CSIO*** Budapest 2014

Több mint húsz nemzet lovasai jöttek el idén is legnagyobb nemzetközi díjugrató versenyünkre, a budapesti CSIO-ra. 13 versenyszámban mérték össze tudásukat a négy földrészről nevezett világelit díjugratói. 49 lovas próbált szerencsét a fiatal lovaknak kiírt versenyszámban, amely a Nemzeti Lovardáért Alapítvány fődíjáért zajlott.

Fiatal lovak

A fiatal lovak versenyszámában a győzelmet a hétéves hannoveri Gleen Love-val a szlovák Bronislav Chudyba szerezte meg. Öt tizedmásodperccel előzte meg a hatéves George’s Valentint Krucsó Szabolccsal és a hétéves Justboy apaságú Jlót Varga Balázzsal. További magyar lovak is jól teljesítettek, hiszen a Pataki Ménes két lova, Diana és Balougraf szintén a helyezettek között zárt. A fődíjat a Nemzetközi Lovas Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke, John Roche adta át.


Varga Balázs

Nagydíj

A nagydíjon öt lovas teljesítette hibátlanul a budapesti CSIO 160cm-re kiírt nagydíját. Az összevetésben egyetlenegy díjugrató lovas, a magyar Szabó Gábor tudott hiba nélkül lovagolni, amivel első lett. Második helyen a német Jana Wargers végzett Lascóval, míg a harmadik helyet az osztrák Roland Englbrecht szerezte meg Poorboyjal. A magyar díjugrató sport történetének kiemelkedő pontja Szabó Gábor győzelme, hiszen hazánkban soha ilyen népes és színvonalas mezőnyben nem született nagydíj győzelem. A nyíregyházi Timpex Ménes lovasa sporttörténelmet írt, ami óriási erőt ad a magyar lovassport következő időszakához. A győztes párosnak, Tarbály István tulajdonosnak és tenyésztőnek, valamint a helyezetteknek Fugli Károly, a versenybíróság elnöke, a KAP Jumping részéről Ten Daria, Cserhalmi Rita a Herendi Porcelán Manufaktúra képviseletében és dr. Budai Gyula országgyűlési képviselő gratuláltak.

Kiskör

A pénteki versenyszámban a Regale Kft. 125 cm-re kiírt hibaidős versenyszámában folytatódott az idei CSIO verseny a Nemzeti Lovardában. Több mint 4 másodperccel lovagolt gyorsabban a belga Hendrik Denutte a 12 éves Kannan apaságú Shaia de Machecóval, mint a német Michael Wittschier – Avanti páros. A hazai lovasok ebben a számban is jól zártak, hiszen Márki Zoltán Gavallérral lett a harmadik, megelőzve Biharvári Attilát és Gordont, valamint Rezgő Zoltánt Rádiháza Bohókással.

Fiatal lovak

Az MSLT díjáért rendezett fiatal lovak kétfázisos versenyszámában a résztvevő 19 nemzetből komoly magyar siker született. Győzött a tavalyi CSIO legeredményesebb magyar lovasa, Orbán Emil a szürke La Vie-vel, megelőzve a hatéves fedezőmént, Timpex Emléket, akit Szabó Gábor lovagolt és PM Dianát, akinek Horváth Balázs ült a hátán. A negyedik hely is magyar lónak, Vincentónak, a hatéves pejnek jutott Krucsó Szabolccsal, aki két olasz lovat előzött meg, Quanta Costát Antonio Alfonsóval és a szintén hatéves Larissa Della Verdinát Bruno Chimirrivel.


Márki Zoltán és Gavallér

Középkör

Mamutmezőny a középkörben. Mivel 114 nevező jött össze, a szabályok szerint két értékelésben kellett elbírálni a 135cm-re kiírt kétfázisos versenyszámot. A leggyorsabb az osztrák Roland Engelbrecht volt a 8 éves Loki Dokival, de a közel kétezer eurós első díjat a másik csoport győztese, a belga Hendrik Denutte a 12éves Shaia de Macheco nyergében is hazavihette. A hazai lovasok is jól szerepeltek az Alpenspan faforgács díjáért, hiszen Szász Attila Anarenóval második lett és a helyezettek között zárt Krucsó Szabolcs, Szabó Gábor, ifj. Lázár Zoltán, Czékus Zoltán, James Wingrave.


Szász Sándor

Nagykör

Magyar himnusz a nap legmagasabb versenyszámában. 80 induló küzdött a 150cm-re kiírt hibaidős nagykör versenyszámban. A budapesti közönség nagy örömére Szász Sándor magabiztos győzelmet aratott 11 éves kancájával, FBW Celeste Chocolate-tal. Őt követte az olasz válogatott Emilio Bicocchi és a német Frederik Troschke. 12 lovas teljesítette hibátlanul Werner Deeg által épített pályát, a győztesnek a Nemzetközi Lovas Szövetség helyszínen tartózkodó két elnökségi tagja, a török Armagan Özgörkey és a német dr. Hanfried Haring Schlezák Melindával együtt.

2014.07.09.
Fotó: csiobudapest.hu, Canva
Frissítve: 2022.08.19.


KapcsoLÓdó cikkek:

Szabó Gábor és Timpex Cent nyerte a Budapest Nagydíjat >>

Ez történt a budapesti CSIO-n eddig >>

Eladó lovak >>

 

Hozzászólások