Kezdőlap Blog Oldal 275

Huculösvény Szigetcsépen – immár tizenegyedik alkalommal

Idén tizenegyedszer került megrendezésre a Szigetcsépi Hucul Lovasudvar gondozásában a Huculösvény versenysorozat tradicionális szezonnyitó eseménye, a Szigetcsépi Hucul Lovasnap, amely, mint mindig, ezúttal is kiegészült hucul tenyészszemlével, valamint látványos Huculpóló körmérkőzéssel is.

Huculösvény

Arról, hogy mi is az a Huculösvény, oldalunkon már korábban is olvashattak az érdeklődők.
Az ez évi hazai versenysorozat első, szigetcsépi állomásán 23 akadály tarkította a 2,5 km hosszú pályát. A szervezők idénre is kitaláltak meglepetéseket a lovasoknak, soha nincs két egyforma pálya, és akadálypark. A lovaktól egyaránt fegyelmet, figyelmet és ügyességet kérő különféle fix és mozgó pallók, ugrások, szlalom-feladatok mellett a bátorságot és bizalmat is tesztelő (idén óriási gumikrokodillal megbolondított) vizes, fóliás, zajos és szűkös feladatok is részét képezték a repertoárnak.

Rekord számú nevezés, és nemzetközi mezőny

Az elmúlt években sem igen kellett panaszkodni az indulók száma miatt, idén azonban a 76 induló örömtelien magas létszámnak volt mondható. A mezőny kicsit kevesebb, mint fele felnőtt, másik része ifjúsági és gyerek kategóriában állt rajthoz. A huculok legendásan jó vérmérsékletét, munkakészségét és megbízhatóságát jól mutatta, hogy jó pár kisgyermek, a legkisebbek vezetőszáras futamokon, szintén biztonságban, élvezettel teljesítették a pályát.

Évek óta rendszeres vendégek Szigetcsépen az osztrák, és szlovák huculösvény versenyzők is. Ez idén sem volt másképpen, sőt, Radka Gondova idén is hazavihette a felnőtt kategória második helyéért járó elismerést, Bokodi Nóra előtt, és Hartyán Nikolettát követve a dobogón.

Huculpóló

A huculösvény versenyek immár szintén hagyományosnak mondható kísérője a barátságos Huculpóló Kupa is. Itt a látogatók és a lovasok is megismerkedhetnek a nagypályás lovaspóló huculokra szabott változatával, amely kisebb sebessége és léptéke révén remekül alkalmas a fiatalok megismertetésére a szakággal, valamint mozgáskoordinációjuk, lovas ügyességük fejlesztésére egyaránt. Ahogy lenni szokott, idén is helyben felállított csapatok mérkőztek meg egymással, melyek tagjai közül voltak, akik most próbálták ki a játékot, és olyanok is, akik rendszeresen edzenek, akár nagypályás pólómérkőzések keretében is. A csapatmunka azonban mindenkinek nyújt feladatot és sikerélményt, tudásszinttől függetlenül.

Idén kivételesen nem szállt nyeregbe a szigetcsépi huculménes, és a huculpóló ötletének gazdája, Németh Zoltán, ám a helyieket jó néhány tapasztaltabb és fiatalabb játékos képviselte és segítette a győzelemre is. Zoltán kiemelte Molnár Tibor részvételét – az ifjú és tehetséges lovas viszonylag rövid pólós tapasztalattal a háta mögött már saját képzésű huculjával játszott (és játszik más megmérettetéseken is), méghozzá eredményesen.

Jó idő, sok remek ló, jó hangulat és kiváló vendéglátás jellemezte idén is a Szigetcsépi Hucul Lovasnapot – köszönet érte!
A versenysorozat folytatódik június utolsó hétvégéjén Gyűrűsön, majd augusztusban Jósvafőn.

2018.05.15. Lovasok.hu szerkesztőség
Fotó: Haga Zsuzsanna, Mráz Edina, Canva
Frissítve: 2022.08.16.

A lovak nyelvét soha nem késő elsajátítani! – I. rész

Ha a ló és az ember kapcsolatáról beszélünk, akkor a verseny és a hobbilovas is egyként kezelendő. Bármerre is sodor a lovasélet, csak akkor hozhatod ki magadból a maximumot az adott területen, ha sikerült kialakítanod a lóval a harmonikus kapcsolatot. De hogyan is érhető ez el, hol lehet a szükséges lépéseket elsajátítani és létezik-e olyan, hogy már késő belefogni?

A ló és az ember kapcsolata az, ami meghatározza, hogy valaki jól vagy rosszul fog lovagolni. A lóval való munka soha nem a ló hátán, hanem a földön kezdődik. Ahhoz, hogy értsük a lovakat, kívülről-belülről meg kell őket ismernünk. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy alapvetően nem arra teremtettek, hogy mi a hátukon lovagoljunk. A lovak elviselik, hogy a hátukon vagyunk, azért mert dominanciát biztosító társként tekintenek ránk. 

Tulajdonképpen ez a kulcsa az egésznek – hogy a ló társként elfogadjon. Mi több, vezetőként tekintsen Rád. A lovak alapvetően hierarchiában élnek, ahol a vezérló határozza meg a ménes mozgását. Tisztelik és bíznak benne – követik, mert bizonyította ezirányú képességét. Emberként minél magasabb pozíciót sikerült elérned a ló szemében, annál kevesebbszer ellenáll a későbbiekben, mert egyre kisebb mértékben vonja kétségbe rátermettségedet.

A lovad akkor bízik meg benned maximálisan, ha biztonságban érzi magát melletted – ami azt jelenti, nem bántod, illetve az utasításaid sem vonja kétségbe, s képes vagy olyan döntéseket hozni, amik nem sodornak benneteket veszélybe.

A lovak rangsora időről-időre változik, megkérdőjelezik a kivívott dominanciát. Éppen ezért soha nem késő elkezdeni a kapcsolat kialakítását és soha nem könyvelhetjük el, hogy ha ma minden elképzelésünk szerint alakult, az garanciát jelentene a jövőre nézve.

Számtalan forrás sorakozik előttünk, amelyből mindez elsajátítható

Azok számára, akik szeretnének a lóval mélyebb kapcsolatot kialakítani, elsősorban arra van szükség, hogy megismerjék a ló viselkedését. A lovasok többsége nagyon szereti a lovát és ebben nincs is hiba. A hiba abból ered, hogy keveset tudnak a lóról. Arról, hogy a ló természetes körülmények között hogyan él, hogyan viselkedik, miképpen táplálkozik, hogyan viszonyul a többi állathoz, lóhoz.

Ma már nagyon sok tanfolyam van, ahol ezek mind elsajátíthatóak. Szerte az országban elérhetőek és nyilván az interneten is vannak olyan portálok, ahol ezek az információk megtalálhatóak. – De ügyeljünk arra, hogy az internet nem mindig nyújt releváns információt. 

Ezek a tanfolyamok lovastudástól függetlenül mindenki számára hasznosak. Aki már nagyon régóta tart lovat, annak is érdemes egy ilyen tanfolyamra elmenni – mindig lehet valami újat, valami hasznosat tanulni.

Hiszen minden ló más, eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, különböző az előéletük és ebből fakadóan más-más viselkedési problémájuk van. Az alap nyelvezetük azonban azonos és ezekre a viselkedési zavarokra az etológiai tanulmányozás megoldást kínálhat.

A folytatásban megtudhatjátok, miért is lehet életmentő a ló anatómiájának ismerete, valamint, hogy csoportos vagy inkább egyéni tanfolyamon érdemes-e inkább részt venni.

2018.05.12. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Frissítve: 2022.08.08.
Fotó: Canva

Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show

Hatalmas közönségsikert és igazi családi majálist hozott a háromnapos Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show esemény a budapesti Kincsem Parkban. Hazánk egyetlen lóversenypályáján hatodik alkalommal várta a közönséget a minőségi guruló gasztronómia és a professzionális lóversenysport.

A remek szakmai programnak, a jó időnek, az intenzív marketingnek, a Kincsem Park fejlesztésének és a lóversenysport folyamatosan növekvő népszerűségének köszönhetően több rekord is megdőlt.


Látogató csúcs
A tavasz legrangosabb lóversenyeseményét még soha sem látta ennyi ember a helyszínen. 22.000 néző és sok ezer család számára biztosított a Kincsem Park felejthetetlen élményt és gondtalan kikapcsolódást.


Fogadási csúcs
A három nap alatt 55 millió forint fogadási forgalmat bonyolított le a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. Ez a tavalyi év hasonló eseményéhez képest 24%-os emelkedést mutat. A helyszíni fogadás mellett, jelentős volt az online játék a bet.lovi.hu-n, illetve erős volt a Kincsem+ és a Kincsem+ TUTI játék, melyet már egy éve a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. közösen értékesít a Szerencsejáték ZRt.-vel, így mindennap játszható az ország 4.500 lottózójában.

Izgalmas versenyek, magyar győzelmek
A pénteki versenynapon elsősorban az angol agarak voltak a főszereplők. A Lóverseny az éjszakában sorozat keretében 4 agár és 3 ügető versenyt rendeztünk.
Szombaton az ügetők 10 futamban küzdöttek. A Dr. Borostyánkőy Tamás Emlékversenyben Timoteo és Veljko Mazsity fölényesen győzött, a háromévesek első komoly versenye a Ferge László Emlékverseny Zapato és Hajnal Tibor biztos sikerét hozta. A pálya legjobb lovai, a Matucza Lajos Emlékversenyben indultak, itt Underpaid Hanover volt a leggyorsabb a sokszoros champion Fazekas Imrével. Utóbbi futam tiszteletdíját, Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok adta át.
Vasárnap a Nemzeti Galopp Liga futamai, a Nemzeti Díj és a Batthány-Hunyady Díj volt a fókuszban. Előbbiben a veretlen szuperfavorit Tour To Paris Jaroslav Línekkel a nyergében folytatta nyerő sorozatát. Hibátlan mérlege 5 start 5 győzelem! Overdose óta nem látott a Kincsem Park közönsége hasonló sorozatot. A Batthyány-Hunyady Díjban az egykori Derby második Sárkányfű a nyerő Jiri Palikkal. A hároméves kancák 1600 métere versenyében Mesyna volt a leggyorsabb.   


A következő nagyszabású lóversenyesemény a Derby Fesztivál lesz a Kincsem Parkban június 29 – július 1. között.

Több lóverseny hír a www.kincsempark.hu és Kincsem Park Facebook oldalon.

 

2018.05.08.
Frissítve: 2022.08.08.
Fotó: Canva

Megfelelő lótartás az egészség szolgálatában!

Sántaság, túlnőtt fogak, kólika – a lótartók számtalan a lovukat fenyegető egészségügyi problémáktól tartanak, amelyek legtöbbször éppen a helytelen tartásból erednek. Dr. Szilágyi Máté, állatorvos, a modern kori lótartás sarkalatos pontjait ismerteti, amelyekre ha jobban odafigyelünk, nagymértékben csökkenthető bizonyos betegségek kialakulása.

Ahány istálló, annyiféle szokás – a ló kialakított környezete minél inkább idomul vadon élő társaiéhoz, annál teljesebb, boldogabb és egészségesebb életet lehet számára biztosítani. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy egy szabad ménes naponta átlagosan 30 mérföldet tesz meg, miközben a változatos növényzet kiváló tápanyagokat biztosít számukra.

Ez az óriási mértékű megtett út szükséges ahhoz, hogy a paták megfelelő mértékben kopjanak és az egész napos folyamatos legelészés garantálja, hogy az állandóan növésben lévő fogazat ne okozzon egészségügyi gondokat.

Egy rosszul kezelt pata akár egy életre le tudja sántítani a lovat

A lábvégeknek hatalmas ráhatásuk van a ló egész szervezetére nézve – a pata magától is kopik, de ahhoz az állatnak körülbelül napi 30-40 kilométert kellene mozognia.”- nagyon kevés lónak adatik meg, hogy emberi környezetben ilyen feltételek mellett élheti az életet. Éppen ezért a szaru növekedésétől függően az állatot 4-8 hetente körmölni kell.

„Egy ideális pata – első láb esetében – nagyjából kerek. Normális esetben a nyírnak körülbelül a talp háromnegyedénél kell, hogy legyen. Egészséges patánál az úgynevezett saroktámasztók körülbelül a nyír felénél kell, hogy végződjenek.” – ismerteti Dr. Szilágyi Máté a pata megfelelő kialakítását.

A kérdés, ami megosztja a lovasokat: kell-e patkó vagy sem?

“Nem tartom szükségesnek, sem egészséges, sem beteg állatok rehabilitációjánál sem. A patkolás több egészségügyi problémát is okozhat, például blokkolja a patamechanizmust. Az egész patának van egy lüktető mozgása, amit a patkó gyakorlatilag megbénít. Ezzel csökken a beáramló vér mennyisége, a tapintásérzékenység és még sorolhatnám, mi minden.”

Egyre több ló fogazata igényli a fogreszelést

„Fontos, hogy a lovak napközben folyamatosan tudjanak enni – napi 18-20 órát kell legelniük. Másfelől hogyha szakaszosan etetik a lovakat, abból hosszútávon különböző problémák, például gyomorfekély vagy vastagbélfekély alakulhat ki. Illetve a nem megfelelő fogazatot eredményezheti.” – a lovak fogazata állandó növekedésben van, amelyet természetes körülmények között a ló rágás közben koptat.

Ha nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű táplálék, a fog túlnő, amely különböző szövődményekhez vezethet. A túlnőtt fogazatra a fokozatosan elhatalmasodó tünetek hívják fel a figyelmet, köztük például a teljesítménycsökkenés, illetve a folyamatos súlyvesztés.

A lovak élőhelyének kialakításakor, ha a cél, hogy az a ló érdekeit maximálisan képviselje, ezáltal egészséges és boldog életet élhessen, akkor minden esetben a vadlovak környezetét kell példaként tekinteni.

2018.04.28. Frisch Andrea
Frissítve: 2022.07.23.
Fotó: Canva

Partnerség kialakítása ló és ember között

Sok esetben a problémák elől menekülünk ki a lovardába, abban bízva, hogy gondolataink kitisztulnak, így egy kicsit felszabadulhatunk a mindennapi nyomás alól. Ellenben hányszor fordult már elő Veled, miközben a lóval feladatokat hajtottál végre, hogy elkalandozott a figyelmed? A koncentráció, az összpontosítás elsajátítása a lovaglás legfontosabb elemei közé tartozik.

“A lovaglás nem arról szól, hogy az ember felül a lóra és ott “elvan”, az a lovaglás technika. A bánásmód az egy egészen nagyobb halmaz, abban benne van minden. Hogy hogyan él a ló, a ló etológiája, a lovas önformálása, hogy kész legyen a lóval kommunikálni és a legvégén a lovaglás technika.

Ez egy átfogóbb, nagyobb szemlélet, amihez úgy gondolom, csak a ménesi tartás felel meg. A ló megtanít rá, hogyan legyünk szeretetteljesek. A velük való helyes együttlét segíti, hogy jobb emberek legyünk.” – Kormos Ferenc lovasoktató, a lovaglás elsajátításának azon szakaszaira hívja fel a figyelmet, amelyet egyetlen lovasnak sem szabadna átugrania.

A ló megtanít arra hogyan legyünk a jelenben, általa jobban megismerhetjük magunkat, és egyfajta személyiség fejlődésen mehetünk keresztül. Melyek azok a mérföldkövek, amelyek segíthetnek ebben a folyamatban?

A lóval való bánásmód egy önismereti út – hajlandóak vagyunk változni a cél érdekében?

Kormos Ferencnél az oktatás komplexebb, átfogóbb ismereteket biztosít a lovak szerelmesei részére, amelynek csupán sokadik fejezetében nyílik lehetőség nyeregbe szállni.

A ló hátára való felkapaszkodást először is egy ménesi látogatás előzi meg, ahol az edző a lovak közvetlen környezetében ismerteti a ló etológiáját, alapvető tulajdonságait. Mint ahogy azt már korábbi cikkeinkben is hangsúlyoztuk, a ló nyelvének elsajátítása a bizalom felépítésének kihagyhatatlan alapköve. Ezen felül pedig baleset-megelőzési céljai sem elhanyagolhatóak. (Hogy hogyan is függ össze a lovak testbeszéde a balesetek elkerülésével, arra Tóth Bettina etológussal folytatott interjúnkban megtalálod a választ.

Interjú Tóth Bettinával –>

Ezek után elkezdődik a lovak ápolása, ahol az oktató szintén rengeteg tudnivalót ad át a lovasnak.

„Az ápolás után érdemes különböző gimnasztikai gyakorlatokat beleültetni a programba, ami segít ráhangolni a lovaglásra.”- Számtalan olyan gyakorlat létezik, amellyel az egyensúlyt, az alapvető mozdulatokat el lehet sajátítani. Ezzel nem csak hogy könnyebben fogsz harmóniába kerülni a lóval, de a lovat is megkímélheted a helytelen testtartásból, kézmozdulatokból adódó esetleges kellemetlenségektől.

Ezen felül sajnos rengetegen megfeledkeznek róla, hogy a lovaglás ugyanolyan testmozgás, mint bármely másik sport. Hogy elkerüld a kihagyott bemelegítésből bekövetkező sérüléseket, mindenképpen szánj egy kis időt ezekre a gyakorlatokra is.

„Ezek után következik a földi munka, ami arról szól, hogy a két lény összeismerkedjen. Mivel nem kérhetjük meg a lovat tisztelettel, hogy tanuljon meg emberül, így a lovast kell megtanítani a ló nyelvére. Végezetül a lovas felkerül a lóra, ahol még szintén nem önállóan lovagol. Itt hasznosíthatja azt a testtudatot, amit a földről sajátított el.

Összességében tehát egy olyan partnerség kialakítása a cél, ami minkét félnek – a lónak és embernek is – hasznára válik. Ehhez pedig elkerülhetetlen mind a mozgás, a testtudat, mind pedig a mentális fejlődés is!”

Frissítve: 2022.08.08.
Fotó: Canvav

Lovas túrák a Pilisben – Átadták a Pilis Ride úthálózatot

Visegrád, 2018. április 25. – A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A tulajdonosi támogatással zajló program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat is.

A Pilisi Parkerdő Zrt. turisztikai termékkínálatában új elemként jelent meg a lovas túrák szervezésének lehetősége: a főváros környéki erdőket kezelő erdőgazdaság ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Pilis Ride útvonalhálózat első szakaszát, ami a Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medence térségében kínál erdei lovaglási lehetőséget. A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi támogatásával megvalósult fejlesztés során 4 erdei szálláshely mellett nyári istállót létesítettek, és az erdei utakon kijelöltek összesen 56 kilométernyi, lóval is végigjárható túraútvonalat. Az ingyenesen használható, legalább 2,5 méter széles űrszelvényű utak nagyobbik része Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében fut, de lehet lovagolni Csobánka és Pilisszentkereszt között, továbbá a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő útvonalon is.

Visegrádon, az Apátkúti Vadászháznál és a Mogyoró-hegyen is egy-egy 4 állásos nyári istálló épült, míg a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi Turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen 6 állásos istállókat alakítottak ki. Az istállók mindenütt már meglévő erdei szálláshelyek mellett épültek, így hosszabb, több napos túrák is könnyedén szervezhetők. Az ingyenes úthasználat mellett az istállók igénybevételéért azonban már egy jelképes összeget fizetni kell, lovanként napi 2500 forintot, viszont a szolgáltatás tartalmazza a ló ellátásához szükséges széna, szalma és víz árát, valamit a szükséges eszközök használatát, és további 1000 forintért még takarmány is igényelhető.

A Pilisi Parkerdő területén 2016-ban alakították ki a kerékpárosoknak szóló Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózatot, amin azóta is folyamatosan nő a látogatók száma. Ennek a turisztikai és rekreációs koncepciónak a folytatása a Pilis Ride lovas úthálózat, ami a kor másik igényére, az erdei lovas túrák lehetőségének biztosítására ad választ.

Az útvonalakat az erdőben lóval járó erdész szakemberek közreműködésével alakították ki, hogy a ló és lovasa szempontjából biztonsággal végigjárható, a természet szempontjából pedig a leginkább kíméletesek legyenek. Mindemellett az erdőgazdaság felhívja a figyelmet, hogy csak gyakorlott lovasok induljanak erdei túrára, és ők is kisebb csoportokban, semmiképpen se egyedül! Az erdei környezet, a vadon élő állatok, a gyalogos turisták, vagy a kerékpárosok

megjelenése ló és lovasa számára is váratlan helyzeteket teremthet, amit csak kellően felkészült lovas tud uralni. Különösen fontos továbbá, hogy a sűrűn látogatott Pilisi Parkerdőben több helyen találkozhatnak egymással lovasok, gyalogosok vagy kerékpárosok, így kölcsönös odafigyelésre és a szabályok betartására van szükség a nyugodt kikapcsolódáshoz. A közös használatú nyomvonalakat a térképek külön jelölik, és a jelzések a terepen is láthatók.

Az új turisztikai fejlesztést Visegrádon, az Apátkúti Vadászház mellett épített nyári istállónál mutatta be és adta át a nagyközönségnek dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

 

A Pilis Ride úthálózat használatának részletes feltételei a parkerdo.hu oldalon olvashatók.


Sajtó számára további információ:
Pilisi Parkerdő Zrt.
sajto@pprt.hu

Frissítve: 2022.08.08.
Fotó: Canva

 

Idén is számtalan lovarda hirdet lovas tábort! – hogyan készítsd fel rá gyermeked?

A lovaglás hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ráadásul közeledve a nyár felé, táborozási lehetőségek sokasága nyílik meg előttünk – de hogyan is érdemes megismertetni a lovakat a gyermekkel, mielőtt bárhova is beadnánk a jelentkezést? Tóth Bettina, író, a lovak viselkedésének szakértője segít megadni a választ erre a sokakat foglalkoztató kérdésre.

Az első találkozás meghatározza a viszonyunkat a lóhoz egy egész életre.

„A lovaglás statisztikailag az egyik legveszélyesebb sport – hússzor veszélyesebb a motorozásnál.” – nyilatkozta Bettina a Lovasok.hu-nak – “Ennek nyilván az egyik oka, hogy a motorosok jobban fel vannak öltöztetve, illetve, hogy a motoron van fék és gázkar. A motor egy gép, a ló pedig egy élőlény. Egy önálló akarattal rendelkező 600 kilós állat.” – az első és legfontosabb dolog tehát, hogy bár a motorozással ellentétben a lovasok számára nem írja elő törvény a védőfelszerelések használatát, mégis kiemelkedő hangsúlyt kell rá fordítani.

Nagyon sokan ódzkodnak ezeknek a felszereléseknek a viselésétől, mert – főleg nyáron a nagy melegben – kényelmetlennek gondolják. Azonban egyrészt, ahogy haladunk előre a korral, a tervezők egyre inkább törekednek az ergonomikus kialakításra – egyre kényelmesebbek, jól szellőznek és nem mellesleg divatosak is. A lovaglás mindig is egy nemes sportot, eleganciát takart – nem egyedi, hogy a divattervezők a lovas világból emelnek át bizonyos elemeket. Illetve természetesen, ami a legfontosabb, hogy a saját testi épséged múlik rajta, hogy felveszed-e vagy sem.

„Statisztikailag minden 350. órára jut egy súlyosabb baleset.” – attól, hogy tapasztalt vagy még nem csökken a baleset kockázata, mindinkább egyenes arányban növekszik a lóval töltött idővel.

Hogy mi a lovas balesetek legnagyobb „ellenszere”? „Viselkedj lóul!”

A gyermeket először is a ló természetes tulajdonságaival kell megismertetni – azzal, amit az evolúció alakított. Előnyben kell részesíteni a földről való munkát és soha nem szabad a gyermekre ráerőltetni a feladatokat.”

A félelem, az ijedség ugyanis átragad a lóra is – a ló alapvetően egy menekülő zsákmányállat, így minden idegszálával arra fókuszál, hogy a saját biztonságát megőrizze. Soha nem hiszi el, hogy nincs semmi vész, ha saját magad vagy ez esetben gyermeked riadtan áll előtte.

Ne csinálj a lóval olyat, ami saját magadnak is kényelmetlen!” – javasolja Bettina mindazoknak, akik először kívánnak kapcsolatba lépni a lovakkal. Ez nem kizárólag magára a feladatra igaz, de a felszerelésekre is. A ló alapvetően a testbeszédedből tudja, hogy mit szeretnél tőle – egy olyan nyeregben ülve például, amely kényelmetlenséget, ezáltal fészkelődést von maga után, könnyedén összezavarhatja a lovat, egy idő után megelégelheti a kétes információkat.

A hirtelen mozdulat, az egyenes vonalú gyors mozdulás a ló felé kerülendő. Általában mindenki megsimogatja a ló fejét, hiszen gyönyörű teremtmények, de ez a mozdulat nem kelt bizalmat a lóban.” – a lovak kommunikációját Bettina elmondása szerint nyugodt, lassú, kimért mozdulatok jellemzik, a hirtelen mozdulatokkal, a kiabálással, hangoskodássál mindinkább akadályt állítunk magunk elé a bizalom kiépítésének hosszadalmas útján.

A lóból ezek a mozdulatok, cselekedetek menekülést váltanak ki, ami lehet rúgás, elsodorhat minket, ha nem lát más kiutat, vagy akár belénk is harap, hogy megszabaduljon ettől a kellemetlen érzéstől. – Viselkedj tehát lóul.” – a modern világunknak köszönhetően ma már számtalan hasznos videót, szakkönyvet találhatsz a témában, de már az is sokat segít, ha a ménes karámja mellett eltöltötök néhány pihentető órát és magatok is megfigyelitek a lovak egymás közötti kommunikációját.

2018.04.24. Írta: Frisch Andrea – Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.10.

HIHETETLEN AKCIÓ – Attila Túra Lovasok.hu Kártyával

Régi ár: 22.000Ft helyett az akciós ár: 14.000Ft/fő/nap
(egész napos lovaglás piknikebéddel)
A klubkártya akció erre az árra érvényes!
Igény/több napos részvétel esetén szállás a jurtaszálláson 3000Ft/fő/éj áron.
Időpont: Május 9,10,11,12
(4 nap lovaglás, 3 éj szállás, 3 reggeli, 4 ebéd, 3 vacsora,)
Lovasok.hu Kártya kedvezmények érvényesek!
(Classic -5%,  Silver, Gold -10%)
Ópusztaszeri Akhal Ménes – Attila Túra Ahkal Teke lovakon – egyedi nyergekben – a Tisza és a puszták vidékén. Az ópusztaszeri Feszty-körkép és lovasbemutató megtekintésével. Termálfürdőzéssel, szürkegulya látogatással. Szállás eredeti kazak és mongol JURTÁKBAN. A túra csillagtúra, minden nap visszatérünk a Jurtaszállásra, ahonnan elindultunk. Megegyezés szerint néhány napra is van lehetőség csatlakozni…

A részvételhez szükséges minimális lovastudás:
A lovas biztonsággal mozogjon terepen társas lovaglási szituációban.

Minimális létszám: 4 fő
Lovaglással töltött órák száma/nap: 5

Jelentkezés: e-mailben: csat1996@gmail.com vagy

telefonon: Cseppentő Regő +36-30/638-8318 vagy Cseppentő Réka +36-30/371-8732

Programok:

Megegyezés szerint néhány napra is van lehetőség csatlakozni a túrához.

Napi program:

  • Szerda – Lovaglás a szürke gulyához Reggeli 8 órakor. Indulás 9-kor, majd 3 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig. Az út során testközelből ismerkedünk meg a magyar szürke gulyával, kis bocikkal és a bikával… A piknik a tájvédelmi puszta szélén található kilátónál zajlik, pompás kilátás mellett… A táj hiteles arca a nagy sztyeppéknek. Vacsora: 18-19 óra között. Szállás: az Ópusztaszeri Akhal Ménes Jurtaszállásán.
  • Csütörtök – Lovaglás a balástyai szikesekre + Feszty-körkép és Lovasbemutató Reggeli 8 órakor. Indulás 9-kor, majd 3 órás lovaglás után ebéd következik. A csütörtöki délután a Feszty-körkép megtekintésével és az általunk (Ópusztaszeri Akhal Ménes) bemutatott hagyományőrző lovas show megtekintésével telik. (Ezeknek a belépődíja az árban benne van, nem jelent külön költséget.) Vacsora: 18-19 óra között. Szállás: az Ópusztaszeri Akhal Ménes Jurtaszállásán.
  • Péntek – Lovaglás a Dongérhez + termál fürdő Reggeli 8 órakor. Indulás 9-kor, majd 3 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig. A lovaglás során betekintést nyerünk a magyar Alföld vadregényes világába. Láthatunk őshonos állatfajokat és védett vízimadarakat… Vacsora: 16:30- 17:30-ig. Ezután a kisteleki termálfürdőben lesz lehetősége kipihenni a csapatnak a fáradalmakat. (Belépődíja az árban benne van, nem jelent külön költséget.) Szállás: az Ópusztaszeri Akhal Ménes Jurtaszállásán.
  • Szombat – Lovaglás a mindszenti kompátkelőhöz Reggeli 8 órakor. Indulás 9-kor, majd 3 órás lovaglás után ebédünket egy hangulatos révcsárdában költjük el a Tisza partján, ez után lovaglás az úticélig.

Elérhetőség:

  • E-mail: csat1996@gmail.com
  • Cseppentő Regő +36 30 63 88 318
  • Cseppentő Réka +36 30 371 8732

Ár: 88 000 Ft

Időpont: Május 9,10,11,12

(4 nap lovaglás, 3 éj szállás, 3 reggeli, 4 ebéd, 3 vacsora,)
Lovasok.hu Kártya kedvezmények érvényesek! (Classic -5%,  Silver, Gold -10%)
Frissítve: 2022.09.21.

A lovak képesek fittek maradni legelőn tartva

Kutatók felfedezték, hogy a legelőn tartott lovak edzettségi szintjének mértéke ugyanolyan, mint istállózott és mozgatott társaiké, azonban csontjaik ásványi anyag tartalma jóval magasabb.

Több elmélet létezik arra vonatkozóan, hogyan menedzseljük legjobban a sportlovakat az erőkifejtéses mozgásoktól mentes időszakokban (akár egy sérülés elszenvedése után, akár csak egy pihenő periódusban), és a tulajdonosok sokszor ott állnak a dilemmával: boksznyugalom, vagy legelőre engedés? Hogy választ találjanak a kérdésre, egy kutatócsoport nemrégiben tanulmányt folytatott annak megbecsülésére, hogyan őrzik meg a lovak egy bizonyos edzettségi fokukat legelőre engedve, vagy bokszba zárva.

Patricia M. Graham-Thiers (PhD) és a Virginia Intermont College kutatóinak csapata 16 lovat jelölt ki, hogy munkájukat mérje és tette a következő három csoport valamelyikébe: legelőre engedés (P), istállózott és mozgatott (E), és mozgatás nélkül istállózott (S). A 14 hetes kutatás alatt a P csoport lovai egy kb. 100 holdas (kb. 40,5 hektár – a ford.) legelőn barangoltak, míg az S és E csoport lovai napközben a bokszaikban maradtak és éjszakára tették lehetővé számukra egy 1 holdas (4047 nm – a ford.) karám elérését.

A kutatók az E csoport lovait heti 5 napon mozgatták, napi 1-2 órában, lépésben, ügetésben és vágtában. A csoport használt a lovak kötőfékére szerelt GPS egységeket is, hogy megbecsülje az egyes lovak által 24 órás egységek intervallumaiban megtett távolságot a kutatás egész ideje alatt.

A kutatócsoport minden egyes lovat egy standardizált mozgás tesztnek vetett alá (standardized exercise test = SET: 20 perc, a lépés, ügetés, vágta, könnyített vágta munka egyenletes növekedésével, és egy 10 perces megnyugvási fázis), a 14 hetes kutatás kezdetén és végén. A kutatók vérmintákat és rektális hőmérsékletet is vizsgáltak a SET előtt, annak csúcsán és a visszaállás során; rögzítették a lovak pulzusát a SET intervallumai alatt.

Az eljárási protokoll előtt és után is kiértékelték a kutatók az egyes lovak testzsír értékeit a fartájéki zsír ultrahangos vizsgálatával (hogy megbecsüljék a teljes testzsír százalékot) és röntgenfelvételeket készítettek minden ló lábszárcsontjáról, hogy mérjék a csont ásványi anyag tartalmát – amely egy fontos meghatározója a csont erősségének. Ezen felül, a csoport kiértékelte a lovak súly-beli és kondícionális eredményeit a tanulmány minden második hetében.

A legfontosabb felfedezések közé tartoztak:

– A fartájéki zsír kiterjedése és a csontok ásványi anyag tartalma nem különbözött a kutatás eleji eljárások során; azonban a P csoport lovainak az S és E lovakkal összehasonlítva magasabb ásványi anyag tartalommal bírtak a csontjaik a kutatás végére.

– A SET megnyugvási fázisában egy perc után az S csoport lovai a pulzus 63%-os emelkedését mutatták az eljárás kezdetétől a végéig, míg a P csoport lovai minimális (4%) eltérést mutattak, az E lovak pulzusa pedig csökkent (-21%).

– Az S csoport lovainak rektális hőmérséklete magasabb volt a mozgatás csúcsán, és a tejsav, valamint a rektális hőmérséklet jelentős mértékben volt náluk magasabb a visszaállási fázisban, összehasonlítva az E és P lovakkal. A csoport nem vizsgált más egyéb vérparamétereket.

– A GPS adatokra alapozva, a P lovak járták be napi szinten a legnagyobb távolságokat, összehasonlítva az E és S lovakkal. Érdekességképpen, a csoport megfigyelte, hogy a P lovak nagyobb távolságot tettek meg annál is, mint amennyit az E lovak mentek az edzésnapjaik során.

A csoport azt a következtetést vonta le, hogy a 14 hétre boksznyugalomra ítélt lovak veszítettek kondíciójukból, melyet a végső SET után tapasztalt megemelkedett pulzusok és tejsav értékeik jeleztek. Ám, ami még fontosabb, azt is megfigyelték, hogy a legelőn tartott lovak meg tudták tartani ugyanazt az edzettségi állapotot, mint istállózott és mozgatott társaik, ráadásul a tanulmány végére megemelkedett az ásványi anyag tartalma a csontjaikban.

Graham-Thiers így következtetett: „Ha hagyjuk a lovakat lovaknak lenni – vagyis természetes körülményeik közé helyezzük őket –, ez lehetővé teszi számukra, hogy jobban megőrizzék edzettségüket, amely megkönnyítheti és alighanem sokkal sikeresebbé teheti a versenyzésbe való visszaállításukat.”

A tanulmány, “Improved Ability to Maintain Fitness in Horses During Large Pasture Turnout” címmel 2013. Augusztusában jelent meg a Journal of Equine Veterinary Science magazinban (Volume 33, Issue 8, Pages 581–585 / a ford.).

2018.04.19. Írta: Kristen M. Janicki (MS, PAS), 2013. Október 1.
Fordította: Mráz Edina
Forrás: Kristen M. Janicki – Horses Able to Stay Fit When Kept at Pasture

Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

A Bottyán Equus Lómenhely

A ló nem olyan háziállatunk, mint a kutya – abból a szempontból sem, hogy az esetek többségében nem egy tulajdonosnál születik és éli le életét. A lovak gyakran cserélnek gazdát, adjuk-vesszük – és sajnos sorsuk ezért lekövethetetlen. Sem azt nem tudjuk, hogy előző lovasainál milyen sorsa volt, sem azt, hogy évekkel miután eladtuk, mi történik vele.

A legtöbb ló, ha már nem hoz hasznot a gazdájának, lesérül, megöregszik, megbetegszik előbb-utóbb bizony a vágóhídon végzi. Nagyon kevésnek azonban megadatott még egy esély a boldog öregkorra, a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthonban – Rédei Éva és Attila jóvoltából, akik életüket tették fel arra, hogy méltó életkörülményeket biztosítsanak ezeknek az állatoknak.

 

A menhely lakói

A menhelyen élő lovak lovaglásra alkalmatlanok, a lovas társadalom már kivetette őket magából, legtöbbjüket méltatlan életkörülményekből és embertelen kínzatásoktól mentették meg az alapítvány munkatársai. Hogy miféle válogatott kegyetlenségre képes az ember, arról Éva hetekig tudna mesélni, mindegyik védencének megvan a maga története, a földhöz fagyott haldokló csikótól kezdve, a negyven fokos, sötét akolban, lekötve élő, saját ürülékükkel befalazott lovakig. Bizony, az emberi felelőtlenség és kegyetlenség határtalan, a lótartás árnyoldalaira azonban valahogy mégsem vetül akkora fény, amekkora a változáshoz kellene.

A Bottyán Equusnál a hangsúly mégsem ezeken a szörnyűséges bűntetteken van, hanem a jövőbe bizakodva előre néző állásponton, és a minden tekintetben meggyógyított, csodaszép lovakon. Éváék húsz éve vásárolták meg életük első „használhatatlan” lovát és volt idő, amikor közel ötven mentett lónak biztosítottak otthont. Az anyagi lehetőségeik azonban végesek. Jelenleg huszonnégy ló, ötvenhárom kutya, számtalan macska és birka, százhetven lúd és egy szamár él a birtokon. Mindegyikük a halál karmai közül lett kimenekítve, meggyötörve, szörnyű kínzatásoknak kitéve, elhanyagolva, betegen kerültek ide és kaptak még egy esélyt a sorsuktól, hogy békében, jólétben – és feltétlen szeretetben – megöregedhessenek.

Sajnos azonban naponta szembesülnek a fájdalommal azokért a lovakért, akiket nem tudnak megmenteni, mert bár a menhely befogadó kapacitása lehetővé tenné, az anyagi korlátok bizony határt szabnak Éváék világmegváltó álmainak. Rengeteg alkalommal kénytelenek visszautasítani a befogadást, ami nyilvánvalóan egyet jelent az állatok pusztulásával. És ez lelkileg is nagyon nehéz.

Matyi 23 éves, de kifogástalan állapotú, nagyon mutatós pej herélt

 

A menhely fenntartása

Akinek van saját lova, tudhatja, hogy nem olcsó mulatság, pláne, ha netán még meg is betegszik. Egy ilyen lómenhely pedig nem titok, maga a pénznyelde, mindig van beruházni való, s minden fillérnek megvan a helye. Ám mégsem ez jut az ide látogató eszébe, hiszen egy gyönyörűen rendben tartott birtokkal, tisztasággal és renddel, és főleg a ló minden igényének megfelelő életkörülményekkel találkozik. Tágas, szellős, világos bokszok – bőségesen feltöltve illatos szénával és aranyszínű szalmával – várják a hatalmas legelőkről estére betérő lovakat. Lerí a helyről, hogy tulajdonosainak nemcsak a szíve meg a lelke van benne minden szegletében, hanem a megfelelő értése és ismerete is a lovak valódi természetének, igényeiknek.

A menhely közhasznú alapítványként működik, az adók 1 %-ából, adományokból, kölcsönökből és jelképes örökbefogadásokból tartja fenn magát. Pontosabban fogalmazva próbálja, mert ezek a bevételek nagyon szűkösen fedezik ennyi állat tartását, nem beszélve az állatorvosi költségekről – ami ugye egy ilyen öreg és beteg lovak otthonában bizony hatalmas kiadásokat jelent. Éva és férje nap, mint nap a megélhetésért küzdenek, mégsem látszik sem a környezeten, sem az állatok állapotán a pénzhiány. Bátran állíthatom, hogy a legtöbb lótartó hely megirigyelhetné ezeket a körülményeket, amit a Rédei család és még néhány önkéntes megteremtett. Vegyünk hát példát róluk!

 

Figyelem!

Aki szereti a lovat, az minden lovat szeret! A lovas társadalom tagjaiként fel kell vállalnunk a felelősséget azokért a lovakért is, akiknek nem olyan sors jutott, mint a mi saját szeretett hátasunknak!

Kérünk Titeket támogassátok a Bottyán Equus Hungária Ló- és kutyaotthon működését!

Segítsük azokat, akik segítenek a lovaknak!

2018.04.14. Írta: Tóth Bettina
Frissítve: 2022.07.23.

Fotó: Bottyán Equus

Hiba bejelentés