A jó lovas katonának versenyen sincs gondja

Kivont karddal vágtában végrehajtott feladatok terepakadályokkal tarkítva, füst és ágyúdörgés közepette, időre –  Bábolnán mérkőztek a huszárok.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség második alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Nyílt Katonai Lovas Bajnokságot a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon. A rendezvény fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter volt. Az augusztus 15-16-án megrendezett bajnokságon hét magyar huszár hagyományőrző csapat mellett egy német és egy lengyel csapat is indult.

Az első napon járőrfeladatot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Egy 30 kilométeres pályán hat állomáson elsősegélynyújtás, kézigránátdobás, lövészet, távbecslés, kis erejű ellenség elfogása, nagy erejű ellenség esetén való ténykedés, hírvivés, lövészet volt a feladat, de pontozták a parancsnokok jelentését, a csapatok küllemét, katonai rendezettségét is. A szintidő 3 óra 45 perc, ehhez jött hozzá az állomásokon eltöltött idő. A közel 40 fokos kánikulában úgy a lovasok, mint a lovak számára kemény feladatot jelentett a kilométerek leküzdése.

A második napon a csapatalaki lovaglással folytatódott a verseny. Ez tulajdonképpen csapat-díjlovaglás, ahol katonai alakzatban, katonai szabályzatok szerint, egy előre begyakorolt koreográfiát kell bemutatnia minden egyes csapatnak saját, hozott zenére.

Az utolsó feladat pedig egy egy kilométeres fegyveres akadálypálya volt, amelyet harci körülmények között kellett teljesíteni, kivont karddal, vágtában. A pályán különböző álló, fekvő rajállások ellen küzdöttek a lovasok, volt vesszővágás, szalmacsutak levágása terepugrásokkal, vizes akadályon való átkeléssel kombinálva, mindez harci körülmények között, ágyúlövéssel, füsttel és egyéb effektekkel kísérve.

A nemzetközi megmérettetésen az első helyezést a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület csapata nyerte, míg a második helyre a lengyel ulánusok kerültek. A Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztályának csapata a dobogó harmadik fokára állhatott.

2015.08.18. Forrás: Honvédelem.hu
Frissítve: 2022.07.24.
Fotó: Kálmánfi Gábor, Singer Éva hadnagy, Canva

Hozzászólások