Nem az a kérdés, hogy miért érdemes vagy nem érdemes elvégezni a Lovastúra-vezető képzést, hanem hogy nincs más lehetőség. A lovasok számára kiadott 14/2008 ÖM rendelet rendelkezik a szolgáltatói tevékenységről. A rendelet azért nagyon fontos, mert ez rögzíti, hogy jogszerűen hogyan tudunk lovas szolgáltatással foglalkozni, milyen munkakörökben milyen végzettséggel kell rendelkezni!
Ebben a rendeletben több fontos pont is meg van határozva. Az egyik, hogy minden egyes lovas szolgáltatónak rendelkeznie kell egy szakmai vezetővel, akinek a rendelet előírja, hogy milyen végzettséggel kell, hogy rendelkezzen. Ez a rendeletben megnézhető, de jelen pillanatban, ami a piacon a felnőttképzésben egyedüli elérhető végzettség, az a lovastúra vezető képzés.
Ezen kívül természetesen rendelkezésre áll továbbra is a Sportoktató és a Sportedzői képzés, amit a régi OKJ rendszerében rengetegen végeztek el. Viszont ez a kettő képzés teljesen átalakult az új képzési rendszerben és nagyon szigorú lett a beiratkozási feltétel, amelyhez kimondottan a Magyar Lovassport Szövetség ragaszkodott.
Ezen kívül természetesen rendelkezésre áll továbbra is a Sportoktató és a Sportedzői képzés, amit a régi OKJ rendszerében rengetegen végeztek el. Viszont ez a kettő képzés teljesen átalakult az új képzési rendszerben, elment a Sportoktató, Sportedző képzés egy olyan irányba, ami valóban sportolók képzésével foglalkozik és a beiratkozás feltétele például a rajtengedélyvizsga és a versenytapasztalat is. Ezeknek az új feltételeknek nagyon kevesen felelnek meg, ezért szinte nincs is a piacon induló képzés, a képzők nem tudják összetoborozni a megfelelő létszámot!
Ugyanúgy ez az ÖM rendelet rögzíti azt is, hogy ki végezhet oktatói munkát. Akár lovagoltatás, lovasoktatás, terep vagy túra lovagoltatás, de még a lovas bemutatókhoz is végzettség szükséges! Ami továbbra is elérhető képzés az átalakult oktatási rendszerben, az a lovastúra vezető képzés.
A lovasoknak szóló 14/2008 ÖM rendelet szerint bármilyen lovas tevékenység végezhető vele (lovasoktatás, tereplovagoltatás, szakmai vezető, lovardavezető, lovas bemutatók,…), és a beiratkozási feltétel is olyan, amelynek a legtöbb lovas meg tud felelni: érettségi és stabil lovastudás.
Egyetlen mondatban összefoglalva: aki ma lovardát szeretne vezetni, szakmai vezetője lenne egy lovardának vagy bármilyen szolgáltatást végezne lovasoktatásban, legyen az sportoktató, túra lovagoltató, lovas bemutató, annak az egyedüli piacon elérhető felnőttképzés, a lovastúra vezető képzés.
Milyen hosszú a képzés?
A lovastúra vezető képzés most jelen pillanatban 4 hónapos. Úgy néz ki a képzés menete, hogy a jelentkező részt vesz egy próbalovagláson, ahol megnézik mennyire stabilan ül a lovon, mennyire stabil a lovastudása (L7-es díjlovagló program). A jelentkezés további feltétele a már említett érettségi bizonyítvány és a betöltött 18. életév, valamint egy erkölcsi bizonyítvány.
Gyakorlat, jelenlét
A képzés korszerű módszerekkel zajlik, személyesen csak a gyakorlati oktatáson kell megjelenni, az elméleti oktatás teljesen online zajlik, ami bármikor, tetszőleges időpontban megtanulható és elsajátítható. Hétvégente egyik napon gyakorlati képzés van, amikor meg kell jelenni személyesen a lovardában. Ha valaki valamelyik gyakorlati alkalmon nem tud részt venni, akkor azt pótolhatja.
Költségek és jelentkezési feltételek
- Érettségi bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, megfelelő stabil lovastudás
- Tanfolyam költsége: 300.000 Ft. Részletfizetési lehetőség: 100.000/hó
- Egészségügyi alkalmassági díj: 7000 Ft
- Vizsgadíj: 50-70.000 Ft között.