Tonnyó, Quelindo és Natiry az idei Derby győztesei

Agarak, ügetők és telivérek mérettek meg az év legrangosabb hazai versenyének számító Derby-n, melyet idén a Gasztroangyal Fesztivállal egybekötve, celebek és koncertek kíséretében rendeztek meg július első hétvégéjén.

Quelindo a 93. Magyar Derby győztese

Hétvégén egy tűt sem lehetett volna leejteni a Kincsem Park lelátóin, több ezren voltak kíváncsiak a lóversenyfutamokkal egy időben zajló Derby és Gasztroangyal Fesztiválra, de legfőképp a 93. Magyar Derby leggyorsabb telivérjére.

A Magyar Derbyn a lovak mindig 2400 méteren, gyeppályán futnak. A mének 57, a kancák pedig 55,5 kilogrammot visznek (természetesen a zsokéval együtt). Mivel a kancák átlagos testmérete általában kisebb, mint a méneké, viszonylag ritkán nyernek – ez legutóbb 2010-ben sikerült.

A szakértők előzetesen két import lovat, a Quelindo nevű szürke mént és a Miss Turpan nevű sárga kancát hozták ki favoritnak: mindkettő veretlenül érkezett a Kincsem Parkba. Mielőtt azonban az ő összecsapásukra sor került, a budapesti közönség alapos ízelítőt kaphatott a lóversenyből.

Miss Turpan elsőként vitte át célvonalon zsokéját, Tomas Bitala-t 2015. június 6-án, az Alagi Díjban.

A vasárnapi előfutamok közül az ötödik, a Nissan – Buccaneer díj alakult a legizgalmasabban. Sokáig úgy tűnt, hogy a favorit Silent Blessing akkora fölénnyel nyer majd, mint ahogyan Overdose fénykorában, ám az utolsó métereken majdnem lehajrázták.

Mindez azonban háttérbe szorult, hiszen pár futammal később rajtolt a 93. Magyar Derby, melynek győztese Quelindo lett. Mert fontos ugyan a kalapmustra, a celebsereg meg a hagyomány, de a legtöbben mégiscsak azért jöttek, hogy megtudják, melyik a legjobb hároméves telivér az idei mezőnyben.

93. Magyar Derby

Az Álmodó istálló szürkéje, Quelindo Jaroslav Línekkel megőrizte veretlenségét, miután megnyerte a 93. Magyar Derbyt.

Nagyon lassan indult a futam. Dall’Armi nehezen állt be a startgépbe. A túloldalon már tisztán vezetett Dall’Armi és elment a többiektől csak Sonrisa próbált a nyomába eredni. Mögöttük Báthory hozta a többi lovat. Az utolsó kanyarra érve még nagyobb lett Dall’Armi előnye, de Quelindo elkezdte a zárkózást és a célegyenesre érve már a nyakában volt. Megkapó és Miss Turpan is közeledtek. A célhoz érve már könnyen vezetett Quelindo és szép győzelmet aratott. Második helyért nagyon küzdelem alakult ki, amiből Megkapó jött ki nyertesként, meg a harmadik Miss Turpan lett.

Befutási sorrend: Quelindo (8) – Megkapó (9) – Miss Turpan (10)

Tovább a vasárnapi versenynap részletes beszámolójához >>

Quelindo megőrizte veretlenségét, miután a 93. Magyar Derby-t is megnyerte

101. Magyar Ügetőderby

A szombati versenynap csúcspontja a 101. Magyar Ügetőderby volt, ahol az első számú favorit Tonnyó Kolozsi Lászlóval magabiztosan nyerni tudott.

Trappolj! kezdett hibával és kiesett a versenyből. Trencsén állt élre, mögötte helyezkedett a favorit Tonnyó, mellette pedig tréningtársa, Tornado Cole. Time To Say Goodbye-nak megint nem sikerült tökéletesen a startja, a mezőny végén helyezkedett. Tonnyó a túlsó oldalon tudott kijönni a falról és az utolsó kanyarban már az élen ügetett. Üldözésére indult azonban a nagy ellenfél Time To Say Goodbye is, ennek ellenére Tonnyó magabiztosan nyerte az idei Derbyt. Time To Say Goodbye mögött a nyerő istállótársa, Tornado Cole lett a harmadik.

Befutási sorrend: Tonnyó (2) – Time To Say Goodbye (8) – Tornado Cole (5)
Győztes idő: 16,6

Tovább a szombati versenynap részletes beszámolójához >>

Tonnyó magabiztosan nyerte a 101. Magyar Derby-t.

Pénteken éjszakai lóverseny segített ráhangolódni a hazai lóverseny legfontosabb hétvégéjére galoppal, ügetővel, agárversennyel, és egy különleges futammal, ahol egy agár mérte össze gyorsaságát egy versenylóval. Oyabun, a négyéves mén végül egy technikai hiba miatt bent ragadt a startgépben, így külön-külön futották le a 450 méteres – az agárnak túl hosszú, a lónak extrém módon rövid – távot. Olyabun ifj. Kozma Istvánnal a nyergében bő egy másodpercet vert Rióra, az egyéves agárra, az pedig valószínűleg örök titok marad, hogy mi lett volna, ha valóban egymással versenyeznek. A pénteki nap is tartogatott főfutamot, a Laguna – I. Kincsem Park Agárderby-t:

Laguna – I. Kincsem Park Agárderby

Péntek este az agaraké volt a főszerep. Az I. Kincsem Park Agárderby-n három agár érdemelte ki a rajthoz állást. Natiry kezdett a legjobban és hiába jött rá nagy lendülettel Rally, megverni már nem tudta. Sindy kutyagolt be harmadikként.

Befutási sorrend: Natiry (3) – Rally (6) – Sindy (5)
Lefutási idő: 23,3

Tovább a pénteki versenynap részletes beszámolójához >>

Natiry élete első derby győzelme felé lohol

A várakozás tikkasztó óráit mindhárom napon gasztronómiai és kulturális programok színesítették, pénteken fellépett Rúzsa Magdi, szombaton a Virtuózok, vasárnap pedig a Nemzeti Lovas Színház.

Soron következő versenynapok a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpontok:
    – 2015. július 11. (szombat 14 órai kezdettel) Ügető versenynap
    – 2015. július 24. (péntek 18 órai kezdettel) Lóverseny az éjszakában
    – 2015. július 26. (vasárnap 14 órai kezdettel) Galopp versenynap
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

 

A versenyekről közvetít a 

2015.07.06. Forrás: Kincsempark.hu, Pcpult.hu, Nol.hu
Fotók: Major Zsolt, Dr. Kovács Gábor

 

Hozzászólások