Kezdőlap Blog Oldal 269

Interjú Gedeon Tamással, a Tavlovas.hu oldal főszerkesztőjével és a szakág jeles képviselőjével

Interjú Gedeon Tamással, a Tavlovas.hu oldal főszerkesztőjével
és a szakág jeles képviselőjével

A versennyel és a bemutató távlovas hétvégével kapcsolatban beszélgettünk Gedeon Tamással.

Hagy gratuláljak a szép eredményekhez!

-Köszönöm, jómagam is nagyon büszke vagyok mind a tanítványaimra, mind a lovainkra.
A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy távlovas versenyeken már az is dicsőségnek számít, ha a versenyző célba ér, hiszen az indulók körülbelül feléről ez nem mondható el. Dobogóra állni ehhez képest, már nem is akkora különbség.

Ennyire nehezek a pályák?

-A ló védelme érdekében elég szigorúak a szabályok. Az a ló amelyik felkészületlenül áll rajthoz, több mint valószínű nem tud a távon végighaladni. Az állatorvosi kapuban be kell a lónak bizonyítania, hogy képes a  következő szakaszt végig csinálni. Alapos vizsgálatokon megy a ló keresztül, ha bármi jele mutatkozik hogy erre nem képes, kizárásra kerül. A vizsgálatokon fontos a ló pulzusa, bélmozgása, vízháztartása, épsége (feltörések, sántaság).

Van aki azt gondolja, hogy van egy jó lovuk, amelyikkel szeretnek terepen menni, és felkészülés nélkül beneveznek a versenyre. Aztán az ellenőrző kapunál kiderül, hogy ez nem egyszerűen egy éremmel jutalmazott tereplovaglás, és különféle okok miatt a versenyzőt kizárják a további szakaszokról. Fontos a minimum átlagsebesség is.

Milyen különleges felkészítést igényel egy távlovaglásra szánt ló?

-A ló felkészítése tulajdonképpen már a kiválasztásnál megkezdődik. Ezt nagyon nehéz leírni, az ezzel foglalkozó szakemberek szeme azonban könnyebben észreveszi a tehetséget. Mindenképpen fontos, hogy az állat kitartó legyen, figyelmes, de nem túl ijedős, és az egyik legfontosabb, hogy lovasával jól tudjon együtt dolgozni. A ló és lovas összhangja határozza meg leginkább a páros eredményességét. Erre a bizalomra lehet a későbbiekben építeni, és kialakítani az olyan tulajdonságokat, mint a ’szóra hajlás’, vagyis hogy a ló nem elsősorban a csizma- és szársegítségekre reagálva mozog, vagy azt, hogy hátasunkat ne érdekelje a mellette elhaladó másik ló személye és irama. A ló kizárólag saját lovasával alkossa a „ménest”!

Ez más hozzáállást igényel a lovastól is.

-Természetesen. A ló-lovas párosból a lovas az, akinek fejben tisztában kell lennie mindennel, hiszen csak így várhatja el a lótól, hogy az teljesen rábízza magát. Például, egy verseny során a ló nem tudhatja a távolságot! Gyakorlások alkalmával mindig különböző hosszakat kell lovagolni, így a versenyen a lovas nem csak a ló jármódját, de annak iramát is tudja befolyásolni, ezáltal a sikeres taktikát tudja alkalmazni.

Mennyi időt vesz igénybe a felkészülés?

-Az nagyban függ a kiindulási szinttől és a készségektől. A lovas részéről a magam példáját említve, hét éves korom óta lovagolok terepen, de az első távlovas versenyre való nevezésemet két év kemény munkája előzte meg, amit kifejezetten az arra való edzéssel töltöttem. Mivel a hosszútáv volt a célom. Sokat kell a lóval lenni, hogy kialakulhasson a bizalom, és a lovas megismerje a ló fizikai adottságait, személyiségét. És sokat kell a szakirodalom olvasásával is eltölteni, hogy elméletben a lehető legtöbbet tudjuk!

Felkészítőként pedig… Nagyon fontos, hogy minden alkalommal a tanulóval kell menni! Nem lehet egy darab papírra leírt edzéstervvel kiküldeni az illetőt, hiszen akkor nem tudjuk, mi történik út közben, nem tudjuk a hibákat azonnal korrigálni, és ennek akár hosszútávú negatív következményei is lehetnek.

Igyekszem minden tudásomat átadni, és a váratlan helyzetekre is felkészíteni a tanítványaimat. Egy alkalommal a verseny előtti edzőkörön direkt letértem a pályáról, és vártam, mikor veszik észre a turpisságot. Kis idő elteltével mégis nekem kellett figyelmeztetni a csapatot: „Hohó, hát nem látjátok, hogy rossz irányba megyünk!” Elszégyellték magukat, de  jól a fejükbe vésődött, ha verseny van, ne lehessen őket megtéveszteni. Nem csak a lónak nem szabad a mellette elhaladó másik lóval foglalkozni, de a lovasnak sem.

Ezt a nagyon izgalmas szakágat mégis olyan kevesen űzik Magyarországon.

-Igen, ezen a helyzeten próbálok változtatni például a Gedeon Tanya-Panzió és Lovasudvarban, a tavasz folyamán megrendezésre kerülő távlovas hétvégékkel is. Itt lehetőség lesz megismerni a szakág mibenlétét, szépségeit. Lesz bemutató verseny, igény szerint lovaglás és előadás, sok érdekes programmal kiegészítve. Most főleg az általános iskola felső tagozatos diákjai számára, de a távlovaglást jó szívvel ajánlom 12-től 120 éves korig mindenkinek. Sokakban él a tévhit, hogy 30 éves kor után már nem lehet eredményesen sportolni. Ebben a szakágban eredményes versenyzőket jegyzünk 60 éves kor felett is.

Mit tegyen, aki még nem tudja eldönteni, milyen szakágat válasszon?

-Próbáljon ki minél többet, és olvasson, tájékozódjon! Távlovaglás tekintetében a magyar és nemzetközi eseményekről is tájékoztat a tavlovas.hu honlap, amelynek főszerkesztője vagyok. Jelenleg is zajlik Malajziában a világbajnokság, amelyről minden nap friss beszámolóval értesítjük olvasóinkat.

Csodálatos kikapcsolódás egy gyönyörű tájon eltölteni a napot teljes egyetértésben társunkkal. Az én életemet ma már teljesen kitölti a lovakkal és a lovasokkal való foglalkozás, oktatóként, túravezetőként, illetve lovas programok szervezője, vezetőjeként. A magyar távlovaglás fejlődését szem előtt tartva segítem a szakág munkáját. Ebben találtam meg a hivatásomat. Az érdeklődőknek bármikor szívesen megmutatom mindezt a Gedeon Tanya-Panzió és Lovasudvarban. Aki pedig szereti a kihívásokat, megmérettetni lovát és önmagát, az szálljon versenybe, de csak a megfelelő felkészülés után!

Szerző: Miklós Rita
Kép: canva
Frissítve: 2024.02.21.

Patina, aki kettes- és négyes fogatban is világbajnok volt

Patina, aki kettes- és négyes fogatban is világbajnok volt

Lázár Zoltán fogathajtó bajnokunkat arra kértem, hogy mutassa be háromszoros világbajnok lovát, Patinát.

– “Édesapánk a fogarasi ménesből vásárolta három éves korában Patinát. Amikor haza hozta nekem és a bátyámnak, Vilinek nem igazán tetszett, mondtuk is neki, hogy ez a lovacska nem volt egy jó választás. Ám ő meg volt róla győződve, hogy jól választott és azt mondta, hogy klasszis fogatlovat lehet Patinából képezni. Az idő szerencsére őt igazolta, hiszen először a bátyám, utána pedig én is világbajnok lettem vele. Fogatba tanítása előtt befedeztettük a Flipper nevű lipicai ménnel. Ebből a frigyből született Patina első csikója, ő éppen hat éves és már munkában van. Elképzelhető, hogy idén bemutatkozik négyes fogatomban.

Patinával Vili kezdte el a felkészülést és a 2003-as Jardyban megrendezett világbajnokságon már szerepelt fogatában. Díjhajtásban Mítosz párjaként másodikok lettek. Itt jegyzem meg, hogy ezt a versenyszámot szerintünk és a hozzáértő szakemberek szerint is nekik kellett volna nyerniük. Maratonon aztán „jött a hideg zuhany”, Patina érthetetlen módon nagyon gyengén teljesített, pedig az itthoni válogató versenyeken Alival az oldalán a maratonon nagyszerűen versenyeztek. Kiutazásunk előtt úgy éreztük, hogy Vilinek sikerült egy nagyon erős fogatot összeállítani. Patina gyenge teljesítménye végett bátyámnak elszállt minden esélye, hogy megvédje egyéni világbajnoki címét. A harmadik napon az akadályhajtásban Patina már jobban szerepelt, egyetlen verőhibával jött le a fogat a pályáról, ha az az egy hiba nem lett volna, egyéni ezüstérmet szerezhettek volna. Tudjuk azonban, hogy a sportban nincsen „ha”. Azért Patina nem jött haza első világbajnokságáról aranyérem nélkül mert csapatunk meg tudta védeni világbajnoki címét.

A következő évben Kecskeméten, négyes fogathajtó VB-t rendeztek, a családunk úgy döntött, én is mérettessem meg magam a négyesek mezőnyében. A felkészülésem elején megkaptam bátyámtól legjobb lovait, köztük Patinát is. Kiderült, hogy sokkal jobban teljesít négyesben mint kettes fogatban. Mindhárom számban szerepelt és óriási érdeme volt abban, hogy csapat aranyérmet és egyéni ezüstérmet szereztünk. Két évvel később pedig az egyéni aranyérmesek lettünk Michael Freund dopping vétsége miatt.

Utólag el lehet mondani, hogy Patina nélkül nem lett volna esélyem ilyen sikeres szereplésre. A következő évben még tagja volt fogatomnak, de 2006-ban már nem. Izületi problémái miatt úgy döntöttük, hogy befedeztetjük és ménesbe küldjük őt. Azóta már a második csikója is megszületett és időközben újra vemhesült, idén várjuk a harmadik csikóját.” – Lázár Zoltán

Szerző: Tóth István
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.21.

Ingrid Klimke

Ingrid Klimke

Született: 1968.04.01., Münster (Németország)
Lakóhely: Münster (Németország)
Magassága: 172 cm
Súlya: 59 kg

A német militarycsapat egyik kulcsembere. A csapat aranyérmet szerzett, Klimke pedig egyéniben az ötödik helyezést ért el.

A kép illusztráció

Mit érdemes tudni róla?

Az olimpiai bajnok díjlovas Dr. Reiner Klimke lánya. Reiner Klimke 1964 és 1988 között öt olimpián hat aranyat szerzett. Lánya első olimpiai részvételét (2000 Sydeny) sajnos már nem láthatta, 1999 augusztusában szívinfarktusban halt meg. „Édesapám természetesen jobban örült volna, ha a díjlovaglást választom, de nagyon szeretem a változatosságot. A terepverseny annyira izgalmas, átütő élmény. A ló tűzön-vízen keresztül kell, hogy menjen lovasáért.” Olimpián eddig kétszer ért el negyedik helyezést.

Szakmáját tekintve banki ügyintéző, de lótenyésző-lótartó végzettséget is szerzett. 1998 óta saját istállót vezet, 10 lóval. Lánya, Gréta hat éves, idén kezdi az iskolát.
A Német Lócsontkovács Intézet (Deutsche Institut für Pferdeosteopathie) docense, emellett hazájában és a világ más országaiban is oktat. A Német Lovas és Hajtóegyesület (Deutschen Reiter & Fahrer-Verbandes), valamint a Westfáliai Lómúzeum igazgatósági tagja.

Abraxxas

Születési éve:1997
Neme: herélt
Színe: pej
Fajtája: hannoveri
Tenyésztője: Fritz Butt

Abraxxast általában Braxxi-nak becézik. Nyolc évesen került Ingrid Klimkéhez. “Egy elbűvölő természetű, magabiztos, küzdeni akaró ló.” Rendkívül gyors és kitartó.

Legkiemelkedőbb eredményei:

Olimpiai részvételek:

Helyezés Versenyszám Helyszín Év
4 Military – csapatverseny Athén 2004
4 Military – egyéni Athén 2004

Lovas világjátékok:

Helyezés versenyszám Helszín Év
1 Military – csapatverseny Aachen 2006
34 Military – egyéni Aachen 2006

 

Forrás: www.klimke.org,results.beijing2008.cn
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.21.

Riport1 – Muskó gabriella

Riport Muskó Gabriellával

Ló és lovas között különleges kapcsolat alakulhat ki, ezért is lehet terápiaként alkalmazni a lovaglást. Muskó Gabriella gyógypedagógus-lovasterapeutaként nyolc éve oktat, lovagoltat sérült gyerekeket Kiskunhalason és Bócsán.

A lovaglás előnyéről, a terápiás kezelés lényegéről beszélgettem a szakemberrel.

– Olyan gyerekek és fiatalok a fogyatékosság-specifikus fejlesztéséről van itt szó, akik többnyire tanulásban akadályozottak, értelmileg akadályozottak, autisták, részképesség problémákkal küzdenek, látás- és hallás-, esetenként mozgássérültek, magatartászavarosak, hiperaktívak, valamint beszéd problémákkal küzdők, esetleg inadaptáltak – magyarázza Gabriella. – A terápia lehet egyéni és csoportos is. Mindig úgy gondoltam, hogy a fogyatékkal élő emberek számára is elérhetővé kell tenni az élet minél több területét. Emellett számukra speciális integrálódási alkalmat is kell teremteni, és erre jó a lovasterápia.

Mivel ad többet ez a módszer?

– Kiszakadnak mindennapi környezetükből, megismerik a lovarda izgalmas világát, egészséges emberekkel találkoznak és találkoznak a lóval. A lóval, aki úgy szereti és fogadja el őket, ahogy vannak. A lovon ülve eltűnnek a hátrányok, a gyerek mintegy „felülről” szemléli a világot. Az egyik kis tanítványom pár hónapja azt mondta: Gabi néni, ha én felülök a Barbira, jobban szeretem őt, mint az anyukámat. Én csak sejtelmesen mosolyogtam, nem mertem elárulni a 10 éves Eriknek, hogy pontosan tudom, miről beszél.

Miért jó a még a lovasterápia?

– Egy sérült ember életében nagy hangsúlyt kap a megelőzés, a gyógyítás, a képességfejlesztés, valamint az életminőség javítása. A lovasterápiával megvalósulhat a fogyatékosságból eredő hátrányok csökkentése, kompenzációja. Fejlődnek a pszichés funkciók, mint például érzékelés, észlelés, emlékezet, illetve a motoros funkciók: a nagy és finommozgások. Csökkennek a tartási hibák, fejlődik az egyensúlyérzék, az ütemérzék. Az érzelmi-, akarati életet, a viselkedést, a magatartást, a cselekvést pozitív irányban befolyásolja.

Mióta kötődsz a lovakhoz?

– 12 éves koromban kezdtem el lovagolni. Akkor azt mondtam, hogy ez igen, ez lesz az én legkedvesebb elfoglaltságom az életemben. Izgalmas, új világban találtam magam, ahol nagyon otthon voltam. Ezt az otthonra találást szeretném én átadni az embereknek. A lovaglás lehet egy életre szóló szenvedély is.

Szegeden érettségiztem, és utána Halasra jöttem dolgozni. Óvónőként dolgoztam, de annyira szerettem a lovakat, hogy az időközben megszerzett óvónői diplomámat 1982-ben a sutba vágtam és elmentem az imádott lovaim mellé. Először Apajpusztán dolgoztam, mint belovagló, majd Üllőn lovászkodtam, de biztosan látták elszántságomat a vezetőim, mert kineveztek lovardavezetővé.

Aztán „megkomolyodtam”, visszaköltöztem Halasra, férjhez mentem és született két gyermekem. Ekkor úgy gondoltam, ennyi volt. Elköszöntem a lovaimtól. Eladtam a nyergemet, kantáromat és neveltem a gyerekeimet.

A Gondviselés addig-addig mesterkedett, amíg újra nyakig bele nem kerültem a lovas életbe. Most – a munkahelyem mellett – a Halasi lovardában is dolgozom, és heti rendszerességgel kb. 50 gyereket lovagoltatok. Otthon, Bócsán is fogadom kis tanítványaimat. Mivel lovas-oktató is vagyok, egészséges tanítványaim is vannak. Otthon van két lovam, az egyik terápiás ló.

Nagy vágyam, nagy álmom, hogy Bócsán szeretnék egy gyógy-lovascentrumot létrehozni. Szponzort szeretnék mindehhez találni, olyan embert, céget, aki maga is szeretne valamit tenni sérült embertársainkért.

Kép: canva
Frissítve: 2024.02.21.

Mátyus Viktor

Egy sokoldalú lovasember: Mátyus Viktor

A magyar hajtósport múltjába visszatekintve, a nagy sikerek, a nagy elődök tudására, tapasztalatára épülnek. A nagy elődök akik igazi szakértői, értő művelői voltak a lóidomításnak, a hajtásnak , igazi sportemberként a csapatmunkában is meghatározó szerepet vállaltak.

Ezek közé tartozott Mátyus Viktor, a kor sokoldalú, kiemelkedő képességű lovasszakembere, aki ménesvezetői munkája mellett versenyez, programokat készít elő, a hazai és a külföldi lovasbemutatók első számú ünnepeltje.

A kiváló szakember fontosnak tartotta azoknak a hagyományoknak ápolását, amely a sok évszázados kocsizás ismereteire irányult. Kiváló ismereteinek köszönhetően folytatta és továbbfejlesztette azokat a magyar jellegzetességeket, főként a népi hajtásmódban, a paraszti hagyományokban meglévő értékeket ami, egyik eredménye fogathajtóink a nemzetközi élvonalban elfoglalt helyének. Mátyus Viktor a hajtással kapcsolatos technikai és történeti felkészültségén kívül jól ismerte a kocsizás átfogó rendszerét, a szerszámozás és a fogatösszeállítás tudományát is. Képessége alapján a nemzetközi bemutató versenyek és mezőgazdasági kiállítások kiemelkedő szereplőjeként sok dicsőséget és elismerést szerzett hazánknak.

Mátyus Viktor 1933.április 29-én született Helyőcsabán. Sajnálatos esemény, hogy édesapja, Dr. Mátyus Viktor, születése előtt néhány nappal meghalt. Neveltetésében nagy jelentőségű, hogy anyai nagyapja, Póka József katonatiszt, később a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara főtitkára, aki tudásával és példamutató életvitelével meghatározza Mátyus Viktor egész életét, munkásságát. Iskolai tanulmányait Miskolcon kezdi, majd az egri egyházi iskolába folytatja , de az egyházi iskola bezárása miatt , a Dobó Gimnáziumban érettségizik. Visszaemlékezéseiben mindig jelen vannak a lóval kapcsolatos élmények amelyek kiskorától kezdve meghatározó jelentőségűek voltak. A család és közvetlen baráti társaságuk a gazdász és a katonatiszt környezetből került ki, így tehát a ló és a lóval való találkozás elkerülhetetlen volt.

Az érettségi után mint osztályidegen nem tanulhatott tovább, így a megmaradt kis családi gazdaságban dolgozott, ahol a föld mellett egy nagyobb testű olasz szamár és egy az oroszok által otthagyott ló volt az állomány. Később Ludason csikótelepet vezet , majd 1953-ban rövid ideig Abonyi Imrével és Abonyi Lászlóval ,Szilvásváradon dolgozik. A három évig tartó katonai szolgálatot Nyíregyházán a huszároknál tölti le, amit ez után megszűntetnek. Ez alapján készült a nyolcvanas években, André Szöts rendezésében az “Utolsó huszár” című film, ami sikeréhez Mátyus Viktor jelentősen hozzájárult.

A katonaságtól való leszerelése után Egerben a Borgazdaságban dolgozik, majd ezután a lovaival fuvarozik és mezőgazdasági munkát vállal. A fuvarozás mellett, felismerve a lovasturizmus fontosságát kocsikáztat és lovaglási lehetőséget biztosít mind a hazai, mind a külföldi vendégek részére. Ekkor istállójában 6 – 8 ló is áll , sőt saját négyesfogatával a versenyeken is jó eredményeket ér el. l958-ban házasságot köt Székely Mártával . A kiegyensúlyozott és boldog házasságából három gyermek születik, 1959-ben Zsuzsanna , 196O-ban Viktor , 1965-ben Eszter. Sajnos az élet kegyetlen hozzá , egyetlen fia Viktor , fiatalon, balesetben meghal.

Mátyus Viktor szemléletében meghatározó volt a hazai lovasélet fejlődésének elősegítése és ennek jegyében egész életében úttörő munkát vállalt. Fontosnak tartotta a fiatalok megszerettetését a lóval és a lovassporttal és ennek érdekében 1968-ban lovasiskolát hoz létre, ami a későbbiekben országos szinten is ismertté válik. A szép és tartalmas egri és mezőkeresztesi évek után, 1974-ben Szilvásváradra kerül és örömére, az egész életében szeretett lipicai lovakkal dolgozhat. Tenyészt, hajt, versenyez, lovasprogramokat készít elő, ahol maga is aktív részvevő. Ez időben épül meg a fedeles lovarda és a lovastadion.

Kiemelkedő sporteredményeket ér el lipicai lovaival a magyar fogathajtó bajnokságokon, és az 1978-as Kecskeméti négyesfogathajtó VB-n, mint egyéni induló az összetett verseny V. helyezettjeként végez. Ez időben a hazai és az európai lovasélet hatalmas mozgásban volt. A mezőgazdasági kiállítások és a jubileumi megemlékezések és az ehhez kapcsolódó nagyszabású bemutató versenyek szinte napirendként voltak az európai nagyvárosokban, és a történelmi helyeken. Ezeknek a rendezvényeknek kiemelt szakembere és kőzkedvelt szereplője volt Mátyus Viktor.

Ezek között is kiemelkedő az a külföldi rendezvény sorozat, amikor a Dán Földművelésügyi Minisztérium meghívást küldött az akkori Magyar Lótenyésztési Felügyelőségnek, hogy a “Magyar Lovas Népi Együttes ” lipicai lovakkal vegyen részt négy dán városban, Odense, Abenra, Horsens és Varde mezőgazdasági kiállításán . Mátyus Viktor ménesvezető kapta a megbízást a program összeállítására és a csapat kiválasztására , azzal a feltétellel , hogy a lipicai lovak között legalább három Plutónak kell szerepelni, tekintettel az egyik legnépesebb törzset alapító, Plutó Senior emlékére. A Plutó Senior ugyanis 1772 májusában, Dániából a Frederiksborgi Királyi család méneséből került törzsménnek Lipicára. A dán kiállítás látogatói, az érdeklődök ezrei szívélyes vendégszeretettel köszöntötték és fogadták a magyar bemutatot tartó lovas együttest.

Hatalmas sikert és marasztaló tapsot kaptak a fogat karusszelt, huszár karusszelt és a csikós bemutatót tartó Mátyus csapattagjai. A dán program keretében Varde városa 1979.július 21-én a mezőgazdasági kiállítás ,- Margit Királynő által, – megnyitására készült. 19O8 óta a királyi család tagjai közül senki nem volt Varde-ben, és ezért érezhető volt a nagy izgalom. Varde polgármestere a városházán fogadta a Királynőt és férjét, Henrik herceget. Mátyus Viktor kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy lipicai kanca hatos fogatával vigye a kiállításra a királyi párt. A hat pompás szürkén, magyar fogatolásban a magyar szíjgyártó mesterek remeke, a cseklészi diszhám, kézzel font sallangjaikkal és jellegzetes magyar kocsival. A zúgó tapsviharban, éljenzések közepette szállt a hintóra Margit dán királynő és férje.

A több ezres közönség sorfala között olyan lendületes akcióügetésbe mentek a lipicaiak, amelyet a dánok még nem láttak. A dán kiállítás sorozat és a Varde-i események Margit királynő teljes megelégedését, Varde város lakóinak örömét és a lipicai fajta emlékezetes nagy sikerét hozta, amit a rendezvény fogadásán a királynő külön megköszönt. Hasonlóan emlékezetes marad a 198O szeptembere, a lipicai fennállásának 4OO éves évfordulójára szervezett nagyszabású nemzetközi ünnepség és lovasbemutató versenysorozat Lipicán, amire természetesen meghívót kapott a Szilvásváradi lipicai ménes is, élén Mátyus Viktorral.

A bemutatókon Mátyus a kanca ötösfogatával, -a lipicai mekkájában -, nagy szakmai és közönségsikert aratott, a négyes fogatok részére kiirt versenyt pedig fölényesen megnyerte. Közben sokat foglalkozik a fiatalok bekapcsolásával a lovas és hajtósportba. A gyerekek és a fiatalok örömmel vesznek részt lovastornáin és a póni fogat hajtásban is. Alapító tagja volt a Magyar Huszár és Lovashagyományörző Társaságnak, aktívan részt vett az 1988-ban, Budapesten rendezett I. Nemzetközi Huszártalálkozón.

És az élet ismét kiszámíthatatlan, kegyetlen lesz számára. l992-ben a gyilkos kor megtámadja szervezetét és 1993 március 6-án Budapesten meghal. Mátyus Viktort 1993 márciusában, nagy részvét mellett temetik el Egerben a Hatvani temetőben. Búcsúztatásán több száz tisztelője, hazai és külföldi lovasbarátai kísérték utolsó útjára.

Beküldte: Herneczky Frigyes
Forrás: www.fogatsport.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.21.

A háromszögű kikötőszár és a csúszó kikötőszár felépítése és használata

Ez a két kikötőszár felépítésében nagyon hasonló, ha ugyanolyan módon rögzítjük, akkor hasonló a hatásuk is: segíti, hogy a ló előre-lefelé nyújtsa a nyakát, meggátolja viszont, hogy túl magasra emelje a fejét. Leggyakrabban futószárazáskor használatosak, de egy klasszikus kikötőszár helyett is gyakran alkalmazzák lovasok képzésénél.

Ez a típusú kikötőszár közkedvelt a lovasok körében, mivel egyszerűen és gyorsan használható. Nem csak a ló futószárazására alkalmas, hanem a lovas képzésére is ülésjavításkor. A háromszögű kikötőszár oldalról határolja be a lovat, lehetővé teszi viszont az előre-lefelé nyújtást és segíti a zablára való engedést. Ügyelni kell viszont arra, hogy a ló ne essen az elejére. A háromszögű kikötőszár keretet ad a lónak a támaszkodáshoz, ezzel egyidőben viszont megfelelő szabadságot ad a nyaknak.

A háromszögű kikötőszár neve a felépítéséből és a kikötés módjából származik. Használata a következő: kapcsoljuk a hevederhez a szárat, ami a szügynél csatlakozik egy karikához, ahonnan a szár kettéválik. Vezessük át a két szárat a zablakarikákon majd szügymagasságban csatoljuk a futószárazó hevederhez. Itt tudjuk beállítani a megfelelő hosszúságot is.

Ennél a típusú kikötőszár használatánál mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy ne állítsuk túl rövidre, hiszen a ló előre-lefelé nyújtását szeretnénk elősegíteni. Ha túl rövidre állítjuk vagy túl magasra csatoljuk, akkor a ló könnyedén függőleges mögé kerülhet. Fontos, hogy a szár magasságának és hosszának a mértéke elősegítse a ló előre-lefelé mozgását és a zablára való engedést.

Összefoglalva tehát: a háromszögű kikötőszár általában bőrből vagy nylonból készül, elősegíti az előre-lefelé nyújtást és a zablára való engedést. Ügyelnünk kell azonban arra, hogy ebben a testhelyzetben a ló hajlamos az elejére esni.

A csúszó kikötőszár

Ez a típusú kikötőszár hasonló az előzőhöz, annyiban tér el tőle, hogy két külön szárból áll, melyek mindkét végén állíthatók és csatolhatók. Az egyik végét szintén a heveder alsó részéhez csatoljuk, majd a ló mellső lábai között és a zablakarikákon átvezetjük és a másik végét a heveder oldalához rögzítjük vízszintesen, szügymagasságban.

Gyakran úgy használják, mint a háromszögű kikötőszárat, viszont lehetséges vele a lovat csak oldalra kikötni, egy-egy háromszöget formálva a szárakból. Ebben az esetben a kikötőszár egyik végét a heveder oldalához rögzítjük, átvezetjük a zablakarikán majd vissza a hevederhez. Minél nagyobb az így kapott háromszög, tehát minél magasabbra van a felső vége a szárnak csatolva, annál jobban elérhető a lónál a feligazodottság. Ebben az esetben is nagyon fontos a szárak hosszúsága, hiszen a ló itt is könnyedén a vízszintes mögé kerülhet. A csúszó kikötőszár az egyik legrugalmasabb kikötőszár, mivel egyaránt használható a lazító és összeszedő munkában is. A ló képzettségi szintjétől és az edzés céljától függően alakítható a feligazítás mértéke.

Összefoglalva tehát: a csúszó kikötőszár meggátolja a ló nyakának oldal irányú mozgását, a szárak könnyű állíthatóságával viszont elősegítheti a nyújtást ill. a feligazodást.

Különbség a két kikötőszár között

A legfőbb különbség a háromszögű kikötőszár csatolási módjában van, aminek egyszerű felépítése lehetővé teszi a könnyű és gyors használatot bármely lovas számára.

Ezzel szemben a csúszó kikötőszár két különálló szára a mélyre csatoláson kívül megakadályozza, hogy a ló túl mélyre hajtsa a fejét és az elejére essen és segíti a feligazodottság elérését is. Használatánál fontos, hogy mindkét szár azonos hosszúságúra legyen állítva.

Lehetséges problémák a kikötőszárak használatánál

A leggyakoribb probléma, ahogy már említésre került, hogy a ló túl mélyre kerül, viszont jól használhatók ezek a kikötőszárak akkor, ha a lovat az előre lefelé mozgásra szeretnénk sarkallni. Ha a ló mégis túl mélyre kerül és úgymond az elejére esik, nem használja kellőképpen a hátizmait és a hátsó lábait a mozgás során. Ebben az esetben próbáljuk meg aktivizálni a hátsó lábakat pl. iramváltoztatásokkal és átmenetekkel. Fontos, hogy ne hagyjuk a lovat ütemtelenül menni, hiszen ekkor még nehezebb lesz a zablára engedtetni. Mindenképp ügyeljünk a kikötőszárak megfelelő magasságban történő csatolására.

Mindkét kikötőszár esetében tehát fontos a hozzáértés. Az adott ló képzettségi szintjéhez mérten és szokásait figyelembe véve válasszuk ki a számunkra legideálisabbat és a cél legyen mindig a ló megfelelő átmozgatása és nyújtása, nem pedig egy kierőszakolt keretbe szorítása.

2018.11.27. Horosz Enikő, lovas fordító
Képek forrása: Canva
Forrás: St-georg.de
Frissítve: 2022.08.03.

Mindenkori Honvédelmünk és a Ló

A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesületünk a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel karöltve november 25-én Családi Napot tartott „Mindenkori Honvédelmünk és a Ló” jegyében.

Az időjárás ugyan nem kedvezett a Családi Napnak, így a szabadtéri programok a fedett lovardába kerültek, ahol több száz érdeklődő gyűlt össze, hogy átélje a történelmi utazást. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt megtalálták számításukat a Családi napon, hisz a rendezvény palettája széles és színes volt.

A napot „Az 1848/49-es szabadságharc honvéd gyalogságának és tüzérségének „bemutatója nyitotta, majd a Fonyódi Kishuszárok toborzója következett. Pénzes Gábor magaslovasiskolai bemutatójával elkápráztatta a nézőket, amit Győrffi Villám András kommentált, így igazán teljes képet kaphattunk arról, hogyan harcolt a huszár és milyen kapcsolatban állt lovával.

A huszár karüsszel után a köszöntőbeszédek következtek, természetesen a huszárok díszelgése mellett. T. Mészáros András Érd Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Aradszki András országgyűlési képviselő is köszöntötte a nézőket. Dr. Korein László az egyesület elnöke pedig elmondta az Egyesület céljait: iskolai lovasoktatás akkreditálása mellett, az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy az emberek kiszakadjanak az online, virtuális világból, közelebb kerüljenek a természethez, megismerkedjenek a lóval, és ápoljuk hagyományainkat.

Ehhez biztosít teret a Simonpuszta Lovaspark, mindenki számára. Nap egyik felemelő pillanata az volt, amikor Papadmitriu Athina és lánya Magyar Réka lóháton énekelte el
a Himnuszt.

A programok a megnyitó után is folytatódtak a Hadakútja LSE bemutatta, hogy a gyerekek pónikon mi mindenre képesek. Már fiatalkorban 5-6 évesen is lehet lovagolni. Természetesen a díjugratás sem maradhatott el, hisz jelenleg ez a legnépszerűbb lovassport a világon.

Később láthattuk, hogy harcoltak a magyarok, volt lovon birkózás, kopjás bemutató, a Hungarian Trick Riding Team pedig trükk lovas bemutatóval kápráztatta el a közönséget. Ezután következett az, amire a legjobban vártunk, ugyanis egy élő történelem órának lehettünk szemtanúi. Kaszás Géza az Itáliai Hadjárat színterére kalauzolt minket, ahol a csatákat lejátszva, a harcmodort, fegyverzetet bemutatva részeseivé válhattunk annak, hogyan is harcolt a magyar.

Miközben a fedeles lovarda megtelt a Huszár 5 próba állomásain is kisebb tömegek alakultak. Ugyanis a legbátrabbak teljesíthették a huszár próbáit. Egy térkép segítségével, a megtalált állomásokon különböző feladatokat kellett végre hajtani. Például patkótartás karddal, koszorú elkapás, ló vezetés akadálypályán,
huszár ruha helyes felvétele stb. Akik sikeresen teljesítették a feladatot, Ézsiás Vencel huszár őrnagytól egy Tanúsítványt vehettek át, amiben kijelenti, hogy bátor és erős, így alkalmas arra, hogy Magyar Huszárrá fogadjuk. De a játékban résztvevők között lovas oktatást és lovas bérletet is kisorsoltunk.

Az Egyesületünk célul tűzte ki, hogy nemzeti értékeinket, hagyományainkat aktívan ápoló és értékeit védő fiatal nemzedék nevelését elősegítse, valamint lovas kultúránkat széles körben terjessze. Reméljük a Családi Nappal is hozzájárultunk céljaink eléréséhez.

A jövőben is tervezzük hasonló jellegű családi napok, nyílt napok szervezését! Bízunk benne, hogy népszerűsíteni tudtuk a huszár és katonai hagyományainkat, visszatekinthettünk őseinkhez, megismerhettük történelmünkben a ló szerepét, ló és ember bajtársi kapcsolatát!

Legyen újra Lovas Nemzet a Magyar!

Szöveg és képek forrása: Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület

Nincs rossz ló – csak helytelen kommunikáció! Lómentésből 5-ös!

A Lovasok.hu lovas vlogjának e heti adásában Németh Fannival ismerkedhettek meg, aki arra tette fel az életét, hogy helytelen körülmények között tartott, rossz bánásmódban részesített lovaknak segítsen.

Nincs rossz ló – csak helytelen kommunikáció! Lómentésből 5-ös!

Szeretnél igen sok mindent megtudni a lovakról, legyenek ezek akár az alapok, vagy nem mindennapi témák? Ha igen, akkor iratkozz fel a Lovasok.hu Youtube csatornájára, hiszen hetente frissítjük lovas vlogunkat, amelyekben a legnépszerűbb és legérdekesebb témákkal foglalkozunk.

A Lovasok.hu lovas vlogjának e heti adásában Németh Fannival ismerkedhettek meg, aki arra tette fel az életét, hogy helytelen körülmények között tartott, rossz bánásmódban részesített lovaknak segítsen:

Kövesd az Instagram-on Horsziszt, így első kézből értesülhetsz a vlogokról: kattints ide!

Hallgasd meg Monty Roberts üzenetét!

Alig több mint egy hét és végre megnyitja kapuit a lovasok, lószeretők előtt a Papp László Budapest Sportaréna! Hónapok óta várunk a jeles eseményre, ahol végre lehetőséget kapunk személyesen is bepillantást nyerni a világhírű sztár előadók munkájába és megcsodálni pompás lovaikat. Hogy miért érdemes mindenképpen velünk tartanod?

Mert talán soha vissza nem térő alkalom, hogy ilyen elérhetően közel, ugyanazon a napon találkozz EGYSZERRE a világ legismertebb lovas sztárjaival: Monty Roberts-elPignonnalLorenzoval, mindamellett, hogy teljes létszámban és pompájában tekintheted meg a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységét. Ha ez még mindig nem lenne elég szintén december 1-én és 2-án kerül sor a FEI Fogathajtó Világkupára!

A Lovasok.hu csapata nagyon számít Rád, ahogy az előadók is! Fogadd szeretettel Monty Roberts barátságos szavait és válts jegyet a Lovasok.hu-n keresztül 10% kedvezménnyel!

A kedvezmény mellé ráadásul most egy DÍJMENTES 1 éves CLASSIC LOVASOK.hu KÁRTYÁVAL is gazdagabb lehetsz! Részletek a következő gombra kattintva!

2018.11.21. Frisch Andrea
Kép forrása: Bigstockphoto.com

Hiba bejelentés