Húsvétkor kiderül, ki nyeri a díjugrató VK döntőt

Izgalmakban gazdag húsvét vár ránk: Hugyecz Mariann személyében magyar lovasnak is szurkolhatunk a Díjugrató Világkupa döntőn.

Húsvétkor rendezik a harmincnyolcadik díjugrató és díjlovagló Világkupa döntőt – ezúttal ismét Göteborgban, hasonlóan mint 1979-ben az elsőt. A verseny helyszíne a tizenegyezer néző befogadására alkalmas Scandinavium Aréna lesz.

Eddig négy lovas, Hugo Simon, Meredith Michaels-Beerbaum, Rodrigo Pessoa és a most is starthoz álló Marcus Ehning tudott háromszor győzni, kérdés, hogy a német stíluskirálynak meglesz-e a negyedik sikere.

Korábban három magyar díjugrató lovasnak sikerült kvalifikálódna erre a megmérettetésre. Varró József végül Királymező sérülése miatt nem tudott starthoz állni, Rezgő Zoltán az Egyesült Államokbeli Del Marban Pókerrel, 2002-ben Túri József Lipcsében Superville nyergében versenyzett a fedettpályás szezon legnagyobb nemzetközi díjugrató versenyén. Most pedig első magyar hölgyként Hugyecz Mariann-nak sikerült bejutnia a döntőbe.

Idén 18 ország 38 lovasa fog starthoz állni az 1,3 millió euró összdíjazású versenyen, ahol péntek este a vadászugratással kezdődik, majd szombaton egy 155 cm-es összevetéses versenyszámmal folytatódik a program. Húsvét hétfőn harminc lovas jut a döntő döntőjébe, egy kétfordulós 160 cm-es versenyszámba. A második fordulóban már csak a húsz legjobb páros állhat starthoz, és kiderül, ki nyeri a díjugratók Világkupa döntőjét.

2016.03.23.
Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Hozzászólások