Riport Muskó Gabriellával
Ló és lovas között különleges kapcsolat alakulhat ki, ezért is lehet terápiaként alkalmazni a lovaglást. Muskó Gabriella gyógypedagógus-lovasterapeutaként nyolc éve oktat, lovagoltat sérült gyerekeket Kiskunhalason és Bócsán.
A lovaglás előnyéről, a terápiás kezelés lényegéről beszélgettem a szakemberrel.
– Olyan gyerekek és fiatalok a fogyatékosság-specifikus fejlesztéséről van itt szó, akik többnyire tanulásban akadályozottak, értelmileg akadályozottak, autisták, részképesség problémákkal küzdenek, látás- és hallás-, esetenként mozgássérültek, magatartászavarosak, hiperaktívak, valamint beszéd problémákkal küzdők, esetleg inadaptáltak – magyarázza Gabriella. – A terápia lehet egyéni és csoportos is. Mindig úgy gondoltam, hogy a fogyatékkal élő emberek számára is elérhetővé kell tenni az élet minél több területét. Emellett számukra speciális integrálódási alkalmat is kell teremteni, és erre jó a lovasterápia.
Mivel ad többet ez a módszer?
– Kiszakadnak mindennapi környezetükből, megismerik a lovarda izgalmas világát, egészséges emberekkel találkoznak és találkoznak a lóval. A lóval, aki úgy szereti és fogadja el őket, ahogy vannak. A lovon ülve eltűnnek a hátrányok, a gyerek mintegy „felülről” szemléli a világot. Az egyik kis tanítványom pár hónapja azt mondta: Gabi néni, ha én felülök a Barbira, jobban szeretem őt, mint az anyukámat. Én csak sejtelmesen mosolyogtam, nem mertem elárulni a 10 éves Eriknek, hogy pontosan tudom, miről beszél.
Miért jó a még a lovasterápia?
– Egy sérült ember életében nagy hangsúlyt kap a megelőzés, a gyógyítás, a képességfejlesztés, valamint az életminőség javítása. A lovasterápiával megvalósulhat a fogyatékosságból eredő hátrányok csökkentése, kompenzációja. Fejlődnek a pszichés funkciók, mint például érzékelés, észlelés, emlékezet, illetve a motoros funkciók: a nagy és finommozgások. Csökkennek a tartási hibák, fejlődik az egyensúlyérzék, az ütemérzék. Az érzelmi-, akarati életet, a viselkedést, a magatartást, a cselekvést pozitív irányban befolyásolja.
Mióta kötődsz a lovakhoz?
– 12 éves koromban kezdtem el lovagolni. Akkor azt mondtam, hogy ez igen, ez lesz az én legkedvesebb elfoglaltságom az életemben. Izgalmas, új világban találtam magam, ahol nagyon otthon voltam. Ezt az otthonra találást szeretném én átadni az embereknek. A lovaglás lehet egy életre szóló szenvedély is.
Szegeden érettségiztem, és utána Halasra jöttem dolgozni. Óvónőként dolgoztam, de annyira szerettem a lovakat, hogy az időközben megszerzett óvónői diplomámat 1982-ben a sutba vágtam és elmentem az imádott lovaim mellé. Először Apajpusztán dolgoztam, mint belovagló, majd Üllőn lovászkodtam, de biztosan látták elszántságomat a vezetőim, mert kineveztek lovardavezetővé.
Aztán „megkomolyodtam”, visszaköltöztem Halasra, férjhez mentem és született két gyermekem. Ekkor úgy gondoltam, ennyi volt. Elköszöntem a lovaimtól. Eladtam a nyergemet, kantáromat és neveltem a gyerekeimet.
A Gondviselés addig-addig mesterkedett, amíg újra nyakig bele nem kerültem a lovas életbe. Most – a munkahelyem mellett – a Halasi lovardában is dolgozom, és heti rendszerességgel kb. 50 gyereket lovagoltatok. Otthon, Bócsán is fogadom kis tanítványaimat. Mivel lovas-oktató is vagyok, egészséges tanítványaim is vannak. Otthon van két lovam, az egyik terápiás ló.
Nagy vágyam, nagy álmom, hogy Bócsán szeretnék egy gyógy-lovascentrumot létrehozni. Szponzort szeretnék mindehhez találni, olyan embert, céget, aki maga is szeretne valamit tenni sérült embertársainkért.
Kép: canva
Frissítve: 2024.02.21.
