A Paralimpia lovasai közül jó néhányan lovas szemmel is követendő példák, akik alázattal, igyekezettel és rengeteg gyakorlással megpróbálták a gyakorlatilag lehetetlent: ugyanarra szintre eljutni, mint az épek, s sérülésük ellenére kellemes partnerségben dolgozni a lóval.
13-án az egyéni számok is megkezdődtek. A népes mezőny miatt ez egyben kiválogatta azokat a lovasokat, akik az utolsó napon indulhattak a szabadon választott (zenés kűr) programban. Kategóriánként ugyanis csak az első tíz lovas kvalifikálhatta magát a kűrbe.
A III. kategória lovasai kezdték meg elsőként a küzdelmet. Ezeknek a lovasoknak L-M szintű feladatokat kell lovagolni. Vak és mozgáskorlátozott versenyzők tartoznak a kategóriába, s nem egy közülük, a szürke hétköznapokban normál mezőnyben, egészséges lovask között edz, versenyez.
Az én nagy kedvencem, egykori versenyzőtársam, a francia José Letarte, 52 esztendős. Ez volt az ötödik Paralimpiája. Számomra érthetetlen, hogy ennek a briliáns technikájú, bátor lovasnak miért nem szavaztak bizalmat ezúttal sem a bírók. S mielőtt azt mondanád, ezek a lovasok mind bátrak, hősök, elárulom, hogy a francia fickó számára a díjlovaglás egy dolog.
José profi ugrólovas, hazájában számos versenyen indul, többnyire 110 és 130 cm-es magasságok között versenyzik. Nem csak egy és ugyanazon lóval, de gyakorlatilag bármilyennel.
Ezt elég kevesen mondhatják el magukról a mezőnyben.
A mindig jókedvű, mosolygós francia mindkét lába térd alatt hiányzik, egy születési rendellenesség miatt kellett így dönteni, hogy felnőtt korában műlábbal ugyan, de járhasson. Az egyéni versenyben hatodik helyzést ért el.
A kategória a hölgyek győzelmét hozta, ezen belül is a skandináv országokét. Az aranyérmes norvég Ann Kathrin Lübbe már akkor világbajnok volt, amikor magam is versenyeztem. Akkor még a IV. kategóriában versenyzett, állapota mára valószínű, rosszabbodott, de a lovastudása nem. Sosem felejtem el, mikor Ausztriában, egy Világkupa-versenyen kis arab lovamnak hordta a vizet és az abrakot – mert én nem bírtam el a vödröt. Pedig akkor már világbajnok volt, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy segítsen a kicsi ország névtelen újoncának.
Ann Kathrin Lübbe
14-én zajlott az I/b kategória egyéni száma. A címvédő, Pepo Puch, az egykori miltaryversenyző az előző években már bebizonyította, mit tud. Mindig más, ha olyasvalaki sérül meg, aki már előtte is lovagolt, ám az sem mindegy, milyen szinten. Azt hihetnénk, nekik könnyebb, pedig a veleszületett sérültek előnyben vannak – ők belenőnek fogyatékosságukba. Puch ép korában az osztrák military-válogatott tagja volt, az athéni olimpián is szerepelt, 2004-ben.
2008-ban súlyos lovasbalesetet szenvedett, megsérült a nyaki gerince. Ha lehet ilyet mondani, szerencse a szerencsétlenségben, hogy döntően az érzőkör sérült – ellenkező esetben nyaktól lefelé megbénult volna. A profi lovasnak meg kellett szoknia, hogy bár végtagjait tudja használni, biztosan ül, lovassegítségeit is tudja alkalmazni – ámde nem érzi mozdulatai erejét.
Pepo Puch egyike a mezőny legfinomabb, legérzőbb, legnagyobb tudású lovasainak.
A lovas parasportban eddig elért legmagasabb pontszám – 80% feletti eredmény – is az ő nevéhez fűződik.
A kategória bronzérmét Stinna Tange Kaastrup nyerte, Dániából. Sérülése egyike a mezőnyben látható legsúlyosabb fogyatékkoságoknak, Stinnának ugyanis születése óta csípőből hiányzik mindkét lába. Ő az, akit, ha egyvalakit választhatnék csak, példaként állítanék minden lovas – sérült és ép elé egyaránt.
Gyakran tapasztalni sérült lovasoknál, hogy a lónak akaratlanul is fájdalmat okoznak – elsősorban a szárakon és az üléssel – bár a legtöbbben közülük jóval kevésbé sérültek, mint Stinna.
Sok ép lovas megirigyelhetné azt a finom szárvezetést, puha ülést, és a lóval való kapcsolatot, valódi bizalmat, amit tőle látunk.
Noha az I/b kategóriában lépés-ügetés az előírt, lovasunk biztos üléssel, kitűnő egyensúlyban vágtázik, lovagol bármely A, L szintű feladatot. José Letartre-hoz hasonlóan az ő tudása is univerzális, többféle lovat is gond nélkül ellovagol.
Hogy miért fontos ezt kiemelni? Sok sérült lovasnak karrierjét szegi, ha megszokott lova elpusztul vagy megsérül. Ha áll is a rendelkezésre tartalék ló, sokan nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez. Így járt például a német Hannelore Brenner, akinek riói szereplése úszott el sárga kancája sérülése miatt. Az I/b kategória egyéni ezüstérmese, Lee Pearson pedig egyenesen azt nyilatkozta, ha nem második lovát, Ziont hozta volna el Rióba, meglett volna a sokadik aranya is.
No de vissza Stinnához, aki hazájában sokak – s nemcsak sérültek, nemcsak lovasok – számára ad nap mint nap erőt és jókedvet – neki ez volt az első Paralimpiája. S mindjárt az elsőn bronzérmes is lett, a tapasztalt egykori militarylovas Pepo Puch és a több mint másfél évtizede gyakorlatilag verhetetlen Pearson mögött. Nem véletlen ő volt a Paralimpia legboldogabb érmese!
Stinna Tange Kaastrup
Az I/a kategóriában indult a lovasversenyek legidősebb résztvevője, Anne Dunham. A 68 eszendős lovas 27 éves kora óta szenved sclerosis multiplexben. Az idegrendszert (az idegpályák külső burkát) roncsoló, visszafordíthatatlan betegség már harmincesztendősen kerekesszékbe parancsolta. Rió a hatodik Paralimpiája, első ízben pedig 1996-ban, Atlantában versenyzett. Az eleinte még II. kategóriában iduló lovas stabil alapköve volt a világverő brit válogatatottnak, ahogyan most is részese volt az angolok csapataranyának.
Az utolsó versenyszám, a szabadon választott zenés kűr programjában összekeveredett az egyéni eredmények sorrendje. Ann Kathrin Lübbe és Pepo Puch például itt ezüstérmesek, ám Pearson ezúttal aranyérmes lett kategóriájában.
A szabadon választott programban a lovasoknak egy előre megadott feladat-repertoárból kell koreográfiát készíteni. A III. kategóriában például a kűrnek tartalmaznia kell a következőket:
- vállat be mindkét kézre
- kiskör ügetésben
- nagykör vágtában
- hátralépés
- combra való engedés
- középügetés
- az épek A-L oszályából ismert feladatok
Ám azt is előírja a szabály, mi nem kerülhet a programba – talán az esélyegyenlőség jegyében. A lovas például bemutathat szóló ugrásváltást de sorozatot nem. Ennek ellenére – még ha a kategória, pl. az I. és II. nem kíván meg bonyolult, vagy komoly idomítottságot igénylő feladatokat, többnyire nagypályás, minimum M osztályos lovak vesznek részt a versenyben.
Számukra ugyanis a Paralimpia követelménye minimum napi rutin.
Pepo Puch
Mindamellett, hogy jó néhány lovas példája, életútja mindannyiunk számára erőt, lelkesedést adhat, valamit azért nem szabad elfelejteni. Sokszor nem csak a fogyatékosság a gát, hanem a lehetőségek hiánya.
A riói Paralimpián, a nyomornegyedek árnyékában – Brazília saját lovas csapatot tudott kiállítani. Kelet-Közép-Európa lovasai – lengyelek, csehek – nem tudtak beleszólni a küzdelembe. Szingapúr, Japán szintén nem, bár iszonyatos anyagi befektetéssel, igyekezettel ismerkednek a lovas parasporttal, versenysporttal.
Az éremtáblázat első öt-hat helyén évek óta nincsen változás, de a kis nemzetek lelkesedése töretlen. Ahogyan az amatőr versenyzőké is. Nagy-Britanniában, Német,- vagy Franciaországban komoly válogatóversenyek tucatjával indulnak a sérült lovasok, hogy azután nemzetközi szinten elegendő pontot gyűjtsenek életük következő, vagy éppen első Paralimpiájához.
2016.09.21. Andics Bernadett, gyógytornász, lovasedző, fogyatékossport-szakedző
Frisítve: 2022.07.28.
Fotó: Rio2016, FEI, Canva
.jpg)
.png)
