Kezdőlap Blog Oldal 270

Természetes féreghajtás lovaknak?

A férgesség, habár az egyik legkönnyebben orvosolható probléma, mégis komoly tüneteket hozhat magával és súlyos esetben a ló életébe is kerülhet. Fontos leszögezni, hogy féreghajtásra minden lónak szüksége van, kortól, nemtől, élőhelytől, időjárásától, speciális állapotoktól függetlenül. A férgesség ugyanis épp úgy kialakulhat egy fiatal csikónál, mint egy ereje teljében lévő sportlónál vagy egy nyugdíjas éveit taposó hobbilónál. Mikor érdemes féreghajtani, mivel és egyáltalán hogyan ismerhető fel a férgesség?

A férgesség nem feltétlenül mutatkozik meg a ló trágyájában, sokszor csupán a kellemetlen tünetek utalnak a problémára. Többek között a farokrépa kidörzsölődése, hasmenés, puffadás és a jó minőségű takarmány ellenére meginduló fogyás mind-mind férgességre utal. Következményei között szerepelhet a ló teljesítményének csökkenése, kólika, de számos szervi probléma is.

Azonban fontos szem előtt tartani, hogy a férgesség nem feltétlenül produkál (eleinte) tüneteket!

Hogyan védekezhetsz az élősködők ellen?

A legoptimálisabb kifejezetten erre a célra kifejlesztett, orvos által javasolt féreghajtó készítményt adni a lónak. A féreghajtást évente legalább kétszer-háromszor javasolt (legjobb, ha 3-4 havonta megismétlődik), de ettől eltekintve a kezelést bizonyos esetekben muszáj megismételni. Például amikor a lóval rendezvényre látogatunk el vagy esetleg egy másik ló kerül az istállóba.

Féreghajtók tekintetében érdemes időközönként más hatóanyagú készítményt választani, megelőzve ezzel a rezisztencia kialakulását.

Ha a lovas gyakran találkozik más lovakkal is, akkor a fertőzés kockázatának mértéke sokkal magasabb, gyakrabban kell féreghajtani is. Ebben az esetben indokolt lehet a gyakori kezelést néhány alkalommal gyógynövényekkel kiváltani.

Ez a fajta féreghajtás azonban a gyógynövény kezelések magasiskolája, az összeállítással óvatosan kell bánni, egyes hatóanyagok ugyanis csak egy bizonyos, igen rövid intervallumon belül hatásosak anélkül, hogy ártalmassá válnának. Tehát pontosan tudni kell a megfelelő dózist, semmiképp nem javasoljuk otthon, szakértelem nélküli elkészítését.

A gyógyszeres mellékhatásokkal szemben azonban tény, hogy a gyógynövények kevésbé terhelik meg a ló szervezetét, kíméletesebbek. Így például annak a lónak, amelyik érzékeny a gyógyszeres készítményre, indokolt lehet ez a fajta alternatív megoldás, erről azonban feltétlenül konzultálni szükséges az állatorvossal.

Továbbá akkor is számítani lehet a gyógynövényekre, amikor a lovat sikerült kikezelni a férgességből és szeretnénk megismételni, ezzel biztosan letudva a bajt.

Segítsd a lovad szervezetét utókezeléssel!

Habár a gyógynövényes féreghajtás hatékonysága még nincs tudományosan alátámasztva, azonban egyes gyógynövények olyan hatóanyagokkal bírnak, amelyek biztosan lovad segítségére lesznek. Az általános gyógyszeres féreghajtó készítmények, ahogy már említettük, megterhelik a ló szervezetét – leginkább a májat. Ekkor mindenképpen ajánlott bevetni a májtámogató hatással bíró gyógynövényeket. A jól ismert máriatövis, a gyermekláncfű és az eddig még nem említett benedekfű is mind-mind a máj védelmét szolgálják. Érdemes a féreghajtással egy időben elkezdeni az adagolását.

2018.10.27. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fótók forrása: Pixabay.com

Gyógynövényből csemege? Tedd ízletessé a gyógyulást!

Attól még, hogy valami jótékony hatással van a szervezetre, még közel nem biztos, hogy finom is. Gondolj csak bármelyik keserű tablettára, amely bár be van vonva egy lehelet vékony réteggel, azért pillanatok alatt megérzed, ha túl kevés vízzel igyekszel bevenni. A gyógynövények között is számtalan faj létezik, amelyiket közel sem az ízéért szeretjük – de legalábbis nem önmagában fogyasztjuk. A ló szem szívesen harap bele a könnyfakasztóan erős tormába vagy kebelezi be a kesernyés kakukkfüvet… azonban néhány perces munkával mindjárt kellemesebbé, ízletesebb varázsolhatod a gyógynövény keveréked.

 

Az etológusok megfigyelései szerint a beteg állatok kellemetlen tüneteik enyhítése érdekében saját maguk kutatják fel és fogyasztják azokat a gyógynövényeket, amelyek segítségül szolgálnak. Azonban más az, amikor a háziasított lovat diagnózis alapján kínáljuk különféle gyógyhatású készítményekkel.

Egyébként a gyógynövényeket javarészt valóban bármiféle ízfokozó nélkül is elfogyasztja a ló, de a töménységen könnyedén segíthetsz néhány ízletes gyümölccsel.

Egy-két kanál mézzel az egészségért!

Egy korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk a méz jótékony hatásairól, néhány tulajdonságát kiemelve innen, a méz kitűnően alkalmazható köhögéscsillapításra, amellett, hogy erős antibakteriális hatású és számtalan értékes vitamint foglal magában. De ami még varázslatosabbá teszi, hogy a lovak bizony odáig vannak az édes ízért. Biztosra veheted, hogy bármely morzsolt gyógynövény pillanatok alatt elfogy belekeverve 2-3 kanál mézbe.

A csípős íz leküzdéséhez ennél kicsit több kell

Torma, fokhagyma, vöröshagyma, gyömbér – megfázáskor elég belőlük egy fél marék és hamar csillapodnak, elillannak a tünetek. (Ennél többet nem is nagyon javasolt, a ló gyomrát ugyanis irritálhatja.) Kevés azonban az a ló, amelyik szívesen harap bele önmagában bármelyikbe is ezek közül. Egy-két szál sárgarépát összedarabolva és a választott növénnyel összeturmixolva csillapodik annyira a csípős íz, hogy a ló szívesen habzsolja majd be.

Utóbbi módszer gyakorlatilag bármelyik gyümölccsel megvalósítható – válaszd azt a fajtát, amelyiket a lovad leginkább kedveli, így biztos sikered lesz az etetésnél.

2018.10.20. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók forrása: Pixabay.com, canva.com

Hihetetlen produkció egy száguldó ménessel! – Lorenzo

Lorenzo neve Monty Roberts-éhez hasonlóan egyetlen lovas számára sem cseng ismeretlenül. Azonban a rengeteg lenyűgöző kép és videós felvétel, amely valóban óriási számban van jelen a világhálón a nem lovasok körében is híressé tette a francia lóidomárt. Az az elképesztő dinamika, lendület és szabadságérzet, amely előadásaiban megelevenedik kivétel nélkül minden nézőt lebilincsel. Mintha számukra nem létezne lehetetlen! Amikor azt hinnénk, hogy nem, ezt már képtelenség tovább fokozni, Lorenzo újabb és újabb lovas show elemekkel rukkol elő – lovai pedig leplezetlen örömmel követik kéréseit.

Lorenzo kiváló egyensúlyérzéke és ügyessége egészen kiskorában megmutatkozott – társaitól eltérő módon lovagolt, már 6 évesen különböző formációkban igyekezte megülni a lovat. Az első igazi nyilvános bemutatóját – nem elírás! – 8 évesen tartotta a franciaországi Saintes-Maries-de-la-Mer-ben. Ezt követően Lorenzo előtt kitárult a világ: számtalan francia területen mutatta be tehetségét, majd meghívást kapott Németországba és más európai országokba is, sőt, Kanadába is eljutott. Mára a világ minden pontján ismerik a nevét.

Miben áll Lorenzo tehetsége?

Lorenzo világszámát – amelyet decemberben lehetőséget kapunk Magyarországon is megtekinteni – a magyar Puszta-ötös ihlette. Lorenzo két lován állva egy ménesnyi lovat képes irányítani őrült tempóban. Együtt magas akadályokat győznek le, tengerek habjai között vágtatnak el, pódiumokra állnak fel és más elképesztő produkciókat adnak elő. Mindezt persze teljesen szabadon – se nyereg, se kantár, mintha Lorenzo valóban láthatatlan szálakkal, szimplán a gondolataival kommunikálna lovaival.

A száguldó ménes, Lorenzoval az élen igazi önbizalmat áraszt, nincs olyan a nézők soraiban, akit ne érintene meg ez a különleges kapcsolat, amelyet e fiatal tehetségnek sikerült lovaival kialakítania. A kivételes tehetség mögött természetesen komoly és kitartó munka áll, mely a lovak néma, állandó kommunikációjának teljes megértésén, ismeretén alapszik.

2018.10.10. Frisch Andrea
Frissítve: 2022.08.30.

Tarts velünk – találkozz Te is Monty Roberts-el!

Strapabíró gyógynövények, amelyekkel biztos sikered lesz!

A gyógynövények felhasználása a legősibb ismert gyógyítási módszer. Hatóanyagaik számtalan krónikus betegségre kínálnak kézenfekvő megoldást, amelyeket a folyamatos kutatásoknak köszönhetően ma már bárki tudatosan alkalmazhat.

A felhasználásra kész növényekhez egyszerű hozzájutni, de cserében vagy kint a kertben akár saját ültetvényed is lehet. Kicsi a kerted? Túl kevés a napfény? Állandóan elfelejtesz locsolni? A következő gyógynövényekkel még akkor is sikered lesz, ha eddig soha nem volt szerencséd a kertészkedésben.

Természetes antibiotikum a kertből

Magas kalcium, nátrium, magnézium és C-vitamin tartalma mellett a tormát az egyik legjobb természetes antibiotikumként tartják számon. Nem csak a baktériumok és vírusok előtt zárja be a kaput, de segít kitisztítani a légutakat is. Kehes, allergiás lovak számára tökéletes választás, gyomorjavító, étvágygerjesztő hatása végett akár mindennap alkalmazható.

A torma alapvetően évelő növény, de ha nincs akkora szabad terület vagy nem kívánsz sok időt tölteni a kíméletes betakarítással, akkor érdemes évente ültetni.

A torma nem túl igényes növény – erős fagyálló, nem igényli a meleget és azt sem bánja, hacsak az árnyékban kap helyet. Az ültetés ideje kora tavasszal vagy késő ősszel ideális. A tormát gyökérdugványról lehet szaporítani, melyeket elég 10 centi mélyen elhelyezni a talajban. Fontos ügyelni a gyomtalanításra és különösen szereti a vizet.

Betakarítás után a gyökeret megpucolva érdemes lereszelni. Hogy csillapítsd az erős ízét, jó ötlet az abrakba belekeverni. Zöldségekkel-gyümölcsökkel összeturmixolva a lovad előszeretettel fogyasztja majd.

 

A citromfüvet nem csak kellemes illatáért szeretjük!

A közepesen meleg, napos helyet kedvelő citromfű nem csak dísznövényként, de gyógynövényként felhasználva étvágyfokozóként, emésztésjavítóként, valamint gyomor- és idegnyugtatóként is megállja a helyét.

A magok éréséhez már 5 °C is elegendő, a szárazságot igen jól tűri, ellenben fényigénye valóban magas. Ha igazán kedvezni akarsz a palántáknak, ültesd meszes földbe, egymástól 50-60 centi távolságra, 1 centi mélyen a föld felszínétől. Felhasználáshoz elegendő a leveleit leszedni és kiszárítani.

 

A légúti panaszok csillapításának mestere: a kakukkfű

A kakukkfű magjait október végén vagy kora tavasszal érdemes egy centi mélyen elvetni egymástól 25-30 centi távolságra. A meleg, fényes helyen növekvő érett leveleket virágzáskor javasolt begyűjteni. A kakukkfű is igen jól tűri a szárazságot, a túllocsolástól azonban óvakodni kell. Ennek tekintetében akár sziklakertbe is ültethető vagy cserépben teraszra kitehető.

A kakukkfű kifejezetten alkalmas a ló allergiájának, megfázásának vagy egyéb légzőszervi panaszának csillapítására, közismert nyákoldó, köptető tulajdonságáról.

 

Apró, törékeny virág, megannyi jótékony hatással!

A kamilla a legtöbb háztartásban előfordul, igen erős gyulladáscsökkentő hatású, mindamellett, hogy jót tesz az emésztőrendszernek és idegnyugtató. Forrázata külsőleg és belsőleg egyaránt használható.

A kamilla gyakorlatilag minden kerti talajon kiválóan terem. Ámbár nem igényel sok locsolást, de a fényt szereti – cserébe viszont évről-évre megajándékoz hatóanyagokban gazdag, meseszép virágaival.

Akár cserépbe is ültethető, magjait igen vékony – pár milliméter vastagságú – földtakaróval lefedve. A virágokat érdemes a reggeli órákban rövid szárral együtt letépni. Hogy megőrizd természetes szaporodási lehetőségét, ne szedj le minden virágfejet. Ha leszedted mindet, az sem baj, a kiszárított növényt apróra morzsolva, sűrű, apró lyukú szitán átrázva kinyerhetőek a magok, amelyeket aztán újra felhasználhatsz vetéskor.

Szeretnél még jobban elmélyedni a gyógynövények világában? Csatlakozz
októberben induló gyógynövény játékunkhoz és tudj meg mindent a természet patikájáról!

2018.10.05. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók forrása: canva.com
Frissítve: 2022.08.25.

Hány hazai gyógynövényt ismersz fel?

Nem is gondolnánk, hogy egy-egy tereplovaglás alkalmával milyen sok jótékony hatású növény mellett vágtatunk el. Magyarország természeti adottságai kiválóak hozzá, hogy a különböző hatóanyagú gyógynövények hosszútávon kiszolgáljanak bennünket. A bennük rejlő értékek pedig igazi orvosságot nyújtanak, hiszen a természet nem téved. Mi sem bizonyítaná ezt jobban, minthogy egy 2010-es felmérés alapján a rákellenes gyógyszerek 60%-a, az egyéb gyógyszereknek pedig a 25%-a gyógynövényekből készült. Hazánkban hozzávetőlegesen 200 különböző bejegyzett gyógynövényfaj él, amelyek közül a legismertebbeket válogattuk számodra össze – kíváncsiak vagyunk, hányat ismersz fel?

A lovasok dolgát még inkább megkönnyíti a tény, hogy a gyógynövények pontosan azokat a helyeket szeretik, amelyek a legjobb tereplehetőségeket kínálják. A végtelen mezők, árokpartok, jól járható ösvények mentén előszeretettel teremnek ezek a szelíd, az egészségre jótékony hatású növénykék.

  1. A méregtelenítés mestere – a máriatövis

A máriatövist, ismertebb nevén őszbogáncsot évszázadok óta bizonyítottan májvédő tulajdonságáról tartják számon. Könnyen felismerhető szúrós, tövises lágy száráról és bíborszínű virágáról, amely akár 1.5 méter magasra is emelkedhet a talajtól. A növény titka a szilibinin nevű flavononglikán, amely megóvja a máj szöveteit, annak összezsugorodását. Sőt, mi több, kiváló antioxidáns, amely megköti a szabad gyököket.

A máriatövis kiválóan alkalmazható görcsoldásra, gyomorpanaszokra. Bevált módszer pataírhagyulladás esetén a növény magjának felhasználása a pataszerkezet regenerációjára.

  1. Mezők, rétek, erdőszélek gyakori lakója: a lándzsás útifű

Mind sebkezelésre, mind a légutak tisztítására igen hatékonyan alkalmazható gyógynövény. Ez erős antibakteriális, gyulladáscsökkentő, valamint nyákoldó és köhögés csillapító hatásának köszönhető. Nem csak sebek, de csípések, marások alkalmával is felhasználható.

3. Fontos vitaminok forrása, gyermekkorunk kedvenc növénye, a pitypang

A számtalan néven elhíresült növény szinte minden kertben megtalálható. A füves, nyílt terepeket szereti, de alapvetően nagyon strapabíró, igénytelen növény.

Gazdag A-,D- és C-vitamin forrása mellett szintén évszázadok óta használják méregtelenítésre, a vese és a máj megóvására.

4. Előzd meg a kólikát az egyik legnépszerűbb fűszernövényünkkel!

A kapor nem csak a csemegeuborka mellé jó! Kiválóan alkalmazható gyomorpanaszokra, puffadásra is. Antimikrobiális hatása végett a kapor többek között sebgyógyításra is bevethető.

5. Gyulladás? Akkor kamilla!

A kamilla forrázata közismerten kiváló gyulladáscsökkentésre. Azt azonban kevesen tudják, hogy apigenin tartalmának köszönhetően hatékonyan oldja a görcsöket, teája ráadásul még a légutakat is tisztítja.

Hazánkban nemesítése az 1960-as évekre nyúlik vissza, a természetben is könnyedén megtalálható.

6. Megfázás, allergia, hörgősség? A kakukkfű elsőosztályú segítség!

A kakukkfű fényigényes és szárazságtűrő, a homokos területek ismert növénye. Timol tartalma végett igen erős antibakteriális, fertőtlenítő tulajdonságú. Olyannyira, hogy a járvány idején ezzel is igyekeztek védekezni a pestis ellen.

Manapság elsősorban légúti panaszokra, megfázásra, allergiára javasolják, de gyomorproblémákra is bátran kipróbálható.

7. Meseszép, illatos és egészséges – mi az?

A levendula oly népszerűségre tett szert, hogy Tihanyban hagyományosan minden évben megrendezik a Levendula Fesztivált, ahol a látogatók maguk szedhetik a gyógynövényt. A levendulát egyébként az 1700-as években telepítették Tihanyba.

Illóolaj formájában bedörzsölve erős görcsoldó, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása mellett hámosító tulajdonsággal is bír, így sebkezelésnél is helytálló.

Patazsírban elkeverve segít a pataszerkezetének regenerálásában. Illetve természetesen nem elhanyagolható, hogy jellegzetes illata csak nekünk, embereknek tetszik – a rovarok irtóznak tőle!

8. Galagonya – hogy a szív még sokáig erősen dobogjon!

A galagonya teája bizonyítottan hozzájárul a szívizomsejtek működéséhez, serkenti a vérellátását, emellett jótékonyan hat a teljes vérkeringésre.

Amellett, hogy tágítja az ereket, megelőzi az erek elmeszesedését, akár nyugtatóként is használható.

9. Gyógyító édesség: az édesgyökér

Az édesgyökér, ahogy a neve is sejteti, édes ízéről kapta elnevezését, amely körülbelül 3x-4x erősebb a cukorénál. De természetesen nem ezért, mindinkább a kehességre, a gyomor védelmére kifejtett jótékony hatása miatt javasolt a lovakat megkínálni vele.

10. Hársfavirág – nyugtató, vértisztító

Megjelenése és illata miatt a ligetek közkedvelt fája a hárs, melynek virága nem csak köhögésre jó, de erős nyugtatóként, láz- és fájdalomcsillapítóként is előszeretettel használják.

+1. A cickafarkot már az ókorban is rendszerint alkalmazták sebgyógyításra

Gyógynövényként csak a fehér virágzatú cickafarkot használják fel, elsősorban sebgyógyításra. Erős gyulladáscsökkentő tulajdonsága mellett nem elhanyagolható légúti panaszokra kifejtett hatása sem. Felhasználási területe egyébként igen széles, hiszen több száz különböző vegyületet azonosítottak ebben az apró, törékeny növényben.

Szeretnél még jobban elmélyedni a gyógynövények világában? Csatlakozz októberben induló gyógynövény játékunkhoz és tudj meg mindent a természet patikájáról!

2018.09.30. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotók: Pixabay.com ; Pxhere.com, canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

A gyógynövények gyűjtésének aranyszabályai

Immunrendszer erősítés, patarepedezés, légúti panaszok? Szeretnéd lecsökkenteni a kólika kockázatát, esetleg szeretnéd, hogy lovad ápolt, szép, csillogó bundában pompázzon? A gyógynövények számtalan más probléma mellett ezekre is megoldást nyújthatnak! A következő sorokban a gyógynövények begyűjtésének és tárolásának legfontosabb tudnivalóit ismertetjük.

A növények begyűjtésének ideje fajtánként változó, de általánosságban elmondható, hogy a virágokat virágzás idején, a terméseket teljes érés alatt, a gyökereket kora ősszel vagy tavasszal, míg a leveleket virágzást megelőzően vagy alatt gyűjtjük be. Gyűjtés előtt mindenek előtt meg kell határozni, hogy pontosan mire is szeretnéd felhasználni a gyógynövényeket. Ezt követően érdemes alaposan utánajárni a növények hatóanyagainak és egyéb tulajdonságainak, amelyen keresztül megbizonyosodhatsz gyűjtésének idejéről is.

A leghatékonyabb megoldás otthoni ültetvényt készíteni. Ezáltal folyamatos kontroll alatt tarthatod a begyűjtést – a lassabban fejlődő növények esetén lehetőséged van néhány napot csúsztatni az idejét. Nem utolsó sorban elkerülheted a tapasztalatlanságból származó hibákat, mint például két növényi faj összetévesztését. A legtöbb növénynek kidomborodik a jellegzetessége, amely alapján megkülönböztetheted őket, de tipikus ellenpélda a kamilla és a pipitér virágának hasonlósága.

 

Ha úgy döntöttél, otthon adsz helyet ezeknek a jótékony hatású növényeknek, akkor előtte feltétlenül járj utána, hogy milyen körülmények között érzi jól magát, hogy meg tudd teremteni a szükséges feltételeket. Hiszen hiába minden erőfeszítésed, ha a sok fényt igénylő növény bekerül a lakás legsötétebb zugába.

Otthoni ültetvény feltételei nem minden esetben teremthetőek meg. Ekkor sincs veszve semmi, ugyanis a hazánkban fellelhető gyógynövényfajok száma igen magas. Nem kell messzire kalandoznunk, hogy kamillát, máriatövist vagy lándzsás útifüvet találjunk.

Gyűjtéshez kézenfekvőnek tűnhet a műanyagzacskók használata, mégsem érdemes emellett dönteni, ugyanis ebben könnyen bepállik a növény. Vigyél magaddal textiltáskát vagy papírzacskót, így megkímélheted magadat az otthoni csalódottságtól.

 

Gyógynövények lelőhelye

A gyógynövények a nyílt terepeket szeretik, az erdőszéleket, szántóföldek vonalait. Nem elég azonban fellelni az adott fajt, emellett 100%-ban biztosnak kell lenni benne, hogy a növényt nem érte permetszer vagy egyéb kártékony külső hatás. Érdemes a várostól minél távolabb, tiszta, nyugodt környezetben megkezdeni a gyűjtést.

Fontos a növény fejlődési szakaszait figyelembe venni, helytelen időben történő leszedése esetén csökkentett hatóanyaggal fog rendelkezni.

Érdemes minél többet gyűjteni, de nem többet annál, mint amennyit a következő szedésig fel tudnál használni, illetve annál, mint amennyit aznap fel tudsz dolgozni. A gyógynövények ugyanis szedést követően azonnali felhasználást igényelnek.

Végezetül nem szabad megfeledkezni a jövőről sem: ha az összes növényt leszakítod, azzal előfordulhat, hogy megakadályozod a növény szaporodását. Ezzel pedig akár egy gazdag gyógynövénylelőhelyet is meg lehet semmisíteni.

 

A gyógynövények szárításának, tárolásának igényei

A növényeket nem szükséges megmosni, szárítása textilen, papíron vagy kartondobozon is történhet. Ügyelj rá, hogy ne érintkezzen fémmel és legyenek kellően szétterítve, ugyanis a szárítás egyik feltétele, hogy jól szellőzzön a növény, ellenben könnyen bepenészedik. A szárítás alatt lévő növényeket nem szabad, hogy közvetlen napfény érje, ugyanakkor érdemes fűthető, zárt helyiségbe rakni, hogy garantálható legyen a teljes szárazság.

A növények szárítási ideje akár 2-3 hétig is eltarthat, ezalatt az idő alatt javasolt néha megforgatni őket. A kész gyógynövényt ezt követően le lehet morzsolni, majd textilben, kartonban vagy erre a célra szolgáló üvegben sötét, hűvös helyen hosszú ideig eltárolható.

Szeretnél még jobban elmélyedni a gyógynövények világában? Csatlakozz
októberben induló gyógynövény játékunkhoz és tudj meg mindent a természet patikájáról!

2018.09.30., Frisch Andrea, Lovasok.hu szerkesztősége
Frissítve: 2019.04.18.
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.25.

Nyereményjáték átadása

A természet gyógyító ereje – 2. rész

Cikksorozatunk első részében alapjaiban esett szó a gyógynövények pozitív tulajdonságairól. Ezúttal bemutatjuk alapvető felhasználási területeiket, illetve, hogy mely növények pontosan milyen panaszokra jelenthetnek gyógyírt.

Érdemes figyelni, ugyanis egy igazán különleges játékkal készülünk számotokra a Lovasok.hu felületén. Nem titkolt célunk, minél több lovast megismertetni ezzel az alternatív gyógymóddal, amelynek más sok ló köszönhette egészségét.

A lovakat a szakkönyvekben kényes állatokként vannak megemlítve. Az igazság azonban, hogy ők olyan tulajdonságokkal bírnak, amelyek lehetővé tették, hogy több millió évet átvészeljenek. Alkalmazkodóképességük lenyűgöző, kitartásuk, óvatosságuk példaértékű. A titkuk, hogy erejüket magától a természettől kapják. A természet ugyanis olyan tápanyagokkal vértezi fel lovainkat, amelyekkel nem csak, hogy elegendő erőt merítenek a ragadózókkal, de a szem számára láthatatlan támadásokkal, a betegségekkel szemben is.

A lovak háziasításával javarészt megfosztottuk őket attól az életmódtól, amelyeknek köszönhetően ma társainkként tekinthetünk rájuk. A gyomorproblémák, a légúti panaszok, a paták egészségtelen állapota sok esetben a tartástechnológia megváltoztatásával orvosolható lehetne. A háziasított lovaknak kivétel nélkül az a legkedvezőbb, ha szabadon élő társaik élőhelyéhez leginkább idomuló körülmények között élhetik mindennapjaikat.

Tudjuk jól, hogy ez sok esetben a lovas legnagyobb igyekezete ellenére sem megoldható, az egészségügyi problémák ellen azonban a természet erejével hatékonyan fel lehet venni a kesztyűt.

Mire alkalmazhatóak a gyógynövények?

Gyomorpanaszokra, légúti megbetegedésekre, stressz oldásra, sebkezelésre, patabajokra és még végletekig sorolhatnám azokat a területeket, ahol a gyógynövények megállják a helyüket. Legnépszerűbbek a különböző gyomorpanaszok enyhítésére szolgáló gyógynövény-keverékek. Egy kólikára hajlamos lónál például megelőzés céljából javasolt frontok előtt, stresszes időszak esetén (például lószállítás előtt és után) állandó jelleggel alkalmazni őket.

Ezen felül nem elhanyagolható a gyógynövények sikere a különböző légúti megbetegedések terén sem! Nem csak megfázásnál, de kehességnél, allergiás köhögéseknél is enyhítést hozhatnak egyes növényfajok. Olyannyira, hogy a megfelelő növények rendszeres és jól kimért adagolásával akár egy gyógyíthatatlannak vélt lónál is elérhető a tünetmentesség.

Természetesen vannak ellenjavallatok, mivel némelyik növény összetevője többek között hatást gyakorolhat a hormon-háztartásra is, így például vemhes kancák esetében egyes fajok felhasználása kerülendő. Éppen ezért feltétlenül javasolt egy állatorvosi konzultáció, főleg abban az esetben, ha útvesztőnek érzed a gyógynövények világát.

Gyógynövények a könnyebb emésztésért

Ahogy az ánizs, úgy a konyhában igen csak kedvelt rozmaring is kiválóan alkalmas gyomorpanaszok esetére. Szintén nyugtató, görcsoldó hatással bír a citromfű, amely hosszútávon a paták állapotán is javítani fog. A rovarok ráadásul nem kedvelik a citromfű jellegzetes illatát, így még a böglyöket, szúnyogokat és más betolakodó vérszívókat is valamelyest távol tartja.

Gyógynövények légúti panaszokra

A lovak kehessége, allergiás szűnni nem akaró köhögése lovat és embert egyaránt megvisel. Az állandó orrfolyás, a rohamokban érkező köhögéses tünetek nem csak a közös munkát nehezítik meg vagy lehetetlenítik teljesen el, de a ló egész napjára rányomják a pecsétet.

Szerencsére több erős, nyákoldó, köhögéscsillapító és antibakteriális hatású növény is létezik, amelyek rövid időn belül feloldják a letapadt nyákot és csillapítják a ló erős köhögését.

Ráadásul nem is kell nagy kitérőt tenni, hogy rögtön egy jótékony hatásáról kevésbé ismert gyógynövénybe botoljunk. A csalánt a legtöbb ember gyökerestül próbálja elpusztítani a növény védekező mechanizmusa végett, holott kiválóan alkalmas az allergiás köhögés tüneteinek enyhítésére.

A kakukkfű bizony közismert köhögéscsillapító hatásáról, emellett nem elhanyagolható természetes féreghajtó tulajdonsága sem.

Miért érdemes keveréket használni?

A felhasznált gyógynövények ereje megemelhető hasonló hatóanyaggal bíró növények összeválogatásával. Másrészt léteznek növények, amelyek esetleg mellékhatással is lehetnek, például túl nagy adagban történő felhasználása bár enyhíti a légúti megbetegedést, de gyomorpanaszokat okozhat. Hogy ez ne fordulhasson elő, érdemes olyan növényeket is felhasználni, amelyek egyben például méregtelenítő, illetve nyugtató hatással is bírnak, ezáltal elkerülhető a probléma.

Például első ránézésre szintén agresszív növényt takar a máriatövis, ami épphogy a különböző méreganyagoktól való megszabadulásban segít.

 

További gyógynövények sebek kezelésére

A lándzsás útifüvet a hagyomány szerint a magyarok lovainak patájával hozták be a Kárpát-medencébe. Bárhogy is történt, hálásak lehetünk érte, hiszen ez a finom kis növény nem kizárólag a légúti panaszok enyhítésében, de a sebkezelésben is kiválóan helytáll. Erős gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatásáért igen kedvelt növény, amely ráadásul sok helyen fellelhető.

Bár kicsit bonyolultabb az előállítása, mégis érdemes megemlíteni az eukalptuszt erős nyákoldó és köptető hatása végett, ami légúti megbetegedések esetén mindenképpen javasolt inhalálva. Antibakteriális, fájdalom- és gyulladáscsökkentő tulajdonsága miatt akár sebek kezelésében is megállja a helyét.

Épp úgy, mint a kamilla, a körömvirág és széles körben kedvelt aloe vera is.

Természetesen csodaszer nem létezik, épp úgy, ahogy a gyógyszerek sem tudnak mindenre enyhítést hozni, a gyógynövények sem mindenhatóak. Éppen ezért szükséges idejében megragadni a lehetőséget, hiszen egy előrehaladott stádiumban lévő betegségnél a kezelés hossza is megnyúlik amellett, hogy a siker esélye folyamatosan csökken. Helyes felhasználásuk azonban az esetek többségében látványos enyhülést hoz és tény, hogy sok ló és lovas köszönheti nekik a hosszútávú tünetmentes mindennapokat.

2018.09.25. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com

A természet gyógyító ereje – 1. rész

A természetben fellelhető növények között lapulnak valódi kincsek, amelyek nem csak ékes színeikkel, illataikkal varázsolnak el, de az egészségügyi panaszaink enyhítésében is segítségül szolgálhatnak. Nem titkolt célunk, hogy minél többen felfedezzétek ezt az alternatív utat, amely oly sok ló és lovas életét könnyítette már meg.

Hogy tudásod biztos alapokon nyugodjon és magabiztosan kamatoztathasd,  egy különleges játékot indítunk a Lovasok.hu felületén HAMAROSAN, így könnyedén elsajátíthatod a körülöttünk fellelhető növények legfontosabb tulajdonságait.

Egyre nő a bizalom a gyógynövények irányában

Sokan nem hisznek a gyógynövények erejében, mindaddig, míg meg nem tapasztalják jótékony hatásukat. Ámbár még sok a kétely, mégis egyre többen igyekeznek – újra- felfedezni mennyire hatékony a hagyományos orvoslás.

A nyitottságunk az alternatív megoldások felé elsősorban annak is köszönhető, hogy egyre több publikáció lát napvilágot, amely taglalja egyes gyógyszerek igen erős mellékhatásait.  A gyógynövények használatától sokan azért idegenkednek, mert összeállításuk némiképp több időt igényel, de ami nagyobb gond, hogy nem ismerik a különböző növényfajokat. Pedig ez a fajta befektetés idővel hatványozottan megtérül, hiszen aligha van nagyobb öröm annál, mint amikor a hosszadalmas, hiábavaló gyógyszeres kezelések után végre kiutat talál az ember.

A kényelmet egyébként gyógynövények esetében is meg lehet őrizni, hiszen ma már minden kockázat nélkül lehet kész gyógynövény-keverékeket is vásárolni. Ez utóbbi esetében biztosan azt kapod és olyan arányban, amire és ahogy a lovad panaszai alapján ténylegesen szükség van.

A lovad ráadásul a megannyi rosszízű vagy kellemetlen gyógyszer után biztosan odáig lesz a finom falatokért. A gyógynövényeket akár önmagában vagy összeturmixolt zöldséggel-gyümölccsel keverve könnyedén válhat a lovad kedvenc jótékony hatású csemegéjévé.

Nem mindegy, hogy mikor kezded a begyűjtést

A gyógynövények természetesen akkor a leghatásosabbak, ha időben lettek begyűjtve. Ennek időpontját fajtája válogatja, illetve számít, hogy a növény mely részét szükséges felhasználni a kúrához. A leveleket általában virágzás előtt, míg a magvakat vagy a terméseket érés előtt vagy alatt szokták begyűjteni. A növényeket nem muszáj megszárítani, hogy hatásosak legyenek, azonban enélkül hamar tönkremennek. Szárított formájukban a hatóanyaguk magas hányadát sokáig megőrzik, így ez az eljárás mindenképpen javasolt.

Felhasználása főzet formájától kezdve, az áztatáson keresztül az olaj vagy kenőcs készítéséig számtalan módja van. Egyes növények hatékonyabbak inhalálva, míg más fajtákat előnyösebb inkább takarmánykiegészítőként adagolni.

A lovak maguk is megtalálják, amire szükségük van

Megfigyelések szerint a természetes körülmények között, legelőn tartott lovak hajlamosak kiválogatni maguknak azokat a növényeket, amelyek jótékony hatással bírnak szervezetükre nézve. Épp ugyanúgy, ahogy az emberek is betegség esetén egyes ételeket jobban kívánnak, a lovak is érzik, mi az ami jót tesz nekik, melyek azok az elengedhetetlen tápanyagok, amelyekből a szervezetük hiányt szenved.

 

2018.09.20. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.19.

Hiba bejelentés