Kezdőlap Blog Oldal 29

Boyd Exell nyert a négyesfogatoknál

A négyesfogatoknál Boyd Exell, míg a ketteseknél ifjabb Dobrovitz József nyerte a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezett nemzetközi fogathajtó viadalt.

A királykategóriában sorozatban hatszoros világbajnok ausztrál hajtó közel tízpontos előnnyel várta a vasárnapi zárószámot, az akadályhajtást. Ennek megfelelően kényelmes tempóban, kevés kockázatot vállalva teljesítette a pályát, taktikája pedig tökéletesen bejött, mivel nem volt verőhibája, így az időtúllépésért kapott 5,37 hibapontja összetettben és a zárószámban egyaránt győzelmet ért számára.

A csapatban világbajnok, egyéniben négyszeres ezüstérmes amerikai Chester Weber ugyan próbált gyorsabb tempóban haladni, de így is túllépte a limitidőt, ráadásul négy labdát levert a bójákról, ezért ebben a számban csak ötödikként zárt. Összetettben így sem forgott veszélyben a második helye tekintve, hogy 25 hibaponttal előzte meg a harmadik helyezett Dobrovitz Józsefet. A két világklasszis hajtó egyaránt először indult Szilvásváradon.

A 2004-ben csapatban világbajnok magyar versenyző nem tudta megőrizni dobogós pozícióját, mivel a szorosan mögötte lévő két cseh rivális közül Jiri Nesvacil két verőhibája és időtúllépése ellenére jobb teljesítményt nyújtott nála. Dobrovitz még lassabb tempóban hajtott, miközben négy labdát is levert, ami már önmagában 12 hibapontot ért, így visszacsúszott a negyedik helyre. A pálya nehézségéről mindent elmond, hogy hibátlan hajtó nem akadt, de olyan is csak kettő volt, aki legalább labdát nem vert le, ez Boydon kívül még Papp Jánosnak sikerült.

A ketteseknél a csapatban háromszoros világbajnok ifjabb Dobrovitz József több mint hat hibaponttal vezetett, így egy verőhibája és minimális időtúllépése győzelmet ért összetettben. Az akadályhajtást viszont Gubácsi Gergő nyerte, aki hibátlanul szlalomozott a bóják között és időtúllépésért is csak 3,86 hibapontot kapott. Ifjabb Fekete György összetettben megtartotta második helyét, a harmadikra pedig Kákonyi Norbert jött fel a romániai Rákóczi Gergőt megelőzve.

Az egyesfogatoknál a német Martin Stötzer két különböző fogattal versenyzett, így az első és a második helyet is megszerezte, ráadásul mindhárom számot megnyerte.

A két évvel ezelőtt megálmodott Szilvásvárad Masters három lovassport szakágat fog össze, a fogathajtáson kívül a díjlovaglást és a díjugratást. A következő jelentős esemény augusztus 3-6-án egy nemzetközi díjugrató verseny – egyben világkupa forduló és olimpiai minősítő – lesz, amelyre a szervezők közel háromszáz lovat és húsz nemzet lovasát várják, de a nevezések folyamatosan érkeznek.
Szeptember végén a 16. Nemzeti Vágta döntőjét is Szilvásváradon rendezik meg.

Forrás: MTI

Kép: Canva
2023.07.17.

A 101. Magyar Derby nyertese Amore Boy volt

A magyar galoppsport egyik csúcseseménye zajlott le július első vasárnapján a Kincsem Parkban.

A hagyományokhoz híven július első hétvégéjén lett megtartva a Derby
és Divat Fesztivál a Kincsem Parkban, ami egy háromnapos esemény és magába
foglalja az agárversenyeket (péntek), az ügetőversenyeket (szombat), vasárnap
pedig a galopp futamokkal zárul.

A fő futamon amit a kora esti órákban tartottak, 15 ló indult, ebből 11 mén és 4
kanca. A tét a 25 millió forint megnyerése volt és ehhez teljesíteni kellett a 2400
méteres távot. Az első helyen a szlovák Jaroslav Línek futott be, Amore Boy
nyergében.

A magyar lóversenyzés lassan 200 évre tekint vissza és még
sok programmal és izgalmas versenyekkel várja az érdeklődőket a Kincsem
Park 2023-ban!

Szöveg és képek: Ozsvárt Klaudia, Lovasok.hu
2023.07.17.

Simicska Anna Hamanta B-vel péntek délután a fiatal lovas Európa-bajnoki döntőbe ugratott

A közel száz fős ifjúsági díjugrató Európa-bajnokság harmadik kvalifikációs versenyét szombat délelőtt rendezték az olaszországi, Gorla Minoreban.

A 2021-es gyermek Európa-bajnok és a 2022-es ifjúsági Európa-bajnokság egyéni ötödik párosa, ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson végre hozta a tőle elvárt szép hibátlan pályát. Kiss Lizanna Cloéval harmadik nap tudta a legjobb pályáját teljesíteni, négy hibaponttal ért célba, Kisgergely Kata Csenge 16, Kiss Maja 15 hibaponttal lovagolt. Ifj. Szuhai Gyula 12,61 hibapontos teljesítménye idén pont nem volt elég a mamut mezőnyben az Európa-bajnoki döntőhöz, 1,3 tized hibapont volt a lemaradás.

Még péntek délután a fiatal lovasoké volt a pálya, akik harmadik kvalifikációs pályájukat lovagolhatták le. A magyar válogatottak közül Csetényi Lea a hortobágyi tenyésztésű, sárga Hámorral javított és hét hibaponttal ért célba. A 150 cm-es igen nehéz pályán Simicska Anna a szürke, Hamanta B-vel csúcsformában teljesített és nagyszerű hibátlannal a vasárnap reggeli Európa-bajnoki döntőbe jutott. A hárskúti lovasnő teljesítménye komoly sportérték, hiszen a felnőtt kategóriához közelítő, fiatal lovas Európa-bajnokságon az elmúlt négy évtizedben csak pár lovasnak, Szász Attilának, Fábiáncsics Gábornak, ifj. Debreceni Jánosnak, Kovács Henrinek, Burucs Barnának, Hollé Sárának, Weinhardt Virágnak, ifj. Lázár Zoltánnal, Jármy Vincének, Alasztics Aliznak és Szuhai Péternek sikerült döntőben kerülni.

A magyar díjugrató sportnak a kontinensviadalon, így idén is van kiért szurkolni, hiszen a gyermekeknél Szuhai Rodrigo, Fábián Johanna szombat délután, míg vasárnap reggel Simicska Anna lovagolhat Európa legjobb utánpótlás lovasai között.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.07.17.

Fábián Johanna és Szuhai Rodrigo 2023-ban Európa-bajnoki döntőt lovagolhat

A pénteki nap az olaszországi Gorla Minoreban nagyon eredményesen kezdődött a magyar utánpótlás számára.

A gyermek Európa-bajnokság harmadik kvalifikációs pályáján három lovasunk is nulla hibaponttal ért célba. Bodnár Annabell Identityvel tudott javítani és szép hibátlant ment. Fábián Johanna Chabal TH-val az elődöntő után a Nemzetek Díjában dupla hibátlant ment, így négy hibaponttal a szombati döntőben lovagolhat, ugyanúgy, mint a tavalyi spanyolországi Európa-bajnokság egyéni negyedik helyezettje, Szuhai Rodrigo, aki Cornettel ma is hozta a nullát, így két gyermekünk is Európa elitjében.

Az ifjúsági korosztály második kvalifikációs versenyszámában ifj. Szuhai Gyula Perthy Jacksonnal egy potyafával és három időhibaponttal lovagolt. Kisgergely Kata Csenge Bizar VDL-lel egy szép négy hibapontos pályával jó képet mutatva ért célba. Kiss Lizanna Cloéval nyolc hibaponttal végzett, Kiss Maja viszont nem tudta megismételni szerdai teljesítményét.

A fiatal lovasoknál szerdán legjobban Simicska Anna a szürke Hamanta B-vel teljesített, aki a 150 cm-es második kvalifikációs versenyszámban nyolc hibaponttal ért célba.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.07.17.

Fábián Johanna a gyermekeknél, Kiss Maja és ifj. Szuhai Gyula az ifjúságiaknál hozta a legjobb magyar teljesítményt Olaszországban

Hatalmas esőzés miatt csúszással kezdték Gorla Minoreban az utánpótlás Európa-bajnokság az ifjúsági korosztályának elődöntőjét.

A „C” szabály szerinti versenyszámban a legjobb eredményt a legfiatalabb lovasunk, Kiss Maja Cojanoval érte el, akit minimális különbséggel követett ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson. Kiss Lizanna Cloéval gyors pályát, de több verőhibával lovagolt, Kisgergely Kata Csenge Bizar VDL-lel egy ellenszegülés miatt most nem tudott igazán jó eredményt elérni. Ferencz Dalma Mercédesz Corradáról leesett, így nem tudta befejezni az ifjúsági Európa-bajnokság elődöntőjét.

Gorla Minoreban a kedd délután már gyerekekről szólt, ahol Fábián Johanna Chaballal egy értékes hibátlant lovagolt, Szuhai Rodrigo Cornettel és Pichovszky Dalma Prince Of Persiával négy hibaponttal ért célba.

Bodnár Annabell Identityvel megismételte az elődöntőben elért eredményét, nyolc hibaponttal ért célba, míg Petes Maja Cortezzel tizenkét hibaponttal.

Szerdán a fiatal lovas korosztály 150 cm-es csapatversenyének első fordulójára kerül sor, míg délután jöhet az ifjúsági korosztály második köre.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.07.17.

Szuhai Rodrigo hibátlan, a fiatal lovas lányaink négy hibaponttal az olaszországi utánpótlás Európa-bajnokságon

Ma nyolc órai kezdettel elkezdődött a 2023. évi utánpótlás díjugrató Európa-bajnokság, ahol először a gyermek korosztály 125 cm-es elődöntőjére került sor.

A még mindig csak 14 éves Szuhai Rodrigo Cornettel hozta a nagyon fontos hibátlant. Fábián Johanna Chaballal az utolsó ugrást leverve, négy hibaponttal ért célba, míg Bodnár Annabell Identityvel nyolc hibaponttal lovagolt.

Petes Maja és Pichovszky Dalma ma nem tudták megmutatni jó formájukat, de a folytatásban lesz még lehetőségük.

A fiatal lovas korosztály 145 cm-es elődöntőjében három lányunk, Bognár Dóra Calli Toppal, Csetényi Lea Hámorra és Simicska Anna Hamanta B-vel egy verőhibával ért célba a kontinensviadal nehéz pályáján. Alasztics Aliznak és Takács Petrának sem volt ma jó napja, nekik is lesz lehetőség a javításra.

A Gorla Minore-i Európa-bajnokságon szerdán az ifjúsági kategória is közel száz indulóval elkezdi a versenyt, míg délután a gyermekek csapatversenyének első fordulójára kerül sor.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.07.17.

Szuhai Rodrigo Cornettel közel a dobogóhoz, Európa-bajnoki hatodik

Szombat délután az olaszországi Gorla Minoreban megrendezett gyermek Európa-bajnoki kétfordulós döntőben, Szuhai Rodrigo megmutatta remek tehetségét és két nagyszerű pálya után a közel száz fős mezőnyben a végelszámolásban az Európa-bajnoki hatodik helyet szerezte meg a magyar díjugratásnak.

Másik döntősünk Fábián Johanna Chaballal teljesítette az Európa-bajnoki döntő mindkét pályáját. Szuhai Rodrigo eredménye segített abban, hogy ne szakadjon meg az a kiváló Európa-bajnoki sorozat, amit a Szuhai család a magyar díjugrató sportnak hoz. 2021-ben ifj. Szuhai Gyula aranyérme, tavaly ifj. Szuhai Gyula ifjúsági ötödik és Rodrigo negyedik helye és Szuhai Péter kiemelkedő fiatal lovas helyezése mind-mind a magyar díjugrató sport dicsőség tábláján nyomot hagy.

A 2023-as utánpótlás Európa-bajnokság utolsó magyar lovaglását, Simicska Anna teljesítette, aki lelovagolta Hamanta B-vel a fiatal lovas Európa-bajnoki döntő 150 cm-es első fordulóját.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.07.17.

A magyar tulajdonban lévő Accoton PS győzelme Aachenben

Már a 2022-es aacheni CHIO-n is kiváló eredményt ért el a magyar tulajdonban lévő, Paul Schockemöhle által tenyészett sárga, Accoton PS.

A 2023-as CSIO-n azonban a német válogatott, David Will nyergében győzni tudott a 145 cm-es hiba-idős versenyszámban és második lett az aacheni verseny egyik legtradícionálisabb versenyszámában a vadászugratásban.

Accoton PS, aki korábban szinte az összes nagy magyarországi versenyen starthoz állt később különböző lovasokkal győzni tudott ötcsillagon, Wellingtonban és a stuttgarti Schleyer Halleban. A 11 éves, Pikachu De Muze apaságú, sárga herélt versenykarrierjében az aacheni győzelem egy meghatározó siker.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.07.10.

Norvég győzelem a Big Tour döntőjében

A vasárnap a döntők napja volt a Nemzeti Lovardában megrendezett Summer in the City – SIC Budapest CSI**CSi*CSIYh versenyen.

A VIP Tour 115 centiméteres döntőjének helyezettjei között jó néhány ismerős névvel találkozhattak azok, akik figyelemmel kísérték a verseny mindhárom napját. Az első helyet ezúttal Horváth Antónia Petra szerezte meg G. Rolettivel. Második lett az első két nap győztes párosa, Szabó Virág és Chaccari Z, harmadik Vigh Letícia és Okaloosa. Negyedik helyen zárt Nagy Vivien Cornettaga PS nyergében, ötödik Józsa Milán és Csöpke SZM – mindkét lovas lovagolhatott már a kategória tiszteletkörében az előző napokon. Hatodik Füzér Flóra és Chicago Dream.

Az utolsó versenynapon 115 centiméteres akadályok várták az ötéves lovakat. A 17 páros közül kilencen teljesítették hibátlanul a pályát, így a végső helyezésekről összevetés döntött. A Búza Krisztián által bemutatott lovak ezúttal is brillíroztak. Az első helyet ezúttal is a Congress apaságú Cascaya SJ szerezte meg, a lovat a Siegfried Scharf Gestüt Schultenhof tenyésztette. Mindössze egy másodperces lemaradással Budai Virág és Sunshine Van’t Klavertje Vier (Malito de Reve × Concorde) zárt másodikként, harmadik Búza Krisztián és Alaphilippe. A Conor Pass apaságú mén tenyésztője Lévai Csilla. A további sorrend: Van Doremalen Anna – Nakina Field, Gál Balázs Milán – Emerald De Revel, Bandi Zsanett – Chicago Blue SJ.

A Small Tour döntőjében is a korábbi napok helyezettjeinek szólt a taps. A leggyorsabb hibátlant ifj. Szabó Gábortól és For The Moment nevű sárga kancájától láthatta a közönség. Ezúttal egy második helyezést gyűjtött be Burucs Borbála és Casus Belli, és harmadikként zárt Búza Krisztián Erlina nyergében. A további sorrend: Bandi Zsanett – Quinadore, Mécs Emma – Aurora, Krepcsik Lara – Hermitage De La Motte.

A döntőben már 125-130 centiméteres magasságú akadályok várták a 6-7 éves lovakat. A 35 induló páros közül tizenöten teljesítették hiba nélkül a pályát, az összevetésben pedig hét hibátlan lovaglást láthatott a közönség. A leggyorsabb hibátlan mindkét alkalommal Burucs Borbála volt saját tenyésztésű kancájával, Mia Nianával. Másodikként zárt a Mráz Tamás által lovagolt Cornet Champion-N. A Cornet Obolensky apaságú pej mén tulajdonosa és tenyésztője Németh Zsolt. Harmadik lett a Fábiáncsics Horses istálló fedezőménje, Chabluerino, akit Kovács Roland lovagolt. További lovasok az élen: Damian Cojocariu – Con Clarimo, Faluhelyi Ádám – Diasandro Blue, ifj. Kövy András – Quito.

145 centiméteres akadályok sorakoztak Karádi László pályáján a nap legrangosabb versenyszámában, a Big Tour döntőjében. Az alappálya 13 akadállyal és 15 erőkifejtéssel várta a versenyszámban résztvevő 27 párost. A pályát hét versenyző teljesítette hibátlanul, így ők indulhattak a győzelemért. Az összevetésben századmásodpercek döntöttek az első hely sorsáról. A győzelmet végül a norvég Oda Charlotte Lyngvaer szerezte meg Jabiola nevű lova nyergében, második a lengyel Klaudia Siarkiewicz és Jackpot B. A dobogó harmadik helyét Füzér Gábor szerezte meg King Cornet PGO nevű heréltjével. További helyezettek: Czékus Zoltán – Castro, Faluhelyi Ádám – Maccothago PS, Bódai Hanna – Cash.

A 135 centiméteres Medium Tour zárta a Summer in the City versenyhétvégét. A nap legnépesebb mezőnyében 54 lovas állt starthoz. A leggyorsabb hibátlannal Wendler Zsófia nyert Messenger-Blue SZ nevű lovával, megelőzve a Both Petra – Sanghata, Csuka Balázs – Timpex Fényév párosokat. Az eredményhirdetésre szólították még a következő versenyzőket: Lehotai Máté – PM Balouquick, Hmaidi Amina – Americano, Szentirmai Péter – Express.

A versenyszámok győzteseinek és helyezettjeinek a versenybíróság nevében Jacqueline Schmieder, Schlezák Melinda és Szladek Péter gratulált.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.07.10.

Kovács Roland duplázott 140 centiméteren, Búza Krisztián négyszer is dobogós

A szombati versenynap a 120 centiméteres magasságon megrendezett Small Tourral vette kezdetét. A kétfázisos versenyre 41 lovas adta le nevezését, közülük 34 páros teljesítette sikeresen mindkét fázist.

Búza Krisztián és Erlina ezúttal megnyerte a versenyszámot, második Fésűs Gréta és Hunter Dadero Z, Burucs Borbála és Casus Belli pedig most a harmadik helyen zárt.

120-125 centiméteres magasságú akadályok várták a 6-7 éves lovakat a nap második versenyszámában. 35 párost láthatott a közönség ebben a szintén kétfázisos, megszakítás nélküli versenyben. Elképesztően gyors második fázissal győzött Kannan × Candillo származású Cookie HH Szász Sándor lovaglásában. Az ifj. Szabó Gábor által bemutatott Zico Blue apaságú Genius Conference mindössze néhány tizeddel lemaradva csúszott a második helyre. A Búza Krisztián által lovagolt Marshmallow M ezúttal egy harmadik helyezéssel lett gazdagabb.

130 centiméteren ezúttal sem talált legyőzőre Göttler Vilmos és Jégvirág, mindössze 26,71 másodperc alatt teljesítették Karádi László pályájának második fázisát. 28,69 másodperces időeredménnyel Fekete György és Larsson zárt másodikként, harmadik ifj. Szabó Gábor és For The Moment. A 49 indulóból 33 párosnak sikerült teljesítenie mindkét fázist, közülük 27-en zártak hibátlanul.

12 számozott akadály és 14 erőkifejtés várta a 140 centiméteres magasságra kiírt Gold Tourba nevezett 42 párost. A végeredményről épp csak hajszálnyi időkülönbség döntött. Kovács Roland Kánaán nyergében 66,47 másodperces időeredménnyel védte meg első helyét, míg 66.77 másodperc alatt teljesített hibátlanjával a Czékus Zoltán – Castro páros zárt másodikként. A Gróf Széchenyi István Emlékverseny 135-140 centiméteres számaiban is előkelő helyezéseket begyűjtő Bohák-Debreczeni Éva szerezte meg a harmadik helyet Cortezzel.

Úgy tűnik, a duplázások napja volt a szombat, hiszen a VIP Tour 110 centiméteres versenyszámában ismét Mráz Tamás tanítványának, Szabó Virágnak és Chaccari Z nevű lovának szólt a taps. Második lett a Tamás Csaba – Caillou 48, harmadik a Józsa Milán – Csöpke SZM páros.

Az ötéves lovak 110 centiméteres versenyszáma zárta a napot. Az első helyeken igazságosan megosztozott Búza Krisztián és a román Constantin Cojocariu, a dobogós sorrend ugyanis:

1. Búza Krisztián – Cascaya SJ
2. Constantin Cojocariu – Follow Me For Pleasure
3. Búza Krisztián – Alaphilippe
4. Constantin Cojocariu – Caroly 1

A versenyszámok győzteseinek és helyezettjeinek a versenybíróság nevében Jacqueline Schmieder, Schlezák Melinda és Szladek Péter gratulált.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.07.10.

Hiba bejelentés