schaller Gábor)
Felnőtt Magyar Bajnok (Schaller Gábor)
2006 Tanintézeti Bajnokság 1. hely (Schaller Eszter)
2007 Avenches Ifjúsági EB (Schaller Eszter)
2007 Ifjúsági Magyar Bajnokság 2. hely (Schaller Eszter)
2008 Ifjúsági Magyar Bajnok (Schaller Eszter)
2009 Felnőtt Magyar Bajnokság 3. hely (Schaller Eszter)
2009 Junior Magyar Bajnokság 3. hely (Schaller Eszter)
Ez a lista az eredményeiről nem mutatja meg, hogy mennyit tett értünk és mennyi örömöt okozott a családnak. Nem hiszem, hogy sikerülne leírni, úgyhogy meg sem próbálom.
Az előzetesen beharangozottnál kicsit többet kell várni a Kincsem filmre, de már most írd be a naptáradba: premier 2017. március 16-án!
A film két főszereplője: Nagy Ervin, alias Blaskovich Ernő az egyik, Kincsemet alakító lovon
Fotó: Szabó Adrienn
Bár a korábbi híradások arról szóltak, hogy minden idők legdrágább magyar filmje 2016 decemberében már a mozikba kerülhet, most úgy tűnik, hogy jövő tavaszig várniuk kell a csodakanca rajongóinak. A közel hárommilliárd forintból készülő romantikus kalandfilm premierjét ugyanis 2017. március 16-ára tervezik.
A bemutató időpontját valószínűleg azért halasztották el, mert decemberben a legújabb Star Wars-filmmel kellett volna versenyeznie a Kincsemnek. A januári hagyományosan holt szezon, februárt pedig úgyis letarolja majd A szürke ötven árnyalata második része – mondják a filmkritikusok, így jöhetett a márciusi időpont.
A Kincsem időközben forgalmazót is váltott, az InterCom helyett a Fórum Hungary viszi majd a mozikba a Filmalap eddigi legmerészebb vállalkozását.
Aki még nem tudná, hogy mi volt ez a nagy felhajtás a hétvégén a Kincsem Parkban, annak eláruljuk: 20 ezer néző, nemzetközi futamok, különleges ételek és szuper hangulat pezsdítette fel a hazai loviéletet! Ez történt a 4. Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show-n:
A változatos programoknak és folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően közel 20 ezer néző látogatott ki a Kincsem Parkba a három nap során. A fogadási forgalom a tavalyi hasonló rendezvényhez képest 15 százalékkal emelkedett, amihez nagymértékben járult hozzá az egész évben elérhető és az idén januárban indított jackpot lóversenyjáték, a Kincsem+ futamra köthető fogadás.
Az állami tulajdonú Kincsem Parkban a lóversenyek mellett színes programelemként negyven év szünet után, 2015 óta újra szerveznek olyan profi agárversenyeket, ahol a kutyák műnyúl után futnak, amire a közönség fogadást is köthet. A program rengeteg fiatal nézőt vonz, s a „Lóverseny az éjszakában!” versenysorozat legfőbb attrakciójának számít.
Közönségsiker és magyar győzelem a Kincsem Díjban
A Kincsem Díj győztese, a magyar tréningből futó Rhett Butler, akinek tiszteletére szólt a magyar Himnusz. A versenyt követően a helyettes államtitkár asszony Pécsi Istvánnal, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatójával és a győztesekkel megkoszorúzta a verhetetlen csodakanca szobrát.
Szombaton szlovén és német siker született a nagydíjakban, míg a FEGAT Amatőrhajtó Világbajnokságon olasz siker született.
Vasárnap az Overdose Díjban és az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban az osztrákok örülhettek, a Kincsem díj után viszont Maronka Gábor csapata.
Aki még nem tudná, hogy mi volt ez a nagy felhajtás a hétvégén a Kincsem Parkban, annak eláruljuk: 20.000 néző, nemzetközi futamok, különleges ételek és szuper hangulat pezsdítette fel a hazai loviéletet. Ez történt a 4. Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show-n:
A változatos programoknak és folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően közel 20.000 néző látogatott ki a Kincsem Parkba a három nap során. A fogadási forgalom a tavalyi rendezvényhez képest 15 százalékkal emelkedett, amihez nagymértékben járult hozzá az egész évben elérhető és az idén januárban indított jackpot lóversenyjáték, a Kincsem+ futamára köthető fogadás.
Pénteki sztárok: az agarak
A Kincsem Parkban a lóversenyek mellett negyven év szünet után, 2015 óta újra szerveznek olyan profi agárversenyeket, ahol a kutyák műnyúl után futnak, ráadásul a közönség fogadhat is az eredményekre. A program rengeteg fiatal nézőt vonz, s a „Lóverseny az éjszakában!” versenysorozat legfőbb attrakciójának számít.
A szezon utolsó pénteki versenynapján az agaraknál Booksy, Natiry és Violett szereztek győzelmet.
Szombaton szlovén és német siker született a nagydíjakban
A Marschall József Emlékversenyben Romi Mms (Mitja Slavic) megvédte címét és idén is rendkívül magabiztosan nyerte a versenyt. A hatéves kanca semmit sem bízott a véletlenre, hamar élre állt és végig vezetve győzött.
A 102. Hungária Díj a német Gustavson Be (Josef Franzl) győzelmét hozta. Timoteo (Vejko Mazsity) jött fel a második helyre, a szlovén Faithful MS-t (Mitja Slavic) előzve.
Gustavson Be és Josef Franzl
Amatőrhajtók Világbajnoksága a Kincsem Parkban
A Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show keretében került megrendezésre a F.E.G.A.T . Amatőrhajtók Világbajnoksága a Kincsem Parkban. A 12 hajtó pénteken és szombaton összesen hat futamban mérte össze rátermettségét. Az európai nemzeteken kívül argentín, ausztrál, amerikai és új-zélandi hajtó is sulkyba ült. A magyar színeket a rutinos Nagyváry Andrea képviselte.
A világbajnokságot végül az olasz Mirko Marini nyerte, a dobogóra az amerikai Hannah Miller és a dán Bitten Jensen állhattak még fel.
A világbajnoki dobogósok
Magyar győzelem a Kincsem Díjban
Vasárnap tíz galopp futamban is próbára tehették szerencséjüket a lóversenyfogadók. A futamok közül a legnépszerűbb természetesen a nap főfutama, a Kincsem Díj volt.
A Kincsem Díj startját követően Souvenir de Mauve vezetett és jó tempót diktált a mezőnynek. Őt Autor követte, majd Renin, Red Hot Calypso és Amigo Star volt a további sorrend, a mezőnyt Royal Gino zárta. Souvenir de Mauve körülbelül az utolsó 800 méterig bírta, ott beérték a többiek.
A befutóra már Autor érkezett elsőként, őt Rhett Butler támadta meg és Red Hot Calypso, valamint Royal Gino is támadásba lendültek. A győzelmet Rhett Butler szerezte meg, a helyezéseken pedig Autor és Red Hot Calypso osztoztak.
A Kincsem Díj győztese, a magyar tréningből futó Rhett Butler (Christian Gnesi) tiszteletére szólt a magyar Himnusz. A versenyt követően a helyettes államtitkár asszony Pécsi Istvánnal, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatójával és a győztesekkel megkoszorúzta a verhetetlen csodakanca szobrát.
Nem csak Amerikában számíthatnak a rabok a lovak segítségére, ha jó útra térnének. Az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottak nóniusz lovak mellett dolgozhatnak.
A harmadik legnagyobb nóniusz törzstenyészet
Az Állampusztai Kft. országosan ismert és elismert nóniusz törzstenyészete a harmadik legnagyobb az országban a hortobágyi és mezőhegyesi után. Az Állampusztai állományban 80-90 lovat gondoznak, köztük 20-25 tenyészkancát, évente pedig 15-20 csikó is születik.
Az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai 22 éve vehetnek részt a lovak gondozásában, az istállómunkákban, valamint a lovak tenyésztésével és kiképzésével kapcsolatos teendőkben.
Az állatok gondozóikkal ellentétben kellemes szabadságot élveznek: 25 hektárnyi területen mozoghatnak.
Állampuszta lehet az új Somogysárd?
Állampusztán rendszeresen rendeznek nóniusz tenyészszemléket is annak érdekében, hogy a meglévő állományból mindig a legmegfelelőbb egyedeket tenyésszék tovább, így tökéletesítve a vérvonalat. A tenyésztési cél nem más, mint egy olyan állomány kialakítása, amely a helyi igények mellett a fogatsportban, a rendőrségi és büntetés-végrehajtási szolgálati feladatokra egyaránt felhasználható.
Nóniusz Egyesület bírálóbizottsága a 2016 szeptemberében megrendezett III. Regionális Nóniusz Tenyészszemlén 57 lovat vett górcső alá.
Elkezdődött a Nemzeti Lovarda felújítása, a helyreállítási munkálatok várhatóan 2017 tavaszán fejeződnek be.
Ilyen volt – de milyen lesz? 2017 nyarán kiderül.
A 4,5 hektár alapterületű lovasközpont az 1800-as évek végén épült, a második világháborúban megrongálódott, s most a felújítással együtt bővítésére is sor kerül.
Az új lovardában helyet kap egy négy évszakos pálya, egy díjugrató pálya, egy gyakorlópálya, két fedeles lovarda, négy karám, egy 176 férőhelyes istálló, jártatógép, futószáras kör, állatorvosi kezelő, valamint több iroda, raktár, konferenciaterem és szociális helyiség is.
A beruházás keretén belül nemcsak megújulnak, de funkciójukat tekintve bővülnek is a lovarda egyes részei, például a műemléki védettségű főépület. A “Kóbli” visszanyeri klasszikus klubház jellegét, továbbá egy 770 négyzetméteres Tudásközpont is épül konferenciatermekkel és irodákkal.
A rekonstrukcióból a lovassport mellett az ökoturizmus, a humán gyógyítás és a kulturális élet – lovas színház – is profitál.
A közbeszerzési eljárást a West Hungária Kft. mint konzorciumvezető és a Fejér-B.Á.L. ZRt. mint konzorciumi tag által alapított W-F Nemzeti Lovarda Konzorcium nyerte. A szerződésben rögzített feladatokra mintegy 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre, melyen felül külön opciós tételként határozták meg a gazdasági épületek tetőszerkezetén elhelyezhető napelem kiserőművet.
A felújított Nemzeti Lovardát 2017 nyarán adják át.
Amikor már úgy tűnik nincs remény, amikor már csak a szív dolgozik: akkor jön a Noé Állatotthon Alapítvány, és nem tétlenkedik. Cérna a magára hagyott póni, csodával határos módon életben maradt, hála az állatszerető emberek összefogásának.
Kétségbeesett segítségkérés érkezett a Noé Állatotthon Alapítványhoz szeptember 3-án. Gyálon a tűző napon találtak egy fekvő pónit, aki borzasztó állapotban volt és képtelen felállni. Bár már alig észrevehetően, de élt, így az alapítvány munkatársai nem késlekedtek, autóba pattantak és robogtak is Gyálra.
A magatehetetlen pónira rendőrök vigyáztak és érte aggódó állatbarátok vették körül. A körülötte lévő keréknyomok és a friss kaszálás nyomai arra utaltak, hogy a szerencsétlen patás valószínűleg oda még el tudta húzni a lovaskocsit, melyre a (feltehetően illegálisan) kaszált füvet tették fel, de a megpakolt kocsit már nem volt ereje megmozdítani. Összeesett és mindezek után egyszerűen a sorsára hagyták.
A helyszínre siető Dr. Bódai Emese állatorvos azonnal megkezdte az állat kezelését. Az infúzió és a gyógyszerek, na és persze néhány erős kéz hatására sikerült talpraállítani őt. Amikor állt, akkor látszott igazán, mennyire alultáplált. De nagy kő esett le a segítők szívéről, hiszen állt és azonnal enni kezdett, a normális állagút trágya pedig már maga volt a boldogság. Még néhány gyógyszer, még egy kis kezelés és amint szállítható állapotba került, már úton is volt a NOÉ Állatotthon felé.
Az idős, minimum 25 éves őszülő pónikanca az alapítványtól a Cérna nevet kapta. Most még szigorú karanténban a többi lótól elkülönítve él, mégis kényelemben: legelhet, kapott friss vizet és szénát, valamint az Állatotthonban folytatódott a kezelése is.
Természetesen az ügy hivatalos útra terelődik, a feljelentést az alapítvány megteszi. Ezért, ha felismered Cérnát, tudod hol élt eddig, ki a tulajdonosa, esetleg láttál, hallottál valami gyanúsat az üggyel kapcsolatban, akkor írj az info@noeallatotthon.hu e-mail címre.
Az alapítvány dolgozói rendkívül hálásak mindenkinek, aki szerepet vállalt Cérna megmentésében és remélik, még sokáig velük maradhat.
Szurkolj Te is Cérnának, hogy mielőbb felépülhessen!
Támogasd a NOÉ Állatotthon csupa öreg, beteg, lovakból, pónikból, szamarakból és öszvérekből álló ménesét! Mit mondják, nem olcsó mulatság szeretni őket, de amikor Cérnához hasonló állatnak van szüksége segítségre, akkor a számokat képtelenek mérlegelni.
A megjegyzés rovatba a Cérna vagy NOÉ ménes kifejezést kérik beírni
A NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalára már SMS is küldhető:
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63-at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 250 Ft. Ennyit is számláznak az adott telefonszámlára.
Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás!
Te elégedett vagy a lovardáddal? Vagy épp ellenkezőleg, javában töprengsz a lovardaváltáson? Íme a 13 legbiztosabb jele annak, hogy ideje máshová költöztetned a lovadat.
Nincs is annál nagyobb megnyugvás, mint amikor megtalálod a megfelelő lovardát, ahol lovad is jól érzi magát és tudod, hogy megbízhatóan gondoskodnak róla. De vajon milyen jelek utalnak arra, hogy nem így áll a helyzet? Félig komoly, félig komolytalan összeállításunkból most ez is kiderül.
Amikor a lovarda tulajdonosa leanderekkel ülteti körbe a karámokat, legelőket és a pályákat. Hogy a leander mérgező? Na és, a lovak úgysem eszik meg, mondja.
Ha a lovardavezető meg van győződve arról, hogy ő a lovak legnagyobb áldása Monty Roberts és Pat Parelli megszületése óta. Így aztán foglalkozik a lovaddal, ha akarod, ha nem. Főleg akkor, ha nem.
Ha szombaton délelőttönként hamarabb kiérsz a lovardába, minthogy a lovászok egyáltalán felkeltek volna.
Ha rendszeresen egy karámba kerül a legkeményebb, legdominánsabb és a leggyámoltalanabb ló édes kettesben. Hiszen úgyis csak játszanak és csak kialakítják a rangsort.
Ha az a széna „nem penészes, csak kicsit kiszívta a nap”, illetve „dehogy gazos, tele van gyógyövénnyel”.
Ha lovadnak ugyan minden nap járna a tiszta boksz és a friss alom, rendszeresen arra toppansz be, hogy térdig áll a trágyában.
Amikor a lovardavezető szabadságon van – nem túl gyakran, csak úgy általában havonta egy hétig -, akkor a lovászok is engedélyeznek maguknak egy kis pihenést, így kénytelen vagy magad ellátni a lovadat, ha jót akarsz.
Ha hiába tiltja el lovadat az állatorvosod az abrakolástól egészségügyi problémái miatt, kiderül, hogy mégiscsak kap abrakot. De hát mit lehet tenni, olyan szomorúan nézett, hogy megszakad az ember szíve…
Ha a lovászok szerint minden ló ostoba. A lótartók pedig direkt őket akarják bosszantani az olyan felesleges óhajaikkal, hogy például a lovak hadd menjenek ki a karámba, ne álljanak egész nap az istállóban.
Ha a lovadnak vásárolt vitaminból, jutalomfalatból és lótápból rendszeresen kap az istálló többi lova is, mert bár ők is megérdemelnék, nekik ilyen csemegét nem hozott a gazdájuk.
Ha a lovarda tulajdonosa semmit, de tényleg semmit nem tud a lovakról, sőt, igazából fél is tőlük. De már elege volt abból, hogy napi 8 órát üljön egy íróasztalnál, így belevágott valami újba, hiszen nem lehet ez olyan nehéz.
Bár fizetsz lovad képzéséért és belovaglásáért, rá kell jönnöd, hogy amikor azt mondják, a jó munkához idő kell, azt úgy értik, hogy a lovat havonta egyszer lefutószárazzák.
Ha a lovardavezető részt vesz az összes “csináld magad” lókiképző, lóvarázsló és lókuruzsló tanfolyamon és az ott látottakat minden lovon alkalmazni akarja. A tiéden is. Hónap végén ráadásul le is számlázza, hiszen ez is egy plusz szolgáltatás.
Ha úgy gondolod, hogy ideje lenne váltani, nézz szét a Lovarda Kereső lovardái között:
A nyugat-nílusi láz nem valami különleges, egzotikus betegség. A magyar lovakat is veszélyezteti, a megbetegedések pedig pont mostanában jelentkeznek. De jó hír, hogy védőoltással elkerülhető a fertőzés.
Csak a neve egzotikus
Hazánkban már több mint 10 éve előfordul és okoz lovakban megbetegedéseket a nyugat-nílusi láz vírusa (West Nile Virus, vagyis WNV), azonban sok lótartó még mindig nem fordít figyelmet lovai védelmére. A nyugat-nílusi láz halálos kimenetelű formájával szerencsére csak kevés lótartó találkozik, aki azonban látott már a WNV miatt megbetegedett lovat, egy életre meg fogja jegyezni.
Egy szúnyogcsípés elég
A nyugat-nílusi vírust szúnyogok terjesztik vérszívás útján és leggyakrabban madarak fertőződnek meg vele. A belőlük vért szívó szúnyogok pedig újabb és újabb madarakat – vagy madarak híján lovakat és embereket – fertőznek meg. Késő nyáron, kora ősszel ugyanis, amikor a vándormadarak elhagyják nyári élőhelyüket, a szúnyogok új táplálékforrás után néznek, így a lovak és az emberek lesznek elsőszámú célpontjaik.
Ezzel magyarázható, hogy a nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések szezonálisan jelentkeznek: hazánkban a legtöbb esetet rendre augusztus és október között regisztrálják.
100 beteg lóból 2-3 számára ez a vég
A nyugat-nílusi vírussal fertőződött lovak közül körülbelül minden tizedik mutat klinikai tüneteket, a lovak 80-90%-a tehát tünetmentesen vészeli át a fertőzést. A betegség enyhe formáját a lovak egy része átvészeli és felépül.
A tüneteket mutató lovak:
15-30%-ában azonban tartós idegrendszeri károsodás marad vissza, ami azt is jelentheti, hogy a lovat nem lehet biztonságosan lovagolni
További 25-35%-nál olyan súlyos állapot lép fel, ami az állat életébe is kerülhet. Tehát 100 lóból 2-3 esetében halálos kimenetelű a betegség.
A betegség korai felismerése még egy tapasztalt állatorvos számára sem egyszerű, de ha az alábbi tüneteket észleled lovadon, mindenképp értesítsd állatorvosodat.
Kezdeti tünetek:
bágyadtság
étvágytalanság
láz
enyhe kólika
teljesítménycsökkenés
bőr túlérzékenysége
enyhébb mozgáskoordinációs problémák, melyet gyakran merevségként, vagy sántaságként értékel a lovas
Súlyosabb tünetek:
fej-nyak környéki izomzat rángása, remegése
fej oldaltartás
botladozás
a hátulsó testfél gyengesége
egyensúlyzavar, egyensúlyvesztés
koordinálatlan mozgás
viselkedésbeli zavarok: aluszékonyság, agresszió
evési zavarok: nyelési nehézség, a nyelv lógása
rosszabb esetben a ló el is fekszik és akár már segítséggel sem képes újra felállni
Kezelés: versenyfutás az idővel
Mint a legtöbb vírus okozta betegség, így a nyugat-nílusi láz ellen sincs hatékony ellenszer, a kezelés célja ezért a ló általános állapotának javítása, a másodlagosan kialakuló tünetek kezelése és a ló támogatása abban, hogy átvészelje a vírusfertőzést, majd abból regenerálódni tudjon.
A prognózis nagymértékben függ az azonnali és megfelelő ellátástól, a betegségre gyanús állatok kezelését késlekedés nélkül meg kell kezdeni. Az állatorvosok ehhez a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületének honlapján kaphatnak segítséget.
A betegség korai szakaszában a legnagyobb az esély arra, hogy a ló sikeresen átvészeli a fertőzést, az elfekvő lovak esetében sajnos a prognózis nagyon rossz, ilyenkor gyakran már nem marad más választás, mint az eutanázia.
Ingyenes laborvizsgálat a betegségre gyanús lovaknak
A hatályos jogszabályok szerint a nyugat-nílusi láz bejelentési kötelezettség alá eső állatbetegség, az idegrendszeri tüneteket mutató lovak mindegyike a betegség gyanúja alá tartozik. Az állatorvos és a lótartó kötelessége a hatósági állatorvos értesítése, akinek közbenjárására az azonnali, térítésmentes szerológiai vizsgálatát a hatóságok elvégzik.
Mivel a nyugat-nílusi láz lóról lóra nem terjed, a jogszabályok semmilyen forgalmi korlátozást nem írnak elő a lovardára, illetve a lóállományra.
Herpesz, vagy WNV?
A nyugat-nílusi lázban megbetegedő lovaknál tapasztalható idegrendszeri tünetek hasonlóak lehetnek a lovaknál előforduló herpeszvírus 1-es törzse okozta tünetekhez. Nagyon fontos elkülöníteni a két betegséget, főként az állomány többi lovára nézve, hiszen a herpesz lóról lóra is terjed. Ehhez mindenképpen vérvizsgálatot kell végezni a beteg lovakból.
Lovak számára van védőoltás – élj vele!
A nyugat-nílusi láz megelőzésének egyik alapja a rendszeres vakcinázás, amit akár már féléves korban el lehet kezdeni. A lónak 3-5 hét időkülönbséggel két oltást kell kapnia. A védőoltást ezután évente egyszer kell ismételni, célszerű ezt a tavaszi időszakban, még a szúnyogok tömeges megjelenése előtt elvégeztetni az állatorvossal.
A járvány előfordulásának időszakában vakcinázott lovak a járvány időszakában már csak részleges védelemben részesülnek. Az alapimmunizálás kezdetétől számítva ugyanis 5-6 hét szükséges ahhoz, hogy a megfelelő védelem kialakuljon, így ha például szeptember elején kapja meg a védőoltást, a ló október közepére lesz teljesen védett, így a veszélyes időszak egy részében még ki van téve a megbetegedésnek. De a részleges védelem is jobb, mint a semmi!
Ha ősszel kezded az immunizálást, az ismétlő oltást 6 hónap múlva, tavasszal kell beadatnod állatorvosoddal (nem pedig egy év múlva), ellenkező esetben a következő WNV szezonban a ló ismételten védtelen lesz.
A nyugat-nílusi fertőzésen vagy a betegségen átesett lovak hosszan tartó védettséggel bírnak, vakcinázásuk ezért a legtöbb esetben nem indokolt.
Videó és grafika: Maksa Eszter, Lovasok.hu
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.24
Forrás:
O. Kutasi, T. Bakonyi, S. Lecollinet, I. Biksi, E. Ferenczi, C. Bahuon, S. Sardi, S. Zientara, O. Szenci: Equine Encephalomyelitis Outbreak Caused by a Genetic Lineage 2 West NileVirus in Hungary, Journal of Veterinary Internal Medicine, p586-591, Issue 3, Vol 25
A. Rizzoli, M. A. Jiménez-Clavero, L. Barzon, P. Cordioli, J. Figuerola, P. Koraka, B.Martina, A. Moreno, N. Nowotny, N. Pardigon, N. Sanders, S. Ulbert, A. Tenorio: The Challenge of West Nile Virus in Europe: Knowledge Gaps and Research Priorities, Eurosurveillance, Issue 20, Volume 20
T. S. Mair, R.E. Hutchinson: Infectious disease of the horse, EVJ Ltd.
Tartsd távol a szúnyogokat
Fontos védőintézkedés a lovak környezetében a csípőszúnyogok számának hatékony csökkentése:
A lovardákban és istállók környékén érdemes gyakran nyírni a füvet, mivel a magas pázsit jó búvóhely a szúnyogok számára.
Nagyon fontos a higiénia betartása, a szúnyogok szaporodásához szükséges tócsák, kisebb állóvizek felszámolása.
Az istállóban UV-fénnyel kombinált elektromos szúnyogirtót lehet elhelyezni.
Számos rovarriasztó szer létezik, melyek nemcsak a szúnyogokat, de a többi kellemetlen rovart is távol tartják lovadtól. Viszont azt neked kell kitapasztalnod, hogy a helyi szúnyogpopulációra melyik szer van a leginkább elrettentő hatással.
A napszakra jellemző szúnyoginvázió ideje alatt a lovakat érdemes az istállóban elhelyezni.
Segíts, győzzük le együtt a WNV-t!
Az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszéke a nyugat-nílusi vírussal kapcsolatos kutatásokat is végez. Ha lovad idegrendszeri tüneteket mutat, kérd meg állatorvosodat, hogy küldjön lovadtól vér- és vizeletmintát a tanszékre. Segítsd Te is a kutatók munkáját, hogy legyőzhessük a nyugat-nílusi vírust, ne pedig a vírus győzze le lovainkat.
Tovább információ vagy bármilyen kérdés esetén: kutasi.orsolya@univet.hu vagy kutasi.orsolya@gmail.com
Emberre is veszélyes – de még nincs védőoltás
A nyugat-nílusi vírus embereket is képes megfertőzni, azonban ez is szúnyogcsípéshez köthető, nem pedig beteg lóval történt érintkezéshez. A fertőződés sok esetben észrevétlen marad, a fertőzöttek körülbelül ötödénél alakul ki lázas, influenzaszerű tünetekkel járó megbetegedés, fejfájás, izomfájdalom, fáradtság. Nagyon ritka esetben embereknél is előfordulhatnak idegrendszeri tünetek, és akár halál.
Lovad védőoltás nélkül csak az Antarktiszon lenne biztonságban
A nyugat-nílusi vírust először Afrikában azonosították 1937-ben. Az amerikai kontinensen először 1999-ben mutatták ki, innentől kezdve 2002-ig több mint 25.000 olyan lovat regisztráltak az Egyesült Államokban, akik a nyugat-nílusi láz következtében idegrendszeri tüneteket mutattak. A vírus mindössze öt év alatt elterjedt Kanadától egészen Argentínáig, ma pedig az Antarktiszon kívül már minden kontinensen megtalálható.