Zablák minden mennyiségben
Zablából annyiféle van, mint égen a csillag, ami persze nem könnyíti meg a vásárló kedvű lovas dolgát. A gyártók hirdetéseitől, az oktatók tanácsaitól és a lovastársak jószándékú ötleteitől elbizonytalanítva sokan egyszer ezt, másszor azt a szerkezetet próbálják ki.
Ha minden újonnan felmerülő lovasproblémát egy újabb speciális (és drága) zablával akarunk korrigálni, idővel halmozódnak a pénzügyi ráfordítások, és végül komolyan el kell gondolkodni még a nyergesszoba bővítéséről is. Mások mereven ragaszkodnak a megszokott zablához, mindegy, mit szól hozzá hű sporttársuk. A helyes út, mint oly gyakran az életben, ezúttal is valahol középen van: tökéletes, általánosan használható és egymagában üdvözítő zabla nem létezik, a zablát egyénileg kell kiválasztani. A ló anatómiáját, használatát és képzettségi fokát ugyanúgy figyelembe kell venni, mint a gazdája lovastudását.
Ebben a cikkben konkrét zablatípusokkal foglalkozunk és bemutatjuk a legfontosabb fajtákat. Hogy ne veszítsük el áttekintésünket a téma fölött, osszuk őket két részre: vannak feszítő hatású és feszítő hatás nélküli zablák. Elképzelhető lenne a merev és a megtört zablákra való felosztás is, de ez talán kevésbé lenne egyértelmű, mert ebben az esetben jó néhány átfedést is találunk.
Mindig szem előtt kell azonban tartanunk, hogy a feszítőzablák haladó lovasoknak és legalább olyan jól képzett lovaknak valók. Kezdetnek tekintsük át azokat a legfontosabb zablákat, amelyeknél a lovas kezének hatását nem erősíti feszítő hatás.
Csikózablák és társaik
A feszítő hatás nélküli zablák két változatban léteznek: megtört, vagyis csuklós vagy egyenes, de feszítő hatás nélküli zablák – bár ez utóbbit ritkábban használják és alig ismerik a lovasok.
A zabla feladata, hogy a ló szájában fenntartsa az érintkezést a nyelv, a foghíjas rész és az ajkak között. Csak akkor tudnak megfelelő hatást kifejteni, ha a ló nem emeli a fejét a vízszintes fölé: ha hirtelen felrántja, a zabla csak fájdalmasan belevág a szájszögletébe és nem fekszik fel a foghíjas részre és a nyelvre.
A zabla megítélésénél nemcsak a szájban található rész szerkezetét kell megvizsgálni, hanem a zablakarikákat is kritikusan meg kell szemlélni. A sima karikás zabla könnyen becsípheti a száj érzékeny bőrét, ezért ehhez ajánlatos mindig zablagumit is használni. A hosszú pálcájú feszítőzablák, mint amilyeneket pl. a westernlovasok előszeretettel használnak, bár harciasan néznek ki, a ló számára nagyon kellemesek – csak nézzük meg őket közelebbről! Ezen kívül legyünk óvatosak az olyan zablákkal, amelyek első pillantásra viszonylag ártalmatlannak tűnnek, mint például a három karikával ellátott csuklós feszítőzablák (melyeknél a feszítés mértékét az határozza meg, hogy melyik karikájába csatoljuk a szárakat), vagy az úgynevezett ágaskodózablák, melyet természetesen nem lovagláshoz, csakis felvezetéshez használhatunk.
Egykarikás csuklós csikózabla
Az egy csuklós csikózabla egy szájrészből áll, amelyben a két oldalsó részt csukló köti össze. A kerek zablakarikák szabadon futnak egy furatban, így a tulajdonképpen egyszerű felépítésű zabla három mozgó ponttal rendelkezik, amelyek engedik inkább lazán feküdni a szájban, és kissé gyengítik a lovas kezének hatását.
Ez a zabla hosszú időn át különösen “szájbarátnak” és könnyen kezelhetőnek számított, míg valaki fel nem fedezte végre a beépített lólábat: a szárak egyidejű húzásánál (bár egyetértünk, hogy tulajdonképpen soha nem a szárat húzzuk) a zabla “felállhat” a ló szájában, így a csukló a szájpadlásnak nyomódik, és a két oldalsó rész összeszorítja a ló állkapcsának alsó részét. Ez a “diótörő-hatás“-nak nevezett hátrány alkalmatlanná teszi a zablát tapasztalatlan, a szártól nem függetlenül ülő lovasok és heves lovak számára.
“Olivás” csikózablák
A hagyományos egykarikás csikózabla továbbfejlesztett változata, melynél a zabla oldalsó részeit nem egyszerűen ráfűzik a karikára, hanem a szájrész külső oldala kiszélesedik, nagyobb felületen találkozik a zablakarikával. Mivel az oldalsó rész és a karika átmennek egymásba, a szájrész vége olajbogyó alakban végződik (innen az “olivás” elnevezés), és a zablakarikát rejtve magába vezeti.
Így a zabla önmagában kevésbé mozgékony, nyugodtabban fekszik és kíméli a ló szájszögletét.
Dupla csuklós zabla
Ez a zablafajta, amelyet tanulózablának is neveznek, ma már számtalan változatban kapható. Eredetileg az oliva- és az egykarikás csikózablák alternatívájaként találták ki, hogy az egy helyett két csuklóval kizárják a szájrész diótörő-hatását. Ma sok különböző modell létezik, amelyek elsősorban a középső szájrész konstrukciójában térnek el egymástól. A középső rész kiképzése befolyásolja, hogy a dupla csuklós zabla tényleg kíméletesebb-e a szájhoz és gyengédebben használható, mint az egycsuklós változat, vagy még a diótörő-hatás hiánya ellenére is kellemetlenebb és erősebb hatású.
Olyan középrész a kívánatos, amelynek átmérője megfelel az oldalsó részekének, legömbölyített formájú és tisztán eldolgozott csuklói vannak. A kereskedelemben gyakran kaphatók olcsó változatok, amelyeknél a középrész lapos, mint egy kis lemez, amely a szár húzásánál feláll a szájban és szélével nyomja a nyelvet. Ez biztosan nem “szájbarát”, ráadásul a csuklók többnyire nagyon lazák és slamposan eldolgozottak, és nem lehet kizárni, hogy a ló nyelvét csúnyán összenyomja. A rézből készült középrészek vagy a dupla csuklós feszítőzablák rézhengerekkel a közepükön élénkítik a szájtevékenységet, mivel a lovak szeretik a réz ízét. Itt is ügyelni kell azonban a tiszta kidolgozásra.
Sok lovas a múltban joggal kifogásolta, hogy a dupla csuklós zabláknál a túl sok mozgó rész megnehezíti a ló és lovas közti precíz kommunikációt, elvész a lovas kezének hatása. Időközben megjelent a zablák új generációja a piacon (“ultra-zablák”), amelyek a konstrukción történt kis változtatással messzemenően kiküszöbölik ezt a hibát. Különlegesek a westernlovasok “Billy-Allen-bit“-jei. Itt is két csukló található a zabla szájrészében, a középrész azonban egy kis hengerből áll, amely félig lefedi mindkét csuklót, így korlátozza annak mozgékonyságát. Így ez a zabla viszonylag pontosabb hatású, hasonló az ultra-zablákéhoz, mégis kizárja a nemkívánatos diótörő-hatást.
D-karikás zabla
A D-gyűrűs zabla konstrukciója különbözik az egykarikás és az olivás zablák karikáiétól. Az oldalsó részek végei nem csak hogy olajbogyó alakban kiszélesednek, hanem messze meghosszabbították őket le- és felfelé, és D-alakúra formált gyűrűvel zárulnak.
A ló szájzugát kíméli, a zabla nagyon nyugodtan fekszik a szájban.
A D-zablát az angol és a western stílusban lovagló lovasok egyaránt szívesen használják, az utóbbiak mint minden “snaffle bit”-nél, itt is az állgödörben lazán végződő kis szíjjal stabilizálják a zabla helyzetét.
Pálcás zablák
Itt egy kis zűrzavar uralkodik, mert gyakran két teljesen különböző zablát neveznek pálcás zablának, és következésképpen kevernek össze.
Haladjunk sorjában: régen a munkalovakat kantár helyett gyakran kötőfékkel lovagolták úgy, hogy egyszerűen beleakasztották a zablát a kötőfék két oldalsó karikájába, a pihenőknél pedig egyszerűen kicsatolták, hogy legelhessen a ló. Ehhez a zabla oldalsó részeit jobbról és balról egy rövid lánccal és egy egyenes fémdarabbal – a pecekkel – hosszabbították meg. Ezeket a pecekzablákat ma már csak ott alkalmazzák, ahol a lovakat munkára használják.
Egészen más a mai pálcás zabla: itt a szájrész meghosszabbításai biztosítják a különösen stabil helyzetet, kímélik a szájszögletet és enyhe oldalirányú hatást engednek meg. Egyes kantártípusokban a zabla pálcáját külön bújtató is tartja a pofaszíjon. A pálcás zablák egy- és dupla csuklós változatban és különböző anyagokból készülnek.
Ez a zablatípus félpálcás zablaként is létezik, amelynél a szájrészeket csak lefelé hosszabbították meg.
Bőrzabla
Bár a bőrt már korábban is használták – például az indiánok – zablaként, az európai lovasok elfeledkeztek erről a megoldásról, de ma ismét reneszánszát éli ez a tényleg különösen szájbarát és a legtöbb lónak nagyon kellemes zablatípus. A szájrész vastag, többrétegű és erősen varrt bőrcsíkból áll, amelyet két zablakarikára erősítenek és állszíjjal biztosítanak.
A bőr önmagában mozgékony, így különösen jól alkalmazkodik a ló szájának egyedi formájához. Sok ló szenvedélyesen rágcsálja a természetes anyagú bőrt. A nagy mozgékonyság azonban azzal is jár, hogy meglehetősen gyenge a szár hatása, ami kissé korlátozza a bőrzabla használhatóságát.
Egyenes zablák
Az egyenes, vagyis a csukló nélküli zablák hatása jóval durvább, mint a csuklós zabláké, így csakis hozzáértők kezébe valók. Az egyenes zablák nyugodtan fekszenek a ló szájában és rendkívül precíz szárhatást tesznek lehetővé. Ehhez azonban nagyon nyugodt és az üléstől teljesen függetlenül cselekvő kézre van szükség.
Az egyenes zablákat még pontosabban kell beállítani a kantáron, mint a csuklós zablákat, hogy anatómiailag megfelelő helyzetet érjünk el a ló szájában, s így kellő nyelvszabadságot biztosítsunk a lónak.
Ízlik?
Gumi, réz, “sweet iron” vagy ötvözetek, almaízű zablák és más többé vagy kevésbé értelmes változatok növelik a választékot és nehezítik a döntést a megfelelő zabla kiválasztásában. Az általános ajánlások éppolyan értelmetlenek, mint az általános elutasítások: végül is a zabla szerkezete a meghatározó, és a négylábú egyedi ízlése dönti el, ízlik-e neki, szívesen elfogadja-e a zablát vagy nem. A zablát nem rágó, szájában “halott” és merev lovat kizárólag az állítólag pompás ízű zablával gyógyítani próbálni teljesen értelmetlen próbálkozás. A valóban jó lovasoknak és elégedett lovaiknak nincs szükségük mankóra, és egy jó lovas önmagával szemben is kritikus, és a szájproblémák eredetét először mindig ott keresi, ahol többnyire meg is található: a saját kezében…
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. júniusi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva
