Kezdőlap Blog Oldal 272

Egy bőrbetegség, amely kizárólag nyáron támad

A lovak nyári ekcémájának jellegzetes tünetei a bőr kipirosodása és az apró, viszkető csomók keletkezése szerte a ló testfelszínén. Főként a nyak, a mar, a sörény és a faroktő területein mutatkozik a különös bőrbetegség, amely elsősorban a muslicáknak köszönhető, de nagy szerepe van a nyári forróságnak is.

Megfigyelések szerint a lovak nyári ekcémája a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan szűnik meg. Fő kiváltó okának a muslicák nyálát, csípését vélik, az erre adott allergiás válaszreakció azonban a forró nyári napokon válik igazán elviselhetetlenné. A ló bőre kipirosodik, dudorok jelennek meg rajta, amit erős viszketés kísér. Sok ló ilyenkor teljesen kiesik a munkából, a viszketés ugyanis akár olyan erősen is jelentkezhet, hogy a ló véresre dörzsöli az érintett bőrfelületeket. Ilyenkor a lótartónak fokozottan elővigyázatosnak kell lennie, hiszen a sebek könnyen elfertőződhetnek.

Megfelelő tartástechnológiával a nyári ekcéma ellen

A lovak nyári ekcémája nem fertőző. Míg az egyik lovat tetőtől talpig beborítják a pöttyök, addig a ménes többi tagja néhány jóllakott bögöly vagy szúnyog csípésének nyomán túl teljesen tünetmentes. Bár a problémát gyökerestül nem lehet megszüntetni, de a legérzékenyebb ló mindennapjait is megkönnyítheted egy kis odafigyeléssel.

Ha nincs rovar, akkor nem lesz csípés sem. Ha megakadályozod, hogy a muslinca érintkezzen a lovad bőrfelületével, gyakorlatilag minimálisra csökkentheted a nyári ekcéma tüneteit. Mivel viszonylag sok ló érintett, így a piacon már többféle lótakaró kapható kifejezetten a nyári ekcémás tünetek megelőzésére, enyhítésére. Javasolt tehát kifejezetten erre a célra készült takarót vásárolni, hiszen egy rosszul megválasztott takaró nyáron könnyen hőpangáshoz vezethet. A lovak ekcémás tüneteinek enyhítésére készült takarók a hőmérsékleti viszonyok figyelembevételével készültek, így biztosan nem fognak csalódást okozni.

Javasolt fokozott figyelmet fordítani rá és a nyári időszakra megemelni a trágyázások számát. A trágya ugyanis mágnesként vonzza a rovarokat, így ha tisztán van tartva az istálló, nem csak a vérszívók, de a kiütések száma is redukálható. Emellett jó tudni, hogy míg a trágya és az izzadságszag vonzó, addig bizonyos illatok kifejezetten taszítóak a vérszívók számára, ilyen például a citrom- vagy a szegfű illata.

Enyhülést nyújtó kenőcsök és gyógynövények

A lovak nyári ekcémája esetén még nagyobb odafigyelést igényel a takarmányozás, így a megfelelő mennyiségű mikro- és makrotápanyagok biztosítása. Nagyobb veszély fenyegeti azokat a lovakat, amelyeknek egyébként is érzékeny a bőre.

Bizonyos gyógynövények amellett, hogy gyulladáscsökkentő hatással bírnak, a méregtelenítés folyamatában nagy szerepet kapó szervek, így a vese és máj funkcióit is javítják. Ilyen gyógynövények például a levendula és a gyermekláncfű is.

A beteg bőrt természetesen külsőleg is minél előbb kezelésbe kell venni, még mielőtt a ló nagyobb sebeket ejtene magán. A különböző bőrnyugtató kenőcsök mellett létezik kifejezetten nyári ekcémára készített sampon is, amely összetevői által hosszútávon segít a regenerálódásban és enyhíti a kellemetlen tüneteket.

2018.08.11. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com

Frissítve: 2022. 08. 19.

Amit a hőártalmakról feltétlenül tudnod kell

Nyáron kinyílik a világ a lovasok előtt, hiszen a feltételek ilyenkor a legtökéletesebbek a hosszú programok szervezéséhez, közös élmények gyűjtéséhez. Ám ilyenkor a különböző hőártalmaktól kell tartani, ami válogatás nélkül lovast és lovat egyaránt fenyeget. Kellő felkészültséggel, elővigyázatossággal azonban elkerülhetőek a rosszullétek és a hőártalom okozta komoly szövődmények….

Védekezz a Nap erős sugarai ellen!

Nincs pontos adat, hogy mennyi napon töltött idő váltja ki a hőguta első tüneteit. Van akinek a szervezete jobban fel van vértezve a hőhatásokkal szemben, míg mások már negyedóra után fejfájásra panaszkodnak. Nagyobb veszélyben vannak például a cukorbetegek, a túlsúllyal vagy érrendszeri problémákkal küszködők. Fokozott figyelmet kell fordítani az idősekre és a gyermekekre is.

A gyermekek nem feltétlenül ismerik fel a hőguta első jeleit és előfordul, hogy sokáig nem is jelzik rosszullétüket. Ezért lovastábor előtt érdemes megismertetni őket a különböző hőártalmakkal.

Az emberi szervezet a melegre természetes hőleadással válaszol, elsősorban izzadás formájában. Hősokk akkor alakul ki, ha a fej hőmérséklete meghaladja a test hőmérsékletét. Fontos felismerni és mielőbb elkezdeni a hűtést, ugyanis a hőguta két fázisban megy végbe.

A hőguta jelei között szerepel a fejfájás, a szédülés, a gyengeség. Émelygés és hányinger jelentkezik, illetve félreismerhetetlen tünete a verejtékezés megszűnése.

Ha a kezdeti szakaszban vesszük észre a jeleket, akkor is javasolt értesíteni az orvost és amíg kiérkezik, megkezdeni a hűtést. Természetesen mielőbb árnyékba kell fektetni a beteget. Segítséget nyújthat az apró kortyokban történő folyadékpótlás (elsősorban vízzel!), a tarkó hideg vizes borogatása és a bőr masszírozása is, ami a vérkeringést serkenti.

A hőguta a lovakat sem kíméli!

Tévhit, hogy a lovat csak munka közben érheti hőártalom. Éppen ezért kiemelkedően fontos a megfelelő árnyékos vagy beállóhely biztosítása számára, ahova bármikor behúzódhat a Nap erős sugarai elől. Karámban tartott lovaknál különösen fontos, hogy ha a természetes növényzet nem garantálja az árnyékot, akkor legyen valamilyen stabil, biztonságos építmény a területen, ahova beállhat.

Nagyobb odafigyelésre van szükség a nagytestű, izmos lovak esetében, illetve az idős, tüdőbeteg lovaknál. Fontos tudni, hogy a keveset mozgatott lovak szervezete ilyen tekintetben sincs kellőképpen felkészülve a hosszabb túrákra, így fokozatosan, minden nap időt kell fordítani a mozgatásra.

Hogy ismerheted fel a hőgutát a lovaknál?

Szapora szívverés és levegővétel, akár lihegés, emelkedett testhő, a verejtékezés hirtelen megszűnése. Levertség, egyensúly és mozgáskoordinációs zavarok, az ivóvíz megtagadása. Ezek a jelek mind-mind arra utalnak, hogy a lovad lehet, hogy hőgutát kapott.

Épp úgy, ahogy az embereknél, a lovaknál is azonnal kagylót kell ragadni és értesíteni kell az orvost, majd meg kell kezdeni a test visszahűtését. Árnyékba vezetést követően locsolással, borogatással kell fellépni a hőártalom ellen, illetve meg kell próbálni megitatni a beteg állatot.

Nem elég addig hűteni, amíg már tapintásra a bőrét hűvösnek érezzük, a testhőt legalább 38,6 fok alá kell csökkenteni. Gyógyszerekkel pedig szigorúan tilos hozzáértés hiányában kísérletezni.

Nem szabad megfeledkezni róla, hogy hőguta esetén minden perc számít, ugyanis a fej felmelegedése következtében akár maradandó agykárosodás is érheti a beteget.

Nem csak hőguta létezik!

Hőpangás jelentkezhet ló és lovas esetében is, ha a hő elleni természetes védőmechanizmus valamilyen módon akadályozva van. Lovas estében ez általában a túlöltözés, lónál a rosszul szellőző, silány minőségű védőfelszerelések, nyeregalátétek okozhatják elsősorban a problémát.

Kerülni kell a meleg, párás időben való lovaglást, ami növeli a hőpangás kialakulásának kockázatát. Ha hőpangásra gyanakszunk, hasonló módon a hőgutánál, mielőbb hűvös helyre kell vinni a beteget és minél előbb el kell távolítani a hőleadást gátló felszereléseket.

Hőgutához hasonló tünetekkel jelentkezik a hőkimerülés, ami akár több napig tartó helytelen életmód után jelentkezik. Izzadásnál közismert, hogy nem csak vizet, de sót és ásványi anyagokat is veszít a szervezet, amelyeket mielőbb pótolni kell. Ennek hiányában, nagyfokú fizikai terhelés esetén alakulhat ki a szédüléssel, izomgörcsökkel és rángásokkal járó hőkimerülés.

A legjobb, amit tehetsz, hogy megelőzöd a bajt és a nyári nagy melegben odafigyelsz a megfelelő mennyiségű folyadék-, só- és ásványi anyag pótlásra. Lovak számára legelős tartás esetén is legyen elérhető helyen nyalósó, árnyékos hely, beálló és tiszta víz. Javasolt elkerülni a déli órákban történő lovaglást, terepre is legalább egy kis palack vízzel útnak indulni és nem elhanyagolni a kobak viseletét, amely nem csak a balesetektől, de a Nap erős sugaraitól is megvédi a fejedet.

2018.07.20. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.26.

Mindened a ló? Akkor ez egy tökéletes meLÓ! – nyitott pozíciók a Lovasok.hu-nál!

Összetartó, rugalmas és modern gondolkodású csapatunkat újabb tagokkal bővítenénk! Magyarország és Kelet-Európa vezető lovasportáljaként nem csak stabil munkahelyet, versenyképes fizetést és rugalmas feltételeket kínálunk, de ismereteid bővítése mellett lehetőséget nyújtunk a kiteljesedésre is! Ráadásul egy ízig-vérig állatbarát, lószerető társaság vár Rád! Ne habozz, nézz körül nyitott pozícióink között!

Mutasd meg kommunikációs tehetségedet, jelentkezz telemarketinges és ügyfélkapcsolati munkatársnak!

Értesz a lovasok nyelvén? Dinamikus, határozott fellépésű vagy, mégis ügyfélközpontú a gondolkodásmódod? Csatlakozz hozzánk, dolgozz fiatalos, lendületes csapatunk körében! Kattints ide a jelentkezéshez!

Tudjuk jól, milyen nehéz az iskolapadból felállva, rövid idejű munkahelyi tapasztalattal rögtön megtalálni a megfelelő munkahelyet. Nálunk az sem jelent akadályt, ha még meg sem száradt a bizonyítványodon a pecsét! A pályázók között örömmel fogadjuk pályakezdők jelentkezését is!

Írjuk együtt a Lovasok.hu-t!

Rendszeresen jársz rendezvényekre, versenyekre? Szívesen beszámolnál szakágad és a lovas élet híreiről? Szeretsz írni? Ha nem rettent meg a gondolat, hogy írásaidat akár több 1000 lovas is olvashatja és véleményezheti, ha kiváló a helyesírásod és szeretsz kreatívan fogalmazni, jelentkezz a Lovasok.hu önkéntes újságírójának!

Legyél Te is a Lovasok.hu újságírója! Kattints ide a részletekért! >

Mi együtt húzzuk a szekeret!

A Lovasok.hu-nál mindent megteszünk, hogy jó hangulatban tartsunk céljaink megvalósítása felé, hiszen tudjuk jól, hogy a siker alapja az összetartó, jó csapat. A feladatok megvalósításához éppen ezért minden segítséget megadunk, a munkavégzés feltételeit pedig a lehető legrugalmasabban kezeljük. Dolgozz budapesti komfortos, jó hangulatú, luxus irodánkban, illetve kényelmesen otthoni környezetben, rugalmas időbeosztásban!

További információhoz és a jelentkezéshez kattints ide! >

TESA Textil adalékanyaggal a ló egészségének védelmében!

Kevés az a lovarda, ahol a csapadékos időben ne küzdenének a kültéri vagy nem fedett lovaspályákon kialakult pocsolyákkal. Ezekben az időszakokban nem csak azzal kell számolni, hogy a pálya jelentős része használhatatlanná válik, de a nedvesség a talajt igen csúszóssá, baleset veszélyessé teszi mind a ló, mind a lovas számára.

Persze az sem jó, amikor a perzselő nap minden nedvességet elpárologtat a lovas pályából, hiszen lovaglás közben, főleg, ha többen vannak a pályán, a kialakult porfelhő még a legegészségesebb ló légzőrendszerét is irritálja. Egy allergiás vagy kehes ló számára locsolás nélkül gyakorlatilag ellehetetleníti közös munkát.

Többek között erre a két alapvető problémára nyújt megoldást a lovaspályák textil adalékanyaggal történő minőségi javítása. A 100%-ban szintetikus anyag képes megkötni a vizet, ezzel meggátolva a pocsolyák, sárfoltok képződését, míg forróság idején az elraktározott nedvességgel gátolja a porfelhők képződését.

Az eljárást követően, felszínét tekintve a pálya sokkal egyenletesebb lesz, nem alakulnak ki mély patanyomvonalak, illetve kevesebb karbantartási munkálatot igényel. De ami talán még sokkal, de sokkal fontosabb: olyan rugalmas, jól strukturált talajt eredményez, ami megóvja a ló ízületeit, szalagjait – csökkenti a sérülések kockázatát.

Egy sportló esetében, amelyik napi szinten kemény terhelésnek van kitéve, kiemelkedően fontos a megfelelően kialakított, minőségi talajjal rendelkező lovaspálya. Ennek hiánya veszélyezteti a ló testi épségét.

A jó lovaspálya a sérülés veszélyének csökkenése mellett a ló teljesítményéből is a maximumot hozza ki, hiszen nem akad el, csúszik meg a lába semmiben és nem süpped el a homokban.

A TESA textil adalékanyag hosszú időre megoldást nyújt

Mivel 100%-ban szintetikus anyagról beszélünk, így nem áll fenn a veszély, hogy rothadás következtében baktériumok, penészgombák szaporodnának el. Így aztán hosszú időre, 15-20 évre leveszi a gondot a lovarda válláról.

Természetesen nem csak a szabad ég alatt lévő pályáknál, hanem a fedeles lovardákban is megvannak az előnyei! Hiszen bár a fedélnek köszönhetően pocsolyákkal nem, de porral annál inkább számolni kell. A TESA textil adalékanyagát használva a locsolások közötti intervallum igencsak megnövelhető, illetve szintén ritkábban kell mélylazítást alkalmazni.

Legyen szó pályafelújításról vagy új pálya kialakításáról, a textil anyag bedolgozása nem igényel nagy szakértelmet és költségeit tekintve is hamar megtérül, hiszen rengeteg pályakarbantartási munkaórát spórol meg a jövőre nézve.

A textil adalékanyagának pontos mennyiségét meghatározza, hogy fedeles vagy nyitott terű lovas pályáról van szó, illetve hány négyzetméter az alapterület.

Egy kinti lovas pálya esetében négyzetméterenként 2.5-3 kilogramm adalékanyag szükséges, míg a fedeles pályák csupán 1.5-2 kilogrammot igényelnek. Az eljárás egyszerű, az anyag egyenletes szétszórását követően hozzávetőlegesen 5 centi mélyen kell bedolgozni a talajba.

A TESA Textil már 5 évtizede foglalkozik textilanyagok feldolgozásával

Immáron 10 éve, hogy a TESA Textil szélesítette foglalkozási körét és a külföldön már jól ismert pálya felújítási technikát hazánkban is megismertette.10 év során több, mint 200.000 négyzetméter lovaspálya felújításához biztosították az adalékanyagot. 

Egészségügyi és teljesítménybeli előnyeit megannyi ló és lovas élvezheti még sok-sok éven keresztül.

Képek forrása: Textilhulladek.hu

Egészséges táplálkozás – lovaknak is!

Az egészséges életmód népszerű témává vált manapság. Naponta 400 gramm zöldség elősegíti az emésztést, illetve a magas glikémiás indexű ételek negatív hatással vannak a vércukorszintünkre. De mi a helyzet a lovaknál? Valóban szükség van a nyalósóra? És ha igen, még milyen más vitaminokat, ásványi anyagokat kell napi szinten beiktatni a takarmányozásba?

A kulcsszó a lovak esetében is a változatosság. A vitaminhiány (és a túladagolás!) épp úgy mint az embereknél, a lovaknál is következményekkel jár! A lovak élettere drasztikusan lecsökkent. Az emberek elvették előlük a lehetőséget, hogy ők maguk válogassák össze a mikro- és makrotápanyagokat. Ezért az ember felelőssége, hogy pótolja ezeket!

Természetesen kivételes helyzetben vannak a rideg tartásban, legelőn élő lovak, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy egy teljesen egészséges ló esetében szükségtelenné váljon a kiegészítő takarmányozás. A széles, dús legelők ugyanis vitaminokban gazdag, sok esetben gyógyhatású növényekkel vannak tele. 

Kivételt képezhet a só adagolás

A lovak természetes közegben megszerzik a szervezetük számára nélkülözhetetlen szénhidrátot, proteint, zsírt, ásványi anyagokat és vitaminokat. Azonban ritka, hogy a legelőn tartott állat közelében van patak, vagy kis tó.

Így hát a megfelelő mennyiségű víz biztosítása mellett, kiváltképp a nyári nagy melegben és főleg azoknak a lovaknak az esetében kell kiemelkedő figyelmet fordítani a megfelelő mennyiségű só utánpótlásra, amelyek sokat vannak mozgatva. Izzadás következtében a ló sóháztartásának egyensúlya felborul, amelyet, ha nem orvosolunk, akkor gyengeséget, teljesítménycsökkenést, fogyást és egyéb tüneteket vonhat maga után.

Szinte minden lovasboltban vagy takarmányboltban, hozzájuthatsz különböző méretű nyalósóhoz, amely a sóhiány megelőzésében segít.

Vitaminhiány következményei lovaknál

A lovak érzékeny, kényes állatok. Ahhoz, hogy egészségüket hosszú távon megőrizzék, törekedni kell a szervezetükben az állandó egyensúlyra. A vitaminok esetében nem csupán hiányról, hanem sajnos túladagolásról is beszélhetünk, így nagyon fontos figyelni a tünetekre. A vitaminhiány típusától függően enyhébb esetben kihathat a paták, a bőr és a szőrzet állapotára, de akár idegrendszeri vagy mozgásszervi problémákat is előidézhet.

Példaképpen a továbbiakban kiemelünk néhány vitamint, amelynek megfelelő adagolására feltétlenül ügyelni kell.

 

  • Legtöbbször helytelen tartástechnikából adódó problémát vált ki a jól ismert D-vitamin hiány. A huzamosabb ideig, túl sötét helyen tartott lónál, főleg a téli hónapokban jellemző betegség. A D-vitamin elsődleges forrása a napfény, ezért a bokszban tartott lovaknál különösen oda kell figyelni, hogy megfelelő mennyiségű időt töltsön a szabadban.
  • Bőrbetegségeket, teljesítménycsökkenést és akár idegrendszeri tüneteket is előidézhet a B-vitamin hiány, amelyet egyébként sörélesztővel pótolni lehet.
  • Bizony, ahogy nálunk embereknél, a lovaknál is csontritkuláshoz vezethet a kalcium hiány. Főleg csikókorban javasolt odafigyelni a megfelelő mennyiségű kalcium adagolásra, hiszen alapvetően meghatározza, hogy kifejlett korára milyen erős csontozatú lesz.
  • A növekedésben lévő fiatal csikó csontozata erősödik, a csontsűrűség növekszik a megfelelő takarmányozás következtében, illetve mozgás útján, amely a csontok erősségében kiemelkedő szerepet játszik.

Felnőtt, idős lovak esetében épp ugyanolyan nagy hangsúlyt kell fektetni a csontritkulás megelőzésére. A rideg tartásban élő lovak mozgásigénye fedezve van az óriási helynek köszönhetően, bokszos tartás esetén azonban ügyelni kell a napi mozgásigény kielégítésére.

  • Végezetül, a különböző étolajok segítik a vitaminok felszívódását és többlet energiát nyújtanak sok más jótékony tulajdonságuk mellett. Az olajok felhasználása szakértelmet követel, helytelen felhasználása szövődményeket vonhat maga után, így előtte feltétlenül konzultálj állatorvosoddal.

Soha nem szabad megfeledkezni róla, hogy a lónak kis méretű gyomra van. Mindig lennie kell előtte tápláléknak a gyomorbetegségek elkerülése érdekében és hogy legyen valami, amiből fedezni tudja a hatalmas méretű test energiaigényét!

2018.08.02. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Rendezvény, verseny vagy költözés? Így szállítsd a lovad biztonságosan! – II. rész

Cikksorozatunk előző részében körbejártuk, hogyan érdemes szállítani a lovat a lószállítóban és milyen következményeket okozhat a stressz. A folytatásban a lószállításhoz szükséges biztonsági felszereléseket és elengedhetetlen kellékeit ismertetjük.

Ha megtetted a szükséges előkészületeket a lószállító biztonságossá tételéhez, akkor hagyd, hogy a ló kívülről barátkozzon meg a szerelvénnyel. Hadd járja körbe, szaglássza meg. Töltsetek el mellette egy kis időt, hogy megszokja a futó jelenlétét. Ha már látszólag teljesen sikerült megnyugtatni, csak akkor kezdjétek el előkészíteni a felvezetésre.

Főleg a nyári nagy melegben ügyelj rá, hogy felvezetés előtt igyon a ló. Ezen felül érdemes bekészíteni szénát a szállítóba, hogy a lovat rögtön valami pozitívum fogadja, illetve hogy a készülődésre ne kelljen további időt szánni. Törekedni kell rá, hogy lehetőleg azonnal a ló biztonságos kikötését követően el is tudjatok indulni.

Biztonsági felszerelések lószállításhoz

A lószállítóban nehéz felhelyezni azokat a biztonsági felszereléseket a lóra, ami megóvja a sérülésektől. Még a legbiztonságosabban kialakított futóban is előfordulhat például, hogy a ló félrelép, rááll a saját lábára, kidörzsöli a farkát. Hogy ez ne történjen meg érdemes ínvédőt, pataharangot, farokvédőt használni. Ha fásli mellett döntesz, figyelj rá, hogy az ne legyen túl szoros! Javasolt még a fejvédő, illetve időjárás függvényében a lótakaró használata is.

Hőmérsékletet tekintve a ló komfortérzeti zónája igen széles. Igényli a friss levegőt, de nem bírja a huzatot. Különösen nyáron, kánikula idején ügyelj rá, hogy megfelelő legyen a szellőztetés. A ló akár 30°C-ban is kitűnően érezheti magát, de szállításnál, amikor egyébként is patakokban folyik róla a víz már csak az idegesség miatt is, feltétlenül ügyelj a folyadékpótlásra és a friss levegő biztosítására. Az út során beiktatott pihenőknél kínáld meg vízzel is. Fontos, hogy a ló kényes, szereti a megszokott illatokat, így javasolt a saját vödrét magatokkal vinni.

Ha a lehetőséged van rá vezesd le a lovat, ellenben próbálj árnyékos helyre parkolni és az ablakok kinyitása mellett mindent megtenni, hogy komfortosabb legyen számára az út.

Felszállás! Így vezesd fel a lovat a szállítóra

Arra kell törekedni, hogy ha a ló sikeresen felszállt a futóra, akkor összességében pozitív élményként könyvelje el a szokatlan szituációt. Soha nem szabad erőszakkal rákényszeríteni a felmenetelre, már csak azért sem, mert a ló memóriája kiváló. A kellemetlen élményeket hosszú időre megjegyzi és a következő alkalommal még nagyobb riadalommal fogadja az utazás gondolatát, még nehezebben megy fel a rámpára.

Használj hosszú vezetőszárat, hogy ha ellenáll, lehetőség legyen utána engedni a szárat, de ne tudjon elszabadulni se. Határozottan indulj el vele a lószállítón felfelé, de ne közvetlenül előtte menj, mert előfordulhat, hogy hirtelen fellép és magával sodor.

Ha hosszú ideig nem sikerül felinvitálni a lovat, akkor a rámpa két oldalához erősített köteleket használva, a ló fara mögött keresztezve azt, megkönnyítheti a felléptetést.

Ha lehetőség nyílik rá, érdemes néhány nappal utazás előtt megkezdeni a gyakorlást, akár egy tapasztaltabb ló segítségével. Két ló szállítására alkalmas szerelvény esetén az egyik felébe előbb a nyugodt lovat bevezetni, majd a félénkebb lovat felléptetni mellé.

Sok esetben a ló kitépi az ember kezéből a szárakat és rögvest menekülőre fogja. Ilyenkor javasolt esetleg kantárt is felhelyezni rá, hogy biztosabb legyen a fogás. Jó megoldást jelenthet stabil falakkal elvágni a ló menekülési útvonalát, így például a szállítóval ráfarolni az istálló ajtajára.

Bármilyen praktikát vetsz is be, a legfontosabb, hogy a helyszín biztonságos legyen a felvezetéshez.. Minden apró lépéséért határozottan dicsérd meg és még ha sokadik próbálkozásra sem sikerült, akkor se add fel a türelemjátékot. NE próbáld erőszakosan megoldani a problémát.

2018.07.06. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Rendezvény, verseny vagy költözés? Így szállítsd a lovad biztonságosan! – I. rész

Akik gyakran járnak versenyre, lovas rendezvényekre, jól tudják, hogy a lószállításnak a kötelező szabályokon túl számos íratlan követelménye is van. A lovak még azok számára is tudnak meglepetést okozni, akiknek már sok éves tapasztalatuk van, így a lószállítás is fokozott figyelmet és mindenekelőtt hozzáértést igényel. Sokan azonban igen ritkán vagy csak lovardaváltás esetén akasztják a szállítót a vonóhorogra vagy bérelnek fuvart. Ezúttal összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogyan is érkezhettek meg épségben úticélotokhoz.

Mindenekelőtt nem mindegy, hogy milyen hosszú útra is készültök. A távolság, ami normális esetben 20 perc, az lóval akár egy órás is lehet. Így ha az ország másik felébe vagy akár azon túlra terveztek menni, érdemes egy menetrendet készítened a pihenőkről, ahol nem csak Te nyújtóztathatod ki a lábaid, de a lovad is kicsit felszabadulhat az állandó egyensúlyozás terhe alól.

Távoli úti cél esetén érdemes legalább 4-6 óránként félrehúzódni és ha a körülmények engedik, leszállítani a lovat is pihenni. Megfigyelések szerint a lovak önmaguktól ferdén állnak be a lószállítóba, a kutatók véleménye azonban, hogy ideális esetben érdemes őket menetiránynak háttal fordítani, ugyanis elsősorban a farukkal tartják meg magukat. Így fékezés esetén nem ró akkora terhelést a ló inaira, szalagjaira, ellenben egy sok száz kilométeres út esetén az ellenállás teljesen elgyengítheti a lovat.

Még mielőtt a lovat felvezetnéd a lószállítóra

Még a legnyugodtabb ló számára is óriási stresszt jelent a szállítás.
Alapos elő- és felkészülés szükséges hozzá, hogy az út problémamentes legyen és a lovat se terhelje meg túlságosan.

A stresszről tudni kell, hogy erős hatással van a szervezet egészére nézve. A stressz egy állapot, ami a szervezetben azért alakul ki, hogy felkészítse hozza a lovat a menekülésre. Ilyenkor a ló izmai megfeszülnek, felgyorsul a szívverése, szaporábbá válik a levegővétele, csatakosra izzadja magát, ami huzamosabb időintervallum esetén igencsak megterheli a szervezetet, így könnyedén vezethet immungyengeséghez. A ló fogékonyabbá válik a betegségekre, legyengül, fogyni kezd és még sorolhatnánk a következményeit.

Hogy ez semmiképp ne fordulhasson veletek elő, még utazás előtt meg kell ismertetni a lovat magával a szállítóval. Erre időt kell szakítani, hiszen meg kell tanulnia, hogy a lószállító biztonságos hely, ahol nem érheti veszély. Hogy ez valóban így legyen, ügyelj rá, hogy a szállító tiszta, a fellépő és a padló csúszásmentes legyen. Sehol ne legyen korrózió, lyukak, amelybe beleléphet. A támasztórudak, a kikötő legyen stabil és alkalmas rá, hogy a ló ne mozdíthassa ki. Illetve a szállító annyira legyen széles, hogy az állat akár terpeszbe is tudjon állni.

Cikksorozatunk következő részében olvashatsz a lószállításhoz szükséges biztonsági felszerelésekről és elengedhetetlen kellékeiről.

2018.07.06. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

A méhek ajándéka – mire vaLÓ a méz?

A legtöbb háztartásban megtalálható, aranyszínű finomságot előszeretettel ajánlja betegei számára a háziorvos megfázás esetén. Hiszen nem csak a teákat és süteményeket tehetsz ínycsiklandozóan finommá vele, de a bennük rejlő értékes összetevők szervezetünk számára is kincset érnek. A jó hír, hogy a méz a lovak számára épp olyan hatékony orvosságot jelenthet bizonyos tünetek esetén, mint gazdáiknak!

A méz lovad egyik kedvenc csemegéjévé nőheti ki magát, hiszen köztudottan imádják az édes ízt. A méz éppen ezért akár orvosságok bekeverésére, könnyebb adagolására is bevethető. Ugyanakkor régi, bevált módszer, ha a ló valamilyen okból kifolyólag megtagadja a vizet, egy-két kanál mézet nyalatni vele, ami erős szomjúságot vált ki az állatból. A lovak igen kényesek a vizükre, így például utazás esetén idegen vödörből való itatásnál igen jó mentőövet jelenthet, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy a víz elutasítása komoly betegségek tünete is lehet, amelyre csak állatorvos tud orvosságot adni.

A méz jótékony hatásai lovaknál

Természetesen mint mindenből, így a mézből is megárt a sok, azonban napi 2-3 evőkanál elfogyasztása a ló emésztését javíthatja. A méz köhögéscsillapító tulajdonsága gyakorlatilag a gyógyszerekkel vetekszik, így kehes lovak számára javasolt. Óvakodni kell azonban, hiszen nem minden köhögés csillapítására alkalmas! Pollenallergiában szenvedő lovak számra nem segít, sőt, intenzívebbé teheti a tüneteket, így mielőtt kipróbálnád, feltétlenül konzultálj az állatorvosoddal!

A méz erős antibakteriális tulajdonsága nem csak a megfázásokra jelenthet gyógyírt, de orvosi méz formájában sebek fertőtlenítésére is alkalmazható. Ez utóbbihoz szinte bármelyik patikában hozzájuthatsz.

A méz egyik alkotóeleme, a triptofán, ami egy alváshoz szükséges aminosav, így fogyasztása nyugtatólag is hat a lovakra.

Amit még feltétlenül tudnod kell a mézről

A méz elsősorban szénhidrát forrás, igen magas a gyümölcs- és szőlőcukor tartalma, a fogszuvasodást azonban gátolják a már említett antibakteriális összetevői. Tökéletes vitaminkiegészítő lehet, hiszen C- és B-vitamin mellett például magas a vastartalma is.

Javasolt a mézet őstermelőktől beszerezni, tiszta, friss változatban. A méz egyébként nem romlandó, azonban egy idő után megköt és sajnos veszít értékes összetevőiből is.

2018.07.10. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Ősök Napja: hatalmas jurtatáborral több tízezer látogatót vár a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző rendezvénye

Idén hetedik alkalommal rendezik meg augusztus 4–6. között a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét. Az Ősök Napja – mely a Kurultaj testvérrendezvénye – nomád vonulással, harci bemutatókkal, lovas versenyekkel és lovas vetélkedőkkel, íjászprogramokkal, hagyományőrző sportviadalokkal, a magyar–hun–avar örökséget bemutató szakmai kiállításokkal, illetve népzenei és magyar táltos-zenei programokkal várja az érdeklődőket.

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány 2011-ben hívta életre az Ősök Napja hagyományőrző ünnepséget azzal a céllal, hogy méltó emléket állítson a magyarság a legnagyobb őseinek, Attila Hun Nagyfejedelemnek, Árpád nagyfejedelemnek, illetve a hun, avar és honfoglaló magyar ősöknek.

A rendezvény keretében több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos- ismeretterjesztő programot szerveznek. A nagy területen zajló események között mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetsző programokat. Az ünnepség családbarát, és a gyermekek is számtalan program közül választhatnak.

Életre kel a történelem

A Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző rendezvényének alaphangulatát a különleges helyszín adja: a Bács-Kiskun vármegyei Bugac három napra a honfoglalás korának hangulatát megidéző hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád táborrá változik. Az antropológus, régész, néprajzkutató és történész szakemberek által előkészített, valamint a legkiválóbb hagyományőrző csapatok által megvalósított programok izgalmas és látványos módon mutatják be a nagyérdemű számára nemzeti történelmünk legkorábbi sajátosságait és szokásait.

Lovas hagyományok és történelmi viadalok újjászületése

A lovasnomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozásának és rokonságának egyik legnagyobb közös ünnepének idén egyik központi eleme a keleti lovas harcmodor és a lovas hagyományok bemutatása, valamint az ősi magyar, a keleti pusztákról magunkkal hozott nomád gyökerű sportok újjáélesztése és megismertetése.

Ennek szellemiségében tradicionális seregszemle, harci bemutatók, nomád vonulás, lovas versenyek és vetélkedők, valamint hagyományőrző sportviadalok is színesítik az eseményt, melynek helyszínén emellett hatalmas „nomád szállás”, valamint hadi tábor is felépül.

Hagyományőrzés közel két évtizede

Jelenlegi formájában hazánkban a modern kori hagyományőrzés Bíró András Zsolthoz, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológus-humánbiológus kutatójához kötődik. 2007-ben kezdeményezésére szervezték meg az első modern Kurultajt, vagyis Magyar Törzsi Gyűlést, az Ősök Napja testvérrendezvényét a Magyar-Turán Alapítvány vezényletében.

– Hatalmas öröm számomra, hogy a Kurultaj mellett az Ősök Napja vált a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepévé.

A rendezvény célja, hogy méltóképp megemlékezzen a magyarság legnagyobb történelemformáló őseiről és hőseiről, valamint, hogy színvonalas, változatos és minden korosztály számára élvezetes programokon keresztül mutassa be legősibb hagyományainkat a nagyközönségnek. Úgy vélem, az Ősök Napja a magyar társadalmi élet és ünneprend egyik fájó, régi hiányosságát foltozza be, hiszen a rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy legnagyobb valós őseinkről és történelemformáló szerepükről közösen, méltósággal emlékezhessünk meg, és együtt ünnepelhessük évszázados szokásainkat, hagyományainkat – fogalmazta meg az eseményről kiadott nyilatkozatban Bíró András Zsolt, az Ősök Napja főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány alapító-elnöke.

2023.07.19.
Kép forrása: Frisch Andrea

Kalandos utazás Kirgizisztán szívében – lóháton!

Közép-Ázsia területén, a Selyemút mentén, a Pamír hegység lélegzetelállító környezetében több ezer méter magas fennsíkok és vadregényes völgyek paradicsomában Te magad is felfedezheted, milyen a nomád életmód lóháton a Shepherd’s Way Trekking szervezésében! Ha most fájó szívvel zárnád be a lapot gondolván, hogy a lovastudásod nem elég egy ilyen jellegű túrához, ne tedd! A túra ugyanis szinte ettől függetlenül teljesíthető!

Egészen 6-tól 80 éves korig, kezdőktől a profikig várják a túrázni vágyókat Barskoonba, az Issy-Kul tó déli partján elhelyezkedő, barátságos fogadtatásukról híres faluba.
A falu fő  megélhetése a turisztika, így bárki lehetőséget kap lóháton bejárni a változatos, javarészt még érintetlen túraútvonalakat.

Egy alap lovastudás szükséges a túrához, hiszen kellemetlen, ha nyergeléskor derül ki, hogy a lovakban inkább csak a látvány kápráztat el.

Kiemelkedően fontos, hogy jelentkezésnél őszintén, a hiányosságokat nem szégyellve írd le lovastudásodat, hiszen e tekintetben állítják össze a felszereléseket és ami még fontosabb, a lovat is a leírtak alapján választják ki! Fiatal gyermekeknél például oktatói kíséretet, száron való vezetést is javasolnak.

Ishen, Gulmira és Rash Obolbekov, a túra fő szervezői igazi kirgiz pásztorok leszármazottai. Ez a vidék az otthonuk, itt nőttek fel, szinte lóháton nevelkedtek. Közel két évtizede fogadják vendégeiket a világ számos pontjáról, köztük például Svájcból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából, az USA-ból és persze Magyarországról is.

Az elmúlt 17 év alatt több mint 700 sikeres túrát bonyolítottak le Kirgizisztán különböző részein. A bejárt táj mágnesként vonzza vissza a látogatókat, így sokan évről-évre újabb és újabb útvonalakat járnak be.

A túraútvonalak ugyanis még azoknak is tudnak újdonságot nyújtani, akik már 10-15 éve rendszeresen visszatérő vendégek. Ez egyrészt a táj elképesztő változatosságának köszönhető, hiszen nem mindegy, hogy egy adott helyet mely évszakban és egyáltalán nappal, késő délután vagy este látogatsz-e meg. A túra közben nem szokatlan az eső, a szél, a havazás még a nyári hónapokban is. Éjszaka mindenképpen hűvösre kell számítani, napközben pedig még az időjósoknak is nehéz kiigazodniuk. De persze a szervezők mindenre alaposan felkészülnek.

Másfelől a Shepherd’s Way Tracking-nek jelenleg több, mint 20 kialakított túraútvonala van, amelyet folyamatosan bővítenek. Barskoon, a falu, ahonnan javarészt a túra kezdetét veszi, 1700 méter magasan fekszik, a legtöbb útvonal 2000 és 3500 méter közötti magasságon húzódik, néhány közülük pedig túllépi a 4000 méteres magasságot.

A helybéli lovak fizikailag tökéletesen alkalmazkodtak a környezethez. Legtöbbjük orosz igásló és Kirgiz ló keresztezéséből született, alacsony, alig 150 cm marmagas kitartó ló, akik erejüket már többszörösen bizonyították. Erős patáik és kitartásuk lehetővé teszi, hogy hegyi folyókon, kemény sziklákon keresztül a legkíméletlenebb terepeken is keresztül vigyék a vendégeket.

A nyeregtáskában minden elfér!

A túrát angol nyelvű idegenvezető kíséri, szakács, szakértő túravezetők, akik gondoskodnak a napi háromszori étkezésről, a megfelelő ellátásról, így a meleg, vízálló ruhán túl még csak sátorral sem kell  feltétlenül készülni. Sőt, a szervezők külön felhívják rá a figyelmet, hogy ha valaki saját sátrat szeretne hozni, előtte feltétlenül egyeztessen annak kialakításáról, ugyanis ezek mind a nyeregre lesznek felszerelve.

A túrán egytől-egyig  kirgiz tradíciók szerint, kézzel készített nyergek kerülnek a lovakra.

Milyen útvonalak várnak rád?

A túraútvonalak többsége a Barskoon faluból indul, hosszuk pedig igényektől függően 2-30 nap.

A csoportok létszáma ritkán haladja meg a 8 főt, amely biztosítja, hogy minden lovas maximális figyelmet kapjon.

Többek között lehetőséged nyílik átkelni a Barskoon-folyón, a Juuku-völgyön vagy a vízvájta szikláiról híres Ak-Shirak-kanyonon. Több tucat vízesésen, folyón keresztül a gleccserek lábai mentén ismerkedhetsz meg az érintetlen természet kincseivel.

A magasságokat meghódítva sasokkal versengve vágtázhatsz a fennsíkok nyílt terein. Találkozhatsz hegyi kecskékkel, szarvasokkal, marmotokkal, pásztorok által terelt jakokkal, tehenekkel vagy juhokkal. Mindenez után pedig igazi relaxációs élményben részesülhetsz az Issy-Kul régióban megtalálható számtalan meleg forrásban megpihenve.

Jelentkezés és bővebb információk: Kyrgyztrek.com

2018.08.19. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Képek forrása: Kyrgyztrek.com
Frissítve: 2022.09.21.

Hiba bejelentés