Beau Dreamer és zsokéja, Goran Mesetovic szenzációsan küzdött

Beau Dreamer (Goran Mesetovic) remek küzdelem után diadalmaskodott a Szenttamási Díjban 2015. május 16-án a Kincsem Park füves galopp pályáján. A sokáig nyerőnek tűnő Prince Angelo (Németh Sándor) lett a második, míg a harmadik helyre Nagykígyó (Stanislav Georgiev) érkezett.
 

Beau Dreamer és zsokéja, Goran Masetovic az utolsó métereken, kívülről támadva győzött

Összefoglaló a 2015. május 16-i galopp versenynap futamairól

1. futam

Serpa kivételével remekül kezdett mindenki, a nagy termetű kanca, Sinabung vállalta magára a vezetést, mögötte Tim Twister galoppozott. Az élbolyban látszottak még Maconnaise, Apache Girl és Sonrisa színei is, de összességében az egész mezőny jól együtt haladt. A kanyarban megjelent Babérrózsa és Kventin is, a befutóra már Tim Twister hozta a lovakat, mellette Maconnaise helyezkedett, kívül Babérrózsa zárkózott, mögöttük pedig Kventin tűnt egyre erősebbnek. Sonrisa és Apache Girl fokozatosan estek vissza. A távoszlophoz érve Maconnaise egyedül maradt az élen, kisebb meglepetésre Kventin támadta meg őt, ám előbbi biztosan ért haza. A messziről érkező Auberoche lett a közeli harmadik, megelőzve Babérrózsát és Viki Di-t.

Befutási sorrend: Maconnaise (8) – Kventin (2) – Auberoche (6)

2. futam

Star Lady kirobbant a gépből és gyorsan több hosszas előnyre tett szert, míg Krajcáros, Sara Taylor és Dresda kezdett gyengébben. A vezető mögött Jetset Jones, Romel és Zebedeedoodah galoppozott, folyamatosan zárkózott Sara Taylor, illetve az újonc Squaw City is jól tartotta magát. A befutóra fordulva Star Lady könnyen újított és tetszés szerint nyerte meg a versenyt, a favorit Jetset Jones érkezett messzi másodiknak, a harmadik helyet pedig Squaw City szerezte meg.

Befutási sorrend: Star Lady (2) – Jetset Jones (1) – Squaw City (9)

3. futam

Night Sunny (2) nem indul. Sahriar vette a legjobb startot és diktálta az iramot, a frontban helyezkedett még Klaerchen, Powerslide és Ninja, de közel látszott még Arctic Lady és Clown's Tears is, a mezőny végén Budavár galoppozott. Sahriar és Klaerchen kettőse végig uralta a futamot, ők hozták a lovakat a célegyenesre és az első díj is köztük dőlt el. Előbbi remekül védekezett, ami győzelmet ért neki, közeli harmadiknak Powerslide érkezett meg.

Befutási sorrend: Sahriar (8) – Klaerchen (4) – Powerslide (7)

4. futam

Love Story kezdett gyorsan, vele Pirkadatkor kelő, Rush és Aptitude tartotta a lépést, kívül pedig Orkán Wiro-Dancing látszott közel. Meglepetésre Lara nem kapott lábra és a mezőny végén galoppozott, előtte Sasheverő és Boróka helyezkedett. Négyszáznál Pirkadatkor kelő átvette a vezetést, és biztosan növelte előnyét, így megszerezte a győzelmet. A helyezésekért óriása csata alakult ki, a nagy lendülettel érkező Sasheverő szerezte meg a második helyet, míg a dobogó alsó fokára minimális különbséggel Rush állhatott fel.

Befutási sorrend: Pirkadatkor kelő (1) – Sasheverő (8) – Rush (5)

5. futam

Eltham (12) nem indul. Kitűnően indult a társaság, az első pár száz méter megtétele után egy csomóban haladt mindenki, végül Gyöngyös Szépe vállalta magára a vezetést, Dabiango és Laguna galoppoztak mögötte, a mezőny végén Ispan, Lan Sasta és Császár helyezkedett. A kanyarban Dabiango felment Gyöngyös Szépe mellé, és megjelent a szlovén Olatist, valamint Teno. A befutóra érve Dabiango egyedül maradt elől, de Olatist és Teno fokozatosan támadták, sőt utóbbi kettő el is ment mellette és ők döntötték el a győzelem sorsát, amit a külső Olatist szerzett meg némi meglepetésre. Dabiango megőrizte harmadik helyét.

Befutási sorrend: Olatist (9) – Teno (4) – Dabiango (2)

6. futam

Lady Mary (5) nem indul. Komoly pozícióharc alakult ki az első egyenesben, ami végén Diadalünnep ment el vezetni. A tömören együtt haladó mezőny elején Baltic History, La Pimienta, Narancsfavirág és Wood-Wirodancing helyezkedett, míg Papírsárkány jó kezdése után visszaesett, ahogy Szendergés és Aula is. Az utolsó kanyarban négy ló szinte teljesen együtt galoppozott, Diadalünnep, Baltic History, La Pimienta és Wood-Wirodancing hozta a lovakat az egyenesre. A falon a szürke Diadalünnep tudott újítani, ezzel megszerezte idei első győzelmét, a zsokéval mutatkozó La Pimienta előtt. Baltic History lett a harmadik.

Befutási sorrend: Diadalünnep (2) – La Pimienta (7) – Baltic History (3)

7. futam

Jól kezdett mindenki, Frog House és Prince Angelo mentek el vezetni, a remek iramnak köszönhetően kissé szét is szakadt a társaság. A vezető kettős mögött Gengszter, Nagykígyó,  Perfect One, Beau Dreamer sorrendben haladtak a lovak, utóbbi jó pár hosszal le volt szakadva. A célegyenesre fordulva összerázódott a társaság, Prince Angelo került az élre, de erősen támadta Nagykígyó, Gengszter és kívülről Beau Dreamer. Az utolsó méterekig úgy tűnt, Prince Angelo visszaver minden támadást, ám Beau Dreamer a célig letakarta. Nagykígyó gyepen is bizonyított és lett harmadik Gengszter előtt.

Befutási sorrend: Beau Dreamer (1) – Prince Angelo (6) – Nagykígyó (3)

8. futam

Bandavezér és Álomhercegnő kettőse komoly tempót diktálva vezette a mezőnyt, mögöttük Leon a profi és Dimenzió galoppoztak, a többiek nehezen tudták utolérni az élen haladókat, főleg Ford Mustang és Mátrix volt leszakadva. Bandavezér az egyenesre érve könnyen szökött meg, és viszonylag biztosan ért haza. Álomhercegnő küzdelem után tartotta meg a második helyét Leon a profival szemben. 

Befutási sorrend: Bandavezér (10) – Álomhercegnő (9) – Leon a profi (13)

A következő versenyek május 22-én pénteken és május 25-én hétfőn lesznek a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. május 22-én pénteken Lóverseny az éjszakában 18:00 órától és 2015. május 25-én hétfőn Milleniumi Díj 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 
 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.05.19. Forrás: Kincsem Park

 

Hozzászólások