Vatinius, az első Magyar Derby győztese

1921-ben, az addig Bécsben megrendezésre kerülő „közös” derbyt, önállósított Magyar Derby címen írta ki a Magyar Lovaregylet. Miután a „monarchikus” méretű, jelenlegi Kincsem Park megnyitása csak 1925-ben történt, ezért az első négy derbyt Alagon futották. A nagy eseményről és Vatinius derby-győzelméről a kor kiváló hírlapírói tudósítottak.

Az akkortájt nyüzsgő életű, többpályás tréningközpontban újult reménnyel, lelkesen készültek a történelmileg első, rangos eseményre. Új mázsaházat építettek, kicserélték a bírói tornyot, kibővítették a tribünöket és a pálya közepén a kispénzű fogadók részére kialakították az úgynevezett III. helyet. A bukmakerek és a totalizatőr számára megfelelő helyet teremtettek.

Óriási érdeklődés nyilvánult meg az első Magyar Derby iránt. Délelőtt, a Nyugati pályaudvaron szokatlanul nagy tömeg tolongott a pénztáraknál. Száraz György gyűjtése szerint délután, amikor a derby parádéja zajlott, több mint tízezren szorongtak a pálya mellett.

Újra aktualizálódott a 25 évvel azelőtti, alagi pályanyitóra íródott Heltai strófa:

“Újak a húrok vén hegedűmön.
Tárogatóm ifjondva rivall,
Jártam a tágas alagi mezőkön:
Úrlovasokról szóljon e dal!
Legyen a lónak könnyű e pálya
És a lovasnak diadala sok…
Néktek a dalnok ezeket kívánja
Ifjú, derék alagi lovasok!”

S a nagy eseményről, Vatinius derby-győzelméről a kor kiváló hírlapírói, Őszi Kornéltól Krúdy Gyuláig lelkesen tudósítottak.

Az első Magyar Derby versenyjegyzőkönyvéből:

Vatinius, 1918-ban született sárga mén. Apja: Horkay, anyja: Vorges. Tenyésztője: Luchenbacher Miklós pölöskei ménese. Tulajdonosa: Boross Gyula.

Az 1921. évi Magyar Derby hivatalos eredménye:

Alag, június 19. vasárnap. 174. futam. Rendes talaj, szép, napos idő, 26 celsius fok meleg. Díjazás: 140.000 Korona. (100.000, 30.000, 10.000 Korona). 3 éves méneknek és kancáknak. Teher: 56 kg. Táv: 2400 méter. Start: 16 óra 50 perc.

Befutási sorrend:

  1. Vatinius sm. Lovas: Nagy Géza
  2. Korom stpm. Lovas: Schejbal József
  3. Krix-Krax sm. Lovas: Tam József
  4. Államtitkár sm. Lovas: Szokolai István
  5. Csajkás sm. Lovas: Sajdik Sándor
  6. Bocula pk. Lovas: Esch Győző
  7. Pacific pm. Lovas: Preczner Imre

Bírói ítélet: Könnyen nyerve, 2 hosszal második, 2 és fél hosszal harmadik. Lefutási idő: 2.36. Totalizatőr: 20:26, 20:22, 24, 28.

Versenyleírás: Az erdőből kijövet Vatinius van az élen Bocula és Korom előtt. Pacific hosszakkal hátul. Az egyenesig ez a sorrend nem is változik. A távoszlop előtt Vatinius elhúz, Bocula elkészül erejével, s Korom megy a második helyre. A tribünnél Krix-Krax, Államtitkár és Csajkás egy csomóban közelednek a harmadik helyért, s végül is ebben a sorrendben érnek a célhoz.

Az idomár, Hitch György véleménye: Vatinius, a „Tehén”-nek csúfolt kisnövésű, nyugodt ló hároméves korára érett be igazán. A reggeli munkáknál mindig rosszul teljesít, de a versenyeken eredményes. A bécsi derbyben is utolérte volna Balbinust, de istállótársként az volt „nyerőre jelentve”. Vatinius Magyarországon nem fedezett. 1922-ben eladták és kiszállították Svájcba.

Vatinius versenyteljesítménye:

2-4 éves korában 20 versenyben futott, 8 versenyt nyert és 10 versenyben ért el helyezést. Főbb versenyei: Első Magyar Derby, Mode-preis (Bécs), második az Osztrák Derbyben (Bécs) Balbinus mögött, és a Magyar St. Legerben, Mamlasz mögött.

A híres alagi győztes telivér emlékére a százados hársfasor mentén „Vatinius Emlékparkot” létesítettek és avattak 1998-ban, a Tréningközpont és Dunakeszi-Alag elkötelezett lokálpatriótái.

2014.11.03. Írta Váczi Ernő Alagon, 2010 decemberében

Hozzászólások